Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok

A válogatott szünet előtti utolsó bajnoki következik a naptári ősz első hétvégéjén, amikor 2018. szeptember 2-án (vasárnap) 17:00 órától a feltámadni látszó BFC Siófok együttesét fogadjuk a Kórház utcai centerpályán.

A kérdések ezúttal is – ahogy azt már ebben a szezonban megszokhattuk – többféle vetületből is megközelíthetők. Eddig háromból három a Lilák hazai mérlege, vajon sikerül folytatni ezt a nagyszerű szériát? A folyamatos meccsterhelést mennyire bírja majd fiatal csapatunk? Sérültjeinket nélkülözve is tudjuk folytatni a bravúros pontszerzéseket? Tovább tarthat a Siófok feltámadása vagy a tavalyi szezon két mérkőzéséhez hasonlóan továbbra is mi leszünk a nyerők? Egy szó, mint száz a hétvégi összecsapás is tartogathat meglepetéseket – bár ezektől inkább eltekintenénk – és bízva Boér Gábor ifjoncainak lelkesedésében, tudásában, eltökéltségében sokkal jobban örülnénk egy magabiztos csabai sikernek. Mindent összevetve erre azért jó esély mutatkozik, hiszen a számokat vizsgálgatva a másodosztályú statisztika meggyőző hazai fölényt mutat. A két mérkőző fél egymás ellen lejátszott tétmeccseit tekintve a 8 megszerzett győzelem, valamint az 1-1 döntetlen és vereség, melyek 23-8 arányú gólkülönbséggel párosulnak, egyértelműen felénk billenti a mérleg nyelvét. Nincs ez másképp a korábbi NB I-es összecsapásokat tekintve sem – bár a különbség szerényebb – hiszen a 24 első osztályban megvívott csatából szempontunkból 9-9 győzelem és döntetlen, valamint mindössze 6 vereség olvasható ki a históriás könyvekből. Következő vendégeinkkel a 2017/2018-as idényben két alkalommal találkoztunk, melyeken egyértelmű békéscsabai sikerek születtek: 2017. szeptember 17-én Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok 3-1, 2018. április 1-én BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre 1-2. További egészséges önbizalomra adhat okot a hétközi fordulóban, a Vasas ideiglenes otthonából elhozott igen értékes egy pont, így aztán teljes joggal bízhatunk egy újabb szép győzelemben! Hovatovább a forduló többi mérkőzésének is köszönhetően sikerült előrébb lépnünk a bajnoki táblázaton, így az eddigi 3 győzelem, 2 döntetlen, valamint egyetlen vereség és az ezzel együtt járó 11 pont birtokában a 4. helyről várhatjuk a 7. felvonást.

A Balaton partiak egészen biztosan nem ilyen kezdésről álmodtak, hiszen az első három forduló után (BFC Siófok – ZTE FC 2-3, BSS Monor – BFC Siófok 2-0, BFC Siófok – Vasas FC 1-2) pont nélkül álltak a sereghajtó pozícióban. A negyedik felvonástól kezdve azonban elkezdtek magukra találni és sikerült pontokat gyűjtögetniük (BFC Siófok – Budafoki MTE 0-0, Aqvital FC Csákvár – BFC Siófok 1-1, végül egy bravúros győzelemnek köszönhetően (BFC Siófok – WKW ETO FC Győr 2-1) sikerült elmozdulniuk a kieső zónából is, így az 1 győzelem, 2 döntetlen, valamint 3 vereség mérleggel, mindössze 5 bajnoki egységgel, a táblázat 17. helyéről várják a viharsarki túrát. A siófoki egyesület jócskán átalakított kerettel vágott neki a felkészülésnek, hiszen sokan visszatértek a kölcsönadásokból, illetve távoztak a klubtól: Balázs Zsolt, Szilágyi Zoltán, Kovács Dávid, Futó Zsombor, Farkas Norbert, Kozma Richárd, Lázár Zsolt, Balajcza Szabolcs és Berde István. Érkezett vagy visszatért Siófokra: Molnár Péter (WKW ETO FC Győr), Horváth Attila (Szeged 2011), Csibra Dániel (Vasas Kubala Akadémia), Medgyes Zoltán (Swietelsky Haladás), Szilágyi Péter (Cegléd) – aki korábban csapatunknál is szerepelt, Réti Patrik és Bolla Bendegúz (MOL Vidi kölcsönbe), valamint Csilus Tamás (Nyíregyháza). A 2017/2018-as szezont a várakozásoknál szerényebben teljesítették, hiszen a 38 forduló alatt szerzett 12 győzelem, 9 döntetlen és 17 vereség csupán 45 pontot hozott a konyhára, mellyel a 13. helyre rangsorolták magukat. Ebből kiindulva is a részben átszervezett szakmai stáb – Szabó Zsolt, asszisztens edzővel és Hamál Dávid erőnléti edzővel kiegészülve – igyekezett izmosabb felkészülési programot szervezni:  Kaposvári Rákóczi – BFC Siófok 3-0, BFC Siófok – Budafoki MTE 1-2, Besiktas – BFC Siófok 1-1, BFC Siófok – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-1, Hapoel Ironi Kiryat Shmona – BFC Siófok 1-0, BFC Siófok – NK Nafta Lendava 0-0.

Vendégeink keretében jó ismerősként üdvözölhetjük régi kedvencünket Fehér Zsoltot, de érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani Bolla Bendegúz Bencére is, aki 2 találattal járult hozzá csapata sikereihez. Színes lapok miatti eltiltott egyik csapatban sincs, sérültjeink miatt viszont Boér Gábor szinte csak az utolsó pillanatokban jelöli ki a kezdő tizenegyet.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/1526369170841724/’ width=’680′]

Varga Attila: – Az elmúlt mérkőzésen elért teljesítményünk elégedetté tett! Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de így volt ez szerdán is! Ha ismét csapatként tudunk működni, eredményesek lehetünk, azonban egy biztos: a hétvégén és a jövőben is az egység lesz a kulcs!

A Békéscsaba 1912 Előre – BSS Monor mérkőzés játékvezetőjeként Kovács Gábor Pétert akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival legutóbb 2017. június 4-én, a Dunaharaszti MTK – Békéscsaba 1912 Előre II. 1-0 harmadosztályú mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 817 sárga- és 96 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Kormányos II. Gábort és Baghy Csabát jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Kovács J. Zoltán látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezon 7. fordulóját szeptember 2-án (vasárnap) 16:30 órától Vác FC – Budaörs, Duna Aszfalt TVSE – ZTE FC, Soroksár SC – KBSC FC, Dorogi FC – Credobus Mosonmagyaróvár, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Ceglédi VSE, 17:00 órától Kaposvári Rákóczi FC – BSS Monor, Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok, WKW ETO FC Győr – Aqvital FC Csákvár, Budafoki MTE – Gyirmót FC Győr, valamint 18:00 órától Nyíregyháza Spartacus FC – Vasas FC párosításokban bonyolítják le.

A tabellára pillantva látható, hogy az első hét helyezett csupán egyetlen meccsnyi távolságban áll egymástól, de ugyanez elmondható a 8-17. pozíciókban álló csapatokról is. A kieső helyeken pillanatnyilag a Monor, a Mosonmagyaróvár és a Cegléd osztozik.

Az előrejelzés szerint vasárnapra Békéscsabán közepesen felhős időjárás várható, elszórtan zivatarok előfordulhatnak, de a hőmérséklet akár 34 Celsius fokig is melegedhet. A Nap 2018. szeptember 2-án 19 óra 23 perckor nyugszik.

Számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen játékosaink számára különösen fontos, hogy ismét valódi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen újabb hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!