Uram János máshol folytatja

Fiatal hálóőrünk, Uram János a továbbiakban másik klubnál folytatja pályafutását.

– A 2016/2017-es szezonban kerültél Békéscsabára. Hogy értékeled az itt eltöltött éveket?

– Az U16-os korosztályba érkeztem Békéscsabára és rögtön az első évben sikerült a kezdőcsapatba kerülni. A következő szezonban már a felnőttekkel tudtam készülni és edzeni, aminek nagyon örültem. Meghatározó volt számomra az itt eltöltött időszak, hiszen nagyon sokat fejlődtem és tanultam. Sokat köszönhetek a klubnak, hiszen rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam.

– Már tavaly is voltak ajánlataid, de akkor még maradtál…

– Igen, így van. A tavalyi második félévben már sikerült magam beverekedni a kezdő csapatba, így első számú kapus lettem. Sajnos közbeszólt a járvány, és ekkor még úgy láttam jónak, hogy nem érkezett el az idő, szeretnék még itt maradni és kiteljesedni. Az idei szezonban éreztem azt, hogy ideje váltani, mert szeretném magam kipróbálni egy új közegben is.

– Nyolcvanhárom másodosztályú, nyolc Magyar Kupa, valamint kilenc megyei mérkőzéssel a hátad mögött miért döntöttél úgy, hogy máshol folytatod pályafutásodat?

– Most érett meg bennem az a gondolat és érzés, hogy ki kell magam próbálni egy másik környezetben, klubnál. Bár a békéscsabai klubtól korrekt ajánlatot kaptam, szeretnék minél hamarabb egy első osztályú csapatban szerepelni és a következő klubomnál úgy néz ki, hogy ez közelebbinek tűnik.

– Mit tudnál kiemelni a Békéscsabán töltött időszakból?

– Nagyon fontosnak tartom, hogy Békéscsabán kaptam az első profi szerződésemet és itt tudtam először a felnőttek között szerepelni, ami hatalmas élmény volt számomra. Természetesen a Fradi elleni Magyar Kupa meccset sohasem fogom elfelejteni, hiszen gyakorlatilag ekkor ismerte meg mindenki a nevemet. Szeretném megköszönni tulajdonosunknak, a klubvezetésnek és kapusedzőimnek a lehetőséget, a bizalmat! Skerl Józsi bácsitól és az utóbbi időben Molnár Leventétől rengeteget tanultam, hiszen profi szakemberek és nagyon sokat köszönhetek nekik, valamint köszönöm természetesen Schindler Szabolcsnak is, aki bizalmat szavazott nekem!

A szezonzáró összejövetelen együtt búcsúztunk el Janitól, Barkász Sándor többségi tulajdonosunk pedig külön is megköszönte munkáját az egész csapat előtt.

Janika, köszönünk mindent és további sportsikereket, jó egészséget kívánunk! Ha egyszer úgy alakulnak a dolgok, természetesen visszavárunk!

Szurkolókra várva

Jó hírünk van! A Kórház utcai stadion és a lelátók már készen állnak és csak Önökre várnak! Az időjárás estére már megfelelő lesz, az eső elállt és kitisztult az idő. A helyzet pedig felettébb izgalmas, így minden bizonnyal igazi meccshangulatra számíthatunk ma este 19:00 órától a Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC mérkőzésen.

20150523_02

A nagy sikerre való tekintettel folytatjuk a nyereménysorsolásokat. A félidőben a belépőjegyek és a bérletek sorszámai alapján 1-1 darab Előre szurkolói ajándékcsomagot nyerhetnek – így mindenképpen őrizzék meg belépőjüket!

20150523_01

Bővített kiszolgálással (a pálya több pontján kihelyezett mobil büfék, sörsátor) és kulturált, tiszta, családbarát környezettel várunk minden kedves érdeklődőt és szurkolót!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Albert István visszatér Békéscsabára

Albert István hét év után visszatér Békéscsabára és tapasztalt, több poszton is bevethető játékosként a 2021/2022-es idényben ismét az Előre első csapatát segíti majd.

Az 1992-es születésű, 188 cm magas, eddig főképp középhátvédként szereplő labdarúgó az előző idényben az Aqvital FC Csákvár csapatkapitánya volt, ahol 36 bajnoki és 2 MOL Magyar Kupa mérkőzésen szerepelt. Az eddigi 218 felnőtt, bajnoki, másodosztályú mérkőzéssel rendelkező régi-új játékosunk oszlopos tagja volt a 2013/2014-es idényben hatodik helyen végzett Békéscsaba 1912 Előre csapatának, ezért joggal bízhatunk benne, hogy a 2021/2022-es szezonban is hasonlóképpen segítheti a Lilákat!

István, köszöntünk ismét Békéscsabán! Sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://adatbank.mlsz.hu/player/375405.html

29. forduló

Pénteken megkezdődtek Merkantil Bank NB II Liga 29. fordulójának küzdelmei a Mezőkövesd Zsóry FC – Gyirmót FC, a végeredmény szempontjából számunkra igen fontos mérkőzéssel. A matyóföldiek megtették nekünk a szívességet, hogy a győri együttestől pontokat raboltak egy hihetetlenül izgalmas és fordulatos mérkőzésen. Végeredmény: 3-3. A feljutásért folytatott csatában, közvetlen riválisunk újabb pontvesztése megteremtette a lehetőséget arra, hogy a Békéscsaba 9 nap múlva újból történelmet írhasson. Ehhez azonban az szükséges, hogy a hátralévő két – elvileg papírforma – mérkőzést megnyerjék a lilák.

20150522

Ha esik, ha fúj 2015. május 23-án (szombaton) 19:00 órától minden lila-fehér érzelmű drukkernek, szimpatizánsnak és érdeklődőnek a Kórház utcában a helye! Kedves Szurkolóink! Kérjük, ne keressenek kifogásokat: rossz az idő, nem érek rá, más dolgom van, drága a belépő, miért ebben az időpontban kezdődik a meccs?! Ilyen pillanatok ritkán adódnak az életben, mindössze hat bajnoki pont megszerzése választja el a békéscsabai labdarúgást attól, hogy nagyon hosszú idő után újra az első osztályban tartsák számon. Ehhez azonban Önökre is szükség van!

A mai este egyébként még egy mérkőzést tartogat, bár nézzék el nekünk – csak a rend kedvéért ejtünk szót erről. A Csákvár 19:30 órától fogadja a Balmazújváros csapatát, ahol ezúttal ingyenes lesz a belépés.

Szombaton 18:00 órától a 11. helyen álló Siófok, a szintén 30 ponttal – csak kevesebb győzelmük miatt egy helyezéssel lemaradt – Szigetszentmiklós együttesét látja vendégül. Két fordulóval a szezon vége előtt, figyelembe véve a Balaton-partiak helyzetét, nyilván ez is vérre menő csata lesz.

A Szeged hazai pályán javíthat mérlegén a Szolnok ellen. Mivel a gyulai pályát bérlő csapat hét egységnyire van az 5-6. helytől, így számukra szinte tét nélküli a hátralévő két forduló – feljebb már nem léphetnek.

Kiesési rangadó Cegléden, ahová a Kaposvár érkezik. A két sereghajtó mérkőzésén sok minden múlhat, hiszen szerencsés esetben bármelyik fél elkerülheti még az alsóbb osztályba sorolást.

A Sopron-Vasas mérkőzésen egyértelműen a vendégek számítanak esélyesebbnek, bár a 6. helyről vendéglátóik még előrébb is léphetnének egy meglepetés eredménnyel.

A szombati program második felvonása 19:00 órakor kezdődik, amikor az Ajka Zalaegerszegen szerepel. A szoros középmezőnyben ez lehet a másik komoly derbi, hiszen a két csapat között pillanatnyilag csak a gólarány határozza meg a sorrendet.

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a tavalyi mumus, a Soroksár vendégszerepel Békéscsabán. Minden körülmény adott egy kiváló mérkőzéshez és ismét egy hatalmas lépést tehetünk az üdvösség felé. A két csapat között helyezésben, pontszámban és rúgott gólban is mérföldnyi a különbség – így joggal várhatunk egy kötelező győzelmet a fiúktól!

Jöjjenek, segítsék a csapatot és válasszák szombat esti programnak a Kórház utcai mérkőzést!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó cikkek:

http://bmsextra.hu/a-gyirmot-elore-saga-utolso-elotti-fejezete/

http://www.beol.hu/bekes/sport/nb-ii-a-bekescsaba-kezeben-a-masodik-hely-sorsa-612397

A Tarpa SC az ellenfél az osztályozón

A 2021. június 1-én (kedd) 11:00 órától megtartott sorsoláson kiderült, hogy a Békéscsaba 1912 Előre II. a Tarpa SC csapatát (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bajnok) kapta ellenfélként az osztályozó mérkőzésen.

Az első mérkőzést idegenben rendezik meg 2021. június 6-án (vasárnap) 17:30 órától, míg a visszavágót majdnem egy hét múlva 2021. június 12-én (szombaton) 17:00 órás kezdési időponttal Békéscsabán. A kezdési időpontok természetesen még változhatnak.

A sorsolás értelmében a párosítások a következők: ETO Akadémia – Hidasnémeti VSC, Lőrinci VSC – Gerjeni SK, Tarpa SC – Békéscsaba 1912 Előre II., Balatonlelle SE – Jánoshalmi FC.

A következő csapatok előnyerőként feljutottak a harmadosztályba: Mohácsi TE 1888, Makó FC, Aqua-General Hajdúszoboszlói SE, Tarr Andráshida, Törökszentmiklósi FC, valamint Kelen SC.

Hajrá Lilák!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.tarpasc.hu/