Címkézett bejegyzés

Mikulás a Kórház utcában

2015. november 29-én (vasárnap) reggel 09:00 órától kerül sor a Kórház utcai stadionban utánpótlás korú csapataink fotózására. A több, mint 500 igazolt játékosunk nagy része egyszerre, egy fotón szerepel majd, melyből a klub utánpótlás 2016-os falinaptárt készíttet.

elore_mikulas_2015

Kihasználva az alkalmat, az Előre mikulás is megérkezik és az U15-ös korosztállyal bezárólag, több mint 300 darab ajándékcsomaggal lepi meg a fiatal Lilákat. A télapó és a krampusz szerepét első osztályú játékosaink közül ketten vállalták magukra, de többen is megérkeznek az NB I-es együttesből és együtt emelik az esemény hangulatát!

Vajon ki lesz a mikulás és a krampusz? Lehet találgatni, bár nemsokára minden kiderül…

Figyelem! Gyülekező: 08:30 órától. A falinaptár megrendelhető a helyszínen a név, igényelt darabszám leadásával. Ára: 150,- Ft / darab.

Újra dübörög a banda…

Hosszú idő után újra lesz igazi szurkolás és hangulat a Kórház utcában.

A Bad Boys és a Stormcorner csoportok vezetői arról tájékoztatták klubunkat, hogy az MTK-Budapest elleni hazai, bajnoki mérkőzésen visszatérnek a lelátókra és ismét igazi meccs-hangulatot teremtenek a centerpálya lelátóján.

20150531_elore_cegled

A mindenki számára ismeretes szurkolói bojkotthoz – amely elsősorban az első osztályú labdarúgó mérkőzések túlzott biztonsági szabályozása és a regisztráció ellen irányult – legtovább a két békés megyei csoport tartotta magát. Mostani döntésüket a 2015. szeptember 30-án megtartott parlamenti bizottsági ülésen elért eredményekkel indokolták, ahol június után újra a szurkolók problémáival foglalkozott a Parlament Honvédelmi és rendészeti bizottsága és az ülésen a politikusok végre megismerhették a szervezett szurkolói csoportok álláspontját is.

Jó hír a fanatikusok számára, hogy az ülésen részt vevők közt szinte teljes volt az egyetértés és a politikusok továbbra is eltökéltek a változtatások mellett – a végső megoldáshoz azonban még számos, többek közt technikai jellegű problémát is meg kell oldani.

A szurkolók garantálták: ha visszajutnak a stadionokba, visszatér a hangulat és a rend is.

A Békéscsaba 1912 Előre örömmel fogadta a hírt és lehetőségeihez mérten – minden területen betartva az érvényben lévő szabályozásokat – támogatni és segíteni fogja drukkereit, akik a hosszú évek alatt már megismert fantasztikus látványelemekkel és hangulatteremtéssel valóban segíteni tudják csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

A parlamenti ülésen történtekről részletesebben itt olvashatnak:
http://alfahir.hu/ujabb_lepes_a_megoldas_fele_orommel_fogadtak_a_szurkolok_javaslatait

Nem kispályázunk

Túl vagyunk az OTP Bank NB I Liga 2015/2016. szezonjának 10. fordulóján, ezért úgy gondoltuk, hogy ideje áttekinteni az eddigi 6 hazai mérkőzés tapasztalatait más szempontokból is.

Tíz év után, röpke egy hónap alatt kellett első osztályú mérkőzések megrendezésére alkalmassá tenni a csapatot, a centerpályát és a lelátókat, egy adott keretből – ami nem volt egyszerű feladat. Ami tény és vitathatatlan: az eddigi mérkőzések szabályszerűen, rendben lebonyolódtak és mérkőzéseink nézőszámai egyáltalán nem maradnak el a korábbi szezonétól. A 2014/2015-ös bajnokság átlag hazai nézőszáma 1.547 volt (http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/54/merkozesek/bajnoki/2014-2015). Vegyük figyelembe, hogy két mérkőzést Gyulán játszottunk (Csákvár, Mezőkövesd) – amely igencsak rontotta a mutatókat, de volt két kiemelkedő adattal bíró rangadónk is (Vasas, Cegléd), amelyek bőven egyensúlyba hozták a mérleget. Az sem elhanyagolható tényező, hogy a másodosztályú mérkőzéseket – adott esetben – több száz, a tribünön helyet foglaló szurkoló is rendszeresen látogatta, míg ez egyelőre az első osztályú meccsekre sajnos nem igaz. Bízunk benne, hogy ez a körülmény is hamarosan megváltozik és újra élvezhetjük a hazai pálya előnyeit. Mindent figyelembe véve – a 2015/2016-os bajnoki szezonban – eddig átlagosan 1.928 vendégünk volt (http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/54/merkozesek/bajnoki/2015-2016) a Kórház utcában, amely felül múlja az eddigieket. Nyilván, mindenki úgy érezné jól magát, ha a Lilák teltház előtt léphetnének pályára – de maradjunk a realitás talaján és lássuk be, hogy első osztály ide, másodosztály oda – amikor egy-egy fordulónkkal egy időben 14 másik mérkőzést bonyolítanak a megyében, akkor pozitív eredményként könyvelhetjük el, ha egy 60.334 fő népességgel rendelkező megyeszékhely, nagyjából harmincad része a centerpályára vonul. Persze, lehetne ez jobb is – tudjuk – és természetesen a vezetőség, a szakmai stáb, a játékosok és a háttérben dolgozók is folyamatosan ezen munkálkodnak. Mindenkinek fel kellett vennie az NB I ritmusát, magára kellett vállalnia a többletfeladatokat, hiszen csakis így felelhetünk meg nézőinknek, szurkolóinknak. Az első osztályú mérkőzések rendezésének bonyolultsága mindenki számára újdonság volt, de az eltelt néhány hónap alatt levontuk a konzekvenciákat és igyekeztünk minden eshetőségre, lehetőségre felkészülni és olyan programokkal, lehetőségekkel szolgálni, amelyek a család minden tagjának fantáziáját megmozgatják: köszöntések, megemlékezések, bajnokok és öregfiúk meghívása, közönségjáték, kezdőrúgások, bemutatók, nyeremények, kulturált és gyorsabb vendéglátás. Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több gyermek- és hölgy látogatónk van, így komplett családi programmá válik egy-egy bajnoki! Csapatunk is elindult az úton – ahogy a szakmai stáb korábban megjósolta – amely eredményre vezet és ezek természetesen értékes bajnoki pontokban is megnyilvánulnak. A cél továbbra is az első osztályban maradás, amelyhez remélhetőleg minden feltétel adott marad.

line_purple

Mindig van új a nap alatt és számunkra is meglepő, hogy milyen célokra alkalmas vagy éppen használható a Kórház utcai centerpálya és a hozzá tartozó létesítmények – szerintünk még Önök sem gondolnák!? Nyilván egy focipályán elsősorban a labdát kell kergetni, de a Kórház utcai komplexum ennél jóval többre is alkalmas. A székház, a lelátóink és a pálya labdarúgóink mellett otthont ad tornászaink, atlétáink, játékvezetőink edzéseinek, felkészülési munkájának, konferenciák, oktatások és akár rendezvények lebonyolításának helyszínéül (pl. a Garabonciás Napok egyik programja) is szolgál – sőt esküvői fotózáshoz is ideális. Stefkovics Márta és Gyuris Zoltán – utánpótlás edzőnk stílusosan a Kórház utcai centerpályát választotta örök emlékű fotóik elkészítésének helyszínéül. A felvételek önmagukért beszélnek, mi pedig ezúton is gratulálunk az ifjú párnak!

line_purple

Szintén az első osztály hozadéka a támogatók, szponzorok nagyobb mértékű érdeklődése. Örömünkre szolgál, hogy vannak olyan – adott esetben már nem is Békéscsabán élő – barátaink, akik rendszeresen segítik a csapatot. Akár úgy, hogy a napi munkához elengedhetetlenül szükséges eszközök a rendelkezésre álljanak vagy éppen egy-egy mérkőzésre való elutazás megfelelő színvonalon és körülmények között történhessen. Ezúttal Böckl Viktornak mondunk hatalmas köszönetet, aki csapatunk budapesti szállását támogatta! Köszönjük szépen!

bockl_viktor

line_purple

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Videoton FC

Korát tekintve a Videoton FC Fehérvár lényegesen fiatalabb csapat, mint az Előre, hiszen 1941-ben alapították Székesfehérvári Vadásztölténygyár SK néven. Élete során tizenhétszer változtatott nevet, a Videoton márkanév 1968-ban jelent meg először az együttes nevében. Videotonos életük 48 esztendejének 11. évétől (1993–1995 Parmalat FC, 1995–1996 Fehérvár-Parmalat FC, 1996 Fehérvár ’96 FC, 2005–2009 FC Fehérvár) eltekintve, a múlt század hetvenes éveinek legnépszerűbb magyar gyártmányú televíziójának a nevét valamilyen formában mindig tartalmazta a királyi város reprezentáns csapatának a neve.

videoton_adidas

Székesfehérvárnak 1968-ban lett első osztályú csapata, amelyik egy évet élt meg az első osztályban. „Véglegesen” 1970-ben, lett gyakorlatilag állandó tagja az élvonalnak a Videoton Sport Club, hiszen az elmúlt 45 esztendőben mindössze egyszer, az 1999/2000-es szezonból hiányzott.

A régmúltban több fénykora is volt a gárdának – a hetvenes években és a nyolcvanas évek közepén. A Videoton az utolsó magyar csapat, amelyik nemzetközi kupa döntőjében szerepelt 1984/85-ben. Az UEFA Kupa döntőjében a Real Madrid Fehérváron győzött (3-0), Madridban azonban kikapott (0-1), csak jobb gólkülönbségének köszönhette a kupa elhódítását. Mai szemmel nézve is veretes a névsor, akiket a Videoton a kupasorozatban elbúcsúztatott (sorrendben): Dukla Praha (csehszlovák), Paris Saint-Germain (francia), Partizan Beograd (jugoszláv), Manchester United (angol), Zeljeznicar Sarajevo (jugoszláv).

A közelmúlt jelenti a Videoton legújabb aranykorát, hiszen a tavalyi bajnokcsapatról, napjainkban az ország valószínűleg legjobb anyagi kondícióival rendelkező együtteséről van szó. Sőt! A csapat 2010-ben megszerzett ezüstérme óta mindössze egyszer, 2014-ben nem állhatott fel a dobogóra (4. hely), ez idő alatt kétszer bajnok lett (2011, 2015) háromszor pedig második (2010, 2012, 2013). Kerete hazai viszonylatban jónak számító légiósokból és magyar válogatott játékosokból áll. Az elmúlt évek sikereinek ellenére szinte évente cserélték az edzőket Székesfehérváron és új trendet vezettek be azzal is, hogy a bajnokcsapataik edzőit rendre leváltották. 2011-ben Mezei György mehetett aranyéremmel a zsebében, 2015-ben Joan Carillo Milán (portugál) jutott öreg magyar elődje sorsára. Az idén Bernard Casoni (francia) tehát bajnokcsapattal vágott neki a szezonnak. Azonban annyira sikertelen volt, hogy tíz tétmérkőzés (két győzelem, egy döntetlen és hét vereség) után elbocsátották. Ezeken a meccseken kiestek a Bajnokok Ligája küzdelmeiből és öt forduló után mindössze csak három pontja volt a tavalyi bajnokcsapatnak. Az új edző, Pető Tamás tagja volt az francia edzői stábjának is. Vele négy bajnokiból kettőt már megnyert a Videoton, a legutolsó hazai bajnokiját magabiztosan 3-0 arányban abszolválta az Újpest ellen. Tehát úgy tűnik felszálló ágba kerültek, egy karakteres győzelem önbizalmat növelő erejével érkeznek a Kórház utcába.

A két csapat egymás elleni eredményei az NB I-es bajnokságokban nagyon kiegyensúlyozott képet mutatnak. Húsz-húsz győzelem mellett tizennégyszer döntetlen eredmény született. Érdekesség, hogy egymás pályáján mind a két csapat elég sokszor tört borsot a másik orra alá. A Videoton Békéscsabán tíz döntetlen mellett ötször is nyerni tudott. Az Előre fehérvári eredményei ennél is karakteresebbek, hiszen négy döntetlen mellett nyolcszor is győztesen jöttünk le a Sóstói stadion gyepszőnyegéről.

Az élvonalban eddig összesen 54 mérkőzést játszottunk egymás ellen. A hazai mérlege mind a két csapatnak kiváló, emiatt az összesített tabella is teljesen kiegyenlített.

A Békéscsabán lejátszott 27 bajnoki mérkőzés statisztikája: 12 győzelem, 10 döntetlen, 5 vereség. A gólkülönbség 42-28.

Székesfehérvárott ugyanez a statisztika: 15 győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség. A gólkülönbség: 50-20.

Az összesített eredmények tehát békéscsabai szempontból: 57 mérkőzésen 20 győzelem, 14 döntetlen és 20 vereség. A gólkülönbség: 62-78.

Legnagyobb arányú győzelem: Békéscsaba – Videoton 5-0 (1993/1994).

Legnagyobb arányú vereség: Videoton – Békéscsaba 5-0 (2004/2005).

Legelső (1974/75) hazai NB I-es mérkőzésünk eredménye 0-0 volt és ugyancsak döntetlen volt az eredmény utolsó hazai NB I-es meccsünkön is 0-0 (2004/2005).

Egyébként a döntetlen a legjellemzőbb eredmény minden olyan évben, amikor az Előre újoncként fogadta a Videotont (1974/1975 0-0; 1984/1985 0-0; 1992/1993 0-0; 2002/2003 0-2). Ugyanakkor a rendszerváltás korszakában kitűnő a mérlegünk, mind a négy bajnoki mérkőzésünket megnyertük itthon és idegenben egyaránt (1988/1989 1-0; 0-1; 1989/1990 1-0; 0-1).

Mi ismét újoncok vagyunk, a Videoton pedig az előző szezon bajnoka. Ha a „szokásos” első éves eredmény születik, akkor döntetlen lehet a mérkőzés végkimenetele. De ha a rendszerváltás 25 éves évfordulóját vesszük alapul, akkor a jubileum évében illő lenne győzelemmel tisztelegni az elődök akkori sikerei előtt. Természetesen mi valamennyien ez utóbbi lehetőségben bízunk és abban, hogy végre megszerezzük újkori NB I-es életünk első hazai győzelmét is. Ha ezen a bajnok Videoton testén kell átgázolnunk, hát gázoljunk át rajta. A győzelem mindig sokat ér, de legtöbbet akkor éri, ha sokan osztoznak a győzelem örömében, tehát ha sokan látják majd a mérkőzést.

Ha a csabai és Békés megyei szurkolók egymás mellett drukkolnak majd a megye csapatáért, ha a saját posztján majd mindenki azért dolgozik, hogy közösen örülhessünk. A fiúk a pályán végre nyernek és ezentúl ez hazai pályán szokásukká válik. A vidéki drukkereknek pedig nem kell dönteniük abban a kérdésben, hogy saját csapatuk vagy az Előre meccsét válasszák szombat délutáni programnak, mert mindkettőt megtehetik. Nem ütik majd egymást a meccskezdetek, ezért módjukban lesz előbb otthon, aztán a Kórházban szurkolni kedvenc csapataik sikeréért, mert mi mindig is így tudtuk és ma is csak így tudjuk felvenni a versenyt vetélytársainkkal, hiszen:
Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Mezőkövesd Zsóry FC – Békéscsaba 1912 Előre

Első és utolsó csatája

Furcsán hangzik a dolog, de jelen pillanatban – bár egy osztály különbséggel -, de mégis az NB II tabellájának éllovasa és az NB I 12. helyezettje méri össze erejét, 2015. szeptember 23-án (szerdán) 15:00 órától a Magyar Kupában.

A második forduló küzdelmei már 2015. szeptember 22-én (kedden) megkezdődtek és az első osztályú résztvevők szempontjából vegyes eredmények születtek: a Vasas idegenben 1-2 arányban győzte le a Szolnok csapatát és továbblépett, a Puskás Akadémia viszont nem kis meglepetésre 2-0 arányú vereséget szenvedett az NB III Közép csoportot pillanatnyilag vezető Kozármisleny vendégeként, ezzel búcsúzott a sorozattól.

Az MK második felvonásában összesen 28 mérkőzést bonyolítanak, köztük a Mezőkövesd Zsóry FC – Békéscsaba 1912 Előre találkozót is. A két együttes meccsei általában drámaira sikerülnek – emlékezzenek csak a legutolsó, 2015. március 16-án, Gyulán lejátszott bajnokira, amikor a 94. percben Viczián parádés duplázása döntött a három pont sorsáról.

20150316_25

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/bekescsaba-1912-elore-mezokovesd-zsory-fc-20150316/

A statisztikára pillantva kiegyenlített kép mutatkozik, hiszen az egymás ellen lejátszott 10 mérkőzés közül mindkét csapat 4-4 alkalommal diadalmaskodott és 2 döntetlen eredményt is feljegyezhettünk. Lőtt gólok szempontjából viszont a Lilák felé billen a mérleg nyelve, hiszen 18-10 javunkra a gólkülönbség mutatója.

Csapatunk szerdán reggel utazik Matyóföldre és a mérkőzés után estére már haza is térnek – nincs idő pihenésre, mivel szombaton már a Videoton érkezik vendégségbe a Kórház utcába.

– A Fradi elleni idegenbeli mérkőzés sokat kivett a csapatból és sajnos kisebb betegségek, sérülések miatt nem áll az egész keret a rendelkezésemre – mondta el mesterünk, Zoran Spisljak. Calvente kisebb betegséggel küzd – valószínűleg a héten egyáltalán nem játszhat, Vaskó Tamást pihentetnem kell, Svedyuk és Piermayr pedig szintén nem teljesen egészséges. A körülményektől függetlenül természetesen módon százszázalékos erőbedobást, komolyságot és részvételt kértem labdarúgóimtól és egyértelműen a győzelemért utazunk a Mezőkövesd otthonába. Bízom benne, hogy a kidolgozott taktika és focistáim fegyelmezett játéka meghozza a kellő eredményt és a hétközi mérkőzés egy hasznos állomása lesz a hétvégi, nagyon fontos bajnoki fordulóra való felkészülésnek.

– A békéscsabaiak nem remekelnek, de az első osztályban szerepelnek, köszönhetően annak, hogy tavaly csapatunk előtt végeztek. Szerdán sorainkban azok játszanak majd, akik a bajnokikon kevesebbet szerepeltek, ezzel együtt a továbbjutásért szállunk harcba. Televíziós mérkőzés lesz, NB I-es ellenféllel szemben, ez plusz motivációt jelent, de természetesen azért is várok jó produkciót, hogy a játékosok bizonyítsák, be akarnak kerülni a kezdőcsapatba – mondta Benczés Miklós vezetőedző.

A sérültekről elárulta, Bajzát még külön edz, most tért vissza a csapathoz. Rácz sérülése szerencsére nem komoly, de kezelésekre jár, még nem gyakorol.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek a Kupa első fordulójában a Veresegyház VSK csapatát búcsúztatták 2-0-ás vendégszereplésükkel, míg a csabaiak a Csepel otthonában egygólos győzelemmel léptek túl a szigetlakókon. A másodosztályú bajnokságban viszont megszakadt vendéglátóink jó szereplése, hiszen a 7. fordulóban betliztek a másik feljutó aspiráns, Gyirmót FC ellen (2-1) – ettől függetlenül saját tabellájukon 4 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség egyenleggel, plusz hatos gólkülönbséggel, 14 megszerzett ponttal foglalják el az első pozíciót.

A Mezőkövesd Zsóry FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést az M4 csatorna élőben közvetíti. Ettől függetlenül azok kedvéért, akik csak az interneten tudják követni a meccset – a szokásosnak nevezhető módon facebook oldalunkon élő, képes közvetítéssel jelentkezünk.

Felhívjuk a vendégségbe érkező békéscsabai nézők és szurkolók figyelmét, hogy belépőjegyek kizárólag a helyszínen, a mérkőzés előtt válthatók. Az árakról – bár kértünk – nem kaptunk visszajelzést a kövesdi klubtól, egyelőre nem tudunk beszámolni.

Az előrejelzés szerint 25 Celsius fokos maximális hőmérséklet és száraz időjárás várható, erős széllel – de kis valószínűséggel eshet maximum 1 mm csapadék is.

A mérkőzést Nazsa Tamás játékvezető referálja, Berettyán Péter és Horváth Róbert segédletével.

Aki teheti és ideje, valamint munkája engedi – kísérje el a Lilákat és szurkoljon velünk együtt a továbbjutásért!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!