A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 568 másodperc.
A bajnokság egyharmadát magunk mögött tudva 2024. október 27-én (vasárnap) 13:00 órától a Budapest Honvéd FC együttesét fogadjuk a Merkantil Bank Liga 11. fordulójában a Kórház utcai Stadionban.
Történelmi mérkőzésre kerül sor vasárnap, hiszen a másodosztályban még soha nem találkoztak a felek. Az összecsapás fontosságát pedig nem is kell hangsúlyoznunk, hiszen a két együttes egymás mögött áll a bajnoki táblázaton. A kispestiek tíz forduló teljesítése után 2 győzelem, 1 döntetlen, 7 vereség és 7 bajnoki pont birtokában a kiesést jelentő 15. helyen állnak, míg csapatunk 2 győzelmet, 3 döntetlent, 5 vereséget, valamint 9 pontot gyűjtve a 14. pozíciót birtokolja. Mindkét klub számára iszonyúan fontos, szinte létfontosságú a mérkőzés eredménye, mert amennyiben mi tudunk győzni, elléphetünk a kiesést jelentő helyezésektől és adott esetben akár még a Soroksárt is megelőzhetnénk. A Honvéd győzelme esetén helyet cserélne velünk, kijönnének a gödörből és elindulhatnának felfelé.
A bajnokság feléig, tehát a téli szünetig egyébként öt mérkőzés (Honvéd, Kisvárda, Vasas, Budafok, Tatabánya) van hátra, ebből háromszor hazai pályán játszunk, így a reális cél legalább kilenc pont megszerzése lenne abból a szempontból, hogy annak birtokában megnyugtató helyről, a kieséstől nem veszélyeztetve készülhetnénk télen. Az is látszik, hogy a kereten valamilyen szinten változtatni kell, mert több csalódást okozó teljesítményt is láthattunk eddig, mindenki többre és jobbra számított az igazolások alapján. Az is elgondolkodtató, hogy szinte folyamatosak a sérülések vagy betegségek – nyilván a kontaktokból származó traumákkal nem lehet semmit sem kezdeni, de sok más olyan jellegű hátráltató tényezőt nyilván ki lehetne küszöbölni, amelyek ilyen értelemben visszavethetik a csapat teljesítményét. Nyilván nem szeretnénk okosak lenni és rátenni a nyomást bárkire, de nem kell hozzá túl sok fifika, hogy az eredményeket szemlélve levonjunk némi konzekvenciát. Azt is tudjuk, hogy nem mi találtuk fel a spanyol viaszt és a szakmai stáb is látja és érzékeli a fejleményeket, mi legfeljebb az ABC betűit felhasználva megpróbáljuk összeszedni ezeket. Ettől eltekintve természetesen az egyik legfontosabb, hogy maradjunk pozitívak, hiszen csak két mérkőzésnyire (6 pont) vagyunk a hetedik helytől, majdnem a legkevesebb gólt kaptuk a mezőnyben, tehát egy-két forduló alatt akár teljesen megfordulhat a helyzet. Tudjuk, hogy ilyenkor minden is rossz, felerősödnek a negatívumok, előkerülnek a vészmadarak, de higgyék el, mindez nem segít! Azt is tudjuk, hogy véleménye, szakértése mindenkinek van és lehet is természetesen, de hosszú még a bajnokság, sok mérkőzés és szerezhető pont maradt, tehát semmi sem veszett el, de nyilván azzal is tisztában van mindenki, hogy győzni kellene, mert azok nélkül szépen lassan a kiesés szélére sodródhat a csapat!
A két mérkőző fél közös múltja igen veretes, elég csak az 1988. június 13-án megrendezett Kupadöntőre emlékezni, melyet klubunk egyik legnagyobb sikereként tartunk számon, hiszen 3-2 arányban sikerült legyőzni a Honvédot. Pikantériája is van a dolognak, hiszen Csató Sándor vezetőedzőnk, akkor még játékosként a 80. percben győztes gólt is szerzett, most pedig mesterként újra a kispestiek ellenében meccselhet. További nyalánkság, hogy a Honvéd jelenlegi vezetőedzője az a Laczkó Zsolt, aki a Békéscsaba legutolsó első osztályú idényében (2015/2016.) 29 alkalommal lépett bajnoki mérkőzésen pályára. A két csapat egyébként 55 alkalommal mérkőzött egymással, de kizárólag első osztályú szinten – a második csapatokat és a harmadosztályú szereplést ezúttal nem számolnánk. Összességében leírható, hogy a Honvéd felé billen a képzeletbeli mérleg nyelve, de a 29 győzelem és 14 döntetlen mellett, azért 12 alkalommal sikerült borsot törnünk az orruk alá. Győzni 11 évvel ezelőtt, 2003. április 12-én tudtunk utoljára, amikor Megyesi László mesterhármast szerzett és ilyen módon 3-1 arányban tudtuk itthon tartani a három pontot. Utolsó közös mérkőzésünket a Bozsik Arénában játszottuk egymással 2016. április 23-án, amikor 2-1 arányban a hazaiak győztek. Ennek és az előttünk álló meccsnek is van közös szereplője és a szituáció nyalánkságát az adja, hogy Laczkó Zsolt szerezte a Békéscsaba akkori gólját.
A Honvéd háza táján viszont igen nagy lehet a probléma, mert valahogy nem akarnak jönni az eredmények, így hiába az edzőváltás, hiába érkezett nyáron új sportigazgató, hiába a veretes keret (Sigér, Csilus, Ihrig-Farkas, Ene, Pauljevic, Medgyes, Bévárdi, Hangya, Farkas, Rácz, de még sorolhatnánk tovább is), az új mester eddigi mérlege pedig 5 vereség és 1 győzelem. Minden jót kívánunk nekik a továbbiakban, de egy fordulót még várjon feltámadásuk, mert itt és most csakis mi, tehát a Békéscsaba győzhet!
Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, sérülések vagy betegségek okán viszont mindkét együttesnél lesznek hiányzók. Több játékosunk szerephez jutott a csütörtök esti vármegyei mérkőzésen is, így az ott nyújtott teljesítményük, illetve állapotuk függvényében akár vasárnap is lehetőséget kaphatnak néhányan.
A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását: (az első szám a Békéscsabához, a második pedig a Honvédhoz tartozik az eddig lejátszott tíz mérkőzés alapján): gólok száma 10/10, sárgalapok 21/16, szögletek 34/52, lövések 89/123, kaput eltaláló lövések 36/46, labdavesztések 747/719, gólhelyzetek 90/68, kulcspasszok 45/41, kulcspasszok pontossága 36%/37%, progresszív passzok pontossága 62%/62%, hosszú passzok pontossága 59%/56%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 40%/42%, megnyert párharcok 47%/49%.
Csató Sándor: – Az biztos, hogy következő ellenfelünk nincs túlságosan jó passzban, ennek ellenére a játékosállománya alapján képes lehet bármikor átszakítani korlátait. Tisztában vagyunk azzal, hogy egyetlen riválist sem lehet félvállról venni, szerepeljen bárhogyan is. Ebben az osztályban nincsenek előre lefutott meccsek, bárki elkaphat bárkit. Ennek szellemében készültünk egész héten és bízunk benne, hogy eredményesek lehetünk. Elég a tabellára nézni, ami elárulja, hogy a problémáink a gólszerzés terén akadnak. Hiába vannak minden mérkőzésen helyzeteink, azokat nem tudjuk kellő hatékonysággal értékesíteni, hátul pedig gyakorlatilag egyetlen hiba is végzetes lehet. Sajnos így volt ez Szegeden is, ahol az utolsó húsz perc jó játéka kevésnek bizonyult a pontszerzéshez, ezzel együtt a játékosaink teljesítményével elégedett lehettem. Természetesen a győzelem szándékával lépünk pályára vasárnap, az megteremthetné a további nyugodt munka hátterét és tartást is adhatna a csapatnak. Szerencsére sérült játékosaink döntő többsége felépült, így ismét minden poszton több lett a konkurencia a kezdőbe jutásért. Bárki jut szerephez, az eddigi mentalitás lesz az alap és bízunk benne, hogy hazai pályán végre Fortuna is mellénk szegődik és sikerült itthon tartanunk mindhárom pontot!
A Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC mérkőzés játékvezetőjeként Sipos Tamást, segítőiként Horváth Zoltánt és Szalai Dánielt, tartalék játékvezetőként pedig Drabon Barnabást akkreditálta a szövetség. Az 1991-es születésű sporival 2023. május 15-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Tiszakécskei LC 2-1 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 531 sárga- és 35 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!
A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 11. fordulóját 2024. október 26-án (szombat) 13:00 órától Mezőkövesd Zsóry FC – HR-Rent Kozármisleny, október 27-én (vasárnap) 13:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC, Szentlőrinc – Kisvárda Master Good, Kolorcity Kazincbarcika SC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 17:00 órától Aqvital FC Csákvár – Opus Tigáz Tatabánya, Soroksár SC – FC Ajka, BVSC-Zugló – Budafoki MTE, valamint október 28-án (hétfő) 20:00 órától párosításokban rendezik meg.
A bajnoki táblázat feljutó helyezéseit azonos pontszámmal a Kisvárda (18 pont) és a Szentlőrinc (18 pont) birtokolja, a kieső helyeken pedig a Budapest Honvéd FC (7 pont) és az Opus Tigáz Tatabánya (6 pont) osztozkodik.
Mivel igény mutatkozott rá – több külföldön élő és/vagy dolgozó szurkolónk is kérte -, ezért a mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=FaTL9H9-4lE
A hazai mérkőzések látogatásával egy valódi autót is nyerhetnek!
Kapcsolódó hivatkozás:
https://1912elore.hu/site/gyere-ki-a-meccsre-es-nyerj-egy-autot-20240816/
Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap gyengén felhős időjárás várható, a legmagasabb hőmérséklet akár +22 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2024. október 27-én (vasárnap) – az óraátállítás miatt is – már 16 óra 35 perckor nyugszik.
Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!
Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!
M.B.
Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:
Közösségi média