Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei rangadóval zárul második csapatunk számára a 2021-es év, amikor december 5-én (vasárnap) 13:00 órától Füzesgyarmaton lép pályára az NB III-as bajnokság Keleti csoportjának 20. fordulójában.

A sorsolás sajnos úgy hozta, hogy éppen egy időben játszik első csapatunk is, így azt sem tudjuk melyik ujjunkba harapjunk – hiszen mindkét mérkőzés érdekesnek és izgalmasnak ígérkezik. Az egyidejűség nyilván a keretek kialakítására is hatással lesz, mert a prioritás úgy kívánja, hogy a szakvezetés NB2-es együttesünk boldogulását helyezze valamilyen szintű előnybe, hiszen a fiatal-szabály és hiányzóink pótlása miatt tartalék csapatunkból néhány játékos lehetőséget, illetve szerepet kaphat a másodosztályban. Ettől függetlenül egyáltalán nem feltartott kézzel utazunk a Nagy-Sárrét határára, hiszen erre az előzmények alapján gyakorlatilag semmi okunk sincs. Már a szezonpremieren is látszott, hogy egyáltalán nincs félnivalónk a gyarmatiaktól, hiszen az első fordulóban játszott 2-2-es döntetlen is úgy alakult ki, hogy csak a 86. percben sikerült pontot mentenie a piros-fehéreknek. Ez a szituáció viszont már-már tendenciának tűnik, hiszen több mérkőzésünk és ezáltal fontos bajnoki pontjaink úsztak el szinte az utolsó pillanatokban. Erre tehát ezúttal is érdemes lesz nagyobb figyelmet szentelni, hiszen ezek a dolgok gyakorlatilag “csak” a koncentráción és a kitartáson múlnak.

Következő vendéglátónk eddigi eredményei nem egészen úgy alakultak, ahogy azt talán a várakozások alapján elképzelték, hiszen jelen pillanatban 19 forduló teljesítése után, 5 győzelem, 8 döntetlen, 6 vereség, valamint 23 bajnoki egység birtokában a táblázat 13. pozícióját foglalják el. Ettől függetlenül a sok döntetlent értelmezhetjük úgy is, hogy amennyiben egy izmosabb tavaszi hadjáratot sikerül indítaniuk, akkor az egy-egy pontok még sokat érhetnek a végelszámolásnál. Az is biztos – hiszen a számok nem hazudnak -, hogy hazai pályán lejátszott 10 mérkőzésükből mindössze négyszer sikerült otthon tartaniuk a három pontokat (Füzesgyarmat – DVSC II. 3-1, Füzesgyarmat – Újpest II. 2-0, Füzesgyarmat – Sényő 2-1 és Füzesgyarmat – DVTK II. 1-0), hatszor viszont ikszeltek. Bár arányaiban nézve az eredménysor nem annyira meggyőző, ez azt is jelenti, hogy ebben az idényben otthon még egyszer sem kaptak ki. Ilyen statisztikával rajtuk kívül csak a Kazincbarcika és a BKV Előre bír – levonva tehát a konzekvenciát: Füzesgyarmaton sokkal könnyebb döntetlent játszani, mint győzni. Ez persze nem meglepetés, inkább bennük kelthet negatívabb érzéseket, mert számos hazai összecsapásuk alkalmával úsztak el fontos bajnoki pontok. Azt tehát biztosra vehetjük, hogy Szabados Tamás neveltjei mindent meg fognak tenni a sikerért, hiszen döntetlenekből és vereségekből érkeznek a naptári év utolsó mérkőzésébe és utoljára október 31-én sikerült győzniük a DVTK második csapata ellen.

A Békéscsaba második együttese számára bizakodásra adhat okot az előző fordulóban mutatott teljesítmény, hiszen a bajnokaspiráns Kazincbarcika elleni mérkőzésen (3-3) – főképp az első félidőben – mutatott lendület, akarat, tudás és lelkesedés hasonló mértékű felvonultatásával lenne keresnivalónk Füzesgyarmaton is. Összességében egyébként nincs okunk szégyenkezni, hiszen a tisztes helytállást jócskán felülmúlva a kiesés veszélye egyáltalán nem fenyegeti Brlázs Gábor tanítványait és a 19 forduló alatt szerzett, illetve elszenvedett 8-8 győzelem és vereség, 3 döntetlen, valamint az eredményekből következő 27 bajnoki pont a táblázat 10. helyére rangsorolja a Lilákat. Tudjuk, hogy nyilván alakulhatott volna jobban is, de tegyük a szívünkre a kezünket, ilyen produkciót a szezon előtt bárki aláírt volna! A feladat viszont ezúttal is adott: szépen és sikerrel búcsúzni a óévtől és bezsebelni egy újabb győzelmet! Ezt azonban nem fogja megkönnyíteni sem a vendéglátó, sem a gyarmati pálya, hiszen az esőzések miatt nem biztos, hogy játékra legideálisabb állapotban lesz a játéktér. A körülményeket tekintve tehát parázs, küzdős, izgalmakban, gólokban és eseményekben dús összecsapásra számíthatunk, amit a Keleten.hu portál hivatalos YouTube csatornáján élőben közvetít majd a helyszínről!

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs ezúttal eltiltott, így ezen a szinten egyik szakvezető sem szenved majd hátrányt. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Popescu Gheorghe Robertnek, aki egymaga már kilenc alkalommal talált az ellenfelek kapujába. Ha pedig már a góllövőknél tartunk, érdemes megjegyezni, hogy Ilyés Tamás 14 szerzett góljával a Keleti-csoport összesített listájának harmadik helyezését foglalja el, ami már önmagában is megsüvegelendő teljesítmény.

Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Kovács Tamást akkreditálta a szövetség. Segítőiként Kövér Tamást és Molnár László Mátét jelölték ki. Az 1990-es születésű sporival a nyilvántartás szerint még sosem találkoztunk. Pályafutása során eddig 227 sárga- és 7 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 20. fordulóját december 5-én (vasárnap) 11:00 órától Újpest FC II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros, DVTK II. – DEAC, 13:00 órától Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre II., Tiszafüredi VSE – Kolorcity Kazincbarcika SC, DVSC II. – Aqua-General Hajdúszoboszló, Tállya KSE – Eger SE, Sényő-Carnifex FC – Kisvárda Master Good II., Salgótarjáni BTC – BKV Előre, Törökszentmiklósi FC – Jászberényi FC, valamint Hidasnémeti VSC – Putnok FC párosításokban rendezik meg.

Tizenkilenc forduló után a Kazincbarcika (50 pont), BKV Előre (46 pont) és a DEAC (42 pont) vezeti a táblázatot, a sereghajtó helyeken pedig jelenleg az Eger SE (18 pont), a Tállya (16 pont), a Salgótarján (9 pont), a Hidasnémeti (8 pont), valamint a Törökszentmiklós (8 pont), csapatai állnak. Az Előre II. esetleges győzelmével, szerencsésebb esetben akár a nyolcadik helyen vonulhatna téli szünetre – ehhez persze az is szükségeltetne, hogy a Hidasnémeti Jászberényben pontot-pontokat szerezzen (erre csekélyebb esély mutatkozik), valamint a Sényő ne szerezzen egy pontnál többet Egerben (ez még összejöhet).

A Közép csoportot 49 egységgel a Kozármisleny, a Nyugati csoportot pedig 47 pont birtokában a Mosonmagyaróvár vezeti – bár utóbbi bajnokságban a BVSC-Zugló csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a második pozícióba.

Az előrejelzés szerint Füzesgyarmat térségében gyenge eső várható és 6 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap 2021. december 5-én (vasárnap) 15 óra 54 perckor nyugszik.

A tavaszi szezonból “előrehozott” 20. forduló lejátszása után hosszabb szünet vár második csapatunkra, hiszen a folytatásra a tervek és a kiírás szerint majd csak 2022. február 13-án (vasárnap) kerül sor, így mindenképpen lesz idő tisztességesen felkészülni, rendezni a sorokat és bízhatunk abban is, hogy sérültjeinknek is sikerül teljes mértékben felépülni!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK

 

NB III. Keleti csoport 2021/2022. 1. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK

2-2 (0-0)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. augusztus 1. (vasárnap) 11:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

Játékvezető: Nagy Norbert

Asszisztensek: Kövér Tamás, Molnár László Máté

Békéscsaba: Winter Dániel, Kasik Ákos, Nikola Pantovic, Balog Zsolt, Hodonicki Márk, Oláh Ákos, Bónus Marcell, Zvara Levente Mátyás, Váradi Ádám, Szabó Csaba, Szabó Zsombor. Cserék: Apró Ármin, Czvalinga Áron, Farkas Ádám, Bukor Zoltán Márk, Styecz Bence, Zelik Csaba, Varga Tamás Károly.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Füzesgyarmat: Fildan Calin Florin, Szántó Mihály Sándor, Achim Ádám Sándor, Oltean Sergiu Adrián, Molnár Márkó Miklós, Cigan Cristian Lucian, Popescu Gheorghe Robert, Achim Sebastian Zoltán, Lippai Tibor, Pataki Zalán Lajos, Hussein Shadi. Cserék: Ferenczi József Máté, Raducu Constantin Sorin, Bereczki Bence, Szilágyi Szebasztián, Márkus Martin, Karikás Krisztián Norbert, Borbély Zsombor, Molnár Szabolcs Olivér, Mazán Barnabás, Nagy Zsolt András.
Vezetőedző: Szabados Tamás

 Gólszerzők: Váradi Ádám (66. és 83. perc), Molnár Márkó Miklós (61. perc), Cigan Cristian-Lucian (86. perc).

 Sárga lapok: Oltean Sergiu Adrián (16. perc), Oláh Ákos (30. perc).

Nézőszám: 185

Az első félidő némileg óvatosabb játékot hozott, mint ahogy várhattuk volna. Egyik fél sem akart ajtóstól a házba rontani, ez látszott mindkét csapaton. Ebben az időszakban elsősorban a vendégek előtt akad néhány lehetőség, de a csabai védelem jól állta a sarat – bár, tegyük a szívünkre a kezünket, ehhez néha a szerencse is jól jött.

A második játékrész nyílt sisakos játékot hozott és a gólcsendet Molnár Márkó Miklós gólja törte meg a 61. percben, 0-1. A válaszra és az egalizálásra nem kellett sokat várni, mert Váradi Ádám egy pontrúgás után, fejjel szerzett gólja után már 1-1 volt az eredmény. Az erős széllel és a nagy meleggel mindenki küzdött, sőt néha a játékosokat is megtréfálta az légáramlat egy-egy hosszabb átadásnál, ívelésnél. Mindentől függetlenül a meccs végére is maradt izgalom, hiszen a 83. percben megfordította az eredményt a Békéscsaba, Váradi duplájával már 2-1 volt ide. A gól utáni percekben is nyomtak a Lilák és az időközben csereként beküldött Bukor Zoltán zárhatta volna le a mérkőzést, ajtó-ablak helyzetben, bár némileg egy védőtől szorongatva a kapusba lőtte az ordító lehetőséget. Ahogy ez ilyenkor szokott lenni, büntetett a kimaradt ziccer és Cigan egyenlített a 86. percben, 2-2. A hátralévő időben sem tétlenkedtek a csapatok, de sem ebben az időszakban, sem a hosszabbítás két percében már nem változott az eredmény.

Összességében elmondható, hogy mindkét csapat küzdött a három pontért, bár a második félidő teljesítménye alapján szerénytelenség nélkül elmondható, hogy a Lilák felé billent a mérleg nyelve, így megérdemeltük volna a győzelmet. A harmadosztályú bemutatkozás ilyen formán remekül sikerült, hiszen az egyik aspiránssal szemben sikerült egy pontot szerezni, ami igen sokat érhet még a végelszámolásnál.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/159536399492116

Fotók Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK

Időpont: 2021. augusztus 1. (vasárnap) 11:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. Pénztárnyitás: 10:00 órakor. A fizetés csak készpénzzel lehetséges.

Figyelem! A mérkőzésre beléptethető vendégek száma korlátozott, hiszen 144 hazai, valamint 52 vendég ülőhely áll rendelkezésre.

A büfék 10:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

Hazai és VIP vendégeink a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia főbejáratán keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál jobbra tartva. Parkolás a környező utcákban vagy az Akadémia külső parkolójában lehetséges.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján szintén a főbejáraton keresztül lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány).

Kérjük, hogy a létesítményen belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Térkép:

Vendég szurkolók:

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vendég bejáratán (Kereki sikátor) keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál balra tartva, majd az első utcán jobbra fordulva közelíthetik meg a Kereki sikátort, ahol a bejáratot az Aut-Pont Alapítvány épülete után jobbra találják meg. A vendég szektorban mobil WC-k és büfé is rendelkezésre áll. Parkolni a környező utcákban lehetséges.

Térkép:

A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a létesítmény területére.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a védettségi igazolvány (plasztik kártya) fogadható el, az oltási igazolás és/vagy bármilyen más dokumentum NEM! Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a fehér, papír alapú oltási igazolást nem áll módunkban elfogadni.

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

A rendelet részletei az alábbi címen érhetők el:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/0012eabbdd41b625420afff9c09cd0672e477457/megtekintes

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK

Négy év után ismét a harmadosztályban szerepelhet második csapatunk, ezúttal a Keleti csoportban rögtön a megyei rivális Füzesgyarmat ellen vívhatja első csatáját, 2021. augusztus 1-én (vasárnap) 11:00 órától a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia centerpályáján.

A 2016/2017-es szezonban szerepelhetett utoljára az NB3-ban második csapatunk, így mindenképpen hatalmas előrelépés és siker, hogy végre összejött a feljutás. Bár az osztályozók miatt kevesebb felkészülési idő maradt a Lilák számára, igyekeztek mindenben felnőni a feladathoz. A másodosztályhoz hasonlóan a Keleti csoportban is húsz együttes küzd majd egymással, így összesen 38 forduló áll a klubok rendelkezésére, hogy minél több pontot gyűjtsenek. Mindenképpen érdemes lesz figyelemmel kísérni a harmadosztály fejleményeit is, hiszen olyan csapatokat találunk a résztvevők között, mint a DEAC, a DVSC II., a DVTK II., a Kisvárda II. vagy éppen az Újpest második alakulata. Egy szó mint száz, színvonalas és izgalmas mérkőzésekre számíthatunk, ezért mindenképpen arra ösztönözzük az érdeklődőket, hogy látogassanak ki a meccsekre! A szerényebb cél pedig egyértelmű: kiharcolni a bennmaradást, minél több pontot gyűjteni és ha úgy alakulnak a dolgok, akkor nyilván nőhet az étvágy is.

Az emlékeket felelevenítve az utolsó NB3-as tagságunk alkalmával, az akkori 18 résztvevős bajnokság 14. helyén végeztünk. Első ellenfelünk, a Füzesgyarmat pedig éppen akkor jutott fel, így a 2017/2018-as idény óta próbálja kiharcolni az újabb osztályváltást és építgetik csapatukat. A tavalyi szezonban negyedik helyen végeztek, a bronzéremről pedig csak egy hajszállal maradtak le. Erejük, elszántságuk mindenképp figyelemre méltó, így egyelőre legfeljebb a hazai pálya jelenthet számunkra némi előnyt.

A Békéscsaba II. kerete ismét jócskán átalakult, hiszen a fiatal-szabály jelentősen befolyásolja a pályára küldhető csapat összetételét, így a rendelkezésre álló igen rövid idő alatt kellett úgy szervezni a dolgokat, hogy a lehetőségekhez mérten fel tudjuk venni a versenyt a többiekkel. Mindent egybevéve az NB-s szereplés elsősorban a fiatalok számára jelent hatalmas kiugrási lehetőséget, hiszen egy-egy jó teljesítmény esetén egy karnyújtásnyira van az eggyel magasabb osztály. Motivációban, akaratban nyilván nem lesz most sem hiány, ahogy azt láthattunk és megszokhattuk az előző idények megyei bajnokságaiban is.

A Békéscsaba II. kerete az alábbiak szerint változott.

Érkezett: Szabó Csaba (Gyulai TFC), Váradi Ádám (Hódmezővásárhelyi FC), Apró Ármin (Jászberényi FC), Zvara Levente Mátyás (Bp. Honvéd-MFA II), Kiss László Dávid (MTK Budapest U17). Távozott: Farkas János, Lászik Milán, Csicsely János (Körösladány MSK), Körömi Zoltán (Törökszentmiklós), Trescsula Máté, Bánfi Dominik (Gyulai TFC), Czvalinga Márk, Répási Balázs, Nagy Szabolcs (Szeghalmi FC), Nyéki Boldizsár (Okány KSK), Jakab Gábor (Szabadkígyósi SZSC).

A Füzesgyarmat kerete az alábbiak szerint változott.

Érkezett: Olteán Sergiu Adrián (Kazincbarcikai SC), Szántó Mihály Sándor (Körösladány MSK), Nagy Zsolt András (Majos SE), Molnár Márk Miklós (MOL Fehérvár II.), Szilágyi Szebasztián (Cigánd SE), Borbély Zsombor (Gyöngyösi AK), Toca Bogdan Florin (újrakezdte), Sundas Anatolis Alexis (Hajdúszoboszlói SE). Távozott: Kis Szabolcs (Hajdúszoboszlói SE), Csörgő Raul (Nyíregyházi Spartacus FC), Tóth Olivér (Jászberényi FC), Balogh Gusztáv (Medgyesbodzás SE), Árvai Ádám (Lockenhaus-Rattersdorf – AUT), Vajda Roland Rafael (abbahagyta), Arcangel Luis Colon Ramos (Cigánd SE).

Boros Tibor, szakmai koordinátor: – Nem gondoltuk, hogy azonos csoportba kerülünk az Előrével, arra meg különösen nem, hogy Fortuna már az első fordulóban összesorsol minket. Sok edzőmeccset játszottunk már egymással, váltakozó sikerrel, de tétmeccsen még nem mérettettünk meg. Semmilyen presztízs jelleget nem tulajdonítok a találkozónak, hiszen nincsenek úgymond közös hagyományaink. Azt gondolom, hogy egy rendkívül stabil játékra képes csapatom van. Míg az ellenfelünk a bajnoki címe és az eredményesen megvívott osztályozó után siker élményekben gazdagon és önbizalommal telve várhatja a rajtot. Ezek mellett a matiné időpont és a hazai pálya mellettük szól, de a rutin és a magasabb szintű játékosmúlt mellettünk. Azonban hogy a felsoroltak közül mi domborodik majd ki a találkozón az nehezen megjósolható. Objektíven tekintve háromesélyes a mérkőzés, de én személy szerint döntetlennél rosszabb végkimenetelt nem tudok elfogadni a csapatomtól.

Brlázs István Gábor, vezetőedző: – Az osztályozó miatt rövidre sikerült a felkészülésünk, mindössze bő négy hetünk volt arra hogy azonos szintre hozzuk a jelentősen átalakult keretünket. Az idő szűkössége miatt szükség van még pár hétre ahhoz, hogy mindenki megfelelő erőállapotba kerüljön. Különösen igaz ez a legifjabbakra, akikkel hosszabb távú terveink vannak, de részfeladatok megoldására máris készen állnak. Tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz sétagalopp az év, hiszen mindössze 14-15 olyan játékosunk van, aki több-kevesebbet játszott már NB-s szinten. Hozzájuk jöhetnek még az első csapattól visszajátszók, mert bár a két keret úgy lett kialakítva, hogy mindenki ott játszik, ahol edz, azért meghagytuk az átjárás lehetőségét is. A Füzesgyarmat minden tekintetben előttünk jár. Folyamatosan ott van a dobogón vagy a közelében, erre a bajnokságra pedig még erősített is. Természetesen a hazai nyitányon igyekszünk mindent megtenni majd, de a pontszerzés igazi bravúr lenne. Szerencsére az alapcsapatunkból mindenki egészséges, igaz Pap Szabolcs már a felkészülés kezdetén eltörte a lábát, Cservenák Csaba pedig a kezével járt hasonló módon. Rajtuk kívül Tóth Péter küzdött makacs lovaglóizom-sérüléssel, emiatt nagy a lemaradása. Mindentől függetlenül a fiataljaink számára jó év lesz, hogy bizonyítsák alkalmasak a magasabb osztályra is, így aztán megpróbáljuk minden percét élvezni a harmadosztálynak.

Mindenképpen érdemes egy kicsit kitérni a szabályokra is, hiszen nem biztos, hogy mindenki figyelemmel kísérte a harmadosztályú bajnokságokat – bár ahogy szokták mondani: alakul, mint púpos gyerek a prés alatt – hiszen a harmadosztály feljutó és induló csapatainak összetételét valami mindig jelentősen befolyásolja. De, ettől függetlenül a versenykiírás szerint: a 2021/22. évi NB II. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 18-20. helyezettje kiesik a 2022/23. évi NB III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságba (+3 csapat), a 2021/22. évi NB III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság három csoportjának 1. helyezett csapata feljut a 2022/23. évi NB II. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságba (-3 csapat), a 2021/22. évi NB III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság három csoportjának 17-20. helyezett csapata kiesik a 2022/23. évi Megyei-Budapesti I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságokba (-12 csapat), a 2021/22. évi NB II. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 1-2. helyezett csapatának tartalékcsapatai (+2 csapat), a 2021/22. évi Megyei-Budapesti I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságok 1. helyezett csapatai közül 10 csapat. Osztályozó mérkőzések szükségesek, amennyiben 10 csapatnál több jelentkező sportszervezet van a 2022/23. évi NB III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságra (+10 csapat).

Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Norbertet akkreditálta a szövetség. Segítőiként Kövér Tamást és Molnár László Mátét jelölték ki. Az 1988-as születésű sporival 2021. május 9-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC 3-2 (1-2) mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 426 sárga- és 22 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 1. fordulóját augusztus 1-én (vasárnap) 11:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK, 17:00 órától Eger SE – Tállya KSE, 17:30 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Tiszafüredi VSE, Aqua-General Hajdúszoboszló – DVSC II., Termálfürdő Tiszaújváros – Újpest FC II., BKV Előre – Salgótarjáni BTC, DEAC – DVTK II., Jászberényi FC – Törökszentmiklósi FC, valamint Putnok FC – Hidasnémeti VSC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, igen meleg időjárás várható, akár 38 Celsius fokos maximális hőmérsékletre is lehet számítani. A Nap ezen a napon 20 óra 19 perckor nyugszik.

Ne felejtsék el, hogy vasárnap még egy rangadón szurkolhatnak a Liláknak, hiszen első csapatunk 19:00 órától villanyfényes mérkőzésen fogadja a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesét a Kórház utcában!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

További hasznos információk:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK

Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre II.

Felkészülési mérkőzés

Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre II.

2-0 (1-0)

A MÉRKŐZÉS MEGTEKINTÉSE INGYENES!

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. július 10. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Füzesgyarmat, Lázár Gyula Sporttelep

Cím: 5525 Füzesgyarmat, Kossuth utca 89.

Játékvezető: Lovas László

Asszisztensek: Buzás Balázs, Zahorecz Roland

Füzesgyarmat: Fildan Calin Florin, Achim Sebastian Zoltán, Lippai Tibor, Raducu Constantin Sorin, Szántó Mihály, Pataki Zalán, Oltean Sergiu Adrián, Hussein Shadi, Cigan Cristian Lucian, Molnár Márk, Popescu Robert Gheorghe. Cserék: Bereczki Bence, Ferenczi József Máté, Luis Ramos, Nagy Zsolt, Márkus Martin, Molnár Szabolcs, Szilágyi Szebasztián, Mazán Barnabás, Mihálik Márk István.
Vezetőedző: Szabados Tamás

Békéscsaba: Apró Ármin, Trescsula Máté, Szabó Csaba, Czvalinga Áron, Kasik Ákos, Váradi Ádám, Zvara Levente, Styecz Bence, Cservenák Csaba, Oláh Ákos, Kiss László. Cserék: Jakab Gábor, Szabó Zsombor, Balog Zsolt, Sipaki Patrik, Zahorán Áron, Farkas Ádám, Bónus Marcell.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerzők: Molnár Márk (32. perc), Popescu Robert Gheorghe (65. perc).

Az éjszakai vihar megrongálta vendégek kispadját a gyarmati füves pályán és a talaját is alaposan feláztatta. A meccs elején a játékosokat több alkalommal megtréfálta, de a Nap ezután gyorsan megtette jótékony hatását. Gyarmati lábakon járt többnyire a labda, de nehezen találtak rést a jól tömörülő csabai védők között. Raducu kényszerű cseréje után hadrendet váltott a hazai együttes, egyre jelentősebb lett a fölénye, ami hamar góllá is érett.

A második félidőre a csabaiak sort cseréltek, a sárrétiek pedig folyamatosan hajtották végre a frissítéseket. Ekkor is több gólszerzési lehetőség adódott a piros-fehérek előtt, az egyikből Popescu bólintott a kapuba, beállítva a végeredményt. A hazai védők dicséretére szólt, hogy nem engedték helyzethez jutni a vendégeket. Összességében a felkészülésben jóval előrébb tartó hazaiak felülmúlták a csabai fiatalokat, amelytől függetlenül a mérkőzés a felkészülés jelenlegi szakaszában mindkét fél épülésére szolgált.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/347599233405153

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Felkészülési program Információk