Technikai információk

Tekintettel arra, hogy az első hazai rendezésű mérkőzésre 2018. február 28-án (szerda) 17:00 órától kerül sor, amikor a Magyar Kupa 2017/2018. 9. forduló 2. mérkőzését rendezzük meg a Kórház utcai Stadionban, elérkezettnek láttuk az időt, hogy néhány technikai jellegű információval tájékoztassuk a közönséget.

Korábban már hírt adtunk arról, hogy a tavaszi szezonban jó esély mutatkozik, hogy néhány hazai meccsünket élőben közvetítse a televízió, ezért a szabályozások értelmében biztosítanunk kell az ehhez szükséges infrastrukturális körülményeket, így a jelenleg is rendelkezésre álló lelátón (Kórház utca felőli oldal) felszerelésre került három kameraállás. Mivel a szerkezeteknek előre meghatározott méretűnek kell lenniük, és az elhelyezés is csak bizonyos helyeken lehetséges, így összesen 26 darab ülőhely megszüntetésre került. Egészen pontosan a B-szektor 12. sor 8-13. szék (6 db ülőhely), 11. sor 8-13. szék (6 db ülőhely), C-szektor 12. sor 5-13. szék (9 db ülőhely), 11. sor 5-13. szék (9 db ülőhely), valamint 10. sor 6-13. szék (8 db ülőhely). A B-szektorban a megszüntetett helyekre nem voltak bérletek értékesítve, de a C-szektorban a következő konverziókat voltunk kénytelenek végrehajtani: 12. sor 8-13. szék → 6. sor 1-6. szék, 11. sor 5-13. szék → 6. sor 7-15. szék, 10. sor 6-13. szék → 6. sor 16-23. szék. Felhívjuk az átszervezés miatt érintett bérletes szurkolóink figyelmét, hogy a tavaszi szezonban bérletükkel az előbbiekben közölt, új helyeken tudnak majd helyet foglalni. Amennyiben nem tartják megfelelőnek új helyüket, természetesen díjmentesen lehetőséget biztosítunk, a még rendelkezésre álló helyek közül szabadon választani. A részletekről érdeklődjenek ügyfélszolgálati irodánkban. Érintett vendégeink megértését és türelmét köszönjük!

Lényeges tudni, hogy a Békéscsaba 1912 Előre vezetőségének korábbi döntése alapján a 2017/2018-as szezon, hazai, Magyar Kupa mérkőzései minden érdeklődő számára ingyenesen megtekinthetők. Online módon és személyesen is 5,- forintért lehetséges úgynevezett helyjegyet vásárolni, amelynek igazából a helyfoglalás és a nézőkre kötött felelősségbiztosítás miatt van értelme. Aki azonban nem ragaszkodik a helyfoglalás lehetőségéhez, az úgynevezett nulla forintos tiszteletjegy (csak személyesen lehetséges) igénylésével tud majd bejutni a Nagykanizsa elleni, hazai kupameccsre. Természetesen ez közvetlenül a mérkőzés előtt, a kasszáknál is lehetséges. A bajnoki mérkőzésekre való belépés feltételei továbbra is változatlanok. Félszezon bérletek ebben az idényben nem lesznek.

Online módon történő jegyvásárlás itt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002066/Bekescsaba-1912-Elore—UFC-Nagykanizsa

Árak és információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Az Előre Klubkártyák hosszabbításával kapcsolatos tudnivalókat korábban már közöltük, a szükséges információkat az alábbi elérhetőség alatt olvashatják el:
http://1912elore.hu/site/klubkartya-hosszabbitas/

Stadion adatok:
http://1912elore.hu/site/category/stadion/adatok/

Ügyfélszolgálati irodánkban jelen pillanatban is több át nem vett, előre megrendelt és/vagy legyártott klubkártyát tárolunk, ezért felhívjuk a leendő tulajdonosok figyelmét, hogy a tavaszi szezon kezdetéig szíveskedjenek azokat személyesen átvenni. A február 28. után sorsukra hagyott klubkártyákat érvénytelenítjük és megsemmisítjük, azokat tovább tárolni nem áll módunkban.

A Magyar Válogatott 2018. március 23-án, Kazahsztán ellen kezdi meg idei menetrendjét. A Békéscsaba 1912 Előre továbbra is részt vesz majd a jegyértékesítésben, amely az előzetesen beszerzett tájékoztatás szerint hozzávetőlegesen egy hónappal a mérkőzés előtt, tehát február végén kezdődik majd. Az értékesítés indulásának pontos időpontjáról felületeinken tájékoztatást fogunk nyújtani.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

UFC Nagykanizsa – Békéscsaba 1912 Előre

Magyar Kupa 2017/2018. 9. forduló 1. mérkőzés

UFC Nagykanizsa – Békéscsaba 1912 Előre

1-3 (0-3)

Időpont: 2018. február 20. (kedd) 14:00 óra

Helyszín: Olajbányász Sporttelep

Cím: 8800 Nagykanizsa, Zárda utca 16.

Játékvezető: Zierkelbach Péter

Asszisztensek: Iványi István, Aradi József

Tartalék játékvezető: Barna Gábor

Nagykanizsa: Szabó Ádám, Csáki József, Szabó Bálint, Horváth Detre, Kovács György, Hóbor Gergő, Gerencsér Attila, Kulcsár Olivér, Hetesi Patrik, Péntek Adrián, Horváth Patrik. Cserék: László Áron, Horváth Márk, Takács Dávid, Kulcsár Roland, Szalai Dániel, Zsirai Péter.
Szakmai igazgató: Gombos Zsolt

Békéscsaba: Máthé Gábor, Gránicz Patrik, Mészáros Márk, Szatmári István, Urbin Péter, Tóth Dániel, Király Patrik, Kiss László, Viczián Ádám, Nagy Sándor, Szélpál Norbert. Cserék: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Birtalan Botond, Nagy István, Lustyik Levente, Kálmán Szilárd.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Urbin Péter (7. perc), Szatmári István (26. perc), Gránicz Patrik (32. perc), Péntek Adrián (56. perc).

Sárga lapok: Csáki József (7. perc), Gránicz Patrik (40. perc), Szélpál Norbert (55. perc), Kovács György (75. perc).

A találkozó előtt kissé aggódva figyelte a körülményeket Boér Gábor, a viharsarkiak vezetőedzője, aki így fogalmazott a sípszó előtt: – Ideérkezésünk óta folyamatosan hull a hó, reggelre mintegy hat-nyolc centiméteres takaró lepett be a mindent, ami bizonytalanná teszi a mérkőzés megrendezését. Az MLSZ utasítása szerint mindenképpen le kell játszani a találkozót, de az itteni körülményeket látva nem biztos, hogy sok köszönet lesz benne, annyira irreális a pálya, ezért is féltem játékosaimat a sérüléstől.

Ehhez képest hamar magához ragadta a kezdeményezést a vendégcsapat, a Zala megyei I. osztályban szereplő házigazdákkal szemben, már a 7. percben Urbin Péter beköszönt a nagykanizsaiak hálójába. A félidő derekán pedig már 2-0-át mutatott az eredményjelző Szatmári István jóvoltából. Csupán hat perc telt el, amikor Gránicz Patrik már háromgólosra növelte a lila-fehérek előnyét, s ezzel az állással tértek pihenőre a csapatok.

A fordulás után, az 56. percben szépítettek a házigazdák, Péntek Adrián büntetőből talált be a békéscsabaiak kapujába. Ezt követően már egyik félnek sem sikerült újra a kapuba juttatni a játékszert.

A havazás miatt egy rendkívül nehézzé tett Magyar Kupa találkozón – a körülményekhez képest – jó játékkal tekintélyes előnyre tett szert a Békéscsaba a nyolc nap múlva esedékes viharsarki visszavágó előtt.

Gombos Zsolt: – Én a padról úgy láttam, hogy abszolút felvettük a versenyt és pariban voltunk egy NB II-es csapattal, s még nekünk voltak lehetőségeink. A második félidőben mi domináltunk, sikerült is ebből egy gólt szereznünk. Én azt mondom, hogy elégedett vagyok, bár az eredménnyel természetesen nem, hiszen hazai pályán kikapni senkitől sem jó. Viszont ha azt nézzük, hogy az ellenfelünk milyen szintű csapat volt, s milyen körülmények közül jött, míg mi ezzel szemben egy „kiscsapat” vagyunk, bár természetesen magasabb osztályba tartunk. De mindezek mellett én teljesen meg vagyok elégedve a csapatommal, és büszke vagyok a fiúkra.

Boér Gábor: – Amiért jöttünk, azt elértük. Nagyon mély talajú és nehéz körülmények között megvívott találkozó volt. A megyei első osztálynál jóval komolyabb játékerőt képviselő csapat ellen játszottunk, akik igen jól fel voltak készítve. Az első félidőben jól futballoztunk és a három gól mellett még több lehetőségünk is volt, hogy lezárjuk a mérkőzést és akár az összecsapást is. Örülök neki, hogy elértük célunkat és természetesen fel fogunk készülni a hazai meccsre is. Remélem, hogy nagy lépést tettünk a továbbjutás felé.

Készítette: Kanizsa TV

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YoTube

Információ

Jegyzőkönyv

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/177580399501046/

Beharangozó: UFC Nagykanizsa – Békéscsaba 1912 Előre

Hetvenkét nap telik el a bajnokság 21. fordulója óta, amikor csapatunk 2017. december 10-én 3-1 arányban győzte le a Szeged 2011 együttesét. A következő kilenc nap alatt viszont már három tétmérkőzésen is megmérettetünk és itt a lehetőség arra, hogy folytassuk a bravúrok sorozatát, biztosítsuk helyünket a Magyar Kupa 2017/2018-as szezonjának negyeddöntőjében. A Békéscsaba 1912 Előre 2018. február 20-án (kedd) 14:00 órakor Nagykanizsán lép pályára, ahol a hírek szerint nagy várakozással tekintenek az odavágó elé.

A bajnokságban elért kitűnő eredményünk már önmagában is figyelemre méltó, hiszen több olyan csapatot is magunk mögé utasítottunk és a táblázat harmadik helyén zártuk a 2017-es évet, amelyek igen jó eséllyel pályáztak az első osztályú tagságra. Tudjuk, a Kupa teljesen más kávéház, hiszen ebben a sorozatban sokszor – az esélytelenek nyugalmával pályára lépő – harmadosztályú vagy megyei csapatok is érhetnek el kiemelkedő eredményt. Elég csak a 9. forduló párosításaira tekinteni, hiszen a hét NB I-es alakulat mellett, hat NB II-es, egy NB III-as és két megyei első osztályú együttes (Nagykanizsa, Sényő) is részese az összecsapásoknak.

A Zala megyeiek 25 éve nem jártak ilyen magasságokban, így teljes joggal nagy a lelkesedés nyugaton. Vendéglátóink egyébként 42 ponttal, 14 győzelem és mindössze 1 vereség birtokában vezetik saját bajnokságukat, így jó eséllyel pályázhatnak a felfelé történő osztályváltásra. A menetrend egyébként számukra sem éppen pihentető, hiszen február 24-én már a Keszthely csapatát fogadják a Megyei I. osztályban. Ennek ismeretében sem lazított azonban a programon a szakmai stáb, hiszen Gombos Zsolt legénysége felvezetés gyanánt szombaton délután Lendván még felkészülési találkozót játszott a szlovén harmadik ligás NK Hotiza gárdájával és 2-2-es döntetlent ért el.

– Márton András még a felkészülés elején esett rá a vállára, már hosszú ideje a maródiak listáján szerepel, Péntek Adrián és Lőrincz Bence pedig mostanság szedett össze sérülést – vázolta az aktuális helyzetet a vezetőedző, Gombos Zsolt.

A felsorolt labdarúgók mellett Horváth Balázs eltiltás végett kénytelen kihagyni a párharc első, kanizsai mérkőzését és az összecsapás kapcsán érdemes annak előkészületeiről is szót ejteni. A vasárnapi hó és havas eső nem javított az Olajbányász-pálya talajának helyzetén, de a kanizsaiak mindent elkövetnek azért, hogy a lehető legjobb állapotban legyen keddre.

– Ahogy már korábban közzétettük, az Olajbányász-stadionban megrendezésre kerülő meccsre a belépés ingyenes lesz – kezdte Németh Ferenc, a nagykanizsaiak technikai vezetője. – A pálya az időjárási viszonyokból eredően a napokban nagyon sáros volt, ugyanakkor pénteken már le tudtuk hengerezni, mivel leolvadt róla a hó. A lehető legkörültekintőbb módon lesz tehát előkészítve a keddi összecsapásra a játéktér, bár jelen állás szerint igencsak mély lesz a talaj.

Mindenképpen érdemes kiemelt figyelmet szentelni a kanizsaiak gólfelelőseire: Nagy Gergőre, aki már 18 találatig jutott a bajnokságban, és Péntek Adriánra – amennyiben tudja vállalni sérülése miatt -, aki 10 góllal járult hozzá csapata sikereihez.

A két együttes egyébként igen régen, 1995. május 27-én találkozott utoljára tétmérkőzésen egymással, az 1994/1995-ös első osztályú bajnokságban, akkor idegenben 0-3 arányú győzelmet arattunk.

Csapatunk hétfőn a délelőtti edzés és a közös ebéd után útra kelt, és szerencsére sárga lapos eltiltás miatt senkinek sem kell kihagynia a nagykanizsai túrát. A keret az elindulás pillanatáig képlékeny volt, hiszen a három egymást követő meccsen egyaránt frissen és ütőképesen szeretnénk kiállni.

Az elutazás előtti utolsó edzésen

Boér Gábor: – Nagyon vártuk már, hogy tétmeccsen lépjünk pályára. Némileg aggódom azonban az időjárás miatt és nagyon remélem, hogy nem feleslegesen utazunk közel egyezer kilométert. Nagyon bízom benne, hogy bármilyen körülmények között, de le tudjuk játszani a mérkőzést, számunkra az lenne jó. Mindenképpen kellő komolysággal készültünk az összecsapásra, tiszteljük az ellenfelet, hiszen egy nagy múltú klubról van szó, akik hosszú éveken keresztül ott voltak az első-, illetve másodosztályú bajnokságokban. Felkészültünk belőlük, és ha megfelelő motiváltsággal tudunk focizni, akkor nem lehet gond, így a két mérkőzés alapján ki kell domborodjanak az osztálykülönbségek. Mindenképpen szeretnénk egy megnyugtató előnyre szert tenni, de tudjuk nehéz lesz, hiszen nagyon motivált az ellenfél. Számukra talán ez lesz az év legfontosabb mérkőzése, és nagyon készülnek rá. Nekünk pedig még a hétvégén, a listavezető otthonában is helyt kell állnunk, és nem árulok el titkot azzal, hogy szeretnénk meglepetést okozni Budapesten. A két út és az időjárási körülmények nehezítik a dolgunkat – persze nem panaszként mondom, hiszen ennek van itt az ideje és ezt vállaltuk -, de mindenképpen kellő odafigyeléssel és körültekintéssel kell meghatároznunk a pályára lépők névsorát, hiszen az előttünk álló meccsek egyformán fontosak. Ez most nem egyszerű feladat, de az ilyet szeretjük – úgyhogy arra készülünk, hogy mindenhol megfelelőképpen helyt tudjunk állni. Szerencsére a sérültek nagyjából rendbe jöttek, bár vannak még a listán olyanok, akik régebben maródiak, ők természetesen egyelőre nem bevethetők. Új sérülés viszont szerencsére nem sújtott minket – ennek örülök, hiszen Romániában is nagyon nehéz talajú pályán kellett játszanunk, ezért sem léptünk olyan összeállításban pályára, mint ahogy azt szerettem volna. Remélem, hogy a soron következő három mérkőzésből úgy tudunk kijönni, hogy nem lesznek vezéráldozatok – bár ilyenkor már nem lehet spórolni, nem lehet senkit jegelni. Az MTK ellen nem játszhat majd Lustyik és Szatmári, a kupameccsen viszont igen. Pilán sérülése miatt ezúttal nem tart velünk.

A teljes összképhez tartozik, hogy vendéglátóink a Törökszentmiklós, az Olajmunkás SE, valamint az Érdi VSE csapatait búcsúztatták, míg az Előre útja a Kondoroson, a Mádon és a Tiszaújvároson keresztül vezetett a 9. fordulóig.

A forduló első öt mérkőzését lebonyolítják február 20-án (kedden):  14:00 órától UFC Nagykanizsa – Békéscsaba 1912 Előre, 16:00 órától ZTE FC – Puskás Akadémia FC, 17:00 órától DVSC – Dorogi FC, 18:00 órától DVTK – Vác FC és Újpest FC – Paksi FC párosításokban. A WKW ETO FC Győr – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő mérkőzést február 21-én (szerda) 16:00 órától rendezik meg.

Az UFC Nagykanizsa – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként  Zierkelbach Pétert akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival legutóbb 2017. június 4-én, a gólzáporos Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre 1-4 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 418 sárga- és 29 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Iványi Istvánt és Aradi Józsefet jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Barna Gábor látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

Még egy utolsó egyeztetés az edzés végén

Az előrejelzés szerint, a mérkőzés napján Nagykanizsa térségében tisztességes havazás várható, legmagasabb 2 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. Mindenképpen érdemes majd rendesen felöltözni! A Nap 2018. február 20-án (kedd) 17 óra 16 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Felkészülési mérkőzések

Felkészülési mérkőzések 2017/2018. tavaszi szezon

Edzőmérkőzések - NB II 2017/2018-as tavaszi szezon

Dátum
Időpont
Hazai
Vendég
Helyszín
Végeredmény
2018.01.2011:00Békéscsaba 1912 ElőreBékéscsaba 1912 Előre II.Békéscsaba8-0 (3-0)
2018.01.27.12:00Balassagyarmati VSEBékéscsaba 1912 ElőreBalassagyarmat0-1 (0-0)
2018.02.03.11:00Szolnoki MÁV FCBékéscsaba 1912 ElőreSzolnok3-0 (1-0)
2018.02.03.16:00Békéscsaba 1912 ElőreFüzesgyarmati SKBékéscsaba4-2 (2-1)
2018.02.08.13:30Békéscsaba 1912 ElőreFK TSC Bačka TopolaBékéscsaba1-0 (1-0)
2018.02.10.11:00Békéscsaba 1912 ElőreHódmezővásárhelyi FCBékéscsaba2-0 (0-0)
2018.02.17.11:00 (UTC+1)UTA AradBékéscsaba 1912 ElőreVilágos, Románia3-1 (1-0)

Edzőmérkőzések - Megyei I. osztály 2017/2018-as tavaszi szezon

Dátum
Időpont
Hazai
Vendég
Helyszín
Végeredmény
2018.01.20.11:00Békéscsaba 1912 ElőreBékéscsaba 1912 Előre II.Békéscsaba8-0 (3-0)
2018.01.27.11:00Békéscsaba 1912 Előre II.Várfürdő Gyulai TFCBékéscsaba6-1 (3-1)
2018.02.02.18:00Békéscsaba 1912 Előre II.Szeghalmi FCBékéscsaba6-0 (3-0)
2018.02.07.18:00Várfürdő Gyulai TFCBékéscsaba 1912 Előre II.Gyula1-2 (1-1)
2018.02.10.14:00Kecskeméti LEBékéscsaba 1912 Előre II.Kecskemét2-1 (0-0)
2018.02.14.17:00Füzesgyarmati SKBékéscsaba 1912 Előre II.Füzesgyarmat6-1 (0-0)
2018.02.17.11:00Hódmezővásárhelyi FC Békéscsaba 1912 Előre II.Hódmezővásárhely0-1 (0-0)

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: UFC Nagykanizsa – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. február 20. (kedd) 14:00 óra

Helyszín: Olajbányász Sporttelep

Cím: 8800 Nagykanizsa, Zárda utca 16.

Belépőjegyek:

A mérkőzés megtekintése mindenki számára ingyenes! A belépéshez fényképes igazolvány bemutatása szükséges.

A békéscsabai drukkerek az úgynevezett Nagyváthy utca felőli bejáraton tudnak majd belépni a vendég szektorba. Parkolás a csarnok mellett lehetséges.

A 9-11. forduló selejtező mérkőzéseken a továbbjutás szabályai a következők. Két mérkőzésen dől el a továbbjutás. A továbbjutás – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától – a következők szerint történik. Az a csapat, amelyik mindkét mérkőzést megnyeri, vagy győzelem és döntetlen eredményeket ér el, vagy egy győzelem és egy vereség esetén pozitív a gólkülönbsége, illetve azonos gólkülönbség esetén idegenben több gólt szerzett, jut tovább. A két mérkőzés rendes játékideje után azonos pontszám és ugyanazon mérkőzés-eredmény esetén a második mérkőzést követően 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Amennyiben a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, a továbbjutást az idegenben szereplő csapat szerzi meg, mivel az idegenben elért gólok döntetlen eredmény esetén, duplán számítanak. Amennyiben a hosszabbításban nem esik gól, akkor a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

Térkép: