Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló

Gyorsan telik az idő, hiszen már a negyedik forduló következik, így 2025. augusztus 17-én (vasárnap) 19:00 órától a BVSC-Zugló csapatát fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - BVSC-Zugló

Tudjuk-látjuk és érezhető is, hogy nincs egyszerű vagy előre lefutott mérkőzés a Merkantil Bank Ligában. Fordulóról-fordulóra meg kell küzdeni minden apró pontért és nem szegheti kedvünket, nem mehet a harci morál rovására még egy olyan csalódást keltő mérkőzés sem, mint az előző Vasas elleni. A visszajelzések alapján sincs egyáltalán szégyellni valónk, rúgtunk három gólt, küzdött, ment a csapat, mindenki tette a dolgát és nem adtuk fel egyetlen percre sem, pedig volt a mérkőzésnek olyan periódusa, amikor már elúszni látszott minden. Ettől függetlenül az eredmény csalódást keltő, hiszen a játék és az akarat ellenére pont nélkül távoztunk Angyalföldről, sajnos a foci már csak ilyen, a vereségért – legyen az bármilyen – nem adnak pontot, ez van. De, menni kell tovább és az utóbbi időben többször is kellemetlen ellenfélnek bizonyult BVSC ellen mindenképpen itthon kell tartanunk a pontokat, ez most nagyon fontos lehet a továbbiakra való tekintettel.

A Budapesti Vasutas Sport Club-Zugló jól kezdte a bajnokságot, hiszen a nyitányon 4-0 arányban hagyta helyben az Ajkát, majd kétgólos vereséget szenvedett Csákváron, az előző fordulóban pedig a Kecskeméttől is kikapott egyetlen góllal. Gyakorlatilag sosem lehet őket beárazni, mert van amikor elsül a puska, máskor pedig érthetetlen dolgokat produkálnak. Mindent egybevetve az előttünk álló mérkőzés olyan szinten hatpontos, hogy aki győzni tud, biztosan a másik elé kerül. Vukmir Dragan neveltjei jelenleg három bajnoki pont birtokában a kilencedik, míg csapatunk két pontot gyűjtve a tizenegyedik pozícióból várja a vasárnapi megmérettetést. A két fél egyébként 14 alkalommal találkozott a második vonalban és szempontunkból 5 győzelmet, 3 döntetlent, valamint 6 vereséget olvashatunk ki a statisztikákból, 19-19-es gólarány mellett. Korábban az első osztályban is megmérkőztünk velük, ahol 5 győzelem, 1 döntetlen, valamint 6 vereség az egyenleg. Utoljára 2025. március 16-án találkoztunk velük, amikor a XIV. kerületben 0-1 arányú vereséget szenvedtünk. Mindent egybevetve igen régen, 2001. április 21-én tudtuk őket ezen a szinten legyőzni (2-3), tehát itt az ideje a visszavágásnak.

BVSC-Zugló - Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (0-0)

Igazolásaikat, felkészülésüket korábban már áttekintettük “Ellenfél-mustra” című cikksorozatunkban, így ezt az írásunkat is szeretettel ajánljuk figyelmükbe, hogy még teljesebb képet kapjanak az előttünk álló mérkőzés hátteréről!

Sérültjeink, betegeink jó úton járnak, tehát nagy eséllyel már lesz olyan, aki bevethető vasárnap, ezáltal a szakmai stáb variációs lehetőségei is bővülhetnek. Az biztos, hogy Albert István eltiltása miatt csak a lelátóról szemlélheti majd a mérkőzést, ellenfelünket ilyen jellegű szankció nem befolyásolja, azaz senki sincs közülük eltiltva.

Csató Sándor: – Jó meccset játszottunk a Vasas ellen, egy pontra rászolgáltunk volna, még ha hátul sebezhetőbbek is voltunk az átlagosnál. Persze a piros-kékeket sem véletlenül tarják feljutásra esélyesnek, komoly támadópotenciállal rendelkeznek, ezt most is bizonyították. A soron következő riválisunk ezzel ellentétben a stabil védekezésre helyezte a hangsúlyt az elmúlt évben, ám a nyári edzőváltás után másféle alapjátékot játszik, ami talán nekünk valamivel jobban fekszik. Egy-két alapemberét elengedte, a helyüket fiatalokkal töltötte be, ettől függetlenül biztosan kellemetlen ellenfél lesz, de szeretnénk végre megszerezni az első győzelmünket. A hétfői meccs miatt kevesebb pihenőnk volt egy nappal, igyekeztünk azt szem előtt tartani, hogy frissek maradjanak a labdarúgók. Ebben az forróságban nem igazán lehet minőségi munkát végezni, de talán hétvégére elviselhetőbbé válik az idő. Akadtak kisebb sérüléssel bajlódók, reményeink szerint azonban hétvégéig mindenki felgyógyul közülük.

Békéscsaba 1912 Előre - BVSC-Zugló 2-2 (0-1)

Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Róbertet, segítőiként Márkus Pétert és Dobos Dávidot, tartalék játékvezetőként pedig Dobai Jánost akkreditálta a szövetség. Az 1992-es születésű sporival 2025. március 30-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr 1-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 1.025 sárga- és 72 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A bajnoki táblázatot az eddig még hibátlan Honvéd vezeti 9 ponttal, mögötte a Csákvár áll a második helyen 7 ponttal, de a Mezőkövesd ugyanennyit gyűjtve a feljutó pozíciók mögött a bronzérmes helyet foglalja el egyelőre. A tabella végén a Szentlőrinc (13. hely), a Videoton (14. hely), a Budafok (15. hely), valamint a Kozármisleny (16. hely) állnak. Látható tehát, hogy vannak meglepetések – bár nyilván még nagyon az elején járunk -, így messzemenő következtetéseket még mindig nem illik levonni. Az viszont biztos, hogy az izgalmas és szoros bajnokság létrehozására irányuló szándék azért megvalósulni látszik, a nézőszámok, az érdeklődés mind-mind ezt tükrözi.

A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-ös szezon 4. fordulóját 2025. augusztus 17-én (vasárnap) 17:30 órától Mezőkövesd Zsóry FC – Szentlőrinc, Karcagi SC – Vasas FC, 19:00 órától HR-Rent Kozármisleny – Soroksár SC, Tiszakécskei LC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló, Aqvital FC Csákvár – Budafoki MTE, FC Ajka – Budapest Honvéd FC, valamint 2025. augusztus 18-án (hétfő) 20:00 órától Kecskeméti TE – Videoton FC Fehérvár párosításokban rendezik meg.


A Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló bajnoki mérkőzést a Békéscsabai Médiacentrum Kft. hivatalos YouTube csatornáján követhetik majd élőben:

https://www.youtube.com/live/QntQBTCqn8c


Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap hidegfront érkezik zivatarral, de a legmagasabb hőmérséklet +33 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2025. augusztus 17-én (vasárnap) 19 óra 53 perckor nyugszik.


Vasárnap este minden a viharsarki futballról szól: látogasson el a Kórház utcába és szurkoljon a Békéscsaba 1912 Előre csapatának a BVSC-Zugló elleni mérkőzésen, ahol győzelemre éhesen lépünk pályára!

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés

Élő közvetítés a BVSC-Zugló elleni mérkőzésről

Békéscsabai Médiacentrum Kft. élőben közvetíti a 2025. augusztus 17-én (vasárnap) 19:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026. 4. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.

Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló

A kommentátor Hidvégi Dávid lesz.

Itt jelezzük, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megállapodása okán az MLSZ versenyrendszereiben üzemelő bajnokságok mérkőzéseinek közvetítési, rögzítési és műsorjogait az MTVA gyakorolja. A nagypályás felnőtt, vármegye II. osztály és a feletti, illetve egyes futsal és utánpótlás – mérkőzéseket csak az MTVA írásbeli, díjköteles engedélye birtokában lehet rögzíteni, közvetíteni és részben, vagy egészében a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni. Az MTVA az engedélyt csak abban az esetben adja ki, ha az adott mérkőzést a közmédia nem közvetíti.

Az adást az alábbi hivatkozás alatt nézhetik:

https://www.youtube.com/live/QntQBTCqn8c

Hajrá Lilák!


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló

Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló

Időpont: 2025. augusztus 17. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.


Békéscsaba 1912 Előre - BVSC-Zugló


Kapu- és pénztárnyitás: 18:00 órakor. A pénztárakban készpénzzel és bankkártyával is lehetséges a fizetés.

Részletes jegyinformációk az alábbi hivatkozás alatt érhetők el:

https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


A büfék 18:00 órától szolgálják ki vendégeinket.


FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY HAZAI SZURKOLÓINK SZÁMÁRA KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TOVÁBBRA IS LE VAN ZÁRVA!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk közösen – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!


Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba


Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.


Térkép:


Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, már csak a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.


Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

Vasas FCBékéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026.
3. forduló

Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

4-3 (2-2)

Élő televíziós közvetítés

A MECCSET AZ M4 SPORT TELEVÍZIÓ ÉLŐBEN KÖZVETÍTI!


KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2025. augusztus 11. (hétfő) 20:00 óra

Helyszín: Illovszky Rudolf Stadion

Cím: 1139 Budapest, Fáy u. 58.

Játékvezető: Katona Balázs

Asszisztensek: Szalai Balázs, Garai Péter

Tartalék játékvezető: Iványi Gábor


Vasas: Kiss Ágoston Álmos (1), Pávkovics Bence Gábor (4), Radó András (7), Doktorics Áron (14), Hidi M. Sándor (15), Hei Viktor (23), Pethő Bence János (29), Baráth Botond (36), Barkóczi Barnabás (46), Hős Zsombor (56), Urblík Jozef (88). Cserék: Uram János (26), Sztojka Dominik Balázs (6), Zimonyi Dávid (9), Rab Boldizsár (16), Ódor Máté (20), Kapornai Ákos Bertalan (21), Otigba Kenneth Karim (34), Girsik Attila Csaba (68), Horváth Rajmund Gábor (84), Molnár Csaba Milán (89), Németh Barnabás Csongor (92), Cseke Benjámin (94).
Vezetőedző: Erős Gábor

Békéscsaba: Póser Dániel (90), Kovács Gergő (3), Borsos Filip (7), Zsolnai Richárd Tibor (9), Harsányi István (10), Ésik Ákos (11), Márkus Attila Márk (14), Mikló Roland (19), Kuzma Hunor Álmos (22), Viczián Ádám (23), Albert István (25). Cserék: Takács János (12), Szabó Bálint (5), Nagy Gergő (6), Hodonicki Márk (16), Csató Martin (24), Kóródi Nándor (27), Kristóf Márk Patrik (33), Sármány Kristóf (70), Pelles Patrik András (78), Balla Kevin Károly (99).
Vezetőedző: Csató Sándor

Gól Gólszerzők: Urblík Jozef (15. perc), Barkóczi Barnabás (20. perc), Borsos Filip (33., 45. és 74. perc), Pethő Bence János (61. és 79. perc).

Sárga lap Sárga lapok: Albert István (37. és 88. perc – kizárva), Mikló Roland (54. perc), Baráth Botond (57. perc), Zsolnai Richárd Tibor (57. perc), Pávkovics Bence Gábor (70. perc), Kuzma Hunor Álmos (84. perc), Urblík Jozef (91. perc).


Csapatunk kezdte a mérkőzést és a kezdő összeállításban csupán két helyen változtatott mesterünk az előző fordulóhoz képest. Az első öt percben két hazai helyzetet hozott, de a következő percekben sikerült lövésig, majd szögletig is eljutnunk. Apróbb keménykedésekkel tarkított mezőnyjáték folyt a pályán, míg a 23. percben Pethő lövését kellett Pósernek védeni – szép jelenet volt. A 15. percben aztán Urblík elé tálaltak, a védőink sajnos nem léptek ki rá, így kilőtte a felső sarkot (1-0). A gól mindentől függetlenül szép volt, számunkra viszont sajnos eléggél demoralizáló, hiszen ezen a mérkőzésen is hátrányba kerültünk. Nem tudtunk felállni a sokkból, mert a 20. percben megduplázta előnyét a hazai csapat, Barkóczi gondolt egyet és ellőtte a labdát, amely az előző lökethez hasonlóan a felső sarokban kötött ki (0-2). Próbáltak magasan védekezni az angyalföldiek és ezzel csak nehezen tudtunk bármit is kezdeni, hiszen alig-alig sikerült felépíteni egy-egy támadást. A 33. percben Miklótól indult egy akció a középpályán, majd beadást követően Ésik harcolt a labdáért és tette tovább, Borsos pedig fordult egyet és a kapuba lőtt (2-1). A szinte semmiből érkező találatunk nagyon jó időpontban érkezett, ezzel visszajöttünk a meccsbe és a hitünk is megmaradt. A 41. percben Póser-bravúrt láthattunk, Radó lépett ki és csak kapusunk tartotta minket mérkőzésben. A 45. percben egy előre ívelést követően Harsányi volt harcos és szerzett labdát, beadását pedig Borsos lőtte a kapuba (2-2).

Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre 4-3 (2-2)

Fotó: Árvai Károly

A második játékrészben értelemszerűen a hazai együttes indította útjára a labdát és egyik oldalon sem történt csere. Lendületesen kezdtük a félidőt, többször is sikerült eljutni a Vasas kapujáig, helyzetet azonban nem dolgoztunk ki. Látható volt, hogy a második bekapott gól megfogta a piros-kékeket, sokkal lankadtabban fociztak – nyilván nem az esti időpontnak köszönhetően. Az 55. percben Pávkovics emelte rá közelről, Póser azonban védeni tudott, érezhetően kezdett felpörögni a Vasas játéka. A folytatásban inkább az adok-kapok került előtérbe, egymást követték a szabálytalanságok, amely mindkét oldalon egy-egy sárga cédulával is párosult. Jött a Vasas rendesen és a 60-61. percben Póser pillanatai következtek. Egy perccel később azonban már nem bírtuk el a nyomást, Pethő lövése a kapufáról vágódott a kapunkba (3-2). A 68. percben aztán jöttek a cserék: Márkus, Viczián és Ésik helyett Szabó, Nagy és Balla érkezett. Időközben pedig a házigazda is két helyen változtatott: Barkóczi és Radó helyett Molnár, valamint Horváth folytathatta. A 74. percben Kuzma ellen szabálytalankodtak, a pontrúgást pedig Harsányi ívelte mintaszerűen Borsos fejére, aki ezzel megszerezte harmadik találatát a mérkőzésen (3-3). A 77. percben kihasználtuk negyedik cserénket: Harsányit Sármány váltotta. A 79. percben aztán megint fordult a kocka, egy szabadrúgás után Pethő fejelt a kapunkba, hihetetlen de újra vezetett a Vasas (4-3). A 82. percben ismét Pósernek kellett védeni: Molnár Csaba lövését tolta fölé. A mesterhármast szerző Borsost Kóródi váltotta 87. percben. A 88. percben aztán Albert megkapta második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott egy elkésett belépő miatt. Az utolsó percekre még egyet cserélt a Vasas, nyilvánvalóan időhúzó szándékkal. A 95. percben még Pósernek kellett védeni, ezzel újabb góltól mentette meg együttesünket.

Nagyot küzdöttünk, lőttünk három gólt és mégsem szereztünk pontot. Nyilván le kell vonni a tanulságokat, hiszen a Vasas otthonában ilyen játékot látva csapatunktól, jóval többre vagyunk hivatottak, a hatékonyságban viszont javulnunk kell, ez egészen biztos. Folytatás 2025. augusztus 17-én (vasárnap), amikor a BVSC-Zuglót fogadjuk a Kórház utcában.


Belépőjegy, mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

BelépőjegyMérkőzés információk

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Információk: Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2025. augusztus 11. (hétfő) 20:00 óra

Helyszín: Illovszky Rudolf Stadion

Cím: 1139 Budapest, Fáy u. 58.

A MÉRKŐZÉST AZ M4 SPORT TELEVÍZIÓ ÉLŐBEN KÖZVETÍTI!

Stadion:

Belépőjegy információk:

Az online jegyértékesítés megkezdődött, ahol nincs szükség személyes adatok megadására sem, hiszen a mérkőzés normál biztonsági besorolású.

A jegyek online egységesen 1.500 forintba kerülnek, helyszínen pedig 2.000 forintba. Az online vásárolt jegyek után a Csakjegyek Kft. 499 forintos kezelési költséget számít fel. A tizennégy év alatti gyermekeknek a belépés ingyenes, de egy nulla forintos, úgynevezett technikai jegyet nekik is ki kell váltani.

Mérkőzésnapon a vendégpénztár és a kapuk mérkőzés kezdete előtt egy órával hamarabb nyitnak ki.

A vendégszurkolók a Csizma utcában tudnak parkolni.


Online jegyvásárlás:

https://vasas.csakjegyek.hu/merkozes/vasas-fc-bekescsaba-1912-elore-2025-08-10-1900


Vendég szektor:

– a vendég szektort D-betűvel jelölték,

– belépés a Fáy utca felől (Csizma utcával szemben),

– jegypénztárak a belépési pont mellett helyezkednek el,

– tömegközlekedéssel a Béke utca felől a 12 és 14 jelzésű villamosokkal lehet megközelíteni a stadiont,

– kapu és pénztárnyitás a mérkőzés napján 19:00 órakor.

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozások:

https://www.vasasfc.hu/hirek/szurkoloi_infok_a_bekescsaba_elleni_merkozesre-9844

http://www.vasasfc.hu/klub/stadion

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!