Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 494 másodperc.

Harmadik alkalommal került össze és negyedik mérkőzését játssza egymás ellen a két csapat a Magyar Kupában.

Talán joggal nevezhetjük Békéscsabán az év mérkőzésének a Fradi elleni kupaderbit függetlenül attól, hogy a két együttes között 22 pozíció és egy osztálynyi különbség van. Az érdeklődés is ennek megfelelően alakul és a teltházas rangadó garantált, arról pedig semmi esetre se feledkezzünk meg, hogy egy mérkőzésen bármi megtörténhet. Természetesen nem szövögetünk hiú reményeket, de mindenképpen játszhatunk egy jó meccset, ahol talán-talán megnehezíthetjük az EL-résztvevő dolgát. A történelmi visszatekintés azonban ilyenkor mindig melegséggel tölti el lila szívünket, így aztán vegyük csak sorba az érdekességeket, melyekért köszönet Juhász Zolinak – a magyarfutball.hu egyik szerkesztőjének.

Bár még győzni eddig nem sikerült a fővárosiak ellen, egyik esetben mégis továbbjutásnak örülhettünk. 2011-ben a 8 közé jutásért játszott páros mérkőzésen sikerült elérni csapatunknak a továbblépést. Valószínű sokunkban él még az a fagyos novemberi este, mikor hazai pályán 7.000 néző előtt 0-0-ás döntetlent értünk el. A visszavágón az Albert-stadionban a két kiállítással (Jova illetve Tchana) és két tizenegyessel (Junior és Leucuta) tarkított mérkőzésen elért 2-2 a továbbjutást jelentette december 3-án (a másik gólunk szerzője Makra Zsolt). A harmadik mérkőzés már csak azért is lehet kevésbé emlékezetes, mivel 77 éve játszották.

Az 1942/43-as kiírás 16 közé jutásért játszott fordulójában találkozott a két csapat, ugyancsak az év utolsó hónapjában, 1942. december 13-án. A Ferencváros, mint NB I-es csapat (egyúttal az előző kiírás győztese) ekkor kapcsolódott a sorozatba, nekünk ez már a negyedik mérkőzésünk volt (Csabai AK  – Törekvés 1:2, Marosvásárhelyi SE – Törekvés 1:1, Törekvés – Debreceni VSC 4:3). A mérkőzést nem a Törekvés pályáján, a Csányi utcában, hanem a Csabai AK Réthy utcai (ma Kórház utca) pályáján játszották 5.000 néző előtt. Az FTC-ben két olyan játékos is szerepelt – Polgár Gyula és Lázár Gyula – akik a négy évvel korábbi VB olaszok elleni döntőjében is pályára léptek. A mérkőzés sajnálatosan elég sima vereséget hozott, 5:0 arányban győzött az FTC.

A két csapat egyébként mindig hatalmas csatákat vívott egymással és most szándékosan és/vagy babonából sem szeretnénk azt a bizonyos, feledhetetlen meccset emlegetni, így maradjunk inkább a közeli múltnál. A mérkőző felek utoljára 2016. március 9-én, a 2015/2016-os első osztályú bajnokságban találkoztak utoljára, amikor szintén hazai körülmények között 0-1 arányú, szerénynek mondható zöld-fehér győzelem született. Ha pedig tovább boncolgatjuk a statisztikát, akkor is van miről írni-beszélni, hiszen az első vonalban 53 alkalommal, a második osztályban pedig négyszer mérték össze erejüket a csapatok. Mindkét ligában határozott vendégeink fölénye, de ettől függetlenül nyilván nem futunk majd ki feltartott kézzel a pályára. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy mindkét csapat számára mások a célok, a lehetőségek és a prioritások, így a Békéscsaba sem a megszokottnak mondható felállásban léphet majd pályára – tehát egészen biztosan olyan játékosok is lehetőséget kapnak, akik eddig kevesebbet szerepelhettek éles szituációkban. Most viszont megmutathatják, mire képesek és itt lesz a lehetőség, hogy egy népes közönség előtt, az ország egyik kirakat-csapata ellen teljesíthessenek méltóképpen. Ne felejtsük el, hogy ebben az évben még két igen fontos bajnoki mérkőzés vár első csapatunkra, melyeken egyértelmű cél a győzelem. Ehhez viszont megfelelőképpen pihent és regenerált játékosokra lesz szükség, így egyáltalán nem lesz meglepő, ha mesterünk jócskán átalakított kezdővel küldi fel a Lilákat szerdán.

Serhii Rebrov: – Az időjárási körülmények az év ezen szakaszában mindig nehezek, a pálya talaja várhatóan hasonlóan kemény lesz, mint vasárnap Kaposváron volt. Kemény mérkőzésre számítok szerdán. Tisztelnünk kell az ellenfelet és megpróbálni a saját játékunkat játszani.

A Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC mérkőzés játékvezetőjeként Takács Jánost akkreditálta a szövetség. Az 1972-es születésű sporival 2018. szeptember 25-én, a Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr (1-0) mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 832 sárga- és 76 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Márkus Tamást és Tőkés Róbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Veizer Roland látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, igen hideg, de száraz idő várható, 3 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. Érdemes lesz rendesen felöltözni! A Nap már 15:55 órakor nyugszik, ezért a mérkőzést természetesen villanyfény mellett rendezzük meg.

Szeretettel várunk mindenkit az év utolsó előtti hazai mérkőzésére! Szurkoljunk együtt csapatunknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

A 8. forduló egyébként két mérkőzéssel már december 3-án (kedden) 17:00 és 20:00 órától megkezdődik, a maradék tizennégy összecsapást pedig december 4-én (szerdán) 12:00, 15:30, 18:00 és 20:00 órás kezdési időpontokkal kerülnek lebonyolításra. Cél: a legjobb tizenhat közé jutás. A Békés megyei alakulatok közül rajtunk kívül már csak a Szarvasi FC maradt állva, mely az első osztályban harcoló ZTE FC együttesét látja majd vendégül.

A Kupa 8. fordulójába továbbjutott 2019-2020. évi NB I. osztályú bajnokságban szereplő csapatok kiemeltek, a fordulók sorsolásakor nem kerülhettek egymással párosításra. A 6-12. fordulók sorsolásakor nincs területi kiemelés. Az 1-8. forduló mérkőzései esetén: amennyiben a két csapat között bajnoki osztálykülönbség van, akkor az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, amennyiben azonos szintű osztályban játszanak, akkor a sorsoláson elsőnek kihúzott csapat a pályaválasztó.

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

A Magyar Kupa 9. fordulójának sorsolása december 4-én (szerdán) 20:00 órakor kezdődő Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC mérkőzést követően, az M4 Sport stúdiójában kerül lebonyolításra. A mérkőzést és a sorsolást az M4 Sport csatorna élőben közvetíti. A kommentátor Hajdú B. István, a pályaszéli riporter pedig Koczka Henrietta lesz.

A következő felvonás hivatalos játéknapja: 2020 február 12. (szerda).

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.