Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre

Dél-alföldi rangadóval folytatódik a bajnokság csapatunk számára, hiszen 2026. február 8-án (vasárnap) 15:00 órától Szegeden lépünk pályára.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Békéscsaba 1912 Előre

A lehető legjobban kezdődött számunkra a tavaszi idény, a Soroksár elleni győzelem úgy kellett, mint egy falat kenyér. Ezzel végre sikerült elmozdulnunk a kiesést jelentő zónából, de mindennek akkor lenne igazán nagy jelentősége, ha a Szent Gellért Fórumból is el tudnánk hozni a három pontot. Nyilván mindez nem ígérkezik könnyű feladatnak – igaz, hogy a másodosztályban egyik mérkőzés sem fáklyásmenet -, még akkor sem, ha az elmúlt hétvégén a szegediek 4-0 arányban kikaptak Kecskeméten, bár sérülés miatt hiányzott Tóth Bence, Pejovics Danilo és Miskolczi Domonkos is, Szilágyi Zoltán pedig betegség miatt nem állt rendelkezésre. A jelenlegi hetedik pozíciójukat nem a szél fújta össze, tettek érte jócskán és ősszel igen vállalható eredménysort tettek az asztalra. Utolsó győzelmüket igen régen, 2025. november 2-án aratták a Budafok ellen, azóta viszont két-két döntetlenre és vereségre futotta. A botladozás Aczél Zoltán vezetőedző állásába került, hiszen a Kecskemét elleni legutóbbi vereség után távozni kényszerült. Az öltözői pletyka és a delmagyar.hu szerint is Laczkó Zsolt neve merült fel utódjaként, sőt sajtóhírek szerint meg is állapodtak egymással a felek. Az biztos, hogy a vasárnapi mérkőzésen még a szakmai stáb irányítja a csapatot, így szinte kiszámíthatatlan, mennyire tudnak majd elvonatkoztatni a történtek miatt. Egy biztos, a táblázat továbbra is szoros és egy újabb győzelemmel szerencsésebb esetben akár a 11. pozíció is elérhető lenne, tehát apait-anyait bele kell adnunk!

Frissítés: időközben a szegedi klub hivatalos közleményben erősítette meg Laczkó Zsolt érkezését.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia két felkészülési mérkőzést tudott lejátszani a törökországi edzőtáborban: a cseh SK Artis Brno csapatától 4-0, míg a bosnyák FK Borac együttesétől 1-0 arányban kaptak ki, az utolsó Buxoro elleni meccsük elmaradt az időjárási viszonyok miatt. Igazolások, szerződéshosszabbítások terén nem tétlenkedtek, igyekeztek stabilizálni keretüket, hiszen kimondva vagy kimondatlanul számukra az első osztályú részvétel kiharcolása a cél. Érkeztek: Bodnár Balázs (DVSC), Rjasko Mihajlo (Kecskemét), Tóth-Gábor Kristóf (Szentlőrinc), Szabó Ákos (Budapest Honvéd FC II.), Vanja Zvekanov (Mezőkövesd). Távoztak: Takács-Földes Olivér és Vogyicska Balázs. Továbbra is a két gólerős játékosukra Novák Csanádra és Borvető Áronra érdemes kiemelt figyelmet szentelni, hiszen ketten együtt már 12 találattal terhelték meg ellenfeleik kapuját.

A két csapat egymás elleni múltját számtalanszor kitárgyaltuk. Az egymás elleni statisztikák szerint az elmúlt 20 összecsapásból kilenc alkalommal mi győztünk, háromszor a Szeged örülhetett, nyolcszor pedig döntetlen született. A legutóbbi találkozónkat 2025. augusztus 3-án rendeztük a Kórház utcában, ahol 1–1 arányú döntetlen eredmény született.

Csató Sándor: – Csapatunk számára mindig kiemelten fontos egy-egy Szeged elleni mérkőzés, úgyhogy nincs ez másképp most sem. Teljes erőbedobással készülünk és természetesen az a célunk, hogy elhozzuk a három pontot. Ez persze nem lesz annyira egyszerű, még akkor sem, ha ellenfelünk vereséggel kezdte a tavaszi szezont. Nem tudni, hogy Aczél Zoltán távozása milyen hatással lesz rájuk, éppen ezért csak azzal foglalkozunk, hogy miképpen tudunk hatékonyan és eredményesen szerepelni vasárnap. Bízom benne, hogy a jó kezdés folytatódni tud Szegeden és abban is, hogy sokan elkísérik a csapatot és szurkolnak a srácoknak!

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Katona Balázst, segítőiként Szabó Dánielt és Topálszki Szabint, tartalék játékvezetőként pedig Nagy Attila Lászlót akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2025. november 23-án, a HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre 3-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 489 sárga- és 19 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Színes lapok miatt vendéglátóink nem szenvednek hiányt, nálunk viszont Viczián Ádám a Soroksár elleni mérkőzésen a kiállítás sorsára jutott, ezért kénytelen lesz kihagyni a szegedi túrát.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1 (0-1)

A bajnoki táblázatot a Honvéd vezeti 35 ponttal, mögötte a Kecskemét áll a második helyen 30 egységet gyűjtve, a Vasas pedig szintén 30 ponttal a feljutó pozíciók mögött a bronzérmes helyet foglalja el egyelőre. Kieső helyeken a Budafok (15.), valamint a Soroksár (16.) állnak.

A mérkőzésről természetesen elérhető majd élő közvetítés (live stream) az alábbi hivatkozás alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=QeO-BYObXc0

A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-ös szezon 17. fordulóját 2026. február 7-én (szombat) 14:00 órától BVSC-Zugló – Aqvital FC Csákvár, 15:00 órától Videoton FC Fehérvár – FC Ajka, február 8-án (vasárnap) 14:00 órától Mezőkövesd Zsóry FC – Tiszakécskei LC, Budafoki MTE – Budapest Honvéd FC, HR-Rent Kozármisleny – Szentlőrinc, 15:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre, Vasas FC – Kecskeméti TE, valamint 17:00 órától Soroksár SC – Karcagi SC párosításokban rendezik meg.

Több másodosztályú együttes még versenyben van a MOL Magyar Kupában, számukra 2026. február 11-12. között az ötödik fordulóban a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Az előrejelzés szerint Szeged térségében vasárnap erősen felhős idő valószínűsíthető, a legmagasabb hőmérséklet pedig +11 Celsius fok körül alakulhat – érdemes tehát rendesen felöltözni. A Nap 2026. február 8-án (vasárnap) 16 óra 57 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak! Köszönjük!

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


MérkőzésNO AI!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Hatvankettő tétmérkőzés nélküli nap után elindul a 2025/2026-os bajnokság tavaszi idénye, így 2026. február 1-én (vasárnap) 14:00 órától a Soroksár együttesét fogadjuk a 16. fordulóban.

Békéscsaba 1912 Előre - Soroksár SC

Egy jól sikerült felkészülési időszak után, bizakodva vágunk neki az előttünk álló majdnem négy hónapnak. Tizenöt meccs, ebből nyolc itthon, hét pedig idegenben, negyvenöt szerezhető pont, továbbra is igen szoros bajnoki táblázat, kiélezett, küzdelmes mérkőzések, feszültségek, izgalmak várnak Önökre és ránk egyaránt és bízunk benne, hogy nem csak egy sima bennmaradásnak örvendezhetünk a végén, hanem egy vállalható tavaszi szereplésnek is. Igen jó lenne, ha elmozdulnánk felfelé, hiszen az elmúlt őszi idény utolsó négy fordulóját legszívesebben elfelejtenénk. A keret alakításával kapcsolatban összességében mindenkinek az a meglátása, hogy jócskán erősödtünk, azaz a jelenlegi állománnyal illene elérnünk minimálisan a bennmaradást. Mindezt alátámasztják a lejátszott felkészülési mérkőzések eredményei, az elvégzett munka és az együttes moráljának pozitív irányba történő elmozdulása is. Tudjuk és számtalanszor leírtuk már, hogy gyakorlatilag minden tavasszal szokott eldőlni, tehát a bennmaradó helyekhez szükséges két egységnyi lemaradás akár egy forduló alatt ledolgozható, attól kezdve pedig már kicsit más lehet a dolgok állása – legalábbis reméljük.

Következő ellenfelünk számára sem mindegy, hogy milyen eredménnyel kezdik az évet, így aztán biztosak lehetünk benne, hogy mindent be fognak vetni az eredményesség érdekében. Tudjuk mire képesek, meglestük őket felkészülési mérkőzéseiken, azt is tudjuk, hogy ők is megtették ugyanezt velünk, úgyhogy nyilvánvalóan mindenki képben van a másik dolgaival. Ezúttal tehát két hasonló képességű együttes találkozik, hozzávetőleg egyforma eredménysorral és mindkét csapatnak egyaránt fontosak a bajnoki pontok, tehát parázs, harcos, küzdelmes meccs várható. Az utóbbi napok időjárása miatt egészen biztosan mély lesz a pálya talaja, tehát egyáltalán nem lesz egyszerű folyamatos és minőségi játékot kialakítani. Sérültjeink, betegeink továbbra is akadnak, azaz még mindig nem tudunk arról beszámolni, hogy az összes játékosunk bevethető lenne. Ettől és minden egyéb külső körülménytől függetlenül csak az a cél lebeg szemünk előtt, hogy minél több mérkőzést meg tudjunk nyerni, minél több bajnoki pontot tudjunk gyűjteni, amellyel biztosítani tudjuk másodosztályú tagságunkat.

Soroksár SC - Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (0-0)

A két mérkőző fél összesített mérlege alapján a mérleg nyelve némileg vendégeink felé billen, hiszen az egymás ellen lejátszott 18 mérkőzésből nyolcszor ők, ötször pedig mi tudtunk győzni, a fennmaradó öt alkalommal pedig döntetlen eredmények születtek. Az utóbbi két évben viszont nem nagyon termett babér számukra, mert 2025. július 27-én a fővárosban döntetlenre (1-1) végeztünk, 2025. február 23-án hazai körülmények között győzni (4-2) tudtunk, viszont  2024. augusztus 11-én egyik csapat sem tudott gólt szerezni a XXIII. kerületben. A soroksáriak egyébként még 2025. decemberében vezetőedzőt cseréltek, a Fradihoz visszatérő Lipcsei Pétert az FTC harmadosztályú csapatától érkező Korolovszky Gábor váltotta, aki az elmúlt években irányította a ferencvárosi utánpótlás korosztályos csapatait is, többek között az U12-es, U13-as, U15-ös és U17-es együttest. Összességében négy felkészülési mérkőzést teljesítettek a következő eredményekkel: Budapest Honvéd – Soroksár SC 2-1, Soroksár SC – Kozármisleny 3-1, Soroksár SC – Kaposvári Rákóczi 2-0, valamint Soroksár SC – BVSC-Zugló 4-0. A sárga-feketék keretében a következő változások történtek: távozott Bolla Gergő és Csemer Gyula, az érkezési oldalon viszont Bencze Márk és a korábban Békéscsabán is szereplő Bora György nevét láthatjuk. Aktuális vendégeink egyetlen bajnoki ponttal (13 pont) állnak előttünk, tehát ez alkalommal a klasszikus hatpontos meccsről beszélhetünk, mert aki győzni tud, a másik elé kerül, illetve előtte marad.

Békéscsaba 1912 Előre - Soroksár SC 4-2 (4-1)

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC mérkőzés játékvezetőjeként Takács Ákost, segítőiként Szilágyi Norbertet és Dobos Dávidot, tartalék játékvezetőként pedig Ujhelyi Tamást akkreditálta a szövetség. Az 1997-es születésű sporival 2025. november 9-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Tiszakécskei LC 0-3 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 706 sárga- és 36 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Színes lapok miatt Hodonicki van veszélyeztetett helyzetben, mivel eddig négy cédulát gyűjtött, de egyik csapat keretében sincs eltiltott.

A bajnoki táblázatot a Honvéd vezeti 32 ponttal, mögötte a Vasas áll a második helyen 29 egységet gyűjtve, a Kecskemét pedig 27 ponttal a feljutó pozíciók mögött a bronzérmes helyet foglalja el egyelőre. A tabella végén a Budafok (13. hely), a Soroksár (14. hely), a Szentlőrinc (15. hely), valamint a Békéscsaba (16. hely) állnak.

A mérkőzésről természetesen elérhető majd élő közvetítés (live stream) az alábbi hivatkozás alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=jtoPhid20Dg

A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-ös szezon 16. fordulóját 2026. február 1-én (vasárnap) 14:00 órától Szentlőrinc – Budafoki MTE, Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC, Karcagi SC – Mezőkövesd Zsóry FC, Tiszakécskei LC – HR-Rent Kozármisleny, 15:00 órától FC Ajka – BVSC-Zugló, Aqvital FC Csákvár – Vasas FC, Kecskeméti TE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, valamint február 2-án (hétfő) 20:00 órától Budapest Honvéd FC – Videoton FC Fehérvár párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap havas eső is valószínűsíthető, a legmagasabb hőmérséklet pedig csupán +3 Celsius fok körül alakulhat – érdemes tehát rendesen felöltözni. A Nap 2026. február 1-én (vasárnap) 16 óra 46 perckor nyugszik.

Arra biztatunk mindenkit, hogy látogasson ki vasárnap délután a mérkőzésre és szurkoljon a srácoknak!

Ne felejtsék el, hogy a mérkőzés ideje alatt ismét üzemel a TippmixPro FanCam szolgáltatás, ezért arra biztatunk mindenkit, hogy a http://fancam.me/1912elore oldalra kattintva mutassa meg, hogy szurkolnak csapatunknak! Köszönjük!

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


MérkőzésNO AI!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Mezőkövesd Zsóry FC

Az őszi szezon utolsó mérkőzése következik 2025. november 30-án (vasárnap) 17:00 órától, amikor a Mezőkövesd Zsóry FC együttesét fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Mezőkövesd Zsóry FC

Második csapatunk az elmúlt vasárnap Martfűn győzelemmel (1-2) zárta idei programját, első együttesünk pedig november utolsó napján próbál némi vigaszt nyújtani az elmúlt időszak szerény teljesítménye miatt. A pont, illetve jobb esetben pontok itthon tartása viszont nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen a táblázat jelenlegi ötödik helyezettje érkezik a Viharsarokba. A Mezőkövesd 7 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség, valamint 24 pont birtokában 11. helyezéssel előttünk áll, tehát idegeskedésre semmi okuk és inkább előrefelé nézelődnek. Sajnos a két csapat közös múltjából sem meríthetünk túl sok erőt, mert utóbbi két találkozásunk alkalmával vereséget szenvedtünk: 2025. március 2-án 1-0, 2024. augusztus 18-án pedig 1-2 arányban győzedelmeskedtek a matyóföldiek. Az összesített mérleg is némi vendég előnyt mutat, hiszen 12 találkozásunkból hatszor ők, négyszer pedig mi tudtuk megszerezni a győzelmeket, a fennmaradó két alkalommal pedig eldöntetlen eredmény született. Utoljára igen régen, 2015. március 16-án 2-1 arányban, Viczián duplájával tudtuk legyőzni a kék-sárgákat, így aztán finoman fogalmazva sem mi vagyunk az esélyesebbek. A fogadóirodák hazai sikerre cikkünk írásának pillanatában 3,3-as szorzót adtak, úgyhogy jelenlegi állapotunktól függetlenül úgy ítélik meg, hogy nem annyira reménytelen a helyzet. A két csapat mérkőzéseinek gólátlaga egyébként 2,8, tehát jó eséllyel ezúttal sem maradunk találatok nélkül, ennek értelmében a mérkőzéslátogatás mindenképpen közönségszórakoztató elfoglaltságnak ígérkezik – mindössze egyetlen alkalommal, 2010. június 12-én mutatott 0-0-át az eredményjelző a mérkőzés végén.

Mezőkövesd Zsóry FC - Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (1-0)

A borsodiak az elmúlt időszakban egyébként hektikusan teljesítettek: döntetlen a Kecskemét ellen, vereség a Csákvártól, előtte viszont legyőzték az Ajkát, szóval ha úgy nézzük a dolgot, akkor azért el lehet őket bizonytalanítani, még akkor is ha ügyeletes gólfelelősük, Szalai József már nyolc találatnál jár. Igazolásaikat és felkészülésüket “Ellenfél-mustra” című sorozatunkban korábban már tárgyaltuk, így aki szeretne jobban képbe kerülni velük, az alábbi hivatkozásra kattintva megteheti:

https://1912elore.hu/site/ellenfel-mustra-mezokovesd-zsory-fc-20250720/

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott. Az automatikus egy mérkőzéses pihenőről ezúttal már visszatérhet Zsolnai Richárd Tibor, a vendégeknél pedig Csatári Gergő. A kövesdiek keretéből ismerős lehet számunkra Winter Dániel, Bora György, valamint a szakmai stábból Tököli Attila is.

Békéscsaba 1912 Előre - Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (1-0)

Csató Sándor: – Próbáltuk a fejeket helyretenni, mert valahogy be kell húznunk ezt a meccset! Szeretném elérni, hogy ne legyen annyi hiba, mint amennyit az utóbbi három-négy mérkőzésen elkövettünk, a három pont begyűjtése érdekében ugyanis nagyobb koncentráció és fegyelem kell. Sajnos nem javult a helyzetünk a keretet illetően. Kieső embereink számát gyarapítja a kisebb sebészeti beavatkozáson áteső Szabó Bálint, akire már Kozármislenyen sem számíthattunk, visszatérhet viszont az eltiltását letöltő Zsolnai. A rendelkezésre álló keretből próbálunk olyan ütőképest tizenegyet pályára küldeni, amely reményeink szerint képes megoldani a feladatot.

Békéscsaba 1912 Előre – Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés játékvezetőjeként Farkas Tibort, segítőiként Szabó Dánielt és Topálszki Szabint, tartalék játékvezetőként pedig Jakab Árpádot akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival 2025. augusztus 3-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 938 sárga- és 55 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A bajnoki táblázatot a Honvéd vezeti 29 ponttal, mögötte a Vasas áll a második helyen szintén 29 egységet gyűjtve, a Csákvár pedig 26 pontot gyűjtve a feljutó pozíciók mögött a bronzérmes helyet foglalja el egyelőre. A tabella végén a Soroksár (13. hely), a Budafok (14. hely), a Szentlőrinc (15. hely), valamint a Békéscsaba (16. hely) állnak. Mivel csapatunknak utoljára 2025. szeptember 13-án sikerült győznie (Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC 4-2), ezért nagyon itt lenne az ideje egy újabb sikernek, ami mindenki szívének-lelkének jót tenne, hovatovább csak a győzelem és némi szerencse szükségeltetne ahhoz, hogy ne a kiesést jelentő pozíciók valamelyikében töltsük a téli szünetet.

A mérkőzésről természetesen elérhető majd élő közvetítés (live stream) az alábbi hivatkozás alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=P_FxveF0EMk

A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-ös szezon 15. fordulóját 2025. november 30-án (vasárnap) 13:00 órától Budafoki MTE – Videoton FC Fehérvár, Karcagi SC – HR-Rent Kozármisleny, Szentlőrinc – Tiszakécskei LC, 15:00 órától FC Ajka – Vasas FC, 17:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Mezőkövesd Zsóry FC, Kecskeméti TE – Soroksár SC, Aqvital FC Csákvár – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, valamint Budapest Honvéd FC – BVSC-Zugló párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap párás-ködös idő várható, a legmagasabb hőmérséklet +5 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. november 30-án (vasárnap) 15 óra 56 perckor nyugszik.

Arra biztatunk mindenkit, hogy látogasson ki vasárnap délután a mérkőzésre és szurkoljon a srácoknak!

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


MérkőzésNO AI!

Beharangozó: HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre

Az utolsó idegenbeli találkozó következik az őszi idényben 2025. november 23-án (vasárnap) 13:00 órától, amikor a 14. fordulóban Kozármislenyben lépünk pályára.

HR-Rent Kozármisleny - Békéscsaba 1912 Előre

Azok kedvéért, akik esetleg még nem tudnák, Kozármisleny egy kisváros Baranya vármegyében és teljes népessége mindössze 6.817 fő. Labdarúgó csapatuk a 2024/2025-ös idényben legnagyobb sikerüket érte el, hiszen 47 pontot gyűjtve a negyedik pozícióban végzett. Az aktuális kiírás viszont nem úgy kezdődött számukra, ahogy azt várták, mert az első hat fordulóban két döntetlen mellett, négy vereség borzolta a kedélyeket, mellyel akkor még az utolsó helyen álltak. Aztán a Zugló ellen megtört a jég, következett néhány döntetlen és bravúr is, hiszen a jelenlegi második helyezett Honvédot is legyőzték (2-1). Ilyen formán sorsolásunk nem túl szerencsés, hiszen megint akkor utazunk feléjük, amikor nagyjából már kiegyenesednek, csak hogy ne legyen egyszerű a szituáció. Bár a mislenyiek is vereségből érkeznek, mert Kecskeméten kaptak egy hármast, de ezzel együtt is 3 győzelem, 5-5 döntetlen és vereség, valamint 14 pont birtokában a 10. helyen állnak. Következő ellenfelünk számára is csak a bajnokságban való tisztes helytállás maradt ebben az idényben, hiszen hozzánk hasonlóan ők is búcsúztak a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, mert drámai csatában büntetőkkel és 2-3-as végeredménnyel estek ki a harmadosztályú ESMTK ellenében.

A Baranya vármegyeiek igazolásait, felkészülését korábban már tárgyaltuk “Ellenfél-mustra” című cikksorozatunkban, így aki szeretné felfrissítheti ismereteit az alábbi hivatkozásra való kattintással:

https://1912elore.hu/site/ellenfel-mustra-hr-rent-kozarmisleny-20250711/ 

Békéscsaba 1912 Előre - HR-Rent Kozármisleny 1-1 (0-1)

A meccstörténelem tanúsága szerint a két csapat nyolc alkalommal találkozott a második vonalban és szempontunkból 3-3 győzelem és döntetlen, valamint 2 vereség az egyenleg – tehát ha kis mértékben is, de békéscsabai fölényt olvashatunk ki a statisztikából. A mérkőzésenkénti eddigi 2,6-os gólátlag mindenképpen közönségszórakoztató meccset vetít előre és az is biztos, hogy még sosem maradtunk találat nélkül a két együttes párosítása alkalmával. Utoljára 2025. február 9-én találkoztunk, amikor hazai körülmények között 1-1 arányú döntetlen született.

Csapatunk jelenleg a kiesést jelentő utolsó előtti (15.) pozícióba csúszott vissza a Karcag (4-2) és a Tiszakécske (0-3) ellen elszenvedett vereségek után, így az utolsó két fordulóban bravúrokra lenne szükség, hogy a téli szünetben a vonal felett folytathassuk a felkészülést. Jelenleg mindössze három pont a lemaradásunk következő ellenfelünkkel szemben, de előzni nem tudnánk, hiszen a Kozármisleny számláján kevesebb vereség szerepel. Mivel ebben az idényben idegenben még nem tudtunk győzni, így különösen fontos és bravúros lenne a három pont begyűjtése. A stáb és a klubvezetés megpróbálta rendezni a sorokat a válogatott szünetben, mindenki tisztában van a helyzettel, így bízunk benne, hogy generális változás következik be eredményességünk szempontjából! Nincs még veszve semmi, nem kell farkast kiáltani, mert úgyis tavasszal dől el minden, ezt már számtalanszor megtapasztalhattuk. Az viszont mindenféle nézőpontból nagyon fontos lenne, hogy a hátralévő két mérkőzésen legalább négy pontot tudjunk gyűjteni, akkor talán-talán csökkenteni tudnánk lemaradásunkat, ez pedig mentális szempontból is igen lényeges lenne! Egy biztos, vesztenivalónk nincs, minden erőnkkel menni kell előre, nincs hova tartalékolnunk, el kell lőni az utolsó muníciónkat is!

A válogatott szünet igen jól jött, hiszen korábbi sérültjeink jó része hadra fogható állapotba került, így jó eséllyel szinte teljes keret áll a szakmai stáb rendelkezésére. Az utazók névsorát befolyásolhatja még második csapatunk martfűi fellépése is, hiszen jó eséllyel kaphatnak visszajátszókat. Abban is bízunk, hogy néhány tehetségéhez és tudásához mérten egyelőre szerényebben teljesítő labdarúgónk végre magára talál és az utolsó két fordulóban extrát nyújt majd! Ellenfelünk keretében mindenképpen érdemes kiemelt figyelmet szentelni Babinszky Bence Mártonnak (3 gól), Jelena Richárdnak (2 gól), Kocsis Dominiknek (2 gól) és Kocsis Barnabásnak (2 gól). További információ, hogy jó eséllyel újra bevethető az őszi szezon nagy részét sérülés miatt kihagyó Gajág Gergő is.

Színes lapok miatt Zsolnai Richárd biztosan kihagyja a kétnapos túrát, hiszen a Tiszakécske elleni mérkőzésen megkapta ötödik sárga lapját, ezzel az automatikus eltiltás sorsára jutott. Veszélyeztetett helyzetben van még Hodonicki is, aki jelenleg négy sárga cédulával bír. Ellenfelünk keretét nem hátráltatja hasonló szankció, bár Kocsis Barnabás szintén négy lappal rendelkezik, tehát neki is illő lesz majd vigyáznia vasárnap.

Békéscsaba 1912 Előre - HR-Rent Kozármisleny 1-1 (1-0)

Csató Sándor: – A rendelkezésünkre álló két hét során alaposan kielemeztük az utóbbi idők szereplését. Azt látjuk, hogy nagyon sok könnyű gólt kapunk, ami összefüggésbe hozható a védőinket sújtó sérüléshullámmal is, ugyanakkor ezen mindképpen javítanunk kell a szezon végére. A vereségek hatására kicsit a hitét is elveszítette a gárda, de bízom benne, hogy a válogatott szünet elegendő volt ahhoz, hogy ismét a régi mentalitású csapatot láthassunk a pályán. Nyáron jelentősen átalakult a keret Kozármislenyben is, ennek hatására nehezen kezdték az évet, de mostanra úgy néz ki, hogy összeálltak. A bajnoki mezőny másik fele rendkívül tömör, gyakorlatilag nyolc csapat harcol a bennmaradásért, így az egymás elleni párharcok során minden pont kettőzött jelentőséggel bír. Mindenképpen bravúrra lenne szükség, ami részünkről még nem sikerült ősszel, így épp itt lenne az ideje. Egy éve jól sikerült az utolsó két mérkőzés számunkra, bízom benne, hogy pozitív változásokat tartogat majd az előttünk álló két vasárnap.

A HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Katona Balázst, segítőiként Máyer Gábort és Mohos Milánt, tartalék játékvezetőként pedig Holczbauer Flóriánt akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2025. augusztus 11-én, a Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre 4-3 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 484 sárga- és 18 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Mivel továbbra is igény mutatkozik rá, ezért a mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt, az egész világon díjmentesen és kódolatlanul elérhető módon:

https://www.youtube.com/watch?v=-33Rzwo93Po

A bajnoki táblázatot a Vasas vezeti 29 ponttal, mögötte a Honvéd áll a második helyen 26 ponttal, a Kecskemét pedig 23 pontot gyűjtve a feljutó pozíciók mögött a bronzérmes helyet foglalja el egyelőre. A tabella végén a Soroksár (13. hely), a Szentlőrinc (14. hely), a Békéscsaba (15. hely), valamint a Budafok (16. hely) állnak. A tabella második felében továbbra is hatalmas a harc a biztos bennmaradást érő helyezésekért és az állás is igen szoros, hiszen a 9-15. pozíciók között mindössze három pont, tehát gyakorlatilag egyetlen mérkőzésnyi a differencia.

A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-ös szezon 14. fordulóját 2025. november 23-án (vasárnap) 13:00 órától BVSC-Zugló – Budafoki MTE, Mezőkövesd Zsóry FC – Kecskeméti TE, HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre, 14:00 órától Videoton FC Fehérvár – Szentlőrinc, 15:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – FC Ajka, 17:00 órától Soroksár SC – Aqvital FC Csákvár, Tiszakécskei LC – Karcagi SC, valamint 2025. november 24-én (hétfő) 20:00 órától Vasas FC – Budapest Honvéd FC párosításokban rendezik meg.

Az elmúlt időszak történéseihez tartozik még, hogy több másodosztályú klub is edzőt váltott: Szentlőrincen Waltner Róbert helyét Visinka Ede, Budafokon Mészöly Gézát Nikházi Márk, a Videotonnál pedig Boér Gábor távozása után Pető Tamás vehette át a vezetőedzői pozíciót.

Az előrejelzés szerint Kozármisleny térségében vasárnap hidegfront érkezése várható, a legmagasabb hőmérséklet mindössze +1 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. november 23-án (vasárnap) 16 óra 1 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Tiszakécskei LC

Az őszi szezon utolsó előtti hazai mérkőzését rendezzük 2025. november 9-én (vasárnap) 17:00 órától, amikor a Tiszakécskei LC együttesét fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Tiszakécskei LC

A bajnokság 13. fordulója következik november második vasárnapján és gyakorlatilag komplett lila-fehér fociprogramot kínálunk, hiszen 13:00 órától – megváltozott kezdési időpontban – második csapatunk lép pályára a Dunaharaszti ellen a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián, majd 17:00 órától átkerül a fókusz első csapatunkra és villanyfényes meccsen próbáljuk meg kiköszörülni a Karcagon esett csorbát.

Egy-egy ilyen mérkőzés után nehéz bármilyen okosat írni, hiszen 0-1 arányú vezetés után 4-2 arányban kikapni… hát, nem néz ki jól. Nyilván megtörtént az elkövetett hibák elemzése és nem maradtak, illetve maradnak következmények nélkül a történtek, jelen pillanatban azonban az a legfőbb feladat, hogy kilábaljunk a gödörből! Sajnos minden szezonban rendszeresen van egy-egy ilyen szakasz – hihetetlen, hogy valamiért nem sikerül ezeket kiiktatni -, pedig az ilyen időszakok nélkül sokkal előrébb tarthatnánk. Bosszantó, gyermeteg hibákat követünk el, amelyeket egy kis koncentrációval simán le lehetne védekezni – elég ha a játékrészek utolsó perceiben kapott gólokra gondolunk. Szóval, nyomás van mindenkin jócskán, egyáltalán nem nyugodt a társaság, de ez ebben a helyzetben normálisnak mondható. A szituációt magunknak csináltuk, ebből pedig sportember módjára kell kikecmeregnünk és bízunk abban, hogy közönségünk segítő kezet nyújt ebben, hiszen rájuk is hatalmas szükség lenne!

Békéscsaba 1912 Előre - Tiszakécskei LC 2-1 (1-0)

Következő ellenfelünk, a Tiszakécskei LC győzelemből érkezik, de ahogy a sormintát vizsgáljuk, most vereséget kell szenvedniük. A két mérkőző fél már tíz alkalommal találkozott a második vonalban és a mérleg sajnálatos módon vendég fölényt mutat, szempontjukból 5 győzelmet, 3 döntetlent, valamint 2 vereséget. Az 1997/98-as idényben két alkalommal az első osztályban is megmérkőztünk velük és mindkét mérkőzésen döntetlen eredmény született (0-0 és 3-3). A Bács-Kiskun vármegyeiek jelenleg öt pozíció (8.), valamint négy bajnoki pont (15) előnyben vannak hozzánk képest, tehát győzelmünk esetén sem tudnánk őket megelőzni, amire ettől függetlenül hatalmas szükségünk lenne, hogy egy sikert magunk mögött tudva mehessen mindenki a válogatott szünetre.

A két csapat utoljára 2023. május 15-én találkozott egymással, amikor 2-1 arányú békéscsabai győzelem született a Kórház utcában. A kék-sárgák az elmúlt idényt az NB III. Dél-Keleti csoportjában töltötték, amelyet a Gyulai Termál FC előtt mindössze egyetlen mérkőzésnyi különbséggel, 67 bajnoki pontot gyűjtve nyertek meg, majd az osztályozókon 3-2 arányú összesített eredménnyel legyőzték a Mosonmagyaróvárt, így harcolták ki ismét a másodosztályban való indulási jogot. Ellenfelünk igazolásait és sok más velük kapcsolatos tudnivalót “Ellenfél-mustra” című sorozatunkban korábban már leírtuk, de aki szeretné ismereteit frissíteni, az alábbi hivatkozásra kattintva megteheti:

https://1912elore.hu/site/ellenfel-mustra-tiszakecskei-lc-20250731/

A Tiszakécskei LC szakmai stábja eltiltás miatt még nem számíthat Lucas játékára, de Myke Ramos és Szekér Ádám visszatérhet. A beszámolók szerint Terbe Botond megsérült a vármegyei derbin, rá hosszabb kihagyás vár, de mellette még a hosszabb ideje sérült Gyenes Ádám is hiányzik majd. A Békéscsaba 1912 Előre keretében sajnos továbbra is 4-5 játékos küzd sérülésekkel, illetve próbálja magát újra versenyhelyzetbe hozni. Albert István és Ésik Ákos az elmúlt héten az NB3-as mérkőzésen már pályára lépett, így jó eséllyel vasárnap az NB2-es keretben is helyet kaphatnak. Színes lapok miatti eltiltás nem, viszont más tényezők továbbra is nehezítik a kezdő összeállítás meghatározását. A Tiszakécske ügyeletes gólszerzőire: Ramosra (5 gól), valamint Takács Tamásra (3 gól) érdemes kiemelt figyelmet szentelni, de Bódi Ádámban (2 gól) és Grünvald Attilában (2 gól) benne van a váratlan.

Békéscsaba 1912 Előre – Tiszakécskei LC mérkőzés játékvezetőjeként Takács Ákost, segítőiként Szabó Dánielt és Dobos Dávidot, tartalék játékvezetőként pedig Sveda Marcellt akkreditálta a szövetség. Az 1997-es születésű sporival 2024. április 21-én, a Békéscsaba 1912 Előre – BKV Előre 4-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 684 sárga- és 32 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az elmúlt időszak történéseihez tartozik, hogy az FC Ajka első csapatánál 2025. október 8-án Csábi József váltotta Horváth Andrást a vezetőedzői pozícióban, 2025. november 5-én viszont Szentlőrincen is edzőváltás történt és Waltner Róbert helyén Visinka Ede folytatja a munkát.

A bajnoki táblázatot a Vasas vezeti 26 ponttal, mögötte a Honvéd áll a második helyen szintén 25 ponttal, a Mezőkövesd pedig 23 pontot gyűjtve a feljutó pozíciók mögött a bronzérmes helyet foglalja el egyelőre. A tabella végén a Békéscsaba (13. hely), a Ajka (14. hely), a Szentlőrinc (15. hely), valamint a Budafok (16. hely) állnak. Mivel csapatunknak utoljára 2025. szeptember 13-án sikerült győznie (Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC 4-2), ezért nagyon itt lenne az ideje egy újabb sikernek, ami mindenki szívének-lelkének jót tenne!

A mérkőzésről természetesen elérhető majd élő közvetítés (live stream) az alábbi hivatkozás alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=-v9lh4_SYdI

A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-ös szezon 13. fordulóját 2025. november 9-én (vasárnap) 13:00 órától Budafoki MTE – Vasas FC, Szentlőrinc – Karcagi FC, 15:00 órától Videoton FC Fehérvár – BVSC-Zugló, 17:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Tiszakécskei LC, Kecskeméti TE – HR-Rent Kozármisleny, Aqvital FC Csákvár – Mezőkövesd Zsóry FC, FC Ajka – Soroksár SC, valamint Budapest Honvéd FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap gyenge eső és köd is várható, a legmagasabb hőmérséklet +13 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. november 9-én (vasárnap) 16 óra 16 perckor nyugszik.


Arra biztatunk mindenkit, hogy látogasson ki vasárnap délután a mérkőzésre és szurkoljon a srácoknak!

Hajrá Lilák!

M.B.


Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.tiszakecskefoci.hu/2025/11/07/folytassuk-a-viharsarokban/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés