Címkézett bejegyzés

Stadionfejlesztési program

Átcsoportosításokról döntött a kormány a Nemzeti Stadionfejlesztési Program felülvizsgálata során. Ennek részeként a békéscsabai létesítményt érintő beruházásra 325 millióval többet szánnak majd. A fejlesztés során a pálya észak-nyugati oldalán lévő régi lelátó helyén egy új, fedett 2.500 fő befogadására alkalmas, ülőhelyes tribün épül.

[nggallery id=99]

Inásel Zsolt, a lila-fehérek egyik kitartó szurkolója mindig a kapu mögötti lelátóról szorít a csabai lila-fehéreknek. Jelenleg téli szünet és a hó uralkodik a létesítményben, de Ő is pozitívan fogadta, hogy a fejlesztést követően még jobb körülmények között szurkolhatnak majd a csapatnak.

– Nagyon örülünk, hogy a stadionrekonstrukcióval már Békéscsabán is elindul egy új létesítmény építése. Ez a stadion megélte Pásztor József góljait is és még mindig ugyanabban az arénában játszanak a mostani NB I-es játékosok. Ez nagyon sokat jelentene a városnak is és nekünk, szurkolóknak is – fogalmaz az Előre drukkere.

A Nemzeti Stadionfejlesztési Program felülvizsgálata során átcsoportosításokról döntött a kormány. Ennek részeként a budapesti Bozsik-stadion és a kisvárdai sportlétesítmény mellett a békéscsabai beruházásra is 325 millióval többet szánnak majd.

– Majdnem 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre arra, hogy Békéscsaba egy NB I-es csapattal rendelkező városhoz méltó stadiont valósítson meg. A következő ütem kiírása már megtörtént, kedden volt a pályázatok beadási határideje, a szerződéskötéstől számított 240 nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy a kivitelezés megvalósuljon – mondta el dr. Ferenczi Attila tanácsnok.

A tervek szerint az átalakítás részeként a délkeleti oldalon lévő lelátót befedik, míg a pálya észak-nyugati oldalán lévő régi lelátó helyén egy új, fedett, 2.500 szurkoló befogadására alkalmas, ülőhelyes tribün épül majd. A létesítmény ezt követően 21. századi körülményekkel várja a szurkolókat, játékosokat és a sajtó képviselőit is.

– Nemcsak a lelátó épül meg, ami a szurkolóknak természetesen óriási segítség, hanem több, más funkcióval is kiegészül a létesítmény. Ezek egyrészről a szurkolókat szolgálják ki, lesznek mosdók, büféhelyiségek, közösségi helyiségek, ahol a szurkolók találkozhatnak a játékosokkal. Olyan részek is épülnek, amelyek kifejezetten a sportolók felkészülését segítik. Az öltözők mellett rekreációs helyiségek, edzőterem és orvosi szoba is lesz– emelte ki Kozma János, a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. igazgatósági elnöke.

A csabai csapat már meg is kezdte a munkát annak érdekében, hogy kiharcolja a bennmaradást és a szurkolók az új stadionban is élvonalbeli mérkőzésekre járhassanak. A tervek szerint a sportolók és a nézők teljesen egészében 2017-ben vehetik majd használatba a megújult stadiont.

Nem kispályázunk

Túl vagyunk az OTP Bank NB I Liga 2015/2016. szezonjának 10. fordulóján, ezért úgy gondoltuk, hogy ideje áttekinteni az eddigi 6 hazai mérkőzés tapasztalatait más szempontokból is.

Tíz év után, röpke egy hónap alatt kellett első osztályú mérkőzések megrendezésére alkalmassá tenni a csapatot, a centerpályát és a lelátókat, egy adott keretből – ami nem volt egyszerű feladat. Ami tény és vitathatatlan: az eddigi mérkőzések szabályszerűen, rendben lebonyolódtak és mérkőzéseink nézőszámai egyáltalán nem maradnak el a korábbi szezonétól. A 2014/2015-ös bajnokság átlag hazai nézőszáma 1.547 volt (http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/54/merkozesek/bajnoki/2014-2015). Vegyük figyelembe, hogy két mérkőzést Gyulán játszottunk (Csákvár, Mezőkövesd) – amely igencsak rontotta a mutatókat, de volt két kiemelkedő adattal bíró rangadónk is (Vasas, Cegléd), amelyek bőven egyensúlyba hozták a mérleget. Az sem elhanyagolható tényező, hogy a másodosztályú mérkőzéseket – adott esetben – több száz, a tribünön helyet foglaló szurkoló is rendszeresen látogatta, míg ez egyelőre az első osztályú meccsekre sajnos nem igaz. Bízunk benne, hogy ez a körülmény is hamarosan megváltozik és újra élvezhetjük a hazai pálya előnyeit. Mindent figyelembe véve – a 2015/2016-os bajnoki szezonban – eddig átlagosan 1.928 vendégünk volt (http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/54/merkozesek/bajnoki/2015-2016) a Kórház utcában, amely felül múlja az eddigieket. Nyilván, mindenki úgy érezné jól magát, ha a Lilák teltház előtt léphetnének pályára – de maradjunk a realitás talaján és lássuk be, hogy első osztály ide, másodosztály oda – amikor egy-egy fordulónkkal egy időben 14 másik mérkőzést bonyolítanak a megyében, akkor pozitív eredményként könyvelhetjük el, ha egy 60.334 fő népességgel rendelkező megyeszékhely, nagyjából harmincad része a centerpályára vonul. Persze, lehetne ez jobb is – tudjuk – és természetesen a vezetőség, a szakmai stáb, a játékosok és a háttérben dolgozók is folyamatosan ezen munkálkodnak. Mindenkinek fel kellett vennie az NB I ritmusát, magára kellett vállalnia a többletfeladatokat, hiszen csakis így felelhetünk meg nézőinknek, szurkolóinknak. Az első osztályú mérkőzések rendezésének bonyolultsága mindenki számára újdonság volt, de az eltelt néhány hónap alatt levontuk a konzekvenciákat és igyekeztünk minden eshetőségre, lehetőségre felkészülni és olyan programokkal, lehetőségekkel szolgálni, amelyek a család minden tagjának fantáziáját megmozgatják: köszöntések, megemlékezések, bajnokok és öregfiúk meghívása, közönségjáték, kezdőrúgások, bemutatók, nyeremények, kulturált és gyorsabb vendéglátás. Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több gyermek- és hölgy látogatónk van, így komplett családi programmá válik egy-egy bajnoki! Csapatunk is elindult az úton – ahogy a szakmai stáb korábban megjósolta – amely eredményre vezet és ezek természetesen értékes bajnoki pontokban is megnyilvánulnak. A cél továbbra is az első osztályban maradás, amelyhez remélhetőleg minden feltétel adott marad.

line_purple

Mindig van új a nap alatt és számunkra is meglepő, hogy milyen célokra alkalmas vagy éppen használható a Kórház utcai centerpálya és a hozzá tartozó létesítmények – szerintünk még Önök sem gondolnák!? Nyilván egy focipályán elsősorban a labdát kell kergetni, de a Kórház utcai komplexum ennél jóval többre is alkalmas. A székház, a lelátóink és a pálya labdarúgóink mellett otthont ad tornászaink, atlétáink, játékvezetőink edzéseinek, felkészülési munkájának, konferenciák, oktatások és akár rendezvények lebonyolításának helyszínéül (pl. a Garabonciás Napok egyik programja) is szolgál – sőt esküvői fotózáshoz is ideális. Stefkovics Márta és Gyuris Zoltán – utánpótlás edzőnk stílusosan a Kórház utcai centerpályát választotta örök emlékű fotóik elkészítésének helyszínéül. A felvételek önmagukért beszélnek, mi pedig ezúton is gratulálunk az ifjú párnak!

line_purple

Szintén az első osztály hozadéka a támogatók, szponzorok nagyobb mértékű érdeklődése. Örömünkre szolgál, hogy vannak olyan – adott esetben már nem is Békéscsabán élő – barátaink, akik rendszeresen segítik a csapatot. Akár úgy, hogy a napi munkához elengedhetetlenül szükséges eszközök a rendelkezésre álljanak vagy éppen egy-egy mérkőzésre való elutazás megfelelő színvonalon és körülmények között történhessen. Ezúttal Böckl Viktornak mondunk hatalmas köszönetet, aki csapatunk budapesti szállását támogatta! Köszönjük szépen!

bockl_viktor

line_purple

Irány a Kórház utca!

Az alábbiakban néhány hasznos tudnivalóval szolgálunk a 2015. július 19-én (vasárnap) 18:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – DVSC-TEVA OTP Bank NB I Liga labdarúgó mérkőzéssel kapcsolatban.

Vasárnap reggel 08:00 órától a 4-es kapunál található pénztárban korlátozott számban, elővételben vásárolhatók még belépőjegyek. Így tehát, akinek tegnapig nem sikerült megváltani belépőjét, az a mérkőzés előtt még időben megteheti ezt. Az online jegyvásárlási lehetőség továbbra is él, egészen vasárnap 16:00 óráig. Mivel már csak néhány száz jegy maradt, így valószínűleg a mérkőzés kezdetéig ezek teljesen elfogynak és telt ház várható. Fontos tudni, hogy vasárnap már nem tudunk klubkártyát és bérleteket kiadni! A plasztik kártyák kiváltása a megszokott időpontokban és helyszíneken hétfőtől újra folytatódik.

A stadion környékén történő közlekedés és a mérkőzésre érkezés a rendőrségi lezárások miatt a következőképpen lehetséges. A hatóság legkésőbb 16:00 órától a Kórház utca mindkét oldalát, egészen a Telep utcáig lezárja. Ezután erre a részre csak a célforgalmat igazolni tudók és a stadionba érkező technikai személyzet jöhet léphet be.

A vendég szurkolók érkeztetése a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon történik egészen a számukra kijelöl Munkácsy Hotellel ferdén, szemben található (1-es számú kapunál) füves parkolóig. A debreceni drukkerek őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve az 5-6. pénztáraknál válthatják meg a helyszínen is belépőjüket. Valószínűleg a Dedinszky Gyula utca teljesen lezárásra kerül, így ezt az útvonalat kerüljék el! A vendég pénztárakat 14:00, illetve 16:00 órakor nyitjuk meg.

A hazai szurkolók kizárólag hátulról közelíthetik meg a 4-es kaput, a Dobozi út-Telep utca vagy Dobozi út-Tünde utca útvonalakon. Kérjük Önöket, hogy gépjárműveiket inkább távolabb parkolják és gyalogosan érkezzenek a belépési ponthoz!

A mérkőzés után a stadionból való gyors és zökkenőmentes távozás érdekében, a Kórház utca felőli lelátó tetején található kijáratokat is megnyitjuk. Ezek a mérkőzés egész ideje alatt zárva lesznek és csak a 80. perc után kerülnek megnyitásra.

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy legalább egy órával a mérkőzés kezdete előtt szíveskedjenek megérkezni, hogy a belépés után, időben elfoglalhassák helyeiket. Számukra a felezővonalnál található fedett részen, asztalokkal, árammal és WI-FI internet eléréssel ellátott helyeket biztosítunk.

A nagy érdeklődésre való tekintettel rendőri irányítás várható, így kérjük legyenek türelmesek és kövessék a hatóság utasításait!

Jó szurkolást és kellemes szórakozást kívánunk!

A Kórház utcából jelentjük

Miközben zajlik az első csapat felkészítése, edzőmeccsek bonyolódnak és az igazolások sem zárultak még le – tehát a szakmai stáb teljesen beleásta magát a munkába, a háttérben a Kórház utcai stadion részleges átalakítása és a szigorúbb követelményeknek történő megfeleltetés kialakítása zajlik.

20150704_07_stadion

A csapat felkészítése természetesen nem csak az átigazolások bonyolításával – melyek egyébként rengeteg adminisztratív feladatot és szükséges intézni valókat vonnak maguk után -, az edzések megtartásával, felkészülési mérkőzések megszervezésével, a ruházat megtervezésével és beszerzésével, hitelesítésével jár, hanem több olyan, az első osztálybeli részvételhez szükséges kötelezettség teljesítésének kell eleget tenni, hogy a stáb naptárjában már nagyon nehéz üres helyet találni.

A külső szemlélők egy héttel ezelőtt még nem túl sok változást láthattak, de a tervezés, a szerződéskötések és a mindenki számára megfelelő eszközök, kellékek beszerzése nem egyszerű feladat. A Békés Megyei Rendőr Főkapitányság és a Magyar Labdarúgó Szövetség képviselőivel történt folyamatos egyeztetés eredményeképpen megszületett egy lista, amely az első osztályú mérkőzések megrendezéséhez elengedhetetlenül szükséges biztonsági-, infrastrukturális- és formai követelményeket tartalmazza.

Hétfőn megérkeztek az új pénztár konténerek, melyek a mai kornak megfelelő felszereléssel (számítógépek, nyomtatók, klíma, fűtés, internet kapcsolat, riasztó-rendszer), kulturált és tiszta körülményeket teremtve várják majd szurkolóinkat – így a régi pénztárakat használaton kívül helyeztük. Az új kasszákhoz komplett informatikai belső hálózatot, megfelelő áramellátást kellett kiépíteni, mely közvetlenül kapcsolódik majd a beléptető rendszerhez.

Mivel a bérlet- és jegyértékesítés az első osztályban pontos szektor, sor és székszám meghatározásával történik, ezért a stadionban található összes egyedi ülőhelyet sorszámokkal kellett ellátni. Ezzel párhuzamosan a belépési lehetőségek, a lelátók feltöltésének, elhagyásának módja és rendje is megváltozik. A hazai és semleges nézők ezentúl kizárólag a székház felőli oldalon, a 4-es számú kapun tudnak majd belépni, ahol négy darab pénztár teljes kapacitással fogadja majd őket. Ebből egyet a klubkártya nélkül érkező szurkolóink számára tartunk majd fent. A biztonsági ellenőrzés és a belépés után, mobil kerítésrendszerrel behatárolt területen lehet majd mozogni, megközelíteni a mellékhelyiségeket, a büféket, a dohányzásra kijelölt helyeket is. Állóhelyi mérkőzés megtekintés a Kórház utcában ezentúl nem lehetséges. A kerekesszékkel érkező és VIP vendégeink belépése részben a székház főbejáratán, részben a hátsó 5-ös számú kapun lehetséges majd. Itt kézi beléptetővel (PDA) ellenőrzik a jogosultságokat.

Vendég szurkolóink – a biztonsági előírások értelmében – teljesen el lesznek különítve és kizárólag az 1-es számú kapunál elérhető 2 darab pénztárnál tudnak majd a mérkőzésre megérkezni. A régi “kassza” és kapu (2-es számú) megszűnik és teljesen lezárásra kerül. A vendég csapattal érkező drukkerek részére természetesen külön vendéglátó egységet és mellékhelyiségeket is biztosítunk, valamint az egyik pénztár a klubkártya nélkül érkező érdeklődőknek lesz fenntartva. Meghibásodás esetére két komplett konfigurációt tartalékolunk.

Mivel a hazai tribün (B-közép szektor) és a vendég (D- és E-szektor összevonva) – a stadion sajátossága miatt – elég közel található egymáshoz, így ezeket kerítésrendszerrel, biztonsági őrséggel és 10 méter magas átdobálás elleni hálóval is el kell határoljuk. Jelen pillanatban már a végső munkálatok folynak – mivel a Vagyonkezelő ZRt. munkatársai és alvállalkozói a hétvégén is dolgoznak. Ezzel párhuzamosan több száz ülőhely áthelyezésével szektormódosítások is történtek. Kibővítettük a teljes befogadóképesség függvényében, arányos mértékben a vendég szektorban található ülőhelyek számát (474 darab), valamint a betonozás (lépcsők), a felfestések is felújításra kerültek. Biztonsági kapuk, rácsok és átdobálás elleni háló is felszerelésre kerül. Szintén lényeges tudnivaló, hogy kialakításra került egy úgynevezett semleges szektor és ezzel párhuzamosan egy teljesen üres (ülőhely nélküli) úgynevezett “puffer” zóna is. Ezzel minimalizáltuk a stadion kihasználatlan ülőhelyeinek számát és a VIP, utánpótlás és egyéb vendégeink foglalt helyein kívül hozzávetőlegesen 4.085 darab egyedi ülőhely várja majd szurkolóinkat. Pontos számot az ülőhelyek rendezésének befejeztével tudunk közölni. Azért csak ennyi, mert az előírások értelmében a régi, fedett, pados ülőhelyeket nem lehet az első osztályban használni – így ezek jó részét egyedi ülőhelyekkel látjuk el. Megnyugtatásul közöljük, hogy a klub felkészült és kész tervekkel, ajánlatokkal, valamint előkészített projekttel rendelkezik a további bővítésekre vonatkozólag. Viszonyításképpen a mai napig majdnem 1.700 klubkártya került kiadásra és a tendenciát, az érdeklődés időarányos növekedését is figyelembe véve, a bajnokság kezdetéig várhatóan ez a szám elérheti akár a 3.000-et is. Nyilván lesznek, akik klubkártya nélkül érkeznek majd és lesznek olyan klubkártya tulajdonosok, akik nem tudnak kilátogatni minden mérkőzésre, így valószínűsíthetően egyelőre kényelmesen elférünk majd a Kórház utcai lelátókon. A további fejlemények az ügyben nyilván több körülménytől is függnek.

A vendéglátás szintén megreformálásra kerül. Hazai szurkolóinkat összesen három, megfelelő elérhetőségi helyekre felállított, teljesen új büfé várja majd.

Nem elhanyagolható dolog, hogy a pálya fenntartásához, a stadion körüli munkák maradéktalan elvégzéséhez teljesen új munkagépek érkeztek.

A stadionban felállított négy darab büfé mellett felfedezhetnek további két hasonló építményt. Ezek funkcióját szintén az előírások szabályozzák, ugyanis elsősegély szobaként lesznek használatba állítva: ágyat, asztalt, széket és elsősegély felszerelést tartalmaznak. Hazai és vendég szurkolóink esetleges gyors egészségügyi ellátása ezeken a pontokon is megtörténhet majd. Természetesen a létszám függvényében kirendelt mentő vagy rohamkocsi továbbra is a helyszínen lesz.

A labdarúgó mérkőzésekre érkező látogatókat teljesen új – az előírásokat teljes mértékben figyelembe vevő tájékoztató táblák, felfestések – segítik majd az eligazodásban.

Újdonságként és egyben fokozva a látványt, hatalmas méretű, mobil, színes és digitális eredményjelzőt, valamint szintén kötelező nagy méretű zászlókat állítunk fel – mindkettő előírás egyébként. Az előző szezonban már kipróbált hangosítást tovább fokozzuk és ezentúl nem csak egy oldalon – hanem a pályát teljesen körbeépített hangrendszerrel igyekszünk a hangosbemondó és a zene hangzását mindenki számára élvezhetővé tenni.

A média munkatársait – a lehetőségekhez mérten – tiszta és kulturáltabb körülményekkel fogadjuk. Az új székek, a stúdió belső felújítása és a sajtó számára rendszeresített WI-FI hozzáférés nagyban hozzájárulhat, hogy újságíró vendégeink is megfelelő feltételek között végezhessék munkájukat.

Természetesen a székház sem maradhatott ki a fejlesztésekből, hiszen itt külön orvosi-, dopping-, ellenőri-, krízis-, stúdió-, sajtó szobák is kialakításra kerültek.

A jövő hét elején megérkeznek a pénztári rendszer beüzemeléséhez szükséges IT-eszközök és remélhetőleg egy-két nap után már megkezdődhet a bérlet- és belépőjegy értékesítés is. Az informatika átalakításával lehetőség lesz arra, hogy ügyfélszolgálati irodánkban egy helyen, egy időben kiválthassák klubkártyájukat és megváltsák bérletüket, belépőjüket is. Szintén itt kerül elhelyezésre a rendszer lelke, a stadion szerver – mely közvetlenül kapcsolódik az MLSZ központhoz. Ezzel párhuzamosan a mobil beléptető telepítése is lezajlik, melyet egy tesztüzemmel véglegesítünk. Természetesen addig még rengeteg a teendő, bár a nagyobb léptékű átalakítások a hétvégén befejeződnek – sok-sok kötelező és szükséges “apróság” teszi teljessé a listát.

Július második hetében megtörténnek a hatóságok pályabejárásai is és ezután remélhetőleg már nem lesz adminisztratív akadály a DVSC elleni nyitómérkőzés megrendezése előtt. Szintén a héten esedékes a csapat hivatalos fotózása és az MTVA helyszíni forgatása is.

További igazolásokról egyelőre nem tudunk beszámolni – annak ellenére, hogy több online portálon megjelentek ilyen-olyan írások – ezek a hírek egyelőre nem fedik a valóságot, hiszen egy labdarúgó igazolása akkor válik teljessé és publikussá, amikor annak minden papírja (szerződés, engedély) aláírásra, illetve igazolásra kerülnek – ilyen további esetről mi egyelőre nem tudunk.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. ezúton is szeretné megköszönni a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Békés Megyei Rendőr Főkapitányság, a Vagyonkezelő ZRt. és nem utolsó sorban Békéscsaba Megyei Jogú város segítségét, iránymutatásait és szakmai hozzáértését, valamint többségi tulajdonosunk – a Békés-Drén Kft. támogatását, hogy lehetővé tette a fejlesztések megvalósítását!

Nincs adminisztratív akadály

A mai napon elhárult mindenféle adminisztratív akadály az első osztályú mérkőzések megrendezése elől a Kórház utcai Stadionban.

20150617

Kedden a Békés Megyei Rendőr Főkapitányság, a Vagyonkezelő ZRt., a Nádor Rendszerház Kft. és a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. munkatársai előzetes egyeztetést tartottak és közösen szándéknyilatkozatokban rögzítették, hogy a szigorú előírások betartásával, valamint az ehhez szükséges infrastruktúra megfelelő és időbeni kialakítása esetén részükről nem lesz akadálya az NB I-es mérkőzések lebonyolításának. Békéscsaba Megyei Jogú város polgármestere ugyancsak írásbeli hozzájárulását adta az ügyhöz, így a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetőségi szinten, a mai napon személyes megbeszélésen vett részt a Magyar Labdarúgó Szövetségben – ahol engedélyt kaptak a kivitelezések megkezdésére. Ezúton is köszönjük a hatóságok együttműködését, hozzájárulásait és segítségét!

Természetesen a C-osztályú pálya minősítés eléréséhez igen sok biztonságtechnikai-, szociális-, tájékoztató- és létesítménybeli fejlesztést, átalakítást szükséges végrehajtani. A békéscsabai klub előzetesen már felkészült a feladatra és a pozitív visszajelzést követően azonnal élesítette a projekteket. Az első körös ellenőrzés 2015. július 7-én következik, így az esetleges hiánypótlásokra még mindig maradhat elegendő idő.

Az OTP Bank Liga 2015. július 17-én rajtol, bár sorsolás még nem áll rendelkezésünkre – így nem tudjuk, hogy hazai pályán vagy vendégségben kezdünk. Labdarúgó csapatunk is megkezdte a felkészülést, az első edzésen már több próbázó is feltűnt – konkrét igazolásról azonban még nem tudunk beszámolni.

További hír, hogy jóváhagyás alatt van a Lilák új szerelése – amelyet nemsokára hivatalosan is bemutatunk.

Jól halad az Előre Klubkártyák kiváltása is, a mai napon a kiadott kártyák száma már elérte a 700 darabot – így joggal feltételezhetjük, hogy az érdeklődés tovább fokozódik a menetrend végleges kialakulása után. Kérünk mindenkit, hogy ne hagyja az utolsó pillanatra a kártyák kiváltását – ahogy idejük engedi szánjanak rá 5-10 percet, amennyiben szeretnének első osztályú mérkőzéseket látogatni!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!