Címkézett bejegyzés

Edzőtábor 5. nap

A vasárnapot villanyfényes edzéssel zárták a Lilák a Törökországi edzőtáborban.

20160131_12

Tekintettel arra, hogy holnap ismét felkészülési mérkőzést játszunk, ma este két csoportra osztott esti tréninget vezényelt vezetőedzőnk a pillanatnyilag bevethető játékosainknak. A Yeni Malatiaspor elleni edzőmérkőzés kezdési időpontja máskülönben megváltozott, az eredetileg kiírt 16:00 (CET) óra helyett másfél órával korábban 14:30-kor (CET) lépünk pályára a Belektől mintegy 30 kilométerre található Manavgat Atatürk Stadionban (Manavgat). Az Előre ezúttal – a felkészülés során először – fehér szerelésben mérkőzik meg török ellenfelével. A hétfői program egyébként igen szoros és intenzív lesz, hiszen a reggeli után egyből még egy edzésre indulunk. Fél tizenkettőkor taktikai értekezlet, majd ebéd és a készülődés után fél kettőkor már utazunk. A románok elleni – magyar viszonylatban ritkán láthatóan intenzív – mérkőzés egyébként igen sokat kivett játékosainkból, azóta sorozatosan kisebb sérülésekkel küzd néhányuk: Calvente enyhe vírusos, köhögéssel járó fertőzést kapott – pályára lépése bizonytalan és a reggel orvosi vizittől függ, Alex Svedyuk Pál kisebb térdsérülést szenvedett a ma esti edzésen, Balog Zsolt a lábát fájlalja, valamint Punosevac sem teljesen egészséges. A többiek elvileg a mester rendelkezésére állnak.

A mérkőzésről egyébként valószínűleg ismét lesz élő internetes közvetítés, az elérhetőséget megpróbáljuk a lehető leghamarabb közzétenni. Természetesen Facebook oldalunkon is beszámolunk majd a főbb történésekről.

Kiemelt tehetségek program

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Békéscsaba 1912 Előre utánpótlás képzésének és az első csapat szakmai stábjának közös munkája: elindult a “Kiemelt tehetségek program”.

20160119_01

A tréningeken Zoran Spisljak, szorosan együttműködve utánpótlás edzőinkkel (Jakab Péter és Marik László) foglalkozik az U13 és U19 közötti korosztályok, megfelelő adottságokkal bíró fiatal játékosaival. Többször elhangzott már, hogy az Előre hosszabb távon saját nevelésű játékos-bázisra építve szeretné az NB I-es szereplést folytatni, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy az utánpótlás-képzés teljesen szinkronban tudjon működni a szakmai stáb elképzeléseivel, irányelveivel. A kedd délutáni, első foglalkozás eredményéről, hasznosságáról, tapasztalatairól külön interjúkban is beszámolunk.

20160119_02

Újra edzésben

A rövid téli szünet után 2022. január 3-án (hétfőn) első csapatunk megkezdte téli felkészülési programját.

Fotó: Imre György

A szokásosnak nevezhető COVID-19 vizsgálat után megkezdődött az első tréning, melyen az úgynevezett Inga-tesztet kellett minden játékosnak teljesíteni. Az első két héten inkább az erőnlét kerül a középpontba egyelőre hazai körülmények között, jövő hétfőtől viszont az algyői edzőtáborban folytatódik munka, mely a Makó elleni edzőmérkőzéssel zárul. A felkészülés második szakaszában már a taktikai elemek és a frissítés kerül előtérbe, az utolsó napokban pedig már bajnoki ritmusban készülünk. Szerencsére korábbi sérültjeink is visszatérhettek, Máris Dominik és Babinyecz Balázs teljes értékű, míg Mikló Roland egyelőre könnyített munkát végezhet. További pozitív változás a keretben, hogy a fiatalok közül Zvara Levente, Váradi Ádám és Mágocsi Bence is az első kerettel készülhet – bár ez korántsem újdonság számukra, hiszen korábban többször is lehetőséget kaptak ezen a szinten.

A hét második felében – az edzőtáborba való elutazás előtt – természetesen közöljük majd a távozók és érkezők nevét is, ehhez persze az is szükséges, hogy minden nélkülözhetetlen dokumentum rendelkezésre álljon.

Fotó: Imre György

Csapatunk felkészülési programját korábban már közzétettük, melyet az alábbi hivatkozás alatt tekinthetnek meg:
https://1912elore.hu/site/felkeszulesi-program-2021-2022-tel/

Schindler Szabolcs: – Mind játékban, mind helyezésben előrelépést várok a csapattól az új esztendőben. Azt szeretnénk, ha egy stabil másodosztályú csapattá válna az Előre és nem lennének kiesési gondjaink. Ősszel a szezon közben érkeztem, így nem az én elképzeléseim szerint történt a nyári alapozás, ám most lesz négy hetünk, hogy becsületesen felkészüljünk a folytatásra. A fiúk hétfőn találkoztak először, majd itthon dolgozunk. A második héten Algyőre megyünk edzőtáborba, majd ismét hazai környezetben folytatódik a munka. Több edzőmérkőzést is beiktattunk a január 30-i Dorog elleni bajnoki találkozóig, így megmérkőzünk majd idegenben az NB II őszi listavezetőjével, a Diósgyőr együttesével is. Lesznek változások a keretben, a fiatalok közül velünk kezdte meg a munkát Váradi Ádám és Zvara Levente, vannak távozók és szeretnénk igazolni a hiányposztokra is. Jó lenne két-három az NB II-es csapatba azonnal beállítható játékost szerződtetni, de ilyenkor télen mindig nehezebb a klubváltás.

Előre jelezzük, hogy a felkészülési mérkőzéseinkről nem lesznek élő közvetítések (live stream), hiszen nem szeretnénk, ha ellenfeleink figyelemmel tudnák kísérni ezeket.

Hajrá Lilák!

Kapcsolódó hivatkozás:

Menetrend 2021/2022. tavasz

Edzőmérkőzés

A Békéscsaba 1912 Előre NB I-es csapata kihasználva a válogatott szünetet 2015. november 7-én (szombaton) 13:00 órától edzőmérkőzést játszik a DVSC-TEVA együttesével Békéscsabán, a Kórház utcai centerpályán.

A mérkőzés belépőjegy váltása nélkül, díjmentesen megtekinthető!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Különleges edzőpartner

A 21 éves autista fiú nagy álma teljesült.

A péntek délutáni edzésre vendége érkezett a Liláknak, Vajda Kristóf Flórián (Kiri) személyében. A fiatalembert sokan tévesen ítélik meg – úgy gondolják, hogy beteg. De az autisták mindig kitűnnek valamiben az átlagemberektől, Kirinél ez a sport – különösen a labdarúgás – iránti szeretetben nyilvánul meg. Az összes csapat játékosát fejből sorolja és tudja ki, mikor rúgott gólt, hol játszott. Kristóf álma, hogy a Liga összes együttesével edzhessen – természetesen a Békéscsaba 1912 Előre is örömmel fogadta.

20151002_kiri

Vezetőedzőnk és játékosaink személyesen üdvözölték az új "csapattagot", majd rövid stadiontúra és Kiri saját lila-fehér mezének átvétele után a centerpályán tréningezett. A fiúk minden lehetséges módon bevonták a munkába és szívvel-lélekkel igyekeztek örömöt szerezni. Az edzés végén volt, aki örök barátságot kötött Kristóffal és megbeszélték, hogy rendszeresen találkoznak majd a jövőben. Többen személyes ajándékokkal is kedveskedtek, így a búcsúzás után maradandó élményekkel és fülig érő mosollyal indulhatott haza!

Hajrá Kiri! Együtt erősebbek vagyunk!