Beharangozó: Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

Napra pontosan három hónap telik el utolsó találkozásunk óta, hiszen 2025. május 11. után ezúttal augusztus 11-én (hétfőn) este 20:00 órától ismét a XIII. kerületben lépünk pályára a Vasas FC vendégeként.

Vasas FC - Békéscsaba 1912 Előre

A találkozó szokásos módon több szempontból is pikáns és rangadó-szagú, nem is véletlenül tűzte műsorára az M4 Sport Televízió. Mindkét csapatnak szüksége van a pontokra, hogy tovább erősítse pozícióját a bajnoki táblázaton és az is biztos, hogy aki esetleg győzni tud, biztosan megelőzi a másikat. A két mérkőző fél amúgy teljesen más célokért küzd és más dimenzióban is létezik: ismeretes, hogy a Vasas évek óta a feljutást tűzte ki célul és nincs ez másképp az idén sem, ennek pedig gyakorlatilag mindent is alárendeltek. Csapatunk új célkitűzése az 5-10. hely valamelyike, ehhez pedig újabb pontra, sőt adott esetben győzelemre lenne szüksége, így aztán abban egészen biztosak lehetünk, hogy mindkét csapat apait-anyait bele fog tenni a meccsbe. Bár sérültjeink és betegeink adtak némi fejtörést a stábnak, azért jó eséllyel megfelelő minőségben ki tudunk majd állni és tudjuk, hogy lelkesedéssel, elszántsággal és akarattal bármilyen különbség eltüntethető a pályán. Főképp, mert az élő televíziós közvetítések alkalmával azért nem szoktunk rosszul teljesíteni, meg aztán van törleszteni valónk piros-kék barátaink irányában. Sajnos az utóbbi időben elég sok borsot törtek az orrunk alá, túl sok esélyünk nem volt és az elmúlt időszak egymás elleni eredményei (3-1, 0-2, 6-0, 0-3) nem épp szívderítők. De a statisztika azért is van, hogy rácáfoljunk, egyszer fordulnia kell a szerencsének is, erre pedig itt és most jó alkalom kínálkozik.

Vasas FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-1 (2-1)

Ahogy évek óta, úgy a 2024/2025-ös idényben ismét a feljutást célozta meg az angyalföldi együttes és bizony a nevek alapján a liga egyik legerősebb csapata a Vasas volt. A szezont Gera Zoltán irányításával kezdte el a fővárosi piros-kék együttes, azonban a 4. fordulót követően felállították a korábban a magyar U21-es válogatottat is irányító szakembert, akinek helyére Pintér Attila érkezett. Az angyalföldi gárda az utolsó fordulóig harcban volt a feljutásért, végül azonban a bajnok Kisvárda mellett a Kazincbarcika harcolta ki az NB I-es indulás jogát, a Vasas pedig 2024-hez hasonlóan 2025-ben is a harmadik helyen végzett. A nyári felkészülést a következő idényre új vezetőedzővel kezdték, Erős Gábor az NB I-be feljutó Kazincbarcika trénere volt a 2024/2025-ös szezonban. Érkeztek: Pethő Bence (Kolorcity Kazincbarcika SC), Uram János (Békéscsaba, kölcsönből vissza), Rab Boldizsár (Szentlőrinc, kölcsönből vissza), Sztojka Dominik (Budafok, kölcsönből vissza), Szabó Benjámin (Ajka, kölcsönből vissza), Hej Viktor (MTK Budapest), Horváth Rajmund (Gyirmót FC Győr). Távoztak: Lehoczky Roland (MTK, kölcsönből vissza), Vida Máté (Karcag), Berecz Zsombor, Szánthó Regő, Bukta Csaba (Budafok, kölcsönben).

Vasas FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-1 (1-1)

Csapatunk keretéből Csató Martin, Kristóf Márk, Póser Dániel, valamint Viczián Ádám futballozott korábban a Fáy utcában, de Otigba Kenneth-nek és Uram Jánosnak is van békéscsabai múltja. Mondhatni jól ismeri egymást játékos és stáb, a viszony a két klub és a szurkolók között is baráti, a pályán azonban mindent félre kell tenni és csak a győzelem megszerzésére szabad koncentrálni!

A két csapat igen sokszor találkozott már egymással, hiszen a statisztikákból 51 első osztályú, valamint 16 másodosztályú mérkőzést olvashatunk ki. A jelenleg mérvadó második vonalbeli adatsor alapján a mérleg nyelve némileg vendéglátóink felé billen, mert hat alkalommal ők, négyszer mi tudtunk győzni, a fennmaradó hat alkalommal pedig pontosztozkodásra került sor.

Békéscsaba 1912 Előre - Vasas FC 0-2 (0-0)

Csató Sándor: – Úgy érzem, hogy mindkét eddigi bajnokin becsülettel küzdöttünk. Megyünk előre, próbálunk győzelemre játszani és a lehetőségeink is megvannak. A Szeged ellen is mindent megtettünk amit lehetett, az utolsó percig küzdöttünk, ám ellenfelünk nem véletlenül tartozik évek óta az élmezőnyhöz. A nyári változások után is erős a Vasas kerete, ezt az egymás elleni gyakorlás során mi magunk is megtapasztaltuk, nem véletlenül szeretnének ezúttal is feljutni. Támadó focit játszanak, jók az átmeneteik, a kapu előtt is határozottak és Tóth Milán eltiltása ellenére is vannak kifejezetten jó csatáraik – nyilván erre is alapozhatnak. Az új szakvezető elképzeléseinek megvalósításához persze nem elég pár hét, természetesen emiatt lehet elmaradásuk. Ez az osztály azonban már csak olyan marad, hogy bárki bárkit elkaphat, ezért mi sem feltartott kézzel megyünk, szeretnénk meglepetés okozni és pozitív képet festeni magunkról. Nehéz meccs lesz, mint az összes többi mérkőzés, hozzászoktunk már ehhez az elmúlt év során. Sérültjeink továbbra is akadnak: Kovács Gergő bokája fordult alá, előtte pedig Kotula Mátét kellett hasfalhúzódás miatt lecserélni. Van remény a visszatérésükre és bízom is benne, mert különben jó formában vannak. Kővári Róbert térdsérülésből lábadozik, de már elkezdte a könnyített munkát. A térdműtéten áteső Hursán Györgyre viszont idén biztosan nem számíthatunk.

Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Katona Balázst, segítőiként Szalai Balázst és Garai Pétert, tartalék játékvezetőként pedig Iványi Gábort akkreditálta a szövetség. A 1988-as születésű sporival 2025. március 30-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr 1-1 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 455 sárga- és 16 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-os szezon 3. fordulóját 2025. augusztus 10-én (vasárnap) 17:30 órától Videoton FC Fehérvár – Aqvital FC Csákvár, Mezőkövesd Zsóry FC – HR-Rent Kozármisleny, Szentlőrinc – Budapest Honvéd FC, 19:00 órától Budafoki MTE – FC Ajka, BVSC-Zugló – Kecskeméti TE, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Karcagi SC, Soroksár SC – Tiszakécskei LC, valamint augusztus 11-én (hétfő) 20:00 órától Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre párosításokban rendezik meg.

Habár messzemenő következtetéseket még nyilván nem illik levonni ilyen korán, de ettől függetlenül ami tény, az tény és két forduló után a Honvéd és a Csákvár vezeti a táblázatot, az utolsó négy helyen (13-16.) Budafok, Videoton, Ajka és Kecskemét osztozkodik. Együttesünk két bajnoki pont birtokában a kilencedik, míg a Vasas három egységgel a nyolcadik helyről várja érkezésünket.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében hétfőn hidegfront érkezése várható gyenge széllel, és a legmagasabb hőmérséklet 30 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. augusztus 11-én (hétfőn) 20 óra 3 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.vasasfc.hu/hirek/a_bekescsaba_ellen_folytatjuk-9847


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés

Élőben az M4 Sport televízión

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy az eredetileg 2025. augusztus 10-én (vasárnap) 19:00 órára kiírt Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026. 3. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzés kezdési időpontja 2025. augusztus 11. (hétfő) 20:00 órára változott, mivel az M4 Sport televízió élőben közvetíti.

M4 Sport Televízió

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Tiszaföldvár SE

Békéscsaba 1912 ElőreTiszaföldvár SE

NB III Dél-Keleti csoport 2025/2026.
3. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Tiszaföldvár SE

3-2 (3-0)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2025. augusztus 10. (vasárnap) 11:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Gindl Szabolcs

Asszisztensek: Kovács Levente Richárd, Jakab Bianka

Békéscsaba: Schrenck Rajmund (76), Komáromi Csongor (02), Bacsa Krisztián (03), Harmati Zoltán (05), Avramucz Dávid (07), Oláh Ákos (09), Német Gergő Ákos (11), Vólent Roland (19), Igricz Mihály (23), Mágocsi Bence (26), Brecska Szabolcs (42). Cserék: Csonka Dávid István (35), Tóth Patrik (73), Ilyés Brúnó (06), Csikós Elek (08), Sirokmán Dominik (10), Nagy Máté (18), Papp Zsombor (20), Kurai Levente (30), Molnár Márkó Gábor (88).
Vezetőedző: Balog Zsolt

Tiszaföldvár: Szalontai Bálint (44), Burai Artúr (05), Povázsai Zsolt (06), Mahler Gergő (07), Murár András (08), Orovecz Ádám (10), Lőrincz Bálint (16), Pataki Zoltán (18), Berta Martin (19), Bánki-Horváth Péter (21), Kovács Péter Dániel (26). Cserék: Bartók Balázs (01), Molnár Alex (02), Haraszin Zsombor János (11), Milencovici Nemania (14), Mikó Vince (20), Szécsi András (22), Nagy Sándor Lajos (23), Szabó Norbert (30).
Vezetőedző: Korom Tibor

Gól Gólszerzők: Németh Gergő Ákos (26. perc), Oláh Ákos (29. és 40. perc), Pataki Zoltán (50. és 80. perc).

Sárga lap Sárga lapok: Harmati Zoltán (45. perc), Brecska Szabolcs (47. perc), Mágocsi Bence (62. perc), Povázsai Zsolt (65. perc), Komáromi Csongor (68. perc).


Csak a körgát felőli oldalon üzemelnek majd a pénztárak, így kizárólag az 5-ös számú kapun (Előre Székház után rögtön balra) lehetséges majd a belépés. A büfé szintén csak a körgát felőli oldalon nyit majd ki, a liget felől zárva lesz, mint ahogy az 1-es, valamint a 4-es számú kapu is. A pénztárak 10:15 órakor nyitnak és a mérkőzés végéig nyitva tartanak. Belépőjegy árak: diák/nyugdíjas 500,- Ft / fő, felnőtt 1.000,- Ft / fő. Tizenöt éves kor alatt és hatvanöt éves kor felett a belépés díjtalan. A vendég pénztár, illetve szektor csak akkor kerül megnyitásra, amennyiben érkeznek vendég szurkolók. Élő közvetítés (live stream) nem lesz a mérkőzésről. A megváltott bérletek érvényesek.


Jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Martfűi LSE

Békéscsaba 1912 ElőreMartfűi LSE

NB III Dél-Keleti csoport 2025/2026.
2. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Martfűi LSE

1-2 (1-1)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2025. augusztus 6. (szerda) 17:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Kiss Dávid

Asszisztensek: Vilmányi Simon, Szabó Laura Emerencia

Békéscsaba: Tóth Patrik (73), Komáromi Csongor (2), Harmati Zotán (5), Avramucz Dávid (7), Sirokmán Dominik (8), Oláh Ákos (9), Pelles Patrik András (10), Német Gergő Ákos (11), Vólent Roland (19), Mágocsi Bence (26), Kurai Levente (30). Cserék: Csonka Dávid István (35), Schrenck Rajmund (76), Bagaméri Patrik István (3), Nagy Máté (6), Papp Zsombor (20), Igricz Mihály (23), Molnár Márkó Gábor (88).
Vezetőedző: Balog Zsolt

Martfű: Gerhát Dávid (12), Boros Dominik (8), Székely Dávid (10), Laczkó Mátyás (14), Fődi Zsolt (17), Kalmár Ferenc Attila (20), Bogdán Bence (21), Bódai Nándor (22), Mészáros Gyula (23), Varga Tamás Károly (24), Antman Joshua (25). Cserék: Széll Dániel (1), Kenyeres Zsombor (18), Horváth Krisztián René (3), Madarassy Imre (5), Búzás Richárd Zsolt (6), Ács Milán (7), Bidzilya Anton (9), Vóna Ferenc (11), Zsíros Igánc Benjámin (13), Benke Patrik (16).
Vezetőedző: Koncz Zsolt

Gól Gólszerzők: Vólent Roland (5. perc), Kalmár Ferenc Attila (40. perc), Varga Tamás Károly (59. perc).

Sárga lap Sárga lapok: Harmati Zoltán (39. perc), Mészáros Gyula (61. perc), Kalmár Ferenc Attila (81. perc), Igricz Mihály (81. perc).


Csak a körgát felőli oldalon üzemelnek majd a pénztárak, így kizárólag az 5-ös számú kapun (Előre Székház után rögtön balra) lehetséges majd a belépés. A büfé szintén csak a körgát felőli oldalon nyit majd ki, a liget felől zárva lesz, mint ahogy az 1-es, valamint a 4-es számú kapu is. A pénztárak 16:45 órakor nyitnak és a mérkőzés végéig nyitva tartanak. Belépőjegy árak: diák/nyugdíjas 500,- Ft / fő, felnőtt 1.000,- Ft / fő. Tizenöt éves kor alatt és hatvanöt éves kor felett a belépés díjtalan. A vendég pénztár, illetve szektor csak akkor kerül megnyitásra, amennyiben érkeznek vendég szurkolók. Élő közvetítés (live stream) nem lesz a mérkőzésről. A megváltott bérletek érvényesek.


Jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Békéscsaba 1912 ElőreSzeged-Csanád Grosics Akadémia

Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026.
2. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

1-1 (0-1)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2025. augusztus 3. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Farkas Tibor

Asszisztensek: Tőkés Róbert, Topálszki Szabin

Tartalék játékvezető: Fehérvári Patrik

Békéscsaba: Póser Dániel (90), Kovács Gergő (03), Szabó Bálint (05), Borsos Filip (07), Zsolnai Richárd Tibor (09), Harsányi István (10), Ésik Ákos (11), Márkus Attila Márk (14), Kuzma Hunor Álmos (22), Albert István (25), Kotula Máté (37). Cserék: Takács János (12), Tóth Patrik (73), Avramucz Dávid (08), Hodonicki Márk (16), Mikló Roland (19), Csató Martin (24), Kóródi Nándor (27), Kristóf Márk Patrik (33), Sármány Kristóf (70), Pelles Patrik András (78), Balla Kevin Károly (99).
Vezetőedző: Csató Sándor

Szeged: Veszelinov Dániel (99), Sándor Márton (03), Szilágyi Zoltán (04), Pejovic Danilo (06), Haris Attila (08), Holman Dávid (10), Novák Csanád Ákos (19), Tóth Bence (55), Kurdics Levente (70), Márkvárt Dávid (88), Takács-Földes Olivér (92). Cserék: Molnár-Farkas Tamás (12), Suljic Asmir (07), Rabatin Richárd (13), Miskolczi Domonkos (18), Horváth Milán Gábor (20), Papp Áron (22), Borvető Áron (23), Kalmár Olivér (33), Tóth Norman (50), Sztankó László Márk (67), Vogyicska Balázs (98).
Vezetőedző: Aczél Zoltán

Gól Gólszerzők: Holman Dávid (32. perc), Albert István (85. perc).

Sárga lap Sárga lapok: Kovács Gergő (23. perc), Szabó Bálint (43. perc), Zsolnai Richárd Tibor (48. perc), Tóth Bence (80. perc), Mészáros Márk (84. perc), Albert István (90. perc).

Nézőszám: 1.915


Fekete-kék színű mezben a vendégek, mi pedig tiszta fehérben léptünk ezúttal pályára és a Szeged kezdte a mérkőzést. Az utóbbi évek legnagyobb nézőszáma előtt lendületesen játszottak a csapatok. A 12. percben egy vendég szöglet után Novák fejelt a csabai kapu mellé. A folytatásban a mezőnyben gyűrték egymást a felek. A 26. percben kényszerű csere miatt Kotula helyére Mikló Roland lépett pályára, már századszor lila-fehér mezben. A 29. percben egy erősen középre lőtt labdát Póser hatástalanított lábbal. A 32. percben sajnos megszerezte a vezetést a Szeged: Novák hozta helyzetbe Holmant, aki egy csel után higgadtan gurított a hálóba (0-1). Lendületbe jöttek a vendégek és egy perccel később újra Novák veszélyeztetett, szerencsére önző volt és fölé lőtt. A 36. percben Ésik lőtte át a szegedi védőfalat, jó próbálkozás volt, de Veszelinov kapus védett. A 38. percben Sándor Márton sérült meg, fél lábon ugrált le a pályáról és a 40. percben Sztankó érkezett a helyére. A 42. percben Márkus mintaszerűen, az utolsó pillanatban állított meg egy támadást. Egy perccel később Szabó sárgult be. A 45. perc elején Mikló került lövőhelyzetbe egy szép csel után, a rövidre érkező labdára azonban a szegedi hálóőr odaért. Ésik előtt adódott még egy lehetőség ebben a játékrészben, de a két perc hosszabbítás alatt már nem változott az eredmény, így vendég előnnyel mehettek pihenőre a csapatok.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1 (0-1)

Fotó: Kiss Zoltán

A második játékrészt értelemszerűen mi kezdtük. A félidőben újabb kényszerű csere: a sérült Kovács helyén Csató Martin kapott lehetőséget. Próbálkoztunk előre jönni és támadásokat építeni, de egyelőre helyzetek nélkül teltek a percek. A szegediek nagyon visszavettek a tempóból, kontrákra rendezkedtek be, de ez teljesen érthető volt helyzetükben. Az 55. percben Mikló volt túl agilis és elsodorta Veszelinov kapust, így a kék-feketék jöhettek szabadrúgással. Az 57. percben Kuzma suhintotta rá, sajnos jóval fölé ment a löket. A 60. percben Takács-Földes és Haris helyére Miskolczi, valamint Rabatin lépett pályára. Négy perccel később mi is cseréltünk: Szabó és Ésik helyett Sármány, valamint Balla kapott lehetőséget. A 69. percben újabb cserék következtek: Holman és Kurdics helyén Papp és Kalmár folytathatta a játékot. A frissítés után ismét erőre kaptak a vendégek, a 75. percben Pósernek kellett jönnie a belőtt labdára. A 74. percben Zsolnai lőtt ballal, éppen csak mellé ment. A 75. percben újabb csere: Márkust Hodonicki váltotta az utolsó negyed órára. A 79. percben nehezen jöttünk ki a szorításból, szerencsére Kalmár beadása nem talált embert. A fordulásból többször is próbáltunk kapura lőni, de a vendégek minden alkalommal önfeláldozóan a labda útjába vetődtek. A 81. percben Zsolnai szabadrúgásából végül csak szöglet lett, abból pedig majdnem gól, de sajnos csak majdnem. A 85. percben Sármány térült-fordult a labdával, aztán mintaszerű beadását Albert fejelte a vendég kapuba (1-1). A 92. percben Márkvárt szabadrúgása borzolta a hazai közönség kedélyeit, majd fordulásból Sármány iramodhatott meg, de nem változott az eredmény, pedig még egy szabadrúgásból meg is szerezhettük volna a győzelmet.

Aczél Zoltán: – Magunknak köszönhetjük, hogy a mérkőzés döntetlen lett. Azzal, hogy a Békéscsaba az utolsó tíz percben fölénk kerekedett, meg is érdemelte az egyenlítést. Az első félidő második felét komolyan kontrolláltuk. A szünet után szerkezetet váltottunk, ami jól is „ült”, a Békéscsaba nyolcvan percig nem rúgott kapura, nekünk pedig megvoltak a kontralehetőségeink. Az utolsó percekben magunkra húztuk az ellenfelet, ami érthetetlen.

Csató Sándor: – Küzdelmes mérkőzés volt, a Szeged kimondottan jól védekezett, jól zárta le a területeket. Az utolsó percig küzdöttünk, még a gólunk után is volt egy lehetőségünk. Megérdemelten szereztünk egy pontot.



Mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.