Címkézett bejegyzés

Elindultunk

Kedden reggel fél kilenc órakor a Békéscsaba 1912 Előre csapata és szakmai stábja elindult a törökországi edzőtábor felé. Az utazó keret még az utolsó pillanatban is változott.

Íme a játékoslista: Alexander Svedyuk Pál, Balog Zsolt, Bényei Balázs, Birtalan Botond, Borbély Bálint, Bratislav Punosevac, Czinanó Antal Áron, Damjanovic Slavko, Ezequiel Calvente Criado, Fabio Nascimento de Oliveira, Fehér Zsolt, Hudák Martin, Juhász György, Konyecsni Zoltán, Laczkó Zsolt, Matus Paukner, Mursits Roland, Nathan Eccleston, Oláh László Dávid, Pilán Márkó, Spitzmüller István, Szalai Dániel, Takács Péter, Thomas Piermayr, Vadász Viktor, Vaskó Tamás, Vukasin Poleksic.

20160126_indulas

Belekből is rendszeresen jelentkezünk majd fényképes beszámolókkal, interjúkkal és részletes programmal.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Az utazó keret

A Békéscsaba 1912 Előre 2016. január 26-án (kedden) útra kel Törökország felé. Budapestről Isztambulba, majd onnan Antalya városába repül. A célállomás az innen körülbelül 40 kilométerre található Belek.

belek_web

A csapat kilenc napot tölt intenzív programmal az edzőtáborban és a tervek szerint négy felkészülési mérkőzést is játszik, melyből három már ismeretes. A szakmai stáb a korábban megkezdett utánpótlás- és kiemelt tehetségek programjának maximális figyelembe vételével állította össze az utazó keretet, így öt fiatal játékosunk is lehetőséget kap a bizonyításra Zoran Spisljak csapatában. A jelenleg próbajátékon résztvevő Nathan Eccleston esetleges szerződtetését és kiutazását elsősorban a szombati edzőmeccsen nyújtott teljesítménytől tette függővé mesterünk. Az együttes február 5-én (pénteken) érkezik haza.

Az utazók névsora (ABC rendben): Alexander Svedyuk Pál, Balog Zsolt, Bényei Balázs, Birtalan Botond, Borbély Bálint, Bratislav Punosevac, Czinanó Áron, Damjanovic Slavko, Ezequiel Calvente Criado, Fabio Nascimento de Oliveira, Fehér Zsolt, George Koroudjiev Assenov, Juhász György, Konyecsni Zoltán, Laczkó Zsolt, Matus Paukner, Mursits Roland, Oláh László Dávid, Pilán Márkó, Spitzmüller István, Szalai Dániel, Takács Péter, Thomas Piermayr, Vadász Viktor, Vaskó Tamás, Vukasin Poleksic.

A csapatot 8 fős szakmai és orvosi stáb kíséri és felügyeli. Az utazás közben, valamint a helyszínről is folyamatos bejelentkezésekkel, fényképes beszámolókkal és élő eredményjelzéssel jelentkezünk majd és igyekszünk a lehető legrészletesebben és leggyorsabban tájékoztatni az érdeklődőket.

Felkészülési mérkőzések Törökország

Dátum
Időpont
Hazai
Vendég
Eredmény
2016.01.28.17:00 (CET)FC Botosani (román I. osztály)Békéscsaba 1912 Előre2-1 (1-0)
2016.01.30.14:00 (CET)PFK Lokomotiv Plovdiv (bolgár I. osztály)Békéscsaba 1912 Előre2-0 (1-0)
2016.02.01.14:30 (CET)Yeni Malatyaspor (török I. liga)Békéscsaba 1912 Előre2-0 (1-0)
2016.02.04.14:00 (CET)FC Vereya Stara Zagora (bolgár II. osztály)Békéscsaba 1912 Előre1-1 (1-0)

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Hosszabbítások és egy érkező

A Békéscsaba 1912 Előre két meghatározó játékosával is szerződést hosszabbított.

Bora György és Horváth Péter továbbra is elkötelezte magát klubunk kötelékében, így szerződésük meghosszabbítása mindenképpen fontosnak mondható. Mindkét labdarúgónk a 2020/2021-es idény előtt érkezett és az eltelt idő alatt a Békéscsaba 1912 Előre alapvető tagjaivá váltak. Gyuri és Peti egyaránt 56-56 mérkőzésen lépett eddig pályára lila-fehér mezben, így védelmünk és középpályánk továbbra is stabil alapokon nyugszik.

A Békéscsaba 1912 Előre leigazolta a korábbi U18-as korosztályos válogatott, 2004-es születésű Korógyi Szabolcsot.

A medgyesegyházi származású, fiatal labdarúgó korábban éveken keresztül akadémiánk játékosa volt, aztán családi okok miatt Budapestre költözött családjával, így az MTK, majd az UTE kötelékében folytatta pályafutását. A jelenlegi helyzet úgy hozta, hogy Szabolcs és a Békéscsaba 1912 Előre céljai egyeznek és profilja teljesen beleillik abba a koncepcióba, amit klubunk évekkel ezelőtt megkezdett. A Békéscsaba 1912 Előre hosszú távon számít rá és reméljük, hogy ismét egy Békés megyei származású, saját nevelésű futballistából válhat csapatunk egyik meghatározó tagja.

Szabi, üdvözlünk újra Békéscsabán, sok-sok lila-fehér sikert és sérülésmentes szezonokat kívánunk!

Elnézést kért az UTA Arad

Köztudomású, hogy a 2016. január 20-án (szerdán), a békéscsabai Kórház utcai Stadionban megrendezett felkészülési mérkőzésre, az UTA Arad helyett – számunkra ismeretlen okból – a Pankotai Şoimii csapata érkezett meg.

Ezúton tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat és az érdeklődőket, hogy a Békéscsaba 1912 Előre stábját senki sem értesítette a változásról – ezzel már csak akkor szembesültünk, amikor megérkezett a másik vendég együttes. Tudni kell, hogy a békéscsabai klub alkalmazottjai és stábja minden szabályt, előírást és határidőt betartva, bejelentési- és engedélykérési kötelezettségének eleget téve készítette elő és rendezte meg a találkozót, így érthetetlenül állt a helyzet előtt.

Attól függetlenül, hogy a mérkőzés előtt néhány hírportálon már lehetett olvasni az esetleges változásról – határozottan kijelentjük, hogy erről hivatalos úton nem kaptunk értesítést, éppen ezért erről nem is állt módunkban tájékoztatni a közvéleményt. A híreket olvasva haladéktalanul megpróbáltuk elérni a vendég csapat vezetését, de ez irányú próbálkozásaink nem jártak sikerrel. A lila-fehér klub stábja a mérkőzés után hivatalos úton kért állásfoglalást és magyarázatot az UTA Arad vezetésétől, amelyre a mai napon érkezett válasz, amelyben az aradiak megértésünket kérték. A hitelesség kedvéért alábbiakban közöljük a hozzávetőleges, lényegi fordítást és az eredeti levelet is.

line_purple

Az UTA Arad ezúton szeretné megköszönni meghívásukat a 2016. 01. 20-i felkészülési mérkőzésre, ugyanakkor tájékoztatjuk Önöket, hogy a Moneasa-i edzőtáborban való tartózkodásunk és egyéb belső szervezési problémák miatt, ezen nem tudtunk részt venni. Tekintettel felkészülési programjukra, úgy döntöttünk hogy ugyanolyan osztályban szereplő csapatot küldünk magunk helyett.

Köszönjük a megértésüket és sok sikert kívánunk a következő szezonban!

Tisztelettel: Grădinariu Decebal Codru, ügyvezető igazgató

line_purple

“Clubul UTA vă mulţumeşte pentru invitaţia d-voastră de a participa la meciul de pregătire din data de 20.01.2016 şi totodată vă informează că datorită problemelor legate de prezenţa echipei în cantonamentul de la Moneasa şi a altor probleme organizatorice interne, am fost nevoiţi să declinăm participarea şi am hotărât pentru a nu perturba programul echipei dumneavoastră să trimitem o echipă din acelaşi eşalon fotbalistic, liga a 2-a şi din acelaşi judeţ.

Mulţumim pentru înţelegere şi vă dorim mult succes în returul acestui campionat.

Cu stimă

Grădinariu Decebal Codru. Director General”

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Időpont: 2022. január 30. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATÁT!

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. A hazai pénztárak 11:30 órakor, a vendég pénztár 12:00 órakor nyit. A fizetés készpénzzel vagy bankkártyával egyaránt lehetséges.

A büfék 11:30 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Közlekedési információk:

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Dedinszky Gyula utca Munkácsy Hotel felőli oldalán részleges sávszűkületre számíthatnak, mert járdaépítési munkálatok zajlanak. Érdemes elkerülni a Telep utcát is, hiszen a járdaépítés ezen területen szinte lehetetlenné teszi a közlekedést! Kérjük figyeljenek a szabályos és türelmes közlekedésre!

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek számára fenntartott, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található parkolót jelen pillanatban NEM tudják használni, mert a városi járdaépítési program keretein belül munkálatok folynak a helyszínen. A gépjárműveket ezúttal szíveskedjenek a Kórház utcában található ingyenesen használható parkolóhelyeken leállítani. Belépés az 1-es számú kapun keresztül lehetséges. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.

A 18 év felettieknek belépés kizárólag oltási igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már rendelkeznek oltási igazolványukat. Azokat, akik oltási igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak oltási igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

Az oltási igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag az érvényes oltási igazolvány (plasztik kártya) vagy az EESZT applikáció bemutatása fogadható el!

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál oltási igazolvány, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők vásárlása-ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Bár azok számára, akik oltási igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadion területén is. Figyelem: az épületeken belül kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata!

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/