Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

A feszített menetrend folytatásaként a Magyar Kupa 2017/2018-as szezon negyeddöntőjének visszavágó mérkőzése következik, amikor 2018. április 4-én (szerdán) 18:00 órától az első osztályban szereplő Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttesét fogadjuk villanyfényes mérkőzésen a Kórház utcai Stadionban.

Bár az odavágó végeredményét (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre 5-0) szemlélve sok kétség nem maradt a továbbjutó kiléte előtt, a mérkőzés mindenképpen tartogathat izgalmakat, érdekességeket és kötelezettségeket. Egyrészt, ahogy azt már az idényben megszokhatták, a Magyar Kupa mérkőzéseket ingyenesen tekinthetik meg. Másrészt NB I-es ellenfelet fogadunk a 10. forduló visszavágó mérkőzésén, amelyre legutóbb 2016. április 30-án – azaz majdnem két évvel ezelőtt – került sor, amikor az OTP Bank Ligától búcsúztunk a DVSC ellen. Harmadrészt itt a lehetőség arra, hogy tisztességes helytállással bizonyítsuk és korrigáljuk az előző kupameccs kisiklását, továbbá nyilván azon játékosaink is megmutathatják, érdemesek a kerettagságra, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak. Egy szó, mint száz ezúttal az eredmény olyan szinten képvisel jelentőséget, hogy szépen búcsúzzunk az idei kupaszerepléstől. Az előbb említettektől függetlenül, ne felejtsük el, hogy alacsonyabb osztályú csapatként, a Békéscsaba eljutott a negyeddöntőig, amit a hat NB I-es klub mellett, csak az MTK Budapest mondhat el magáról. Az ország legjobb nyolc együttese közé jutni – sorsolás ide, vagy oda – sosem volt, és sosem lesz egyszerű feladat, hiszen a kupameccseket, a felkészülést úgy kell a legtisztességesebben összeilleszteni, hogy azok ne a bajnokság kárára váljanak, hanem inkább annak malmára hajtsák a vizet. Mindezek mellett természetesen eddig nem sikerült álmunkat beteljesíteni, de az élsport már csak ilyen – fel kell állni, magunk mögött kell hagyni a keserűséget, a rossz szájízt. Tovább kell menni a megkezdett úton és az elvégzett munka egészen biztosan nem múlik majd el nyomtalanul.

A forduló többi párosítását és az odavágók eredményeit szemlélve még nem lehet biztos továbbjutókat hirdetni: Puskás Akadémia FC – DVTK 0-1, Újpest FC – MTK Budapest 2-1, Budapest Honvéd – DVSC 0-0. A visszavágók egyébként már 2018. április 3-án (kedd) 17:30 órától megkezdődnek a DVSC – Budapest Honvéd mérkőzéssel. A folytatásban április 4-én (szerda) 17:30 órától az MTK Budapest – Újpest FC, 18:00 órától pedig a DVTK – Puskás Akadémia FC, valamint a mi összecsapásunkat rendezik meg.

Vendégeink hasonló prioritásokkal utaznak Békéscsabára, és a tisztességes előny birtokában számukra ennél jóval fontosabb cél is van. Nyilván nem fogják félvállról venni a megmérettetést, hiszen fél lábbal már az elődöntőben vannak, de az első osztályú bajnokságból való kiesés elkerülése, egyértelműen meghatározhatja a Hajdú-Bihar megyeiek összeállítását, teljesítményét. Az OTP Bank Ligában vérre menő küzdelmet folytatnak a Haladással, a Mezőkövesddel, a Puskással és a Vasassal azért, hogy elkerüljék a búcsúzást. A 24. forduló után pillanatnyilag (pontazonossággal a Haladás csapatával) az utolsó, kiesést jelentő pozíciót foglalják el a tabellán. Szombaton, a 25. fordulóban Kispestre utaznak és mivel már csak 27 szerezhető pont maradt a kalapban, így minden bajnoki egység megszerzése aranyat érhet számukra. Horváth Ferenc vezetőedző egészen biztosan olyan keretet hozhat a Viharsarokba, amelyben azok a labdarúgók is lehetőséget kaphatnak, akik eddig kevesebb játékpercet birtokolnak. Számukra a feladat egyértelmű: nyugodtan-higgadtan biztosítani az elődöntős részvételt, elkerülni a sérüléseket és többek számára alkalom nyílhat a bizonyításra.

Úgyhogy kár lenne legyinteni a kupaszerdára, amely optimális kezdési időpontban, díjmentesen megtekinthető, hiszen egészen biztosan küzdelmes, jó mérkőzést láthatunk majd, mely a felkészülés szempontjából is megfelelően szolgálhatja bajnoki céljaink elérését. Eltiltott egyik csapatban sincs, azonban a kisebb-nagyobb sérülések jócskán megkeverhetik a keretbe kerülők névsorát.

A Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő mérkőzés játékvezetőjeként Bogár Gergőt akkreditálta a szövetség. Az 1991-es születésű sporival legutóbb 2018. március 11-én, a Credobus Mosonmagyaróvár – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 388 sárga- és 33 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Varga Gábort és Baghy Csabát jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Bornemissza Norbert látja el, míg alapvonali asszisztensként Karakó Ferenc és Takács János is részt vesz a találkozón. Jó mérkőzést kívánunk!

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében a mérkőzés napján végre valódi, csapadékmentes, tavaszi időjárás várható, 21 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, közepes felhőzettel és széllel. A Nap 2018. április 4-én (szerdán) 19 óra 18 perckor nyugszik.

Boér Gábor: – Az mindenképpen dicséretes, hogy eddig eljutottunk a kupában – teljesen mindegy, hogy milyen ellenfeleken keresztül. Azt a tényt, hogy Magyarország legjobb nyolc csapata között mi is ott vagyunk a sorozatban, már senki nem veheti el tőlünk – megelőztük ebben a versenyszezonban a Videotont, vagy a Ferencvárost is. Mindig próbálom pozitívan nézni a dolgokat, ezért a holnapi mérkőzés előtt is így teszek. Ettől függetlenül természetesen sajnáljuk, hogy az első mérkőzés így alakult, talán mindent sikerült együtt, csapatszinten elrontanunk. De remélem, hogy szerdán az összes elkövetett hibát együtt is fogjuk kijavítani. Szeretnénk szépen búcsúzni a kupától, ezért nem úgy fogom a csapatot harcba küldeni, hogy minden eldőlt. Nyilván a realitások talaján kell maradni és látni kell, hogy nagyon erős ellenféllel kerültünk össze – amit egyébként már a sorsolás után is mondtam. Többen örültek az ellenfélnek, de én már akkor sem annyira, hiszen a Balmazújváros egy iszonyúan koncentrált, szervezett és fegyelmezett csapat, akik ráadásul nagyon motiváltak voltak ellenünk. Nem akarunk ebből a szempontból sokat foglalkozni ezzel a párharccal, szeretnénk tovább építgetni fiatal csapatunkat, de természetesen azt is figyelembe kell most venni, hogy a hétvégén ismét meccsünk van, és elég sok az izomfáradtság a játékosok között. Rengeteget utaztunk az utóbbi hónapban, sokat voltunk buszon és idegenben. Nyilván ez a dolgunk, ezért kapjuk a fizetésünket – tehát nem panaszkodom -, de azt is látni kell, hogy ez igen fárasztó tud lenni a játékosok életében, mivel ők is emberből vannak. Egy szó, mint száz a holnapi meccset ugyanolyan fontosnak tartom, mint egy bajnokit, hiszen vissza kell szereznünk a renoménkat szurkolóink előtt. Ez az elsődleges cél, de szeretnénk azt is bizonyítani, hogy nincs ekkora különbség a két együttes között, mert úgy gondolom tényleg nincs.

Horváth Ferenc: – Örülök neki, hogy magabiztos játékkal nagy előnyre tudtunk szert tenni a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Viszont, ha a másik oldaláról nézem, engem nem szokott teljesen megnyugtatni a nagyarányú előny. Hordoz ez magában azért némi veszélyt. Persze sokkal jobb 5-0-val odamenni, mint mondjuk 0-0-val. Viszont minden játékosomtól teljes odafigyelést, az egész mérkőzésen tartó koncentrációt várok. Ha ez meglesz, akkor úgy gondolom, hogy sikerrel és továbbjutással tudjuk abszolválni ezt a kupafordulót.

Számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy újra valódi futball hangulat  legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk tisztességgel helyt álljon a szezon vélhetőleg utolsó kupamérkőzésen.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre

Magyar Kupa 2017/2018. 10. forduló 1. mérkőzés

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre

5-0 (3-0)

Időpont: 2018. március 14. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Balmazújvárosi Városi Stadion

Cím: 4060 Balmazújváros, Sporttér út 5-7.

Játékvezető: Molnár Attila

Asszisztensek: Becséri Gergely, Szalai Dániel

Alapvonali játékvezetők: Takács János, Kulcsár Katalin

Tartalék játékvezető: Szert Balázs

Balmazújváros: Pogacsics Krisztián, Rus Adrián, Habovda Yuriy, Zsiga Ervin, Sigér Dávid, Rudolf Gergely, Jagodics Bence, Andric Nemanja, Batarelo Ante, Vajda Sándor, Eke Uzoma. Cserék: Szécsi Gergő, Tamás László Hunor, Lasha Shindagoridze, Kónya Márk, Harsányi Zoltán, Rácz Ferenc, Irakli Maisuradze.
Vezetőedző: Horváth Ferenc

Békéscsaba: Máthé Gábor, Birtalan Botond, Gránicz Patrik, Mészáros Márk, Szatmári István, Nagy István, Király Patrik, Kiss László, Viczián Ádám, Nagy Sándor, Szélpál Norbert. Cserék: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Urbin Péter, Tóth Dániel, Hursán György, Babinyecz Balázs, Gyurján Bence.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Vajda Sándor (23., 51. és 60. perc), Zsiga Ervin (35. perc), Habovda Yuriy (44. perc).

Sárga lapok: Tóth Dániel (56. perc), Kiss László (69. perc), Nagy István (92. perc).

Fotó: balmazfoci.hu

A Békéscsaba kezdte a mérkőzést, és a negyedik percben máris előttünk adódott lehetőség, amikor Szatmári lövését kellett Pogacsics kapusnak hárítania. Egy perccel később Rudolf került helyzetbe, de Máthé a helyén volt. A továbbiakban viszont főképp a mezőnyben fociztak a felek, míg a 23. percben egy beadás után Vajda találatával megszerezte a vezetést a hazai együttes, 1-0. A folytatásban Nagy István révén rögtön egyenlíthettünk volna, nem sok kellett hozzá. A bekapott góltól némileg megzavarodott a Békéscsaba, és egy eladott labda után Zsiga kihasználta az adódó lehetőséget, 2-0. A 44. percben még Habovda Yuriy is betalált, így háromgólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző az első félidő végén.

A szünetben hármat is cserélt Boér Gábor: Szatmári István helyett Gyurján Bence jelentkezett játékra, Viczián Ádámot Urbin Péter, valamint Gránicz Patrikot Tóth Dániel váltotta. A frissítés ellenére továbbra is rosszul folytatódott a mérkőzés számunkra, hiszen az 51. percben Vajda érkezett egy átadásra a jobb oldalon és Máthé kapus mellett a hosszúba gurított, 4-0. Az 56. percben Tóth Dániel sárgult be, majd Andric Nemanja helyett Lasha Shindagoridze kapott lehetőséget. A 60. percben Vajda tovább parádézott és mesterhármast ért el, amikor harminc méterről tekert egy szabadrúgást a kapura, amely a jobb alsó sarokban kötött ki, 5-0. Két perccel később a frissen beállt Shindagoridze tálalt Zsiga elé, aki centikkel lőtt mellé. A 68. percben ismét a grúz légiós pillanatai következtek, de Máthé kapus védte a bombát. A folytatásban Kiss László is sárga lapos figyelmeztetésben részesült. A 71. percben a mesterhármast elérő Vajdát váltotta Harsányi. A 78. percben Birtalan végezhetett el pontrúgást, de a hazai kapus hárította a lehetőséget. Aztán utolsó cseréjét is kihasználta Horváth mester, amikor Kónya Márk érkezett Rudolf Gergely helyett. A 83. percben elszalasztottunk egy nagy lehetőséget, amikor egy csabai lövés szállt a hazai kapu fölé. A rendes játékidő utolsó előtti percében egy újabb löketet védett Pogacsics kapus, sehogy sem akart összejönni a szépítő találat. A három perc hosszabbításban már nem változott az eredmény, így a hazaiak magabiztos győzelmével zárult a találkozó.

Boér Gábor: – Az első húsz perc még úgy ahogy rendben volt, hiszen egy óriási, ajtó-ablak helyzetet hagytunk ki – ilyen szinten ezt be kell rúgni, különben megbüntetik. A Balmazújváros pedig gyakorlatilag az első lehetőségét kihasználta, ami a mi hatalmas hibánkból adódott. Olyan szituációból kaptuk a gólt, amelyet sokszor átbeszéltünk már korábban is. Ezután pedig magunkat végeztük ki, hiszen mi adtuk az ellenfélnek a gólokat, amelyeket természetesen meg is érdemeltek. Nagyon rossz felfogásban, hitehagyottan játszottunk. Nyilván a saját felelősségemmel is tisztában vagyok, mivel én hibáztam a legnagyobbat. Négy napunk van arra, hogy felálljunk a padlóról, mert vasárnap nagyon fontos bajnoki mérkőzésünk lesz. A mostani ellenfelünknek ez sikerült, remélem mi is fel tudunk ebből tápászkodni. Beszéltünk már sok mindenről, de mindentől függetlenül bízom benne, hogy hétvégén vissza tudjuk szerezni a becsületünket, mert most ez a legfontosabb.

Összességében elmondható, hogy a Balmazújváros nem sok esélyt hagyott csapatunk számára, hogy a visszavágón kiharcoljuk a továbbjutást. Sajnos ez a hajó elúszni látszik, de ettől függetlenül a mérkőzésből megpróbáljuk levonni a tapasztalatokat, kijavítani a hibákat és természetesen a hazai mérkőzésen sem fogunk feltartott kézzel pályára lépni.

A másik három negyeddöntőn a következő eredmények születtek: Puskás Akadémia FC – DVTK 0-1, Újpest FC – MTK Budapest 2-1, Budapest Honvéd – DVSC 0-0.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube

Információk

Jegyzőkönyv

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/2020304324847952/

Beharangozó: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre

Nyolc csapat maradt állva a Magyar Kupa 2017/2018-as szezonjában, így a negyeddöntő első mérkőzésével 2018. március 14-én (szerda) 17:00 órától folytatódnak a küzdelmek számunkra, amikor a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő lesz a vendéglátónk.

A 2018-as év különös jelentőséggel bír a kupa szempontjából, hiszen a Békéscsaba Előre Spartacus FC 1988. június 13-án 3-2 arányban győzte le a Budapesti Honvéd csapatát a Magyar Népköztársaság Kupa döntőjében, így aztán igazán szép jubileum kerekedhetne a dologból. Persze ehhez még van bőven tennivalónk és megoldandó feladatunk. A negyeddöntőben az a Balmazújváros az ellenfelünk, amely a 2016/2017-es szezonban a Puskás Akadémia mögött, második helyen jutott fel az első osztályba. Az előző idényben ilyen formán két alkalommal is találkoztunk a Hajdú-Bihar megyeiekkel, 2016. augusztus 7-én a liga 2. fordulójában hazai pályán 0-1 arányú vendég siker, míg 2017. március 26-án, a 21. fordulóban ugyanilyen arányú, idegenbeli békéscsabai győzelem született. Mindkét fél részéről elmondható, hogy már egyik oldalon sem ugyanaz a csapat lép pályára, tehát az esélylatolgatás soktényezős egyenlet megoldását vetíti elő. Ellenfelünk egy jókora zakó után lép pályára szerdán, hiszen a bajnokságban 5-0 arányban kapott ki a Fraditól. A folytatás sem éppen szívderítő számukra, hiszen a hétvégén már a Videoton ideiglenes otthonába, Felcsútra utaznak. A két klub egyébként az utóbbi hét évben tizenegy alkalommal mérkőzött meg tétmeccsen egymással, és a matek szerint felénk billen a mérleg nyelve, hiszen öt alkalommal békéscsabai győzelem, négyszer döntetlen eredmény született, és csak kétszer kaptunk ki – érdekes módon mindkét alkalommal hazai pályán. A legtöbb gól egyébként 2014. szeptember 27-én született, akkor hazai pályán 4-2 arányban győztük le a Balmazt. További érdekesség, hogy hat alkalommal piros cédulák is előkerültek, több alkalommal is érezhető volt a feszültség a két együttes összecsapásain. Ellenfelünk egyébként élet-halál küzdelmet folytat az OTP Bank Ligában, hiszen a Mezőkövesddel egyetemben a kiesés elkerülése érdekében mozgósítanak minden rendelkezésükre álló erőforrást. A saját bajnokságukban pillanatnyilag 22 lejátszott mérkőzés után, mindössze 5 győzelemmel, 8 döntetlennel, 9 vereséggel és 23 bajnoki ponttal a búcsúzást jelentő 11. pozíciót foglalják el. Horváth Ferenc vezetőedző így több oldalról is rendesen be van kerítve, hiszen a hajdúsági klub vezetésének elvárásai szerint a bajnokságban a bennmaradás, a kupában pedig a továbbjutás a cél. A házi góllövő listájukra pillantva érdemes kiemelt figyelmet szentelni – amennyiben pályára lép majd szerdán – Arabulira, aki eddig hét alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő a Kupa 6. fordulójában a Karancslapujtő KE csapatát búcsúztatta 0-2 arányban, a következő felvonásban a Bátaszék SE ellen győzött szerény 0-1-es eredménnyel, majd a 8. fordulóban a Dunaújvárost lépte le idegenben 1-3 arányban. A már oda-visszavágós rendszerben a WKW ETO FC Győrt idegenben 2-3 arányban győzte le, míg hazai pályán csak 0-0-ás döntetlen született.

Csapatunk a kedd délutáni edzés után 18 fős kerettel kelt útra, hogy frissen és megfelelő komolysággal tudjon majd Balmazújvárosban pályára lépni. Szerencsére sárga lapos eltiltás és komolyabb sérülés miatt, a keretben nem volt szükséges komolyabb változásokat végrehajtani.

A kupa 10. fordulójának küzdelmei egyébként már kedden megkezdődnek 17:00 órától a Puskás Akadémia – DVTK, 18:00 órától pedig a Újpest FC – MTK Budapest mérkőzésekkel. Szerdán a maradék két összecsapást rendezik meg, 16:00 órától Budapest Honvéd – DVSC, valamint 17:00 órától Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre párosításokban. A visszavágókra 2018. április 4-én (szerdán) kerül sor.

Horváth Ferenc: – A Békéscsaba ellen szeretnénk győzni, és előnnyel menni majd a visszavágóra. Mivel egy héten belül három mérkőzést is játszunk, ebből kettőt Magyarország két legjobb csapata ellen, így mindenképpen szükség lesz a játékosok jó mentalitására. A terheléstől nem félek, fel vannak készítve labdarúgóink, emiatt nem lehet baj.

Boér Gábor: – Majdnem egy éve vettem át a csapatot és úgy érzem, hogy nagyon tartalmas, sikeres időszak van mögöttünk. Kevés olyan kudarcunk volt, ami esetleg nem férne bele egy ilyen évbe. Nem vagyunk még most sem a csúcson, egyáltalán nem értük el a teljesítőképességünk határait. Nagyon szeretek dolgozni és szeretem a munkámat, ezzel együtt akkor is ugyanolyan edzőnek érzem magam, amikor kikapunk, mint amikor győzni tudunk. Az edzőt, mint embert mindig a csapata határozza meg és nekem szerencsére nagyon jó csapatom van, akik egymásért, a klubért és természetesen értünk is rengeteget tesznek és küzdenek. Nagyon szeretnénk tisztességesen lehozni a kupasorozatot és az álmunk az, hogy továbbjussunk és maradandót alkossunk. Nyilván ebbe lesz beleszólása a Balmazújvárosnak is, de megpróbáltunk belőlük megfelelően felkészülni és szeretnénk egy olyan eredményt elérni, hogy a visszavágón reális esélyünk maradjon a továbblépésre.

Birtalan Botond: – Úgy érzem, hogy a csapat hangulata rendben van, ebben nyilván segített a hétvégi győzelem is. Szeretnénk idegenben olyan eredményt elérni, ami pozitív és hogy lehetőleg ne nekünk kelljen az eredmény után szaladni majd a visszavágón. Reméljük úgy alakulnak majd a mérkőzések, hogy nekik kell több energiát mozgósítaniuk és akkor sikerülhet a saját elképzeléseinket a pályára tenni. Mindenképpen jó mérkőzésre számítok holnap és bízunk a sikerben. Nyilván az önbizalmuknak nem tett jót a Fradi elleni zakó, de nekik nem az FTC-t és nem is a Videotont kell megverniük céljaik elérése érdekében – bár nyilván gyűjtögetni kell a pontokat, akár bravúrok árán is. Abban viszont szinte biztos vagyok, hogy bajnokságra tartogatják a több energiát, de ahogy hallottam nagyon fontos nekik is a Kupa. Nem gondolom, hogy gyenge csapattal állnának fel, meglátjuk. Mi győzelemből, ők vereségből jönnek, így remélem ki tudjuk majd a lélektani fölényt használni.

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Attilát akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival legutóbb 2017. november 12-én, a nem túl szerencsésen sikerült Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre 4-1 mérkőzésen – melyen 6 darab békéscsabai sárga lapot osztott ki -, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 376 sárga- és 28 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Becséri Gergelyt és Szalai Ádámot jelölték ki. Az alapvonali asszisztensek feladatait Takács János és Kulcsár Katalin látják el, míg a tartalék játékvezető posztját Szert Balázs tölti be. Jó mérkőzést kívánunk!

Az előrejelzés szerint, a mérkőzés napján Balmazújváros térségében szeles időjárás várható, akár 2 mm esővel és 14 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. A Nap 2018. március 14-én (szerda) 17 óra 48 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Információk: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. március 14. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Balmazújvárosi Városi Stadion

Cím: 4060 Balmazújváros, Sporttér út 5-7.

Belépőjegyek:

A vendég drukkerek a “C” szektorba tudnak jegyet váltani. A felnőtt belépők 500,- forintba, a diák-nyugdíjas tikettek 250 forintba kerülnek. A 6 éves kor alatti gyermekek részére a mérkőzés megtekintése ingyenes. Online módon kizárólag klubkártyákkal lehetséges a vásárlás. A stadion pénztáraiban az elővételes jegyértékesítésnél nem kötelező a szurkolói kártya, de minden esetben szükséges egy hivatalos fényképes okmány bemutatása. Ha elővételben más részére kívánnak jegyet vásárolni, akkor kérjük hozzák magukkal az illető valamelyik hivatalos fényképes igazolványát, vagy egy jó minőségű, jól olvasható fénymásolatot az igazolvány mindkét oldaláról. Az elővételes jegyvásárlásnál a pénztárosok az telefonokkal lefényképezett igazolványokat is elfogadják. Mérkőzésnapon már csak az eredeti iratokat fogadják el. A mérkőzésre a helyszínen 2018. március 13-án (kedd) 16:00-18:00 óra között lehet elővételben jegyet vásárolni. A mérkőzés napján 2018. március 14-én (szerda) 16:00 órakor nyit a C-szektor pénztára. A vendégszektor befogadóképessége 306 fő, ami azt jelenti, hogy ennél több vendég drukkert nem tud a vendéglátó klub beengedni.

Figyelem! Az elővételes (Ticket Express jegyirodák) és online módon történő jegyvásárlás lehetősége 2018. március 12-én (hétfő) indul.

http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002159/Balmaz-Kamilla-Gyogyfurdo—Bekescsaba-1912-Elore

Forgalomkorlátozás:

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre Magyar Kupa labdarúgó mérkőzés zavartalan lebonyolítása érdekében ideiglenes forgalomkorlátozást rendeltek el 2018. március 14-én (szerdán) Balmazújváros városában az alábbi helyeken és módokon: 16.00 órától előreláthatólag 19.00 óráig a Semsey Andor utca Sport tér közötti útszakaszon, a Kastélykert utca felől, valamint a Sporttér utca teljes szakaszán a Debreceni utca irányában, a Semsey Andor utca felől egyirányú forgalmi rend kerül kialakításra. A fenti időpontban a Debreceni utcáról, a Sport tér felé behajtani tilos.

Szektorok:

Megközelíthetőség:

Térkép:

Stadion:

balmazujvaros_stadion

Kapcsolódó hivatkozások:
https://balmazfoci.hu/stadion/
https://balmazfoci.hu/jegyek/

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre

 

Felkészülési mérkőzés

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre

2-3 (1-2)

Időpont: 2017. június 28. (szerda) 18:00 óra (IDŐPONTVÁLTOZÁS!)

Helyszín: Balmazújvárosi Edzőcentrum

Cím: 4060 Balmazújváros, Böszörményi út 96.

Játékvezető: Szilágyi Sándor

Asszisztensek: Szilágyi Norbert, Kimért Tamás

Balmazújváros: Szécsi Gergő, Batarelo Ante, Fekete Ádám, Habovda Yura, Haris Attila, Kovács Ádám, Nemanja Andric, Rus Adrián, Tamás László, Vajda Sándor, Vólent Roland. Cserék: Horváth László, Belényesi Miklós, Virág Aladár, Bokros Tibor, Pintér Norbert, Carlo Alex, Zsiga Ervin, Németh Ádám, Kamarás György, Bódis Norbert.
Vezetőedző: Horváth Ferenc

Békéscsaba: Ribánszki László, Szélpál Norbert, Fehér Zsolt, Mészáros, Szalai Dániel, Nagy István, Kiss László, Oláh László, Birtalan Botond, Gyurján Bence, Tóth Dániel. Cserék: Máthé Gábor, Nagy Sándor, Viczián Ádám, Babinyecz Balázs, Pilán Márkó, Király Patrik, Kálmán Szilárd, Zahorán Balázs, Gránicz Patrik, Eszlátyi István, Ilyés Tamás, Kun László.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Fehér Zsolt (12. perc, öngól), Szalai Dániel (19. perc), Tóth Dániel (21. perc), Zsiga Ervin (61. perc), Eszlátyi István (74. perc).

Piroslap: Babinyecz Balázs (60. perc).

line_purple

Tíz emberrel fejezte be, de végig bíztató játékkal hozta a mérkőzést a Békéscsaba az NB I-es újonc ellen.

12. perc: Bal oldali beadást követően, a felszabadítani igyekvő Fehér lábáról a saját kapujába került a labda (öngól), 1-0. 
19. perc: Szép támadás végén, Nagy István beadását Tóth Dániel csúsztatta meg, a kapu torkából pedig Szalai passzolta be a játékszert, 1-1. 
21. perc: Formás bal oldali akció során Szalai lőtte át a labdát a hosszúra, ahol a kapufa közeléből Tóth Dániel bevetődve pöccintett a hálóba, 1-2. 
60. perc: Az utolsó emberként szabálytalankodó Babinyeczet kiállította a játékvezető. A 18 méteres szabadrúgást Zsiga tekerte a felső lécre, ahonnan a gólvonal mögé pattant le a labda, 2-2.
74. perc: Eszlátyi kapott mintaszerű kiugratást, kilépett a védők közül, majd a hazai kapus mellett, higgadtan a jobb alsó sarokba gurított, 2-3.

A késő délutánra változtatott időpont ellenére is igen nagy melegben kezdődött a találkozó, hiszen 34 Celsius fokot mutattak még árnyékban is a hőmérők az újvárosi edzőközpontban. Ötletes, intenzív játékkal rukkolt elő a Békéscsaba és a 12. percben esett öngól sem szegte kedvüket. Pár percen belül sikerült egalizálni, sőt rövid idő múlva még a mérkőzést is megfordították. Sikerült a meccs jó részében irányítani a játékot, a hazai csapat gyakorlatilag igazi helyzetig sem jutott. A nagy hőség miatt hozzávetőleg húszpercenként ivószünetet rendelt el a játékvezető. A második játékrészre majdnem teljes sort cserélt mindkét mester, a Békéscsabánál csak Nagy István maradt a pályán. Ebben a periódusban némileg más taktikával folytattuk a mérkőzést, átadtuk a területeket és innen próbáltunk építkezni. A 60. percben Babinyecz szabálytalansága miatt tíz emberre fogyatkoztunk és a vendéglátók egyenlíteni tudtak, de ez sem akadályozta meg Boér Gábor neveltjeit, hogy negyedórával a mérkőzés vége előtt, egy nagyszerű akció végén beállítsák a végeredményt: 2-3.

Folytatás három nap múlva ugyanitt, a Kazincbarcika ellen.

Horváth Ferenc: – Minden mérkőzésből lehet tanulni, így ebből is. Egyelőre nem az eredmény a lényeges, hiszen több olyan hibát is megtapasztalhattunk, amelyeket igyekszünk majd korrigálni, hiszen a bajnokságban ennél nyilván sokkal többre lesz szükség. Nem vártam túk sokat a mérkőzéstől, hiszen tegnap is kettőt edzettünk. Egyelőre az erőre helyezzük a hangsúlyt, mivel csak másfél hete dolgozunk, így a játékosok nem is tudtak még pihenni. Nem vártam, hogy fickándozni fognak – próbáltunk megcsinálni dolgokat, de jóval lassabban mozogtak, mint ahogy kellett volna – ehhez nyilván a 34 fokos meleg is jócskán hozzájárult. A játékosokat már megismertem az együtt töltött idő alatt, úgyhogy lassan a taktikai elemek is előkerülnek majd – próbálunk lehetőségeinkhez mérten a legjobban felkészülni az NB I-re. Megpróbálunk még igazolni, szeretnénk minőségileg javítani a kereten, dolgozunk rajta és meglátjuk mit sikerült elérni.

Boér Gábor: – Ez a mérkőzés is elérte a célját. Előtte is említettem, hogy ebben az időszakban nem az eredményből kell kiindulni, hanem a meccsterhelés elsősorban a lényeg. Nagyon örülök, hogy sikerült jól lehoznunk a meccset, hiszen ez is gyarapíthatta a megszerzendő tudást és gyakorolhattuk azokat a dolgokat, amelyekre nagy szükségünk lesz a bajnokság folyamán. Jó volt látni, hogy visszaköszöntek azok az elemek, amelyeket az elmúlt tíz napban elővettünk. Nagyon sok sikert kívánok a Horváth Ferinek és a Balmazújvárosnak az élvonalban, nem lesz könnyű dolguk. Nagyon erős és hosszú bajnokság áll előttünk és mindenképpen szeretnénk élcsapatként résztvenni a feljutásért folytatott harcban, reméljük az elvégzett munkát kamatoztatni tudjuk. Hogy ez mire lesz elég a végén, ahhoz jó adag szerencsére és a körülmények megfelelő alakulására is szükségünk lesz, hiszen iszonyú kiegyenlített szezon áll előttünk. A keretben minimális változás várható, még egy védekező középpályást keresünk. A Kiss Laci sorsáról még a héten beszélni fogunk, hiszen a jönő héten már edzőtáborba utazunk, oda pedig szeretnénk a tényleg végleges kerettel menni.

line_purple

A mérkőzést az 54/2004-es kormányrendelet értelmében, zártkapuk mögött kell lejátszanunk, ugyanis az edzőcentrumban található pálya nincs hitelesítve biztonságtechnikai szempontból – olvasható a vendéglátó klub weboldalán.

https://balmazfoci.hu/2017/06/holnap-zartkapus-lesz-elso-hazai-felkeszulesi-merkozesunk/

Boér Gábor: – Újabb négy edzésen vagyunk túl, úgy gondolom nagyon sokat dolgoztak a srácok. Jelen pillanatban eléggé megterhelő mindenki számára a dolog, hiszen amellett, hogy az edzés mennyisége is tisztességes, a nagy meleg is jócskán igénybe veszi ilyenkor a szervezetet. A tűző napon adott esetben 35-36 Celsius fok körüli a hőmérséklet, de mindezek ellenére nagyon jól reagálnak játékosaink a munkára. Vevők az új dolgokra és a hozzáállás is teljesen rendben van. Elmondhatom, hogy eddig példamutató az összes játékosom mentalitása, amely természetesen nem dícséret – hiszen ez lenne a minimum, amit elvárhatunk tőlük. Remélem, hogy ez a hozzáállás alapvetően meg fogja határozni a csapat következő szezonbeli teljesítményét és eredményeit is. Kiértékeltük a múlt heti teszteket, melyekből egyértelműen látszik milyen területeken kell még fejlődnünk, javulnunk az előrelépés érdekében. Természetesen fizikálisan is van hova fejlődnünk, de az a célunk, hogy a bajnokság kezdetére mindenki megfelelő állapotba kerüljön. A mai edzőmérkőzésen megint egy-egy félidőt játszik a keret azon része, aki elutazik Balmazújvárosba. Mivel a csúcsterhelés közepén járunk, így eredmény szempontjából még ezúttal sem várhatunk sokat. De ettől függetlenül az a minimális elvárás, hogy a futómennyiség és a játék minősége megfelelő legyen. Emellett továbbra is szeretnénk az új játékrendszert előtérbe helyezni és azon dolgozunk, hogy azok az elemek, amelyek az előző edzőmeccsen is megjelentek, még jobbak és tökéletesebbek legyenek. Szeretném, ha az elemzés során feltárt hibák okait ezúttal már megszüntetnénk és természetesen továbbra is figyelni fogjuk az újonnan feltárt rossz megoldásokat és döntéseket, hogy a későbbiekben ezeket is korrigálni tudjuk.

A hét hátralévő részében csütörtökön délelőtt lesz egy prevenciónk, illetve regenerálásunk, délutánra pedig kötelezően úszás van előírva mindenkinek. Pénteken már ismét két edzés lesz, szombaton pedig újra Balmazújvárosba utazunk, ahol a Kazincbarcika ellen folytatjuk az edzőmeccsek sorozatát.

Elmondhatom, hogy az újonnan érkező játékosokkal már megismerkedtünk és feltérképeztük egymást. Nagyon pozitív a benyomásunk. Ahogy emberileg megtapasztaltuk őket látszik, hogy abszolút beleillenek abba az elképzelésbe, amelyet szeretnénk kialakítani. Nagyon jó a hozzáállásuk, megfelelő sportemberekre találtunk bennük és mindegyikük erősítés lehet a következő szezonra. Sikerült megtalálnunk a megfelelő játékosokat azokra a posztokra, ahova szerettük volna. Nyilván sok munka vár még ránk és a későbbi történések döntik majd el véglegesen, hogy mennyire tudtak beilleszkedni, de én most azt tudom mondani, hogy ezzel biztosan nem lesz gond. A próbázókkal kapcsolatban: Nagy Richárdtól elköszöntünk, az Ő segítségére nem tartunk igényt, Kiss Lászlót még a mai napon teszteljük, a hét hátralévő napjaiban pedig eldől, hogy mi lesz vele. A védekező-középpályás posztra mindenképpen szeretnénk még igazolni, remélem hogy hamarosan az összes ilyen jellegű kérdés tisztázódni fog és az edzőtáborba már azzal a kerettel tudunk elutazni, akikre számítunk a bajnokság hátralévő részében is. A mérkőzés előtt, azok a játékosok, akik nem lesznek keretben edzésen vesznek részt. Dlusztus András ma még biztosan nem játszik, mert úgy ítéltük meg, hogy az elmúlt két napban komoly terhelést kapott.

line_purple

Fotók

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/316726138740415