Újabb felkészülési mérkőzések

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 180 másodperc.

Közeledik a bajnoki rajt és ezzel együtt felpörögnek majd az események is. Szombaton újabb felkészülési mérkőzések várnak a Lilákra, hiszen első csapatunk 17:00 órától Csákváron, míg NB3-as együttesünk délelőtt 10:00 órától Hódmezővásárhelyen meccsel.

Gyakorlatilag egy hét maradt a felkészülésből, hiszen a szezonpremier előtti napokban már bajnoki ritmusra váltunk. A csákvári túra a Telki edzőtáborban lejátszott edzőmeccs visszavágójának is tekinthető, így mindkét szakvezető tudja, hogy mire számíthat, ezáltal javíthatók a hibák, vagy másféle játékrendszer is kipróbálható. A csákvári csapattal kapcsolatban nem tudunk újabb változásokról beszámolni, mint amit már leírtunk korábbi beharangozónkban. Az Előre háza táján is végelegessé válik minden próbázó és esetleges új igazolásaink sorsa, így jövő héten folyamatosan jelentünk majd be minden változást. A hétközi Kecskemét elleni felkészülési mérkőzés 1-1 arányú döntetlennel zárult, amely főképp a nagy meleg miatt tempóban ugyan elmaradt a várakozásoktól, de ettől függetlenül ismét rámutatott olyan javítandó hibákra, melyekből tanulnunk kell. Látható volt az is, hogy nem minden játékosunk játszott a megszokott posztján, de a felkészülés, a rotáció és a játékpercek miatt ez ilyenkor természetesnek mondható. Az utolsó két hétben már más jellegű tréningek várnak játékosainkra és főképp a taktikai és regenerációs foglalkozások kerülnek majd előtérbe. A mérkőzés a csákvári edzőpályán kerül megrendezésre, hiszen a centerpálya felújítása jelenleg is folyamatban van.

Második csapatunk továbbra is fokozott tempóban készül az NB3-as bajnokságra és a szerdai Jászberény elleni 2-2-es döntetlen egyáltalán nem tűnik vállalhatatlan eredménynek. Az újabb erőpróba ezúttal Hódmezővásárhelyen vár Brlázs István Gábor neveltjeire, ahol Koncz Zsolt új vezetőedzőként irányítja a HFC-t. A vásárhelyiek a 16. helyen végeztek a 2020/2021-es idény NB3-as bajnokság Közép csoportjában. Amit tudni lehet: Füstös Krisztián Jánoshalmáról érkezett, Bány Bence – aki az előző idényt Szarvason töltötte – visszatér Hódmezővásárhelyre, Kiss Krisztiánt az Újpest második együttesétől igazolták, Hegedűs Martin Salgótarjánból, Ondrejó Tamás pedig a Szegedi VSE csapatától tette át székhelyét a sárga-kékekhez. Váradi Ádám, aki az elmúlt idényben kölcsönben szerepelt a Hódmezővásárhelynél, jelenleg már ismét a Békéscsaba 1912 Előre második csapatával készül.

Preisinger Sándorék a szombati edzőmeccs után, még Debrecenben lépnek majd pályára a DEAC ellen, míg második alakulatunk a jövő héten szerdán és szombaton is edzőmeccseket játszik.