Sok boldogságot Zsolti!

A mai napon ünnepli 37. születésnapját Balog Zsolt, a lilák 11-es számú mezét viselő középpályása és egyben csapatkapitánya  – aki 2013-ban tért vissza ismét a Viharsarokba. Rangidős játékosunk a 2014/2015-ös szezonban, az egyik meghatározó szereplője volt a feljutást kiharcoló együttesnek és a 2015/2016-os idényben eddig 720 percet töltött a pályán.

20151110_balog_zsolt

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében sok boldogságot és további sérülésmentes, sikeres szezont kívánunk!

Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC

ujpest_fc_logo_150

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 14. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC

1-3 (1-0)

Időpont: 2015. október 31. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai stadion

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Bognár Tamás

Asszisztensek: Erős Gábor, Viszokai László

Tartalék játékvezető: Király Krisztián

Békéscsaba: Mursits Roland, Bényei Balázs, Balog Zsolt, Piermayr Thomas, Nascimento de Oliveira Fabio, Bagi István, Borbély Bálint, Spitzmüller István, Ezequiel Calvente Criado, Punosevac Bratislav, Birtalan Botond. Cserék: Ilizi Lubos, Kertész Tamás, Vadász Viktor, Szilágyi Péter, Juhász György, Damjanovic Slavko, Koroudjiev, George Assenov.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Újpest: Balajcza Szabolcs, Heris Jonathan Steve, Kálnoki Kis Dávid, Litauszki Róbert, Balogh Balázs, Diagne Mbaye, Nagy Gábor, Forró Gyula, Sankovic Bojan, Andric Nemanja, Bardhi Enis. Cserék: Kovács Zoltán, Nagy Tibor, Hazard Kylian, Perovic Mihailo, Mohl Dávid, Kecskés Ákos, Sallói Dániel.
Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.

Nézőszám: 1.485

Gólszerzők: Punosevac Bratislav (4. perc), Diagne Mbaye (79. perc), Perovic Mihailo (86. perc), Balogh Balázs (89. perc).

Sárgalapok: Birtalan Botond (21. perc), Bényei Balázs (39. perc), Diagne Mbaye (40. perc), Nagy Gábor (68. perc), Punosevac Bratislav (68. perc), Heris Jonathan Steve (89. perc).

A Békéscsaba indította útjára a játékszert és az első helyzet is az ő nevükhöz fűződött, amikor Balog 16 méterről tüzelt, Balajczának kellett szépen védenie. Két percre rá azonban már ő is tehetetlen volt: szöglethez jutottak a hazaiak, amelyet Fabio végzett el: sarokrúgást Punosevac Bratislav fejelte a bal alsóba (1-0).

Ezt követően az első negyed óra jobbára eseménytelenül telt, egyik fél sem veszélyeztette a kapukat. A 18. percben aztán az Újpest is lövéssel jelentkezett: Andrics találta meg egy felívelés után Diagne-t, aki lőtt, Mursits szépen védett, a kipattanót pedig már a védők blokkolták. Két percre rá ismét helyzethez jutott az UTE, ezúttal Bardhi előtt adódott gólveszélyes szituáció, ám ez is kimaradt.

A 24. percben Borbély 20 méteres szabadrúgása vágódott le a kapufáról. A 33. percben újabb szöglet borzolta a kedélyeket: Bardhi beadása Diagne és Litauszki között ment el. Nőtt az újpesti fölény: a 39. percben Bardhi lőtt laposan mellé, majd Bényei buktatta Andricsot egy sárgáért, a szabadrúgásból pedig Diagne kézzel sodorta a kapuba a labdát. A játékvezető érvénytelenítette a találatot, a csatárnak heves reklamálása miatt sárga lapot mutatott fel. A 45. percben még egy lehetőségre futotta az újpestiek erejéből: Bardhi labdáját Diagne fejelte fölé.

Andrics majd Diagne lőtt mellé egy-egy beadást – aktívabban kezdte a második félidőt az Újpest, de gólt nem sikerült szerezni. Az 57. percben centikra voltak a vendégek az egyenlítéstől: egy beadás után a felső lécen csattant a labda az egyik védő mentése után. A 68. percben Nagy Gábor akart kiharcolni egy tizenegyest, de a játékvezető úgy ítélte meg, hogy az újpesti játékos ellen nem szabálytalankodtak.

A Békéscsaba a hajrába érve is próbálta tartani az előnyt, de ez nem sikerült: a 80. percben egy kapu elé ívelt Balogh-szabadrúgást Diagne bólintott a hálóba (1-1). Alig két perccel később Diagne a meccset is megnyerhette volna az Újpestnek: egy az egyben vezette a kapusra, de ordító ziccerben mellé lőtt. Ahogy múlt héten a Paks ellen, úgy most is az utolsó percekben bukta el a mérkőzést a Békéscsaba: a 86. percben Perovics közelről pofozta a hálóba a az újabb újpesti találatot (1-2), majd a 90. percben Balogh Balázs döntötte el a meccset (1-3).

– A Békéscsaba lemásolta a múlt heti, Paks elleni mérkőzését. A csapat jól kezdett, fejelt egy nagyon szép gólt. Utána az Újpest átvette az irányítást, többet birtokolta a labdát, és kihasználta a lehetőségeit. A vendégeknek az első játékrészben is voltak lehetőségeik, a második félidőben aztán már jobban futballoztak, kettő-egy után egy nagyon szép kontrát vittek végig, amivel el is döntötték a mérkőzést.

Zoran Spisljak: — Jó kezdés után kiengedtünk és magunkra hoztuk az ellenfelet. Meg is fizettünk érte. Az Újpest nagy nyomás alá helyezett bennünket és az utolsó negyed órában el is döntötték a mérkőzést.

Nebojsa Vignjevics: — Végig biztos voltam abban, hogy győzünk Békéscsabán. Megvolt a lendület, csak az első gólig volt nehéz dolgunk.

line_purple

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1516730118619625/

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC

plakat_elore_ujpest_20151031_web

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. Békéscsabán kívül a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez nem kötelező a klubkártya, elegendő a személyazonosításra alkalmas, fényképes igazolvány. Hatéves kor alatt a belépés ingyenes és adatszolgáltatás mentes.

ELŐVÉTELBEN OLCSÓBB!
Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be!

Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 1.400,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 700,- Ft.

A mérkőzés napján is lesz belépőjegy értékesítés – a hazai pénztárak már szombat reggel 08:00 órától, a vendég pénztárak pedig 16:00 órától várják az érdeklődőket.

Felnőtt belépőjegy ára a mérkőzés napján: 1.500,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára a mérkőzés napján: 800,- Ft.

line_purple

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57000982/Bekescsaba-1912-Elore—Ujpest-FC

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba.

A mérkőzés normál biztonsági fokozatú besorolást kapott, azaz útlezárások és fokozott rendőri jelenlét nem várható. Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4. számú kapun léphetnek be. Vendég szurkolóink a Munkácsy Hotel bejáratával, ferdén szemben található vendég parkolóban állíthatják le gépjárműveiket, belépés pedig a számukra fenntartott 1-es számú kapun keresztül lehetséges. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

line_purple

Hazai vendégeink részére a félidei szünetben folytatódik a nyereménysorsolás: a megváltott jegyek és bérletek közül véletlenszerűen sorsolunk és a nyeremény ezúttal is egy-egy Előre ajándékcsomag lesz.

line_purple

Vendég szurkolóink figyelmébe ajánljuk, hogy egyelőre csak az E-szektort nyitottuk meg – azaz csak ide válthatnak belépőjegyeket. A másik vendég, D-szektort csak abban az esetben vesszük használatba, amennyiben az E-szektor összes ülőhelye elkelt.

A vendég szurkolók érkezése a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon történhet, egészen a számukra kijelölt Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (1-es számú kapunál) füves parkolóig. A fehérvári drukkerek őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve léphetnek be a mérkőzésre.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt a győzelemért – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Belépőjegy, bérlet árak:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/sajto/

line_purple

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC

2015. október 31-én (szombaton) 18:00 órától lila-fehér rangadó következik a Kórház utcai centerpályán, amikor a Békéscsaba 1912 Előre csapata az Újpest FC együttesét látja vendégül, az OTP Bank NB I Liga 2015/2016-os szezon 14. fordulójában.

20151029

Az Előre élvonalba kerülésének idején (1974/75) az Újpest legszebb aranykorát érte, hiszen a hetvenes években minden bajnokság végén a dobogón volt és csak kétszer nem a legtetején (1975/76-ban harmadik, 1976/77-ben második helyezés). A többi nyolc esztendőben mindig az Újpest volt a magyar bajnok. Az Újpest az egyik legnagyobb hagyományokkal bíró magyar labdarúgócsapat, melyet a XIX. század utolsó napján 1899. december 31-én alapított meg 20 lelkes újpesti fiatal Újpest Football Club néven. A klub első elnöke Baráth Lajos volt. Első hivatalos mérkőzését a csapat a szemközti Duna parton székelő III. Kerületi TVE ellen játszotta, az eredmény 1-1 volt. A klub történetének első gólját Weindlinger szerezte. Az 1901-ben beindult magyar labdarúgó bajnokságban a másodosztályba sorolták a csapatot, ahonnan 1905-ben jutott fel a legmagasabb osztályba. A 2011-es bajnokság végén kiesett, ám következő esztendőben, 2012-ben vissza is került és azóta folyamatosan az élvonalban szerepel a csapat – a Ferencváros után a második legeredményesebb labdarúgó klub. Eddigi teljesítménye 20 arany, 21 ezüst és 18 bronzérem. A klub első aranykorát a húszas évek végén, a harmincas évek elején élte, abban az évtizedben ötször nyerték meg a bajnokságot. Ennél lényeges eredményesebbek voltak a hetvenes években, amikor a legendás Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó csatársorba belenőtt többek között Törőcsik András, Nagy László, Fekete László is. Azokban az években többször is száz gól felett teljesített a bajnokságban a klub, csatáraik közül Bene, Fazekas, Dunai II és Fekete többszörös gólkirályok voltak.

Nagyon nagy vad tehát az Újpest, amelynek ráadásul mindig jól ment az Előre ellen a játék. Ezt szemléletesen mutatja a két csapat eddig lejátszott bajnoki mérkőzéseinek statisztikája is, mely nyomasztó újpesti fölényt mutat. Például az Előre eddig még sohasem nyert bajnoki mérkőzést Újpesten és hazai pályán is csak nagyon keveset, az Előrének kimagaslóan a legrosszabb az idegenbeli és hazai mérlege a színtestvér csapat ellen.

A magyar bajnokság élvonalában eddig összesen 51 bajnoki mérkőzést játszott egymás ellen a két csapat. Mielőtt a konkrét adatokat megvizsgálnánk érdemes előrebocsátani néhány beszédes tényt. A hetvenes években tíz bajnoki mérkőzésen az Előre egyszer sem győzött, hét vereség mellett mindössze három döntetlenre futotta a csapat erejéből. A nyolcvanas években a legkiegyenlítettebb a két csapat egymás elleni mérlege, három győzelem mellett hét döntetlen és kilenc vereség a mérleg. A kilencvenes években 2 győzelem, 4 döntetlen és 9 vereség a bajnoki mérkőzések megoszlása. A XXI. században bajnoki mérkőzésen még nem szereztünk pontot a fővárosi lila-fehérek ellen, hét meccs, hét vereség a mérleg.

team_ujpest_fc_2015_2016

Az NBI-ben eddig összesen 51 mérkőzést játszottunk egymás ellen. Az eredmények Békéscsabán és Újpesten is újpesti fölényt mutatnak.

A Békéscsabán lejátszott 25 bajnoki mérkőzés statisztikája: 5 győzelem, 9 döntetlen, 11 vereség. A gólkülönbség 33-46.

Újpesten ugyanez a statisztika 26 mérkőzés után: 21 győzelem, 5 döntetlen, 0 vereség. A gólkülönbség: 73-16.

Az összesített eredmények tehát békéscsabai szempontból: 51 mérkőzésen 5 győzelem, 14 döntetlen és 32 vereség. A gólkülönbség: 49-119.

Legnagyobb arányú győzelem: Békéscsaba – Újpest 4-2 (1984/85).

Legnagyobb arányú vereség: Újpest – Békéscsaba 9-2 (1979/80).

Legelső (1974/75) hazai NBI-es mérkőzésünk eredménye 0-2 volt, az utolsó NBI-es meccsünkön vereséget szenvedtünk Újpesten 2-0 (2015/16).

Látszólag tehát minden ellenünk szól, a csapat igazi mumusa érkezik Békéscsabára a hétvégén. És ha ez esetleg nem lenne elég, ehhez hozzájön még az Előre gyenge bajnoki szereplése. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy az elmúlt két bajnoki mérkőzésünket gyakorlatilag a második félidőben veszítettük el. Debrecenben a félidő még csak 0-1 volt (a vége 0-7), a Paks ellen hazai pályán félidőben 2-0-ra vezettünk, mégis övék lett a sajt. Hiába álltunk ellen a róka komiszságának az utolsó percig, mégis maradt még egy trükkje (Bartha mintaszerű 25 méteres szabadrúgása) és ennek következtében mind a három bajnoki pontot be tudták kasszírozni.

Tehát annyira rosszak az előjelek, hogy ebből akár valami jó is kisülhet. Mert azért az Újpest sem az a csapat napjainkban, amelyik az ország bármelyik pályáján győzelmi eséllyel léphet pályára. Sőt! Előző kilenc mérkőzésükön öt döntetlen mellett négy vereség volt az újpestiek mérlege, utolsó győzelmüket éppen ellenünk aratták még augusztus elsején. A hétvégén hazai pályán a másik feljutót, a Vasast verték meg 2-0-ra. Tehát hiába a dicső múlt, a mai Újpest semmiben nem hasonlít nagynevű és népszerű elődjére. Igaz mi sem, de most mind tudásban, mind eredményességben szerintünk lényegesen közelebb van egymáshoz a két csapat, mint korábban bármikor. Tehát miénk az esélytelenek esélye, kezünkben a lehetőség, hogy mindabból a rosszból, ami mostanában bennünket ér, erényt kovácsoljunk. Használjunk ki minden adódó lehetőséget. Használjuk ki például azt, hogy nincs respektünk, hogy ránk mindenki felülnézetből vet pillantást, hogy sokan el is tekintenek tőlünk, hogy a mezőny nagy része miattunk nyugodt, mert hiába van papíron két kieső, az egyik már megvan. Szerintük!

Hogyan lehet ebből a szituációból esélyt csiholni? Úgy, hogy (sajnos) létrejött az a paradicsomi helyzet, hogy nincs semmi más szempont, csak a játék minél sikeresebb és eredményesebb végrehajtása. A játékosoknak nem kell, hogy remegjen a lábuk, nem kell, hogy izguljanak, nyugodtan megpróbálhatják megvalósítani legjobb ötleteiket, amelyek egy adott helyzetben eszükbe jutnak. Mert ha mozdulataikat a sikertelenségtől való félelem, a hibázás elkerülésének mindenek feletti óhajtása irányítják, abból csak rossz dolog sülhet ki. Azokat már ismerjük! Azt nyilván tapasztalatból tudják a játékosok, hogy a magabiztosság fél siker minden egyes párharcban, minden egyes próbálkozásban. Már gyakorlatilag nincs veszítenivaló semmi sem! Muszáj előre mennünk! Mehet fel minden egy lapra! Játszunk meg mindent esélyt, amit csak lehet! És bízzunk abban, hogy szurkolóink is ott lesznek velünk a stadionban, mert velük azért lényegesen könnyebb vagánynak, magabiztosnak lenni, mert akárhogyan is van, de tényleg igaz: Együtt erősebbek vagyunk!

Magyar Kupa nyolcaddöntők

A Haladás vendégeként szerzett előnyt a Videoton; győzött az Újpest, a Nyíregyháza és a Tiszaújváros is.

mk_2016

Szerdán hét mérkőzéssel folytatódott a Magyar Kupa nyolcaddöntője.

Kora délután az Újpest az NB II-es Zalaegerszeg vendége volt a hévízi stadionban. A lila-fehérek gyakorlatilag az első meccsen eldöntötték a továbbjutást: idegenben nyertek 5-0-ra, így jelentős előnnyel várják a visszavágót.

Nem bírt idegenben a másodosztályú Szegeddel a Debrecen: bár Kondás Elemér csapata az első és a második félidőben is kapufáig jutott, gólra nem sikerült váltani a fölényt, így végül nem született gól a Gyulán rendezett találkozón.

A harmadosztályú Tiszaújváros érvényesítette az osztálykülönbséget a BLSZ I-es Inter CDF ellen: már az első félidőben 2-0-s előnyre tett szert Katona Bence góljaival, melyet a meccs hajrájában egy újabb Katona-találattal tett még biztosabbá (3-0).

17 órától két mérkőzést rendeztek. A Bp. Honvéd a korábban már két élvonalbeli csapatot (Diósgyőr, Puskás Akadémia) is búcsúztató, NB III-as Kozármislenyt fogadta. Az alacsonyabban rangsorolt együttes folytatta remeklését: a büntetőt is hibázó hazaiak ellen 2-1-re nyert a Bozsik-stadionban, így előnyből várja a visszavágót.

Az NB III Keleti-csoportjának éllovasa, a Nyíregyháza nem kímélte a másodosztályú Sopront: odahaza 4-1-re nyert, így az Újpesthez hasonlóan jelentősebb előnyt tudott kiharcolni a párharc első mérkőzésén.

18 órakor vette kezdetét a Ferencváros–Csákvár párharc. Az NB II-es együttes már a 13. percben emberhátrányba került, miután Gróf Dávid kapus a tizenhatoson kívül fogta meg a labdát – ezért azonnal piros lapot kapott. A Fradi-fölény a 25. percben érett góllá: Leandro szabadrúgása talált utat a kapuba. Nem sokkal később Sesták is betalált, majd a második félidőben Busai és Varga Roland találataival 4-0-ra nőtt az előny. Az utolsó percekben még szépített a Csákvár: Csilus Ádám tizenegyest és piros lapot érően szabálytalankodott – Molnár Csaba értékesítette a büntetőt (4-1).

A Haladás felforgatott felállásban futott ki a Videoton elleni hazai találkozón. A szombathelyiek az 55. percig tudták tartani a bajnokot, amikor is a Haladás-nevelésű Kovács István vette be Rózsa kapuját. A Vidi előnye kitartott a végéig, így 1-0-ról folytatódik a párharc Székesfehérváron.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzés

Zalaegerszegi TE FC – Újpest FC 0-5 (0-4)
Gólszerzők: Mohl (17.), Sallói (20., 37.), Perovics (45., 50.)

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Debreceni VSC-TEVA 0-0

Termálfürdő Tiszaújváros – Internationale CDFSE 3-0 (2-0)
Gólszerző: Katona B. (23., 35., 82.)

Bp. Honvéd – HR-Rent Kozármisleny 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Youla (62.), illetve Wittrédi (50.), Kirchner (57.)

Nyíregyháza Spartacus – Soproni VSE 4-1 (3-0)
Gólszerzők: Pölöskey P. (18., 31.), Rezes (25.), Szokol (62.), illetve Károly B. (80.)

Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Videoton FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Kovács I. (55.)

Ferencvárosi TC – Aqvital FC Csákvár 4-1 (2-0)
Gólszerzők: Leandro (25.), Sesták (32.), Busai (49.), Varga R. (52.), illetve Molnár Cs. (tizenegyesből 92.)
Kiállítva: Csilus Á. (92.), illetve Gróf D. (13.)

Kedden játszották:
Békéscsaba 1912 Előre – MTK 0-0