Beharangozó: DVTK II. – Békéscsaba 1912 Előre II.

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 354 másodperc.

Nincs megállás a harmadosztályú menetrendben sem, így 2023. április 12-én (szerdán) 14:00 órától Miskolcon lép pályára második csapatunk.

DVTK II. - Békéscsaba 1912 Előre II.

A két Békéscsabán megrendezett DVTK elleni mérkőzés 2022. október 9-én éppen egy napra esett, aznap tehát gyakorlatilag az egész diósgyőri különítmény Békéscsabán szerepelt. Most viszont – az első csapathoz képest – három nap eltéréssel viszonozzuk a látogatást Miskolcon, így az április 9-i NB2-es fellépést, április 12-én NB3-as együttesünk is követi. Továbbra is igen fontos lesz az  idő- és humán erőforrás optimális beosztása, hiszen ebben a hónapban még négy, a bajnokságból pedig összesen nyolc mérkőzés maradt vissza. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a szerezhető bajnoki pontok száma 24-re csökkent, így abban az esetben ha az Eger (16. hely) akár csak egy pontot is szerez a Jászberény otthonában, mi viszont egyet sem, akkor matematikailag is eldől a sorsunk. De, a további pontok szerzésére irányuló tevékenységünk nagy jelentőséggel bírhat majd, hiszen adott esetben a legtöbb ponttal és megfelelő infrastruktúrával, na meg indulási szándékkal is rendelkező, kieső csapat is lehetőséget kaphat majd az indulásra. Persze ez a dolog még nagyon sok mindentől függ, meg amúgy is, ez egyelőre a jövő zenéje, mert most a soron következő bajnokira kell koncentrálnunk.

A két mérkőző fél ezen a szinten negyedik alkalommal találkozik majd és a meccstörténelem tanúsága szerint az eddigi mérleg diósgyőri fölényt mutat. A két győzelem és egy vereség, valamint a 4.3-as mérkőzésenkénti gólátlag a két csapat parázs és tevékeny találkozásaira utal, így a gólok jó eséllyel ezúttal sem maradnak majd el. A DVTK tartalék csapata 30 lejátszott fordulót követően 11 győzelem, 6 döntetlen, 13 vereség, valamint 39 bajnoki pont birtokában, a táblázat 14. helyezését foglalja el, tehát ők sem érezhetik még magukat teljes biztonságban. A két csapat között ilyen módon 6 pozíció és 23 pont a különbség, amely a hosszú túra ellenére, fegyelmezett munkával csökkenthető lenne. A piros-fehérek győzelemből érkeznek, hiszen az előző fordulóban, egy igen eseménydús mérkőzésen (piros lap, öngól) 2-4 arányban győzték le a Hatvant. Az előző fordulóban elért sikerrel ellentétben viszont tavasszal hektikus formát mutatnak, hiszen a sormintában igen vegyes eredményeket fedezhetünk fel. Vendéglátóink hazai mérlege sem túl izmos, hiszen a 15 meccsükből hat alkalommal sikerült otthon tartani a három pontokat, kétszer döntetlen értek el, de hét alkalommal ki is kaptak. Az Előre II, idegenbeli mérlege sem túl biztató, de amennyiben az utóbbi fordulókban mutatott teljesítményt vizsgáljuk, mindenképpen jó esélyekkel léphetünk pályára a DVTK Edzőközpontban.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott és szerencsére veszélyeztetett helyzetben sincs senki. Az utazók meghatározását nyilván jócskán befolyásolja majd első csapatunk létfontosságú hazai mérkőzése, hiszen elsődlegesen oda kell összpontosítanunk minden bevethető és taktikai szempontból használható labdarúgót.

Nagy Sándor: – Még nem tudjuk pontosan, hogy milyen kerettel tudunk elutazni, mert akadnak sérültjeink és betegeink, ráadásul az NB2-ben két fontos mérkőzése van a héten a klubnak, ennek megfelelően jól be kell osztani a rendelkezésre álló erőforrást. Egy fiatal összetételű, lendületes ellenfélre számítok, melynek megvannak az erősségei, de akadnak gyenge pontjai is, amire szeretnénk ezúttal rátapintani. Bármilyen összetételű csapattal is kelünk útra, igyekszünk a korábbi hetek jó játékát kivinni a pályára. Elvárás lesz a szervezettség és a fegyelem, amennyiben a támadóink a legutóbb mutatottnál lényegesen nagyobb hatékonysággal tudják értékesíteni a lehetőségeket, a három pont begyűjtését sem tartom elérhetetlennek.

Vincze Richárd– Egy jó formában lévő Békéscsaba érkezik hozzánk, akik az elmúlt fordulókban kiváló eredményeket produkáltak. Nagyon fontos, hogy itthon tartsuk a három pontot, amihez szükség lesz a Hatvan ellen látott taktikai fegyelemre és magas szintű szenvedélyre! Csapatunkból Kövesi, Peisser és Bánhegyi hiányzik sérülés miatt fog hiányozni.

A DVTK II. – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Török Mihályt, segítőiként Hovanecz Máté Lászlót és Benkő Róbertet akkreditálta a szövetség. Az 1991-es születésű sporival 2023. március 26-án, a Putnok FC – Békéscsaba 1912 Előre II. 1-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkoztunk utoljára. Pályafutása során mindössze 23 sárga lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 31. fordulóját április 12-én (szerda) 14:00 órától DVTK II. – Békéscsaba 1912 Előre II., 15:00 órától Vasas FC II. – Füzesgyarmati SK, 16:00 órától Putnok FC – DVSC II., Facultas-Tiszafüredi VSE – FC Hatvan, Sényő-Carnifex FC – Kisvárda Master Good II., Karcagi SE – Termálfürdő FC Tiszaújváros, BKV Előre – Pénzügyőr SE, Jászberényi FC – Eger SE, Körösladányi MSK – Aqua-General Hajdúszoboszló, valamint DEAC – BVSC-Zugló párosításokban rendezik meg.

bajnoki táblázatot 30 lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (78 pont) vezeti a Putnok (60 pont) és a Körösladány (50 pont) előtt. A tabella végén (17-20. hely) pedig a Tiszaújváros, a Füzesgyarmat, a Jászberény, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az előrejelzés szerint Miskolc térségében közepesen felhős, száraz időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +15 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. április 12-én (szerda) 19 óra 29 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: