Szépül a pálya, alakul a program

Hétfőn kialakult a csapat heti edzés terve, valamint a 2015. március 31-én (kedd) 18:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC pályaavató mérkőzés programja is. A hétfő pihenőnap volt a csapatnál, a hét további részében azonban napi két edzéssel, taktikai értekezlettel és videózással is készülnek a jövő hét keddi rangadóra. A centerpálya szépül, a frissen készült felvételeken látható, hogy már teljes díszben pompázik. A délutáni napsütéses időben kifejezetten szép látvány. Csapatunk csütörtökön délután már egymás közötti, mérkőzés-körülményeket szimuláló meccsel hangol. Március 30-án (hétfőn)  17:00 órától pedig nyílt, mindenki által megtekinthető, bemutató edzéssel várja szurkolóit és a sajtó képviselőit a centerpályán. Amennyiben esni fog, úgy az edzés nem a centerpályán kerül lebonyolításra, mivel a keddi mérkőzés miatt óvni kell a pálya épségét.

A pályaavató derbin meglepetésekkel is szolgálunk és tekintettel a meccs fontosságára, valamint a nem mindennapi körülményekre semmiképpen ne csináljanak más programot kedd estére!

Szurkolóinkat a belépésnél egy exkluzív 32 oldalas Előre prospektussal lepjük meg.

A mérkőzés előtt Barkász Sándor, dr. Kovács Mihály és a tervek szerint Szarvas Péter polgármester is köszönti a szurkolókat és miután az első labda megérkezett az égből, a kezdőrúgást is ők végzik el.

A félidei szünetben csinos lányok szórakoztatják egy rövid aerobik bemutatóval szurkolóinkat, a Forma Bontó Rekreációs Fitnesz Központ jóvoltából. Nézőink között kisorsolunk egy mezt és egy labdát, melyet csapatunk minden tagja aláírt, valamint egy 6.000,- forint értékű fitnesz bérletet is. A sorsolás a bérletek és a mérkőzésre értékesített belépők sorszámai alapján történik majd.

Belépőjegyeket elővételben is vásárolhatnak:
2015. március 25 és 31. között a Hetes Kft. Andrássy úti Sportáruházában nyitva tartási időben,
2015. március 26 és 31. között a Kórház utcai székház emeletén 10:00 és 12:00 óra között.

Az árak változatlanok: diák/nyugdíjas 500,- Ft, felnőtt 700,- Ft.
Kérjük a rendelkezésre álló nyitva tartási idők maradéktalan betartását!

A mérkőzés megtekintéséhez NEM szükséges külön szurkolói kártya kiváltása.
Belépőjegyek online rendelésére egyelőre nincs mód.

Természetesen a helyszínen, a mérkőzés előtt – a szokásos módon is meg lehet váltani a belépőket.

Egy szó, mint száz úgy gondoljuk, hogy tartalmas és szórakoztató kedd esti programra van kilátás a Kórház utcában, ahol a szotyi és tökmag fogyasztása is engedélyezett! Rajtunk és a csapaton semmi sem múlik! Bízunk benne, hogy szurkolóinkon sem!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Briliáns Botond

A magyar csodagólról áradozik a világ.

A Daily Mail – a vasárnapi el Clásico előtt megjelent – cikkében arról írt, hogy Birtalan feladta a leckét Cristiano Ronaldónak és Lionel Messinek. A Metro egyenesen az „év góljaként” adta el a pazar, léc alá helyezett találatot, amelyről a Mirror és az Eurosport.com is külön cikkben emlékezett meg.

Franciaország sem maradt ki a körből, a So Foot a hétvége kiugró (lefele, fölfele) teljesítményeinek csapatába, pontosabban annak kispadjára választotta Birtalant, többek között a vasárnap szintén pazar gólt jegyző Juan Mata mellé.

A focivideók kedvelt gyűjtőhelye, a 101GreatGoals meghajolt a magyar játékos teljesítménye előtt – ők is odaítélték már a szezon találatát. A tengerentúlra szintén eljutott a gól híre: az SB Nation egyik blogján kapták fel a „magyar skorpiót”, a Bleacher Report pedig a hétvége 10 legszebb gólja közé választotta, a második helyre. 

Meghódította Olaszországot is a csabai csatár, legalábbis a Corriere della Sera olvasóit biztosan.

Jelenlegi helyzetében a magyar futball ritkán hódít az országhatárokon kívül, Birtalan Botond ezúttal kiváló reklámja volt hazánk és Békéscsaba labdarúgásának.

Amikor elrúgtam – tudtam hogy gól lesz belőle.

„A barátaim másnap jelezték, hogy a neten rengeteg helyen fent van a gól, a meccs után pedig, ahogy ilyenkor lenni szokott, a többiek ugrattak rendesen az öltözőben. Utaltak rá, hogy ideje lenne visszavonulni, mert ennél többet nem tudok kihozni a karrieremből – újságolta a Nemzeti Sportnak a huszonöt éves Birtalan Botond. – Amikor láttam, hogy a jobbhátvédünk megindul a labdával, egyből elindultam a kapu felé, a beadás kissé mögém érkezett, így annyiból tudatos volt a mozdulat, hogy mindenképpen szerettem volna a kapu felé irányítani a labdát, mivel több csapattársam is a közelben volt. Amikor elrúgtam, akkor viszont tudtam, hogy gól lesz belőle, az ilyesmit megérzi az ember. Az egyetlen negatívum, hogy végül kettő kettő lett a mérkőzés végeredménye.”

http://1912elore.hu/site/player/birtalan-botond/

Kapcsolódó cikk:

http://www.beol.hu/bekes/sport/mar-majdnem-egymillioan-lattak-a-csabai-csodagolt-603851

Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

gyirmot_fc_gyor_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 20. forduló

Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

2-2 (1-0)

Időpont: 2015. március 21. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Győr-Gyirmót, Gyirmót SE Sporttelep

Játékvezető: Berke Balázs

Asszisztensek: Kepe Arnold, Kulman Tamás

Tartalék játékvezető: Jakab Árpád

Gyirmót: Somogyi Csaba, Beliczky Gergő, Madarász Márk, Présinger Ádám, Oross Márton, Bohner Roland, Papp Kristóf, Lengyel Dániel, Cseri Tamás, Graszl Károly, Kiss Máté. Cserék: Deli Zoltán, Nagy Sándor, Bobál Gergely, Gyurján Bence, Magasföldi József, Lázár Patrik, Paku Roland.
Vezetőedző: Sisa Tibor.

Békéscsaba: Mursits Roland, Balogh Milán, Koszó Balázs, Balog Zsolt, Juhász György, Borbély Bálint, Bagi István, Spitzmüller István, Király Patrik, Viczián Ádám, Szilágyi Péter. Cserék: Póser Dániel, Tölgyesi Viktor, Birtalan Botond, Balázs Richárd, Fehér Zsolt, Vólent Roland, Balogh Miklós.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Gólszerzők: Madarász Márk (28. perc), Szilágyi Péter (59. perc), Birtalan Botond (76. perc), Bobál Gergely (84. perc).

Fontos ponttal tarsolyában térhetett haza az Előre.

A forduló rangadóján a második helyezett Gyirmót a harmadik Békéscsabát látta vendégül. Az első negyedórában többet kezdeményezett az Előre, a legnagyobb lehetőség Bagi előtt adódott, aki egy bal oldali beadást követően csak centikkel célzott rosszul. Több helyzetet is kidolgoztak a hazaiak a meccs elején, a 28. percben pedig Madarász Márk révén a vezetést is megszerezték (1-0). A második félidőből mintegy negyed óra telt el, amikor jött a vendégek válasza: az 59. percben Király Patrik lőtt kapura, amelybe még Szilágyi Péter beleért, így a jegyzőkönyv szerint őt illeti a találat (1-1). A gól komoly zavarokat okozott a hazaiak soraiban. A 76. percben a néhány perccel korábban beállt Birtalan Botond a tizenhatosról sarkalt gólt – ami talán a szezon legszebb találata volt -, ezzel a vezetést is átvette a Békéscsaba (1-2). Az előny azonban nem tartott sokáig: a 84. percben Bobál Gergely értékesített egy ziccert, kialakítva ezzel a 2-2-es végeredményt. A döntetlennek köszönhetően az első három helyen változatlan maradt a sorrend.

A lilákat mintegy harminc tagú szurkolótábor kísérte el a rangadóra. Köszönjük szépen a lelkes biztatást!

Sisa Tibor: – Többször eldönthettük volna a mérkőzést – ha csak a kapufákra gondolok, a végén mégis örülnünk kellett a döntetlent jelentő gólnak. Ez is a mi csapatunk…

Zoran Spisljak: – Gratulálnom kell mindkét csapatnak. Jó iramú, izgalmas mérkőzést játszottunk, amelyen mindkét gárda megérdemelte a pontot, igazságos az eredmény.

line_purple

line_purple

Birtalan Botond fantasztikus gólja

line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Sok boldogságot István!

A mai napon ünnepli 26. születésnapját Bagi István, a lilák 8-as mezét viselő középpályása  – aki 2014. februárjában érkezett a Viharsarokba. Pályafutása során eddig 314 mérkőzésen lépett pályára, ebből 220 alkalommal kezdőként. Nevéhez eddig összesen 20 szerzett gól fűződik. A lilák kötelekében eddig egyszer talált kapuba.

Sérülésmentes szezont és sok boldogságot kívánunk!

Boldog születésnapot Imre!

A mai napon ünnepli 59. születésnapját Oláh Imre – a Békéscsaba 1912 Előre technikai vezetője, korábbi kapusa, edzője, kapus edzője. Pályafutását 1970-ben kezdte a VTSK csapatában. 1981-1984 között az Előrénél, 1984-1987 között a Szarvasnál, majd 1987-1992 között Gyulán szerepelt hálóőrként. Játékosként itt fejezte be pályafutását, ahol a továbbiakban edzőként és vezetőként is dolgozott. 1996 óta Békéscsabán tevékenykedik és soha nem szűnő fáradsággal intézi a csapat, a pályák, az utazások technikai és adminisztratív ügyeit.

20150322_olah_imre

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében sok boldogságot és egészséget kívánunk!