Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

Újabb hatpontos mérkőzés következik 2025. március 9-én (vasárnap) 14:00 órától, amikor az Aqvital FC Csákvár együttesét fogadjuk a bajnokság 20. fordulójában.

Békéscsaba 1912 Előre - Aqvital FC Csákvár

Ezzel a 2024/2025-ös idény kétharmadához érünk és ahogy ezt már ebben a szezonban megszokhattuk, újabb igen fontos meccs következik. Az elmúlt vasárnap Mezőkövesden sajnos nem sikerült a pontszerzés, mert egy pillanatnyi kihagyás elegendő volt, hogy a Mezőkövesd győzni tudjon. Keseregni viszont nincs idő, mindenki levonta a tanulságokat és látható, hogy ebben a kiélezett ligában nem lehet hibázni, az utolsó másodpercig koncentrálni kell, különben azonnal büntet az ellenfél.

Az egyik mumus érkezik vasárnap a Kórház utcai Stadionba, hiszen a csákváriak már sokszor törtek borsot az orrunk alá. Igaz, hogy az élcsapatoktól kikaptak az idén is és most is egy nagyobb zakóból érkeznek (Csákvár – Szentlőrinc 0-4), akkor sem lehet őket leírni, hiszen a Puskás Akadémia fiókcsapataként igen kellemetlen ellenfélnek számítanak. Idei mérlegük 2-2 vereség és győzelem, tehát vagy fehér, vagy fekete, de összesített mérlegükkel (7 győzelem, 4 döntetlen, 8 győzelem és 25 bajnoki pont) a táblázat hetedik pozíciójába sorolják magukat. A következő békéscsabai mérkőzés pedig hatpontos, hiszen a két mérkőző fél között mindössze két egység a differencia, mert együttesünk 6 győzelem, 5 döntetlen, 8 vereség, valamint 23 pont birtokában a 12. helyen áll. Mögöttünk pontazonossággal a Gyirmót és a Soroksár liheg, így látható milyen fontos lenne egy újabb hazai győzelem! Nem szeretnénk nyomást tenni senkire, de látható mennyire szoros a tabella, tehát a vereség ezúttal sem lenne annyira ideális számunkra. Mindenki “kapar” és akar is, senki sem adta fel, így fordulóról-fordulóra jönnek a meglepetés eredmények is – elég csak az Ajka, a Honvéd vagy éppen a Tatabánya utóbbi mérkőzéseire gondolni.

Az esélyek a fogadóirodák szerint (írásunk keletkezésének pillanatában): 2,1-es odds a Békéscsabára, 3,3-as odds a Csákvárra, azaz mi vagyunk favoritnak kikiáltva. Jól is van ez így, hiszen a hazai pálya és a tavaszi menetelés kapcsán helyén kezelendők a dolgok. Ezektől függetlenül viszont mindenki tudja, hogy ebben a bajnokságban nincsenek előre lefutott meccsek, nincsenek tuti-tippek vagy halálbiztos jóslatok. Elég csak az előttünk álló összecsapásra gondolni és felidézni a két csapat közös múltját és máris látható, hogy az utóbbi időben sajnos nem termett számunkra babér a Csákvárral szemben. Az összesített mérleg szempontunkból 5-5 győzelem és döntetlen, valamint 6 csákvári győzelem és gyakorlatilag 2021. szeptember 29. óta nem tudtuk legyőzni őket. A legutóbbi három mérkőzésen sajnálatos módon vereséget szenvedtünk, legutóbb 2024. augusztus 25-én 1-0 arányban. Ettől aztán igencsak fel vagyunk paprikázva, hiszen épp itt az ideje a visszavágásnak, meg persze az eredménysor kozmetikázásának! Elszántak és motiváltak vagyunk, a csabai közönség támogatásával pedig újra győzhetünk, másra nem is akarunk gondolni! Az is mellettünk szólhat, hogy hazai körülmények között csak a Mezőkövesd és a Vasas ellen nem tudtunk pontot szerezni, de legyőztük az Ajkát, a Szentlőrincet, a Soroksárt és a Tatabányát is. Itthon jól szoktunk kinézni, a védekezésünk stabil és határozott, tehát nem szándékozunk megkönnyíteni a Fejér vármegyeiek dolgát, sőt…

Következő ellenfelünk a téli átigazolási szezonban nem merült el nyakig, mert erre nem is volt szükségük, hiszen a félidőben a 9. helyen álltak, azaz a biztos középmezőny nyugalmat és biztonságot adott számukra. Érkeztek: Pál Barna (Puskás Akadémia – kooperáció), Ominger Bence (Gyirmót). Távozott: Oleg Yablonskiy (Puskás Akadémia FC II.).

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, sérülések miatti hiányzóink azonban sajnos továbbra is vannak. Vendégeink ügyeletes gólfelelősei Nagy Zoárd Kornél (11 gól) és Dusinszki Szabolcs (5 gól), akikre mindenképpen érdemes kiemelt figyelmet fordítani. Az aqvitalfc.hu információi szerint Murka Benedek és Umathum Ádám továbbra sem hadra fogható, ellenben Simon András és Gregor Zalán már a csapattal tart Békéscsabára, azaz szép lassan visszatérnek hosszabb ideje hiányzó játékosaik, azaz hozzávetőleg teljes kerettel érkeznek a Viharsarokba.

A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását néhány kiragadott szempont alapján:  (az első szám a Békéscsabához, a második pedig a Csákvárhoz tartozik az eddig lejátszott tizenkilenc mérkőzés alapján): gólok száma 19/27, sárga lapok 39/42, szögletek 76/65, lövések 201/196, kaput eltaláló lövések 70/83, labdavesztések 1.397/1.365, gólhelyzetek 159/173, kulcspasszok 88/94, kulcspasszok pontossága 38%/49%, progresszív passzok pontossága 63%/60%, hosszú passzok pontossága 59%/64%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 45%/51%, megnyert párharcok 48%/49%.

Aqvital FC Csákvár - Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (0-0)

Tóth Balázs: – Megbeszéltük a Szentlőrinc elleni vereség tanulságait, remélhetően azokat a hibákat, fegyelmezetlenségeket nem követjük el újra. A Békéscsaba jó passzban van, küzdelmes, nagy csatára van kilátás.

Csató Sándor: – Sajnos legutóbb túl sok rossz döntést hoztunk, nem voltunk annyira topon, hogy pontot tudjunk szerezni. Természetesen fájó a vereség ténye, de sok olyan meccsünk van, ahol pótolhatjuk ezeket a pontokat és biztosra veszem, hogy lesznek még remek szériáink a tavasz folyamán. A csákvári csapatban sok felcsúti fiatal tanulja a felnőtt focit, de a korosztályból adódóan elég hullámzóan szerepelnek. Van amikor kimagaslóan teljesítenek, máskor belehibáznak. Jól jellemzi ezt a két utolsó mérkőzésük is, a Gyirmóton aratott négygólos győzelem, majd a Szentlőrinc elleni hasonló különbségű hazai fiaskó. Azért sem mellékes számunkra ez a találkozó, mert olyan riválissal találkozunk, amely közvetlenül előttünk áll és előzhető. Hasonlóan szoros meccsre számítok, mint amit Csákváron játszottunk. Egyértelműen a győzelem megszerzése vezérel bennünket, szeretnénk a Soroksár elleni első félidő lendületét és felfogását látni a pályán, mellyel rá tudtuk erőltetni az akaratunkat ellenfelünkre. Értek bennünket sérülések múlt vasárnap, Viczián és Harsányi cseréje is emiatt volt, de bízom benne, hogy mindketten felépülnek hétvégére, hiszen fontos szerepet szánunk számukra.

Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár mérkőzés játékvezetőjeként Kulcsár Katalint, segítőiként Szabó Dánielt és Nagy Viktort, tartalék játékvezetőként pedig Móri Tamást akkreditálta a szövetség. Az 1984-es születésű sporival 2018. május 13-án, a Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre 1-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 635 sárga- és 34 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 20. fordulóját 2025. március 9-én (vasárnap) 14:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár, Kisvárda Master Good – FC Ajka, Budafoki MTE – Opus Tigáz Tatabánya, Szentlőrinc – BVSC-Zugló, 15:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Mezőkövesd Zsóry FC, Gyirmót FC Győr – Kolorcity Kazincbarcika SC, 17:00 órától Budapest Honvéd FC – Soroksár SC, valamint 2025. március 10-én (hétfő) 20:00 órától Vasas FC – HR-Rent Kozármisleny párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázat feljutó helyezéseit a Kisvárda (36 pont) és a Kazincbarcika (36 pont) birtokolja, a kieső helyeken pedig a Honvéd (19 pont) és a Tatabánya (17 pont) osztozkodik.

Mivel továbbra is igény mutatkozik rá – több külföldön élő és/vagy dolgozó szurkolónk is kérte -, ezért a mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt, az egész világon díjmentesen és kódolatlanul elérhető módon.

https://www.youtube.com/watch?v=Qqp1CY084YE

Ne felejtsék el, hogy a hazai mérkőzések látogatásával egy valódi autót is nyerhetnek!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/gyere-ki-a-meccsre-es-nyerj-egy-autot-20240816/

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap közepesen felhős, szeles időjárás várható és a legmagasabb hőmérséklet azonban akár +21 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. március 9-én (vasárnap) 17 óra 42 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Újabb hatpontos mérkőzés következik 2025. február 23-án (vasárnap) 14:00 órától, amikor a Soroksár SC együttesét fogadjuk a bajnokság 18. fordulójában.

Békéscsaba 1912 Előre - Soroksár SC

Ahogy azt már megszokhattuk, az idei másodosztályú bajnokságban minden mérkőzés hatalmas téttel bír, minden apró pontnak jelentősége lehet a végelszámolásnál. Különösen érvényes ez az olyan meccsekre, mint az előző Ajka elleni vagy éppen az előttünk álló Soroksár elleni, hiszen győzelmünk esetén ismét megelőzhetnénk ellenfelünket a bajnoki táblázaton. A sárga-feketék 17 teljesített forduló után 6 győzelem, 4 döntetlen, 7 vereség és 22 pont birtokában a 9. pozíciót birtokolják, míg csapatunk 5-5 győzelem és döntetlen, 7 vereség, valamint 20 egységgel a zsebében a 13. helyen áll. Az előző fordulóban létfontosságú győzelmet arattunk Ajkán (0-1), ezzel helyet cseréltünk velük a táblázaton és Schindler Szabolcs is lemondott posztjáról, így gyakorlatilag a Békéscsaba elleni vereség okán jelenleg vezetőedző nélkül folytatják a Veszprém vármegyeiek. Szintén az elmúlt forduló margójára tartoznak a Tatabánya – Honvéd 1-4 összecsapás következményei, hiszen a súlyos és demoralizáló vereség után az Opus Tigáz Tatabánya vezetőedzője Gyürki Gergely, valamint ügyvezetője Dragóner Attila is távozni kényszerült. Egy szó mint száz, egyik klub sincs egyszerű a helyzetben, fordulóról fordulóra változhat az öröm szomorúsággá, a elégedettség dühösséggé, a nyugodtság idegességgé vagy éppen fordítva.

Következő ellenfelünk számára nem indult jól a tavaszi szezon, hiszen idegenben megsemmisítő vereséget szenvedtek a Gyirmóttól (4-0), majd hazai körülmények között 1-1 arányú döntetlent értek el a Szentlőrinc ellen. Tehát ebben a naptári évben még nyeretlenek, de ezzel együtt egészen 2024. november 24-ig szükséges visszamennünk az időben, ha soroksári győzelmet szeretnénk találni az eredménysorban. Mindentől függetlenül a XXIII. kerületiek sosem számítottak könnyű ellenfélnek, amit a felek egymás elleni statisztikája is alátámaszt. A szempontjukból 8 győzelem, 4-4 döntetlen, valamint vereség feléjük billenti a mérleg nyelvét, így aztán illő lenne kozmetikáznunk az egyenlegen. Utoljára 2024. augusztus 11-én mérkőztünk velük, amikor a fővárosban gólok nélküli döntetlen eredmény született.

A fővárosiak történelme közel sem olyan veretes mint a miénk. Utoljára a 2013/2014-es szezonban jutottak fel az NB2-be és azóta megvetették a lábukat, hiszen a Ferencváros fiókcsapataként rendre a középmezőnyben végeznek, így az elmúlt idényt is a 7. pozícióban zárták.

A téli átigazolási időszak sosem szokott túl intenzív lenni a soroksáriaknál, hacsak nem indokolja ezt valamiféle kivételes ok. Ezúttal mindössze Csemer Gyula (Ajka), valamint Lakatos Csongor (FTC – kooperáció) érkezett és Varga István távozott. Hosszabbítottak: Króner Martin, Németh Erik, Vass Ádám és Gálfi Norbert. A Soroksár felkészülési programjában több edzőmérkőzés is szerepelt, melyeken a következő eredmények születtek: Soroksár – Tiszakécske 2-1, ŠTK 1914 Šamorín – Soroksár 1-2, Soroksár – Cigánd 1-2, valamint Soroksár – BVSC-Zugló 2-0.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, sérülések miatti hiányzóink azonban sajnos továbbra is vannak. Vendégeink ügyeletes gólfelelősei Szabó Szilárd (6 gól), Halmai Ádám és Lovrencsics Balázs (5-5 gól), akikre mindenképpen érdemes kiemelt figyelmet fordítani.

A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását néhány kiragadott szempont alapján:  (az első szám a Békéscsabához, a második pedig a Soroksárhoz tartozik az eddig lejátszott tizenhét mérkőzés alapján): gólok száma 15/22, sárgalapok 38/27, szögletek 70/71, lövések 182/191, kaput eltaláló lövések 63/72, labdavesztések 1.246/1.153, gólhelyzetek 146/108, kulcspasszok 83/110, kulcspasszok pontossága 36%/49%, progresszív passzok pontossága 63%/63%, hosszú passzok pontossága 59%/60%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 45%/48%, megnyert párharcok 48%/53%.

Soroksár SC - Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (0-0)

Csató Sándor: – Kétségtelen, hogy biztonságosabb érzés három csapatot magunk mögött tudni, mint kettőt. Ezzel együtt közel sem dőlhetünk hátra elégedetten a fotelben, mert az élet úgy hozza, hogy sorra jönnek azok a mérkőzések, melyeken hozzánk hasonló ellenfelekkel nézünk szembe, azaz kiemelt fontossággal bírnak. Az Ajka ellen átéreztük a feladat súlyát, végig fegyelmezetten védekeztünk, bár a támadások felépítésébe csúsztak hibák, legalább egy gólt sikerült szereznünk. Úgy láttam, hogy jobban akartunk nyerni, igazságtalan lett volna, ha ez nem jön össze. A tavaszi két mérkőzésen három pontot faragtunk hátrányunkból a Soroksárral szemben és az a tervünk, hogy megszerezzük a győzelmet, ezzel pedig stabil zónába kerüljünk a táblázaton. Ehhez alapvetően az kell, hogy megmaradjon a fegyelmezett játék. Nyilván hazai pályán többet kell támadni, de fokozott óvatossággal kell azt tenni, mert az ellenfél nincs híján a kreatív, jó képességű labdarúgóknak. Befolyással lehet az is, kiket kapnak vissza az élvonalból, ettől függetlenül bátor játékot és sikeres mérkőzést várok. A mélyebb talajon sajnos könnyebben előfordulnak izomsérülések, mint ahogy nálunk is vannak olyan játékosok, akiket ilyesmi hátráltat. Csató Martin eltiltása lejárt, ilyen módon ismét lehet rá számítani. Kovács Gergő elkezdte a csapatszintű edzéseket, Pintér Norbert pedig hamarosan visszakapcsolódhat a munkába.

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC mérkőzés játékvezetőjeként Ujhelyi Tamást, segítőiként Berényi Ákost és Márkus Pétert, tartalék játékvezetőként pedig Nagy Róbertet akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2024. november 3-án, a Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 685 sárga- és 41 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 18. fordulóját 2025. február 23-án (vasárnap) 14:00 órától Gyirmót FC Győr – Aqvital FC Csákvár, Szentlőrinc – Mezőkövesd Zsóry FC, Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC, Kisvárda Master Good – Opus Tigáz Tatabánya, BVSC-Zugló – Kolorcity Kazincbarcika SC, 15:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – FC Ajka, 17:00 órától Vasas FC – Budafoki MTE, valamint 2025. február 24-én (hétfő) 20:00 órától Budapest Honvéd FC – HR-Rent Kozármisleny párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázat feljutó helyezéseit a Kazincbarcika (32 pont) és a Kisvárda (30 pont) birtokolja, a kieső helyeken pedig a Honvéd (16 pont) és a Tatabánya (14 pont) osztozkodik.

Mivel igény mutatkozik rá – több külföldön élő és/vagy dolgozó szurkolónk is kérte -, ezért a mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt, az egész világon díjmentesen és kódolatlanul elérhető módon.

https://www.youtube.com/watch?v=3luTeWyb1Rg

Ne felejtsék el, hogy a hazai mérkőzések látogatásával egy valódi autót is nyerhetnek!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/gyere-ki-a-meccsre-es-nyerj-egy-autot-20240816/

A 2024/2025-ös tavaszi szezon ingyenesen elvihető programfüzetét megtalálhatják majd a hazai pénztárakban, mely tartalmazza első csapatunk fotóját és a menetrendet is.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap közepesen felhős időjárás várható és a legmagasabb hőmérséklet +7 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. február 23-án (vasárnap) 17 óra 21 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – HR-Rent Kozármisleny

Hatvankilenc tétmérkőzés nélküli nap után elindul a 2024/2025-ös bajnokság tavaszi idénye, így február 9-én (vasárnap) 14:00 órától a Kozármisleny együttesét fogadjuk a 16. fordulóban.

Békéscsaba 1912 Előre - HR-Rent Kozármisleny

Szokták mondani, hogy úgyis tavasszal dől el minden és van is ebben igazság, hiszen 15 forduló után nem lehet még kiesőket és feljutókat sem hirdetni. Az újrakezdés után majd kiderülnek az erőviszonyok, meglátjuk kinek hogy sikerült a felkészülés, az igazolások és természetesen azt is, hogy mely csapatoknak jött jól a szünet, ezzel párhuzamosan pedig melyeket billentette ki jó sorozatukból. Ha visszatekintünk, akkor látható hogy következő vendégeink és csapatunk is jó sorozatban volt, két-két győzelem után érkezik az újév első tétmérkőzésébe. Ha csupán a táblázatot figyeljük, hajlamos legyinteni az ember, mert látszik hogy az éllovas mérkőzik majd a 14. helyezettel, de bízunk benne, hogy nem lesz ennyire egyértelmű a szituáció. Csapatunk számára jól sikerült a felkészülés, minden tervezett feladatot sikerült elvégezni, talán csak a csapadékos időjárás okozott némi gondot a füves pályák használhatóságának tekintetében, de ez ebben az időszakban természetesnek mondható. Az első fordulóban majdnem sikerült meglepnünk idegenben a Kozármislenyt, csak a hosszabbításban tudtak pontot menteni és döntetlenre hozni a mérkőzést (1-1). A két mérkőző fél örökmérlege is számunkra hízelgőbb, hiszen 2-2 vereség és döntetlen mellett, háromszor mi szereztük meg a három pontokat. Az is jó hír, hogy a Baranya vármegyeiek még sosem tudtak győzni a Kórház utcában, tehát függetlenül a két csapat helyezéseitől azért lehet keresnivalónk.

Lehet osztani-szorozni, viszont az teljesen biztos, hogy a Kozármisleny hatalmas meglepetésre a táblázat élén töltötte a téli szünetet. Az eredményt nyilván nem a szél fújta össze, tettek érte jócskán, viszont az is biztos, hogy a csillagok állása is kedvezett számukra. A 8 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség, valamint az eredményekkel együtt járó 29 bajnoki pont nem a véletlen műve, így mindenképpen illik komolyan venni Pinezits mester neveltjeit. A felkészülést is komolyan vették, edzőtáborban is próbálták a kohéziót tovább csiszolni, de ehhez mindenképpen hozzájárult hat felkészülési mérkőzésük is:  HR-Rent Kozármisleny – Bijelo Brdo (horvát II.) 0–2, HR-Rent Kozármisleny – NK Nafta Lendava (szlovén I.) 3-4, Paksi FC II. – HR-Rent Kozármisleny 1-3, Bonyhádi VLC – HR-Rent Kozármisleny 0-6, Gyirmót FC Győr – HR-Rent Kozármisleny 1-2, valamint Gyirmót FC Győr – HR-Rent Kozármisleny 1-0.

Érthető módon nem merültek el az igazolások tengerében, hiszen erre nem is nagyon volt szükségük, így ők inkább már a hosszabbításokkal foglalkoztak. Jó eséllyel kiesési gondjaik nem lesznek még akkor sem, ha fertelmesen rossz tavaszt produkálnak, így nyugodtan és átgondoltan lehet építeni a jövőt. Az is biztos, hogy sokkal nagyobb figyelmet kapnak majd mind ősszel, hiszen az első helyezésre mindenki felkapta a fejét és ebben a helyzetben kell megmaradniuk úgy, hogy elbírják azt a terhet, amelyet a média és a közönség rájuk tesz. Sérülésből visszatért: Kozics Barna. Érkezett: Lacza Alex (Szeged-Csanád Grosics Akadémia) és Átrok Zalán (Budapest Honvéd FC). Távozott: Beke Péter, Barkóczi Benedek és Hegedüs Levente. Hosszabbított: Kozics Barnabás, Horváth Dániel és Lékai Soma is.

A 2022-es újbóli feljutást követően talán megvetették a lábukat az NB2-ben, hiszen a 2022/2023-as szezonban az akkor még húsz együttes részvételével lebonyolított másodosztályú bajnokság 16. pozíciójában, a 2023/2024-es idényben pedig már az 5. helyen végeztek. Összességében elmondható, hogy mindkét félnek szüksége van a pontokra, hiszen a Kozármisleny nyakán egyetlen mérkőzésnyi távolságban lohol a Kazincbarcika (-1 pont) és a Kisvárda (-3 pont), csapatunk pedig egy újabb győzelemmel talán jelentősebb mértékben is elléphetne a veszélyt jelentő pozícióktól.

Pinezits Máté: – Az egészséges attitűd eddig is és most is rendben volt/van a srácoknál, tettre kész, ugyanakkor józan csapatom van. Tisztában vagyunk vele, hogy őszi bajnokként valószínűleg nagyobb figyelmet kapunk mint mondjuk a szezon előtt, ugyanakkor csak magunkkal foglalkozunk, ugyanis csak erre van ráhatásunk. Ősszel két alkalommal is akceptáltuk ellenfeleink kérését és pályaválasztó jogot cseréltünk, így a tavasz különlegessége lesz, hogy extrém sokat fogunk idegenben játszani.. Aki volt a mislenyi stadionban, tudja és érzi, hogy mennyit ad az, amikor itthon tud játszani a csapat. Mondom ezt úgy, hogy egyébként idegenben is tisztesen szerepeltünk ősszel! Ez is egy olyan szelet, amit józanul közelítünk meg, azzal foglalkozunk, hogy ebből hogyan tudjuk kihozni a legtöbbet. Amikor a csapattal beszélgettünk a tavaszról arra jutottunk, hogy – a játékosaimat idézve – két dolgot ígérünk meg egymásnak: ugyanazok maradunk, akik voltunk ősszel, és bármi ami jön, annak állunk elébe!

Csató Sándor: – Egy olyan csapatról van szó, amely nagyon-nagyon összeállt, régóta játszanak együtt és nagyon jó a fiatalok, illetve az idősebb játékosok aránya. Ősszel elsők lettek, így bízom benne, hogy nagy önbizalommal állnak hozzá a hétvégi játékhoz. Ettől függetlenül nekünk hazai pályán győznünk kellene. Két győzelemmel jól zártuk a szezont, szeretnénk győzelemmel kezdeni hazai pályán is. Minden mérkőzés nehéz lesz, akár idegenben, akár hazai pályán, de nekünk a bent maradásért muszáj győznünk.

Vólent Roland: – Tudjuk, hogy hogyan győzzük le őket, ősszel is csak az utolsó pillanatban engedtük ki a kezünkből a sikert. Mindenféleképpen jól szeretnénk kezdeni az évet, nyilván fontos az első benyomás, főleg, hogy hazai pályán játszunk, ezért pedig mindent megteszünk majd.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, sérülések miatti hiányzóink azonban sajnos továbbra is vannak. Vendégeink ügyeletes gólfelelőse Kirchner György Krisztián, aki 12 találatával vezeti a másodosztály góllövő-listáját is, így mindenképpen kiemelt figyelmet érdemel.

A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását néhány kiragadott szempont alapján:  (az első szám a Békéscsabához, a második pedig a Kozármislenyhez tartozik az eddig lejátszott tizennégy mérkőzés alapján): gólok száma 13/26, sárgalapok 34/31, szögletek 55/67, lövések 153/142, kaput eltaláló lövések 55/55, labdavesztések 1.110/1.133, gólhelyzetek 136/113, kulcspasszok 69/71, kulcspasszok pontossága 32%/49%, progresszív passzok pontossága 63%/64%, hosszú passzok pontossága 59%/58%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 43%/46%, megnyert párharcok 47%/48%.

Békéscsaba 1912 Előre – HR-Rent Kozármisleny mérkőzés játékvezetőjeként Katona Balázst, segítőiként Sinkovicz Dánielt és Topálszki Szabint, tartalék játékvezetőként pedig Jakab Árpádot akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2023. október 20-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC 3-2 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 407 sárga- és 13 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 16. fordulóját 2025. február 9-én (vasárnap) 14:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Aqvital FC Csákvár, BVSC-Zugló – Mezőkövesd Zsóry FC, Gyirmót FC Győr – Soroksár SC, Szentlőrinc – FC Ajka, Békéscsaba 1912 Előre – HR-Rent Kozármisleny, 15:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Opus Tigáz Tatabánya, 17:00 órától Budapest Honvéd FC – Budafoki MTE, valamint február 10-én (hétfő) 20:00 órától Kisvárda Master Good – Vasas FC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázat feljutó helyezéseit a Kozármisleny (29 pont) és a Kazincbarcika (28 pont) birtokolja, a kieső helyeken pedig a Tatabánya (14 pont) és a Honvéd (13 pont) osztozkodik.

Mivel igény mutatkozott rá – több külföldön élő és/vagy dolgozó szurkolónk is kérte -, ezért a mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=yEzgofO31U8

Ne felejtsék el, hogy a hazai mérkőzések látogatásával egy valódi autót is nyerhetnek!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/gyere-ki-a-meccsre-es-nyerj-egy-autot-20240816/

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap közepesen felhős időjárás várható és a legmagasabb hőmérséklet +7 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. február 9-én (vasárnap) 16 óra 59 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre

Kétnapos túrával folytatódik csapatunk számára a tavaszi idény, hiszen 2025. február 16-án (vasárnap) 15:00 órától Ajkán lépünk pályára a bajnokság 17. fordulójában.

FC Ajka - Békéscsaba 1912 Előre

Értékes döntetlen vagy elveszített két pont? Nyilván a szezon végén kiderül majd a Kozármisleny elleni tavaszi szezonpremieren elért döntetlen (1-1) folyománya, mindenesetre az biztos, hogy az előző fordulóban még listavezető ellen szerzett pont az álmoskönyv szerint biztosan nem jelent rosszat, tehát tekintsük ezt biztató kezdésnek!

Ezen a hétvégén Ajkára utazunk, ahol mindenféleképpen megvan az esély a jó folytatásra. Vendéglátóink számára rosszul indult a tavaszi idény, hiszen kikaptak Szentlőrincen 2-0 arányban, így a 2025-ös év számukra első hazai tétmérkőzésén nyilván próbálnak majd javítani. Erre nagy szükségük lenne, mert mindössze egyetlen pontra olvadt előnyük velünk szemben (13. Ajka 18 pont, 14. Békéscsaba 17 pont), tehát egészen nyugodtan nevezhetjük az előttünk álló találkozót hatpontosnak is. Csabai győzelem esetén biztosan helyet cserélnénk a tabellán, szerencsés esetben pedig akár további helyezéseket is foghatnánk, hiszen a 9-13. helyek között mindössze egyetlen mérkőzésnyi a differencia.

A két mérkőző fél közös múltja egyébként nem túl veretes, mindössze 12 másodosztályú mérkőzést elemezhetünk. A mérleg nyelve a mi oldalunkra billen, mert 5 ajkai győzelem mellett, 6 békéscsabait is kiolvashatunk a számokból, döntetlenre viszont mindössze egyszer végeztek a felek. Utolsó találkozásunk alkalmával 2024. augusztus 4-én 3-0 arányban győztük le őket a Kórház utcában. Előtte viszont 2023. május 21-én, hazai körülmények között 2-1-es végeredménnyel sikerült otthon tartaniuk a három pontot, tehát az utóbbi években váltakozó sikerrel zajlottak az összecsapások.

Az előttünk álló bajnoki egyébként más szempontból is pikáns, hiszen vezetőedzőjük az a Schindler Szabolcs, akit korábban a Békéscsaba játékosaként, majd mestereként is megismerhettünk. A téli időszakban felkészülési mérkőzéseiken a következő eredmények születtek: FC Ajka – Nagykanizsa 0-0, FC Ajka – Practical VSC 2-2, FC Ajka – Gyirmót FC Győr 1-0, FC Ajka – KFC Komarno 1-2, BVSC-Zugló – FC Ajka 1-2.

Érkezett: Szabó Benjámin – kölcsönbe (Vasas), valamint a Fehérvárral kötött kooperációs együttműködés eredményeképpen Kovács Bence, Kovács Patrik, Babos Bence. Távozott: Horváth Péter – kölcsönbe (Veszprém), Nagy Krisztián, Csemer Gyula,  Nagy Benjámin, Szvoboda Dániel és Kitl Miklós. Hosszú idő után viszont felépült Tajthy Tamás.

Színes lapok miatt Csató Martin kénytelen kihagyni az ajkai mérkőzést, a zöld-fehéreknél viszont nem lesz eltiltott.

A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását néhány kiragadott szempont alapján:  (az első szám az Ajkához, a második pedig a Békéscsabához tartozik az eddig lejátszott tizenhat mérkőzés alapján): gólok száma 20/14, sárgalapok 39/36, szögletek 67/60, lövések 179/168, kaput eltaláló lövések 66/58, labdavesztések 1.178/1.174, gólhelyzetek 137/141, kulcspasszok 86/74, kulcspasszok pontossága 34%/51%, progresszív passzok pontossága 66%/63%, hosszú passzok pontossága 66%/59%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 47%/44%, megnyert párharcok 49%/48%.

Csató Sándor: – A játékosok jól állnak a munkához, megvan az egészséges versenyhelyzet a csapaton belül. Azt várom, hogy ne csak edzéseken, de a meccseken is ezt lássam. Égetően fontos lenne a pontszerzés Ajkán, hogy tovább közelítsünk közvetlen riválisainkhoz és a házigazdák se tudjanak nagyot lépni előre. Szeretnénk magunk mögött tudni a veszélyzónát, ehhez ugyanakkor nyernünk kellene.

Továbbra sem számíthatunk a rehabilitációs munkát végző Kovács Gergő, Pintér Norbert, illetve Pusztai András szolgálataira.

Az FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Iványi Gábort, segítőiként Kulman Tamást és Király Zsoltot, tartalék játékvezetőként pedig Molnár Attilát akkreditálta a szövetség. Az 1999-es születésű sporival 2024. április 28-án, az ESMTK – Békéscsaba 1912 Előre 0-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 414 sárga- és 22 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 17. fordulóját 2025. február 16-án (vasárnap) 14:00 órától Budafoki MTE – Kisvárda Master Good, Mezőkövesd Zsóry FC – Gyirmót FC Győr, BVSC-Zugló – Aqvital FC Csákvár, 15:00 órától Opus Tigáz Tatabánya – Budapest Honvéd FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – HR-Rent Kozármisleny, FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre, Soroksár SC – Szentlőrinc, valamint február 17-én (hétfő) 20:00 órától Kolorcity Kazincbarcika – Vasas FC párosításokban rendezik meg.

A vendéglátó klub tájékoztatása szerint élő közvetítés (live stream) ezúttal az alábbi hivatkozás alatt érhető majd el:
https://www.youtube.com/watch?v=L-jcV_OWEJA

A bajnoki táblázat feljutó helyezéseit a Kazincbarcika (31 pont) és a Kozármisleny (30 pont) birtokolja, a kieső helyeken pedig a Tatabánya (14 pont) és a Honvéd (13 pont) osztozkodik.

Az előrejelzés szerint Ajka térségében vasárnap erősen felhős időjárás várható és a legmagasabb hőmérséklet 0 (nulla) Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. február 16-án (vasárnap) 17 óra 10 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC

Békéscsaba 1912 ElőreHódmezővásárhelyi FC

Felkészülési mérkőzés 2024/2025.

Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC

2-1 (0-1)

A BELÉPÉS INGYENES!

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2025. január 25. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (műfüves pálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Takács Tamás

Asszisztensek: László István, Zahorecz Roland

Békéscsaba: Uram János (26), Kuzma Hunor (22), Hursán György (42), Ferencsik Bálint (3), Tóth Máté (6), Hodonicki Márk (16), Kővári Róbert (4), Gyenti Kristóf (18), Harsányi István (30), Szabó Bálint (5), Hornyák Marcell (20). Cserék: Tóth Patrik (73), Kovács Kolos (14), Komáromi Csongor (2), Czékus Ádám (15), Pelles Patrik (8), Maronyay Zalán (17).
Vezetőedző: Csató Sándor

Hódmezővásárhely: Vukman Donát (12), Guth Ádám (13), Dóra Donát (10), Zana Dávid (15), Zámbori Dániel (18), Povázsai Zsolt (22), Rajsli Tamás (14), Török Kevin (6), Sipos Gábor (8), Gréczi Márton (2), Tóth Péter (11). Cserék: Vaits Marcell (1), Simon Dominik (16), Herczeg Levente (3), Hajduk Levente (19), Arany Gergő (5), Hegedűs Martin (21), Pleszkán Tibor (9), Nagy Roland (17).
Vezetőedző:
Szűcs Róbert

Gól Gólszerzők: Tóth Péter (44. perc), Pelles Patrik (76. perc), Maronyay Zalán (90. perc).

Sárga lap Sárga lap: Povázsai Zsolt (50. perc).


A vendégek indították útjára a labdát és a kezdés előtt már az időjárás is kitisztult, eltűnt a köd és kisütött a nap. A sérültek és betegek miatt szűkös kerettel tudtunk pályára lépni, összesen hat fő tudott a kispadra leülni. Az első lehetőség csapatunk előtt adódott az 5. percben, amikor egy mintaszerű beadást követően Harsányi fejelt – éppen csak a jobb kapufa mellé. A 10. percben szép összjátékot követően ismét nagy helyzetünk maradt ki. A 12. percben Rajsli futott el a túloldalon és kapott nagyszerű labdát, lövése azonban kiszorított helyzetből csak az oldalhálót találta el. A 16. percben egy vásárhelyi szabadrúgást követően Povázsai lőtt távolról mellé, majd az ellentámadást követően Hodonicki hagyott ki újabb ziccert. A 19. perc környékén Tóth Mátét kellett ápolni, a fogát adta a csapatért. A 23. percben egy újabb beadást követően Hornyák elől szedte fel a labdát Vukman kapus. Mindkét csapat jó iramban focizott, látszott az akarat mindkét fél részéről. A 27. percben Tóth szabadrúgása a vendég sorfalban akadt el. A 30. percben Gyenti ívelt a kapu elé, Szabó Bálint elől mentettek a csongrádi védők. A 33. percben formás adogatást követően Tóth Máté lövésével fejeztünk be egy akciót, sajnos továbbra is eredmény nélkül. A 38. percben Rajsli szabadrúgását fogta biztos kézzel Uram kapus. A 41. percben három húzásból kerültük a kapu elé, Hornyák kapásból továbbította a kapu felé a labdát, ami sajnos ismét mellé ment. A 42. percben Szabó Bálint szabadrúgásában is több volt, nem okozott gondot Vukman kapusnak. A 44. percben aztán gyakorlatilag a semmiből egy beadást követően Tóth Péter fejese esett a hálóba (0-1).

Békéscsaba 1912 Előre - Hódmezővásárhelyi FC 2-1 (0-1)

A félidőben kettőt cseréltünk, Czékus és Kovács Kolos is pályára léphetett. Folytatódott a csabai nyomás, próbáltunk minél gyorsabban egyenlíteni, a vendégeknél szinte csak a csereként beállt Hegedűs labdaérintései jelentettek némi veszélyt. Az 55. percben Hodonicki lőtt ballal, de ez is elakadt a félidőben beállt Vaits kapus kezében. Az 56. percben hatalmas tűzijáték a vásárhelyi kapu előtt, de továbbra is gólképtelenek maradtunk. A hazai kispad egyéb iránt folyamatosan kifogásolta a játékvezetői ítéleteket, nem megadott büntetőt és szabadrúgásokat is reklamáltak. Az 59. percben ismét Hodonicki bombázott, próbálkozása nem sokkal kerülte el a sárga-kék kaput. A 60. percben a fiatal Tóth Patrik kapust is becseréltük, majd néhány perccel később Komáromi és Pelles is pályára léphetett. Szinte percenként jöttek a csabai támadások, egy kapura játszottunk, de a fölényünk továbbra is meddőnek bizonyult. A végére még Maronyayt is becseréltük, hogy mindenki kaphasson játéklehetőséget. A 76. percben végre megtört a jég, a frissen beállt Maronyay beadására Pelles érkezett és passzolta kapásból a bal alsó sarokba (1-1). A 85. percben még Tóth kapus bravúrjára is szükség volt, hiszen egy gyors ellentámadás végén közelről lőttek a vendégek. A 86. percben Kuzma és Rajsli fejelt össze, azért állt a játék, de szerencsére semmi komolyabb nem történt. A 90. percben Maronyay robbant be és alacsony növése ellenére fejjel állította be a végeredményt (2-1).


Esemény:


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.