Beharangozó: Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 386 másodperc.

A kupában való tisztes hétközi helytállás után 2022. március 6-án (vasárnap) 14:00 órától folytatódik a bajnoki menetrend és első csapatunk Budapesten lép pályára a Soroksár SC ellen.

Lehet, hogy lassan kezd elcsépeltté válni a frázis, hogy hatpontos mérkőzés következik, de ezúttal is így van. Az ok ismét egyszerű: következő ellenfelünk két ponttal és három pozícióval áll előttünk, így amennyiben győzni tudnánk, egészen biztosan helyet cserélnénk a tabellán. A két mérkőző fél közé ékelődik még a Csákvár és a III. ker. TVE csapata és a 13. valamint 17. helyek között mindössze egyetlen mérkőzésnyi a különbség, így a többi összecsapás eredménye is generálisan befolyásolhatja a forduló utáni táblázat állását. Lehetne ragozni a dolgot, lehetne mindenféle ideológiát gyártani, de a jelenlegi helyzetünk egyáltalán nem biztató. Sajnos ott tartunk, hogy érdemes hátrafelé is figyelni, így igen fontos lehet számunkra a Budaörs – III. ker. TVE (döntetlen lenne a legjobb számunkra), a Tiszakécske – Budafok kiesési rangadó (itt is döntetlen lenne számunkra a legoptimálisabb), valamint a Vasas – Szolnok meccs (itt a hazai együttes győzelme, vagy egy döntetlen lehetne szempontunkból a leghasznosabb). A szerdai kupameccsen mutatott meggyőző teljesítmény vélhetőleg bőven elegendő lenne a sikerhez, ehhez azonban az is szükséges, hogy a koncentráció és az ezer százalékos erőbedobás mellett, rajtunk kívülálló körülmények – talán tudják mire gondolunk – ne befolyásolják a végeredményt. Szoktuk mondani-írni, hogy akinek nem inge, ne vegye magára, de a kupameccsen történtek mellett nem illik szó nélkül elmenni, viszont igyekeztünk úgy fogalmazni, hogy ezzel ne bántsunk meg senkit.

Mindemellett az előzetes jelek sem tűnnek túl biztatónak, hiszen két eltiltottunk is van színes lapok miatt, így Nikola Pantovic és Farkas Márk automatikusan kihagyja a Soroksár elleni találkozót. A hazai együttes nem szenved ilyen hátrányt, ráadásul egyáltalán nincsenek rossz sorozatban, hiszen az utóbbi négy mérkőzésük mérlege 2-2 győzelem és döntetlen. Az elmúlt hétvégén ráadásul 1-5 arányban hagyták helyben a Nyíregyházát, ezért elsősorban az utóbbi időszakban nyújtott teljesítményüknek köszönhetően 7-7 győzelem és döntetlen, 11 vereség, valamint 28 pont birtokában a 13. helyen állnak. Utoljára egyébként január 30-án a Kecskeméttől kaptak ki 2-3 arányban, azaz összességében mindenképpen elmondható, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk, egy jól felkészített és mutatós focit játszó ellenféllel szemben.

A két csapat már tizenkét alkalommal találkozott a másodosztályban és az összesített mérleg sem nekünk kedvez. Talán nevezhetjük finoman a mumusainknak, hiszen szempontunkból három győzelem, három döntetlen, valamint hat vereség olvasható ki a statisztikából. Legutóbb 2021. szeptember 12-én találkozhattunk a XXIII. kerületiekkel, amikor 2-3 arányban maradtunk alul. A fogadási portálokon viszont annyira nem mérvadó a különbség az odds-okban, hiszen a hazai győzelemre jelenleg 2,15, míg a csabai sikerre 2,95 a szorzó – nyilván ez a másodosztályú bajnokság adottságaiból is következik. A döntetlenre kicsit többet fizetnek (3,25), hiszen ez a kimenetel gyakorlatilag egyik félnek sem elégséges túlságosan.

A téli átigazolási időszakban jelentős átalakítást nem tapasztalhattunk a fővárosiaknál. Érkeztek: Katona Máté (FTC – kölcsönbe), Kékesi Alexander Richárd (Budaörs). Távoztak: Pászka Lóránd (FTC), Gengeliczki Gergő (Nyíregyháza).

Mészáros Márk, asszisztens edző: – A szerdai kupameccs sokat kivett a csapatból, így a frissítés még folyamatban van. Többször említettem már, hogy ebben a ligában nincs könnyű meccs és az esélyekkel kapcsolatban sem érdemes jóslatokba bocsátkozni. Próbálunk minél jobban felkészülni a mezőny egyik legstílusosabb játékát bemutató csapatával szemben és bízunk benne, hogy ez is egy olyan adalék lehet, amely sikerhez vezet. Több kreatív, nagyszerű játékosuk van, úgyhogy mindenképpen nehéz mérkőzésre számítok. Abból a szempontból némileg egyszerűbb a dolgunk, hogy a Soroksár hosszú idő óta ugyanolyan stílusban játszik, ezáltal könnyebb a felkészülés. Tisztában vagyunk vele, mire lehet tőlük számítani, így inkább arra koncentrálunk, hogy megtaláljuk a gyengébb pontjaikat és ezeket szeretnénk majd meglovagolni. Szerencsére egyre többen vagyunk és új sérültünk sincs, bár nem tart még mindenki a teljesítőképessége csúcsán, ezért igen hasznos számunkra, hogy a második csapatunkból is tudunk adott esetben meríteni. Sajnos eltiltottjaink vannak, de ez mindig benne van a pakliban.

Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Attilát akkreditálta a szövetség. Segítőiként Bertalan Dávidot és Vörös Dánielt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Szilágyi Sándor látja el. Az 1989-es születésű sporival 2021. augusztus 18-án, a Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre 3-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 631 sárga- és 51 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 26. fordulóját március 6-án (vasárnap) 14:00 órától Budaörs – III. ker. TVE, Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre, Szentlőrinc – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 17:00 órától FC Ajka – Nyíregyháza Spartacus FC, Aqvital FC Csákvár – PMFC, Vasas FC – Szolnoki MÁV FC, BFC Siófok – Kecskeméti TE, Szombathelyi Haladás – Dorogi FC, Tiszakécskei LC – Budafoki MTE, valamint 20:00 órától DVTK – ETO FC párosításokban rendezik meg.

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a DVTK (52 pont) és a Vasas (50 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Tiszakécske, a Budafok és a Szolnok foglalják el.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében gyengén felhős időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet viszont csak 6 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. március 6-án (vasárnap) 17 óra 37 perckor nyugszik.

Az összecsapást hivatalos YouTube csatornánkon élőben közvetítjük a helyszínről, az MTVA engedélyével.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: