Szurkolói ankét

A Békéscsaba 1912 Előre 2025. július 23-án (szerdán) 18:00 órától Szurkolói Ankétot tart a Kórház utcai Stadionban.

Szurkolói ankét

Az ankét egészen pontosan az új épület, azaz az új lelátó alatt található sajtószobában lesz. Megközelítés gyalogosan vagy kerékpárral lehetséges a 4-es számú kapun keresztül, bejárat a fotocellás ajtón.

A találkozón Barkász Sándor – többségi tulajdonos, Csató Sándor vezetőedző, Pásztor József szakmai igazgató, valamint Póser Dániel csapatkapitány értékelik a felkészülési időszakot, szó lesz a szezonra vonatkozó tervekről és tennivalókról, valamint megpróbálunk válaszolni az érdeklődők kérdéseire.

Minden kedves szurkolónkat és szimpatizánsunkat szeretettel várjuk!

Hajrá Lilák!


Esemény:


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Ellenfél-mustra: Mezőkövesd Zsóry FC

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra az együtteseket, ezért most a Mezőkövesd Zsóry FC következik.

Mezőkövesd Zsóry FC - Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (1-0)

A Mezőkövesdi Munkás Sportegyesület 1975. január 31-én alakult meg labdarúgó, sakk, ökölvívó, kézilabda, atlétika, illetve röplabda szakosztállyal. A megalakulást követően az első két évben a járási bajnokságban szerepelt a kövesdi focicsapat, ahol rendre megnyerte a kiírásokat, de az osztályozókon nem sikerült kiharcolni a feljebb jutást. Az 1978/79-es szezont már a megyei I-ben kezdhették, az akkor elkészült, vadonatúj sporttelepen, amely azóta is a klub otthona. A megyei első osztályban zömmel a középmezőnyben végeztek, az 1990-es években azonban már sorozatban jöttek a dobogós helyezések, míg az 1995/96-os szezonban sikerült az első helyen végezni. 1996 és 2006 között az NB III-ban szerepelt felnőtt csapat a 2000/2001-es idényt leszámítva. A visszatérés után rendre az NB III élmezőnyében végzett az együttes, többször is a második, harmadik helyet megszerezve. A 2006/2007-es szezonban bronzérmet nyert a Kövesd és lehetőséget kapott arra, hogy a következő évadban az NB II-ben szerepeljen. 2009-től kezdve az NB II Keleti csoportjában két ötödik, egy második és egy első helyet szereztek, a 2012/2013-as idény aranyérme után pedig már az NB I-ben szerepelhettek. A 2013/14-as, első NB I-es szereplés kieséssel végződött, 24 ponttal a tizenötödik, utolsó előtti helyen végeztek. Két NB II-es idény után sikerült visszajutniuk a legjobbak közé, így a 2016/2017-es bajnokságot ismét az élvonalban kezdték. Az évek során a Mezőkövesd stabilan megkapaszkodott az első osztályban, legjobb eredménye egy 4. hely volt 2019/2020-ban. Az NB I-től a 2023/2024-es évadban búcsúztak, amikor 12-ként végeztek. A tavalyi szezonban a 6. helyen zártak az NB II-ben. A 2024/2025-ös idényben a néhány éve még stabil élvonalbeli együttes kisebb hullámvölgybe került, Tóth Mihály vezetőedzőt menet közben Csertői Aurél váltotta, ezt követően eredményesebben szerepelt a Mezőkövesd, amely végül a hatodik helyen fejezte be az NB II-es bajnokságot.

Békéscsaba 1912 Előre - Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (1-0)

Egymás elleni múlt

A borsodiakkal közös történetünk kizárólag a másodosztályra korlátozódik, csak ebben az osztályban és felkészülési meccseken találkoztunk velük. Szempontunkból 4 győzelem, 2 döntetlen, valamint 6 vereség az egyenleg. Sajnos az előző idényben oda-vissza kikaptunk tőlük (1-0 és 1-2), mint ahogy a 2025. július 12-én lejátszott felkészülési mérkőzésen is 1-0 arányban szenvedtünk vereséget.

Stadion

A csapat a 2006/2007-ben épített Mezőkövesdi Városi Stadionban rendezi hazai mérkőzéseit. A 2013-as élvonalba jutásnak köszönhetően a stadiont kibővítették, közelebb hozták a játékteret, elkészítették a villanyvilágítást és kibővítették a klubházat. A stadion befogadóképessége 5020 fő.

Mezőkövesd Városi Stadion

Aktualitások

A felkészülést június 23-án elkezdő Mezőkövesdnél továbbra is továbbra is Csertői Aurél és stábja irányítja. Távoztak: Farkas Dániel, Juhász Bence, Szendrei Ákos, Cibla Flórián, Hornyák Csaba, Doktor Zsolt, Horváth Kevin, Oláh Benjámin, Posztobányi Patrik, Bányai Péter (kölcsönbe) és Krausz Raul is. Érkeztek: Pintér Ádám (Kazincbarcika),  Saja Milán (Siófok), Ternován Patrik (Kazincbarcika), Csörgő Viktor (Gyirmót), Keresztes Bence (Szentlőrinc), Vidnyánszky Mátyás (DVSC – kölcsönbe). Edzőmérkőzéseiken pedig a következő eredmények születtek: Nyíregyháza – Mezőkövesd 1-0, Mezőkövesd – Füzesabony 5-0, Mezőkövesd – Békéscsaba 1-0, Kazincbarcika – Mezőkövesd 1-0, Mezőkövesd – Tiszakécske 3-1, Mezőkövesd – Ferencváros 0-4.

M.B.


https://mezokovesdzsory.hu/

https://www.facebook.com/mezokovesdzsory


9/15. rész


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

Vasas FCBékéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés 2025/2026.

Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

3-1 (2-1)

ZÁRTKAPUS!

Időpont: 2025. július 20. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Illovszky Rudolf Stadion

Cím: 1139 Budapest, Fáy u. 58.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Vasas: Baráth Botond (36), Cseke Benjámin (94), Hős Zsombor (81), Iyinbor Patrick (57), Ménesi Edvárd (28), Molnár Csaba (89), Németh Barnabás (92), Ódor Máté (20), Pintér Filip (95), Puskás Zsombor (25), Radó András (07), Sztojka Dominik (83), Uram János (26), Vincze Domonkos (80), Zimonyi Dávid (09).
Vezetőedző: Erős Gábor

Békéscsaba: Albert István (02), Balla Kevin (08), Borsos Filip (26), Csató Martin (42), Daru Bence (21), Ésik Ákos (15), Harsányi István (10), Hodonicki Márk (16), Kóródi Nándor (27), Kotula Máté (18), Kovács Gergő (03), Kővári Róbert (70), Kristóf Márk (04), Kuzma Hunor (22), Márkus Attila (55), Mikló Roland (19), Nagy Gergő (06), Pelles Patrik (20), Póser Dániel (90), Sármány Kristóf (30), Szabó Bálint (05), Takács János (12), Viczián Ádám (17), Zsolnai Richárd (14).
Vezetőedző: Csató Sándor

Gól Gólszerzők: Németh Barnabás (4. perc), Zimonyi Dávid (9. és 58. perc), Ésik Ákos (37. perc).


Már a második percben közel járt a gólszerzéshez a Vasas, Ódor lövésszerű beadása azonban a jobb oldali kapufán csattant. Nem sokkal később Németh Barnabás lépett ki a leshatáron és mehetett egy az egyben Póserre, s bár beérték a védők, némi szerencsével értékesítette a ziccert (1-0). A 9. percben megduplázta előnyét a házigazda: a félpályánál megszerzett labdával Hős ugratta ki Zimonyit a jobb oldalon, a támadó pedig 10 méterről, védhetetlenül lőtt a kapu bal oldalába (2-0). A forróság miatt elrendelt ivószünetig még két nagy Radó-lehetőséget jegyezhettünk fel, Póser azonban mindkét esetben bravúrral védte támadónk próbálkozásait, míg a túloldalon Márkus életerős lökete suhant el centikkel a bal oldali kapufa mellett. A 37. percben szépítettünk: Borsos távoli lövése kipattant Uramról, amelyre Ésik érkezett és közelről a kapunkba passzolt (2-1). A folytatásban is a Vasas irányította a játékot, több lehetőségük is volt Póser és a csabai védők tisztázni tudtak. Az 58. percben újabb gólt szereztek a piros-kékek: Hős ugratta ki remek ütemben Zimonyit, aki elvitte a labdát Póser mellett, majd a kapuba passzolt (3-1).  A hajrában még egy nagy Uram-bravúrt jegyezhettünk fel, aki egy közeli fejest tolt ujjheggyel a felső lécre, így az eredmény már nem változott.

Csató Sándor: – Lesgyanús helyzetből kaptuk az elején a gólokat, ennek ellenére a védelmünk nem igazán működött jól. A második félidőben már eljutottunk helyzetekig és kapufánk is volt, de újból a korábbi hibába estünk. Van még egy hetünk arra, hogy a most megmutatkozó hiányosságokat orvosoljuk és élesben ugyanez ne eshessen meg velünk.


Vasas FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-1 (2-1)

Fotó: Lenkó Patrik / Vasas FC


Esemény:


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Felkészülési program 2025/2026. nyár

A Békéscsaba 1912 Előre első csapata 2025. június 23-án (hétfőn) kezdte meg nyári felkészülési programját a 2025/2026-os másodosztályú bajnokság őszi szezonjára.

Kórház utcai Stadion

Az öthetes menetrendben a szokásos, kötelező érvényű felmérések és orvosi vizsgálatok mellett öt felkészülési mérkőzést is lekötött a szakmai stáb, bár néhány kezdési időpont tekintetében még egyeztetésekre van szükség. Június 28-án (szombaton) 17:00 órás kezdési időpontban fogadjuk az első osztályba visszajutott Kisvárda együttesét, majd egy hét múlva július 5-én (szombaton) 10:00 órás kezdési időpontban első- és második csapatunk egymás közötti mérkőzésével fejeződik be a második hét. Július 7-12 között Mátraházán edzőtáborozik csapatunk, melynek utolsó napján hazafelé megállunk Mezőkövesden egy edzőmeccsre.  A folytatásban július 16-án (szerdán) hazai körülmények között fogadjuk a frissen feljutott Karcag csapatát. Az edzőmérkőzések sorát július 20-án (szombaton) zárjuk a fővárosban a Vasas ellen.

Az alábbiakban első csapatunk folyamatosan frissített felkészülési programját tekinthetik meg. Változások természetesen előfordulhatnak, de igyekszünk naprakész információkkal szolgálni. Figyelmükbe ajánljuk weboldalunk eseménynaptár rovatát is, ahol egyedülálló módon a komplett magyar labdarúgó menetrendet igyekszünk naprakész állapotban közzétenni.

Dátum
Időpont
Esemény
Helyszín
Eredmény, megjegyzés
2024.06.23.16:00Felkészülés kezdete - NB2Békéscsaba, Kórház utcai Stadion
2025.06.28.17:00Békéscsaba 1912 Előre - Kisvárda Master GoodBékéscsaba, Kórház utcai Stadion (centerpálya)0-1 (0-1)
2025.07.05.10:00Békéscsaba 1912 Előre I. - Békéscsaba 1912 Előre II.Békéscsaba, Kórház utcai Stadion (centerpálya)5-0 (2-0)
2025.07.07.Edzőtábor kezdeteMátraháza
2025.07.12.11:00Mezőkövesd Zsóry FC - Békéscsaba 1912 ElőreMezőkövesd1-0 (1-0)
2025.07.12.Edzőtábor vége
2025.07.16.17:00Békéscsaba 1912 Előre - Karcagi SEBékéscsaba, Kórház utcai Stadion (centerpálya)0-0 (0-0)
2025.07.20.16:00Vasas FC - Békéscsaba 1912 ElőreBudapest3-1 (2-1)

A felkészülési meccsek kezdési időpontjainak meghatározása nem kizárólag rajtunk múlik, hiszen ellenfeleink kéréseit, programját is figyelembe kell vennünk.

M.B.


Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/esemenynaptar/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Zártkapus főpróba a fővárosban

Budapesten zárjuk a felkészülési időszakot 2025. július 20-án (vasárnap), amikor a Vasas FC vendégeként, a két klub közös megállapodása alapján zárt kapuk mögött lépünk pályára 16:00 órás kezdési időponttal.

Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

Itt jelezzük, hogy ne dőljenek be mindenféle, a közösségi oldalakon esetleg megjelenő, kamu hivatkozásoknak (ezeket egyébként próbáljuk folyamatosan szűrni, illetve törölni), amelyek élő közvetítéseket hirdetnek, mert egyik klub sem tesz közzé menet közben semmiféle anyagot a mérkőzésről. A kezdő összeállítások sem kerülnek majd nyilvánosságra, csak a keretben lévő labdarúgók névsorát, az eredményeket és az esetleges gólszerzőket írjuk ki, a mérkőzés után pedig várható még néhány mondat beszámoló is.

Ezzel gyakorlatilag le is zárjuk a edzőmérkőzések sorát és a jövő héten már bajnoki ritmusban készülünk. A programokhoz tartozik még a csapat- és egyéni fotózás, a szurkolói ankét, valamint számos egyéb előkészületi folyamat is zajlik a háttérben, hogy minden összeálljon a bajnoki rajtig.

Vasas FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-1 (1-1)

Utolsó edzőpartnerünk a Vasas FC, akik 2025/2026-ban is kénytelenek a másodosztályban indulni, hiszen sehogy sem akar összejönni számukra a feljutás. A klub bemutatásával egyébként a már nyolcadik részénél tartó cikksorozatunkban természetesen a maga idejében foglalkozunk, az felkészülési mérkőzés miatt azonban röviden áttekintjük az aktualitásokat.

A piros-kékek kerete érdekes módon nem olyan mértékben alakult át, mint ahogy az várható volt, pedig érzésünk szerint vérfrissítésre, szemléletváltásra van szükségük, de hogy labdarúgóik melyik csapattal készülnek, illetve hol (NB2 vagy NB3) fognak játszani, az megint egy másik téma. Távoztak: Szánthó Regő, Berecz Zsombor, Vida Máté és Lehoczky Roland. Érkeztek: Hej Viktor, Pethő Bence, Uram János, Sztojka Dominik, Szabó Benjámin és Rab Boldizsár – kölcsönből vissza. A nyári felkészülést a következő idényre új vezetőedzővel kezdték, Erős Gábor az NB I-be feljutó Kazincbarcika trénere volt a 2024/2025-ös szezonban. Így a frissítést más oldalról vagy értelemben végül is megtették. Felkészülési mérkőzéseiken pedig a következő eredmények születtek:  Vasas FC – Maccabi Tel Aviv FC 0-5, Vasas FC – STK Šamorín 3-0, Vasas FC – HR-Rent Kozármisleny 3-0, Vasas FC – Nyíregyháza Spartacus FC 2-2. A Vasas felkészülési programja szintén vasárnap zárul, ők viszont elsőként velünk, majd utánunk még a Soroksárral is megmérkőznek.

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés