Címkézett bejegyzés

Ferencvárosi TC II. – Békéscsaba 1912 Előre

Ferencvárosi TCBékéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés

Ferencvárosi TC II. – Békéscsaba 1912 Előre

0-2 (0-2)


Időpont: 2024. február 24. (szombat) 12:00 óra

Helyszín: Budapest, Népligeti Sporttelep

Cím: 1101 Budapest, Kismartoni út 4.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

FTC: Radnóti Dániel, Ladányi Gergő, Almássy Levente, Horváth Bence, Molnár Márton, Manner Balázs, Keita Djamadi, Berényi Erik, Szabó Szilárd, Bagi Ádám, Gágyor Domán. Cserék: Tóth Zalán, Nemes Márton, Birkás Gergely.
Vezetőedző: Korolovszky Gábor

Békéscsaba: Póser Dániel, Kovács Gergő, Albert István, Bora György, Mihály Bálint, Hodonicki Márk, Farkas Márk, Tóth Máté, Pusztai András, Zádori Krisztián, Sármány Kristóf. Cserék: Krnács Richárd, Komáromi Csongor, Pintér Norbert, Zvara Levente, Szabó Csaba, Kuzma Hunor, Hulicsár Máté, Himics László.
Vezetőedző: Csató Sándor

 Gólszerzők: Zádori Krisztián (10. perc), Pusztai András (45. perc).


Az ősszel megszokott nyitott hadrend már a 9. percben meghozta a vezetést és ezt követően is irányítottuk a játékot. Ekkor még a ferencvárosiak jól fedték le a védő harmadukat, csak a végjátékban kapituláltak újból, amikor Pusztai talált be egy szépen kidolgozott akció végén.

A második félidőt a hazaiak kezdték jobban, ez azonban kevésnek bizonyult az eredmény módosításához. Cseréink ismét jól szálltak be és abszolút hozzá tudtak tenni a mérkőzéshez. Érkeztek a helyzetek is, de vagy a kapus vagy a kapufa megvédte a fővárosiakat az újabb góloktól.

Csató Sándor: – Jó iramú mérkőzést játszottunk, az első negyvenöt perc során sok szép támadásunk volt. A második félidő első harmadában kicsit kapkodtunk, a cserék hatására azonban visszatért játékunk a régi mederbe. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtunk nagyobb arányban nyerni.


Az FTC-MVM Népligeti Sportközpont a Ferencvárosi Torna Club központi sporttelepe.

https://www.fradi.hu/ftc-mvm-sportkozpont


Esemény:


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Nagyszénás SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

Nagyszénás SEBékéscsaba 1912 Előre

Vármegyei I. osztály 2023/2024.
13
. forduló

Nagyszénás SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

3-1 (1-0)


Időpont: 2024. február 24. (szombat) 14:00 óra

Helyszín: Nagyszénási focipálya

Játékvezető: Fekete Tibor

Asszisztensek: Bán János, Diószegi Olivér

Nagyszénás: Godár György, Lugasi József, Szlovák Norbert, Lugasi Martin, Libor Gergő, Kukovecz Dániel, Gazsi Balázs, Nagy Szabolcs Dávid, Sebők Martin, Lévai Balázs. Cserék: Ugró Krisztián, Simon László, Kálmán Péter, Nagy Máté Miklós, Valuk Adrián.
Vezetőedző: Juhász Norbert

Békéscsaba: Somogyi Pál, Csikós Elek, Harmati Zoltán, Gedó Gergő Adrián, Bacsa Krisztián, Lauri Giuseppe Junior, Hursán Gergő János, Pusztai Olivér, Rostás Szilárd Pál, Farkas Ádám, Balázs Roland Bence. Cserék: Takács Boldizsár, Bíró Bence János, Lipcsei Zsolt, Kurai Levente, Orvos Levente, Rózsavölgyi Márton, Ilyés Brúnó.
Vezetőedző: Jakab Péter

 Gólszerzők: Nagy Szabolcs Dávid (29. és 72. perc), Rostás Szilárd Pál (58. perc), Gazsi Balázs (60. perc).

 Sárga lapok: Nagy Szabolcs Dávid (58. perc), Szlovák Norbert (61. perc).


Jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Két újabb érkezővel véglegesnek tekinthető a keret

A Békéscsaba 1912 Előre két újabb érkező szerződtetésével gyakorlatilag véglegesnek tekinti a rendelkezésre álló játékoskeretet.

Kovács Gergő

Belső védő pozícióba igazoltuk a fiatal 21 éves, közel kettőszáz centiméter magas Kovács Gergőt, aki Fehérgyarmaton kezdte pályafutását, most pedig már lila-fehér színekben harcolhatja ki a feljutást.

Himics László

Támadó-középpályásként segíthet csapatunknak a szintén fiatal 22 éves Himics László, aki Kisvárdáról érkezett az Előréhez és a felkészülési mérkőzések, valamint a tréningek folyamán maximálisan meggyőzte a szakmai stábot alkalmasságáról. Laci a 2020/2021-es idényben már az OTP Bank Ligában is bemutatkozhatott, úgyhogy összességében jelentős NB-s tapasztalattal bír.

Mindkét új labdarúgónknak sok sikert és sérülésmentes szezonokat kívánunk Békéscsabán!

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

 

Békéscsaba 1912 Előre – Karcagi SE

Békéscsaba 1912 ElőreKarcagi SE

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Karcagi SE

2-1 (1-0)

A mérkőzés játékideje: 60 + 45 perc.


A belépés ingyenes és a 4-es, valamint 5-ös számú kapun keresztül is lehetséges. A körgát oldalán a büfé nyitva, élő közvetítés viszont nem lesz ezúttal.


Időpont: 2024. február 17. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (műfüves pálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Nemczov Márk

Asszisztensek: Belanka Zsolt, Mákos Gergő

Békéscsaba: Póser Dániel, Kuzma Hunor, Albert István, Bora György, Mihály Bálint, Pusztai András, Farkas Márk, Hodonicki Márk, Tóth Máté, Sármány Kristóf, Zádori Krisztián. Cserék: Krnács Richárd, Szabó Csaba, Kovács Gergő, Zvara Levente, Komáromi Csongor, Pintér Norbert, Hulicsár Máté, Himics László.
Vezetőedző: Csató Sándor

Karcagi SE: Feldisinecz Edvárd, Aszalós Richárd, Győri Ábel, Csiki Norbert, Caba Gabriel, Pataki Zalán, Karmacsi Richárd, Győri Benjamin, Székely Dávid, Vona Ferenc, Erdei Martin. Cserék: Grosz Erik, Kovács Dániel, Nikic Nemanja, Maruscsak Jan, Constantinescu Marius, Varga Zsolt, Béres Dávid.
Vezetőedző: Varga Attila

 Gólszerzők: Hodonicki Márk (37. perc), Zvara Levente (80. perc), Kovács Dániel (99. perc).


Februárhoz képest igazi tavaszi időjárásban kezdődött a mérkőzés, fehér mezben a vendégek, csapatunk pedig a szokásos lilában. Jó iramban indult a találkozó és az első lehetőség Tóth Máté előtt adódott, amikor az 5. percben szabadrúgást végezhetett el, ám a tervezett kombinációt a karcagiak lefülelték. Hátul Farkas, a szélen pedig Hodonicki láthatóan nagy kedvvel játszott, de ennek ellenére is akadozott a játék, hiszen a játékvezető talán indokolatlanul túl sok mindenért állította meg a játékot. Az első sarokrúgásra a 17. percig kellett várnunk, de ez a lehetőség sem járt eredménnyel. A 20. percben a második szögletünk utáni kipattanót már sikerült a hálóba juttatni, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Látszott a szándék, fent védekeztünk és szinte nem is engedtük a térfelünkre az ellenfelet, ennek érdekében a középpálya jól szűrte a labdafelhozatalt, védelmünk pedig kiválóan segítette a támadások építését. A 29. percben Farkas szaladt el és tálalt Sármány elé, aki a kapus mellett elgurította a labdát, de sajnos a kaput is elkerülte a játékszer. Egy perccel később Tóth Mátét kellett ápolni, ezért állt a játék. A 36. percben ismét Sármányt keresték a labdával a többiek, de Feldisinecz kapus szemfüles volt. A 37. percben aztán megtört a jég, egy tudatos szögletvariációt követően Albert csúsztatta a rövidre érkező labdát, melyet Hodonocki továbbított a kapuba (1-0). Az első kaput eltaláló karcagi próbálkozásra a 41. percig kellett várni: Erdei lőtt körülbelül 15 méterről, de Póser kapus nagy biztonsággal védett. A 44. percben Bálint tudott a szélen elfutni, egy látványos és gyors támadás végén leshelyzetet fújt a spori. Az 52. percben újabb szabadrúgáshoz jutottunk, de Tóth Máté próbálkozására odaért a kapus. Az 54. percben a karcagiak is eljutottak a helyzethez, egy szabadrúgást követően a visszalőtt labda nem sokkal kerülte el a kapunkat. A 60. percben még Bálint is megkínálta a kapust, de maradt az egygólos előny.

Békéscsaba 1912 Előre - Karcagi SE 2-1 (1-0)

A rövid szünetben mindkét mester változtatott a kereten, nálunk hat mezőnyjátékost és kapust cseréltünk, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson. A 64. percben középen tudtuk felhozni a labdát és Pintér jutott lövésig, aki a jobb kapufát találta el – szép támadás volt. A 68. percben Pintér passzolt Hulicsár felé, de a karcagi hálóőr jó ütemben mozdult ki. A 70. percben cseréltek a vendégek, Aszalós helyére Kovács Dániel érkezett, majd egy kicsivel később két újabb karcagi labdarúgó is lehetőséget kapott. A 78. percben Himics cselezte magát a tizenhatoson belülre, majd Hulicsár elé passzolt, aki elemi erővel, kapásból a felső lécet találta el. Egy perccel később ismét Himics volt a főszereplő, aki büntetőt harcolt ki. A tizenegyest Zvara lőtte laposan a kapuba (2-0). Az újabb frissítéseket követően éledezni látszottak a fehér mezesek, többször egymás után felértek a kapunk elé. A 93. percben egy formás támadás végén Zvara lőtt távolról, de a labda elkerülte a kaput. A 96. percben még egy változtatást eszközölt Varga Attila, így lényegében mindenki pályára léphetett. Egy labdavesztést követően góllá érett a karcagiak akarata, a csereként beállt Kovács Dániel lövése talált utat a kapunkba (2-1).

Csató Sándor: – Túl vagyunk a felkészülés nehezén, mindenki becsületesen elvégezte az előírt munkát, ami látszott a mai mérkőzésen is. Fáradtabban mozogtunk, ennek ellenére sok helyzetet dolgoztunk ki, de a befejezéseknél tompábbak és lassabbak voltunk. Szervezett ellenféllel találtuk magunkat szemben, amely jól védekezett és veszélyesen kontrázott.

A végére talán elfáradtunk némileg a hosszú és munkás hét után, több ígéretes helyzet is kimaradt a mérkőzésen, de összességében megérdemelten tudtunk győzni az utolsó előtti edzőmeccsen is.


Esemény:


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Az utolsó előtti edzőmeccs következik

A felkészülési időszak legkeményebb hete a Karcagi SE elleni edzőmérkőzéssel zárul 2024. február 17-én (szombat) 11:00 órától. A meccs ráadásul a két fél előzetes megegyezése alapján százhúsz percig tart, tehát a hétközi csúcsterhelés a meccsnapon tetőzik majd.

Békéscsaba 1912 Előre – Karcagi SE

Következő vendégeink a karcagiak, akik szintén a harmadosztályban, az Észak-Keleti csoportban szerepelnek. Tizenhét lejátszott forduló után táblázatuk kilencedik pozícióját foglalják el, mérlegük 7 győzelem, 4 döntetlen és 6 vereség. Vezetőedzőjük az a Varga Attila, akit korábban például a Soroksár, a Mezőkövesd, a Cegléd, a Siófok, vagy éppen a Kazincbarcika edzőjeként is ismerhetünk és számtalan alkalommal találkoztunk is vele. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyeiek új klubmenedzserrel vágtak neki a 2024-es esztendőnek és hat igazolást is bejelentettek. Érkeztek: Csala Tibor (Marosvásárhely), Caba Gabriel (Máramarossziget), Aszalós Richárd (Székelyudvarhely), Grósz Erik (Avintul Reghen), Vajda Cristofer (Tiszaújváros), valamint Erdei Martin (Tiszafüred). A felkészülésük során a következő eredmények születtek: Aranyszarvas SE – Karcag 0-1, Tiszafüred – Karcag 0-1, Karcag – Füzesgyarmat 1-0, Karcag – Kecskeméti II. 1-3 és Karcag – C. Oradea 1-2.

A Karcag elleni egyenlegünk nem makulátlan, hiszen második csapatunk kétszer is vereséget szenvedett a 2022/2023-as idényben (1-4 és 2-1), de első csapatunknak is csak egy-egy döntetlenre és vereségre futotta a 2006/2007-es idényben (4-1 és 1-1).

Persze, ahogy sokszor leírtuk és elmondtuk, a felkészülési meccseken nem csak az eredmény a lényeg, ráadásul a legkeményebb hét után nyilván nem leszünk a legpihentebb állapotban. Mindentől függetlenül a csapat tagjai nyilván mindent meg fognak tenni a győzelemért és a gólszerzésért, így egészen biztosan parázs és izgalmas edzőmeccs vár ránk.

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: