Címkézett bejegyzés

Videó csütörtök

Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:

http://www.facebook.com/1912elore

https://www.instagram.com/1912elore/

Az NB I-es kiesőkkel bővült a másodosztály mezőnye

Őrületes végjáték után a Balmazújváros és a Vasas esett ki a labdarúgó NB I-ből! A Balmaz hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott a Fradival, de a bennmaradáshoz ez nem volt elég, mivel a DVTK Makrai Gábor 85. percben szerzett góljával 2–1-re megverte a Videotont. A harmadik helyet az Újpest szerezte meg, amely saját közönsége előtt 2–1-re legyőzte a DVSC-t. A negyedik helyen a Budapest Honvéd végzett, így a kispesti csapat indulhat az Európa-ligában.

Az NB I utolsó fordulóját megelőzően a kiesés ellen küzdő öt csapat mérkőzésein összesen 81 forgatókönyv volt lehetséges! Ebből az a variáció teljesült, hogy nyert a DVTK, ikszelt a Balmazújváros, kikapott a Vasas, míg a Haladás legyőzte a Mezőkövesdet.

Ezek az eredmények a Balmazújváros és a Vasas kiesését jelentik. A Balmaz a 94. percben Rudolf Gergely révén bevette a Ferencváros kapuját, ami bennmaradást ért volna Horváth Ferenc csapatának, ám a korábbi magyar válogatott támadó találatát les miatt nem adták meg. Jó ítélet született.

Diósgyőr a csereként beálló Makrai Gábor jóvoltából a 87. percben szerezte a győztes gólját a Videoton ellen. Ha a miskolciak nem nyertek volna, búcsúznak és a Balmazújvárosnak elég lett volna a döntetlen az élvonalbeli tagság megőrzéséhez.

A Vasas az este folyamán egy percig sem állt bennmaradást érő helyen, mivel simán kikapott a Budapest Honvédtől, amely az Újpesten vereséget szenvedő DVSC-t megelőzve feljött a negyedik helyre, így indulhat az Európa-ligában. A harmadik helyet a kupagyőztes lila-fehér gárda szerezte meg.

A Balmazújváros és a Vasas helyett a következő szezonban az MTK és a Kisvárda szerepelhet az NB I-ben. Korábban pedig már az is kiderült, hogy a harmadosztályból a Monor és a Kaposvár is feljutott a másodosztályba és már csak a Közép-csoportban maradt nyitott kérdés a Pécs és a Tiszakécske között. Az NB II-ben a Sopron lefelé történő osztályváltása már fordulókkal ezelőtt kiderült, de matematikailag még egészen a bajnoki táblázat 14. pozíciójától lefelé a Kazincbarcika, a Csákvár, a Siófok, a Zalaegerszeg, a Szeged és a Szolnok közül további két együttes búcsúzhat. Mindent összevetve parázs és izgalmas végjáték várható a 2018. június 3-án (vasárnap) megrendezendő utolsó fordulóban.

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

Békéscsaba 1912 Előre
2
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
1
0'
Ribánszki László, Zahorán Balázs, Nagy Sándor, Mezei Szabolcs, Szatmári István, Gránicz Patrik, Urbin Péter, Király Patrik, Hursán György, Viczián Ádám, Szélpál Norbert. Cserék: Uram János, Dávid Zoltán Gergő,  Lustyik Levente, Mészáros Márk, Szalai Dániel, Sinanovic Sinan. Vezetőedző: Boér Gábor
0'
Szécsi Gergő, Papucsek Barna, Jagodics Bence, Pongrácz Viktor, Óvári Zsolt Levente, Domokos Bálint, Patvaros Zsolt, Farkas Norbert, Berki István, Szalai András József, Kóródi Nándor. Cserék: Verpecz István, Bora György, Szabó Balázs, Kamarás György, Biró Ákos, Peszmeg Viktor Tamás, Ternován Patrik. Vezetőedző: Bekő Balázs
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, fehér szerelésben az Előre. A vendég csapat kezdte a találkozót.
4'
Szélpál Norbert
12'
Szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat, Szatmári ballábas lövése a felső kapufát érintve hagyta el a játékteret.
16'
Egyelőre a középpályán gyűri egymást a két csapat, a kapuk nem forognak veszélyben.
17'
Egy formás hazai támadás végén, közelről Király emelte a kapu fölé.
19'
Viczián adott be a tizenhatos vonalának megegyező helyről, Szatmári szép mozdulattal, kapásból lőtt, de ismét fölé szállt a labda.
20'
Farkas Norbert
21'
Viczián Ádám
24'
Király szabadrúgásból élesen lőtt a vendég kapu elé, az érkező Urbin egy ütemmel maradt le.
25'
Az ellentámadásból a vendégek kerültek kecsegtető helyzetbe, de Berki pördítését Ribánszki hárította.
26'
Egy jól beívelt szögletre Hursán érkezett, fejese a jobb sarokban kötött ki, védhetetlenül.
33'
Zahorán beadását Urbin fejelte kapura, de Szécsi a helyén volt.
35'
Gránicz szögletét Hursán fejelte a kapu felé, de kirúgás lett belőle.
37'
Berki István góljával egyenlítettek a vendégek.
43'
Viczián óriási bedobása után az újvárosi védelem felszabadított, egészen Nagyig, akinek 25 méteres lövése fölé szállt.
44'
Megismételődött a gól előtti szituáció, de Berki fejese ezúttal célt tévesztett.
45'
A játékvezető 1 percet hosszabbít.
46'
Berki megint helyzetbe került, de a közeli lövése a kapufa mellett elsuhant.
46'
1-1
46'
Elkezdődött a második félidő, a hazaiak indították útjára a labdát.
46'
Nagy Sándor helyett Szalai Dániel folytatja.
47'
Király Patrik
55'
Meglepetésre a vendég együttes kezdte jobban a második félidőt. Szerencsére ez csak a mezőnyfölényben mutatkozott meg.
57'
Szalai a jobboldalon lefutotta a teljes vendég védelmet, lapos beadására Szatmári érkezett és védhetetlenül gurított a kapuba.
59'
Mezei helyett Lustyik a pályán.
60'
Óvári helyett Szabó Balázs és Szalai András helyett Kamarás folytatja.
65'
Egy gyors támadás végén, Grániczhoz került a labda, tíz méterről mellé rúgta.
66'
Egy percen belül Gránicz újabb lehetőséghez jutott, de a vendég kapus a helyén volt.
67'
Bora folytatja Farkas helyén.
70'
Gránicz 30 méteres, jobb alsó lövését a kapus védte.
71'
A vendég csapat jutott szabadrúgáshoz a tizenhatos vonalánál. A belőtt labda ide-oda pattogott, míg végül a felső lécet érintve elhagyta a pályát.
73'
Papucsek Barna
81'
Gránicz Patrik
81'
Patvaros Zsolt
83'
Szélpál mintaszerűen szerelt a tizenhatoson belül.
84'
Mészáros érkezik Gránicz helyett.
87'
Szatmári eldönthette volna a mérkőzést, Hursán remek labdájával került tiszta helyzetbe, de lövése a kapu mellé szállt.
89'
Urbin Péter
90'
A játékvezető 3 percet hosszabbít.
90'
2-1

Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

Magyar Kupa 2017/2018. 10. forduló 2. mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

1-2 (0-1)

Időpont: 2018. április 4. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Bogár Gergő

Asszisztensek: Varga Gábor, Baghy Csaba

Alapvonali játékvezetők: Karakó Ferenc, Takács János

Tartalék játékvezető: Bornemissza Norbert

Békéscsaba: Máthé Gábor, Birtalan Botond, Gránicz Patrik, Tóth Dániel, Király Patrik, Babinyecz Balázs, Kiss László, Viczián Ádám, Nagy Sándor, Szélpál Norbert, Gyurján Bence. Cserék: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Nagy István, Urbin Péter, Lustyik Levente, Hursán György, Kálmán Szilárd.
Vezetőedző: Boér Gábor

Balmazújváros: Szécsi Gergő, Rus Adrián, Tamás László Hunor, Habovda Yuriy, Haris Attila, Andric Nemanja, Batarelo Ante, Lasha Shindagoridze, Vajda Sándor, Kónya Márk, Schmid Áron. Cserék: Pogacsics Krisztián, Sigér Dávid, Jagodics Bence, Eke Uzoma, Harsányi Zoltán, Irakli Maisuradze.
Vezetőedző: Horváth Ferenc

Gólszerzők: Lasha Shindagoridze (40. perc), Király Patrik (75. perc), Harsányi Zoltán (80. perc).

Sárga lap: Gránicz Patrik (5. perc, 38. perc – kiállítva).

40. percben: az emberelőnybe került vendégek Shindagoridze révén megszerezték a vezetést, 0-1.

76. perc: büntetőhöz jutottak a hazaiak. A 11-est Király biztosan értékesítette, 1-1.

81. perc: a csereként beállt Harsányi ismét vezetéshez juttatta a vendégeket, 1-2.

Az első negyedórában kiegyenlített játék folyt a pályán, majd a 15. percben Birtalan lövése fölé szállt. A folytatásban a csabaiak veszélyeztettek többet, Gránicz lövése és Babinyecz fejese is célt tévesztett. A 35. percben Király távoli nagy bombáját Szécsi nehezen mentette, és közben ütközött a kapufával, a vendégek hálóőrét ápolni kellett. A 43. percben Birtalan 24 méteres lövését védte Szécsi kapus.

Fordulás után a 49. percben Király lőtt mellé, majd mindkét oldalon cserék következtek. A félidő közepén a 76. percben a Kálmán buktatásáért megítélt tizenegyest Király értékesítette. Öt perccel később az újvárosiak a csereként beállt, Harsányi góljával ismét vezetést szereztek. A látottak alapján a küzdelmes mérkőzésen hiába játszottak mezőnyfölényben a csabaiak az első félidőben, Gránicz kiállítása után, több mint egy félidőn át emberelőnyben lévő újvárosiak nyertek és kettős győzelemmel jutottak a legjobb négy közé. A látottak alapján a mai napon a Békéscsaba nem érdemelt vereséget.

Boér Gábor: – Nemcsak jól kezdtünk, de jól is játszottunk az egész meccsen is, még ha az eredményjelzőn nem is ez látszik. Igazságtalan dolog a futball, főleg ha valakik igazságtalanná teszik. Nagyon megdicsértem a csapatot, hiszen nagyon jól fociztak és végig irányították a mérkőzést. Sajnos az a dolog, amivel küszködünk a tavasz folyamán ismét megjelent a játékunkban, nem tudunk gólt lőni, nem tudjuk sikerrel lezárni a támadásainkat, ami igen nagy hátrány – főleg egy ilyen jó csapat ellen. Ettől függetlenül a mai teljesítménnyel elégedett vagyok, ha ilyen hozzáállást tapasztaltam volna az első meccsen, sokkal jobbak lehettek volna az esélyeink. Sok sikert kívánok a Balmazújvárosnak, hiszen a két meccs alapján abszolút megérdemelték a továbbjutást. Ebből az egészből építkeznünk kell, le kell mentenünk a pozitív dolgokat, de továbbra is érthetetlen számomra, hogy valaki miért élvezi ezt – remélem, mindenki tudja miről beszélek -, mert élvezte is, aki ezt tette velünk. Négy nap múlva megint meccset játszunk, aztán szerdán ismét, sűrű a program – ezért nagyon fontos, hogy mindkét mérkőzést megnyerjük hazai pályán, eredményesebbek, hatékonyabbak legyünk. Ezen kell dolgoznunk, ki kell frissíteni a srácokat. Emlékeim szerint két kapura lövése volt az ellenfélnek a mai napon, mindkettő gól lett. Sokat próbálkoztunk, de mindig célt tévesztettünk vagy csak a szerencse nem állt mellénk – úgyhogy ezt valamikor biztosan vissza fogjuk kapni.

Horváth Ferenc: – Azt gondolom, hogy az első húsz percet kivéve kézben tartottuk a mérkőzést. Sajnos nem egyszerű dolog három órát utazni, aztán egyből mérkőzést játszani, úgyhogy az eleje nem tetszett, de azon kívül elégedett vagyok.  Jól játszottunk, büszkék lehetnek játékosaim arra, hogy elértek a Magyar Kupa elődöntőjébe. Nem lenne reális ha azt mondanám, hogy szeretnénk megnyerni a kupát, de mint titkos álom eljátszadoztunk a gondolattal.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Fotók

YouTube

Élő tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/360394481143853/

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

Időpont: 2018. április 4. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre mindenki számára ingyenes a belépés. Az ülőhely foglalását 5,- forintos, úgynevezett helyjegy vásárlásával lehet megoldani – akár online módon, akár a mérkőzés előtt a helyszínen, vagy személyesen elővételben. Aki nem szeretne ezzel a lehetőséggel élni, annak elegendő a mérkőzés előtt egy-egy 0,- forintos tiszteletjegyeket igényelni a kasszáknál. Bérletes szurkolóink belépése és ülőhelye a Magyar Kupa mérkőzésre is biztosított.

A hazai pénztárak 16:00 órakor, a vendég kasszák pedig 17:00 órakor nyitnak.

Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére igényelhetnek jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002149/Bekescsaba-1912-Elore—Balmaz-Kamilla-Gyogyfurdo

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, az 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

line_purple

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

line_purple