Élőben közvetítjük a 2025. augusztus 24-én (vasárnap) 19:00 órától megrendezésre kerülő Videoton FC Fehérvár – Békéscsaba 1912 Előre Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026. 5. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.
A Békéscsaba 1912 Előre minden olyan idegenbeli mérkőzést élőben közvetít a helyszínekről, amelyeket a vendéglátó csapatok nem – tehát szurkolóink nem maradnak élő adások nélkül a 2025/2026-os idényben sem.
Itt jelezzük, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megállapodása okán az MLSZ versenyrendszereiben üzemelő bajnokságok mérkőzéseinek közvetítési, rögzítési és műsorjogait az MTVA gyakorolja. A nagypályás felnőtt, vármegye II. osztály és a feletti, illetve egyes futsal és utánpótlás – mérkőzéseket csak az MTVA írásbeli, díjköteles engedélye birtokában lehet rögzíteni, közvetíteni és részben, vagy egészében a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni. Az MTVA az engedélyt csak abban az esetben adja ki, ha az adott mérkőzést a közmédia nem közvetíti.
A békéscsabai önkormányzat éppen 11 évvel ezelőtt – a megújult Szent István téren –, 2014-ben rendezte meg első alkalommal a Sporthétfő elnevezésű programsorozatot. Azóta minden év nyarán vagy kora ősszel megjelentek a város sportszervezetei a főtéren, lehetőség nyílt a városban markánsan jelenlévő sportágak megismerésére, kipróbálására.
A Sporthétfőt a csabai polgárok megszerették, évről évre várták. A városvezetés úgy döntött, hogy 2024-től kezdve némileg átszervezi, megújítja a rendezvénysorozatot és nem négy vagy öt különböző hétfői napra, hanem egyetlen hétre szervezték az eseményeket. A megszokott, megkedvelt formát tehát nem változtatták meg, csupán a megjelenés napjait terelték egybe. Így persze a névváltoztatás is indokolt volt és az új programsorozat neve “Sporthét” lett.
A Békéscsaba 1912 Előre első csapata és stábja 2025. augusztus 28-án (csütörtökön) érkezik a Szent István térre és természetesen ezúttal is szeretettel várja szurkolóit és az érdeklődőket!
Érdemes lesz velünk sportolni, hiszen a vállalkozó kedvűeket tiszteletjegyekkel lepjük meg!
Csak a körgát felőli oldalon üzemelnek majd a pénztárak, így kizárólag az 5-ös számú kapun (Előre Székház után rögtön balra) lehetséges majd a belépés. A büfé szintén csak a körgát felőli oldalon nyit majd ki, a liget felől zárva lesz, mint ahogy az 1-es, valamint a 4-es számú kapu is. A pénztárak 16:45 órakor nyitnak és a mérkőzés végéig nyitva tartanak. Belépőjegy árak: diák/nyugdíjas 500,- Ft / fő, felnőtt 1.000,- Ft / fő. Tizenöt éves kor alatt és hatvanöt éves kor felett a belépés díjtalan. A vendég pénztár, illetve szektor csak akkor kerül megnyitásra, amennyiben érkeznek vendég szurkolók. Élő közvetítés (live stream) nem lesz a mérkőzésről. A megváltott bérletek érvényesek.
Békéscsaba: Póser Dániel (90), Kovács Gergő (03), Nagy Gergő (06), Borsos Filip (07), Zsolnai Richárd Tibor (09), Harsányi István (10), Ésik Ákos (11), Mikló Roland (19), Kuzma Hunor Álmos (22), Viczián Ádám (23), Csató Martin (24). Cserék: Takács János (12), Szabó Bálint (06), Hodonicki Márk (16), Kóródi Nándor (27), Kristóf Márk Patrik (33), Sármány Kristóf (70), Kővári Róbert (77), Pelles Patrik András (78), Balla Kevin Károly (99). Vezetőedző: Csató Sándor
BVSC-Zugló: Petroff Zsombor Bence (12), Hesz Olivér (03), Ureche Alexandru (05), Böndi Ádám (07), Farkas Balázs Kesző (16), Csernik Kornél Bonifác (22), Dénes Adrián (24), Király Ákos (25), Pekár László (70), Palincsár Martin (88), Souza Dos Santoz Paulo Vinicius (90). Cserék: Megyeri Gábor József (01), Tóth Keve (06), Szilágyi Máté (08), Kelemen Patrik (10), Benkő-Bíró Norbert (15), Nemes Marcell (19), Bacsa Patrik (20), Blyzniuk Ihor (55), Sarkadi Kristóf (77). Vezetőedző: Vukmir Dragan
Sárga lap: Palincsár Martin (48. perc), Dénes Adrián (54. perc), Hodonicki Márk (78. perc).
Piros lap: Vukmir Dragan (90+5. perc).
Nézőszám: 1.460
Sárga mezben a vendégek, míg csapatunk tiszta lilában lépett pályára és a térfélválasztás eredményeképpen mi kezdtük a mérkőzést. Csató mester két helyen változtatott a Vasas elleni kezdő összeállításon: az eltiltott Albert helyén Csató Martin, míg Márkus Attila pozíciójában Nagy Gergő léphetett pályára. Nagyszerűen kezdődött a meccs számunkra, hiszen 3. percben Ésik kapott remek kiugratást, azonban lövését Petroff kapus lábbal hárította, a felpattanó labdát viszont támadónk fejjel a kapuba helyezte (1-0). A gól után felvették a ritmust a vendégek, néhányszor el is jutottak a kapunkig, de főképp a mezőnyben folyt a játék. A 20. percben Kovács Gergő ápolása miatt állt a játék, akit a 25. percben le is kellett cserélni, helyére Hodonicki állt be. Addig tettük-vettük a labdát, amíg a 35. percben Borsos kapott egy jó átadást a tizenhatos közelében, sikerült megtartani a labdát, majd kilőtte a bal felső sarkot (2-0). Nem voltak finomak a fővárosiak, szinte percenként kellett valakit ápolni, ezzel párhuzamosan pedig némileg furcsa, hogy a játékvezető nem nyúlt a színes lapokhoz. A 43. percben Nagy Gergő lőtt kapásból, sajnos lecsúszott a löket.
A második játékrészt értelemszerűen a vendégek kezdték. Csató Sándor nem változtatott, Vukmir mester azonban két helyen is: Király és Ureche helyett Szilágyi, valamint Sarkadi léphetett pályára. Egy-egy helyzet mindkét oldalon, talán ez lehetne a félidő első öt percének szummázása, valamint egy sárga cédula a 48. percben. A 54. percben Dénes Adrián buktatásért kapott sárgát, a jogosan megítélt szabadrúgást Harsányi végezte el és Vicziánt találta meg a beadással, aki kapásból lőtt a hálóba, viszont a játékvezetés vélhetően les miatt érvénytelenítette a találatot. Tovább folytatódott a vendégek durva játékmodora, szinte egy játékosunk sem maradt kisebb-nagyobb sérülések nélkül, furcsa volt ez fajta hozzáállás. A 64. percben újabb kettős csere a BVSC-nél: Farkas és Dénes helyett Kelemen és Bacsa kapott még szűk fél óra játéklehetőséget. A 66. percben egy formás támadása végén Zsolnai tüzelt, a lövés nem sokkal kerülte el a vendég kaput – tapsot is kapott a nézőtérről. A 67. percben gyakorlatilag a semmiből szépített: a csereként beállt Sarkadi lőtt egy beadást kapásból védhetetlenül a kapunkba (2-1). A 72. percben Harsányit és Nagy Gergőt Szabó Bálint, valamint Sármány Kristóf váltotta. A szépítő találat után felbátorodtak a vendégek és sorra vezették a támadásokat, elég jelentős nyomás alá kerültünk. A 78. percben Kelemen lőtt kapásból egy szöglet után, Póser reflexének köszönhetjük, hogy nem változott az eredmény. A 82. percben újra Sarkadi elé került egy beadás – valahogy nem sikerült őt levédekeznünk – csak a szerencsének köszönhető, hogy nem tudta eltalálni a labdát. Újabb cserék következtek a 83. percben: Kóródi és Kristóf érkezett az Ésik-Borsos páros helyett. Feszült pillanatokat éltünk át az utolsó percekben és a játékvezető is megizzadt, hogy kordában tudja tartani az indulatokat.
Kincses Ádám:– Nehéz mérkőzésre számítottunk, ami be is igazolódott. Akadtak kétes szituációk a mérkőzésen. A cserék sokat lendítettek a játékunkon, akadt több lehetőségünk is, de csak egy gólt rúgtunk, ami nem volt elég a pontszerzéshez.
Csató Sándor:– Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben az történt, amit mi szerettünk volna. Sikerült jól lezárni a területeket. A második félidőben jól cserélt a BVSC és voltak gondjaink. Igyekeztünk még gólt lőni, de nem sikerült, sőt mi kaptunk egyet. El kell ismerni, hogy jól játszott az ellenfél.
Az akarat és a küzdeni tudás azonban meghozta az eredményét, a négy perces hosszabbításban nem változott az eredmény, így megszereztük a szezon első győzelmét! Köszönjük szurkolóinknak a biztatást, nélkülük biztosan nem sikerülhetett volna!
Mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:
Asszisztensek: Csákó Patrik, Döbröntey Gábor Ferenc
SZVSE: Balogh Csaba (01), Tóth Dániel (03), Csamangó Tibor (06), Dobronoky Viktor (07), Rádai Gergely (08), Albert Csaba (11), Benyó Imre (16), Farkas Márk (18), Kéri Tamás (21), Papp Ádám Tibor (22), Amariutei Sorin Ionut (25). Cserék: Zelman Levente (26), Bóta Emil Benjamin (04), Mihalek Viktor (05), Nagy Benedek (15), Doszkocs Szabolcs (17), Ábrahám-Fúrús Bence (19), Lajter Szilárd Levente (23), Kelemen Balázs (27). Vezetőedző: Mészáros Zoltán
Békéscsaba II.: Tóth Patrik (73), Komáromi Csongor (02), Bacsa Krisztián (03), Avramucz Dávid (07), Oláh Ákos (09), Vólent Roland (10), Igricz Mihály (16), Német Gergő Ákos (18), Mágocsi Bence (27), Brecska Szabolcs (42), Harmati Zoltán (55). Cserék: Csonka Dávid István (35), Nagy Máté (05), Ilyés Brúnó (06), Sirokmán Dominik (08), Borszéki Dániel Márk (14), Csikós Elek (21), Kurai Levente (30), Molnár Márkó Gábor (70). Vezetőedző: Balog Zsolt
Gólszerző: Mágocsi Bence (27. perc).
Sárga lapok: Bacsa Krisztián (35. perc), Vólent Roland (55. perc), Brecska Szabolcs (77. perc), Nagy Benedek (87. perc), Kurai Levente (92. perc).
Közösségi média