Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 318 másodperc.

Sorozatban négy győztes mérkőzéssel a háta mögött, újra hazai körülmények között lép pályára második együttesünk és a válogatott szünet miatt, ezúttal 2021. október 10-én (vasárnap) 15:00 órától a Kórház utcai Stadionban fogadja a Putnok FC csapatát.

Mondhatjuk-írhatjuk, hogy jó sorozatban vannak Brlázs Gábor tanítványai, hiszen a Salgótarján, a DVTK II., a Törökszentmiklós, valamint a Hidasnémeti legyőzésével négy egymás utáni meccsen sikerült begyűjteni a három pontokat, ezáltal már a táblázat hatodik pozíciójáig lépkedtek előre. Ez adott esetben pedig még tovább fokozható, hiszen papíron ismét egy verhető csapat következik, ráadásul a többi mérkőzés eredményeképpen pontszámban már akár a negyedik Hajdúszoboszlót is beérhetnénk. Sőt, ez a forduló abból a szempontból is hasznos lehet számunkra, hogy az élboly gyakorlatilag egymással csatázik (Hajdúszoboszló – DEAC, Tiszaújváros – BKV Előre), így egymástól vehetik el a pontokat – bár ilyen esetben a döntetleneknek tudnánk a legjobban örülni. A mezőnyben egyébként még két veretlen csapat van (BKV Előre és Kazincbarcika) és abszolút érezhető az éllovasok agilitása, akarása, hiszen számukra nyilvánvalóan a feljutás az elsődleges cél.

Következő vendégünk a Putnok FC, akik a 2020/2021-es idényben 11 győzelem, 9 döntetlen, 18 vereség, valamint 42 bajnoki pont birtokában a 15. helyen végeztek. Az idén is hasonlóképpen alakul a sorsuk, hiszen 10. forduló után helyezés szempontjából ugyanott állnak (2 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség és 9 pont). Az idei MOL Magyar Kupában talán idejekorán búcsúztak, hiszen a 2. fordulóban összekerültek a Balassagyarmattal, akik 3-0 arányban győzték le a borsodiakat. Így aztán kizárólag a bajnoki helytállás, illetve előrelépés maradt számukra, amely egyelőre még várat magára. Nyáron több játékost is igazoltak, hogy megerősítsék, stabilizálják a csapatot Nagy Zsolt András (Füzesgyarmat), Szics Olekszij (Tarpa), G. Bíró Gergő (Jászberény), Engel Alex (Kazincbarcika), Nádimov Norbert Jegorovics (Tarpa), Kiss Gergő (Eger), Buda Péter Pál (Tarpa), Cserepka András (Tarpa), Dobrovolszki Jenő (Tarpa) személyeiben. Keretükben ismerős lehet még sokak számára Takács Péter neve, aki korábban Békéscsabán is játszott. A felfelé történő elmozduláshoz azonban győzelmek, azokhoz pedig gólokra lenne szükségük, ezekből pedig egyelőre karcsú a felhozatal. A tíz forduló alatt szerzett tíz gól – az átlagot nem nehéz kiszámolni – nem utal túlságosan izmos támadó szekcióra, kapott találatok (14) szempontjából viszont hasonló az eredmény, mint a Békéscsabánál (16), tehát a védelmük azért egyáltalán nem állhat rossz lábakon.

A számokat és az eddigi teljesítményt vizsgálva számunkra egyértelmű a feladat: valahogy fel kell törtünk a putnokiak védelmét, ehhez pedig kreatív, gyors játékra lesz szükség. Ehhez segítséget nyújthatnak – a válogatott szünet miatt – a héten másodosztályú meccs nélkül maradó esetleges visszajátszók, kilétükre pedig a pénteki Tiszakécske elleni edzőmeccs kapcsán akár már pénteken választ is kaphatunk. Színes lapok miatt egyik csapatnál sincs eltiltott, óvatosságra viszont Hodonicki Márknak és Szabó Zsombornak van némi szüksége, hiszen eddig már 4-4 sárga lapot gyűjtöttek. Sérültekről nem kaptunk információt, bár az első csapatból betegségek és egyéb traumák miatt kiváló játékosok miatt, összességében ismét szűkültek a merítési lehetőségek.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC mérkőzés játékvezetőjeként Borbás Bottyán Aurélt akkreditálta a szövetség. Segítőiként Topálszki Szabint és Harsányi Martint jelölték ki. Az 1993-as születésű sporival 2021. szeptember 12-én a Békéscsaba 1912 Előre II. – Salgótarjáni BTC 3-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkoztunk utoljára. Pályafutása során eddig 452 sárga- és 30 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 11. fordulóját október 10-én (vasárnap) 15:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC, Kolorcity-Kazincbarcika SC – Jászberényi FC, Aqua-General Hajdúszoboszló – BKV Előre, Eger SE – Kisvárda Master Good II., Tállya KSE – Salgótarjáni BTC, DVSC II. – Törökszentmiklósi FC, Tiszafüredi VSE – Hidasnémeti VSC, valamint Füzesgyarmati SK – Sényő-Carnifex FC párosításokban rendezik meg. A korábban október 10. (vasárnap) 11:00 órára kiírt Újpest FC II. – DVTK II. mérkőzést pedig pályaválasztói jogcsere folytán október 13-án (szerda) 13:00 órától rendezik meg Miskolcon (DVTK II. – Újpest FC II.).

Tíz forduló után a BKV Előre – Kazincbarcika – DEAC trió vezet, a sereghajtó helyeken pedig jelenleg a DVTK II., Hidasnémeti, Tállya, Salgótarján és Törökszentmiklós csapatai állnak.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében borult, csapadékos időjárás és legfeljebb 15 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható, ezért mindenképpen érdemes lesz jól felöltözni. A Nap 2021. október 10-én (vasárnap) 18 óra 6 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.