A 2016/2017-es szezon legjobb játékosa

Weboldalunkon négy napon keresztül, 2017. június 4. (vasárnap) éjfélig szavazhattak a 2016/2017-es szezonban legjobbnak ítélt játékosra.

Az aktivitás egészen az utolsó pillanatokig igen jelentős volt, még a legvégén is szinte egyszerre, folyamatosan érkeztek be a voksok. A kiélezett küzdelemben a határidő leteltéig a következő végeredmény született: 1. Viczián Ádám (104 szavazat), 2. Fehér Zsolt (101 szavazat), 3. Ilyés Tamás (84 szavazat), 4. Oláh László Dávid (45 szavazat), 5. Szalai Dániel (38 szavazat), 6. Gránicz Patrik (30 szavazat), 7. Ribánszki László (22 szavazat), 8. Birtalan Botond (21 szavazat), 9. Bényei Balázs (19. szavazat), 10. Nagy István (10 szavazat).

A több száz beérkezett vélemény alapján az elmúlt idényt legjobb játékosa Viczián Ádám lett. Gratulálunk!

Ádám a 2016/2017-es szezonban 34 mérkőzésen szerepelt, összesen 2.948 percet töltött a pályán és 3 gólt is szerzett. A legtöbb játékpercet (3,042) magának tudható labdarúgó Ribánszki László lett, míg a gólkirályi címet – az egész évet figyelmbe véve – holtversenyben 10-10 találattal Birtalan Botond és Nagy István szerezte meg.

Köszönjük mindenkinek, hogy véleményével segítette munkánkat!

Statisztika 

Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 38. forduló

Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

1-4 (1-3)

Időpont: 2017. június 4. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Gyulai Grosics Akadémia

Cím: 5700 Gyula, Zrínyi Miklós tér 25.

Játékvezető: Zierkelbach Péter

Asszisztensek: Kis Zoltán, Iványi István

Tartalék játékvezető: Brezovai Zoltán

Szeged: Szántai Levente, Coroian Andrei Ion, Jagodics Bence, Germán Tamás, Pászka Lóránd, Mészáros Márk, Farkas Márk, Povázsai Zsolt, Balogh Gusztáv, Zabari Dávid, Kasuba Dániel. Cserék: Molnár Péter, Geiger Norbert, Horváth Attila, Andorka Péter, Hegedűs Martin, Farkas Aurél.
Vezetőedző: Klausz László

Békéscsaba: Ribánszki László, Bényei Balázs, Birtalan Botond, Szalai Dániel, Urbin Péter, Gránicz Patrik, Nagy István, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Kelemen Dávid, Szélpál Norbert. Cserék: Hrabina Alex, Nascimento de Oliveira Fabio, Bagi István, Fehér Zsolt, Beszterczei Attila, Juhász György.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Birtalan Botond (21. perc), Urbin Péter (23. és 37. perc), Germán Tamás (32. perc), Bagi István (90. perc).

Sárgalapok: Bényei Balázs (26. perc), Mészáros Márk (43. perc), Balogh Gusztáv (45. perc).

21. perc: Viczián került a földre egy ütközés után a hazaiak tizenhatosán belül, tizenegyes. A büntetőt Birtalan biztosan értékesítette, 0-1.

23. perc: Grániczot buktatták a tizenhatoson belül, újabb büntető. Urbin magabiztosan lőtt a szegedi kapuba, 0-2.

32. perc: Baloghot lerántották a békécsabai védők a tizenhatoson belül, ez is büntető. Germán jól helyezve lőtte a labdát a lilák kapujába, 1-2.

37. perc: Urbin cselezgetett a szegedi kapu előtt, majd ügyesen elcsavarta a labdát a jobb sarokba, 1-3.

90. perc: a Liláktól távozó Bagi góllal búcsúzott volt csapatától, 1-4.

A nagy melegben, szép számú néző előtt játszottak a csapatok. A lila-fehérek mezőnyfölényben voltak és a félidő közepére két tizenegyesből szerzett góllal jelentős előnyre tettek szert. A fiatalokat szerepeltető szegediek is büntetőből szépítettek, ám Urbin a lefújás, előtt ismét kettőre növelte a vendégek előnyét.

Fordulás után nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, de a csabaiak kontráiban mindig ott volt a gólveszély. A 62. percben Nagy István lőtt, Szántai lábbal hárított. A szegedi Balogh Gusztáv többször is veszélyeztetett, de nem tudott túljárni Ribánszki kapus eszén. A hajrában a cserék is lehetőséget kaptak Boér Gábortól és ezt követően kiegyenlítetté vált a játék. A csabaiak magabiztosan őrizték előnyüket, sőt a 90. percben Bagi révén még növelni is tudták. A látottak alapján a mérkőzést végig irányító Békéscsaba győzelme teljesen megérdemelt.

Boér Gábor: – Örülük, hogy győzelemmel búcsúztunk a szezontól. Ötletes és kretatív játékot produkáltunk, amivel örömet szereztünk az egész évben a csapatot támogató lelkes szurkolóinknak.

Véget értek a 2016/2017-es bajnokságok

A mai napon véget értek a 2016/2017-es szezon másod- és harmadosztályú bajnokságai is.

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-0 arányban legyőzte a Kisvárda együttesét, így 73 megszerzett bajnoki pontjával – a Puskás Akadémia után – szintén az első osztályba jutott. A Soroksár hazai pályán 1-2 arányban kikapott a Szolnoktól, így nem sikerült megszereznie a bronzérmet, amelyet így a Kisvárda csapata birtokolhat. A kiesés elkerüléséért is nagy csatát vívott három csapat, végül a Kozármisleny húzta a rövidebbet: hiába ért el döntetlent Zalaegerszegen, a rivális Cegléd nyerni tudott, míg a Csákvár ugyancsak egy pontot szerzett.

A Békéscsaba 1912 Előre első csapata iskolajátékkal, 1-4 arányban győzőtt a Szeged 2011 otthonában, így szépen búcsúzott a szezontól. Második együttesünk 1-0 arányú vereséget szenvedett Dunaharasztiban, így a közvetlen rivális Várfürdő-Gyulai Termál FC-t jobb gólkülönbséggel megelőzve, a 14. helyen fejezte be a bajnokságot. Bár ez a pozíció a szabályok értelmében kiesést jelent, de a visszalépők, az indulni nem akaró együttesek, valamint az MLSZ felkérései alapján még maradt halvány remény.

A 2017/2018-as másodosztályú liga résztvevő csapatai (névsorrendben): Aqvital FC Csákvár, Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok, Budafoki MTE, Budaörs, Ceglédi VSE, Credobus Mosonmagyaróvár, Dorogi FC, ETO FC Győr, Gyirmót FC Győr, KBSC FC, Kisvárda Master Good, MTK Budapest, Nyíregyháza Spartacus FC, Soroksár SC, Swietelsky-Soproni VSE, Szeged 2011, Szolnoki MÁV FC, Vác FC, ZTE FC.

Köszönjük minden támogatónk és szurkolónk segítségét! Találkozzunk a 2017/2018-as másodosztályú szezonban is!

Dunaharaszti MTK – Békéscsaba 1912 Előre II.

NB III. Közép csoport 2016/2017. 34. forduló

Dunaharaszti MTK – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-0 (0-0)

Időpont: 2017. június 4. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Dunaharaszti MTK Sporttelep

Cím: 2330 Dunaharaszti, Mindszenty József u. 16

Játékvezető: Kovács Gábor Péter

Asszisztensek: Reinicz Gábor, Kovács Gábor (1980)

Dunaharaszti: Vereckei Dániel, Ferenczi Máté, Márton Dávid, Mészáros Dániel, Rebecsák Szilárd, Kovács Gergely, Nyéki Márk, Gacsal Norbert, Benke Bálint, Dallos Gábor, Rétsági Ákos. Cserék: Gyatyel Norbert, Miskei Milán, Bozsik Krisztián, Kaizer Antal, Szanku Kristóf, Vitányi Gergő.
Vezetőedző: Króner Péter

Békéscsaba: Máthé Gábor, Kun László Dávid, Spitzmüller István, Tóth Dániel, Zelenyánszki László, Ilyés Tamás, Zahorán Balázs, Oláh László Dávid, Szajkó Dévald Márk, Kálmán Szilárd, Kmetykó Kevin. Cserék: Baráth Bence, Vozár Dávid, Tóth Gergő Attila, Mácsai László, Bozsó Milán, Kovács Ferenc, Konyecsni Zoltán.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

Gólszerző: Mészáros Dániel (70. perc).

Sárgalapok: Kálmán Szilárd (58. perc), Zelenyánszki László (76. perc), Spitzmüller István (77. perc), Tóth Dániel (78. perc), Szajkó Dévald Márk (88. perc).

Az első félidő kiegyenlített mezőnyjátékot hozott, egyik fél sem vállalta fel annak a kockázatát, hogy komolyabb vehemenciával támadja a másik kapuját és ennek mellékhatásaként a másik fél megkontrázza. Szünet után állt be drámai változás a játékban. A hazaiak valamivel aktívabbá váltak és egy kontratámadás végén a 70. percben, Mészáros révén a győzelmet jelentő gólt is megszerezték, 1-0. A vendégek nem tudtak újítani, a kapura sem jelentettek veszélyt, így a hazaiak győzelme megérdemeltnek tekinthető.

Szenti Zoltán: – Ma úgy alakult a helyzet, hogy igazi támadó nélkül játszottunk, így pedig nagyon nehéz mérkőzést nyerni, arról nem is beszélve, hogy egyetlen kapura lövésünk sem volt.

A harmadosztályú bajnokság is véget ér június első, ráadásul hosszú hétvégéjén és könnyen lehetséges, hogy második csapatunk – szó szerint értendő – utolsó mérkőzése következik a Dunaharaszti MTK otthonában.

A kiesés elkerüléséhez a jelenlegi helyzetben már nem elég egy esetleges idegenbeli bravúr és a három pont begyűjtése, hiszen a biztos bennmaradást érő 12. pozíció megszerzéséhez a Méhkerék – Mórahalom mérkőzésen is hazai sikernek kellene születnie. Minden más eshetőség firtatása meddő matematikai esélylatolgatás lenne, hiszen csak az előbb vázolt szituáció megvalósulása esetén van reális esély a folytatásra. Az egész szezont tekintve persze könnyű okosnak lenni, de tény hogy többször is olyan mérkőzéseken vesztettünk pontokat, amelyek birtokában most nem fájna a fejünk. Gondoljunk csak a szekszárdiak elleni hazai vereségre, vagy a komlóiak elleni két döntetlenre. Ha csak ezt a néhány mérkőzést emlegetjük, akkor is látható, hogy a végelszámolásnál többszörösen felértékelődnek az "értelmetlenül" elvesztett bajnoki egységek.

Nincs tehát könnyű helyzetben Szenti Zoltán, aki nyilván számíthat néhány visszajátszó segítségére – azonban az első csapat keretéből csak azok a labdarúgók utazhatnak Pest megyébe, akik ezúttal kívül esnek például a fiatal-szabály által előírt kötelezettségeken, vagy a másodosztályban elfoglalt posztjukat nagy biztonsággal más is tudja helyettesíteni a Szeged 2011 elleni kitalált taktikai felállásban. Az ütőképes keret meghatározása éppen ezért – ahogy a szezonban rendszeresen – nem tűnik egyszerű feladatnak.

A tényeknél maradva, együttesünk az utolsó (34.) forduló előtt, 10 győzelem, 6 döntetlen, 17 vereség és 36 bajnoki pont birtokában a tabella 14. pozíciójából néz a lehetetlennek tűnő küldetés elé. Vendéglátóink számára sem tét nélküli az összecsapás, hiszen az eddig összegyűjtött 11 győzelemmel, 6 döntetlennel, 16 vereséggel, valamint 39 ponttal egyáltalán nem dőlhetnek nyugodtan hátra, hiszen a jelenlegi 12. helyüket meg is kellene tartaniuk. Az előző felvonásban vendéglátóink idegenben győzték le a Paksi FC II. együttesét (1-2), míg a Lilák a Pénzügyőr csapatát fektették kétvállra hazai pályán (3-1). Az őszi találkozást felemlegetve, nyugodtan a mérkőzés elé biggyeszthetjük az "országos háromesélyes" jelzőt, hiszen a 2016. november 27-én lejátszott 17. fordulóban sem bírtak egymással a felek (1-1). A harasztiak tavaszi teljesítménye, csakúgy mint a miénk, igen hektikus – hiszen gyakorlatilag bravúrokra nem futotta erejükből és győzni csak a jóval gyengébb csapatok ellen sikerült, mérlegük február óta 5 győzelem, 4 döntetlen és 6 vereség és még azt sem lehet mondani, hogy a hazai pálya előnyét nagy biztonsággal tudták a maguk javára fordítani, hiszen kikaptak a Szekszárdtól, a Hódmezővásárhelytől és a Szigetszentmiklóstól is. Mindenképpen érdemes kiemelt figyelmet szentelni az ellenfél keretében Bozsik Viktornak, aki 11 találatával toronymagasan vezeti a hazai csapat góllövő listáját. Ugyanez elmondható Kálmán Szilárdról is, aki elsősorban pontrúgásaival remekelt az idei szezonban és 9 szerzett góljával a házi gólkirályi cím egyértelmű várományosa.

Szenti Zoltán: – Mind a védelemben, mind pedig a támadó szekcióban gondjaink vannak, hiszen Babinyecz sérült, Balog Zsolt két mérkőzéses eltiltást kapott, Bagi sem tud visszajátszani, hiszen szintén sérült volt a héten. Egy szó, mint száz komoly gondjaink vannak, bár segítségképpen Tóth Dániel és Spitzmüller István utazik velünk és mindentől függetlenül becsületes játékot várok játékosaimtól. A dologhoz azonban az is hozzátartozik, hogy a bennmaradásunk biztosítását nem az utolsó fordulóra kellett volna hagyni.

A Dunaharaszti MTK – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Kovács Gábor Pétert akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival eddig még nem találkoztunk. Pályafutása alatt összesen 741 sárga- és 93 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Reinicz Gábort és Kovács Gábort jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Közép csoport 34. fordulójának mérkőzéseit – ezúttal egyforma kezdési időpontban – június 4-én (vasárnap) 18:00 órától rendezik meg: Komló – Szentlőrinc, Pénzügyőr – Pécs, Dunaharaszti – Békéscsaba, Hódmezővásárhely – Paks II., Méhkerék – Mórahalom, Szigetszentmiklós – Budafok, Dunaújváros – Szekszárd, FTC II. – Gyula, FC Dabas – Dabas-Gyón párosításokban.

Szeretettel invitáljuk szurkolóinkat és az érdeklődőket, hogy kísérjék figyelemmel második csapatunk mérkőzését és buzdításukkal segítsék győzelemre az Előrét!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1889824154598250

line_purple

Webshop ajánló:
Öngyújtó

line_purple

Információk: Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2017. június 4. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Gyulai Grosics Akadémia

Cím: 5700 Gyula, Zrínyi Miklós tér 25.

Belépőjegy információk:
Jegyvásárlás kizárólag előzetes regisztráció után lehetséges. A belépőjegyek egységesen 1.000,- forintba kerülnek.

Csabai szurkolók számára a vendéglátó klub összesen 70 darab belépőjegyet biztosít, melyeket kizárólag előzetes regisztráció után, a helyszínen vásárolhatnak majd meg. Az előzetes regisztrációt csak személyesen, érvényes személyi igazolványok bemutatásával az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában tehetik meg, munkanapokon 11:00 és 13:00 óra között. A jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk a rendelkezésre álló mennyiség erejéig. A mérkőzés előtt, a helyszínen regisztrációra már nincs lehetőség – tehát kizárólag az előre leadott jelentkezések alapján lehet majd megvásárolni a jegyeket a Grosics Akadémia vendég pénztáránál. A beléptetés folyamán a biztonsági szolgálat ellenőrzi a megvásárolt jegyek tulajdonosainak személyazonosságát.

Regisztrációs határidő: 2017. június 2. (péntek) 13:00 óra.

Online és egyéb más (pl. külső jegyiroda) módon történő jegyvásárlásra ezúttal nincs lehetőség.

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Pályarendszabályok:
https://www.szeged2011.hu/palyarendszabalyok