Szatmárnémetiből Békéscsabáig

A Békéscsaba 1912 Előre kiemelten kezeli az utánpótlás nevelés kérdését. A fiatalok itt tartása és folyamatos fejlődésének biztosítása elengedhetetlen egy hosszú távon ütőképes csapathoz. A Békéscsaba UFC-vel kötött együttműködésnek köszönhetően idén júliustól több, mint 600 gyermek rúgja a bőrt a liláknál. Purguly Árpád – aki korábban az U-17-es csapat edzője volt – különösen tisztában van ezzel és kérdéseimre is szívesen válaszolt a kedd délutáni edzés után.

– Az őszi szezontól Zoran Spisljak segítője vagy az NB II-es csapatnál. Honnan jössz, hova tartasz?

Szatmárnémetiből származom, ott születtem, nevelkedtem és ismerkedtem meg a labdarúgás alapjaival. Tizenhét éves koromban lettem felnőtt játékos. Érettségi után döntöttem úgy, hogy áttelepülök Magyarországra. Nem ismertem senkit, így a labdarúgásból nem tudtam megélni. De nem hagytam abba a játékot, hanem a munka és az edzői tanulmányaim mellett folytattam a focit. Edzői munkámat a debreceni Olasz Foci Sulinál kezdtem. Miután már az összes korosztálynál dolgoztam, fogadtam el a DVSC Labdarúgó Akadémia hívását és párhuzamosan vittem az akkori U16-os, valamint a már korábban elvállalt Balkány NB III-as felnőtt csapatatának irányítását. Végül a DVSC mellett döntöttem. Az akadémián töltött 4 év után jöttem Békéscsabára, az U17-es csapathoz.

Hova tartok? Az NB I-be…

– Mik a konkrét feladataid és miben tudsz segíteni a mesternek?

Minden olyan a csapattal kapcsolatos dolog, ami a pályaedző feladata. Szerencsére Zorannal és Bücs Zsolttal nagyszerűen kiegészítjük egymást és szinkronban tudunk együtt dolgozni. Zoran nemzetközi tapasztalatait felhasználva készítünk egy klubfejlesztési tervet, melynek alapjait angolul már megírta, ezt fordítjuk magyarra úgy, hogy közben átdolgozzuk – szem előtt tartva a magyar körülményeket és lehetőségeket – ennek megfelelően formáljuk, hogy ez Békéscsabán is életképes legyen. Valamint dolgozunk még egy számítógépes mérkőzés elemző program kifejlesztésén, ami nagy segítséget nyújt az ellenfél játékstílusának feltérképezésében. Ezt természetesen a saját mérkőzéseink kiértékelésében is sikeresen tudjuk használni. Ennek köszönhetően a játékosoknak nyomtatott formában meg tudjuk mutatni, hogy a pálya melyik részén, milyen hibaszázalékkal passzolt vagy esetleg hol nyert, veszített párharcokat a mérkőzés folyamán. Van tennivaló bőven – de szerencsés vagyok, mert azt csinálhatom, amit szeretek és egy olyan vezetőedzővel dolgozhatok együtt, akitől minden nap tanulok valamit. Remélem Zoran értékesnek tartja a munkámat és így én is hozzá tudok tenni ahhoz, hogy az Előre újra visszakerüljön Magyarország futballtérképére, ott pedig ismét meghatározó szerepet tölthessen be – úgy, ahogy azt terveztem ideérkezésemkor.

 – Hol tartotok a csapatépítésben és miben látod még a fejlődés lehetőségeit?

Csapatunk átlagéletkorát nézve az egyik legfiatalabb az NB II-ben. Az építkezés tekintetében úgy gondolom, hogy igen jó úton járunk – kezdjük megtalálni azt a magot, amely köré egy komoly, ütőképes csapatot tudunk szervezni. De, hangsúlyozom – az út elején járunk és a végcél eléréséhez rengeteget kell dolgoznunk, sok-sok akadályt kell leküzdenünk. A visszajelzések és az eredmények is azt mutatják, hogy helyes irányba indultunk. Tudjuk, nem szabad megállni egy pillanatra sem és azzal is tisztában vagyunk, hogy nagyon sok akadály és munka áll még előttünk. A teljes sikert azonban kizárólag kellő odafigyeléssel, támogatással és megfelelő szurkolói háttérrel lehetséges megvalósítani. Egy stabil NB I-es klubot szeretnénk építeni a Viharsarokban, amire a szurkolók méltán lehetnek majd büszkék, mert a játékosai az utolsó percig küzdenek a sikerért. Ehhez mindenkinek egységesen, egy célért kell küzdeni – ebben látom a fejlődés lehetőségeit.

 – November 8-án, fél kettőkor ismét idegenben léptek pályára, habár ezúttal csak Gyuláig kell utaznotok. Mit vársz a Szeged elleni mérkőzéstől? Folytatódik a győzelmi sorozat?

Mindig optimista vagyok, így állok a következő mérkőzéshez is – úgyhogy egyértelműen győzni szeretnénk. Vezetőedzőnk hasonló elveket vall, így a három pont megszerzése a cél. A feladatunk megvalósítását eltiltás és sérülés is hátráltatja, de egy csapat erősségét mindig a nehéz helyzetekben való összetartás mutatja meg. Tudom, hogy ebben a szituációban is, a játékosaink a maximumot fogják produkálni függetlenül attól, hogy milyen összeállításban lépünk pályára. Úgy érzem, hogy ez a gárda elég erős, hogy sikerrel szerepeljen a következő megmérettetésen is.

 – Jövő héten Liga Kupa 5. forduló: a DVSC-TEVA együttesét fogadjuk itthon, a műfüves pályán. Számításaim szerint elegendő lehet egy döntetlen a hátralévő két csoportmeccs bármelyikén és akkor biztosan a legjobb 16 közé juthatunk. Hogyan készültök?

Köztudott, hogy Debrecen az edzői stáb számára nagyon kellemes emlék, Zorannak és Zsoltnak is vannak szép, kapcsolódó élményei. Mivel 24 évig éltem a Cívis városban és nagyon sokat tanultam az Akadémián, azokat az éveket soha nem fogom elfelejteni. Félretéve az érzelmeket, saját magunkra kell koncentrálnunk és szeretnénk továbbjutni a Liga Kupában – így nem szabad kikapnunk. Biztos vagyok benne, hogy a DVSC is hasonlóképpen gondolkodik és ismét nagyon rutinos, sok nagy csatát megjárt játékost fog ellenünk pályára küldeni – mint tette azt az odavágón, ahol mindezek ellenére sikerült elhoznunk a három pontot. Nincs olyan bő keretünk, mint nagynevű ellenfelünknek, így újra több U21-es játékosunkat is be fogjuk vetni, ahogy eddig is tettük ebben a sorozatban. Függetlenítenünk kell magunkat attól, hogy a bajnokcsapat ellen lépünk pályára, a saját játékunkat kell játszanunk és biztos vagyok abban, hogy bármilyen összetételben játszunk, a focistáink a maximumot fogják nyújtani.

Mire lesz elég? – Reméljük sikerül a debreceni sikerünket megismételni és ismét győztesen jöhetünk le a pályáról.

Beharangozó: Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont

Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont

Számunkra minden mérkőzés egyformán fontos, mert az építkezés fázisában nem tehetünk különbséget mérkőzés és mérkőzés között. Nem kifejezetten egy adott időszakra próbáljuk meg a csapatot csúcsformába hozni, hanem folyamatosan építkezve, hétről-hétre szeretnénk álladóan magas színvonalon tartva tovább fejleszteni.

Úgy érzem, jó formában van a csapat és igyekszünk ezt átmenteni a kupamérkőzésre is. A bajnokságban már megtapasztaltuk, hogy a Csákvár egy nagyon kellemetlen házigazda, de biztos vagyok benne, hogy ez a mérkőzés teljesen másképp alakul majd.

A célunk a továbbjutás és ennek megfelelően, kellőképpen motiváltan fogunk pályára lépni a holnapi mérkőzésen – ezt megígérhetem!

Zoran Spisljak

Szülinapos edzés

Péntek este a fiúk szülinapi meglepetéssel készültek. Egy 11 éves szurkolójukat, Károlyi Szabolcsot lepték meg egy dedikált labdával és egy szurkolói sállal – sőt bevették az edzésmunkába is. Boldog születésnapot kívánunk!

line_purple

[nggallery id=11]

A kulisszák mögött

Interjú Zoran Spisljak vezetőedzővel

Nem szeretnénk semmit elkiabálni, de az eredményekből is mindenképpen látszik, hogy pozitív irányba változott a lilák teljesítménye a szezon kezdete óta. Csapategységben, fizikai állóképességben és taktikai fegyelemben is egyaránt látható a fejlődés. Kíváncsiak voltunk minek köszönhető ez a fordulat és hogyan képes Spisljak mester mérkőzésről-mérkőzésre felkészíteni a csapatot, motiválni labdarúgóit – ezért ellátogattunk a ma délutáni edzésre.

– Elmondanád néhány mondatban, hogy mi volt a program a héten?

A hétvégi Szolnok elleni mérkőzést igen nehéz körülmények között – vizes, csúszós pályán – kellett lejátszanunk, ami sok energiát kivett a játékosokból, így elsősorban sportolóink regenerációja volt az elsődleges feladat. A következő felkészülési program a fizikai tréning volt, de a rendelkezésünkre álló rövid idő miatt nagyon óvatosan kellett ezt végrehajtanunk. Ma délután pedig már a taktikai felkészülésre fordítottunk nagyobb hangsúlyt.

– A ma délutáni tréningen milyen feladatokat kellett a focistáidnak végrehajtani?

A pályán tovább erősítettük azokat a dolgokat, amelyek már működőképesnek látszanak bizonyos taktikai helyzetekben, továbbá olyan szituációkat is gyakoroltunk, amelyek még korrigálásra szorulnak. Az öltözőben megnéztük az utolsó mérkőzésünk felvételét, kielemeztük a hasznosnak bizonyult és a kevésbé produktív megmozdulásokat is. Így a focisták saját szemükkel is látták hány passzt produkáltak, ebből mennyi volt sikeres, hány olyan ütközésük volt, ami labdaszerzéshez vagy éppen az ellenfél támadásainak megállításához vezetett. Szintén jól látható az is, hogy milyen pozíciókból tudtunk helyzeteket kialakítani.

– Hogyan méritek a labdarúgók teljesítményét, állapotát és milyen szempontok alapján jelölöd ki a kezdő tizenegyet?

Sok szempontot veszünk figyelembe az utazó keret, majd a kezdő csapat meghatározásánál. Szerencsére vannak olyan barátaink, akik technikai szempontból igen sokat segítenek: instrukcióink alapján készítettek nekünk egy speciális számítógépes programot, mellyel a lejátszott mérkőzések felvételeit akár játékosonként is elemezhetjük. Így pontosan tudjuk ki, hogyan és milyen hatásfokkal teljesített és ezekből az adatokból következtetni tudunk egy-egy labdarúgó állapotára, stílusára. Pontosan látható például, hogy melyik zónából hova tudott hasznos vagy pontatlan átadásokat végrehajtani, mennyire tudott hasznosan és ötletesen játszani. Ezekből az információkból pedig megtudhatjuk, hogy az adott focista milyen típusú játékot produkált. Figyelembe vesszük a fizikai állapotokat, mérjük a futóteljesítményeket, figyeljük a pulzusszámokat, majd mindent összegezve el kell tudjuk dönteni, hogy ki, mennyire tudja a következő mérkőzésen segíteni a csapatot.

– A legtöbb szurkolónk igen jól tájékozott a labdarúgásban és visszajelzéseik alapján is úgy érezzük, hogy eredményesek a módszereid. Mutatnál valamilyen konkrét trükköt?

Nem gondolom, hogy itt bármiféle bűvész-trükkről lenne szó. Azt mondanám inkább, hogy ez a modern labdarúgás – ahol az ördög a részletekben rejlik, ahogy mondani szokták. Kismillió dolog történik egy mérkőzésen és minden apróságra oda kell figyelnünk, hiszen egy-egy lényegtelennek tűnő momentum eldöntheti, hogy győztesként vagy vesztesként hagyjuk el a pályát. Ezeket az információkat összegyűjtjük egy adatbázisban, amelybe minden játékos és edző betekinthet. A strukturált adatokból pontosan leszűrhető, hogy egy-egy focistával milyen intenzitással és mikor szükséges foglalkozni. Próbáljuk őket olyan állapotban tartani, hogy meccsről-meccsre egyre többet tudjanak produkálni. Ez a módszer egyébként a nagy csapatoknál már régen működik, mi pedig megpróbáljuk a saját erőforrásaink függvényében alkalmazni. Nekünk ez mindenképpen segítség, a szurkolók pedig jobb minőségű focit és meccseket láthatnak majd.

– Saját bőrömön tapasztalom, hogy igen komolyan veszed és szíveden viseled a megfelelő tájékoztatást, média megjelenést. Mi a célod ezzel és milyen további fejleményekre számíthatunk ezen a téren?

Szerintem mindenkinek fontos, hogy tisztában legyen azzal mi történik a klubon belül és tudja milyen munkát végzünk. Csak így lehet a szurkolókat informálni arról, mire számíthatnak a következő mérkőzésen – ezáltal pedig ők is levonhatják a konzekvenciát, látják a hozzáállásunkat és talán egyre többen visszatérnek majd a lelátóra, ahonnan sokkal több extra energiát és motivációt kaphatunk. Az egyik fő célunk, hogy a stadionban egyre több drukker hallassa a hangját, biztassa a csapatot – higgyék el egyáltalán nem mindegy, hogy pár száz vagy akár több ezer ember előtt is játszhatunk! Sokkal jobban tudunk teljesíteni, ha megfelelő a hangulat – de ehhez természetesen minőségi labdarúgás is szükséges.

Köszönjük szépen, hogy a rendelkezésünkre álltál és sok sikert kívánunk a holnapi Magyar Kupa mérkőzéshez!

line_purple

[nggallery id=10]

Mesterfokú segítség

Úgy látszik csapatunk az utóbbi időben nem csak a pályán teljesít kitűnően, de a fiúk segíteni sem restek más sportág rendezvényeinek lebonyolításával kapcsolatban. Talán köztudott, hogy 2014. október 28 és 30. között kerül megrendezésre a békéscsabai Városi Sportcsarnokban, az Egyéni Összetett és Mesterfokú Tornászbajnokság, Csapatbajnokság és helyszín berendezésének munkálataiban óriási segítséget nyújtott a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó csapata is. A csapatkapitányt Balog Zsoltot kérdeztem a heti programmal kapcsolatban.

– Látom nagy munkában vagytok, Ti is neveztetek a tornász bajnokságra? 🙂

Tornából annyira nem vagyunk jók, ezért ezt nem szeretnénk kipróbálni. 🙂 Azonban, ahol tudunk segítünk, így csapatostól kijöttünk edzés után a sportcsarnokba és segítünk az előkészületekben.

– Mivel 2014. október 29-én (szerdán) 18:00 órakor következik a Magyar Kupa 4. fordulója, így ismét Csákvárra utaztok? Szeretnétek visszavágni a bajnokságban elszenvedett fiaskóért?

Rossz szájízzel távoztunk Csákvárról, mert sikerült beleszaladnunk egy “négyesbe”, így ha nem is visszavágásról van szó, de mindenképpen szeretnénk továbbjutni a Magyar Kupában – ez éppen megfelelő elégtétel lenne.

– Régi “motorosnak” számítasz a szakmában így elég mérkőzés-tapasztalattal rendelkezel. Mennyiben más egy kupa meccs, mint egy bajnoki? Mire vagy kire kell különösen figyelnetek a Csákvár ellen?

Inkább magunkkal szeretnénk foglalkozni, nem az elleféllel – a saját játékunkat fogjuk játszani és ha ezt sikerül megvalósítanunk, akkor szinte borítékolható a győzelem. Egy kupa meccsen pedig nem elég a döntetlen, mert ebben a szakaszban még egy mérkőzésen dől el a továbbjutás, tehát nyernünk kell!

– Úgy látszik, hogy az időjárás is megfelelő lesz a héten a focihoz és elmarad a sárdagasztás. Könnyebben tudtok majd gólt, esetleg gólokat szerezni? Hogyan készültök a kupa meccsre?

Erre a mérkőzésre is ugyanúgy készülünk, mint a többire. Természetesen szeretnénk gólokat szerezni, de ezen a mérkőzésen az a lényeg, hogy egyel többet rúgjunk, mint az ellenfél. Elsődleges célunk a továbbjutás. Szeretnénk rendes játékidőben eldönteni a derbit, jó lenne ha nem jutnánk el a hosszabbításig, esetleg a büntetőkig.

Az utóbbi nyolc mérkőzést zsinórban hoztátok, ez nem kis teljesítmény. Lehet ezt még tovább fokozni? Mit vársz a csapattól és magadtól?

Természetesen szeretnénk tovább folytatni ezt a jó sorozatot. Mindig az előttünk álló meccsre koncentrálunk és ha ezt is sikerült hoznunk, akkor folytatjuk a bajnokival. Mindenkitől maximális erőbedobást, koncentrációt várok és ha a csapat odateszi magát, akkor nem lehet probléma.

A pályafelújítás miatt egészen tavaszig csak idegenben játszotok. Mi az, ami erőt és segítséget adhat nektek ilyenkor?

Megfelelő a csapategység és bízunk egymásban – ez és a szurkolók biztatása lendíthet át minket a holtpontokon, így arra kérek mindenkit, hogy amennyiben módjában áll, kísérjen el minket és hajszolják ismét győzelembe a csapatot! Nagyon jó érzés, ha megfelelő szurkolást látunk a lelátón, ez mindenkinek önbizalmat és plusz energiát ad.

Elég sok mérkőzést játszotok zsinórban, így a sorozat-terhelés miatt nagyobb a sérülés kockázata. Mindenki a rendelkezésre áll vagy van, aki nem bevethető?

Sajnos Thomas keresztszalag-szakadása miatt még hónapokig nem játszhat, de a többieket szerencsére eddig még elkerülték a sérülések, így mindenki a mester rendelkezésére áll.

Kötelezően tőled is megkérdezem: melyik csapat kabala jelöltre szavaztál?

A gladiátorra adtam le a szavazatom. Úgy gondolom, hogy ez teljesen megfelelő kabala figura lenne a csapatnak.

line_purple

[nggallery id=9]