Beharangozó: Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 428 másodperc.

Szinte minden meccs hatpontos az aktuális bajnokságban, ezért nem lesz ez másképp 2025. október 26-án (vasárnap) 13:00 órától sem, amikor Szentlőrincen lépünk pályára a Merkantil Bank Liga 11. fordulójában.

Szentlőrinc - Békéscsaba 1912 Előre

Túl vagyunk a bajnokság egyharmadán, harminc mérkőzésből tízet teljesítettek a csapatok, így valamilyen szinten már körvonalazódtak az erőviszonyok, de természetesen semmi sem végleges és visszafordíthatatlan. Tudjuk és számtalanszor látható volt már, hogy úgyis minden tavasszal dől el, ezért az őszi szezonban a legfőbb cél a stabilitás, a csapategység kialakítása, sérültjeink visszatérése, valamint a megfelelő erőállapot elérése azért, hogy 2026-ban már tényleg teljes apparátussal és erőbedobással tudjuk teljesíteni az idény hátralévő szakaszát. Ennek eléréséhez jó alkalom kínálkozik a Baranya vármegyei Szentlőrinccel szemben, akik tavalyi szereplésükkel mindenképpen letették névjegyüket a Merkantil Bank Ligában, egyúttal bizonyították, hogy igenis komolyan kell venni őket. A komolysággal nekünk sosem volt problémánk, hiszen éveken keresztül nem tudtuk legyőzni őket, míg végül 2023. február 19-én megtört a jég, amikor hazai körülmények között 2-0 arányban sikerült itthon tartanunk a három pontot. Egy szó mint száz, a 2024/2025-ös idényben 12 győzelem, 11 döntetlen, 7 vereség, valamint 47 bajnoki pont birtokában az ötödik pozícióban végeztek, ezáltal a klub eddigi legjobb eredményét érték el, ami mindenképpen megsüvegelendő. Évről-évre tervezetten léptek előre, fejlődtek és fejlesztettek és az akkurátus munkának meg is lett az eredménye. A szentlőrinciekről tényleg csak rébuszokban lehet beszélni, hiszen mind a klubvezetés, a menedzsment és csapatuk is abszolút sportszerű és korrekt társaság.

Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (0-0)

A 2025/2026-os idényben egyelőre nem úgy jött ki számukra a lépés, ahogy tervezték, ettől függetlenül veszélyes és kemény ellenfélnek számítanak főképp, hogy a két mérkőző fél között jelenleg csupán egyetlen bajnoki pont, valamint két pozíció a differencia – szerencsére javunkra. A bevezetőnkben említett hatpontos meccs miértjére ezáltal választ is kaptunk, a helyzetet viszont tovább fokozza a táblázat állása, mert 8-15. pozíciók között mindössze három pont, azaz egyetlen mérkőzésnyi a különbség. Míg a szentlőrinciek tíz forduló teljesítése után 2 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség, valamint 9 bajnoki pont birtokában éppen a vonal fölött, a 14. helyen, addig csapatunk 2 győzelmet, 4-4 döntetlent, valamint vereséget, továbbá 10 bajnoki pontot gyűjtve a 12. helyen áll. Ezáltal az utóbbi két értékesnek mondható döntetlennek (Csákvár – Békéscsaba 1-1 és Kecskemét – Békéscsaba 1-1), akkor lenne igazán értelme, ha ezúttal végre át tudnánk lépni saját árnyékunkat és megszereznénk első idegenbeli győzelmünket a szezonban! A piros-feketék pedig nyilván szeretnék maguk mögött tudni rossz sorozatukat, hiszen augusztus 24. óta nem sikerült győzniük, így biztosan lehetünk benne, hogy ezúttal apait-anyait beleadnak majd, hogy újra visszatérjenek a sikerek útjára. Remélhetően a szituációba azért nekünk is lesz beleszólásunk, bár sajnos még közel sem teljes kerettel utazunk. A kétnapos túra ráadásul egy hosszabb és utazásokkal teli, izgalmas időszak kezdete, hiszen vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban háromszor idegenben lépünk pályára, amely mindenképpen embert próbáló feladat, ezáltal pedig a rendelkezésre álló humán erőforrást megfelelőképpen kell beosztanunk.

Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc 2-1 (0-0)

A két fél összesített mérlege abszolút kiegyenlített, az eddig egymás ellen lejátszott 8 mérkőzésből kétszer mi, háromszor pedig ők tudtak győzni, a fennmaradó három alkalommal viszont eldöntetlen eredmény született. A mérkőzésenként gólátlag majdnem három (2.8), tehát jó eséllyel ezúttal sem maradunk találatok nélkül. Utoljára 2025. április 6-án szintén Szentlőrincen találkoztunk velük, amikor 1-1 arányú döntetlen eredmény született. A pontosztozkodással egyébként egyik csapat sem lenne sokkal előrébb, tehát nyilvánvalóan mindkét fél győzelemre játszik majd. A lőrinciekről elmondható még, hogy csapatuk átlagéletkora 25 év alatt van, egy független elemzés alapján a támadó-harmadban történő veszélyteremtésük, a labdabirtoklásuk, kontratámadásaik aránya, valamint a játékolvasásuk átlag feletti. Igazolásaikat és csapatukat korábban már részleteztük “Ellenfél-mustra” című sorozatunkban, de aki szeretné feleleveníteni ismereteit, az alábbi hivatkozásra való kattintással megteheti:

https://1912elore.hu/site/ellenfel-mustra-szentlorinc-20250725/

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, veszélyeztetett helyzetben viszont a hazaiaknál Bőle Lukács van, aki négy sárga cédulával bír. Eltiltásából visszatérhet Milovanovic Lazar, akit még a 9. fordulóban állítottak ki piros lappal a Kecskemét elleni mérkőzésükön. Kifejezetten gólvágót nem lehet megnevezni, hiszen 11 szerzett góljukat hatan rúgták: Nagy Richárd (3), Nyári Patrik (2), Szolgai Máté (2), Adamcsek Máté (1), Ambach Arnold (1), Bőle Lukács (1).

Békéscsaba 1912 Előre - Szentlőrinc 2-1 (0-0)

A Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Sipos Tamást, segítőiként Mohos Milánt és Máyer Gábort, tartalék játékvezetőként pedig ifj. Hartung Vilmost akkreditálta a szövetség. Az 1991-es születésű sporival 2025. július 27-én, a Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre 1-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 652 sárga- és 40 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A vendéglátó klub közlése alapján a Szentlőrinc hivatalos YouTube csatornáján láthatnak majd élő közvetítést a mérkőzésről az alábbi hivatkozás alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=wnWwqwOP5t4

A bajnoki táblázatot a Vasas vezeti 22 ponttal, mögötte a Mezőkövesd áll a második helyen 20 ponttal, a Honvéd pedig 19 pontot gyűjtve a feljutó pozíciók mögött a bronzérmes helyet foglalja el egyelőre. A tabella végén a Kozármisleny (13. hely), a Szentlőrinc (14. hely), a Budafok (15. hely), valamint a BVSC-Zugló (16. hely) állnak.

A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-ös szezon 11. fordulóját 2025. október 25-én (szombat) 17:00 órától Videoton FC Fehérvár – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 2025. október 26-án (vasárnap) 13:00 órától BVSC-Zugló – Vasas FC, Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre, 17:00 órától Kecskeméti TE – Karcagi SC, Aqvital FC Csákvár – Tiszakécskei LC, FC Ajka – HR-Rent Kozármisleny, Budapest Honvéd FC – Mezőkövesd Zsóry FC, valamint 2025. október 27-én (hétfő) 20:00 órától Budafoki MTE – Soroksár SC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Szentlőrinc térségében hétfőn gyenge eső és szeles nap várható, a legmagasabb hőmérséklet +14 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. október 26-án (vasárnap) 16 óra 37 perckor nyugszik. Ne felejtsék el hajnali 3:00 órakor 2:00 órára visszaállítani az órákat!

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés