Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre

Az utolsó előtti mérkőzés következik a Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezonjában 2022. május 15-én (vasárnap) 17:00 órától, amikor a Budafoki MTE vendégeként a fővárosban lépünk pályára.

A sorsolás értelmében újabb idegenbeli megmérettetés következik a 37. fordulóban, ami egyúttal természetesen utazással és hatalmas jelentőséggel is bír. Talán nem is kell részleteznünk, hogy az egyéb okokból félrement ETO elleni, hazai vereség után, a Nyíregyházán elúszott mérkőzés miatt is mekkora bajba kerültünk?! Lehetne szépíteni, magyarázgatni a bizonyítványt, de jelen helyzetben ez gyakorlatilag felesleges. A cél csakis az lehet, hogy a hátralévő két fordulóból minél több pontot gyűjtsünk, hogy biztosítsuk másodosztálybeli tagságunkat! Ezért mindenkinek össze kell fogni és félre kell tenni a kényelmet, a fáradtságot, a sértődéseket! Játékosnak, stábtagnak, szurkolónak egyaránt ki kell lépnie a komfortzónájából, hogy ne maradjon az utolsó-utáni pillanatra a döntés! Sok mindenért kár, hiszen utólag könnyű okosnak lenni, de már az elején tudni lehetett, hogy a 2021/2022-es szezon nagyon nehéz lesz és azt is, hogy az elvesztegetett “könnyű” pontokért most fájhat a fejünk. De, mindezzel most tényleg nem szabad foglalkozni és csakis az előttünk álló feladatra kell koncentrálni, úgy hogy megnyerjük a következő mérkőzést! Ez viszont egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen vendéglátóink ugyanúgy az életükért küzdenek, tehát minden tőlük telhetőt el fognak követni azért, hogy otthon tartsák a három pontot.

A bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy szerencsésebb esetben egy győzelemmel akár a 12. hely is elérhető lenne, hiszen a 13. és 18. pozíciók között mindössze három pont a különbség. Ráadásul a sors úgy hozta, hogy a mögöttünk elhelyezkedő csapatok egymással is vívnak még, tehát ha minden számunkra kedvezően alakulna, akkor akár egyetlen pont megszerzésével is elérhető lenne a cél. Sok a változó, sok a variációs lehetőség még így, két fordulóval a vége előtt is, ezért számolgatás helyett pontokat kell szereznünk és akkor mindenféle eszmefuttatás értelmét veszti. A 14. és 16. helyen álló három csapat (Budafok, Szentlőrinc és Békéscsaba) 39-39 ponttal bír (csak a több győzelem és a gólarány rangsorol) és bármelyikük veresége esetén igen nagy veszélybe kerülhet. De, ami a lényeg: saját kezünkben van a sorsunk, csak ezért tenni is kell  – nagybetűvel – MINDENKINEK!

Következő ellenfelünk, a Budafoki MTE az előző idényt még az első osztályban töltötte és ahogy az lenni szokott – akár kiesés, akár feljutás után -, igen nehéz a megkapaszkodás az adott mezőnyben. A téli szünetet a 18. helyen, tehát kiesést jelentő pozícióban töltötték, de a tavaszi teljesítményüket vizsgálva sem sikerült teljes egészében kimászniuk a gödörből. Jelen pillanatban 10 győzelem, 9 döntetlen, 17 vereség, valamint 39 pont birtokában a 14. helyen állnak. Önmagában a helyezés nem lenne vészes, főleg a bajnokság első felét tekintve, de mivel a mezőny hátsó fele annyira szoros, így ez sem jelent számukra teljes biztonságot. Gyakorlatilag a 12. pozíciótól lefelé még minden csapattal megeshet a legrosszabb. Jelen pillanatban teljes bizonyossággal csak annyi jelenthető ki, hogy a 11. pozíciót elfoglaló PMFC már biztosan bennmaradt. Visszatérve az előttünk álló találkozóra, a Budafok sem könnyű ellenfél, hiszen utoljára 2017. október 29-én tudtuk őket idegenben legyőzni. Azóta négy fővárosi, egy csabai győzelmet, valamint a 2021. november 28-án elért döntetlent találjuk az eredménysorban. A két csapat egymás elleni komplett mérlegét tekintve is feléjük billen a mérleg nyelve, hiszen hét győzelmükkel szemben, a mi nevünk mellett csak öt áll, valamint egyetlen – az előbb már említett – döntetlen teszi teljessé a statisztikát. Szurkolói szempontból – ha félretesszük a baljós szituációt – örvendetes a két csapat egymás elleni 3,1-es mérkőzésenkénti gólátlaga, tehát ebből a szempontból mindenképpen szórakoztató meccsre számíthatunk. Érdekes és beszédes adat, hogy még egyik közös mérkőzésünk sem végződött nulla-nullára.

A téli szünetben igyekeztek felvértezni magukat, horvátországi edzőtáborral és aránylag jelentős keretalakítással próbáltak felkészülni. Érkeztek: Beke Péter (ZTE), Csonka András (FTC – kölcsönbe), Greska Bence (Budafoki MTE II.), Györgyi Arthur (KFC Komárno), Kulcsár Kornél (ETO), Romić Danijel (Haladás), Varga Donát (Vasas – kölcsönbe). Távoztak: Fekete Máté, Ihrig-Farkas Sebestyén, Khiesz Kornél, Szabó Máté. További változás volt még Budafokon, hogy március 12-én  Oláh Lóránt sportigazgató felajánlotta lemondását, munkáját a szezon végéig Vladimir Veselinov vette át. Ismerős lehet számunkra Szalai Dániel neve, aki korábban békéscsabai színekben is szerepelt – bár utoljára február 27-én, a Siófok elleni mérkőzésükön volt keretben. Kiemelt figyelmet érdemel majd Kovács Dávid, aki hét alkalommal, valamint Zuigéber Ákos, aki öt alkalommal talált az ellenfelek kapujába. Színes lapok miatt vendéglátóink keretében Vaszicsku Gergő kénytelen kihagyni a mérkőzést, mert az Ajka elleni összecsapás 9. percében kiállították. A Békéscsabánál ezúttal szerencsére nem lesz eltiltott, viszont korábbi sérültjeinkkel kapcsolatban sajnos nincs különösebb változás és a humán erőforrások beosztását, minimális mértékben befolyásolhatja még második csapatunk tiszaújvárosi túrája is.

A Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Nazsa Tamást akkreditálta a szövetség. Segítőiként Szilágyi Norbertet és Kiss Balázst jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Norbert látja el. Az 1986-os születésű sporival az előző fordulóban 2022. május 8-án, a Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre 3-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 620 sárga- és 65 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 37. fordulóját május 15-én (vasárnap) 17:00 órától Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre, III. ker. TVE – Nyíregyháza Spartacus FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – ETO FC, Dorogi FC – PMFC, Tiszakécskei LC – Szolnoki MÁV FC, Szentlőrinc – BFC Siófok, Budaörs – Vasas FC, Soroksár SC – Aqvital FC Csákvár, 18:30 órától Szombathelyi Haladás – Kecskeméti TE, valamint május 16-án (hétfő) 20:00 órától FC Ajka – DVTK párosításokban rendezik meg.

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a Vasas (81 pont) és a Kecskemét (71 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Budaörs, a Szolnok, valamint a III. ker. TVE foglalják el. Az már biztossá vált, hogy a Vasas feljutott és bajnok is lett, a második helyért viszont még kiélezett küzdelem zajlik a Kecskemét és a DVTK között. A DVTK már nem hibázhat és sorsuk nem csak a saját kezükben van, hiszen pontegyenlőség esetén a győztes mérkőzések, majd a gólarány dönt – utóbbiból pedig behozhatatlan előnye van a Bács-Kiskun megyei csapatnak. Az is tény, ha a Kecskemét győzni tud Szombathelyen, akkor egészen biztosan feljut, függetlenül az Ajka – DVTK, valamint az utolsó forduló DVTK – Budafok mérkőzés eredményétől. Számunkra természetesen az lehetne az ideális, ha az utolsó fordulóra még maradna tétje a két feljutásra bazírozó csapatnak, hiszen ebben az esetben a DVTK egészen biztosan mindent megtenne azért, hogy legyőzze a Budafokot. A 37. forduló idealizált eredményei, a Békéscsabának kedvező forgatókönyv szerint az lehetne, ha a Siófok győzne Szentlőrincen, ha a PMFC legyőzné idegenben a Dorogot, ha a Budaörs hazai pályán kikapna a Vasastól, ha a Tiszakécske otthon tartaná a három pontot a Szolnok ellenében, valamint a III. kerülethez látogató Nyíregyháza győzni tudna. Ebben az esetben sem dőlne el végérvényesen semmi és gyakorlatilag az utolsó felvonásra maradna minden kieséssel kapcsolatos fejlemény.

A mérkőzésről élőképes közvetítést (live stream) adunk a helyszínről hivatalos YouTube csatornánkon, az alábbi elérhetőség alatt:

https://youtu.be/fAewiROXqt4

Az előrejelzés szerint Budapest térségében közepesen felhős időjárás várható, a hőmérséklet pedig 26 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. május 15-én (vasárnap) 20 óra 15 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak! A budafokiak mindent megtesznek csapatuk támogatásáért, így  megpróbálják minél több szurkolójukat mozgósítani az összecsapásra, tehát minden lila-fehér érzelmű torokra szükségünk lesz a fővárosban! Köszönjük!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozások:

http://www.budafokimte.hu/hirek/hir/2022-05-12/ellenfel-les-bekescsaba-1912-elore

http://www.budafokimte.hu/hirek/hir/2022-05-11/egyutt-a-gyozelemert

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020. 26. forduló

Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre

3-2 (1-1)

Időpont: 2020. március 1. (vasárnap) 14:30 óra

Helyszín: Budafoki MTE Sporttelep

Cím: 1222 Budapest, Promontor u. 89.

Játékvezető: Derdák Marcell

Asszisztensek: Kis Zoltán, Legeza László

Tartalék játékvezető: Zám Zsolt

Budafok: Póser Dániel, Margitics Andor, Oláh Bálint, Gohér Gergő, Zsolnai Richárd Tibor, Ihrig-Farkas Sebestyén, Kovács Dávid, Vaszicsku Gergő, Romic Danijel, Soltész István Zoltán, Szabó Máté Norbert. Cserék: Kovács Zoltán, Opavszky Balázs Szilárd, Micsinai Miklós, Veszelinov Vladimir, Skribek Alen Martin, Horváth Roland, Kulcsár Kornél.
Vezetőedző: Csizmadia Csaba

Békéscsaba: Uram János, Nagy Sándor, Mészáros Márk, Nikola Pantovic, Váradi Ádám, Szalai Dániel, Király Patrik, Babinyecz Balázs, Polényi Gábor, Lukács Raymond Barna, Oláh László Dávid. Cserék: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Dávid Zoltán Gergő, Gránicz Patrik, Gréczi Márton Péter.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

 Gólszerzők: Lukács Raymond Barna (10. perc), Kovács Dávid (34. perc), Kovács Dávid (61. perc), Szabó Máté Norbert (77. perc), Gréczi Márton Péter (90. perc).

 Sárga lap: Póser Dániel (24. perc), Mészáros Márk (72. perc), Babinyecz Balázs (72. perc).

 Piros lap: Vaszicsku Gergő (24. perc).

Sajnos nem sikerült az előnyt győzelemre váltani

10. perc: Lukács Raymond vette el a labdát a budafokiak belső védőjétől, rávezette a kapusra, aki nem tudott mit tenni ellene, 0–1.

24. perc: Vaszicsku Gergő számára ért véget idő előtt a találkozó. A hazaiak védője durván „beleszállt” Király Patrikba, ezért villant számára a piros cédula.

34. perc: Szabó Máté bal oldali beívelését a hazaiak gólkirály-jelöltje, Kovács Dávid bólintotta a csabai kapuba, 1–1.

61. perc: Nagy Sándor és Polényi együttes hibájára Kovács Dávid csapott le a kapu előterében, és már helyezkedhettek is középkezdéshez a csapatok, 2–1.

77. perc: A tizenegyes pont tájékáról megeresztett lövés vágódott ki a csabai kapufáról, a labda Szabó Máté elé került, aki közelről nem hibázott, 3–1.

91. perc: Póser kapusról pattant ki egy lövés, a labdát pedig a jókor jó helyen tartózkodó Gréczi Márton terelte a budafoki kapuba, 3–2.

A Békéscsaba szemszögéből nézve aligha kezdődhetett volna jobban a találkozó, hiszen Lukács szemfülessége révén már a találkozó elején előnyre tettünk szert. A vezetés, majd az emberelőny birtokában komoly lehetőség állt a Lilák előtt, amit gyakorlatilag csak a 34. percig sikerült életben tartani. A házigazda lélektanilag abszolút jó időpontban szerezte meg az egyenlítést, ezzel bizonyos szintig kiegyenlítette a küzdelmet a játékrész végére.

A második félidőre Schindler Szabolcs cserélt, Oláh helyett Gréczi kapott lehetőséget. A 61. percig a mezőnyben gyűrték egymást a felek különösebb lehetőség nélkül, bár utólag szemlélve a látottakat, lehet ez is volt a budafokiak célja. Az altatásnak meg is lett az eredménye az esőtől csúszóssá vált pályán, így a fővárosiak megtalálták a rést a pajzson és könyörtelenül kihasználták az adódó lehetőségeket. Az önbizalomtól közel sem mentes budafoki gárda összességében, még emberhátrányban sem adta fel, sőt megfordította a találkozót és begyűjtötte a három pontot.

Ezzel együtt és a forduló többi mérkőzésének eredményeképpen egy helyet visszaléptünk a tabellán (11.) és talán mindenki számára jól jön majd a következő héten esedékes üresjárat – a Balmazújváros kizárása miatt jövő héten az Előre ellenfél nélkül marad -, és lesz idő arra, hogy sikerüljön rendet tenni a fejekben. El kell hinnünk és határoznunk a győzelmet, enélkül továbbra sem lehet három pontokat gyűjteni, a sport és a labdarúgás már csak ilyen!

Schindler Szabolcs: – Sajnos egy megnyert mérkőzést veszítettünk el, ehhez egyelőre nem tudok mást hozzáfűzni.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/2582551748538799/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube Információk

Jegyzőkönyv

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!