Beharangozó: Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 505 másodperc.

A válogatott szünet után intenzívebb ritmusban folytatódnak a mérkőzések, hiszen az újabb szusszanásig 3-4 naponta lép pályára csapatunk. Az első állomás a korábbi mumus, azonban a 2020/2021-es szezonban a várakozásoktól jócskán elmaradt teljesítményt nyújtó Csákvár otthona.

Egy szó, mint száz, hosszú túrával folytatjuk és a pillanatnyilag sereghajtó Csákvárhoz utazunk a Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezonjának 12. fordulójában, és 2020. október 18-án (vasárnap) 17:00 órától lépünk pályára. Bár a számok és az előzetes várakozások alapján mindenki vendég győzelmet várhat, azért ne higgyük, hogy egyszerű dolgunk lesz Visinka Ede neveltjeivel. Mivel a Fejér megyeiek gyakorlatilag az életükért küzdenek, így biztosan lehetünk abban, hogy mindent meg fognak tenni a pontszerzés érdekében. Ráadásul egy-egy csákvári kirándulás a sérülések szempontjából is veszélyes szokott lenni számunkra – emlékezzünk csak a 2020. július 26-án lejátszott felkészülési mérkőzésre, amikor legkevesebb négy játékosunk szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket. A két csapat egymás elleni mérlege is igencsak kiegyenlített, hiszen 3 győzelem mellett, 3 döntetlent és 3 vereséget olvashatunk ki a históriás könyvből. A gólarány viszont a mi oldalunk felé billenti a balanszot, hiszen tizenkét szerzett találattal szemben tízet kaptunk. Szintén mellettünk szól a bajnoki táblázat jelenlegi állása (!), hiszen tizenegy teljesített forduló után 5 győzelem, 5 döntetlen és mindössze egyetlen vereség birtokában, 20 pont birtokában a tabella bronzérmes pozícióját foglaljuk el. Ez annyit jelent, hogy egy újabb győzelem esetén – szerencsés esetben – akár feljutó helyről várhatnánk a Szentlőrinc viharsarki látogatását. Ehhez viszont mindenképpen győzni kell, valamint ezúttal szurkoljunk nyíregyházi barátainknak is a Budaörs ellenében, hogy legalább egy döntetlen eredmény érjenek el!

A csákváriak eddigi teljesítménye – ahogy azt bevezetőnkben is leírtuk – igencsak elmaradt az eddigi várakozásoktól. A 2019/2020-as csonka szezont a negyedik (!) helyen zárták, ami mindenképpen megsüvegelendő. Az idén azonban eddig csak négy döntetlen eredményt (Csákvár – Szeged 1-1, Kaposvár – Csákvár 2-2, Csákvár – PMFC 0-0, Csákvár – Dorog 2-2) tudnak felmutatni, amely az utolsó (20.) helyre elegendő. Lemaradásuk nő, idejük viszont egyre fogy, hiszen a még bennmaradást érő 17. pozíciótól is 7 pontnyira vannak, így egészen biztosan nem számíthatunk kíméletes bánásmódra. A szezonkezdet előtti keretrendezés – a hírek szerint – nem egészen úgy sikerült, ahogy azt elképzelték, így ez is egészen biztosan ok-okozati összefüggésben van a produkcióval. Na meg az is, hogy szeptember elején a koronavírus fertőzések miatt számos problémájuk keletkezett. Visszatérve a játékoskeretben történt változásokra, távozott Hermány Bence (PMFC), Kiprich Dávid (Tiszakécske), Galambos Ádám (Nyíregyháza), Szabó Norman (Balassagyarmat), Pratsler Benjamin (?), valamint Sipos Zoltán (Paks), de visszatért Zelizi Patrik, aki az előző idényt Bicskén töltötte és Nándori Botond (PAFC). Felcsútról érkeztek még fiatalok Magyar Zsolt, Koch Attila, Papp Milán és László Noel személyeiben. Szerződést hosszabbított: Madarász Márk, Mészáros Dávid, Sejben Viktor, Daru Bence, Albert István – aki egyébként a 2013/2014-es idényben Békéscsabán játszott – és Tányéros Ádám is, valamint a tapasztalt Marko Vukasoviccsal is sikerült megállapodniuk.

Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Daru Bencének és Madarász Márknak, akik négy, illetve három találattal vették ki részüket a csapatuk által összesen szerzett 12 gólból. Piros lap miatt ezúttal Major Gergőnek kell kihagynia a Békéscsaba elleni összecsapást – aki egyébként három mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Dorog elleni meccsen, illetve annak lefújása után történtek miatt. Veszélyeztetett helyzetben vannak, azaz négy sárga színű cédulával rendelkeznek: Albert István, Marko Vukasovic, Bora György, Hodonicki Márk, Hursán György – aki kisebb térdműtéte után lábadozik, Lukács Raymond, Máris Dominik és Mészáros Márk is. Sérültjeink gyakorlatilag felépültek, így csak az előbb említett Hursán György és Oláh László nem áll a szakmai stáb rendelkezésre. A mérkőzések gyakorisága, valamint a variációs lehetőségek bővülése miatt nyilván lesznek az emberi erőforrásokkal összefüggő változások a keretben, de úgy gondoljuk, hogy akik bizalmat kapnak vasárnap, teljes mértékben teljesíteni tudják feladataikat.

A két együttes egymás elleni összecsapásaira még egyszer visszatekintve, mindenképpen emlékezetes számunkra a 2017. szeptember 24-én, szintén idegenben lejátszott meccs, melyen 0-6 arányú kiütéses győzelmet arattunk. Egy ehhez hasonlóval most is megbékélnénk. 🙂

Preisinger Sándor: – A válogatott szünetben a csapat fizikai állapotán igyekeztünk javítani. Vasárnap a Csákvár ellen szeretnénk nyerni, mint minden mérkőzésen, de ez nem lesz könnyű feladat. A sérültek közül az elmúlt napokban többen felépültek és bekapcsolódtak a munkába, jelenleg csak Oláh Laci és Hursán Gyuri nincs bevethető állapotban a keret tagjai közül. Örülök, hogy a Magyar Kupában NB I-es ellenfelet kaptunk, így a Diósgyőr ellen lemérhetjük majd, hogy hol tartunk egy élvonalbeli klubhoz viszonyítva.

A mérkőzést élő stream formájában közvetítik a következő hivatkozás alatt:

https://youtu.be/Tm3b304D44s

Az Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Görög Máriót akkreditálta a szövetség. Segítőiként Bertalan Dávidot és Hofbauer Rolandot jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Káprály Mihály látja el. Az 1991-es születésű sporival utoljára 2020. március 14-én, a Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre 3-1 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 505 sárga- és 29 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 12. fordulóját október 18-án (vasárnap) 14:30 órától BFC Siófok – Soroksár SC, Budaörs – Nyíregyháza Spartacus FC, Szentlőrinc – Kolorcity Kazincbarcika SC, 17:00 órától Vasas FC – DEAC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – FC Ajka, Gyirmót FC Győr – Kaposvári Rákóczi FC, Szolnoki MÁV FC – PMFC, Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre, valamint 20:00 órától DVSC – Dorogi FC, Szombathelyi Haladás – WKW ETO FC Győr párosításokban rendezik meg.

Bár két együttes (Gyirmót és Szeged) egy fordulóval kevesebbet teljesített, továbbra is a DVSC vezeti a táblázatot a Budaörs mögött, a kieső zónában a Szentlőrinc, DEAC és Csákvár próbál meg felzárkózni. A mezőny egyébként továbbra is szoros, hiszen az 4-10. helyek között mindössze három pont a differencia, ahogy a 13-18. pozíciók között is.

Az előrejelzés szerint Csákvár térségében közepesen felhős, szeles nap várható, csapadékot jelen pillanatban nem valószínűsítettek. A mérkőzés napján 18 Celsius fok körül alakulhat a maximális hőmérséklet, ezért mindenképpen érdemes lesz melegebben öltözni.  A Nap ezen a napon 17 óra 51 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre csapatunkat! A belépés ingyenes.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://aqvitalfc.hu/blog/2020/10/16/hat-meccsen-egyetlen-golt-kapott-a-bekescsaba/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.