Beharangozó: Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre

Több szempontból is jelentős és igen fontos megmérettetés előtt áll csapatunk, hiszen 2017. október 15-én (vasárnap) 15:00 órától Budapesten lépünk pályára a Vác FC ellen, a Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezonjának 13. fordulójában.

Az a Vác lesz a vendéglátónk, amely az előző idényben hat mérkőzés után, hatszázhat percnyi veretlenségi sorozatunkat szakította meg és talán az is kijelenthető, hogy a feljutás lehetősége is azon a mérkőzésen úszott el. Van tehát törlesztenivalónk, emellett pedig minden megszerzett pontnak és gólnak hatalmas jelentősége lehet a végelszámolásnál. A 2017. április 30-i meccsen több zavaró körülmény is befolyásolta teljesítményünket Dunaújvárosban, de bízunk benne, hogy ezúttal más helyszínen, másképp alakulnak a dolgok.

A két együttes 1995 óta 18 alkalommal mérkőzött meg egymással és a mérleg igen kiegyenlített egyenleget mutat: nyolc váci, hat békéscsabai győzelem, valamint négy döntetlen eredmény után nehéz lenne megbízható jóslatokba bocsátkozni. Ettől függetlenül, túl vagyunk a bajnokság egyharmadán és a mérkőző felek között jelenleg hét pozíció, öt bajnoki pont és tizenegy rúgott gólnyi különbség van. A Pest megyeiek a Cegléd elleni 1-0-ás vereség után fogadják a III. kerületi TVE Sporttelepen a Lilákat, míg Boér Gábor neveltjei a Gyirmót FC ellen vívtak egy hamisítatlan, kemény, 1-1 arányú ütközetet, mely sajnos sérülések szempontjából sem múlt el nyom nélkül. A szakmai- és orvosi stáb egész héten azon dolgozott, hogy sérültjeink újra hadra foghatók legyenek. Munkájuknak hála, a maródiak száma minimálisra redukálódótt, amire igen nagy szükség volt a hétvégi bajnoki előtt.

Horváth Károly neveltjei csakúgy, mint a Békéscsaba hozta a kötelezőt a Magyar Kupában, hiszen az előző fordulóban 2-0 arányban Nagyatádon harcolták ki a továbbjutást. A bajnokság viszont egyelőre nem úgy alakult számukra, ahogy azt szerették volna, hiszen az eddig megszerzett 4 győzelemmel, 4 döntetlennel és ugyanennyi vereséggel egyelőre csak a tabella második felében béreltek helyet maguknak. Kikaptak a KBSC (2-1), az MTK (3-0), a Kisvárda (2-3) és az előbb már említett Cegléd (1-0) csapatától is. A nyár folyamán hat új játékos érkezett vendéglátóink keretébe: Abu Attila (Budafok), Borvető Áron (Vasas U19), D'Urso Giuliano (Csepel FC), Havasi Dániel (Szekszárd), Szabó Normann (FTC II.), Földi Máté (Vác U19). Érdemes kiemelt figyelmet fordítani Balajti Ádámra, aki 4 találatnál jár.

Színes lapok miatt vendéglátóinknál nincs eltiltott, a Békéscsabánál viszont Mészáros Márk sárgult ki, bár sérülése miatt egyébként sem tudta volna vállalni a mérkőzést.

Csapatunk a jól bevált szisztéma szerint készült a héten és a keddi pihenőnap után szerdán egész napos program várt játékosainkra. Szerdán délután mérkőzéselemzés, videózás, majd tréning volt a program. Csütörtökön ugyanez ismétlődött, hasonló idpontokban, majd pénteken délután változatoságképpen, az akadémia kiválasztott játékosait látták vendégül a mentorprogram soron következő alkalmával. Szombaton délelőtt még egy átmozgatásra kerül sor a Kórház utcában, majd vasárnap reggel útra kell együttesünk Budapest felé.

Az Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Szilasi Szabolcsot akkreditálta a szövetség. Az 1973-as születésű sporival legutóbb 2017. március 16-án, a rosszemlékű Puskás Akadémia FC – Békéscsaba 1912 Előre 3-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 836 sárga- és 87 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Kepe Arnoldot és Mohos Milánt jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Barna Gábor látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Boér Gábor: – Sérültjeink közül Viczián, Gránicz és Birtalan szerencsére felépültek, tehát tudják vállalni a játékot. A kezdő összeállítást azonban egyelőre nem fogom elmondani, ez még több mindentől függ. Gyurján Bence belső térdszalagja húzódott meg, így teljes gyógyulása picit több időt vesz majd igénybe. Mészáros Márk is hátráltatva van a napi munkában, de a szerencse a szerencsétlenségben, hogy az összegyűlt lapjai miatt ezúttal egyébként sem tudott volna pályára lépni, így van ideje a regenerálódásra. Mindentől függetlenül az a legjobb csapat, aki a rendelkezésünkre áll, úgyhogy nem vagyunk hiányosak. Vannak hiányzóink, de tudjuk őket pótolni. Az előző szezonban kicsit sarkítva úgy fogalmaztam, hogy a váciak vették el tőlünk a feljutást, illetve ők akadályoztak meg abban, hogy ott maradjunk a feljutásért vívott harcban. Van bennünk nyilván ilyen szinten egy kis tüske, de nem a visszavágás vezérel minket, hanem az hajt mindenkit, hogy tovább folytassuk az idegenbeli jó szereplésünket és gyűjtögessük a pontokat. Nagyon nehéz lesz, mert egy szervezett csapattal találkozunk, de mindent el fogunk követeni azért, hogy hazahozzuk a három pontot.

Pilán Márkó: – Igyekeztünk a jól bevált módszer szerint készülni a héten. A mester meghatározta a taktikát, amit a Vác ellen fogunk játszani, kielemeztük az ellenfelet és napokon keresztül gyakoroltuk az edzéseken. Szerintem jól felkészültünk, jól hangulatban és állapotban van a csapat, úgyhogy vasárnap megpróbáljuk megmutatni, hogy ki a jobb. A Gyirmót ellen reálisnak mondható az iksz, nagyon jó és szervezett együttes ellen vívtunk igen komoly meccset. Nekem is volt jónéhány kemény összecsapásom, szerencsére megúsztam sérülés nélkül. Mindenképpen a csapat erejét tükrözi, hogy vesztes helyzetből tudtunk felállni, Budapestről viszont szeretnénk elhozni a három pontot.

Király Patrik: – Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy korábban fél évet töltöttem kölcsönben Vácott, így számomra külön pikantériája is van a soron következő mérkőzésnek. Minden a rendes kerékvágásban ment a hét folyamán, videózással megfelelőképpen kiemeztük a Pest megyeieket és a Gyirmót elleni saját meccsünket is. Igyekeztünk feltérképezni a sebezhető pontjaikat és erre hegyezzük ki a taktikát, ezekre fogunk jobban koncentrálni. Ha az előírt utasításokat, instrukciókat meg tudjuk valósítani, akkor hozható a három pont. Az előző fordulóban jobban örültem volna egy újabb hazai győzelemnek és úgy érzem közelebb is álltunk hozzá, mint a vendégek. Belülről úgy láttam, végig egy hibánkra vártak, hogy egy kontrából el tudjanak menni. Láthatóan húzták az időt az elejétől fogva, tehát azt gondolom, egyetlen pontért jöttek Békéscsabára. Ettől függetlenül összességében reális volt a döntetlen.

Urbin Péter: – A felkészülés a megszokott mederben folyt, tisztában vagyunk a Vác erősségeivel, amely igen kellemetlen csapat. Ettől függetlenül jó úton haladunk és megfelelő formába kerültünk, ami szerencsére már az eredményekben is megmutatkozik. A múlt heti döntetlent is pozitívan értékelem, hiszen a mezőny egyik legizmosabb csapata ellen sikerült pontot szereznünk. Bízom benne, hogy a hétvégén sikerült folytatnunk a jó sorozatot és győztesen térhetünk haza Budapestről.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 13. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. október 15-én (vasárnap): 15:00 órától Budaörs – BFC Siófok, Budafoki MTE – Aqvital FC Csákvár, Szolnoki MÁV FC – Ceglédi VSE, Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre, Szeged 2011 – Soproni VSE, KBSC FC – Credobus Mosonmagyaróvár, Soroksár SC – WKW ETO FC Győr, Gyirmót FC Győr – MTK Budapest, 17:00 órától Nyíregyháza Spartacus FC – Kisvárda Master Good párosításokban.

Az előrejelzés szerint, a mérkőzés napján Budapest térségében 22 Celsius fokos maximális hőmérséklet, derült, száraz idő valószínűsíthető. A Nap 2017. október 15-én (vasárnap) 17 óra 57 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

Hamisítatlan lila-fehér hétvége elé nézünk és egyben régen látott vendéget fogadunk a Kórház utcában 2017. október 8-án (vasárnap) 15:00 órától. Az eddig lejátszott fordulók képe alapján jóval komolyabb ellenféllel kell megmérkőznünk és újabb hatpontos rangadóra van kilátás.

A víkend sportprogramját második csapatunk nyitja szombaton délután 15:00 órától Mezőhegyesen, majd a hét utolsó napján első együttesünk fogadja 15:00 órától a Gyirmót FC Győrt. A derbik sorát a női kézilabda csapat zárja a Városi Sportcsarnokban, vasárnap este 18:00 órától, ahol a Kisvárdát látják vendégül. A két klub – szokás szerint – időben egyeztetett a mérkőzések kezdési időpontjáról, így mindhárom összecsapás átfedés nélkül, kényelmesen megtekinthető-elérhető.

Következő vendégeinkkel utoljára 2015. március 21-én, idegenben találkoztunk és a 2014/2015-ös szezon 20. fordulójában igen fontos pontot sikerült szereznünk a 2-2 arányú döntetlennel. A két mérkőző fél története során eddig négy alkalommal mérte össze erejét és az előbb említett eldöntetlen találkozón kívül, kétszer gyirmóti, egyszer csabai siker született. Az előző szezont még az élvonalban teljesítő Győr-Moson-Sopron megyeiek, új trénerrel vágtak neki a 2017/2018-as, másodosztályú idénynek. Molnár László mögött nagyon komoly labdarúgó karrier áll, hiszen többszörös szlovák bajnok, játszott a csehszlovák és a szlovák válogatottban is. A légiósok távozása és az átszervezések végrehajtása után, igyekeztek úgy megerősíteni keretüket, hogy az alkalmas legyen a gyors visszajutásra és több más csapattal egyetemben, a közvélemény és a szaksajtó szerint is jó esélyekkel kezdték a bajnokságot. Érkezett: Németh Zsolt (FC DAC), Nagy Patrik (Haladás), Széles Imre (MTK II.), Czár Richárd (Mosonmagyaróvár), Stieber András (Budaörs), Jano Róbert (Lokomotiva Kosice), Szőcs László (Velky Meder), Varga Péter (FK Senica). Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Nagy Patriknak és Simon Andrásnak, hiszen mindketten már 6-6 találatnál járnak sárga-kék színekben. Tizenegy lejátszott forduló után is látszik, hogy az előzetes várakozások igazolódni látszanak és a táblázat pillanatnyilag első hat helyét elfoglaló együttes közül, nagy valószínűséggel még bárki odaérhet a végén. A Gyirmót is két győztes mérkőzéssel a zsebében érkezik a Viharsarokba (10. forduló Ceglédi VSE – Gyirmót FC Győr 0-4, 11. forduló Gyirmót FC Győr – Szeged 2011 1-0) és a tabellán is csupán gólarány tekintetében maradnak el tőlünk, hiszen mérlegük – hozzánk hasonlóan 6 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség, melyet a Nyíregyháza, a Kisvárda és a Kazincbarcika ellen szedtek össze. Az igazi hatpontos rangadó súlyát erősíti csapatunk jó sorozata, hiszen mi is príma szériában vagyunk: az utóbbi három forduló egyenlege 3 győzelem és 15 rúgott gól. Az nem rossz… és az sem, hogy csapatunk keretében már 11 játékos jegyezhet gólt neve mellett, közülük Birtalan Botond, aki szerencsére megtalálta góllövő cipőjét, már 7 találatnál jár, ezzel az országos ranglista harmadik helyére tornázta magát.

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs eltiltott, a Békéscsabánál Mészáros Márknak és Szatmári Istvánnak illik finomabbnak lennie, akik 4-4 sárgával a zsebükben várják a bajnokit. A vendég együttes keretében 3-3 cédulával Lázár Patrik, Présinger Ádám és Simon András bír.

A két együttes mérkőzésein egyébként két gólnál kevesebb még sohasem született, így nagy valószínűséggel ezúttal sem várható gólszegény összecsapás. Ez utóbbi tényező is garancia lehet arra, hogy az aktuális szezon 1.182-es nézőszám átlagát sikerüljön túlszárnyalnunk.

Az Előre programja hétfőn reggel regeneráló tréninggel kezdődött, majd a keddi napra pihenőnapot írt elő mesterünk. Boér Gábor neveltjei szerdán délelőtt találkoztak újra, a napi órarendben két edzés és videózás is szerepelt. Csütörtök délután mérkőzés-elemzéssel, majd pályás foglalkozással folytatódott a munka. A péntek is hasonlóképpen alakult, csak a kezdési időpontok változtak. Szombaton 11:00 órától még egy átmozgatáson vesznek részt játékosaink, mellyel befejeződik a heti felkészülés. Vasárnapra pedig már csak a szokásosnak nevezhető, utolsó taktikai értekezlet és a keret kijelölése marad.

A Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr mérkőzés játékvezetőjeként ifj. Szilágyi Sándort akkreditálta a szövetség. Az 1984-es születésű sporival legutóbb 2017. május 28-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC 0-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 450 sárga- és 22 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Horváth Róbertet és Márkus Pétert jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Nagy Róbert látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Makra Zsolt: – Az előző három forduló úgy alakult, hogy kijött a csapatból az a teljesítmény, amit már nagyon vártunk. Elsősorban az ilyen felszabadult játék, a motiváció és a helyzetkihasználás az, amit mi edzők a legszebb álmainkban elképzelünk. Ennek nagyon örültünk és pont azt beszéltük a stábbal, hogy ezekben a hetekben tényleg mindenkinek pozitívnak kell lennie és ki kell élveznie a helyzetet. Nyilván ebben a hangulatban telt a hét, a csapat eddig is jól dolgozott és ez most sem változott. Jó volt, hogy végre hazai pályán is megmutathattuk, hogy tudunk dinamikus, valódi támadó focit játszani. Most azt várjuk, hogy ez a teljesítmény a hétvégén is folytatódjon. Minden csapatot komolyan veszünk és igyekszünk megfelelőképpen felkészülni, de erre a meccsre talán még az eddigieknél is több időt és energiát fordítottunk. Sikerült feltérképezni az ellenfelet, sokat készültünk belőlük, taktikailag és fizikálisan is rendben vagyunk. Bízom benne, hogy vasárnap is egy újabb győzelem következik és folytatni tudjuk a jó sorozatot. Vannak kisebb sérültjeink és kérdőjelek a kezdő összeállításban, de nagyon reménykedem, hogy ők is tudják majd vállalni: Birtalan Botond egy rúgást kapott a Cegléd ellen, Nagy Sanyinak pedig izomfájdalmai vannak, mindenki más rendelkezésre áll.

Molnár László: – Vasárnap délután, egy kimondottan jó formában lévő csapat otthonában futballozunk majd és arra is számítunk, hogy vélhetően sok szurkoló előtt fogunk pályára lépni. Egy igazi bajnoki rangadó következik tehát a számunkra, amelynek ismételten az a tétje, hogy lépést tudunk-e tartani a közvetlen élmezőnnyel. Biztosak vagyunk abban, hogy a Békéscsaba 1912 Előre csapatának is ez a célja, és így mindkét csapat győzni akar majd ezen a találkozón. A hazai gárda, nagyon magabiztos sikereket ért el az elmúlt fordulókban és nekünk is elég jól sikerültek az idegenbeli mérkőzéseink. Ezekből az eredményekből azonban, nem szabad kiindulnunk, mert most egymás ellen játszunk és ezen a találkozón, akár egyetlen gól is dönthet a három pont sorsáról. Mindkét csapatban vannak olyan labdarúgók, akik képesek eldönteni egy-egy mérkőzést, viszont egy ilyen rangadón az a csapat fog győzni, amelyik minden tekintetben jobban teljesít az ellenfelénél.

Birtalan Botond: – Úgy érzem, hogy az utóbbi két meccsen már összeállt a csapat támadójátéka is. Bár az elmúlt vasárnap kaptunk két gólt, de ettől függetlenül a védekezés is rendben van – hiszen egy ilyen első félidő után, bármely együttes akaratlanul is könnyedebben veszi ezt a dolgot. Az önbizalom és a csapatjáték a helyén van és egy tavaly még első osztályban szereplő, igen erős csapat ellen is mindenféleképpen a győzelem és a három pont megszerzése a cél. Sajnos jelenleg sérüléssel bajlódom, hiszen a Cegléd ellen, az ötödik percben kaptam egy elég kemény rúgást. Szerencsére végig tudtam játszani a meccset, de a végére nagyon bedagadt a lábam és most is még be van vérezve. Eddig ki is hagytam az edzéseket és most is még könnyített munkát végzek. Nagyon remélem, hogy vasárnapra minden helyre jön, de hogy tudom-e vállalni, az szinte csak az utolsó pillanatban derül majd ki.

Kiss László: – Igazi rangadó következik, hiszen a Gyirmót is jó sorozatban van, a mi eredményeinket pedig szerintem nem kell magyarázni. A szokásos menetrend szerint készültünk a héten, de azért mindenki tudja, hogy ez jóval komolyabb összecsapás lesz. Sok jó játékos szerepel következő vendégeink keretében, megnéztük és kielemeztük őket, tudjuk hogy mire kell figyelni és hol vannak a gyenge pontjaik. Szerintem csapatként sokkal jobban funkcionálunk és az a támadó jellegű futball, amit szerettünk volna a pályára tenni, az utóbbi 3-4 mérkőzésen már összeállt, így szép gólokat sikerült szereznünk. A védekezésünk is rendben van, láthatóan ez az időszak, amire igazán összeállt a csapat, amit a mester nyártól fogva szeretett volna kialakítani. Egyre sikeresebbnek kell lennünk ezzel a felállással, mentalitással. Egyértelműen a győzelem reményében lépünk vasárnap pályára.

Gránicz Patrik: – A szokásos, jól bevált program és módszer szerint készültünk a héten. Néhány fontos momentumot kiragadtunk az ellenfél játékából és ezekre precízen rákészültünk a videózás és az edzések folyamán is. Szeretnénk győzni a hétvégén is, folytatni a jó sorozatot és nagyszerű lenne, ha ismét sikerülne betalálni. Mindent megteszünk, hogy itthon tartsuk a három pontot.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 12. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. október 8-án (vasárnap): 15:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr, Ceglédi VSE – Vác FC, Kisvárda Master Good – Budaörs, Credobus Mosonmagyaróvár – Soroksár SC, 17:00 órától Aqvital FC Csákvár – Szolnoki MÁV FC, BFC Siófok – Budafoki MTE, ZTE FC – Nyíregyháza Spartacus FC, WKW ETO FC Győr – Dorogi FC, Soproni VSE – KBSC FC, valamint MTK Budapest – Szeged 2011 párosításokban.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében, vasárnap közepesen felhős, szeles nap várható, 17 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. Csapadék a pillanatnyi állapot szerint nem valószínűsíthető. A Nap 2017. október 8-án 18 óra 10 perckor nyugszik.

Számítunk szurkolóink további hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy folytatódjon a valódi futball hangulat a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen újabb hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://gyirmotfc.hu/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=117804&nyelv=0

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

Időpont: 2017. október 8. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

line_purple

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Tizenöt éves kor alatt a belépés díj- és adatszolgáltatás-mentes. A 15 éven aluli gyermekek részére úgynevezett Gyermek helyjegyet lehet váltani, amely képletesen 5,- forintba kerül. Erre azért van szükség, hogy a gyermekek részére ülőhelyet tudjanak foglalni!

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárak 13:00 órakor, a vendég kasszák pedig 14:00 órakor nyitnak.

Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron vásárolhatja meg és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001941/Bekescsaba-1912-Elore—Gyirmot-FC-Gyor

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, az 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE

Joggal bízhatunk a 2016/2017-es őszi szezon zárófordulójának ismétlésében, hiszen legutóbb 2016. december 11-én, hátrányból fordítva, 4-2 arányban győzött csapatunk következő vendégeink ellen. A 2017-es október első bajnokiját, elsején 17:00 órától a Békéscsaba 1912 Előre mutatja be Önöknek, amikor a Ceglédi VSE látogat a Merkantil Bank Liga 2017/2018-as idényének 11. felvonásában a Kórház utcába.

Igazi hatpontos rangadóra van kilátás, mert a két együttes között – a táblázat 5-10. pozíciójában elhelyezkedő csapatokkal vetélkedve -, mindössze egy győzelemnyi (3 pont) a különbség. A Pest megyeiek 10 lejátszott mérkőzés után, 4-4 győzelem és vereség, valamint 2 döntetlen eredménnyel, 14 gyűjtött bajnoki ponttal, a táblázat 10. helyét foglalják el, míg Boér Gábor neveltjei – köszönhetően az utóbbi két forduló bravúros teljesítményének is – jelenleg már a Gyirmótot gólaránnyal megelőzve – ismét lőtávolba kerültek és az 5. pozícióba zárkóztak. A feljutó helyeket már 6 pontnyira közelítettük és egy újabb meggyőző teljesítménnyel – szerencsés esetben – már szorongathatnánk az élbolyt. De, ne szaladjunk ennyire előre, mivel a két mérkőző fél egymás elleni statisztikáját szemlélve kiolvasható a számokból, hogy a 2008 óta lejátszott 16 mérkőzés összességében gólgazdag és kiegyenlített mérleget mutat. Hat alkalommal a Békéscsaba, ötször a Cegléd örülhetett a három pontnak, míg ugyancsak 5 alkalommal nem bírtak egymással a csapatok. A legnagyobb arányú és egyben legtöbb találatot hozó mérkőzésen, 2014. március 22-én 2-7 arányban, idegenben múltuk felül következő vendégeinket. A meccs pikantériáját fokozza, hogy több játékos oda-vissza kapcsolódási ponttal rendelkezik, hiszen a védelmünk tengelyében szereplő Nagy Sándor tavasszal még ellenfelünk keretét erősítette, de megemlíthetjük Mursits Rolandot, aki ezúttal már a vendégek kapuját védi, vagy Szilágyi Pétert, aki korábban szintén a Békéscsabánál rúgta a bőrt. További érdekesség, hogy a mérkőzésre kijelölt játékvezető, Veizer Roland fújta a sípot legutóbbi találkozásunk alkalmával is. A szélsőségeket tovább erősítve, a sárga-kékek egy csúnyácska 0-4 arányú, Gyirmót elleni vereség után látogatnak a Viharsarokba, addig az Előre legutóbbi mérkőzésén, Csákváron rendezett gólparádét (0-6). Mivel mindkét együttes sikerrel teljesítette a Magyar Kupa 6. fordulóját – a ceglédiek 2-6-ra verték az Úrkút SK csapatát, míg együttesünk Kondoroson aratott 0-2 arányú győzelmet -, így a legjobb 64 között folytatják a küzdelmeket, ahol a sárgák a Soroksár SC-t fogadják, míg a Békéscsaba Mádra utazik.

A vendég csapat szezon előtti edzőváltáson esett át, így a felkészülést már Klausz László irányította, és ahogy az már lenni szokott, a keret is jócskán átalakult, hiszen Törtei Tamás (Nyíregyháza), Peszmeg Viktor (Soroksár), Sándor István (visszatért a Soroksártól), Szilágyi Péter (Soroksár), Farkas János (KBSC), G. Bíró Gergő és Majoros Szabolcs (U19), Nyilas Elek (Soroksár), Damásdi Alex (Puskás Akadémia), Fehér Milán (MTK), Virág Ákos (DVSC), valamint Hujber Tamás (MTK) is Celgéden folytatja.

A vasárnap-szerda-vasárnap ritmus után csapatunknál visszaállt a szokásosnak nevezhető heti menetrend. A hétfői pihenőnap után kedden délután edzéssel kezdtük meg a felkészülést. Szerdán szinte egész napos volt a program, két pályás foglalkozás és videózás szerepelt az órarendben. Csütörtökön délután, majd pénteken délelőtt tréningeztek labdarúgóink. Szombat délelőttre még egy labdás foglalkozás maradt, melyet vasárnap reggel az utolsó átmozgatás és a taktikai értekezlet egészít ki.

A Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE mérkőzés játékvezetőjeként Veizer Rolandot akkreditálta a szövetség. Az 1979-es születésű sporival legutóbb 2017. augusztus 13-án, a Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest 0-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 852 sárga- és 69 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Bornemissza Norbertet és Kormányos II. Gábort jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Borbás Bottyán Aurél látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Színes lapok miatti eltiltott egyik csapatban sincs. Legtöbb (4) sárga cédulával Mészáros Márk rendelkezik, akinek ezúttal is kesztyűs kézzel szükséges bánnia az ellenfél támadóival.

Boér Gábor: – A megkezdett jó sorozatot folytatnunk kell. Szeretném, ha végre hazai pályán is felszabadult, önbizalommal teli játékot tudnánk produkálni. Valamiért, eddig jobban mentek az idegenbeli mérkőzések, de nagyon remélem ennek most vége szakad és hazai pályán is olyan jó meccset tudunk játszani, amelyben végig mi diktáljuk az iramot, valamint a kialakított helyzeteinket is nagyobb számban tudjuk értékesíteni. Ezzel azért nem volt problémánk eddig sem, de sajnos valamiért görcsösen állunk a mérkőzésekhez. A vendégek nyilván egy zárt védekezéssel állnak majd fel, mint ahogy a hozzánk látogató csapatok jó része teszi. Ezért is nehezebb itthon játszanunk, hiszen nem egyszerű a védelmeket feltörni, ezek ellen játszani, de mindent meg fogunk azért tenni, hogy megtaláljuk az ellenszert. Az együttes jó hangulatban készült, ennek nyilván jót tett a csákvári nagyarányú győzelem és amellett, hogy sok gólt rúgtunk, egyértelműen jól is játszottunk. A ceglédiek egyébként szervezetten védekeznek és nagyon oda kell figyelnünk a pontrúgásaikra is. Sérültjeink továbbra is vannak, Dlusztus Bandi még mindig nem százszázalékos, így nem fogunk kapkodni a visszatérésével. A fiatalok közül Ilyés Tamás bajlódik kisebb sérüléssel, játéka még kérdéses, a többiek azonban rendelkezésünkre állnak. Hasonló taktikával készülünk, mint a Csákvár ellen, de nyilván némileg a Ceglédre alakítva és kihegyezve.

Nagy Sándor: – Sok barátom és ismerősöm van Cegléden, hiszen tavasszal még ott játszottam. A szezon előtt edzőváltáson mentek keresztül, úgyhogy egészen biztosan máshogy fognak játszani, mint amikor én ott voltam. Legyen bárki az ellenfél, minden mérkőzésre úgy megyünk ki, hogy meg akarjuk nyerni a találkozót. Így lesz ez most is, különös tekintettel arra, hogy itthon játszunk és jó sorozatban is vagyunk. Nagyon remélem, hogy ott tudjuk folytatni, ahol a múlt héten abbahagytuk, hiszen az előző meccs igen jól sikerült és ha a saját játékunkat tudjuk játszani és amennyiben sikerül átmenteni az előző forduló formáját, akkor nem lehet gond. A mester külön felhívta a figyelmünket arra, hogy a Cegléd sokkal masszívabb lesz védekezésben, mint a Csákvár és nagyon kell figyelnünk a pontrúgásokra, hiszen a videózás alkalmával látható volt, hogy főképp ezekből tudtak eddig eredményesek lenni.

Szélpál Norbert: – Mindenféleképpen győzelmet várok a csapattól, hiszen nem szeretném, ha megszakadna ez a jó periódus. Hazai pályán jó lenne újabb három ponttal gazdagodni. A felállást még nem tudom, ezt a mester dönti el, de ettől függetlenül ismét kapott gól nélkül kellene lehozni a meccset. A szerdai kupameccs után, Csákváron is sikerült betalálnom, így bízom benne, hogy ezúttal sem maradok gól nélkül, de természetesen ha más talál be, annak is ugyanúgy örülnék.

Gyurján Bence: – Szerencsére jó sorozatban vagyunk, amit a jó hangulattal együtt, szeretnénk átmenteni erre a hétvégére is. Jót tett a srácok önbizalmának a csákvári győzelem, de igyekszünk ezt a helyén kezelni és mindenképpen a győzelmet tartanám elfogadhatónak. Ki merem jelenteni, hogy a keretünk erősebb, így amennyiben a papírformának érvényt tudunk szerezni, akkor nem lehet gond. Egészen biztosan védekezni fognak ellenünk – különösen, hogy mi vagyunk hazai pályán, így nem lesz egyszerű dolgunk, mert nagyon masszívak. Az első gólt nehéz lesz megszerezni, de utána szerintem már rendben lesz a meccs.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 11. fordulója már szeptember 30-án (szombat) megkezdődik a 15:00 órától megrendezésre kerülő Szolnoki MÁV FC – BFC Siófok mérkőzéssel. A többi kilenc találkozót 2017. október 1-én (vasárnap): 15:00 órától Budaörs – ZTE FC, Budafoki MTE – Kisvárda Master Good, Vác FC – Aqvital FC Csákvár, KBSC FC – MTK Budapest, Soroksár SC – Soproni VSE, Dorogi FC – Credobus Mosonmagyaróvár, 17:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE, Nyíregyháza Spartacus FC – WKW ETO FC Győr, valamint Gyirmót FC Győr – Szeged 2011 párosításokban bonyolítják le.

Az előrejelzés szerint vasárnap, Békéscsabán derült, napos idő várható, 19 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, csapadék nem valószínűsíthető. A Nap 2017. október 1-én 18 óra 24 perckor nyugszik.

Számítunk szurkolóink további hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy folytatódjon a valódi futball hangulat a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen újabb hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE

Időpont: 2017. október 1. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

line_purple

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Tizenöt éves kor alatt a belépés díj- és adatszolgáltatás-mentes. A 15 éven aluli gyermekek részére úgynevezett Gyermek helyjegyet lehet váltani, amely képletesen 5,- forintba kerül. Erre azért van szükség, hogy a gyermekek részére ülőhelyet tudjanak foglalni!

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárak 15:00 órakor, a vendég kasszák pedig 16:00 órakor nyitnak.

Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron vásárolhatja meg és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001929/Bekescsaba-1912-Elore—Cegledi-VSE

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, az 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/