Címkézett bejegyzés

Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC

  hodmezovasarhelyi_fc_150

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC

2-0 (1-0)

Időpont: 2016. január 21. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (műfüves pálya)

Cím:5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezetők: Takács Tamás, Albert István, Buzás Balázs.

Békéscsaba: Ribánszki László, Bagi István, Kelemen Dávid, Fehér Zsolt, Spitzmüller István, Nascimento de Oliveira Fabio, Oláh László Dávid, Bényei Balázs, Juhász György, Nagy István, Pilán Márkó. Cserék: Máthé Gábor, Babinyecz Balázs, Kmetykó Kevin, Beszterczei Attila, Tóth Dániel, Szalai Dániel.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Hódmezővásárhely: Bordás Dániel, Kormányos Kolos, Kökény Tamás, Tóth Imre, Mezei Olivér, Pataki Zsolt, Bartyik Norbert, Máté Péter, Végh Ariel, Tóth Attila, Puskás Zoltán. Cserék: Szabó Marcell, Tóth József, Szarvas József, Szabó Dávid, Darida Ádám, Fátyol Szilárd, Bartyik Roland.
Vezetőedző: Major László

Gólszerzők: Pilán Márkó (16. perc), Tóth Dániel (70. perc).

line_purple

Gyakorlatilag végig uralva a mérkőzést, esélyt sem adva a vendégeknek abszolválta második felkészülési mérkőzését első csapatunk, egy nappal az edzőtáborozás megkezdése előtt.

Alig-alig ért fel a Vásárhely a csabai tizenhatosig és Ribánszki kapusnak is rendesen melegítenie kellett magát, hogy unalmában ne fázzon meg a mínusz négy fokos hidegben. A két kezünkön meg lehet számolni, hányszor kellett játékba avatkoznia, bár ebből kétszer bravúrra volt szükség ahhoz, hogy ne tudjanak szépíteni a vendégek. Ehhez természetesen kellett a Kelemen, Fabio, Bagi és Fehér által felállított stabil védelmi vonal – akik szürke eminenciásként, ezúttal is kiválóan semlegesítették a sárga-kék mezesek próbálkozásait.

Az első negyedóra végén, a már több alkalommal bizonytalankodó Bordás kapust Pilánnak sikerült hibára kényszerítenie, a kipattanó labdát Nagy István szerezte meg, majd higgadtan passzolta vissza társának, aki akadálytalanul továbbította a pettyest a hálóba: 1-0.

A folytatásban is nyomott az előre, Pilán és Bényei előtt is adódtak lehetőségek, Bagi is lelkesen húzódott előre és beadásaival többször is zavart keltett a vásárhelyi védelemben. Ennek ellenére az első játékrészben már nem változott az eredmény.

A második félidőre Major mester cseréket eszközölt, megpróbálva ezzel frissíteni a némileg fáradt és talán a szokásosnál álmosabban mozgó csapatát. Nem sikerült a megújulás és szinte teljesen beszorultak, egy kapura focizhattak a Lilák. Zoran Spisljak a 62. percben – mint utólag kiderült – nyerő cseréket hajtott végre, hiszen Beszterczei Attila és Tóth Dániel kapott játéklehetőséget. A fiatalok nem sokat tétlenkedtek, a 70. percben eldöntötték a meccset – mintaszerű, pontos kényszerítőzéssel játszották tisztára magukat, majd Tóth kíméletlenül értékesítette a lehetőséget: 2-0.

A folytatásban is fegyelmezetten játszott a Csaba, Nagy István kitűnően irányította társait. A hajrában mindkét csapat megpróbált még változtatni az eredményen, de az már nem változott.

Zoran Spisljak: – Ez volt a második felkészülési mérkőzésünk, ahol ismét a fizikális terhelésen volt a hangsúly. Persze, az eredményre is igyekeztünk figyelni, de jelen pillanatban nem ez a lényeg. Végig mi irányítottuk a mérkőzést, sokszor gyakorlatilag egykapuztunk – látszott az osztálykülönbség, így egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ki nyeri ezt a találkozót. A csapat jól játszott, szép támadásokat vezettünk, sok lehetőséget dolgoztunk ki és két szép gólt rúgtunk. Sok futás, beindulás, passz és összjáték – ez lehetne a mai meccs szummázása. Fegyelmezetten és az utasításokat betartva tudtunk focizni, volt aki már kilencven percet. A találkozó maximálisan elérte a célját.

Major László: – Egész héten két edzéssel készültünk, úgyhogy hétvégére némileg elfáradtunk. Szerdán játszottunk a SZEOL ellen és csak 16-17 játékossal számolhatok egyelőre, így érthető ha nem voltunk túl frissek. Védekezésben már nagyjából rendben vagyunk, de támadásban egyelőre még nem jutunk el oda, hogy eredményesek tudjunk lenni. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy jó helyen van most a Vásárhely – az NB3-ban az ötödik helyen – és nagyon kellett ez a Békéscsaba elleni mérkőzés. Az Előre egy kicsit más minőséget képvisel, ez meg is látszott.

line_purple

Élő tudósítás

Fotók

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/582848485250738/

Elmarad az egymás elleni mérkőzés

Az időjárási körülmények miatt a szakmai stáb úgy döntött, hogy a 2017. január 14-én (szombat) 11:00 órára kiírt egymás elleni edzőmérkőzést, a lehetséges sérülések elkerülése végett elhalasztja.

20170112_01

A mai program mindkét csapatunk számára óvatos, átmozgató tréning lesz – hiszen a folyamatos hóesés, a csúszós pálya másra lehetőséget sem ad. Nem telt azonban eseménytelenül a hét, hiszen játékosaink jó része átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon és főképp kondicionális feladatokat végeztek. A vezetőség tovább folytatta a tárgyalásokat a lehetséges érkezőkkel és esetleges távozókkal, de konkrétumokról egyelőre még nem tudunk beszámolni.

A program szerint második csapatunk január 17-én (kedden) 18:30 órától a Várfürdő-Gyulai TFC együttesét fogadja a Kórház utcában, első csapatunk pedig január 18-án (szerdán) Szolnokra utazik. A következő hét második felére is marad tennivaló, hiszen január 20-án (pénteken) 18:30 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – Méhkeréki SE, valamint január 21-én (szombaton) 11:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhely FC felkészülési mérkőzéseket tekinthetnek meg az érdeklődők. A Lilák január 22-én (vasárnap) Telki felé veszik az irányt, ahol egyhetes edzőtáborozáson vesznek majd részt.

20170112_02

A labdarúgó csapataink keretével kapcsolatos hivatalos változásokat – ahogy a múltban, úgy a jövőben is – a Békéscsaba 1912 Előre weboldalán teszi közzé egyesületünk.

Javítani a helyzetkihasználáson!

Szombat délután a Nyíregyháza elleni mérkőzés előtti utolsó tréningre is sor került a Kórház utcai Fű 3 edzőpályán, ahol a komplett első csapat – kiegészülve az NB3-as keret egy részével – mutathatta meg, hogy érdemes a keretbe kerülésre.

A jó hangulatú, látványos megoldásoktól sem mentes edzésen Zoran Spisljak és Boér Gábor csak a fél pályát vette igénybe, ahol elsősorban a kis területen történő, gyors passzos támadásépítést és a pontos támadás befejezéseket erőltette. A labdás bemelegítés után reflex- és labdaátvételi gyakorlatokkal kalibrálták magukat focistáink, majd egymás elleni két rövid félidőből álló játékkal zárult az edzés. A végleges kezdők meghatározására csak holnap, a délelőtti taktikai értekezlet után kerül sor – sejthetően azonban lehetnek meglepetések az összeállításban. Oláh László Dávid például hatalmas bombagóllal vétette észre magát, de több fiatal játékosunk is igen jól teljesített. Fabio és Huszár is teljes értékű munkát végzett – velük is számolni lehet. Az edzésen Kálmán, Tóth és Babinyecz is részt vett, így van mit kombinálni a szakmai stábnak.

Zoran Spisljak: – Ezúttal abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy nagy a merítési lehetőségem – hiszen a bő keret minden tagján látszik az akarat és az elszántság és nem utolsó sorban több játékosom is gólérzékeny formában van. Bízom benne, hogy vasárnapra sikerül a lehető legjobb összeállítást megtalálni és a fiatalok közül lehetőséget kapó labdarúgóim is megfelelnek majd az elvárásoknak. Sokat gyakoroltuk a helyzetek pontos kihasználását, remélem ez meghozza az eredményt! Felkészültünk és nagyon várjuk a vasárnapi bajnokit!

line_purple

[nggallery id=171]

line_purple

Különleges edzés

Rendhagyó edzéssel folytatódott a Lilák programja csütörtökön délután, amikor hirtelen ötlettől vezérelve Zoran Spisljak vezetőedzőnk úgy döntött, hogy a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia Utánpótlás Központjába vezényli labdarúgóinkat.

Természetesen a komplett szakmai stáb, az első és második csapatunk tagjai is kitörő lelkesedéssel fogadták a feladatot és az akadémia vadonatúj, 4-es Honvéd utcában található, műfüves pályája felé vették az irányt. Lett is nagy meglepetés, hiszen az éppen tréninghez készülödő U13, U15, U18 és U8-as korosztályok játékosai egyáltalán nem számítottak ilyen különleges lehetőségre. Az elvégzendő munkát azonban mindenkinek végre kellett hajtania, így az örömködés és a gyors ismerkedés után jöhetett a bemelegítés és a közös edzés.

Zoran Spisljak: – Úgy gondolom, hogy időnként mindenkinek szüksége van plusz motivációra és ilyen jellegű megmozdulásokra is. Már régen azon vagyunk, hogy az utánpótlást sokkal közelebb hozzuk a felnőtt csapatokhoz, így a mai tréning is elsősorban ezt a célt szolgálta. A jövőben rendszeresen fogunk hasonló összetartásokat szervezni, mert úgy láttam a srácokon, hogy ez számukra is igen lelkesítő volt. A gyerekeknek folyamatosan látniuk és tapasztalniuk kell, hogy hova juthatnak, mit érhetnek el a sportban – ez extra erőt és kitartást adhat számukra.

Egy nevét megjelentetni nem kívánó szülő: – Nemes gesztusnak tartom, hogy a vezetőedző ilyen szinten is foglalkozik az utánpótlással és szakított időt arra, hogy a srácok közvetlen közelről láthassák, sőt közösen dolgozhassanak a nagy csapat játékosaival. Szerintem ezt többször is meg kellene tenni, hiszen az elmény és a lehetőség egészen biztosan mindenki hasznára válik. A felnőtt csapat játékosain is látszott, hogy örömmel foglalkoznak a kicsikkel – próbálták őket bevonni mindenféle feladatba – így nekik is lehetőségük volt némi feltöltődésre.

Az eseményen készült fotókat az alábbiakban tekinthetik meg.

line_purple

[nggallery id=169]

Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

  szolnok_mav_fc_150

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

2-1 (0-1)

Időpont: 2016. október 7. (péntek) 11:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (műfüves pálya)

Cím:5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Takács Tamás

Asszisztensek: Albert István, Viczián Mátyás

Békéscsaba: Mursits Roland, Bényei Balázs, Kelemen Dávid, Bagi István, Kun László Dávid, Gránicz Patrik, Spitzmüller István, Takács Péter, Ihrig-Farkas Sebestyén, Nagy István, Szalai Dániel. Cserék: Babinyecz Balázs, Kmetykó Kevin, Birtalan Botond, Urbin Péter, Tóth Dániel, Beszterczei Attila, Fabio Nascimento de Oliveira, Kálmán Szilárd.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Szolnok: Somogyi Csaba, Rokszin Ádám, Balogh Miklós, Kenderes Zoltán, Csirmaz István, Olasz Dénes, Pintér Norbert, Pantovic Nikola, Papp Szilárd, Dedics Alex, Tóth Péter. Cserék: Molnár-Farkas Tamás, Magyar Bence, Hajba Tamás, Berdó Péter, Tóth László, Tóth Balázs.
Vezetőedző: Balogh Pál

Nezőszám: 80

Gólszerzők: Olasz Dénes (27. perc), Nagy István (72. perc), Birtalan (86. perc).

Sárgalap: Bényei Balázs (80. perc).

line_purple

A jó iramú és több szempontból hasznos felkészülési mérkőzésen mindenki lehetőséget kapott Zoran Spisljak vezetőedzőtől, amelyen a második félidőben sikerült megszereznünk a győzelmet.

A közzétett információkkal ellentétben a Kórház utcai műfüves pályán került megrendezésre a találkozó, mivel a szakmai stáb úgy döntött, hogy a tegnapi intenzív esőzés után pihentetik a gyepet a centerpályán. Az első játékrészt a szolnokiak kezdték és rögtön a meccs elején megpróbálták lerohanni a Lilákat. A Bényei, Kelemen, Bagi vonal azonban jól állta a sarat és sikerült rendre megállítani a Mursits kapus előtti próbálkozásokat. Rögtön az elején Pantovic veszélyeztetett, de pár perc elteltével a nagy kedvvel játszó Ihrig-Farkas is többször eljutott Somogyi kapus birodalmáig. A folytatásban főképp a középpályán birkóztak a csapatok, néhány ígéretes megmozuláson kívül nem forogtak különösebb veszélyben a kapuk. A 27. percben – gyakorlatilag a semmiből – egy labdavesztés után jól kontráztak a vendégek, és Olasz Dénes akasztott hatalmas gólt mintegy 22 méterről a csabaiak kapujába: 0-1. Két perccel később Spitzmüller akár egalizálhatta volna az eredményt, Somogyinak azonban sikerült kitornáznia a jól helyezett közeli lövést. A 37. percben Mursitsnak is be kellett vetnie minden tudását, hiszen a vendégek egy belőtt labdát állítgatás nélkül továbbítottak a hazai háló felé. A félidő hajrájában Szalai került helyzetbe, de a védőktől zavartatva nem sikerült megszelídíteni a pettyest, így változatlan maradt az eredmény. Az első félidőt egy szolnoki sarokrúgás zárta, így egygólos kék-fehér előnnyel vonulhattak pihenőre a felek.

A második félidőben megkezdődtek a cserék – a Szolnoknál Kenderes, Csirmaz, Pintér és Dedics helyére érkezett Magyar, Hajba, Berdó és Tóth László, békéscsabai részről pedig Gránitz, Takács, Szalai és Ihrig helyett Fabio, Urbin, Tóth és Birtalan kapott még lehetőséget, majd egy kicsit később Babinyecz is pályára léphetett, aki Kun Lászlót váltotta. Egészen a 72. percig nem okozott igazán nagy gondot egyik csapat sem a másiknak. Ekkor azonban egy pontos, jobbról érkező beadás szabadon találta Nagy Istvánt, aki higgadtan bal lábbal helyezett a jobb felső sarokba: 1-1. Pár perccel később folytatódtak a cserék és Bagi, valamint Nagy helyett a Kálmán-Beszterczei páros is pályára léphetett. A 74. percben a felső kapufánkon csattant egy labda – borzolva ezzel a kedélyeket. A 79. percben Fabio merészkedett a szolnoki tizenhatos közelébe és lendületből emelt Somogyi felé, aki azonban biztos kézzel hárította a próbálkozást. A 80. percben egy szükséges fault miatt Bényei kapott sárga cédulát. Egy perccel később ismét kapusunknak kellett bravúrt bemutatnia, hiszen egy 26 méterről elvégzett szabadrúgást kellett a kapu mellé tolnia. A 86. percben kitűnő helyről jutottunk pontrúgáshoz, amelyet Birtalan nagyszerű érzékkel helyezett a sorfal felett-mellett a kapuba: 1-2. Egy perccel a lefújás előtt a vendégek még mindent megtettek az egyenlítés érdekében, de Mursits újabb hatalmas védéssel mentette a helyzetet – miután a spori véget is vetett a barátságos erőfelmérőnek.

Összességében a pörgős-hajtós felkészülési mérkőzésen mindenki megtalálta a számítását, és igazán hasznos tréning kerekedett – számunkra megnyugtató győzelemmel. Az első csapat következő fellépése október 16-án (vasárnap) várható, amikor a Vác FC csapatát fogadjuk a Kórház utcában.

line_purple

Fotók Élő tudósítás

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/590887654417484/