Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

Vasárnap folytatódik a meccsdömping a Kórház utcában, amikor 2018. április 8-án 17:00 órától az Aqvital FC Csákvár csapatát látjuk vendégül a bajnokság 29. fordulójában.

A Fejér megyeiek ezúttal vezetőedző nélkül kénytelenek majd lehozni az előttük álló kilencven percet, hiszen Szijjártó István kétmérkőzéses eltiltását tölti, így ő csak a lelátóról szemlélheti majd az eseményeket. A körülményektől függetlenül a csákváriak tavasszal sokkal jobb teljesítményt nyújtanak, mint az előző évben. Az új esztendőben eddig lejátszott öt mérkőzésükből négyet megnyertek (Credobus Mosonmagyaróvár – Aqvital FC Csákvár 1-3, ZTE FC – Aqvital FC Csákvár 0-2, BFC Siófok – Aqvital FC Csákvár 1-2, Aqvital FC Csákvár – Ceglédi VSE 2-0) és mindössze egyet veszítettek el (Gyirmót FC Győr – Aqvital FC Csákvár 3-1). Az is látható, hogy idegenben permanensen jól szerepelnek, így a tabella 14. helyét birtokló vendégeink ellen maximális koncentrációra, odafigyelésre és százszázalékos teljesítményre lesz szükség. Ne tévesszen meg senkit a 2017. szeptember 24-én megszerzett, idegenbeli kiütéses győzelem (Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre 0-6), hiszen ez csapat már nem ugyanaz, mint amelyik ősszel volt. Bár következő ellenfelünk egy fordulóval kevesebbet teljesített – a Kisvárda Master Good elleni, hazai mérkőzésük elmaradt -, de az eddig szerzett 8 győzelem, 6 döntetlen, 12 vereség és 30 bajnoki pont arra enged következtetni, hogy amennyiben így haladnak tovább, a bennmaradásuk nem forog majd veszélyben. A tabella viszont továbbra is rettentően szoros eredményeket mutat, a bronzéremért folytatott harcban is – tegyük hozzá, hogy közvetlen riválisaink egy-egy meccsel kevesebbet játszottak -, így jelen pillanatban mindössze egy mérkőzésnyi a különbség a Nyíregyháza, Gyirmót és a Békéscsaba között. Ebben a helyzetben együttesünk számára létszükség lenne a következő két, hazai mérkőzésen begyűjthető hat pont megszerzése. Talán a hétvégén véget ér a téli álom, hiszen eddig nem egészen úgy alakultak számunkra a dolgok, mint ahogy azt szerettük volna. A február 25. óta lejátszott hat mérkőzésünkön két alkalommal győzedelmeskedtünk, és csak öt gólt szereztünk. Ezen a téren javulnunk kell, hiszen szerzett találatok nélkül nehéz lesz boldogulni ebben az igen kiegyensúlyozott másodosztályban. A siófoki túra alkalmával már kétszer is eredményesek voltunk és a Balmazújváros elleni kupameccsen mutatott játék is bizakodásra adhat okot, így vasárnap remélhetőleg elmúlik görcsösségünk, ennek helyét pedig a pontos befejezések és jó döntések sorozata veszi majd át.

A két mérkőző fél egyébként 2014. óta hét alkalommal találkozott egymással, háromszor csákvári, kétszer csabai győzelem született, kétszer pedig döntetlent mutatott az eredményjelző. A korábban még mumusnak számító ellenfelünket az utóbbi két alkalommal legyőztük úgy, hogy még gólt sem kaptunk. A Csákvár keretében két korábbi válogatott labdarúgó, Sándor György és Polonkai Attila is szerepel, de több NB I-es rutinnal rendelkező játékosa is van a vendégeknek, közülük a két fiatal támadó, Bobál Gergely és Sejben Viktor okozhat fejtörést a lila-fehéreknek.

A bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy vendégeink számára is igen fontos a pont, vagy pontok szerzése, hiszen a párhuzamos összecsapások eredményeképpen szerencsés esetben – reméljük nem így lesz – akár két helyet is mozdulhatnának pozitív irányban. A helyezésüket közvetlenül befolyásoló KBSC FC – Szeged 2011, valamint a Dorogi FC – Soproni VSE mérkőzések végeredményére nem mernénk nagyban fogadni, így mindenképpen érdekes és izgalmas felvonás elé nézünk. A számunkra érdekes Nyíregyháza Spartacus FC – Credobus Mosonmagyaróvár és a Gyirmót FC Győr – Ceglédi VSE összecsapás – talán nem sértünk meg senkit – eredményei talán egyértelműbbnek tűnnek, így alap esetben a táblázaton való előrelépésünket ismét csak egy nagyarányú győzelemmel érhetnénk el.

Mindent összevetve – a statisztika és a papírforma szerint – ezúttal mi vagyunk az esélyesebbek, de tudjuk ebben a bajnokságban bármi előfordulhat, így egészen biztosan taktikus, harcos mérkőzésre van kilátás. Színes lapok miatt eltiltott játékos egyik csapatnál sincs, bár kisebb-nagyobb sérülések mindkét fél háza táján nehezíthetik a kezdő összeállítás meghatározását.

A Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár mérkőzés játékvezetőjeként Veizer Rolandot akkreditálta a szövetség. Az 1979-es születésű sporival legutóbb 2017. november 5-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs 0-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 878 sárga- és 70 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Punyi Gyulát és Berényi Ákost jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Nagy Norbert látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 29. fordulójának összecsapásait 2018. április 8-án (vasárnap) 16:30 órától  Vác FC – BFC Siófok, Budaörs – WKW ETO FC Győr, Dorogi FC – Soproni FC, Soroksár SC – MTK Budapest, KBSC FC – Szeged 2011, 17:00 órától Gyirmót FC Győr – Ceglédi VSE, Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár, Budafoki MTE – ZTE FC, Nyíregyháza Spartacus FC – Credobus Mosonmagyaróvár, valamint 19:30 órától Szolnoki MÁV FC – Kisvárda Master Good párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében a mérkőzés napján, enyhén szeles időjárás várható, 22 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, csapadék nem valószínűsíthető. A Nap 2018. április 8-án (vasárnap) 19 óra 24 perckor nyugszik.

Boér Gábor: – Külön kell választani a kupát és a bajnokságot, ezt elmondtuk a csapatnak is. Szerdán lezártunk egy szakaszt és ettől kezdve már csak a bajnokságra koncentrálunk. Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Csákvár jól szerepel, fontos nekik minden megszerzett pont, hiszen idézőjelben az életükért küzdenek. Nyilván számunkra is igen lényeges, hogy hazai pályán három ponttal gazdagodjunk és az élbolyban maradjunk, hiszen szeretnénk visszakapaszkodni a dobogóra, így mindent el fogunk követni ennek érdekében. A rendelkezésünkre álló három nap elegendő kell legyen arra, hogy kifrissüljön a társaság, ráadásul voltak olyan játékosok is, akik tudtak pihenni. Ezzel nem lehet gond, amúgy is többször elmondtam már, hogy sokkal jobb mérkőzéseket játszani, mint edzeni. Erre nem is fogtunk soha semmit és nem is fogunk. Szerencsére a sérültjeink is épülgetnek, így elég bőséges kerettel tudunk gazdálkodni. Reméljük, hogy megtaláljuk az ütőképes tizenegyet holnapra.

Szijjártó István: – Közönségszórakoztató, jó mérkőzésre számítok vasárnap, hiszen két motivált csapat találkozik a Kórház utcában. Vendéglátónk a harmadik helyért, mi a bent maradás kiharcolásáért harcolunk. Ősszel csúnya vereséget szenvedtünk hazai pályán a lila-fehérektől, ám ez a mostani Csákvár már nem ugyanaz a gárda. Bár tavasszal jól szerepeltünk eddig, de így sem mi vagyunk az összecsapás esélyesei. Természetesen igyekszünk megnehezíteni a házigazdák dolgát, számunkra már az egy pont megszerzése is bravúrnak számítana. Nagy Zsolt és Csonka Bonifác is letöltötte eltiltását a múlt héten, így már csak az arcsérüléséből lábadozó Máté Jánosra nem számíthatok.

Számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy újra valódi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen a következő hazai és egyben igen fontos bajnoki mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

Időpont: 2017. április 8. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Tizenöt éves kor alatt a belépés díj- és adatszolgáltatás-mentes. A 15 éven aluli gyermekek részére úgynevezett Gyermek helyjegyet lehet váltani, amely képletesen 5,- forintba kerül. Erre azért van szükség, hogy a gyermekek részére ülőhelyet tudjanak foglalni!

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárak 15:00 órakor, a vendég kasszák pedig 16:00 órakor nyitnak.

Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron vásárolhatja meg és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002199/Bekescsaba-1912-Elore—Aqvital-FC-Csakvar

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, az 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Beharangozó: Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

Majdnem napra pontosan öt hónapja találkozott utoljára az Aqvital FC Csákvár a Békéscsaba 1912 Előre együttesével, 2017. szeptember 24-én (vasárnap) 18:00 órától viszont itt a további lehetőség, hogy egy újabb idegenbeli mérkőzésen megszerzett győzelemmel tovább zárkózzunk az elbolyhoz.

A képlet ezúttal is változatlan, hiszen mindkét mérkőző félnek nagy szüksége lenne további bajnoki egységekre. Vendéglátóink jelen pillanatban, igen szerény teljesítménnyel a tabella sereghajtó pozíciójából várják a 10. fordulót. Mérlegük mindössze 3 döntetlen és 6 vereség, amellyel 3 pontot sikerült szerezniük. Hazai pályán legutóbb kikaptak az MTK-tól (1-2), korábban vereséget szenvedtek az ETO-tól (1-2), a ZTE-től (2-1), a Kisvárdától (0-3), a Gyirmóttól (1-5) és a Ceglédtől is (0-1). Csak a bajnokságban egyelőre szintén gyendélkedő Sopron (0-0), Mosonmagyaróvár (1-1) és a Siófok (2-2) csapatával szemben sikerült döntetlen eredményeket elérniük. Látva a mélyrepülést a 8. forduló után edzőváltásra szánta el magát a csákvári vezérkar, így Szanyó Károly helyett, a Cegléd elleni mérkőzésen már Szijjártó István látta el a vezetőedzői teendőket. A bemutatkozás ugyan nem sikerült, de a mérkőzés második félidejéről az új szakvezető már elégedettebben nyilatkozott.

Szijjártó István: – Úgy érzem, mi domináltunk a mérkőzésen, de az első félidőben még túl bátortalanok voltunk. Ennek ellenére kapunk nem igazán forgott veszélyben, ám egyetlen hibánkat a Cegléd könyörtelenül kihasználta. Szünet után már sokkal határozottabban futballoztunk, beszorítottuk vendéglátónkat, de sajnos nem sikerült a hálóba gyömöszölnünk a labdát. A második félidei teljesítményünkkel akár elégedett is lehetnék, arra a játékra lehet alapozni. Azt viszont látni kell, egy gólveszélyes támadóra még mindenképpen szükségünk lenne.

Hangulatjavítónak és felkészülésnek jól jöhetett a hétközi kupaforduló, ahol mindkét csapat gond nélkül vette az akadályt és lépett a legjobb 64 közé. A csákvári alakulat 1-5 arányban kerekedett felül a THSE Szabadkikötő csapatán, míg az Előre Kondoroson aratott 0-2 arányú győzelmet.

A korábban még mumusnak számító dunántúliak elleni statisztikát vizsgálva látható, hogy legutóbb már sikerült kozmetikáznunk a mérlegen, hiszen az előző szezon 31. fordulójában, hazai pályán, Urbin Péter találatával, végre sikerült legyőznünk őket: Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár 1-0. A korábbi sormintában az egyik legfájdalmasabb emlék, hogy éppen ellenük búcsúztunk a tavalyi kupasorozatban, amikor 2016. október 27-én büntetőkkel 1-1 (1-0, 1-1, 1-1 – tizenegyesekkel 6-5) maradtunk alul. A két együttes eddig hatszor találkozott egymással: háromszor csákvári, egyszer békéscsabai siker született, míg két alkalommal nem bírtak egymással a csapatok.

A Békéscsaba két sikerrel teljesített mérkőzésből, egyértelmű esélyesként utazik vendéglátóinkhoz. Ahogy azt már sokszor leírtuk és egyértelműen látható is, hogy a bajnoki táblázat továbbra is igen szoros és hétről-hétre, fordulóról-fordulóra születnek furcsa eredmények, amelyekre mindenki felkapja a fejét. A kötelezőnek beharangozott mérkőzések pedig sosem egyszerűek, annál is inkább, hiszen az "új seprű jól seper" elv szinte minden csapatnál törvényszerűen érvényesülni szokott. Az előző forduló után a Kisvárda állt az élre, hiszen az MTK is elvesztette szüzességét, amikor a Dorog hazai pályán – mindannyiunk közös meglepetésére, 2-1 arányban felavatta. Továbbra is rendkívüli, hogy a KBSC csupán egy vereséggel és 20 szerzett ponttal már a bronzérmes pozícióba küzdötte fel magát. A kiélezett harcot jól tükrözi, hogy a 4-11. helyek között elhelyezkedő együttesek mindössze két pontnyi különbséggel állnak. A forduló tehát jócskán felboríthatja a sorrendet. Szerencsés esetben, akár három helyet is előrébb léphetnénk, hiszen amennyiben a Szolnok kikap Kisvárdán, ha a Nyíregyháza pontokat veszít Mosonmagyaróvárott és a Gyirmót esetleg újra tudása alatt teljesít Cegléden, akkor akár már a 4. helyről várhatnánk a következő hazait. Mindez persze csak matek, a további értelemteljes számolgatáshoz mindenképpen győzni kell vasárnap.

A Lilák programja annyiban változott a héten, hogy ezúttal nincs pihenőnap – tekintettel arra, hogy szerdán Magyar Kupa fordulót játszott csapatunk. Csütörtökön délelőtt melegében folytatódott a munka, míg péntek délután videózás és pályás foglalkozás szerepelt az órarendben. Szombaton viszont már Csákvárra indul a csapatbusz és aznap délután a mérkőzés helyszínén tréningezik együttesünk. Vasárnap reggel még egy átmozgató edzés vár játékosainkra, az esti mérkőzés után pedig hazafelé veszik az irányt.

Függetlenül a csákváriak táblázaton elfoglalt helyére, érdemes kiemelt figyelmet szentelni Jelena Richárdnak és Tar Zsoltnak, akik eddig összesen 5 találattal (előbbi 3, utóbbi 2) járultak hozzá csapatuk eredményeihez. A vendéglátó csapatnál színes lapok miatti eltiltott nincs, legtöbb sárga cédulával (4 db) Mészáros Dávid rendelkezik – csakúgy mint nálunk, ahol Mészáros Márk birtokol 4 sárga cetlit.

Az Aqvital FC Csákvár –  Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Böcskei Balázst akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival legutóbb 2017. szeptember 10-én, a Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre 3-2 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 654 sárga- és 58 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Hofbauer Rolandot és Bede Tamást jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Boér Gábor: – Nagyon csalóka az a kép, amit most mutat a táblázat, hiszen a Csákvár sokkal jobb csapat annál, mint hogy az utolsó helyet foglalja el. Elég megnézni a játékosállományukat, amely tele van volt válogatott és NB I-es focistákkal, a rutin és a fiatalság megfelelő arányban van náluk, olyan akadémistáik vannak, akik komoly képzést kaptak. Úgyhogy picit érthetetlen számomra, hogy ennyire hátul szerepelnek, de remélem hogy ez a gyengébb teljesítmény ezúttal még nem fog megfordulni és mindenképpen arra törekszünk, hogy megnyerjük a mérkőzést. Szeretném, ha játékban ismét előrébb tudnánk lépni, de a legfontosabb az eredményesség. Többször említettük már, hogy inkább rossz játékkal nyerni, mint szép játékkal kikapni. Az a legfontosabb a helyzetünkben, hogy három ponttal gazdagodjunk és örülök annak, hogy két győztes meccsel a hátunk mögött tudunk nekimenni a hétvégi bajnokinak. Nagyon remélem, hogy játékosaim is önbizalmat tudtak meríteni az utóbbi hétből, még ha a játék akadozott is néha-néha. Dlusztus Bandi sajnos továbbra sem tudja vállalni, a többiek azonban felépültek és rendelkezésre állnak. A Magyar Kupa sorsolással kapcsolatban örülök is, meg nem is, hiszen nem akartunk messzire utazni, de másrészről viszont verhető ellenfelet kaptunk. Mindenképpen cél a továbbjutás, bár ez sem lesz azért könnyű, mint ahogy egyik kupameccs sem az.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 10. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. szeptember 24-én (vasárnap): 16:00 órától Ceglédi VSE – Gyirmót FC Győr, Kisvárda Master Good – Szolnoki MÁV FC, Credobus Mosonmagyaróvár – Nyíregyháza Spartacus FC, Szeged 2011 – KBSC FC, 16:30 órától BFC Siófok – Vác FC, 18:00 órától Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre, ZTE FC – Budafoki MTE, WKW ETO FC Győr – Budaörs, Soproni VSE – Dorogi FC, MTK Budapest – Soroksár SC párosításokban.

Az előrejelzés szerint, a mérkőzés napján Csákvár térségében 16 Celsius fokos maximális hőmérséklet és 4 mm csapadék valószínűsíthető. A Nap 2017. szeptember 24-én (vasárnap) 18 óra 38 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 10. forduló

Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

0-6 (0-3)

Időpont: 2017. szeptember 24. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont

Cím: 8083 Csákvár, Vöröskapu u. 14.

Játékvezető: Böcskei Balázs

Asszisztensek: Hofbauer Roland, Bede Tamás

Tartalék játékvezető: Molnár Attila

Csákvár: Markek Tamás, Fényes Szabolcs, Kovács Gábor, Nyilasi Bálint, Papp Máté, Máté János, Molnár Tibor, Bokros Szilárd, Gajda Márkó Gábor, Galambos Ádám, Tar Zsolt. Cserék: Major Barnabás, Rétyi Tamás, Kiprich Dávid József, Daróczi Zoltán, Jelena Richárd, Sejben Viktor, Polonkai Attila.
Vezetőedző: Szijjártó István

Békéscsaba: Ribánszki László, Birtalan Botond, Mészáros Márk, Szatmári István, Nagy István, Gránicz Patrik, Kiss László, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Nagy Sándor, Szélpál Norbert. Cserék: Máthé Gábor, Zahorán Balázs, Eszlátyi István, Urbin Péter, Szalai Dániel, Király Patrik, Gyurján Bence.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Szélpál Norbert (35. perc), Gránicz Patrik (38. perc), Mészáros Márk (43. perc), Szatmári István (55. perc), Birtalan Botond (78. és 84. perc).

line_purple

Szegény embert az ág is húzza, ahogy a mondás tartja, nem elég hogy a Csákvár az utolsó helyről várta a viharsarkiak vendégjátékát, ráadásként vírusos fertőzés és sérülések is nehezítették Szijjártó István dolgát a keret meghatározásakor. Egy csapatjáték már csak ilyen és a körülményektől függetlenül is le kell játszani egy-egy mérkőzést.

Az első negyedóra különösebb esemény nélkül telt, az előzmények ismeretében nem rontottunk ész nélkül a sárgáknak. A hatodik percben Máté János előtt adódott lehetőség, de a csabai védők a tizenhatos közelében megállították. Ezt követően szállítószalagon érkeztek a vendég helyzetek: a 14. percben Nagy István szöglete kanyarodott veszélyesen, egy perccel később Gránicz csavart a léc fölé, a 18. percben Birtalan előtt adódott hatalmas lehetőség. A 22. percben ismét Birtalan helyzetfelismerése okozott gondot a csákvári térfélen, hiszen a kapujától eltávolodó Markek kapus szinte felkínálta a távoli átemelés lehetőségét. Két perccel később Mészáros bólintott tíz méterről a csakvári porta fölé. Ribánszki kapusnak a 25. percig kellett várnia az első munkalehetőségre, amikor Nyilasi lövését védte. Ezután a nagy kedvvel játszó Birtalan és Szatmári összjátékának köszönhetően veszélyeztetett ismét az Előre. A 35. percben – a mai fociban oly lényeges pontrúgások, ismét beváltották a hozzájuk fűzött reményeket -, amikor Gránicz a bal oldali szögletzászló közeléből tekert a csákvári kapu elé, Szélpál pedig a Magyar Kupában szerzett gólja után, megszerezte idei első bajnoki találatát is, amikor mintegy három lépésről bólintott a csákvári hálóba: 0-1. Néhány perccel később Gránicz kapott remek kiugratást a jobbösszekötő helyén, éles szögből kapura lőtt, a labda pedig Markek kapuson ugyan lelassult, de így is a jobb alsó sarokban kötött ki: 0-2. A 41. percben megpróbált gyorsan válaszolni a vendéglátó, Galambos huszonkét-méteres ballábas lövését Ribánszki bravúrral tolta a léc fölé. A 43. percben Nagy István remekül tette Gránicz elé a labdát a jobb oldalon, aki az alapvonalról pontosan lőtt középre, érkezett Mészáros Márk és mindenkit megelőzve a hosszú sarokra pörgetett: 0-3.

A második játékrész úgy folytatódott, ahogy az első véget ért. Az 51. percben Mészáros a bal oldali oldalvonal mellől a nagy lendülettel érkező Gránicz elé gurította a labdát, aki kettőt tolt rajta, majd nagy erővel a bal alsó sarok mellé lőtt. Az 55. percben egy gyors békéscsabai támadás végén Szatmári elé került a labda, aki a tizenegyespontról higgadtan emelt a bal felsőbe. Az újabb békéscsabai találatra reagálnia kellett Szijjártó mesternek, így az 56. percben Nyilasi helyett Polonkait küldte pályára. A biztos előny birtokában a 61. percben Gyurján és Szalai is lehetőséget kapott Boér Gábortól, akik Grániczot és Mészárost váltották – mindketten megtették dolgukat és már a jövő hétre előre gondolva kicsit többet pihenhetnek. A 64. percben Viczián Ádám a jobbösszekötő helyéről, tizenhat méterről a jobb kapufára emelte a labdát. Két perc múlva Galambos a tizenhatos bal sarkánál csinált egy cselt befelé, majd megcélozta a jobb alsó sarkot, Ribánszki bravúrral szögletre tenyerelt. A 67. percben Szatmári a bal oldali alapvonalról pontosan gurított vissza, Birtalan nyolcméteres lövését Markek bravúrral hárította. A 72. percben újabb hazai csere: Papp Máté helyén Daróczi léphetett pályára. A 74. percben Gyurján kényszerítőzött Birtalannal, a visszakapott labdát a balösszekötő helyéről, 10 méterről kapura lőtte, Markek vetődve hárított. A 78. percben Gyurján húzott el a bal oldalon, pontosan középre lőtt labdáját Birtalan átvette, majd senkitől sem zavartatva nyolc méterről a kapu közepébe lőtt: 0-5. A 80. percben Vicziánt helyett, Király Patrik kapott még tíz percnyi játéklehetőséget. A csákváriak teljesen szétestek, így aztán menetrendszerűen érkezett az újabb gól. A 84. percben Szatmári tizenhat-méteres lövését Markek még bravúrral kiütötte, de érkezett Birtalan és három lépésről a hosszú sarokba lőtt: 0-6. A 85. percben Máté lépett ki a csabai védők közül, átemelte a labdát a kivetődő Ribánszki fölött, de Szélpál a gólvonalra bevetődve még menteni tudott.

Az eredmény már a hosszabbításban sem változott, de így két helyet előrelépve, a Gyirmótot is megelőzve zárkóztunk az élvonalhoz és már az ötödik helyen áll az Előre.

Boér Gábor: – Úgy gondolom, hogy nem azzal kell foglalkozni, hogy ki hiányzott vagy játszott az ellenfélnél, hiszen nekünk is vannak hiányzóink, soha nem szoktam erre fogni egy-egy eredményt. Mindig van egy csapat az öltözőben és továbbra is fenntartom a véleményemet, hogy a Csákvár egy jó együttes és biztos vagyok benne, hogy ki fognak kecmeregni a gödörből. Történelmi győzelmet arattunk – hiszen Csákvárról még sohasem vittünk el pontot -, de kétség sem férhetett ahhoz, hogy a mai napon ki fogja a három pontot megszerezni. Az elejétől fogva magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, rengeteg helyzetet, lehetőséget dolgoztunk ki. Nyilván 0-0-nál még egy picit zártabban védekeztek a hazaiak és nehezebben tudtuk ezt feltörni, de utána már gyönyörű akciókat alakítottunk ki és parádés gólokat szereztünk. Kiemelném, hogy a hat gól mellett rengeteg lehetőségünk volt, örülök hogy végre kinyílt a gólzsák és a mutatott játékkal is maximálisan elégedett voltam. Bízom benne, hogy ez a teljesítmény nem csak egy hétre szól és végre el tudunk indulni a számunkra kijelölt úton. Védekezésben is nagyon zártak voltunk, le a kalappal a srácok előtt, mert iszonyúan sokat dolgoztak azért, hogy egy bravúros eredmény születhessen. Nagyon kellett már az önbizalmuknak egy kiütéses győzelem! Szurkolóinknak pedig külön köszönöm, hogy ilyen távolra is elkísérték a csapatot, bízom benne hogy felejthetetlen élménnyel gazdagodva térhetnek haza.

line_purple

line_purple

Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/513761782292871

line_purple

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

A hónap utolsó lila-fehér vasárnapja következik a Kórház utcai Stadionban, hiszen 2017. április 23-án 11:00 órától második csapatunk a Mórahalmot, első együttesünk pedig 17:00 órás kezdési időponttal a mumus Csákvárt fogadja a centerpályán.

Az értelmező kéziszótár szerint, a mumus vagy bubus a magyar néphiedelemben gyerekeket ijesztgető láthatatlan lény. Legtöbbször a sötétséggel hozzák összefüggésbe, de magáról az alakjáról nincs leírás még más népek hiedelemvilágában sem. Bizonyos feltevések szerint azért nincs róla sehol alaki leírás, mert mindenki számára saját félelmeinek megtestesítője. Rosszindulatú szellemlény. Hívjuk vagy nevezzük bárhogy, félelemre ezúttal egészen biztosan nincs okunk. Az öt mérkőzéses győzelmi széria, a Kisvárda elleni meccs óta összegyűjtött 16 bajnoki pont újra verseny-, sőt feljutás közeli helyzetbe hozta a Lilákat, így jöhet bárki a Viharsarokba – megijedni biztosan nem fogunk, sőt! A csákváriak fogadkoznak és a statisztikába kapaszkodnak, legyünk őszinték: másba nem is nagyon tudnak. Tavaszi bukdácsolásukból egyelőre győzelemre nem futotta, mindössze négy döntetlent (Csákvár – Soroksár 1-1, Szolnok – Csákvár 1-1, Csákvár – Puskás Akadémia 1-1, Csákvár – Sopron 1-1), azaz összesen négy szerzett pontot, valamint hat vereséget  – tudnak felmutatni. A kiesés közelébe sodródott Fejér megyei alakulat ezáltal pontszerzési kényszerbe került és foggal-körömmel kell kapaszkodniuk a hátralévő nyolc fordulóban. Tudjuk és emlékszünk rá, hogy ők állítottak meg minket az idei Magyar Kupa sorozatban és a 12. fordulóban, idegenben elszenvedett 3-1-es vereségre is – így a visszavágás és a sikeres sorozat folytatásának vágya egyaránt stimulálja játékosaink és a szakmai stáb elszántságát. Itt az ideje, hogy az évek óta tartó, Csákvár elleni nyeretlenségi sorozatunknak egyszer és mindenkorra vége legyen! Szerencsére a keret majdnem teljes, így Boér Gábor vezetőedzőnk számára megfelelő merítési lehetőség és számos taktikai variáció áll rendelkezésére.

Az előző év végén vezetőedző-váltáson átesett sárga-kékek 30 lejátszott forduló után, 6 győzelem, 13 döntetlen, 11 vereség mérleggel és mindössze 30 megszerzett ponttal jelen pillanatban a táblázat 17. helyét foglalják el és csupán egyetlen fával előzik meg, a már bukó pozícióban lévő Kozármisleny csapatát. A búcsúzó zónában a SZEOL kiesése szinte aposztrofálható és a Cigánd lemaradása is izmos 10 pont, a még bennmaradást érő 17. helyhez képest. A tavasszal úgy látszik döntetlenekre szakosodott vendégeink keretében azonban érdemes különös figyelmet fordítani Paudits Patrikra, aki már nyolc találatot jegyezhet neve mellett. Színes lapok miatti eltiltott csak a Fejér megyeieknél van és Vincze István továbbra sincs egyszerű helyzetben a betegségektől és sérülésektől megtizedelt keretből még hadra fogható tizenegy kijelölésekor.

Csapatunk tagjai a sikeres cigándi túra után húsvét hétfőre, valamint a keddi napra is pihenőt kaptak. Szerdán viszont már két alkalommal is találkoztak a Fű3 ezdőpályán. Csütörtökön videózással, majd egymás elleni edzőmérkőzéssel hangoltunk. Péntek délelőtt újabb szabadtéri foglalkozás, szombaton délután taktikai értekezlet, majd edzés szerepel a heti programban.

Boér Gábor: – Sokszor elmondtam már, hogy a múlttal nem szeretnék foglalkozni. Az, hogy nekünk mumusunk lenne bárki is, nyilván egy adott korszakra jellemző lehetett, de igyekszem mindig a jövőbe tekinteni és az előttünk álló feladatokra koncentrálni. A héten is úgy készültünk, hogy a hétvégén ismét egy olyan összecsapás vár ránk, ahol egy kieesés elől menekülő együttest kell kétvállra fektetnünk. Sikerült őket megfelelőképpen feltérképezni, igyekeztünk a napokban úgy alakítani a munkánkat, hogy megtaláljuk gyenge pontjaikat és olyan játékstílust tudjunk alkalmazni, mellyel sikeresek lehetünk ellenük. Bízom benne, hogy tudjuk folytatni ezt a remek sorozatot és most is elmondtam a srácoknak, ahhoz hogy elérjenek erre a szintre nagyon sokat kellett dolgozni és nem volt könnyű feladat. Ahhoz viszont, hogy ezt meg is tudják tartani talán még több energiát és összpontosítást igényel majd részükről. Látom rajtuk, hogy továbbra is nagyon éhesek a sikerre, pozitívan állnak a dolgokhoz, így szerencsére igen jó alanyok ülnek az öltözőben ahhoz, hogy elérhessük a célunkat.

Vincze István: – Ilyen betegség- és sérüléshullámra pályafutásom alatt nem volt még példa. Egy hete még csak Hegedűs Ferenc technikai vezetőnknek kellett szerelést ölteni és bevetésre készen leülni a kispadra, de ha így haladunk, ma délután segítőim, Toldi Gábor és Domján Attila, valamint a saját játékengedélyemet is ki kell váltanunk az MLSZ-ben. Helyzetünk semmit sem javult egy hét alatt, hiszen a betegek, Dulló Martin, Oldal Tibor és Dániel Csaba továbbra sem edzhet. Kiprich Dávid hosszú kihagyás után félkész állapotban tért vissza és ez a héten visszaütött, Hajdú Sándor gerincsérv-gyanús, Gottfried Dániel továbbra is fájlalja a térdét, Baranyai Ádám pedig megkapta ötödik sárga lapját, így eltiltását tölti Békéscsabán. Tisztában van vele mindenki, hogy nehéz helyzetben vagyunk, így valamennyi pályára lépő játékosunknak tudása legjavát kell nyújtani. Szervezett, fegyelmezett játékkal megnehezíthetjük a lila-fehérek dolgát, mint ahogy tettük a Soroksár vagy éppen a Puskás Akadémia ellen.

A Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár mérkőzés játékvezetőjeként Barna Gábort akkreditálta a szövetség. Az 1985-ös születésű sporival legutóbb 2016. augusztus 10-én, a Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 mérkőzésen – tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 471 sárga- és 36 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Iványi Istvánt és Kis Zoltánt jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Érdekességképpen az NB II-ben működő játékvezetők 808 sárga lapot és 47 pirosat mutattak fel a 2016/2017-es szezonban eddig lejátszott mérkőzéseken.

A Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezon 31. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. április 23-án (vasárnap): 15:00 órától Puskás Akadémia – Mosonmagyaróvár, 16:00 órától Szolnok – Siófok, 17:00 órától Kozármisleny – Cegléd, Budaörs – Dorog, Soroksár – Nyíregyháza, Kisvárda – Zalaegerszeg, Békéscsaba – Csákvár, SZEOL – Cigánd, valamint 18:00 órától Balmazújváros – Szeged 2011 és Sopron – Vác párosításokban.

Az előrejelzés szerint vasárnap, Békéscsaba térségében újabb hidegfornt érkezése várható, erős széllel és zivatarral, valamint 13 Celsius fokos maximális hőmérséklettel – bár a jövendőlés szinte percről-percre változik.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az esetleges barátságtalan időjárásra való tekintettel, klubunk minden vendégének eldobható esőkabátokat biztosít, melyeket a pénztárakban teljesen díjmentesen igényelhetnek!

Továbbra is számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy igazi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy a megkezdett kiváló teljesítmény folytatódhasson!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!