Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Jászberényi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Nyolc nap alatt három mérkőzés vár második csapatunkra, melyekből az első állomás 2021. október 17-én (vasárnap) 13:00 órától Jászberény.

A sorsolás úgy hozta, hogy a válogatott szünet után az eddigieknél talán izmosabb ellenfelekkel kell megvívnunk, hiszen a Jászberény után a DEAC, a BKV Előre, majd a Kisvárda következik. Ezért, valamint első csapatunk párhuzamos programja miatt sem tűnik egyszerűnek az utazók kijelölése. Második keretünkben ráadásul több sérült, valamint eltiltott is van, hiszen Czvalinga Áron piros lapja miatt biztosan kihagyja a soron következő túrát. Az is benne van a pakliban, hogy néhány játékosunk feljátszik majd a másodosztályba, így néhány poszton részhiányok mutatkozhatnak. A körülményektől függetlenül azonban nem feltartott kézzel lépünk majd pályára, hiszen a 11 forduló alatt összegyűjtött 6 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség és 20 bajnoki pont, valamint a táblázaton elfoglalt 6. pozíció egyáltalán nem a véletlen műve. A cél pedig nyilvánvalóan további pontok gyűjtése, hogy ezzel megőrizhessük a biztos középmezőnyben elfoglalt helyünket. Pozitív előjelként kiemelhetjük, hogy Brlázs Gábor neveltjei eddig igen jól szerepeltek vendégségben, hiszen eddigi négy idegenbeli mérkőzésükből, hármat megnyertek. Gólok szempontjából sem érheti panasz a teljesítményt, hiszen eddig csak az előző fordulóban (Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC 0-1) nem sikerült betalálnunk. A harminc lőtt és tizenhét kapott gól, valamint a plusz tizenhármas gólkülönbség a mezőnyben a negyedik legjobb, így jó eséllyel ebből a szempontból továbbra sem kell majd aggódnunk.

A tavalyi bronzérmes Jászberényi FC (10. hely és 13 pont) jelenleg négy helyezés és hét pont deficitben van az Előréhez képest, ráadásul szerzett gólok szempontjából is kihívásokkal küzdenek. Tizenöt találatuk pontosan fele a miénknek, ráadásul tizennyolcat kaptak, ami ilyen formán mínuszba fordítja az egyenlegüket. A számok pedig az esetek jó részében nem hazudnak, tehát kiviláglik, hogy védelmük zavarba hozható és határozott védekezéssel, megfelelő stratégiával gólszerzési esélyeik is minimalizálhatók. Jelen helyzetben tehát taktikus, fegyelmezett, valamint türelmes játékra lesz szükség, ahhoz hogy ponttal, jobb esetben pontokkal térhessünk haza.

Felkészülési mérkőzéseken az utóbbi időben, szinte minden évben találkozhattunk a kék-fehérekkel és ezeken még sohasem kaptunk ki, hiszen 2018. július 21-én Békéscsaba 1912 Előre – Jászberényi FC 1-1, 2019. július 6-án Békéscsaba 1912 Előre – Jászberényi FC 2-1, valamint 2021. július 14-én Békéscsaba 1912 Előre II. – Jászberényi FC 2-2 eredmények születtek. Az előző fordulóban a Kazincbarcika ellenében szaladtak bele egy kiadós verésbe (4-0), ráadásul Németh Gyula vezetőedző dolgát eltiltások is nehezítik, hiszen Szőllősi Ferenc és Erdős Gábor is kigyűlt 5-5 sárga cédulája miatt hagyja ki a találkozót.

A Jászberényi FC – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Valu Tibort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Szilágyi Zsoltot és Gavalla-Kulcsár Juditot jelölték ki. Az 1990-es születésű sporival 2021. szeptember 22-én, a puskaporos hangulatú DVTK II. – Békéscsaba 1912 Előre II. 2-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 268 sárga- és 31 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 12. fordulóját október 16-án (szombat) 14:00 órától Kisvárda Master Good II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros, október 17-én (vasárnap) 11:00 órától DVTK II. – Tállya KSE, 13:00 órától Eger SE – Füzesgyarmati SK, BKV Előre – Aqua-General Hajdúszoboszló, DEAC – Kolorcity Kazincbarcika SC, Jászberényi FC – Békéscsaba 1912 Előre II., Putnok FC – Tiszafüredi VSE, Hidasnémeti VSC – DVSC II., Törökszentmiklósi FC – Újpest FC II., valamint Salgótarjáni BTC – Sényő-Carfifex FC párosításokban rendezik meg.

bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy az első három helyen BKV Előre – Kazincbarcika – DEAC trió áll, a sereghajtó pozíciókban pedig a DVTK II., Tállya, Hidasnémeti, Salgótarján, valamint Törökszentmiklós ötösfogat található.

Az előrejelzés szerint Jászberény térségében közepesen felhős, akár ködös időjárás várható és 15 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap október 17-én 17 óra 53 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Jászberényi FC

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II. – Jászberényi FC

2-2 (1-1)

A MÉRKŐZÉS MEGTEKINTÉSE INGYENES!

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. július 14. (szerda) 17:30 óra

Helyszín: Erzsébet-ligeti sporttelep

Cím: 5540 Szarvas, Erzsébet-liget

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Békéscsaba: Apró Ármin, Zelik Csaba, Szabó Csaba, Czvalinga Áron, Kasik Ákos, Farkas Ádám, Zvara Levente, Styecz Bence, Tóth Bence, Oláh Ákos, Kiss László. Cserék: Winter Dániel, Szabó Zsombor, Balog Zsolt, Sipaki Patrik, Zahorán Áron, Marik Soma, Váradi Ádám, Bónus Marcell, Varga Tamás, Mágocsi Bence, Bukor Zoltán.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Jászberény: Bonica Sebastian, Szanyi Krisztián, Tóth Olivér, Aranyos Mózes, Sárossy Dániel, Asztalos Dávid, Polák Gergő, Szőllősi Ferenc, Palcsó Martin, Lakatos Dávid, Farkas Bertalan. Cserék: Hajnal Dániel, Muhari Zoltán, Borics Levente, Kurunczi Gábor, Benedek Zétény, Micskó Márk, Izsold Dániel, Nagy Szabolcs.
Vezetőedző: Német Gyula

Békéscsaba gólszerzői: Szabó Csaba, Bónus Marcell.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/508463107033146

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Felkészülési program Információk

A Kecskemét és a Jászberény következik

A felkészülés következő fázisában első csapatunk az NB2-es újonc Kecskemét, míg második együttesünk a 2020/2021-es NB3-as Keleti csoport harmadik helyezett Jászberény csapatával mérkőzik július 14-én (szerdán) 18:00, illetve 17:30 órától.

A kecskemétiek a második pozícióban végeztek a 2020/2021-es NB3-as bajnokság Közép csoportjában, de az élen végzett Iváncsa visszalépett az indulástól, így összejött számukra a felfelé történő osztályváltás. Új vezetőedzővel, Szabó Istvánnal kezdték meg a munkát és a játékosmozgás is tekintélyesnek nevezhető a szintén lila-fehér egylet háza táján. Érkeztek: Lukács Dániel (Budapest Honvéd), Belényesi Csaba (Dorog), Szabó Alex (Kaposvár), Varga Bence (MTK), Marsa Levente (Dabas), Kersák Roland (Dabas), Madarász Bence (Iváncsa), Buna Gábor (Budapest Honvéd), Rjasko Mihajlo (Dorog), Nagy Krisztián (DEAC), Hadaró Valentin (Kaposvár). Távoztak: Károly Bálint, Lékai Soma, Mészáros Dávid, Nagy István, Ludasi Martin, Jakab Dávid, Popgeorgiev Pantelisz, Constantinescu Marius, Gábor Lukács József, Asztalos Dávid, Koszó Balázs Tibor, valamint Puskás Gábor Sándor, aki éppen hozzánk igazolt. Keretükből ismerős lehet még számunkra Tóth Dániel neve is, aki korábban a Békéscsabánál játszott. Következő vendégeink június 17-én kezdték a felkészülést, azóta három előkészületi mérkőzésen és szlovéniai edzőtáborozáson is túl vannak. Július 3-án az FTC második együttesét győzték le 4-1 arányban, július 7-én az NK Drava Ptuj csapat ellen nyertek 0-3-ra, majd ugyanilyen eredmény (0-3) született az ND Beltici csapatával szemben is. A két mérkőző fél utoljára 2021. január 16-án szintén felkészülési mérkőzésen találkozott, amikor 1-0 arányú csabai győzelem született. Tétmérkőzést 2007. április 7-én, a 2006/2007-es másodosztályú ligában játszottunk velük utoljára, amelyen 2-2-es döntetlen eredményt mutatott az eredményjelző az összecsapás végén. Mindent összevetve közel húsz évvel ezelőtt, 2001. november 3-án tudtak győzni ellenünk, amikor idegenben 2-1 arányban a Bács-Kiskun megyeiek számára alakult kedvezően a végeredmény. A Kecskeméti TE egyébként 2008-tól 2015-ig szerepelt az élvonalban, és a 2010-11-es szezon végén Magyar Kupát is nyert. Mivel összességében szűk három hét maradt a rajtig, így valamilyen szinten már az eredményesség, a tempó és játék képe is lényeges lehet a mérkőzésen, hiszen egyáltalán nem mindegy milyen önbizalommal, mentalitással és bátorsággal futunk neki az előttünk álló, igen keménynek ígérkező bajnokságnak.

Második együttesünk számára a rájátszások következtében rövidebb felkészülési idő maradt, így érhető a fokozottabb tempó – ezáltal gyakorlatilag 3-4 naponta újabb edzőmérkőzés vár fiataljainkra. A következő állomás Szarvason vár a Lilákra, ahol következő edzőpartnerünk, a Jászberényi FC edzőtáborozik. A Keleti csoportból a Tiszakécskei LC jutott fel a másodosztályba, akik ellentmondás nélküli fölénnyel 94 pontot gyűjtöttek. A jászberényiek harmadik helyen végeztek és a 73 bajnoki egység a mindenképpen kiválónak mondható szereplés eredménye, ezáltal a Füzesgyarmathoz hasonlóan szintén kemény ellenfélnek számít majd az előttünk álló NB3-as bajnokságban. Távozott: Süttő Attila, G. Bíró Gergő, Gémes László, Pálinkás Gergő, Lőrincz Attila, Apró Ármin – aki jó eséllyel éppen hozzánk igazolhat. Érkeztek: Hajnal Dénes (Nagykáta), Sárossy Dániel (Gárdony), Asztalos Dávid (Kecskemét), valamint több fiatal is lehetőséget kaphat az új szezonban, így Polák Gergő, Borics Levente, Izsold Dániel, Uram Dénes, valamint Tóth Olivér is elfogadta a kék-fehérek ajánlatát. A nyári időszakban eddig kétszer léptek pályára előkészületi mérkőzéseken, melyeken a következő eredmények születtek: Törökszentmiklós – Jászberényi FC 1-2, Mezőtúr – Jászberényi FC 1-2. Utoljára 2019. július 6-án – majdnem napra pontosan két éve – találkozhattunk velük utoljára, amikor egy edzőmérkőzésen 2-1 arányú békéscsabai győzelem született.

A meccs a két fél közös megállapodása alapján 2 x 60, összesen 120 percig tart majd.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a Kormány döntése értelmében a sportrendezvényeken továbbra is érvényben maradt a védettségi igazolvány szükségessége, ezért az ingyenesen megtekinthető felkészülési mérkőzésekre is kizárólag ennek felmutatásával lehetséges a belépés.

Ezen a héten egyébként még egy-egy megmérettetés vár mindkét együttesünkre, hiszen első csapatunk július 17-én (szombaton) Csákvárra, míg NB3-as alakulatunk Hódmezővásárhelyre utazik.

Kapcsolódó hivatkozás:

Felkészülési program 2021/2022. nyár

Békéscsaba 1912 Előre – Jászberényi FC

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Jászberényi FC

2-1 (0-1)

Időpont: 2019. július 6. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Sportcentrum Tiszaújváros

Cím: 3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6.

Játékvezető: Szilágyi Sándor

Asszisztensek: dr. Varga Zsolt, Márkus Tamás

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Szalai Dániel, Nagy Sándor, Szélpál Norbert, Babinyecz Balázs, Károly Bálint, Bán Benedek, Zsilinszki Martin, Király Patrik, Kovács Ádám, Ilyés Tamás.  Cserék: Uram János, Dávid Zoltán Gergő, Farkas Márk, Mészáros Márk, Faragó Tamás, Pusztai András, Pantovic Nikola, Varga Tamás, Tóth Dániel.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Jászberény: Miski Zoltán, Szemere Balázs, Szanyi Krisztián, Ilkovics Miklós, Süttő Attila, Szőllősi Ferenc, Lakatos Béla, Sándor István, Ludasi Martin, Gresó Mátyás, Pálinkás Gergő. Cserék: Csutorka Márk, László Krisztián, Penczner Vilmos, Parázs Botond, Zombori Bálint, Kátai Ádám, Győrfi Benedek, Szabó Tamás, Olajos Gergő, Balogh Bálint, Kasza Ferenc.
Vezetőedző: Német Gyula

Gólszerző: Gresó Mátyás (10. perc), Nikola Pantovic (47. perc), Tóth Dániel (67. perc).

Az első félidő elején vezetést szerzett a berényi alakulat. A folytatásban a csabaiak próbáltak egyenlíteni, de a kapu előtt rendre rossz döntéseket hoztak. Fordulás után gyorsan egyenlítettek a lila-fehérek, majd a félidő közepén a vezetést is megszerezték. A találkozón végig látszott, hogy az edzőtáborban elvégzett munka után fáradtan mozogtak a csabaiak, sok hiba csúszott a játékukba.

10. perc: Egy csabai védelmi hiba után vezetést szerzett az NB III.-as jászberényi együttes. A 23 éves, a nyáron Egerből érkezett Gresó vette be a lila-fehérek kapuját, 0–1.

47. perc: Egy jobboldali beadás után Pantovic hat méterről egyenlített, 1–1.

67. perc: Egy oldalról belőtt labdát, a kapu előtt jól helyezkedő Tóth Dániel közelről a berényiek kapujába lőtte, 2–1.

Schindler Szabolcs: − A mai meccs is a felkészülés része volt és pár nap edzőtáborozás után látszott, hogy eléggé fáradtan mozogtak a srácok. Ez meg is bosszulta magát az első félidőben, hiszen egy figyelmetlenségből kaptuk a gólt. Már az első játékrészben is több gólszerzési lehetőségünk volt, de többször rossz döntés hoztunk, így nem jött össze a gólszerzés. A második félidőben frissítettük a csapatot, hiszen úgy is terveztük, hogy mindkét játékrészben vegyes felállásban lépünk pályára. A mérkőzés második részében kicsit frissebbnek tűntünk és sikerült is megfordítani az eredményt. Összességében vállalható meccs volt, de nem voltam elégedett a mutatott játékkal. A felkészülés elején tartunk, sok még az elvégzendő feladat, de volt ismét olyan pozitívum is, ami nagyon tetszett – például egy-két fiatal játékos igen jól teljesített.

Majdnem egy évvel ezelőtt találkozhattunk utoljára a jászberényiekkel, amikor 2018. július 21-én 1-1-re végeztünk ellenük a Békéscsabán megrendezett felkészülési mérkőzésen. Akkori ellenfelünk nagy tervekkel vágott neki bajnokságnak – szerettek volna osztályt váltani, de az álmuk a 2018/2019-es idényben még nem valósult meg, hiszen csak a 2. helyen végeztek az NB III. Keleti-csoportjában. Valószínűleg mindent egy lapra tettek fel, hiszen miután nem jött össze a feljutás, szerényebb célokkal kezdték meg az idei felkészülést. A változásokkal párhuzamosan vezetőedzőt és szakmai stábot is váltottak és a Német Gyula, Lukácsi Lóránt, Juhász Tibor, valamint Panyi Csaba kvartett vette át az együttes irányítását. Keretük a miénkhez hasonlóan részben átalakult, bár még korántsem végleges a jászságiak kispadja. Ismerősnek tűnhet Svedyuk Alex Pál neve, aki 14 alkalommal Békéscsabán is lehetőséget kapott a 2015/2016-os szezonban és a hírek szerint jelenleg a Nyíregyházával kacsintgatnak egymásra. Elköszöntek azonban a házi gólkirálytól Farkas Jánostól – aki 23 találattal járult hozzá csapata sikereihez. Távozott még a csapatkapitány Hevesi-Tóth Tamás, valamint a fővárosból ingázó Herczeg László is. Szerették volna megtartani a 28 éves Albert Ádámot, de ajánlatainak köszönhetően a játékosnak már nem volt maradása.

Békéscsaba 1912 Előre – Jászberényi FC

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Jászberényi FC

1-1 (1-1)

A MÉRKŐZÉS MEGTEKINTÉSE INGYENES!

Időpont: 2018. július 21. (szombat) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Lovász László

Asszisztensek: ?

Békéscsaba: Ribánszki László, Pilán Márkó, Nagy Sándor, Szélpál Norbert, Mészáros Márk, Király Patrik, Mezei Szabolcs, Viczián Ádám, Gránicz Patrik, Szatmári István, Urbin Péter. Cserék: Uram János, Hursán György, Dávid Zoltán, Lustyik Levente, Babinyecz Balázs, Máris Dominik, Szalai Dániel, Zahorán Balázs.
Vezetőedző: Boér Gábor

Jászberény: Miski Zoltán, Szanyi Krisztián, Hevesi-Tóth Tamás, Khonig Miklós, Győrfi Benedek, Szemere Balázs, Szöllősi Ferenc, Sándor István, Svedyuk Alex, Herczeg László, Farkas János. Cserék: Menczeles Iván, Bálint Artúr, Fejes János, László Krisztián, Lékó Gergő, Szabó Tamás, Szanku Kristóf.
Vezetőedző: Arany László

Gólszerző: Urbin Péter (11. perc), Farkas János (36. perc).

Nézőszám: 200

11. perc: a jászberényi kapu elé belőtt labdát, Urbin a vendégek hálójába lőtt, 1–0.

36. perc: a 16-oson belül Szemerével szemben szabálytalankodott az egyik csabai védők, a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt Farkas János értékesítette, 1–1.

Fotó: beol.hu

Az NB II-es bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését játszotta az Előre a jó erőkből álló, NB III-as jászberényiek ellen, akik a napokban leigazolták a korábbi békéscsabai támadót, a kettős állampolgárságú, 22 éves Svedyuk Alexet. A találkozó elején a hazaiak kezdtek jobban, és a 11. percben megszerezték a vezetést Urbin révén. A folytatásban a vendégek is próbálkoztak, de a lila-fehérek irányították a játékot. A félidő hajrájában egy felesleges szabálytalanság után büntetőhöz jutott a Jászberény, amivel egyenlített.

Szünet után is jobbára kiegyenlített játék folyt a pályán. A vendégek az NB I-et megjárt, rutinos Sándor István vezetésével jól védekeztek. A lila-fehérek előtt egy-két helyzet adódott, de azok kimaradtak. Mindkét együttes a cseréknek is lehetőséget adott. A hajrában, a 87. percben a mérkőzés félbeszakadt, miután Szélpál és Ilkovics kakaskodott, a játékvezető mindkét játékost kiállította, majd többen is egymásnak estek a két csapat tagjai közül, így a játékvezető lefújta a találkozót.

Boér Gábor: — A helyzeteink megvoltak most is az egy gólos vezetés után, de nem tudtuk lezárni a mérkőzést. Aztán jött egy egyéni hiba, és tizenegyesből egyenlített az ellenfél. Úgy látom, hogy nincs igazi vezére a csapatnak, amit gyorsan meg kell találnunk. A fiataloknak, akik tehetségesek még sokat kell fejlődniük.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/695323704140402/

line_purple