Ünnepi készülődés

Emlékeztek? Magyar Népköztársasági Kupa-döntő 1988. június 13-án Békéscsaba Előre Spartacus SC – Budapesti Honvéd 3-2.

Mi nem felejtettük el, mivel ezt a földöntúli sikert nem is lehet! A múltidézés ünnepi készülődéssel párosul az Előrénél, hiszen Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzatával szorosan együttműködve nagyszabású rendezvénnyel ünnepeljük meg a kupagyőzelem közeledő harmincadik évfordulóját.

Készüljetek, mert hatalmas buli lesz, amire a legjobb időpont nem is lehetne más, mint a 2018. május 20-án (vasárnap) 17:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzés! Szeretnénk méltóképpen tisztelegni az 1988-as csapat előtt, ezért élőben is elhozzuk nektek azokat a még élő futballistákat és az együttes mellett dolgozókat, akik bármilyen módon hozzájárultak a történelmi sikerhez.

Ne csináljatok más programot! Mindenki írja be a naptárába: 2018. május 20. (vasárnap) 17:00 óra! Itt az alkalom, hogy a legendáinkat telt ház előtt fogadjuk és ha minden jól alakul, akkor egy vadonatúj bajnoki bronzéremmel a zsebünkben ünnepelhessünk!

Figyeljétek felületeinket, hiszen nemsokára még több részletet tudhattok meg a jubileumi parádéról!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Isten hozott Sára!

Örömmel jelentjük, hogy 2018. május 14-én (hétfő) 12 óra 40 perckor új jövevénnyel bővült az Előre-család!

Nagy Sándor, csapatunk 30-as számú mezét viselő védőjének harmadik gyermeke, Sára a mai napon 3.130 gramm súllyal és 55 centiméterrel látta meg a napvilágot! Anyuka és baba is jól van!

Nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánunk!

Információk: Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. május 13. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Tatabánya, Grosics Gyula Stadion

Cím: 2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 13.

Belépőjegyek, megközelítés

A belépőjegyek egységesen 800,- forint / fő áron a helyszínen válthatók. Elővételes vásárlásra nincs lehetőség. A pénztárak 16:00 órakor nyitnak.

A vendég drukkerek az Olimpikon utca felől közelíthetik meg a stadiont és az úgynevezett “nagy” parkolóban állíthatják le gépjárműveiket. A belépés is ebből az irányból lehetséges.

A VIP vendégek parkolója a stadion túloldalán található, melyet közvetlenül a Szent Borbála útról, a Sport Hotel és Étterem mellett lefordulva érhetnek el. A stadion megközelíthető Tatabánya Óváros, illetve az M1-es autópálya felől is.

Térkép

Beharangozó: Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre

Rengeteg fejleménnyel és izgalommal szolgálhat a Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezonjának 35. fordulója, amikor 2018. május 13-án (vasárnap) 17:00 órától a Békéscsaba 1912 Előre Tatabányán lép pályára, a Budaörs ideiglenes otthonában.

Mivel ezzel együtt még négy forduló maradt hátra, így 12 szerezhető bajnoki pont van a kalapban, ezáltal valamilyen szinten érdekesen is alakulhat a hajrá. Egyrészt a múlt héten elmaradt a bajnokavatás Mosonmagyaróváron, ahol az MTK Budapest csapatának a hosszabbításban sikerült csak pontot mentenie. Az esetnek egyébként túl nagy jelentősége nincs, hiszen a kék-fehérek már az NB I-re készülnek és legrosszabb forgatókönyv szerint is csak a második pozícióig csúszhatnának vissza. Ebben a felvonásban viszont akár már a bajnoki győzelmet is megünnepelhetik Feczkó Tamásék, hiszen a második helyen vitézkedő Kisvárdának csak abban az esetben marad számszaki esélye, ha a budapestiek buknak, ők pedig győznek. A szabolcsiak számára nagy téttel bír a forduló végkimenetele, mivel akár már vasárnap bebiztosíthatják NB I-es tagságukat, amennyiben győznek Putnokon, a Kazincbarcika ellen. Az ezüstérem sorsa kizárólag abban az esetben lehet még kérdőjeles, ha a Kisvárda kikap és a Békéscsaba legalább egy pontot szerez. A bronzéremért folytatott harc is tartogathat még izgalmakat, mert a Békéscsaba (58 pont), Nyíregyháza (57 pont), Budaörs (55 pont), Gyirmót (55 pont) négyesfogatból elvileg bárki odaérhet.

A Liga alakulásáról is tudunk már konkrétumokat, hiszen az NB III-as csoportokból a Monor korábban kiharcolta az osztályváltás lehetőségét, nyugatról a Kaposvár, míg a Közép-csoportból a PMFC tűnik befutónak. Az NB I-es bajnokságra pillantva több együttes helyzete is veszélyes, hiszen a 8. helytől lefelé matematikailag még bárki búcsúzhat – más kérdés, hogy a még hátralévő ellenfelek tekintetében néhány csapatnak gyakorlatilag nem sok esélye maradt. Nem szeretnénk jóslatokba bocsátkozni, de a Haladás, Mezőkövesd, DVTK, Vasas és Balmazújváros ötösből bárki, igen könnyen egy osztállyal lejjebb folytathatja a 2018/2019-es szezonban. A másodosztály sereghajtóit figyelve az egyik kieső kiléte már korábban biztossá vált, hiszen a Sopron idei halovány teljesítményének köszönhetően jövőre egy osztállyal lejjebb folytatja. A további két búcsúzó helyre azonban elvileg még igen sokan “odaérhetnek”, mivel a 12. (41 pont) és 19. (35 pont) helyek között mindössze két mérkőzésnyi a különbség. A legnagyobb veszélyben jelen pillanatban a ZTE FC (19. hely) és a Szeged 2011 (18. hely) együttesei vannak, így a forduló kiesési rangadója (Szeged 2011 – ZTE FC) pikáns eseményeket hozhat és sok mindent eldönthet – mindkét alakulatnak létkérdés lenne a három pont begyűjtése.

Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs (2017. 11. 05.)

Boér Gábor csapata – ahogy azt szinte egész szezonban megszokhattuk – hatpontos mérkőzés előtt áll és csak a győzelem megszerzésével kerülhet egy lépéssel közelebb a kitűzött cél eléréséhez. Sokan, sokféleképpen, sokszor temették már a Csabát a szezon közben – lám mégis ott vagyunk, ahol lennünk kell. Mindenki tegye a szívére a kezét és emlékezzen vissza, hogy ősszel hányadik helyre várta a Lilákat!? A jóslatok és a latolgatások, na meg a rosszmájú megjegyzések, legyintések ellenére – tisztelet a kivételnek, volt azért bizalom is -, ez a fiatal együttes (átlagéletkor: 23,75) és szakmai stáb oda küzdötte magát az élbolyba. Szerénytelenség nélkül: csinálják utánuk! Tudjuk, elhisszük és tisztában vagyunk vele, a mai világban szinte csak az első hely elfogadható mindenki számára, bár gyanítjuk lenne olyan, aki abban is találna hibát. Ilyenek vagyunk, ilyen bennünk a versenyszellem, egyszerűen csak ezt vagyunk képesek el- és befogadni. Elégedetlenek, kritikusak vagyunk, ha valami nem úgy sikerül, ahogy azt elgondoltuk és mindez valamilyen szinten rendben is van. A maximalizmus és az állandó akarás mellett azonban ne felejtsük el értékelni, azt amit elértünk, azt amink van! A kiegyenlített másodosztályú bajnokság egy hatalmas sakkjátszma, nem elég egy ütőképes csapathoz 25 jó játékos (volt és van rá bőven példa), nem elég egy eredményre éhes együtteshez nagynevű szakmai stáb és/vagy vezetőség. Egy NAGYBETŰS csapat összeállítása, megszervezése, trenírozása ennél jóval több. Természetesen előző mondatainkat ne vegye magára, akinek nem inge, de úgy éreztük a szezon végéhez közeledve érdemes mindenkinek egy kicsit helyre tenni magában ezeket a tényezőket, okokat-okozatokat! Legyünk büszkék csapatunkra, játékosainkra, edzőinkre, akik hóban-fagyban, esőben, melegben keményen megdolgoztak az eredményért és kimondva-kimondatlanul is elértek egy magasabb szintre! Legyünk büszkék azokra, akik szürke eminenciásként a háttérben tevékenykednek azért, hogy csapatunkat kiszolgálják!

A budaörsi alakulat gyakorlatilag a szezon meglepetés csapatának számít, amely 34 lejátszott forduló után, 15 győzelem, 12 döntetlen, 9 vereség mérleggel, valamint az ezzel együtt járó 55 ponttal, a megsüvegelendő 5. pozícióból várja a viharsarkiak érkezését. Ráadásul Bognár György neveltjei jó sorozatból folytathatják, hiszen utóbbi két összecsapásuk (Ceglédi VSE – Budaörs 1-2, Budaörs – Aqvital FC Csákvár 2-1) hat pontot hozott a konyhára. Érdekesség, hogy tíz mérkőzésük is 2-1 vagy 1-2 eredménnyel végződött és gól nélküli döntetlent csak velünk (2017. november 5. Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs 0-0) és a Szegeddel játszottak. Bár mindenféle mutatóban felülmúljuk következő ellenfelünket, ettől függetlenül a két mérkőző fél egymás elleni egyenlege vendéglátóink felé billenti a mérleg nyelvét. A két csapat mindössze három alkalommal találkozott egymással és érdekes módon még egyszer sem tudtuk legyőzni a Pest megyeieket. A 2016/2017-es szezonban idegenben 1-0 arányban kikaptunk, míg itthon 1-1-es döntetlent játszottunk ellenük.

Csapatunk igen jó sorozatát a budafokiak törték meg, de ennek ellenére továbbra is versenyben maradtunk a bronzéremért vívott csatában. A mérlegünk 17 győzelem, 7 döntetlen és 10 vereség, ami egyelőre 58 pontot eredményezett számunkra. A matekot vizsgálva látható, hogy a Budaörs elleni mérkőzés tényleg hatpontos csata, hiszen győzelmünk esetén újabb nagy lépést tehetnénk a harmadik hely biztosítása felé. Bár a meccsnek elöljáróban jócskán döntetlen szaga van, erről és más típusú, számunkra esetleg kedvezőtlen eredményről ne is ejtsünk szót! Maradjunk a legjobb lehetőség felvetésénél, hiszen tudjuk csapatunk idegenben rendre jobban szerepel és bízunk benne, hogy ezúttal sem lesz ez másképp!

Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs (2017. 11. 05.)

Sárga cédulák miatti eltiltott ezúttal egyik csapatban sem nehezíti a kezdő összeállítás meghatározását, sérültjeink azonban továbbra is vannak, hiszen Mészáros Márk és Gyurján Bence is maródi. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Sajbán Mátéra és Czvitkovics Péterre, előbbi 13, utóbbi pedig 12 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.

A Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Kulcsár Katalint akkreditálta a szövetség. Az 1984-es születésű hölggyel 2016. május 22-én, a harmadosztályú Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre II. 0-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 412 sárga és 26 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Szalai Dánielt és Bede Tamást jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait ezúttal Gyarmati II. Tibor látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 35. fordulójának valamennyi mérkőzését megrendezik 2018. május 13-án (vasárnap) 17:00 órától Gyirmót FC Győr – Szolnoki MÁV FC, Budafoki MTE – Vác FC, Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre, Nyíregyháza Spartacus FC – Ceglédi VSE, Dorogi FC – Aqvital FC Csákvár, Soroksár SC – BFC Siófok, KBSC FC – Kisvárda Master Good, Szeged 2011 – ZTE FC, Soproni VSE – Credobus Mosonmagyaróvár, 19:30 órától MTK Budapest – WKW ETO FC Győr párosításokban.

Az előrejelzés szerint vasárnap Tatabánya térségében napsütéses idő várható, akár 26 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. A Nap 2018. május 13-án (vasárnap) 20 óra 12 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE

Időpont: 2018. május 6. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Tizenöt éves kor alatt a belépés díj- és adatszolgáltatás-mentes. A 15 éven aluli gyermekek részére úgynevezett Gyermek helyjegyet lehet váltani, amely képletesen 5,- forintba kerül. Erre azért van szükség, hogy a gyermekek részére ülőhelyet tudjanak foglalni!

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárak 15:00 órakor, a vendég kasszák pedig 16:00 órakor nyitnak. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Félárú jegyek nincsenek, tehát aki később (pl. félidőben) érkezik, ugyanúgy teljes árú belépőt szükséges váltania.

Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron vásárolhatja meg és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002234/Bekescsaba-1912-Elore—Budafoki-MTE

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján. A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. vezetőségének döntése értelmében a 2018. május 6-án (vasárnap) 17:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE bajnoki labdarúgó mérkőzést minden hölgy vendégünk INGYENESEN tekintheti meg.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, az 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/