Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága 2021. február 25-én (csütörtök) 11:00 órától, ezúttal online módon tartotta meg csapatunk számára a 2021/2022. évi klublicenc megszerzéséhez szükséges játékvezetői előadást.
A fókuszban ezúttal a már bevezetett új szabályok és ezek alkalmazásainak következményei voltak, ezen belül is a színes lapok, büntetők és leshelyzetek, melyeket videós szituációkon keresztül mutattak be a stáb tagjai és játékosaink számára.
Az eredetileg 2021. február 24-én (szerda) 12:00 órás kezdési időpontra tervezett Magyarország (U19) – Békéscsaba 1912 Előre felkészülési mérkőzés az U19-es válogatott COVID-19 érintettsége miatt elmarad.
Helyette aznap 11:00 órától rendes edzésen vesznek részt játékosaink.
Néhány nap és megkezdődnek a Merkantil Bank NB II Liga 2014-2015-ös, tavaszi szezon küzdelmei. Az idénykezdet előtt felpörögnek az események és sok-sok tennivaló, szervezés szükséges a zavartalan és zökkenőmentes ügymenethez.
Elsőként a hagyományos szurkolói ankétra invitáljuk az érdeklődőket, akik 2015. február 18-án (szerda) 19:00 órától, Békéscsabán a FEK-ben találkozhatnak a szakmai stábbal, vezetőséggel és néhány játékossal is. A korábban közzétett programban sok mindenről szó lesz majd, így mindenképpen érdemes ellátogatni. Az eseményen minden szurkolónk ingyenesen megkapja a szokásosnak mondható nyomtatott menetrendet és lehetőségük nyílik ajándéktárgyak, bérletek és belépőjegyek vásárlására is.
Tekintettel arra, hogy a tavalyi pályaválasztói jogcserék miatt idén májusban egymás után 5 hazai mérkőzés lesz, a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetősége úgy döntött, hogy féléves bérleteket bocsát ki, melyekkel azon szurkolóinknak szeretnénk igen kedvezményes belépési lehetőséget biztosítani, akik még nem rendelkeznek szezonbérletekkel. Ezekkel a idény belépőkkel összesen 9 hazai mérkőzés tekinthető meg. A diák/nyugdíjas ára 3.000,- forint, míg a felnőtt változat 4.000,- forintért vásárolható meg. A bérletek elérhetők és online módon is megrendelhetők az Előre Shop-ban: http://1912elore.hu/shop/index.php?route=product/category&path=67
A szezon előtti fotózás csütörtökön lesz, így vadonatúj csapatképpel és a hiányzó egyéni fotók pótlásával igyekszünk teljessé tenni weboldalunk vonatkozó részét.
Javasoljuk minden bérlettel nem rendelkező érdeklődőnek és szurkolónak, hogy lehetőség szerint időben, előre váltsák meg belépőiket és ne bízzák a véletlenre a mérkőzés előtt! A jegyek árai változatlanok: diák/nyugdíjas 500,- Ft / db, felnőtt 700,- Ft / db. Amint a rendelkezésre álló és engedélyezett számú tikettek elfogynak, több szurkolót már nem áll módunkban beengedni. A még rendelkezésre álló belépők számáról rendszeresen tájékoztatjuk majd az érdeklődőket, hogy senkit se érjen kellemetlen meglepetés!
A jegyek elővételben a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. kórház utcai székházának gazdasági irodájában válthatók 2014. február 23-tól február 27-ig, reggel 08:00-10:00 óra között. Kérjük a rendelkezésre álló időpontok pontos igénybevételét!
Csütörtök este eldőlt, hogy a Békéscsaba pénteken, magyar idő szerint 10:00 órától a román másodosztály Keleti-csoportjában harmadik helyezett Academica Arges ellen játszik.
Az ukrán FK Karpati Lvov betegségekre hivatkozva lemondta a Békéscsaba elleni felkészülési mérkőzést. Az NB II második helyezettje ezért a bolgár Slavia Sofia ellen játszott volna csütörtök délután, magyar idő szerint 16 órától, ám az idő szűkössége miatt nem sikerült kikérni a nemzetközi engedélyeket, tehát a találkozó elmaradt.
A tizenegyedik Soroksár – Békéscsaba bajnoki mérkőzés következik a Merkantil Bank NB II Liga 25. fordulójában, amikor 2021. február 21-én (vasárnap) 14:00 órától Budapesten lép pályára együttesünk.
Mindenképpen bizakodásra adhat okot a Pécs elleni előző fordulóban elért döntetlen, hiszen még tíz emberrel is jól néztünk ki, megvoltak a lehetőségeink és bár jobban örvendtünk volna egy nagyszerű győzelemnek, az akkor még harmadik helyezett ellen szerzett egy pont még igen értékes lehet a végelszámolásnál. Ettől függetlenül következő ellenfelünkkel szemben sem lehet más célunk, mint a három pont begyűjtése, hiszen jelen pillanatban 24 lejátszott forduló után, 8 győzelem, 8 döntetlen és 8 vereség birtokában, a táblázat 11. pozícióját foglaljuk el. A feljebb lépéshez mindenképpen győzelmekre és újabb bajnoki egységek szerzésére van szükség, ezt pedig ebben a kifejezetten nehéz idei bajnokságban csakis százszázalékos erőbedobással, folyamatos fejlődéssel és koncentrált, fegyelmezett játékkal lehet realizálni.
A Soroksár ebben a naptári esztendőben még veretlen, mérlegük 23 lejátszott forduló után 10 győzelem, 6 döntetlen, 7 döntetlen és ez ezekkel együtt járó 36 pont. Az előző fordulóban a Kazincbarcika elleni összecsapásuk elmaradt az időjárási körülmények miatt, de a táblázaton még így is négy egységgel és három helyezéssel előrébb vannak nálunk. Ilyen formán győzelmünk esetén sem tudjuk megelőzni őket a hétvégén, de a lemaradás csökkentése és a felzárkózás miatt csakis ez lenne a járható út. Az összesített egymás elleni mérleg igencsak kiegyenlített, hiszen négyszer vendéglátóink, háromszor pedig mi tudtunk győzni, a fennmaradó három alkalommal pedig döntetlen eredmények születtek. Utoljára 2020. augusztus 26-án, a 6. fordulóban hazai körülmények között találkoztunk velük, amikor 1-1-es döntetlenre zártak a csapatok.
A budapestiek háza tájáról igazolási hírek nem érkeztek, tehát gyakorlatilag ugyanabban az összeállításban folytatták a 2021-es esztendőt, ahogy tavaly elkezdték a bajnokságot. Egyetlen távozóról tudni, hiszen hat évnyi soroksári játék után Huszák Tamás úgy döntött, hogy nem folytatja profi pályafutását és a jövőben civil életére koncentrál. A sérültek listáján Gyömbér Gábor, Gengeliczki Gergő, Magyari Szilárd, Korozmán Kevin, Pászka Lóránd és Hudák Martin – akit egyébként Békéscsabáról is ismerhetünk – szerepelt a felkészülési időszak elején, de a jegyzőkönyvek tanúsága szerint már csak Gyömbér és Gengeliczki nem szerepelt a keretekben. Ugyanez a lista békéscsabai oldalon: Farkas Márk, Hursán György, Mészáros Márk, Hodonicki Márk és Pilán Márkó. Gránicz Patrik a Pécs elleni meccsen már leülhetett a kispadra, ami mindenképpen bizakodásra adhat okot harcba küldését illetőleg. Paudits Patrik piros lap miatt az automatikus eltiltás sorsára jutott, Király Patrik és Lukács Raymond azonban letöltötte büntetését, így ebben a fordulóban már pályára léphetnek. Színes lapok miatt Lipcsei Péternek nem kell törnie a fejét, hiszen ebben a fordulóban senki sincs eltiltva a soroksáriak közül. A góllövőkre fordulva mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani Lovrencsics Balázsra, aki már 13 találatnál tart.
A felkészülés során négy edzőmérkőzést játszottak a következő eredményekkel: Soroksár – Dorog 1-0, Soroksár – Pécs 0-4, Soroksár – Vasas 1-2, Ajka – Soroksár 4-1. A tavaszi első két fordulóban először gól nélküli döntetlent értek el Nyíregyházán, majd hazai körülmények között 1-0 arányban legyőzték az ETO-t. Mindenképpen említésre méltó, hogy még a MOL Magyar Kupa 8. fordulójában is érdekeltek voltak, ahol a Kisvárda búcsúztatta őket 1-2 arányban.
Mindent összevetve ismét megjósolhatatlan a mérkőzés végkimenetele, hiszen mindenféle mutató szempontjából abszolút egyensúlyban van a két fél egyenlege. Talán abban bízhatunk, hogy a javuló forma és eltiltottjaink visszatérése tovább javíthatja az eddig is príma idegenbeli mérlegünket, hiszen a vendég tabellán a Budaörs mögött a második helyet foglaljuk el jelen pillanatban.
A Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előremérkőzés játékvezetőjeként Zám Zsoltot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Bede Tamást és Mohos Milánt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Görög Márió látja el. Az 1993-as születésű sporival utoljára 2020. március 14-én, a Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre 3-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 182 sárga- és mindössze 4 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!
A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 25. fordulójátfebruár 21-én (vasárnap) 14:00 órától DEAC – Szolnoki MÁV FC, Gyirmót FC Győr – BFC Siófok, FC Ajka – Szombathelyi Haladás, PMFC – Aqvital FC Csákvár, Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre, Dorogi FC – Kolorcity Kazincbarcika SC, Nyíregyháza Spartacus FC – WKW ETO FC Győr, 17:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – DVSC, Kaposvári Rákóczi FC – Szentlőrinc, valamint 19:30 órától Vasas FC – Budaörs párosításokban rendezik meg.
A bajnoki táblázatot a DVSC (51 pont) vezeti, második helyen a Vasas (46 pont), a bronzérmes pozícióban pedig ezúttal a Gyirmót (44 pont) áll. A sereghajtó helyeken a Kazincbarcika-Csákvár-DEAC trió osztozkodik.
A heti hírek között mindenképpen említésre méltó, hogy Kondás Elemért a Huszti Szabolcs – Toldi Gábor edzőpáros váltotta a DVSC-nél.
A fordulók előtti szokásosnak mondható COVID-19 tesztelésen csapatunknál szerencsére mindenki negatív eredményt produkált, így legalább ez nem hátráltatja az utazók kijelölését.
Az előrejelzés szerint Budapest térségében közepesen felhős időjárás várható, a hőmérséklet akár +10 Celsius fok körül is alakulhat. Köd kialakulása azonban valószínűsíthető. A Nap 2021. február 21-én 17 óra 17 perckor nyugszik.
A mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött – nézők jelenléte nélkül – kerülnek megrendezésre, de a vendéglátó klub tájékoztatása szerint rendelkezésre áll majd egy élő stream, melynek elérhetőségét publikálni fogjuk, amint megkapjuk.
Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.
Közösségi média