Számháború

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 413 másodperc.

Mindenki tudja, hogy egy-egy csapat fő mérőszáma a megszerzett bajnoki pontok száma, azonban az idei szezonban már kiemelt jelentőséggel bír a fiatal játékosok pályán töltött játékperceinek mennyisége is.

A Békéscsaba 1912 Előre tudatos és évek óta tartó célkitűzése, hogy az utóbb említett értéket folyamatosan növelje, melynek eredményeképpen mostanra több szempontból is igen előkelő pozíciót sikerült a résztvevő klubok összesített ranglistájában elérnie.

AZ MLSZ a játékosok születési éve alapján rangsorolja a fiatalokat, ami azt jelenti, hogy egy 1998-as születésű futballista 1-es szorzóval rendelkezik, egy 1999-es 1,35-össel, míg egy 2000-es vagy annál fiatalabb 1,7-essel – vagyis ennyivel kell megszorozni a pályán töltött perceiket. Mindez kiemelten fontos, hiszen a Szövetség központi támogatásából azok a klubok részesednek a legnagyobb mértékben, amelyek a legtöbb fiatal percet tudják felmutatni.

Szokták mondani, hogy a számok nem hazudnak, ezért lássuk a száraz tényeket!

A megfelelő méretű megjelenés érdekében javasoljuk cikkünk teljes nézetben való megtekintését:

http://www.1912elore.hu/site/szamhaboru-20181229

Az alábbi diagramból egyértelműen látszik, hogy csapatunk a kiváló második helyezést érte el az ösztönzött labdarúgók pályán töltött játékpercei tekintetében. A 6.412 percnyi mennyiség azt jelenti, hogy fordulónként összesen 305,3 perc játékidő került fiatal játékosaink lábába. Nem csoda tehát, hogy az utóbbi néhány fordulóban gyakorlatilag a térdükön jártak néhányan, hiszen a sohasem látott sérüléshullám miatt, a tervezettnél jóval több időt kellett minden bevethető labdarúgónknak pályán tölteni. Ez persze adott esetben akár még jól is jöhet a végelszámolásnál, hiszen a másodosztályban eltöltött idő mindenképpen rutint és tapasztalatot nyújt, amire pedig tavasszal is igen nagy szükségünk lesz.

Ösztönzött labdarúgók játékpercei 2018/2019. szezon 1-21. forduló

Ne felejtsük el, hogy a tabella negyedik pozíciójából várjuk a folytatást, melyet a 21 lejátszott mérkőzés alatt szerzett 10 győzelmünknek, 6 döntetlenünknek, 5 vereségünknek, a plusz 7-es gólkülönbségünknek, valamint az ezekkel együtt járó 41 bajnoki pontnak köszönhetünk. Szintén beszédes adat a bajnoki táblázat utolsó oszlopában található, úgynevezett nehézségi érték (az eddigi ellenfelek pozíciója a tabellában, osztva a lejátszott mérkőzések számával), amely a nevünk mellett 11-et mutat. Ilyen magasságokba rajtunk kívül csak a Vasas, a ZTE, valamint a Kaposvár jutott és az ebben a rangsorban elfoglalt harmadik hely szintén megsüvegelendő.

A következő mérce a félidei tabella, amely szerint csapatunk a második pozíciót foglalja el az összesített ranglistán. Amennyiben ebből a nézőpontból vizsgáljuk a teljesítményt, akkor a győzelmek száma (10) nem változik, a döntetlenek mennyisége viszont 6-ról 8-ra nő, valamint az elvesztett csaták száma 5-ről 3-ra csökken. Az adatokból tehát kiolvasható, hogy a második félidőkön van még mit javítani, hiszen több bajnoki pont úszott el ezekben az időszakokban.

A tavalyi szezonnal ellentétben az idén sokkal jobban fest hazai mérlegünk, hiszen csak két élcsapat tudott pontokat rabolni a Kórház utcából (Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr 0-1 és Békéscsaba 1912 Előre – Kaposvári Rákóczi FC 1-1). Így, amennyiben a hazai pályán lejátszott mérkőzések tabelláját vizsgáljuk, akkor toronymagasan vezetnénk a ranglistát, mivel az itthon megrendezett tizenegy meccsből kilencet megnyertünk, így a szerezhető 33 pontból 28-at sikerült itthon tartani. Mivel ezt a listát vezetjük és közelünkbe ilyen szempontból, négy egység lemaradással csak a Kaposvár került, ezért ezt a teljesítményt is nyugodt szívvel kitehetjük a kirakatba.

A szerzett gólok számának listáján a 7. helyet foglaljuk el, hiszen a többi csapat mérkőzésein elég sokszor fordult elő tisztességes mennyiségű találat. A lőtt 32 gólból Szatmári István 10-et vállalt, mellyel az országos ranglista 7. helyét tudhatja magáénak – holtversenyben Sajbán Mátéval (Budaörs). A kapott gólok (25) rangsorában szerencsére szintén az igen előkelő 4. pozícióban állunk, ami jelzi védelmünk és a középpályás sor erősségét, koncentráltságát és taktikus, fegyelmezett játékát. A két előbbi adat különbségének, azaz a gólkülönbségek (7) rangsorában az 5. helyen állunk, ami az előzőekhez hasonlóan rendben van. Átlagot vonva az előző adatokból: mérkőzésenként 1,5-öt lőttünk és 1,2-őt kaptunk.

Az általunk is teljesen pontosan vezetett, mérkőzésenként frissített statisztika szerint játékosaink eddig összesen 20.874 percet töltöttek a pályán, ami átlagosan az egész rendelkezésre álló keretet tekintve majdnem 803 perc játékosonként – ez egyébként közel 9 teljes mérkőzést jelent. Az adatsort nyilván rontja a nulla percet játszottak száma, valamint sérültjeink kimaradása. Legtöbbet Ribánszki László és Szatmári István szerepelt, nevük mellett 1.800-1.800 minutum szerepel.

Az adatok az oszlopok címsorában található nyilak segítségével csökkenő, illetve növekvő sorrendbe rendezhetők. A játékosok alaphelyzetben ABC-rendben kerültek feltüntetésre.

Ö - összes, Ke - kezdő, Cs - csere, Ki - kispad, G - gól, Ö - öngól, S - sárga lap, Pi - piros lap, Pe - perc
Játékos
Ö
Ke
Cs
Ki
G
Ö
S
Pi
Pe
Babinyecz Balázs27921600500690
Baráth Bence1100000090
Czinanó Antal Áron401300000015
Dávid Zoltán Gergő18131400100097
Gránicz Patrik17161020301225
Hursán György30198340411878
Ilyés Tamás17171000000165
Király Patrik343220101012763
Kmetykó Márk100100000000
Lustyik Levente24813300100997
Mácsai László702500000012
Máris Dominik25513720500548
Mészáros Márk28184610601590
Mezei Szabolcs37342110502768
Nagy Sándor30217220701678
Pilán Márkó24183310501626
Pusztai András000000000000
Ribánszki László35350000413096
Sinanovic Sinan28815500200984
Szalai Dániel33237310912123
Szatmári István373700150203284
Szélpál Norbert333300301002907
Tóth Dániel402200000020
Uram János36223200010252
Urbin Péter373331120302895
Váradi Ádám200200000000
Viczián Ádám343400701113039
Vólent Roland17412110300614
Zahorán Balázs37255720302166

További adatokat weboldalunk vonatkozó menüpontja alatt találnak:

http://1912elore.hu/site/sorsolas-eredmenyek-tabella-menetrend/tabella-sorsolas-2018-2019-nb2/

Az igazsághoz tartoznak a színes lapok is – és most ne firtassuk, mikor voltak jogosak az ilyen irányú ítéletek -, amelyek jócskán megkeserítették eddigi sorsunkat. Összesen ötven alkalommal mutattak fel a sporik sárga-, négyszer pedig piros cédulát játékosaink irányába. A játékvezetőkkel kapcsolatban láthatjuk, hogy legtöbb 2-2 alkalommal Bognár Tamás, Ducsai József és Nagy Norbert vett részt aktívan mérkőzéseinken és a legnagyobb mennyiségű szankciókat Bognár sporttárstól (8 sárga, 2 kiállítás) kaptuk.

Globálisan szemlélve az egész mezőnyt és bajnokságot a szezon 55 százalékát már teljesítették a résztvevők, tavaszra pedig 170 összecsapás maradt még hátra. A csapatok 85 alkalommal győztek hazai pályákon, 64-szer döntetlen, a fennmaradt 61 mérkőzésen pedig az idegenben játszó csapatok nyerték meg a meccseket. Összesen 586 gól, melyekből 317 otthon, 269 pedig idegenben született.

Összességében elmondható, hogy soha rosszabb szezont nem kívánunk magunknak, hiszen panaszra okunk nem lehetett, izgalmas meccsek, gyönyörű gólok, feszült pillanatok, tisztes helytállás, nagyszerű mentalitás és hozzáállás. Némi hiányérzetünk csupán a nézőszám szempontjából lehet, amelyet nyilván a jelenleg használható lelátó állapotával is magyarázhatunk. Bízunk benne, hogy tavaszra már változik a helyzet és másképpen-máshonnan tekinthetők meg a hazai rendezésű összecsapások.

Hajrá Lilák!