Címkézett bejegyzés

Nyerj tiszteletjegyeket!

Küldj egy klassz fotót és nyerj családi belépőjegy csomagot a 2017. május 3-án (szerda) 18:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – ZTE FC Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 33. forduló labdarúgó mérkőzésre, valamint egy csapatunk tagjai által aláírt posztert!

Ehhez nem kell mást tenned, mint egy általad készített, bármilyen szempontból különleges vagy hangulatos, csapatunkkal, mérkőzésekkel, esetleg a Kórház utcai Stadionnal kapcsolatos, lehetőleg "lila-fehér" fotót elküldened számunkra. Ne felejts el címet vagy megjegyzést is írni hozzá!

A beküldött fotókat hivatalos Facebook oldalunkon közzétesszük egy erre a célra létrehozott galériában és szavazásra bocsátjuk. Ettől kezdve pedig rajtad és a látogatókon is múlik, hogy melyik fotó kapja a legtöbb lájkot. Természetesen a legtöbb szavazatot gyűjtő kép tulajdonosa nyer!

Beküldési határidő: 2017. április 26. (szerda) 24:00 óra. A határidő után beérkezett pályázatokat nem tudjuk közétenni.

A szavazás 2017. április 27-én (csütörtökön) startol és egészen 2017. május 1-jén 12:00 óráig, a "SZAVAZÁS LEZÁRVA!" bejegyzés megjelenésig lehetséges!

Szabályok

A résztvevők hozzájárulnak, hogy a játékban való induláshoz szükséges személyes adatokat a Békéscsaba 1912 Előre kezelje, valamint a beküldött pályaműveket saját céljaira használhassa fel és a jelentkezéssel egyidőben elfogadják a játék feltételeit, valamint szabályait. Egy valós személy, csak egy fotóval pályázhat. Ezúttal kizárólag amatőr jelentkezők beküldéseit várjuk, profi fotósok, ügynökségek, stúdiók ne pályázzanak! A felvételeken semmiféle hirdetés, reklám vagy arra utaló grafika, illetve felirat NEM szerepelhet. A valótlan és/vagy nem létező adatokkal együtt beküldött fotókat érvénytelennek tekintjük. A résztvevők kijelentik, hogy a beküldött képek nem állnak szerzői jogi oltalom alatt. Fenntarjuk a jogot, hogy a publikálásra bármilyen szempontból (minőség, tartalom, stb.) alkalmatlan képeket indoklás nélkül visszautasítsuk. A feltöltött fotókat változtatás, retusálás és/vagy vágás nélkül tesszük közzé. A fotók beküldése kizárólag weboldalunkon (http://1912elore.hu/site/kapcsolat/uzenet/) keresztül, a megfelelő adatok (név, e-mail cím, telefonszám) megadása után lehetséges. Más módon (e-mail, facebook, stb.) beküldött pályázatokat nem tudunk befogadni. A nyereménycsomag maximálisan 4 darab tiszteletjegyet, valamint egy darab posztert tartalmaz, melyek kizárólag személyesen vehetők át Békéscsabán az Előre Székházban, legkésőbb 2017. május 2-án (kedd) 16:00 óráig. A nyertest természetesen értesítjük, valamint a közösségi oldalunkon is közzétesszük. Jogorvoslatnak nincs helye.

Jó játékot kívánunk!

Játszom!

Váltson belépőjegyet Előre!

A 2017. április 12-én (szerda) 16:30 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – SZEOL SC mérkőzésre CSAK ÉS KIZÁRÓLAG személyazonosításra alkalmas okirat bemutatásával lehet belépőjegyet vásárolni! Ez vonatkozik a tisztelet- és VIP-belépőkre, a hazai és vendég drukkerekre egyaránt. Aki nem tud bemutatni a vásárlás alkalmával egyértelmű azonosításra alkalmas dokumentumot, nem áll módunkban kiszolgálni!

FIGYELEM: A MÉRKŐZÉS NAPJÁN A HAZAI PÉNZTÁRAK MÁR REGGEL 09:00 ÓRAKOR NYITNAK!

NYOMATÉKOSAN FELHÍVJUK A FIGYELMET, HOGY VÁLTSÁK MEG ELŐVÉTELBEN A JEGYEKET, MERT NEM FOGNAK TUDNI IDŐBEN BEJUTNI A MÉRKŐZÉSRE!

Felhívjuk figyelmüket, hogy a SZEOL elleni bajnoki FOKOZOTT biztonsági besorolást kapott, így erre a mérkőzésre kizárólag személyazonosításra alkalmas igazolvány felmutatásával lehet névre, helyre szóló belépőt váltani! Lényeges tudni, hogy ez alkalommal, ilyen módon a belépők kiállítása lényegesen több időt vesz igénybe, ezért javasoljuk az elővételes vagy online módon történő jegyvásárlási lehetőség igénybevételét! Tekintettel a meccs körülményeire, a beléptetés is több időt vesz majd igénybe – ezért kérjük Önöket, hogy ne az utolsó pillanatokban próbáljanak meg jegyeket vásárolni és belépni a rendezvényre!

Kerüljék el a sorban állást és váltsák meg belépőjegyüket elővételben!

Az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati irodánk minden munkanap 11:00 és 13:00 óra között rendelkezésükre áll, ahol OLCSÓBBAN, kényelmesen, elővételben megvásárolhatják jegyeiket és lefoglalhatják maguknak a legjobb helyeket a Kórház utcai Stadion lelátóin.

A SZEOL SC vendégszereplése alkalmával beléptetőrendszer és biztonsági kamerarendszer is üzemel majd, melyek kiváló minőségű kép- és hangfelvételeket készíthetnek a stadion bármely pontjáról. Kérjük, minden esetben tartsák be a Sporttörvény és a Pályarendszabályok előírásait!

A Sporttörvény vonatkozó passzusai:

72. §309 (1) A szervező a résztvevők egyedi azonosítására alkalmas biztonsági beléptetési és ellenőrző rendszert (a továbbiakban: beléptető rendszer) alkalmazhat, a labdarúgás sportág tekintetében a kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény és a fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény esetében beléptető rendszert alkalmaz. A rendező a beléptetés során jogosult a résztvevők személyazonosságát ellenőrizni.

74. § (1)317 A szervező – rendező alkalmazása esetén a rendező – képviselője a normál és fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény ideje alatt – annak helyszínén, a beléptetésre váró szurkolók által elfoglalt közterületen és a nézők részére kijelölt parkolókban – a résztvevők személyi és vagyonbiztonsága érdekében jogosult, a labdarúgás sportág tekintetében a fokozott, valamint valamennyi kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvény ideje alatt köteles a résztvevőket a rendőrség által meghatározott helyszínekre, a rendőrség által meghatározott számban elhelyezett, a résztvevők egyedi azonosítását lehetővé tevő minőségű felvételt biztosító kamerával megfigyelni és a felvételt rögzíteni.

Bérletekkel rendelkező drukkereink, vendégeink számára a beléptetés jóval egyszerűbb és gyorsabb. A beléptető kapuk leolvassák a szezonbelépők hátoldalán található vonalkódot, azonosítják a tulajdonost és néhány másodpercen belül már be is juthatnak a stadionba. Javasoljuk, hogy mindenkinél legyen személyazonosításra alkalmas igazolvány, hiszen a biztonsági személyzet szúrópróbaszerűen ellenőrizheti a bérlettel érkező vendég adatainak egyezését. A régi, lebontott lelátóra érvényes, korábban megváltott bérletekkel az A-, B-, C-, valamint C1 szektor bármelyik szabadon maradt, más belépőjeggyel vagy bérlettel nem elfoglalt ülőhelye kivételével bármelyik elfoglalható.

Utánpótlás korú játékosaink, edzőink és munkatársaink is hozzák magukkal bérletüket, hiszen csak ennek segítségével tudnak majd belépni a mérkőzésre. Akinek elveszett, esetleg megrongálódott a kártyája, az haladéktalanul pótolja!

Az elővételes vagy helyszínen (a mérkőzés előtt), személyesen történő jegyvásárláshoz nem kötelező a klubkártya, de személyazonosításra alkalmas igazolvány IGEN. Az online módon történő, elővételes belépők váltása kizárólag klubkártyával lehetséges. Az Előre klubkártyával rendelkező vendégeink a hazai szektorokba válthanak jegyeket.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Online jegyvásárlási lehetőség a SZEOL elleni mérkőzésre:
https://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001621/Bekescsaba-1912-Elore—SZEOL-SC

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Klubkártya információk:
http://www.elorekartya.hu

Adni jó!

A Békéscsaba 1912 Előre a két soron következő hazai mérkőzésén folytatja a korábban megkezdett jótékonysági akciósorozatát.

Boér Gábor – vezetőedző és első csapatunk kezdeményezésére gyűjtést szervezünk. A vezetőség, mindkét csapatunk tagjai, a szakmai stáb, az utánpótlásban dolgozó szakemberek és dolgozóink egyaránt pénzadománnyal járulnak hozzá a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet Gyermekosztályának működéséhez. A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. vezetősége felajánlotta továbbá, hogy a 2017. április 12-én (szerdán) 16:30 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – SZEOL SC mérkőzésre értékesített összes belépőjegy árából 100-100 forinttal járul hozzá a kezdeményezéshez.

Látogassanak ki minél többen a meccsre és váltsanak elővételben belépőt, hiszen ezzel már automatikusan hozzájárulnak jótékonysági akciónkhoz!

Természetesen szurkolóinkat és vendégeinket is invitáljuk és szeretnénk, ha egy emberként csatlakoznának a kezdeményezéshez, hiszen már a 2017. április 9-én (vasárnap) 19:00 órakor kezdődő Békéscsaba 1912 Előre – HR-Rent Kozármisleny mérkőzésen kihelyezünk egy urnát, amelyben a további, egyéni adományokat gyűjtjük. A hazai pénztáraknál kihelyezésre kerülő pénzgyűjtőbe mindkét, következő hazai mérkőzésen szeretettel fogadjuk a bármilyen mértékű hozzájárulásokat. Kérjük Önöket, hogy amennyiben módjuk és lehetőségük van rá, adakozzanak és segítsük együtt a gyermekosztály további felelősségteljes munkáját!

Az összegyűlt összeget még a húsvéti ünnepek előtt, előre egyeztetett időpontban adjuk át Dr. Baji Sándor – osztályvezető főorvosnak.

Előre is köszönjük támogatásukat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Belépőjegy elővétel

Tekintettel arra, hogy a 2017. április 12-én (szerdán) 16:30 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – SZEOL SC mérkőzés fokozott biztonsági besorolást kapott, így a belépőjegyek vásárlása kizárólag személyazonosításra alkalmas igazolvány felmutatásával lehetséges.

FIGYELEM: A MÉRKŐZÉS NAPJÁN A HAZAI PÉNZTÁRAK MÁR REGGEL 09:00 ÓRAKOR NYITNAK!

Mivel ebben a formában a belépők kiállítása jóval több időd emészt fel és szeretnénk ha mindenkinek lenne ideje és lehetősége elővételben megváltani a jegyeket, továbbá figyelembe véve szurkolóink és vendégeink érdekeit az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodánk a mérkőzés előtti napon, 2017. április 11-én (kedden) 09:00 és 16:00 óra között NYITVA tart.

Továbbra is javasoljuk, hogy klubkártyával rendelkező, belépőjegyet vásárló vendégeink vegyék igénybe az online módon történő jegyvásárlás lehetőségét a következő elérhetőség alatt:

https://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001621/Bekescsaba-1912-Elore—SZEOL-SC

Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy használják ki az elővételes jegyvásárlás lehetőségeit, hogy időben, sorban állás nélkül juthassanak be a mérkőzésre! Ne az utolsó pillanatban próbáljanak meg jegyeket váltani, mert a névre szóló belépők kiállítása, valamint a beléptető rendszer használata jóval több időt vesz igénybe!

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Információk: Swietelsky-Soproni VSE – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2017. április 2. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Káposztás utcai Stadion

Cím: 9400 Sopron, Káposztás utca 4.

line_purple

Belépőjegy információk:

– Online módon történő jegyvásárlás itt (csak szurkolói kártyával):
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001609/Swietelsky—SVSE—Bekescsaba-1912-Elore

– Személyesen a mérkőzés napján a helyszínen és elővételben Békéscsabán, az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati irodában is megválthatják belépőjüket a mérkőzésre. Az ügyfélszolgálati iroda nyitvatartása hétfőtől-péntekig (munkanapokon) 11:00 és 13:00 óra között.

– A felnőtt belépők egységesen 1.000,- forintba, a diák/nyugdíjas jegyek 500,- forintba kerülnek.

– A 14 éves kor alatt ingyenes a belépés.

– Felhívjuk figyelmüket, hogy a Soproni Városi Stadionban beléptető rendszer üzemel, így a jegyvásárlás bármilyen módon, kizárólag fényképes igazolvánnyal lehetséges.

Térkép: