Rendőrségi közlemény

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a 2025. augusztus 3-án (vasárnap) 19:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia bajnoki labdarúgó mérkőzést a rendőrség kiemelten kezeli, ezért a Kórház utcai Stadion környékén található utcákban körülbelül 18:30 órától rendőrségi lezárásokra és irányításra lehet számítani.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Arra kérjük Önöket, hogy lehetőség szerint gyalogosan vagy kerékpárral érkezzenek a helyszínre, illetve a gépjárműveket inkább több utcával a stadiontól távolabb állítsák le! A szektorok megközelítése kizárólag a következő forgalmi rend szerint lehetséges majd: az A1, A2 és A3 szektorok (Liget felőli hazai bejárat) csak a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon lehetséges majd, az A4, A5, A6 és VIP szektorok (Körgát felőli hazai bejárat) kizárólag a Telep utca felől, a Vendég szektor pedig csak a Puskin utca irányából közelíthető meg. A rendőrség mindenkit meg fog állítani és megkérdezik, hogy a stadion melyik részéhez szeretne eljutni! Kérjük, hogy az esetleges torlódás elkerülése miatt minden esetben tartsák be a hatóság ajánlásait, utasításait!

Felhívjuk mind a békéscsabai, mind pedig a vendég drukkerek figyelmét, hogy a stadionba kizárólag érvényes transzparens beviteli engedéllyel rendelkező molinókat, kiírásokat, zászlókat hozhatnak be, melyet a biztonsági szolgálat ellenőrizni fog!

Megértésüket, együttműködésüket és türelmüket köszönjük!


Kapcsolódó hivatkozások:

https://1912elore.hu/site/zero-tolerancia-20250722/

https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Indul a jegyértékesítés a Szeged elleni bajnokira

Az érdeklődésre való tekintettel 2025. július 30-tól (szerda) már elővételben is megvásárolhatók a belépőjegyek a 2025. augusztus 3-án (vasárnap) 19:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia bajnoki mérkőzésre.

 Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia

A mérkőzésre érvényes belépőket ilyen módon szerda 08:00 órától, egészen péntek 16:00 óráig tudják elővételben megváltani az Előre Székház első emeletén. A jegyvásárláshoz nem szükséges semmiféle okirat, tehát a hazai szektorokba bárki vásárolhat akár több jegyet is. A vendég részbe érvényes tiketteket kizárólag a meccs előtt a 2-es számú kapunál található pénztárnál lehet majd megvásárolni.

Természetesen a bérlet értékesítés is folytatódik, tehát továbbra is megválthatják szezonbelépőjüket és biztosíthatják garantált ülőhelyüket az egész idényre! Ne feledjék: a bérlet minimálisan 15 NB2-es és 15 NB3-as, tehát összesen 30 hazai bajnoki mérkőzésre biztosít belépést, valamint ehhez még jöhetnek az esetleges hazai MOL Magyar Kupa meccsek is.

Szeretettel várjuk szurkolóinkat!

Hajrá Lilák!


További részletek itt:

https://jegy.1912elore.hu


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Ellenfél-mustra: Tiszakécskei LC

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra az együtteseket, ezért most a Tiszakécskei LC következik.

Békéscsaba 1912 Előre - Tiszakécskei LC 2-1 (1-0)

A Tiszakécskei LC-t 2000-ben alapították és nem jogutódja az 1999-ben megszűnt Tiszakécskei FC-nek, amely korábban az élvonalban is szerepelt. Az egyesület a hetedosztályból indulva egészen az NB III-ig menetelt. Az NB II-be először 2018-ba jutott fel a Tiszakécske, ezt követően hol az NB III-ban, hol pedig az NB II-ben szerepelt a csapat. A Tiszakécskei LC az NB III Dél-Keleti csoportját szoros küzdelemben, a második helyezett Gyulai Termál FC-nél mindössze három ponttal többet szerezve nyerte meg. Az osztályozót az Észak-Nyugati győztes Credobus Mosonmagyaróvár ellen játszotta a tiszakécskei alakulat: idegenben 3-0-ra nyertek, hazai pályán pedig 2-0-s vereséget szenvedtek.

Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre 2-0 (1-0)

Egymás elleni múlt

A két csapat találkozott már az első osztályban is, hiszen az 1997/1998-as idényben oda-vissza döntetlen eredményeket értünk el egymás ellen. A másodosztályban eddig 10 alkalommal mérkőztünk és a mérleg szempontunkból mindössze 2 győzelem, 3 döntetlen és 5 vereség, tehát van mit kozmetikázni az egyenlegen. Utoljára 2023. május 15-én találkoztunk velük, amikor 2-1 arányban sikerült itthon tartanunk a három pontot.

Tiszakécske Városi Sportközpont

Stadion

A Tiszakécske a hazai mérkőzéseit a Tiszakécske Városi Stadionban játssza, melynek befogadóképessége 4500 fő.

Aktualitások

A kék-sárgák vezetőedzői pozícióját Pintér Csaba kapta meg az új idényre. A Tiszakécske hét edzőmeccset játszott a nyáron, egy győzelem és egy döntetlen mellett öt alkalommal vereséget szenvedett: Budapest Honvéd FC – Tiszakécskei LC 3-0, Mezőkövesd Zsóry FC – Tiszakécskei LC 3-1, Tiszakécskei LC – FC Tatabánya 0-3, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Tiszakécskei LC 1-2, Tiszakécskei LC – ASA Targu Mures 0-1, Tiszakécskei LC – FC Corvinul Hunedoara 1-1, Gyirmót FC Győr – Tiszakécskei LC 4-0. Érkeztek: Bódi Ádám (Kazincbarcika), Gyenes Ádám (Bp. Honvéd II), Lucas (brazil-magyar, Kazincbarcika), Varga József (Kazincbarcika). Távoztak: Bányai Péter (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Cipf Dominik (Ajka, legutóbb Kozármisleny, kölcsönben), Engedi Márk (DVSC – kölcsönből vissza), Gyurján Bence (Mátészalka), Kocsis Dominik (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Videoton), Marsa Levente (?).

M.B.


https://www.tiszakecskefoci.hu/

https://www.facebook.com/dunaaszfalttvse.hu


13/15. rész


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Schrenck Rajmund is liláknál folytatja

A fiatal kapus, Schrenck Rajmund is Békéscsabán folytatja pályafutását.

Schrenck Rajmund

A 19 esztendős hálóőr ereiben labdarúgó vér folyik, hiszen aki ismeri idősebb Schrenck Rajmundot, az tudja, a családfő valódi megszállott. Az ifjabb reménység már 17 évesen bemutatkozhatott a felnőttek között, pályafutása Érden indult, majd Budaörs, MTK, Főnix-Gold, Paks állomáshelyeken kereste útját. Rajmund Budaörsről érkezett Békéscsabára, aki Molnár Levente kapusedzőnk kezei között egészen biztosan jó helyen lesz. Bízunk benne, hogy nálunk megtalálja helyét és tehetségét kamatoztatni tudja majd a pályán is, segítve ezzel az Előrét!

Rajmund, köszöntünk Békéscsabán, sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!

M.B.


A klubvezetés és szakmai stáb lehetőségeihez mérten továbbra is azon dolgozik, hogy megfelelőképpen megerősítse csapatunkat, így adott esetben további bejelentésekre is sor kerülhet.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Ellenfél-mustra: Szentlőrinc

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra az együtteseket, ezért most a Szentlőrinc következik.

Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (0-0)

A Szentlőrinc SE-t 1912-ben alapították, székhelye Szentlőrincen található. Az NB III-as bajnokságot története során eddig öt alkalommal (2004, 2006, 2008, 2009 és legutóbb 2024-ben) nyerte meg az együttes. Tavaly rendkívüli izgalmak közepette, mindössze egyetlen ponttal előzték meg az Iváncsát, majd az osztályozó mérkőzésen a Putnok ellen harcolták ki az NB II-ben való indulás jogát. Az előző idényben az NB II-es bajnokság egyik meglepetése a Szentlőrinc volt, hiszen az ötödik helyet szerezték meg. Ez volt a klub történetének legsikeresebb szezonja. Az együttes vezetőedzője Waltner Róbert volt, munkájával pedig annyira elégedettek voltak, hogy már június elején bejelentették, hogy a következő idényben is Waltner irányítja a Szentlőrincet. A Szentlőrinc házi gólkirálya a 11 gólos Tóth-Gábor Kristóf lett a 2024/2025-ös szezonban.

Békéscsaba 1912 Előre - Szentlőrinc 2-1 (0-0)

Egymás elleni múlt

Ahogy a Szeged elleni cikkünkben is említettük az utóbbi időben mi vagyunk a Baranya vármegyeiek mumusa és természetesen bízunk benne, hogy ez így lesz ebben a szezonban is. Szóval, mindez azt jelenti, hogy utoljára 2020. február 20-án tudtak minket 2-1 arányban legyőzni, azóta viszont két döntetlen és két győzelem a két csapat egymás elleni mérlege. Összességében egyébként nyolc alkalommal találkoztunk velük, ebből két győzelem, három döntetlen, valamint három vereség a mérleg, tehát még mindig ők állnak jobban. Utoljára 2025. április 6-án Szentlőrincen ütköztünk velük, amikor 1-1 arányú pontosztozkodásra került sor.

Szentlőrinc SE Sporttelep

Stadion

A hivatalos adatok szerint a Szentlőrinc SE stadionjának befogadóképessége összesen 1020 fő. A létesítmény 2021 óta TV-közvetítésre is alkalmas villanyvilágítással rendelkezik.

Aktualitások

Felkészülési mérkőzéseiken a következő eredmények születtek: Kaposvári Rákóczi FC – Szentlőrinc 3-3, Szentlőrinc – HNK Vukovar 1991 2-2, NK Osijek – Szentlőrinc 6-4, Szentlőrinc – FC Nagykanizsa 2-0, Szentlőrinc – OPUS TIGÁZ Tatabánya 2-0, Szentlőrinc – HR-Rent Kozármisleny 0-1, Szentlőrinc – Balatonfüredi FC 7-0. Érkeztek: Adamcsek Máté (Gyirmót FC Győr), Kostyák Rajmund (profi szerződést kapott), Nagy Richárd (Paks – kölcsön után végleg), Palóka Dávid (Paks II – ismét kölcsönbe), Sámson Ábris (UTA Arad – Románia, kölcsön után végleg), Szolgai Máté (szlovák-magyar, DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Kancsij Artúr (Szentlőrinc NB III), Weisz Patrik (Hatvan), Ignácz Bálint (Szekszárd), Márta Levente (ESMTK). Távoztak: Csörgő Raul (PMFC – kölcsönbe, legutóbb Karcag, kölcsönben), Hajdú Roland (Budafok), Heles Jaroslav (ukrán-magyar, Kisvárda – kölcsönből vissza), Héninger Bendegúz (Veszprém – ismét kölcsönbe), Keresztes Bence (Mezőkövesd – kölcsön után végleg), Lakatos Márk (Ajka), Nagy Máté (Paks – kölcsönből vissza), Novák Zsombor (?), Papp Csongor (ZTE – kölcsönből vissza), Rab Boldizsár (Vasas – kölcsönből vissza), Sebestyén Bálint (?, legutóbb Majos – kölcsönben), Szekszárdi Milán (Paks – kölcsönből vissza), Szekszárdi Tamás (Karcag), Tarcson Ákos (Kaposvári Rákóczi FC – kölcsönbe), Vingler László (ETO – kölcsönből vissza).

M.B.


https://www.szentlorincse.hu/

https://www.facebook.com/szentlorincse


12/15. rész


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.