Címkézett bejegyzés

Nincs adminisztratív akadály

A mai napon elhárult mindenféle adminisztratív akadály az első osztályú mérkőzések megrendezése elől a Kórház utcai Stadionban.

20150617

Kedden a Békés Megyei Rendőr Főkapitányság, a Vagyonkezelő ZRt., a Nádor Rendszerház Kft. és a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. munkatársai előzetes egyeztetést tartottak és közösen szándéknyilatkozatokban rögzítették, hogy a szigorú előírások betartásával, valamint az ehhez szükséges infrastruktúra megfelelő és időbeni kialakítása esetén részükről nem lesz akadálya az NB I-es mérkőzések lebonyolításának. Békéscsaba Megyei Jogú város polgármestere ugyancsak írásbeli hozzájárulását adta az ügyhöz, így a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetőségi szinten, a mai napon személyes megbeszélésen vett részt a Magyar Labdarúgó Szövetségben – ahol engedélyt kaptak a kivitelezések megkezdésére. Ezúton is köszönjük a hatóságok együttműködését, hozzájárulásait és segítségét!

Természetesen a C-osztályú pálya minősítés eléréséhez igen sok biztonságtechnikai-, szociális-, tájékoztató- és létesítménybeli fejlesztést, átalakítást szükséges végrehajtani. A békéscsabai klub előzetesen már felkészült a feladatra és a pozitív visszajelzést követően azonnal élesítette a projekteket. Az első körös ellenőrzés 2015. július 7-én következik, így az esetleges hiánypótlásokra még mindig maradhat elegendő idő.

Az OTP Bank Liga 2015. július 17-én rajtol, bár sorsolás még nem áll rendelkezésünkre – így nem tudjuk, hogy hazai pályán vagy vendégségben kezdünk. Labdarúgó csapatunk is megkezdte a felkészülést, az első edzésen már több próbázó is feltűnt – konkrét igazolásról azonban még nem tudunk beszámolni.

További hír, hogy jóváhagyás alatt van a Lilák új szerelése – amelyet nemsokára hivatalosan is bemutatunk.

Jól halad az Előre Klubkártyák kiváltása is, a mai napon a kiadott kártyák száma már elérte a 700 darabot – így joggal feltételezhetjük, hogy az érdeklődés tovább fokozódik a menetrend végleges kialakulása után. Kérünk mindenkit, hogy ne hagyja az utolsó pillanatra a kártyák kiváltását – ahogy idejük engedi szánjanak rá 5-10 percet, amennyiben szeretnének első osztályú mérkőzéseket látogatni!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Éremtámadás

Iskolák, újságírók, fotósok, szurkolók és érdeklődők egész hada jelentkezett már be, határon innen és túlról a Békéscsaba 1912 Előre remélhetőleg utolsó másodosztályú mérkőzésére, amely 2015. május 31-én (vasárnap) 18:00 órakor kezdődik a Kórház utcai centerpályán, ahol a Ceglédi VSE együttesét fogadjuk. Nem véletlen az érdeklődés, hiszen 10 év óta először léphetnek úgy pályára focistáink, hogy a mérkőzés végén már egy osztállyal feljebb sorolódhat a csapat! Így aztán, aki tanúja szeretne lenni a történelmi pillanatnak, az már most tett arról, hogy biztosítsa helyét a lelátókon!

20150527

Két napja ismét az MLSZ határozataitól hangos a sajtó és még mindig képlékeny az első osztályban induló csapatok száma. Nekünk szerencsére jelen pillanatban csak egyetlen dologgal kell foglalkoznunk: meg kell nyernünk a vasárnapi mérkőzést! Úgy gondoljuk, hogy ehhez minden adalék rendelkezésre áll: precíz és mindenre kiterjedő felkészülés, akarat, alázat és elszántság, profi szakmai háttér, hihetetlen szurkolói aktivitás, remélhetőleg teltház!

Vendégeinknek csak minimális matematikai esélye maradt az NB II-ben maradáshoz – nem is számolgatnánk. Jelen pillanatban a megszerzett 6 győzelem, 9 döntetlen, 16 vereség a tabella 15. helyére sorolja őket. Bár a 29. fordulóban a sereghajtó Kaposvár együttesét 2-1 arányban legyőzték, ami csak szerény gyógyír volt eddigi teljesítményükre – Békéscsabán azért minden bizonnyal nehezebb feladat elé állítjuk a Pest megyeieket. A statisztikára pillantva az ellenfelek 2011. óta 13 alkalommal gyürkőztek egymásnak és valljuk be, felemás eredmények születtek: 4 győzelem, 5 döntetlen és 4 vereség. Az idő múlásával azonban azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a két csapat már egyáltalán nem ugyanaz, mint évekkel ezelőtt. Hazai pályán eddig sosem szenvedtünk vereséget és az utolsó két idegenbeli mérkőzésünket is megnyertük ellenük 0-3 és 2-7 arányban. A ceglédiek legjobb góllövőjére, Koós Gáborra – aki 8 találattal a lista 17. helyén áll – azonban mindenképp figyelnünk kell.

A mérkőzést Szabó Zsolt játékvezető, Pápai Zoltán és Szalai Balázs segítségével igazgatja.

Az előrejelzést szerint továbbra is áprilisi időjárás várható, sajnos 30 százalékos eséllyel legalább 2mm csapadék is eshet. Reméljük addig még ez is változik…

Minden szurkolónkat szeretettel látjuk a lelátókon, hiszen a szezonból már csak ez a mérkőzés maradt! Használják ki a lehetőséget és drukkoljanak a fiúknak!

Fantasztikus nyereményekkel, meglepetésekkel és nagyszerű hangulattal várjuk Önöket!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó cikk:

http://1912elore.hu/site/cegledi-vse-bekescsaba-1912-elore/

27. forduló

Hétgólos mérkőzéssel kezdődött péntek este a Merkantil Bank NB II Liga 27. fordulója.

A kiesés veszélyétől fenyegetett Csákvár, a Gyirmót FC Győr együttesét fogadta. A fordulatos mérkőzésen mindkét fél kitett magáért – így az iksz talán igazságosabb lett volna, nem különben szempontunkból hasznos – de a Győr-Moson-Sopron megyeiek óriási szerencsével a 94. percben, 10 másodperccel a lefújás előtt szerezték meg a győztes találatot: 3-4. A tippmix-gyilkos végeredménnyel pedig ideiglenesen a tabella élére álltak.

A gyirmóti alakulat ezután a Sopront fogadja, majd Mezőkövesdre látogat, végül a Siófok elleni hazai mérkőzéssel zárja a szezont. Így továbbra is nyílt a feljutás lehetősége csapatunk számára, hiszen vetélytársunknak egyáltalán nem lesz könnyű dolga a hátralévő fordulókban.

A Vasas múlt héten, a Cegléd elleni kiütéses győzelmével (4-1) valószínűleg bebiztosította első helyét a bajnokságban – természetesen ehhez a további, megfelelő eredmények elérése is szükségeltetik. Ennek ellenére – a hátralévő fordulókban – az angyalföldieket is érheti még meglepetés, hiszen ma Zalaegerszegen lépnek pályára, majd a kellemetlen stílusú Csákvárt fogadják, ezután Sopronba utaznak, végül a matyóföldiek látogatnak hozzájuk. Semmi sem dőlt még el…

A Mezőkövesd lőtávolságban – négy ponttal lemaradva az Előre mögött – is beleszólhat még a feljutásért folytatott küzdelembe, hiszen az élbolyban található csapatok botlása(i) esetén bármi megtörténhet. Az aktuális fordulóban a Sopron vendégeként szerepelnek, majd hazai körülmények között a Siófokot fogadják, miután a számukra és számunkra is igen fontos 29. fordulóban Gyirmótra utaznak. Az előbb említettek szerint – a szezont Budapesten, a Vasas otthonában zárják – ahol adott esetben minden eldőlhet.

20150508_02

A NB I sorsáról sincs még végleges döntés – információink szerint ez jövő hét közepére várható – és nem lehet pontosan tudni hány (2 vagy 3) feljutót delegálnak majd a másodosztályból. Szintén ismeretlen tényező a sokak által rebesgetett első osztályú keret szűkítése (14, esetleg 12 csapat), amely sok egyéb dologban is megváltoztatná az eddigi versenyrendszert. Az már biztos, hogy a Győri ETO nem tud megfelelni a vonatkozó licencszabályoknak és az is, hogy más csapatok is bajba kerülhetnek. Az engedélyekkel kapcsolatos hiánypótlások benyújtási határideje május 8-án lejárt, így egyelőre nem ismert melyik klubnak sikerült rendezni a hiányosságokat és melyiknek nem?!

Éppen ezért, a többi csapat eredményeitől és egyéb más tényezőktől függetlenül a liláknak “csak” tenniük kell a dolgukat, még mindig nem szabad számolgatni. A cél egyszerű: mindig az előttünk álló mérkőzésre koncentrálva kell a lehetséges három pontot begyűjteni. Ez egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen szombaton este 19:00 órától – újra villanyfényes mérkőzésen – a Szigetszentmiklós együttesét fogadjuk. Csapatunk felkészült és motiváltan, minden eshetőségre számítva, továbbra is taktikus, fegyelmezett játékkal fogja megörvendeztetni szurkolóit – ebben biztosak lehetnek!

A vendégek vezetőedzője – Horváth Ferenc szerint, a kaposvári betli után nem volt könnyű felkészülni erre a bajnokira. Továbbra is lesznek eltiltottjaik, de Szepessy Róbert (csatár) és Vágó Levente (középpályás) ismét bevethető – így aztán szeretnék újra megmutatni igazi arcukat.

A Békéscsaba 1912 Előre november óta tartó veretlenségi sorozata a többi csapat számára is példaértékű. A nyilatkozatokból és felkészülésekből is látszik, hogy mindenki komolyan veszi a viharsarki együttest. Minden tényező adott a megfelelő izgalmakhoz és szórakozáshoz, hiszen annyi a változók száma, hogy szinte lehetetlen megjósolni a bajnokság kimenetelét.

A mai mérkőzésen érdemes figyelni a csapatokat kísérő, a félidőben bemutatót tartó és a mérkőzés alatt labdát szedő srácokra is, akik az U9-es (2006. évben született) és az U11-es (2004. évben született) játékosaink közül kerültek ki, hiszen tudják: UTÁNPÓTLÁS NÉLKÜL NINCS FELNŐTT CSAPAT, FELNŐTT CSAPAT NÉLKÜL NINCS UTÁNPÓTLÁS! A srácokat Bognár István és Lőrinci Attila sporttársak tréningezik.

20150508_01

A centerpálya és a stadion készen áll – tisztán, családbarát körülményekkel és megfelelő mennyiségű inni- és ropogtatni-valóval várja az érdeklődőket. Nyereménysorsolásunkon visszanyerhetik belépőjük árának négyszeresét – Előre ajándékcsomagokban! Ha Önök is kíváncsiak a fejleményekre és szeretnének újra igazi, békéscsabai focit látni, akkor ma este a Kórház utcában a helyük – töltsék meg a lelátókat! Szurkoljunk együtt a csapatért! Jó szórakozást kívánunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

26. forduló

A Merkantil Bank NB II. Liga 26. fordulójában 2015. május 2-án (szombaton) minden számunkra is lényeges mérkőzést lebonyolítanak és az élboly ezúttal kivétel nélkül hazai pályán szerepel, vasárnapra csak egyetlen meccs (Balmazúváros – Soroksár SC) marad.

20150331_elore_vasas_023

A Vasas 18:00 órától fogadja a Cegléd együttesét – bár a kezdési időpont körül némi zűrzavar támadt, hiszen több labdarúgással is foglalkozó média tévesen jelentette ezt meg. A Pest megyeieknél időközben edzőváltás is történt, hiszen a vezetőség döntése értelmében az utóbbi fordulók eredménytelensége miatt szerződést bontottak Szabó István vezetőedzővel és segítőjével Virág Ferenc másodedzővel. Az “új seprű jól seper” elv alapján nem dőlhetnek hátra az angyalföldiek, hiszen a Kecskeméti József és Koncz Zsolt kettős által irányítva, vendégeik egészen biztosan bizonyítani szeretnének.

A Gyirmót kiegyezne a tavalyi eredménnyel a ZTE ellen, hiszen majdnem pontosan egy évvel ezelőtt 5-1-et mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén – alighanem ezúttal nem lesz olyan egyszerű a dolguk, hiszen a múlt héten a zalaiak felnégyelték a Mezőkövesd együttesét (4-0) – így minden bizonnyal megérezték a vér szagát…

A Mezőkövesd a múlt heti fiaskót szeretné feledtetni szurkolóival, így aztán egészen biztosan felkészülten és a megfelelő fejmosás után “megszáradva”, igyekeznek majd legyűrni a Kövesdre érkező Csákvár csapatát.

Függetlenül attól, hogy Békéscsabán hajnal óta esett az eső – továbbra is nagy az érdeklődés a Szolnok elleni villanyfényes mérkőzés iránt. Szerencsére délután 12:30 óra körül teljesen megszűnt a csapadék, így ha izzadni nem is, de legalább bőrig ázni sem fogunk és a centerpálya is megfelelő állapotba kerülhet estére. Az összes pénztár nyitva lesz, így a lehető leggyorsabban bejuthatnak majd a mérkőzésre. Sérültekről eddig nincs tudomásunk, – így az operációra váró Kertész Tamáson kívül – mindenki a mester rendelkezésére áll.

Ne feledjék: ma este 19:00 órától mindenkit várunk a Kórház utcai stadionba – annál is inkább, hiszen a fedett részen 3.000 néző kényelmesen elfér és a jó hangulat garantált! Szurkoljunk együtt a fiúknak, hogy a pályaavató győzelem után, ismét itthon tudjuk tartani mind a három pontot!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Feljuthat az Előre?

Balog Attila – a Manchester United hivatalos magyar szurkolói klubjának alelnöke, a ManUtdFanatics.hu főszerkesztője és nem utolsó sorban Előre drukker – lepett meg minket egy írással, melyet örömmel teszünk közzé. Köszönjük!

Öt fordulóval a szezon vége előtt még nem dőlt el, melyik két csapat jut fel az NBI-be. Jelenleg három, kis jóindulattal négy gárda verseng a feljutó helyekért, ám csak ketten örülhetnek majd.

A Vasas, a Gyirmót, az Előre és talán még a Mezőkövesd ábrándozhat a feljutásról, legnagyobb esélye jelenleg az éllovas fővárosi csapatnak van erre, ám a hátralévő öt fordulóban minden megváltozhat még. Az szinte kijelenthető, hogy a Mezőkövesd már nem lesz első, hiszen kilenc ponttal van lemaradva a Vasastól, ezt öt meccs alatt szinte lehetetlen ledolgozni.

A lila-fehérek öt egységgel gyűjtöttek kevesebbet Szanyó Károly gárdájánál, ami még nem behozhatatlan, de nem egyszerű dolog. Ám a második hely csupán három pontra van Szilágyi Péteréktől, ami még bőven lőtávolságon belülinek mondható. Főleg annak tudatában, hogy a csabaiak – köszönhetően a pálya felújításának és a pályaválasztói jogok őszi felcserélésének – a hátralévő találkozóikat hazai szurkolók előtt játszhatják.

A 26. fordulóban talán pont az Előrének lesz a legnehezebb dolga, legalábbis ha a tabellán elfoglalt pozíciókat nézzük, akkor mindenképp. Ugyanis az ötödik helyen álló Szolnok utazik a Kórház utcába, míg a Mezőkövesd a 10. Csákvárt, a Gyirmót a 8. Zalaegerszeget, a Vasas pedig a 13. helyen álló Ceglédet fogadja. A Szolnok, Csákvár, ZTE, Cegléd kvartett közül a “vasutas” csapat tudhatja magáénak a legjobb idegenbeli teljesítményt, hiszen 12 eddigi útjukból hatot meg tudott nyerni a csapat, míg az egerszegiek például csak egy győzelmet tudhatnak magukénak otthontól távol.

Ám a siófoki siker gátakat törhetett fel a csabai srácokban és a szurkolók támogatásával ha nehezen is, de kiharcolhatják a három pontot, főleg azért, mert a Békéscsaba csupán egyszer bukott találkozót a Viharsarokban. A vetélytársak botlásának is kicsi az esélye, bár a Csákvár viszonylagos jó formája még problémákat okozhat a kövesdieknek.

De ha négy hazai sikert vizionálunk, akkor a pontkülönbségek nem változnak a fordulót követően.

A 27. forduló nagyon fontos lehet az Előre számára, hiszen ha hozza a Szigetszentmiklós – mely egyébként elég jól teljesít idegenben – elleni meccsét, úgy közeledhet a Vasasra is és távolodhat a Mezőkövesdtől. A Vasas ugyanis ahhoz a Zalaegerszeghez látogat, mely legutóbb 4-0-ra átgázolt a Kövesden, hazai környezetben pedig kimondottan jó. Közben a Gyirmót Csákváron hozhat nehéz 3 pontot, Lucsánszky Tamás sárga-kékei pedig Sopronban remizhetnek, ahol soha nem könnyű nyerni. (A Mezőkövesd előszeretettel játszik döntetlent vendégként.) Így a forduló után szorosabbá válhat az első három versenye, hiszen a tippek szerint a Gyirmót 57, a Vasas 56, a Csaba 54 ponttal állna, míg a Mezőkövesd 48 pontjával lemondhatna a feljutásról.

Következő körben a Szeged ellen muszáj nyernie a lila-fehéreknek, míg a Gyirmót pontokat bukhat a soproniak ellen. A Vasas felállhat és legyőzheti a Csákvárt, így ismét az élre állhat. Vasas 59, Gyirmót 58, Előre 57.

A 29. fordulóban Sopronba látogat a fővárosi gárda, ahol simán benne van a pontvesztés – még ha a soproni sikerre kicsi is az esély. A Gyirmót a már feljutásról nem álmodó kövesdiek otthonában bukhatnak pontot, míg a Békéscsabának nyernie kell a jelenleg kieső helyen álló és gyenge formát mutató Soroksár ellen. Így a pontállás az utolsó forduló előtt: Csaba 60, Vasas 60, Gyirmót 59.

Így az utolsó fordulóra óriási izgalmak várhatók, ráadásul mindhárom csapat hazai környezet előtt vívhatja ki a feljutást. A tabella mostani állása szerint az Előrének lehetne a legkönnyebb feladata, hiszen a Cegléd látogat a Kórház utcába, míg a piros-kékekhez a Mezőkövesd, a “kisetóhoz” pedig a Siófok utazik. Idegenbeli forma alapján is a Cegléd mondható a legkedvezőbb ellenfélnek, de nem lesz könnyű dolga a csabaiaknak. Mint ahogy Szanyóéknak és Sisa Tiboréknak sem, de küzdelmek árán mindhárman hozhatják mérkőzéseiket, így a végén 63-63 pontja lenne az Előrének és a Vasasnak, míg a Gyirmót egy ponttal maradna le a feljutástól.

Vajon sikerül ilyen hajrát produkálnia a srácoknak? Ha igen, szinte biztosra vehető a feljutás. Hazai környezetben kiharcolható lenne az NBI, amire oly régóta vár már a szurkolótábor. Megérdemelné a város, a megye, a szurkolók és a KLUB is, mert egy ilyen múlttal rendelkező egyesületnek az első osztályban a helye.