Címkézett bejegyzés

Kulcsfontosságú időszak előtt a magyar labdarúgás – tétmeccsek és szabálymódosítások

Mindhárom NB-s bajnokság a végéhez közeledik és hatalmas csata zajlik a bajnoki címekért, feljutásokért, valamint bennmaradásokért. Számos kérdés még nyitott tehát, a Magyar Labdarúgó Szövetség viszont a jövőre vonatkozóan több lényeges információt is közzétett.

OTP Bank Liga

Mielőtt azonban rátérnénk az újdonságokra, nézzük meg a jelenlegi állást mindhárom osztályban – hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy kik lehetnének majd ellenfeleink a soron következő 2025/2026-os idényben.

Az első osztályban négy forduló maradt hátra és jelenleg 59 ponttal a Ferencváros vezeti a táblázatot, a második pozícióban pedig a Puskás Akadémia áll 56 pontot birtokolva. Mivel 12 pont szerezhető, így matematikailag nem dőlt el semmi, még a 46 pontos ETO is eséllyel pályázhat az ezüstéremre, bár ehhez a riválisok több hibája is szükséges lenne. Az viszont biztos, ha a Fradi legyőzi május 3-án a Puskást, akkor már biztosan a dobogón végez. A kiesést jelentő helyeken a DVSC 29 ponttal, valamint a Kecskemét 23 ponttal osztozkodik és ez már számunkra is érdekesebb téma lehet, hiszen könnyen elképzelhető, hogy valamelyikükkel vagy éppen mindkét csapattal találkozunk a következő szezonban. A KTE sorsa idő előtt, már a 31. fordulóban eldőlhet, hiszen amennyiben a két 30 ponttal rendelkező csapat győzni tud, azaz a Nyíregyháza megveri a DVTK-t, a Zalaegerszeg pedig az Újpestet, valamint a Kecskemét nem szerez egy pontot sem, akkor már a hátralévő meccseken sem érheti utol a bennmaradást jelentő helyen álló csapatokat – az egymás elleni eredmények és a gólkülönbség figyelembevételével. A másik kieső helyen álló és 29 ponttal bíró DVSC sorsa még nyitott, hiszen elméletileg még a 6. pozíciót birtokló és 40 ponttal rendelkező DVTK sem érezheti teljes biztonságban magát.

Merkantil Bank Liga

Az NB2-ben hétről hétre, fordulóról fordulóra változik a helyzet, sajnos saját bőrünkön is érezhetjük mennyire szoros a bajnoki táblázat és mennyit számít egy győzelem vagy éppen egy vereség. A második vonalban is négy forduló maradt hátra, ezáltal 12 bajnoki pontot lehet még gyűjteni, tehát függetlenül attól, hogy 28 egységgel a 14. helyen állunk, még bármi előfordulhat. Egy huszáros hajrával és némi szerencsével akár még a középmezőnyben is végezhetnénk. De, vélhetően mindenki fellélegezne, ha még 5-6 ponttal tudnánk gazdagodni, mert az már a számítások szerint elegendő lehet a bennmaradáshoz. A sorsolásunk nehéz, előbb a listavezető Kisvárdát fogadjuk, majd a második helyre fellépő és szintén feljutásra esélyes Vasashoz utazunk. Egyik meccsen sem mi vagyunk az esélyesebbek, bár tudjuk ez az NB2-ben semmit sem jelent és néhány szakember azt kalkulálta, illetve jósolta, hogy nekünk az utolsó két meccsen kell győznünk, azaz a Budafokot hazai pályán, a Tatabányát pedig idegenben szükséges megverni, úgy elérhető a bennmaradás – bár jobb és megnyugtatóbb lenne ezt minél előbb bebiztosítani. Az viszont biztos, hogy amennyiben a Kisvárda 2025. május 4-én (vasárnap) Békéscsabán is győzni tud, akkor már biztosan feljutott és bajnok is egyben, hiszen a Vasas és a Kazincbarcika győzelme esetén is 10 egységnyi távolságban maradnak az üldözők, így a továbbiakban szerezhető 9 pont már legfeljebb a második helyre elegendő.

Visszatekintve még a Szeged – Kazincbarcika mérkőzésre érdekes, hogy a Csongrád-Csanád vármegyeiek 4-1 arányban le tudták győzni a feljutásra abszolút esélyes Barcikát, miközben tőlünk 3-1 arányú vereséget szenvedtek Békéscsabán?! Hát, ez a másodosztály, ahol soha és semmire nincs garancia, egy gyengébbnek kikiáltott csapat is lehet eredményes, okozhat meglepetést és a tanulság mindenképpen az, hogy a harcossággal, elszántsággal eltüntethető egy-egy mérkőzés erejéig a csapatok közötti minőségi vagy erőnléti különbség. Mindent összevetve tehát kiesőket még nem lehet hirdetni a 27. forduló után, bár adott esetben a Tatabánya kerülhet olyan szituációba, hogy már csak egy hajszálnyi esélye marad, de jó eséllyel majd csak az utolsó pillanatokban derül ki az, hogy melyik két együttes búcsúzik egy időre a másodosztálytól.

Magyar Labdarúgó Szövetség

Ha pedig már itt tartunk, akkor az NB3-as csoportok küzdelmei is a végéhez közelednek, így az osztályozó mérkőzések részvevőinek kiléte is szépen lassan körvonalazódik, bár négy fordulóval a vége előtt egyik csoportban sem lehet még bajnokot hirdetni. Észak-Keleten a Karcag (58 pont), a Putnok (56 pont), valamint a DEAC (55 pont) is odaérhet, bár a trióból jelenleg egyelőre csak a DEAC kapott másodosztályban való induláshoz való licencet. A Dél-Keleti csoportot a Tiszakécske vezeti 57 pont birtokában, ám közvetlenül a nyomában lohol a Vasas II. (55 pont) és a Gyulai Termál FC (55 pont) és a Tisza-partiak, valamint a Gyula már meg is kapta az NB2-es licencet, tehát adott esetben tudják és akarják is vállalni a felfelé történő osztályváltást. Észak-Nyugaton a Bicske (64 pont) és a Mosonmagyaróvár (63 pont) küzd az osztályozós pozícióért, mindketten igényeltek és kaptak is másodosztályú jogot – tehát itt is szinte az utolsó pillanatokra maradhat a döntés. Végül, de nem utolsósorban a Dél-Nyugati csoportot a Nagykanizsa vezeti 65 pontot birtokolva, mögötte 60 bajnoki egységgel az Iváncsa van szinte lőtávolságban. Mindkét együttes rendelkezik az NB2-es bajnoksághoz szükséges dokumentummal, tehát komolyan gondolják a feljutást.

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos weboldalán közzétette a 2025. május 9-én megrendezésre kerülő éves rendes közgyűlésének napirendi pontjait és sok egyéb dokumentumot is. A közzétett versenykiírások és legfontosabb, valamint jó eséllyel minket is érintő változások a következők.  A magyar labdarúgásban dolgozó vezetők fejlesztése érdekében sportszakmai vezetői licencek bevezetése, tanulmányutak, nemzetközi tapasztalatok biztosítása lehet a cselekvési terv. Az NB II-t is érintheti az egyik alappont, amely a magyar edzők presztízsének javítása lenne. Ezért könnyen elképzelhető, hogy a cselekvési terv elfogadása után csak magyar vezetőedzők dolgozhatnak a másodosztályú csapatoknál. Az MLSZ a következő évek stratégiájaként kiemelte, hogy a 2025-2030-as időszaknak egyértelműen a minőségről kell szólni. A cél minél több nemzetközi szintű játékos nevelése, értékesítése. A fiatal labdarúgók nemzetközi versenyképességének javítása érdekében csökkenteni fogják az utánpótlásközpontok számát, a tehetségeket koncentrálni szeretnék, a támogatásokat pedig minőségi munkához igazítanák minden szinten. Az egységes mérések, protokollok szigorúbb ellenőrzése.

MOL Magyar Kupa

Nyilván lesznek még további változások, illetve változtatások – rebesgetik az első osztály valamilyen szintű átalakítását is (pl. a rájátszás bevezetése és a kiesők számának megváltoztatása) -, de többek között erről is nyilván majd csak a közgyűlés után tudhatunk meg többet. Ami viszont már ismert, hogy megváltozik a MOL Magyar Kupa 2025/2026-ös lebonyolítása. A MOL Magyar Kupa kiírásának kisebb módosításai a klubok, a szurkolók, illetve a főszponzor és a jogtulajdonos televíziós partner, az M4 Sport igényeinek figyelembevételével történtek. A sorozat döntőjére – hasonlóan a Bajnokok Ligája-döntőhöz – a jövő idénytől hétvégén kerül sor, a Puskás Arénában, amely 2026-ban a Bajnokok Ligája fináléjának is otthont ad. További változás a kupában, hogy a legjobb 32 között megszűnik az alacsonyabb osztályú csapatok automatikus pályaválasztói joga, így az új kiírásban ebben a szakaszban már sorsolás dönt a hazai csapat kilétéről. A 3. forduló továbbra is, a kupa szellemiségének megfelelően, az alacsonyabb osztályú együttesek pályaválasztásával zajlik.

A MOL Magyar Kupa 2024/2025-ös szezonjának döntőjét egyébként 2025. május 14-én (szerda) 19:00 órás kezdési időponttal rendezik meg a Puskás Arénában a Ferencvárosi TC és a Paksi FC részvételével.

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Megkaptuk a licencet

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2025. április 23-án kelt határozata alapján a Békéscsaba 1912 Előre megkapta a 2025/2026-os szezonra érvényes másodosztályú licencet.

Magyar Labdarúgó Szövetség

A Bizottság a sportszervezetek által benyújtott dokumentumok értékelését követően hozta meg döntéseit. Az Elsőfokú Licencadó Bizottság döntése ellen a döntés kézhezvételétől számított nyolc napon belül lehet fellebbezést benyújtani, melyről döntést a Fellebbviteli Licencadó Bizottság hoz.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Biztonságtechnikai pályabejárás

2025. január 21-én (kedden) 10:00 órától – a korábban már előre kijelölt időpontban – került lebonyolításra a szokásosnak nevezhető, tavaszi szezon előtti biztonságtechnikai ellenőrzés, vagy másképpen pályabejárás a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

Kórház utcai Stadion

A Magyar Labdarúgó Szövetség, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Békéscsabai Rendőrkapitányság, a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Békés Vármegyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály, az Országos Mentőszolgálat, a Vagyonkezelő ZRt. és a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. munkatársai áttekintették a stadion működtetéséhez szükséges dokumentációkat, majd a helyszíni szemlét követően jegyzőkönyvekben rögzítették a tapasztaltakat. Bizonyos változtatások, illetve több fejlesztés is megvalósult (kamerarendszer került beüzemelésre, új kerítések épültek, fedést kaptak a nézőtéri lépcsőházak, valamint előtetőt a büfék, a liget oldalán vadonatúj pénztár működik, gyakorlatilag elkészültek az irodák, a vendég csapatok számára külön bejárat, illetve buszparkoló épült, a végleges helyére került a konditerem, elkészült a játékoskijáró, modernizálták a csapadékelvezető rendszert, átszervezésre került a vendég szurkolók beléptetése, illetve az aula, valamint a sajtóterem is átépítésre került), de a működtetésben, struktúrában lényegi változás nem következett be, így a korábban megszokott módon használható majd a Kórház utcai Stadion nézők jelenlétében történő mérkőzések megrendezésére. A fejlesztések egyébként nem értek véget, az idei évben további olyan infrastrukturális korszerűsítéseket tervez a város, az üzemeltető, illetve a klub közösen, amelyek tovább emelik a másodosztályú mérkőzések megrendezésének színvonalát, illetve komfortosabbá teszik nézőink számára a mérkőzések látogatását.

Egy-egy hasonló szemlére való felkészülés mindig rengeteg munkával, felülvizsgálattal és a szükséges jegyzőkönyvek előállításával jár, így mind a klub, mind pedig a hatóságok részéről kiemelt erőfeszítéseket követel. A mérkőzések rendezésének részleteit, azok biztonsági besorolását az ORFK Minősítő Bizottsága állapítja meg a későbbiekben, a sorsolás és egyéb körülmények áttekintését követően. A határozatok függvényében a klubnak ezekhez mindenben alkalmazkodnia szükséges és meg kell valósítania az előírt feltételeket.

A pontos és precíz előkészítésnek köszönhetően ez a procedúra is fennakadás nélkül lezajlott, tehát továbbra sincs akadálya a nézők jelenlétében történő mérkőzések megrendezésének a Kórház utcai Stadionban.

Köszönjük a sportszövetség, a város, a fenntartó és a hatóságok segítségét, munkáját!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Pályarendszabályok

A belépőjegy, valamint a labdarúgó bérlet vásárlója és a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. között szerződéses jogviszony keletkezik a mérkőzés időtartama alatt a sportlétesítmény területén. Amennyiben a néző a pályarendet megsérti, a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. (mint rendező) a sporteseményről eltávolíttathatja, illetve annak látogatásától eltilthatja.

A pályarendszabályok és kiegészítései érvényesek: elektronikus felületen vagy a létesítménynél elhelyezést követően azonnal.

hu Pályarendszabályok – Kórház utcai Stadion

1. A néző a sportrendezvény helyszínére akkor léptethető be, ha:

– Érvényes belépőjeggyel, bérlettel vagy más belépésre jogosító igazolással rendelkezik.

– Ha a beléptetéskor a belépőjegy, a bérlet vagy a klubkártya birtokosának személyes adatai megegyeznek a személyazonosság igazolására alkalmas igazolványban szereplő adatokkal.

– Nem áll nyilvánvalóan alkohol, kábítószer vagy más bódító hatású szer befolyása alatt.

– Nem tart magánál szeszes italt, kábítószert, valamint olyan tárgyat, amely a sportrendezvény megtartását, továbbá mások személyi- és vagyonbiztonságát veszélyezteti, amelynek birtoklását jogszabály, illetve a sportrendezvényre való bevitelét a szervező megtiltotta.

– Nem tart magánál mások iránti gyűlöletre uszító feliratot, zászlót vagy jogszabály által tiltott önkényuralmi jelképet.

– Nem áll eltiltás, valamint kitiltás hatálya alatt.

– A ruházat- és csomag átvizsgálásához hozzájárul.

– Tudomásul veszi, hogy a sportrendezvény ideje alatt, a jogszabályban meghatározott helyeken, róla kép- és hangfelvétel készíthető.

– Tudomásul veszi, hogy a sportrendezvény ideje alatt a rendezők a pályarendszabályokban foglaltak betartását folyamatosan ellenőrzik.

2. A sportrendezvényen résztvevő ruházatának és csomagjának átvizsgálására, személyazonosságának megállapítására, a rendezvényről való eltávolítására, visszatartására a biztosítását végző rendőr és a rendező szerv alkalmazottja jogosult.

3. A résztvevő kizárólag a belépőjegyen, bérleten, meghívón megjelölt beléptető kapun keresztül léphet be a sportlétesítmény területére, a kijelölt útvonalon közelítheti meg a szektorát és a belépőjegyen/bérleten/meghívón feltüntetett ülőhelyet foglalhatja el. A sportlétesítményt – amennyiben arról a szervező és a rendező vagy a rendőrség másképpen nem rendelkezik – csak a belépési ponton hagyhatja el.

4. Aki a nézőktől vagy a nézők meghatározott csoportjától elzárt területre lép vagy e területre bármit bedob bűncselekményt követ el. A jogsértést elkövető személyt a rendezők visszatartják és a rendőrhatóságnak átadják.

5. A néző a sportrendezvényen:

– Köteles betartani a pályarendszabályok rendelkezéseit, a szervező által meghatározott előírásokat, illetve a rendezők utasításait.

– Nem folytathat olyan tevékenységet, amely a sportrendezvény rendjét megzavarja, meghiúsítja vagy veszélyezteti a sportrendezvényen résztvevők személyi- és vagyonbiztonságát.

– A FIFA és UEFA által szervezett nemzetközi mérkőzéseken nem fogyaszthat a sportlétesítmény területén szeszesitalt. A magyar bajnoki/kupa-mérkőzéseken az 5 % alkoholtartalmat meg nem haladó ital árusítása és fogyasztása a szervező hozzájárulásával lehetséges.

– Köteles a dohányzással kapcsolatos rendelkezéseket betartani.

– Rasszista vagy gyűlöletre uszító magatartást nem tanúsíthat.

– Transzparenst, zászlót a kerítésre, a korlátra, oszlopra csak szervező és a rendező engedélyével helyezhet el.

– Köteles a szervezőnek, rendezőnek vagy a rendőrségnek a felhívására a sportrendezvény helyszínét elhagyni.

6. Amennyiben a pályarendszabályokban leírtakat a néző nem tartja be, a sportrendezvényről eltávolításra vagy a rendőrség kiérkezéséig visszatartásra kerül.

7. A biztonsági előírások megszegéséből eredő kárért a néző, több károkozó esetén a károkozásban résztvevő nézők egyetemlegesen felelősséggel tartoznak. A kártérítési felelősség nem érinti a néző szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségét. A károkozó a sportszervezet részére minden, a károkozásból származó költséget köteles megtéríteni.

8. A sportrendezvények biztonságos lebonyolítása érdekében a szervező:

– A sportrendezvényen résztvevőt a beléptetés feltételeiről, az ellenőrzés módjáról és az eltávolítás lehetőségéről a sportlétesítményen kívül és annak területén jól látható, piktogramokkal is ellátott, aktualizált hirdetményeken – magyar, angol, német és a külföldi vendég sportszervezet országa szerinti nyelven – tájékoztatja.

– Gondoskodik a pályarendszabályok értelmében be nem vihető tárgyak dokumentált átvételéről, biztonságos megőrzéséről és a jogosult részére távozásakor történő visszaadásáról. Amennyiben a be nem vihető tárgyakért a tulajdonos a sportrendezvény befejezésétől számított két órán belül nem jelentkezik, a szervező vagy a rendező a felelős őrzés szabályai szerint jár el.

– Jogosult a sportrendezvény helyszínén, a belépési pontoknál, a sportlétesítményhez tartozó közterületen és a kijelölt parkolókban – a résztvevők egyedi azonosítását lehetővé tevő kamerával megfigyelni – a felvételeket rögzíteni és a jogszabály rendelkezése szerint kezelni.

9. A szervező a résztvevők számára felelősségbiztosítást kötött.

10. A nézők biztonságos távozása érdekében a rendőrség a nézőket az ellenérdekű szurkolói csoportok sportlétesítményből, a rendőri biztosítás működési körzetéből, illetve a szurkolók kísérési útvonalából történő eltávozásáig a sportlétesítményben visszatarthatja.

11. Ha a sportrendezvény elmaradt, illetve nézők kizárásával, vagy a nézőszám korlátozásával került megrendezésre a belépőjegy ellenértéke három munkanapon belül visszatérítésre kerül. Ha a sportrendezvény megszakadt, a megismételt rendezvényre a belépőjegy érvényes.

12. Akit a sportrendezvényről eltávolítottak, vagy akinek eltávolítására azért nem került sor, mert a sportrendezvény helyszínén való szervezői (rendezői) beavatkozás következtében olyan nézői cselekmény volt várható, amely a sportrendezvény biztonságát aránytalanul veszélyeztette volna, a szervező a sportrendezvényen történő részvételből kizárja. Kizárható az is, aki a pályarendszabályokat egyéb módon megsérti (Stv. 73. § szerint).

A résztvevő a sportrendezvény helyszínére akkor léptethető be, ha:

  • Nem áll kizárás, a sportrendezvények látogatásától eltiltás büntetés, szabálysértési kitiltás vagy a Sportról szóló 2004. évi I. törvény 76/A. § (1) bekezdése szerinti, külföldi sportszervezet, hatóság, bíróság hasonló tartalmú döntésének hatálya alatt;

Akit sportrendezvényről eltávolítottak, vagy akinek eltávolítására azért nem került sor, mert a sportrendezvény helyszínén való szervezői (rendezői) beavatkozás következtében olyan nézői cselekmény volt várható, amely a sportrendezvény biztonságát aránytalanul veszélyeztette volna, a szervező a sportrendezvény történő részvételből kizárja. Kizárható az is, aki a pályarendszabályokat egyéb módon megsérti.

A résztvevők biztonságos távozása érdekében a rendőrség a nézők meghatározott csoportját a sportlétesítményben visszatarthatja. Ha a sportrendezvényen a rendőrség nincs jelen, a szervező a visszatartásról önállóan is dönthet.

Figyelemfelhívó – nem teljes – felsorolásként bemutatunk néhány jellegzetes tárgyat, eszközt melyek bevitele tilos: zsebkés, esernyő, spray, csavarhúzó, üvegpalack, műanyag palack, pirotechnikai eszköz, fegyver.

tiltott_eszkozok

Köszönjük, hogy betartja a szabályokat és ezzel is hozzájárul a labdarúgás sikereihez!
Jó szurkolást, jó szórakozást kívánunk!

line_purple

szabalyok

line_purple

 Stadion regulations

There is a privity between the ticket, the purchaser of the football season ticket and Békéscsaba 1912 Előre Football Co. Ltd. during the match within the facilities. If the supporter violates the rule, he can be removed or prohibited from the sports event by Békéscsaba 1912 Előre Football Co. Ltd. (as organizer).

Stadion regulations

1. Supporters will only be allowed to gain entry into the stadion if the following are met:

– a valid ticket, season ticket or other form of valid entrance is produced

– When entering the personal data of the ticket, the season ticket or club card owner must correspond with that of the data in the identity card.

– alcohol and drugs are strictly not permitted, or if anyone is under the influence of intoxication

– does not have alcoholic drinks, drugs or any other item which are not allowed into the sports events and any other item which may be a threat to the safety of others, possession of which will lead to the organizer banning the supporter from the stadion

– does not have any banner or sign which could incite hatred or any flag or emblem which is prohibited by law

– is not under any ban or prohibited from entering the stadion

– allows for clothes and bags to be checked

– acknowledges that during the course of the sporting event, both sound and video of that person can be recorded

– acknowledges that during the course of the sporting event, the organizers will comply with the stadion regulations and will continuously check this is being adhered to.

2. The organizer will be responsible for checking the clothing and bags of supporters, identifying or removing the supporter in case, which will be carried out by police and stewards.

3. The supporter can only gain entry into the ground at the turnstile where the ticket, season ticket or invitation card is exclusively marked, or from where you can reach the sector/ block that is indicated on the ticket, season ticket or invitation card. The supporter can only leave the stadion from the entry point indicated on the ticket except the organizer or police order it differently.

4. Those supporters who either enter restricted areas or throw objects from the stands will be prosecuted. They can be held back by the organizer and given them in charge to the police.

5. The supporters at the sports events:

– will be obliged to comply with the stadion regulations, which have been laid down by the organizer.

– they will not be allowed to behave in such a way that may affect the sporting event or in dangers the event and those participating in the sporting event itself as well as the security staff

– will not be allowed to consume alcoholic drinks on international matches organized by FIFA and UEFA within the facilities. At Hungarian championship or cup matches drinks with around 5 % alcohol content are allowed with the contribution of the organizer.

– smoking regulations must be complied with

– incitement of racist or hatred behaviour will not be tolerated

– banners, flags on the fence, rail or post can only be placed if it is allowed by the organizer

– must leave the sporting event if the organizer or police order it

6. If the supporters do not comply with stadion regulations, they will be removed or held back until police arrive.

7. The supporter or supporters conjointly take responsibility for the damages resulting from breaking the safety rules. The compensation responsibility is not concerned with the supporter’s offense or criminal liability. The wrongdoer must reimburse all the damages for the sporting organization.

8. In order to proceed with safe sporting events, the organizer:

– supporters are informed about how they can gain entry, will be checked or removed in Hungarian, English, German and in the language of the foreign guest sport organization in public summons with visible pictograms outside and inside the sporting event

– is responsible for taking over and preserving the prohibited objects and giving them back when leaving as it is laid down in the regulations. If the owner does not apply for the object within two hours after the sporting event, the organizer conducts according to the custodial care.

– allowing for the identification of individual participants to be monitored by camera, with the images recorded and handled at the sporting event venue, entry points, public sports venues and in the designated parking areas.

9. The organizer contracts liability insurance for the participants.

10. For the safety of the supporters’ leaving the police can hold them back in the facilities from the supporting area of the other football team, police sector or the supporters’ escorting route.

11. If the sporting event is cancelled or it is held without supporters or with the restriction of supporters, the fee of the ticket is refunded within 3 days. If the sporting event is interrupted, the ticket is valid for the same event again next time.

12. Who has been removed from a sporting event or who has not been removed because of the organizers of the sporting event (directorial) intervention, an act of spectators was expected which disproportionately endangered the safety of the sporting event the organizer excludes him from participation in the sporting event. Anyone who violates the course rules in any other way may also be excluded.

Thank you for keeping the rules and helping make football more successful!

Enjoy the match!

line_purple

de Stadionordnung

Diese Stadionordnung gilt für das vertragliche Rechtsverhältnis, das durch den Erwerb von Tages – und Dauerkarten für Fußballspiele von der Békéscsaba 1912 Előre Futball GmbH begründet wird. Der räumliche Geltungsbereich dieser Stadionordnung erstreckt sich – während des Fußballspiels – auf die Bereiche der Sportanlage. Wer vorsätzlich oder fahrlässig gegen die Vorschriften dieser Stadionordnung handelt, kann – von der Békéscsaba 1912 Előre Futball GmbH, als Veranstalter – ohne Entschädigung und ohne Erstattung des Eintrittsgeldes aus der Sportanlage verwiesen werden. Gegen Personen, die gegen die Stadionordnung verstoßen, kann ein Stadionverbot ausgesprochen werden.

Stadionordnung

1. Im Stadionbereich und in den Anlagen dürfen sich nur Personen aufhalten:
– die ein gültiges Ticket, d.h. Tageseintritts- oder Dauerkarte, oder einen sonstigen Berechtigungsausweis mit sich führen oder die ihre Aufenthaltsberechtigung für diese Veranstaltung auf eine andere Art nachweisen können.
– deren Personalien auf der Tageseintritts- oder Dauerkarte bzw. auf der Klubkarte beim Eintritt, mit denen auf den von der Behörde ausgestellten Ausweispapieren (Personalausweis, Reisepass, etc.) identisch sind.
– die nicht erkennbar unter Alkohol- oder Drogeneinwirkung stehen.
– denen das Mitführen folgender Sachen untersagt ist: alkoholische Getränke, Drogen, sonstige Gegenstände, die ihrer Art nach zur Verletzung von Personen oder zur Beschädigung von Sachen geeignet und bestimmt sind, Gegenstände, die der Sportveranstaltung gefährden, und/ oder deren Besitz vom Gesetz und Anbringen von den Veranstaltern verboten ist.
– die keine gewaltverherrlichenden Fahnen oder Transparente bzw. solche diktatorischen Symbole, deren Verwendung gesetzlich verboten ist, besitzten.
– die aus der Sportanlage nicht verwiesen wurden und/ oder gegen die kein Stadionverbot ausgesprochen worden ist.
– die ihre Zustimmung zur Durchsuchung von Bekleidung und Gepäck nicht verweigern.
– die unwiderruflich sowie zeitlich unbefristet für jegliche audiovisuellen Medien in die unentgeltliche Verwertung von Bild und/oder Ton seiner Person einwilligen, die im Zusammenhang mit der Sportveranstaltung erstellt werden.
– die die ständige Kontrolle der Bestimmungen dieser Stadionordnung während der Sportveranstaltung von Veranstaltern zur Kenntnis nehmen.

2. Der Kontroll- und Ordnungsdienst des Veranstalters sowie die Polizei sind berechtigt, die Ober- und Beinbekleidung und die mitgeführten Gegenstände (z.B. Taschen) der Besucher zu untersuchen, ihre Identität zu überprüfen und sie aus der Sportanlage zu verweisen.

3. Die Besucher haben nur den ihnen auf der Tageseintritts- oder Dauerkarte bzw. auf der Einladung zugewiesenen Platz einzunehmen und auf dem Wege dorthin ausschließlich die dafür vorgesehenen Zugänge benutzen. Die Besucher dürfen die Sportanlage – sofern es von den Behörden nicht anders bestimmt wird – nur dort verlassen, wo sie die Sportanlage betreten haben.

4. Die Besucher dürfen die Bereiche, die als für Besucher nicht zugelassen gekennzeichnet sind, nicht betreten, bzw. mit Gegenständen oder Flüssigkeit aller Art auf diese Bereiche nicht werfen. Rechtswidrig Handelnde werden von Veranstaltern zurückbehalten und den Behörden übergeben.

5. Die Zuschauer:
– haben den Anordnungen der Polizei, der Feuerwehr, des Kontroll-, Ordnungs- und Rettungsdienstes, des Veranstaltungsleiters, des Sicherheitsbeauftragten sowie des Stadionsprechers Folge zu leisten.
– haben sich im Geltungsbereich so zu verhalten, dass kein anderer geschädigt, gefährdet oder – mehr als nach den Umständen unvermeidbar – behindert oder belästigt wird.
– dürfen während internationaler Fußballspiele, die von FIFA oder UEFA veranstaltet werden, keine alkoholischen Getränke konsumieren. Der Verkauf und Konsum von alkoholischen Getränken unter 5% Alkoholgehalt ist während der ungarischen Meisterschaft- und Pokalspiele mit Genehmigung der Veranstalter möglich.
– haben den Anordnungen im Zusammenhang mit Rauchen Folge zu leisten.
– dürfen kein rassistisches, fremdenfeindliches, gewaltverherrlichendes Verhalten aufweisen.
– dürfen Transparente und Fahnen erst nach der Genehmigung der Veranstalter und der Organisatoren auf den Zaun, auf das Geländer und auf die Säulen hängen.
– sind verpflichtet nach Aufforderung der Veranstalter, der Organisatoren oder der Polizei den Ort der Sportveranstaltung zu verlassen.

6. Personen, die gegen die Vorschriften der Stadionordnung verstoßen, können aus der Sportanlage verwiesen werden, oder von den Veranstaltern zurückbehalten und den Behörden übergeben.

7. Bei schuldhafter Zuwiderhandlung gegen die Stadionordnung haftet der Verletzer/ haften die Verletzer solidarisch und ist/ sind verpflichtet, an den Sportverein eine Vertragsstrafe zu zahlen, die nach Grundsätzen der Verhältnismäßigkeit bestimmt und festgesetzt wird. Weitere darüber hinaus reichende Schadenersatz-, Unterlassungs- oder sonstige vertragliche Ansprüche bleiben unberührt.

8. Pflichte und Rechte des Veranstalters:
– Die Besucher werden von den Veranstaltern sowohl in der Sportanlage, als auch in deren Umkreis über die Eintrittsbedingungen, über die Kontrollmethoden und über die Möglichkeiten einer eventuellen Verweisung aus der Sportanlage mit Hilfe von Bekanntmachungen auf Deutsch und Englisch, und in der Landessprache der jeweiligen Gastmannschaft informiert.
– Verbotenerweise mitgeführte Sachen werden sichergestellt und, soweit sie für ein strafrechtliches Ermittlungsverfahren nicht benötigt werden, nach dem Wegfall der Voraussetzung für die Sicherstellung auf Verlangen zurückgegeben oder nach Ablauf von zwei Stunden nach der Veranstaltung von den Veranstaltern in Gewahrsam genommen
– Aus Sicherheitsgründen und zur Abwehr von Gefahren werden die Sportanlage und der eingefriedete Bereich der Sportanlage videoüberwacht. Der Veranstalter ist berechtigt, Bild- und Tonaufnahmen der Besucher zu erstellen. Die Aufnahmen werden gemäß den geltenden datenschutzrechtlichen Bestimmungen behandelt.

9. Der Veranstalter hat für die Besucher eine Haftversicherung abgeschlossen.

10. Aus Sicherheitsgründen und zur Abwehr von Gefahren ist die Polizei berechtigt, die Besucher in der Sportanlage zurückzubehalten, bis die gegnerischen Zuschauer die Sportanlage oder den Zuständigkeitsbereich der Behörden verlassen.

11.Wenn die Sportveranstaltung ausgefallen ist, bzw. sie ohne Zuschauer oder mit Einschränkung der Zuschauerzahl stattgefunden hat, werden die Eintrittsgelder innerhalb von drei Arbeitstagen zurückerstattet. Bei Abbruch der Sportveranstaltung sind die Eintrittskarten für das wiederholte Spiel gültig.

12. Wer wurde von einem Sportereignis entfernt oder wer wurde wegen der Organisatoren des Sportereignisses nicht entfernt (Regie-) Intervention wurde ein Akt der Zuschauer erwartet, der die Sicherheit des Sportereignisses überproportional gefährdete Der Veranstalter schließt ihn von der Teilnahme an der Sportveranstaltung aus. Jeder, der auf andere Weise gegen die Kursregeln verstößt, kann ebenfalls ausgeschlossen werden.

Danke, dass Sie mit Ihrem ordnungsgemäßen Verhalten im Geltungsbereich dieser Stadionordnung zu den Erfolgen des Fußballs beitragen! Wir wünschen Ihnen viel Spaß!

line_purple

Adatvédelem

Panaszkezelési szabályzat

line_purple

A szövetség céljai változatlanok

A célok változatlanok: még több figyelem az utánpótlás-nevelésnek

Jelentős változásokról döntött kedden az MLSZ elnöksége. A szövetség céljai változatlanok: a magyar futball csak akkor lehet sikeres, ha egyre több minőségi fiatal magyar labdarúgó kap lehetőséget a szereplésre. A szövetség úgy ítéli meg, hogy a fiatalok játéklehetőségét az elmúlt években támogató úgynevezett „fiatal-szabály” jó irányba tett lépés volt, de az első osztályban nem minden profi klub számára jelentett valódi ösztönzést. A szövetség a minőségi utánpótlásnevelést támogató új eszközt vezet be: a produktivitási rendszert, amely kizárólag a teljesítmény, a pályán töltött idő alapján honorálja a játékosokat nevelő egyesületeket.

Az elnökség elfogadta a klubok új ösztönzési rendszerét, amelynek középpontjában a tehetséges játékosok kinevelése áll.

A fiatal játékosok szerepeltetését célzó közvetlen ösztönzés helyébe a kizárólag objektív eredményességen alapuló produktivitási pontszám lép. A nyártól élesben induló rendszerben az egyesületek annak figyelembevételével jutnak hozzá a működési alapforrásokhoz és kiegészítő támogatásokhoz, hogy képzésük során hány professzionális labdarúgót nevelnek ki. Az új támogatási rendszerben a női szakág egyesületei és labdarúgói is részt vesznek.

Alaptámogatásban részesül a TAO rendszeren keresztül valamennyi utánpótlás-neveléssel foglalkozó sportszervezet. Ennek mértéke igazodik a sportszervezet méretéhez és szintjéhez (csapatok bajnoki osztálya). Ezzel szemben produktivitási támogatásban kizárólag azon sportszervezetek részesülnek majd, amelyek érdemi mértékben részt vettek profi és/vagy utánpótlás és felnőtt válogatottban szereplő játékos nevelésében. A támogatást pontszámítási rendszer alapján határozza meg a szövetség: minél több, minél magasabb szinten szereplő játékost nevel egy klub, annál magasabb anyagi támogatást kap.

Megmarad ugyanakkor a közelmúltban bevezetett és sikeresnek bizonyult nevelési költségtérítési rendszer, amelyben a klubok egymás felé fizetik a nevelési költségtérítést a profi szerződéssel nem rendelkező játékosok átigazolása során. Ennek célja az átgondolt átigazolási politika, és a nevelőegyesületek képzési munkájának elismerése.

A férfi NB I jövő évi versenykiírása is tartalmazza a korábbi években különböző mértékben alkalmazott, hazai játékosok szerepeltetésének támogatását: az előírás szerint egy csapat legfeljebb tíz külföldi kerettag versenyengedélyét válthatja ki. Az NB II-ben mind a hazai játékosokra, mind a fiatal játékosokra vonatkozó eszközrendszer változatlan marad.

A versenyszabályzat is módosításra került. A profi bajnokságokban félbeszakadt mérkőzések esetében a találkozó fennmaradó részét lehetőleg pótolni kell-e 24 órán belül. Ennél is fontosabb, hogy a később pótolt mérkőzések esetében az újonnan igazolt játékosok is pályára léphetnek. A mérkőzéseket a félbeszakadt állapotot rögzítő módon kell folytatni, így például kiállítás esetén tíz emberrel, cserelehetőség kimerítése esetén a folytatásban azok nélkül.

Szintén változik a szabályzatban, hogy nemcsak egy órával a mérkőzések kezdete előtt, hanem – amennyiben a hazai csapat időben tájékoztatja az érintetteket – a mérkőzés előtti 5-10. perc között, valamint a szünetben is van lehetőség a pálya locsolására.

Az elnökség áttekintette és elfogadta az MLSZ felnőttképzési intézetének hároméves programtervezetét, valamint a felvétel, az oktatás és a vizsgáztatás rendjét. A hagyományos pályaedzői tanfolyamok tartalmi megújulása mellett tovább erősödik a szakedzői képzések kínálata: igény esetén újabb tanfolyamok indulnak az UEFA-akkreditációval rendelkező kapus- és futsaledző-képzésben, a csapatorvos-képzésben, az erőnléti edző, valamint a fizioterapeuta-gyógytornász programban és a pályakarbantartó oktatásban.

A szakemberképzés szélesítésének fontos új eleme a sportigazgatók, valamint klub-ügyvezetők, továbbá a videoelemzők és játékosmegfigyelők számára összeállított képzési program, amelyeket nemzetközi szakemberek és szakanyagok bevonásával bonyolít majd le a felnőttképzési intézet. Azt követően, hogy a meghirdetett programok megfelelő számú és megfelelő tudással rendelkező szakember képzését eredményezik, a szövetség megvizsgálja majd a programok kötelező helyett ajánlott státuszának lehetőségét.

Forrás:
https://szovetseg.mlsz.hu/hir/a-celok-valtozatlanok-meg-tobb-figyelem-az-utanpotlas-nevelesnek