Új elnök, új idők

Az átigazolási-felkészülési időszak és a tavaszi szezon indítása a szakmai stáb mellett, a vezetőség számára is jócskán biztosít tennivalót. A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. 2015. december 18-án (pénteken) maratoni közgyűlésen vitatott meg több operatív, a szervezet további, megfelelő működése szempontjából halasztást nem tűrő témát.

A közgyűlésen a legfontosabb kérdés az új igazgatósági tagok megválasztása volt. A többségi tulajdonos (Békés-Drén Kft.) ügyvezetőjeként, Barkász Sándor személye továbbra is változatlan maradt, új tagként a másik tulajdonos – Békéscsabai Önkormányzat – Kozma Jánost, valamint a Békés-Drén Kft. llyés Tamást delegálta. Az igazgatósági tagok ezután külön tanácskoztak és egyhangú szavazással Kozma Jánost választották az igazgatóság elnöki pozíciójára.

kozma_janos

– Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetősége jelölt erre a megbízásra. Civilben a Békéscsaba Vagyonkezelő ZRt. vezérigazgatójaként dolgozom, így a létesítmények fenntartásáért, fejlesztéséért felelős gazdasági társaság elnökeként tisztában vagyok azzal, hogy a részben önkormányzati tulajdonú klub igazgatásával, még több feladatot vettem a vállamra. A pozíció betöltésével a vezetőség azon szándékát szeretném támogatni, amely a város és a klub még szorosabb együttműködésére irányul. Gyakorlatilag egész életem folyamán valamilyen módon kapcsolatban álltam a labdarúgással és tudom, hogy nem éppen a leghálásabb időszakban kerültem a társasághoz – de ettől függetlenül örülök, hogy ilyen módon is segíthetem a továbbiakban a klub céljainak elérését. A tulajdonosok a felügyelőbizottsági tagok számát négytagúra bővítették, új tagként Váradi Zoltánt üdvözölhetjük a bizottságban. Az ülésen egyhangú célként fogalmaztuk meg első osztályú csapatunk kieső helyekről való elmozdítását. Szóba került az ehhez szükséges játékosállomány megfelelő szintre fejlesztése, érintettük az utánpótlás helyzetét, valamint kilátásba helyeztünk bizonyos strukturális és személyi változásokat is. – számolt be weboldalunknak Kozma János.

Az új igazgatóság egyértelmű célként fogalmazta meg az első osztályban maradást, amiért minden rendelkezésére álló eszközt mozgósítani fog. Új elnökünk a hétfői napot már a klubban töltötte: tájékozódott személyügyi kérdésekben, tisztázásra kerültek bizonyos szerepkörök, valamint néhány feladatra új felelősök kijelölésére is sor került. Kozma János egyúttal szemlét tartott a centerpályán és megbeszélést folytatott dolgozóinkkal is.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. nevében sikeres munkát kívánunk!

Boldog ünnepeket kívánunk!

Minden Kedves Szurkolónknak, Támogatónknak, Segítőnknek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és egészségben, közös sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánunk!

1912_elore_karacsonyi_kartya_2015_web

Erősítésre szükség lesz

Bár konkrétumokról és végleges szerződéskötésekről még nem számolhatunk be és függetlenül attól, hogy egy forduló még hátravan az őszi szezonból, mindenki számára világossá vált, hogy erősítésre szükségünk lesz. A szakmai stáb a napi teendőin kívül – szokás szerint – időben, előre tervez és több olyan labdarúgóval is előrehaladott tárgyalásokat folytat, akik mindenképpen segítséget jelenthetnek az Előre céljainak élérése érdekében.

Természetesen minden végleges átigazolásról folyamatosan be fogunk számolni, de csak akkor – ha a szerződésekre pecsét is került, elkerülve ezzel a találgatásokat és más médiákban megjelenő – adott esetben – légből kapott és nem feltétlenül pontos közlések által okozott mizériát.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. szerződés-közeli állapotban, további tárgyalásokat folytat Vukasin Poleksic kapussal. A 33 éves, tapasztalt hálóőr korábban a DVSC, a Kecskemét, a Pécs, valamint a Tatabánya csapataiban és a montenegrói válogatottban is szerepelt. A Békéscsaba vezetősége úgy gondolja, hogy az FK Sutjeska Niksic csapatában jelenleg szereplő, 191 centiméter magas hálóőr mindenképp hozzá tudna járulni a lila-fehér együttes első osztályban maradásának elősegítésében.

Szintén megfelelő ütemben haladnak a megbeszélések Takács Péter – középpályással, aki jelenleg a Mezőkövesd-Zsóry csapatában játszik. A 25 éves, miskolci születésű labdarúgó többször szerepelt a korosztályos válogatottakban: U19, U20 és U21 és a DVTK, valamint a Pápa csapataiban edződött. Nem elhanyagolható, hogy a 175 centiméter magas játékos előző szezonjában 12 bajnoki gólt szerzett, így esetleges első osztályú szereplésével, a támadó-középpályás szekcióban mindenképp további erősítést jelenthetne a Viharsarokban.

További átigazolási hírekért továbbra is olvassák rendszeresen weboldalunkat!

Lila-fehér karácsony

Az ünnepi vásárlásoknál se feledjék el az Előre Szurkolói Kedvezménykártya Rendszert, hiszen Partnereinknél még karácsonykor is számos kedvezménnyel találkozhatnak drukkereink. Webáruházunk továbbra is várja megrendeléseiket, hiszen egészen 2015. december 23-ig, akár személyesen is átvehetők az eredeti lila-fehér ajándéktárgyak. Bármely Előre szimpatizánsnak örömöt és meglepetést okozhatnak egy-egy aprósággal, könyvvel, mezzel vagy éppen szezonbérlettel!

webshop_karacsony

Boldog, lila-fehér karácsonyt kívánunk!

line_purple

Irány a webshop!

line_purple

Részvétnyilvánítás

A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége, szakmai stábja, játékosai és munkatársai legőszintébb együttérzésüket fejezik ki, a nyolcvanas évek végi és kilencvenes évekbeli magyar futball meghatározó labdarúgója – Mracskó Mihály édesapja halála miatt. Részvétünket nyilvánítjuk 73. éves korában elhunyt Mracskó Misi bácsi gyászoló családja felé, osztozunk mély fájdalmukban.

mracsko_csalad

Nyugodjék békében!

line_purple

http://hatsofuves.blog.nepsport.hu/archives/2015/04/24/Futballhalal_utan_eled_Mracsko_faluja/

line_purple