Mindkét csapatunk meccsel

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 248 másodperc.

Mindkét együttesünk pályára lép július 10-én (szombaton), hiszen NB3-ra készülő második csapatunk 10:00 órától Füzesgyarmaton, míg a Telkiben edzőtáborozó NB2-es alakulatunk 11:00 órától az Aqvital FC Csákvár ellen meccsel.

Brlázs Gábor neveltjei július 1-én kezdték meg ismét a munkát, így a keretben esetlegesen történő konkrét változásokról még nem tudunk beszámolni. Ezzel együtt feltűnhetnek majd olyan tehetséges akadémisták nevei a névsorban, akik jó eséllyel pályázhatnak profi szerződésre a klubnál, valamint vélhetőleg néhány próbázó is szeretne jó benyomást tenni a szakmai stábra. Erre igen jó lehetőség mutatkozik a Füzesgyarmat elleni előkészületi mérkőzésen, amely egészen biztosan hasznos erőpróba lesz a fiatalok számára. A gyarmatiak egyébként az igen előkelő negyedik helyen végeztek az elmúlt idény harmadosztályú bajnokságában, ráadásul a Békéscsabához hasonlóan idén is a Keleti csoportban mutathatják meg tudásukat. Vendéglátóink Szabados Tamás új vezetőedzővel kezdték meg a felkészülést, hiszen Csillag László Hajdúszoboszlóra távozott. Vele együtt Sorin Cigan másodedző is igent mondott a Kazincbarcika megkeresésére, a játékosok közül pedig Farkas András, Oldal Tibor, Oltean Sergiu Adrián, Szemerédi Norbert, Kovác Alan, Tóth-Gábor Kristóf, Takács Tamás, Kovács Máté, Csősz Richárd, Kalmár Benedek, Auer Ákos, Korbély Kristóf, Tóth Borisz, Tóth Olivér, Kis Szabolcs, Csörgő Raul és Szűcs Kornél is máshol próbál szerencsét. Az érkezési oldalon Süttő Attila (Jászberény), Dvorschák Gábor (Kaposvár), Kristófi Sándor (Sényő), Márton András (Tiszaújváros), Keményffy Máté (Putnok), Ádám Ferenc (Putnok), Magyar Máté (Sajóvölgye Focisuli), Ur László (Kaposvár), Molnár Márk Miklós (MOL Fehérvár II.), Nagy Zsolt András (Budapest Honvéd II.), Szilágyi Szebasztián (Cigánd), Komáromi Richárd Gábor (Füzesgyarmat Megyei III. osztály), valamint  Szántó Mihály Sándor (Körösladány) szerepel egyelőre. Vendéglátóink július 3-án egyszer már pályára léptek a Hódmezővásárhelyi FC ellen és 0-2 arányú győzelemmel kezdték meg a felkészülési mérkőzéseik sorát.

Preisinger Sándorék a Csákvár elleni teszttel zárják az edzőtáborozást, így az újabb felkészülési mérkőzés igen jó alkalmat teremt a hibák javítására és az eddig gyakorolt játék tökéletesítésére. A Fejér megyeieknél igencsak rezgett a léc az előző idényben, hiszen csak az utolsó bennmaradást érő helyet (17.) szerezték meg a 2020/2021-es másodosztályú bajnokságban, így Mónos Tamás új vezetőedzőnek gyakorlatilag másik csapatot kell építenie. Az érkezők között Murai Márk (BVSC), Csirmaz István (Szolnok), Torvund Alexander (Szentlőrinc),  Körmendi Kevin (Puskás Akadémia FC II.) és Kalmár Benedek (Kazincbarcika), Dulló Martin (Szentlőrinc), Takács Tamás (Kazincbarcika) nevét fedezhetjük fel. A csákvári klubtól eddig Csató Martin, Murka Benedek, Markek Tamás, Madarász Márk, Kocsis Bence, Daru Bence, Nándori Botond, valamint a hozzánk érkező Albert István távozott. Sokak számára ismerős lehet még Vaskó Tamás is, aki korábban Békéscsabán is szerepelt. A július 3-án lejátszott első felkészülési mérkőzésükön a Soprontól kaptak ki 3-1 arányban.

A felkészülés további fázisában első csapatunk még három alkalommal lép pályára (Kecskemét, Csákvár és DEAC), második együttesünk számára pedig további négy edzőmeccs (Jászberény, Hódmezővásárhely, Makó és Szegedi VSE) szerepel a programban. A Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár mérkőzés zártkapus és élő közvetítés sem lesz, a Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre II. összecsapás viszont ingyenesen megtekinthető azok számára, akik rendelkeznek védettségi kártyával.

Kapcsolódó hivatkozás:

http://aqvitalfc.hu/blog/2021/07/09/telki-utan-hazai-palyan/