Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre

A válogatott szünet és tizenhárom nap kihagyás után, 2022. november 27-én (vasárnap) 15:00 órától Tiszakécskén lépünk pályára a bajnokság 18. fordulójában.

Talán nem szükséges hangsúlyozni, csupán elegendő a táblázatra pillantani és látható, hogy az előttünk álló mérkőzés létfontosságú, egyben hatpontos is. Igen fontos azért, mert egy újabb győzelemmel – szerencsésebb esetben – végre elmozdulhatnánk a kiesést jelentő pozíciókból, hatpontos azért, mert a Tiszakécske két bajnoki egységgel (19 pont) előttünk jár, így siker esetén biztosan megelőznénk őket is. Ellenkező esetben, tehát amennyiben vereséggel zárnánk a fordulót, akár egy helyet hátrébb csúszhatnánk a tabellán, hiszen hozzánk képest a Kozármisleny is mindössze két bajnoki egység deficittel helyezkedik a 19. helyen. Erre az eshetőségre persze gondolni sem szeretnénk, hiszen csak pozitívan szabad gondolkodni, viszont ami tény, az tény. Tizenhét lejátszott fordulót követően továbbra is igen szoros a táblázat, hiszen a minket érintő 14. és 18. helyek között mindössze három pont, azaz egyetlen mérkőzésnyi a különbség. Ilyen formán egyáltalán nem mindegy, hogy a naptári évben még előttünk álló három mérkőzést (Tiszakécske, Ajka, PMFC) hogyan teljesítjük és milyen állapotban mehetünk a téli szünetre!

Következő ellenfelünk a Tiszakécskei LC győzelemmel kezdte a szezont (Tiszakécske – Mosonmagyaróvár 1-0), aztán vereségek, döntetlenek és néha egy-egy győzelemmel, hozzánk hasonlóan bukdácsoltak a bajnokságban. Az október 30-i Gyirmóttal szemben elszenvedett, idegenbeli 0-1 arányú vereség után edzőváltásra szánták el magukat, így Visinka Ede helyét Klausz László vette át. Az új mester az MTK elleni mérkőzésen debütált a kispadon, amelyen 4-1 arányú vereséget szenvedtek – bár helyzetükben nyilván nem az egyik bajnokesélyest kellett volna legyőzniük. A folytatásban igen fontos győzelmet (2-1) arattak a Szentlőrinc ellen, majd kikaptak Dorogon (4-2), így vereségből érkeznek a 18. játéknapra. Mindent összevetve a Tiszakécske helyzete sem túl rózsás, hiszen 5 győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség, valamint 19 pont birtokában éppen a vonal felett, a 15. helyen állnak, és mindössze több győzelmüknek köszönhetően előzik meg a szintén 19 pontos Kazincbarcikát. Ilyen formán a vasárnapi mérkőzés számukra is hatalmas jelentőséggel bír.

A Tiszakécskei LC a 2020/2021-es NB3-as bajnokság Keleti csoportját toronymagasan megnyerve (94 pont) jutott vissza ismét a második vonalba. Az elmúlt (2021/2022.) idényben, hozzánk hasonlóan 42 pontot gyűjtöttek és csak több győzelmüknek (12) köszönhetően előzték meg a Budafokot (11 győzelem), valamint a Békéscsabát (10 győzelem), ezáltal sikerült elcsípniük a 13. pozíciót. Mivel a bajnoki hajrával és az egész idényben nyújtott teljesítménnyel vezetőségük sem lehetett maradéktalanul elégedett, ezért megpróbálták a keretet úgy alakítani, hogy megállják helyüket ebben az igen veretes másodosztályú mezőnyben. Érkeztek: Geiger Norbert Attila (PMFC), Zamostny Balázs (Nyíregyháza), Horváth Zoltán (DVTK), Szekér Ádám (Haladás), Winkler András (Budaörs), Kiss Norbert (Puskás Akadémia), Antal Botond (Mezőkövesd), Balajti Ádám (Vasas). Ismerős lehet számunkra Vólent Roland, Baráth Bence, valamint Gyurján Bence is, hiszen korábban mindhárman békéscsabai színekben is szerepeltek.

Csapatunk a Soroksár ellen elért 3-1 arányú győzelemnek köszönhetően, szerencsére ismét partiba, ezáltal versenyhelyzetbe került és előttünk a lehetőség, hogy egy jó sorozattal aránylag vállalható pozícióból vonulhassunk téli szünetre. Ehhez mindenképpen győzni kell Tiszakécskén, az utolsó két hazai mérkőzésen pedig további pontokat szükséges gyűjtenünk. Kérdés, hogy korábbi és további sérültjeink milyen állapotba kerülnek a hétvégére, valamint a mérkőző felek közül kinek jött jobban a válogatott szünet, ezáltal ki tudott esetleg jobban regenerálódni, kiben mennyi tűz és akarás maradt még a hátralévő időszakra? Bízunk benne, hogy megfelelőképpen felvértezve és feltüzelve tudunk majd pályára lépni a Bács-Kiskun megyei fürdővárosban! Az utazók névsorát második csapatunk debreceni vendégjátéka minimális mértékben befolyásolhatja majd.

A két csapat egymás elleni mérlege kécskei fölényt mutat, hiszen a másodosztályban már nyolcszor találkozott egymással a két csapat, négy alkalommal alulmaradtunk velük szemben, és mindössze egyszer, 2019. december 8-án – azaz majdnem három évvel ezelőtt – tudtuk őket legyőzni 1-2 arányban. A fennmaradó három mérkőzésen egyébként döntetlen eredmények születtek csakúgy, mint az 1997/1998-as idényben lejátszott két elsőosztályú meccsen is. Utoljára 2022. február 6-án találkoztunk velük, amikor 2-1 arányú kék-sárga győzelemmel végződött a meccs.

Mindkét együttesben lesz eltiltott 5-5 összegyűlt sárga lap miatt, így békéscsabai részről Váradi Ádám, míg tiszakécskei oldalról Erdei Carlo Alex kénytelen kihagyni a vasárnapi összecsapást. Továbbra sem áll a tiszakécskei szakmai stáb rendelkezésére Kalmár Ferenc, valamint Lovas Zsombor is sérüléssel bajlódik.

Klausz László: – Mióta Tiszakécskére kerültem vezetőedzőnek most volt rá lehetőségünk először, hogy együtt dolgozhassunk a csapattal, anélkül, hogy bajnoki meccseket játszanánk egymást követően. Emellett arra is most volt lehetőség, hogy jobban megismerjem a labdarúgóinkat. Így, amolyan mini felkészülést  hajtottunk végre, kemény munkával, de jó hangulatban. Elégedett vagyok a csapattal, bízom benne, hogy a begyakorolt dolgokat ki tudjuk majd vinni vasárnap a pályára. A hátralévő három mérkőzésen győzni szeretnénk!

A Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Róbertet akkreditálta a szövetség. Segítőiként Márkus Tamást és Berényi Ákost jelölték, míg a tartalék játékvezető feladatait Rúsz Márton látja el. Az 1978-as születésű, tapasztalt sporival 2022. május 4-én, a Kisvárda Master Good II. – Békéscsaba 1912 Előre II. 3-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 884 sárga- és 69 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A találkozót élőben (live stream) közvetítjük a helyszínről hivatalos YouTube csatornánkon az MTVA engedélyével, az alábbi elérhetőségen:

https://youtu.be/G_V1qgNbcbw

A tabellát jelenleg a DVTK (37 pont), a PMFC (33 pont), az MTK (31 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Békéscsaba (17 pont), a Kozármisleny (15 pont) és a Dorog (13 pont) próbál elmozdulni.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 18. fordulóját november 26-án (szombat) 13:00 óratól Gyirmót FC Győr – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, november 27-én (vasárnap) 13:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – MTK Budapest, Soroksár SC – Budafoki MTE, BFC Siófok – Credobus Mosonmagyaróvár, Nyíregyháza Spartacus FC – Aqvital FC Csákvár, 15:00 órától PMFC – Szentlőrinc, FC Ajka – Dorogi FC,  Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre, Szombathelyi Haladás – HR-Rent Kozármisleny, valamint ETO FC Győr – DVTK párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Tiszakécske térségében erősen felhős, ködös időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet mindössze 6 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. november 27-én (vasárnap) 15 óra 58 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre – Tiszakécskei LC

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Tiszakécskei LC

1-1 (0-1)

A BELÉPÉS INGYENES!

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. szeptember 24. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Békéscsaba: Bukrán Erik, Szabó Csaba, Albert István, Bora György, Szalai Dániel, Fülöp István, Kitl Miklós, Zvara Levente Mátyás, Hamed Yasin, Máris Dominik, Mikló Roland. Cserék: Babinyecz Balázs, Puskás Gábor, Szabó Zsombor, Varga Tamás Károly, Mágocsi Bence, Tomori Zoltán.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Tiszakécske: Baráth Bence, Oláh Máté, Csáki Róbert, Végső Előd, Farkas András, Vachtler Csaba, Pongrácz Viktor, Szekér Ádám, Geiger Norbert, Vinkler András, Vólent Roland. Cserék: Balajti Ádám, Zamostny Balázs, Kiprich Dávid, Farkas Norbert, Kovács Zsombor, Halasi Péter, Gyurján Bence, Erdei Carlo Alex, Balázs Benjámin.
Vezetőedző: Visinka Ede

 Gólszerzők: Csáki Róbert (6. perc), Fülöp István (86. perc).

 Sárga lapok: Mikló Roland (2. perc), Erdei Carlo Alex (74. perc).

A fehér mezben pályára lépő Békéscsaba kezdte a találkozót. A 2. percben Mikló szerencsétlen belépője ért sárga lapot. A 6. percben egy rossz hazaadás utáni szögletet követően Csáki bólintott a kapuba (0-1). A bekapott gól után nagyobb sebességre kapcsoltak a Lilák és főképp az aktívan focizó Mikló, valamint Fülöp révén több ígéretes támadást is vezettek a széleken. A 17. percben egy nagyszerű kirúgást követően Hamed játszotta tisztára magát és egy az egyben vihette a kapusra a labdát, sajnos Baráth bravúrral védett. A csabai kapu előtt a Bora-Vólent csata látszott kívülről küzdelmesnek, nem kímélték egymást a felek. A 22. percben lesgyanús szituációban Vachtler elé került a labda, de szerencsére Bukrán jól takarta a kaput. A 24. percben Vinklert kellett ápolni Szalai közreműködése után, de némi vizes borogatás után tudta folytatni a játékot. Az első félóra után ismét a vendégek próbáltak meg módosítani az eredményen, és ennek érdekében több támadást is vezettek. A 36. percben ismét Hamed lépett ki a bal oldalon, de beadása nem talált embert. A 42. percben Máris-Szalai összjáték után, ismét a vendég kapusnak kellett jönnie a labdáért.

A félidőben kapus poszton változtatott Brlázs Gábor, így a fiatal Tomori is megkapta a lehetőséget, valamint Szalai helyett Puskás is pályára léphetett. Vendégeink viszont – számolásunk szerint – nyolc helyen is változtattak, így gyakorlatilag minden játékos meccspercekhez juthatott. A 49. percben Fülöp lőtt távolról és a labda csak kicsivel ment fölé. A folytatásban inkább a mezőnyben fociztak a csapatok, nagyobb helyzetet egyik oldalon sem sikerült kidolgozni. Az 55. percben Máris sérült meg, akit Varga váltott, de három percig emberhátrányban játszottunk, míg lehetőség adódott a cserére. A 65. percben hármat is cseréltünk: Mikló, Kitl és Hamed helyett Mágocsi, Szabó, valamint Babinyecz játszhatott a hátralévő időben. A 71. Mágocsi ugorhatott ki, de a kécskei védők sikerrel akadályozták meg a gólszerzésben. A 74. percben egy vendég támadó esett el a büntetőterületen belül, de nem történt szabálytalanság. A szituációt vehemensen firtató Erdei Carlo viszont gazdagabb lett egy sárga cédulával. Nem adtuk fel és minden erőnket mozgósítottuk, gyakorlatilag a tiszakécskei térfélen folyt a játék, aminek meg is lett az eredménye. A 86. percben az igen aktív Mágocsit lökték fel a tizenhatoson belül, a jogosan megítélt büntetőt pedig Fülöp értékesítette magabiztosan (1-1).

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/3208150069499391

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 22. forduló

Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre

2-1 (0-1)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATÁT!

Időpont: 2022. február 6. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Tiszakécskei Városi Sportcentrum

Cím: 6060 Tiszakécske, Szabolcska Mihály utca 42.

Játékvezető: Farkas Tibor

Asszisztensek: Tőkés Róbert, Rózsa Dávid

Tartalék játékvezető: Dolnegó Bálint

Tiszakécske: Holczer Ádám, Végső Előd Zalán, Máté Zsolt, Erdei Carlo Alex, Balázs Benjámin, Kosznovszky Márk, Marsa Levente, Kovács Barnabás, Beliczky Gergő, Farkas Norbert, Kiprich Dávid József. Cserék: Baráth Bence, Halasi Péter, Eke Uzoma, Kalmár Ferenc, Csősz Richárd, Pál András, Lovas Zsombor, Pongrácz Viktor, Simon Márk, Vachtler Csaba, Benke Áron, Farkas András.
Vezetőedző: Visinka Ede

Békéscsaba: Winter Dániel, Farkas Márk, Lukács Raymond Barna, Nikola Pantovic, Szabó Péter, Bor Dávid Ferenc, Váradi Ádám, Király Patrik, Varga Szabolcs, Bora György, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Czinanó Antal Áron, Krnács Richárd, Nagy Sándor, Gránicz Patrik, Zvara Levente Mátyás, Ilyés Tamás, Sipos Gábor, Albert István, Hodonicki Márk, Horváth Péter, Paudits Patrik.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

 Gólszerzők: Lukács Raymond Barna (1. perc), Végső Előd Zalán (72. perc), Kalmár Ferenc (74. perc).

 Sárga lapok: Bor Dávid Ferenc (46. perc), Farkas Márk (46. perc), Váradi Ádám (57.perc), Eke Uzuma (81. perc).

A vendéglátók reményei hamar szertefoszlani látszottak: a lila-fehérek már a legelső percben, Lukács találatával vezetést szereztek. A mérkőzés ezután kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, az első félidőben még egy oldalhálós lövés, valamint egy elhibázott büntető szerepelt az említésre méltó események között.

Utóbbi esemény a 45. percben történt, Kosznovszky buktatása után büntetőt kapott a Tiszakécske, azonban Erdei gyenge lövését Winter könnyűszerrel hárítani tudta. Cserék sora következett, előbb a vendégek, majd pedig a vendéglátók részéről. A 72. és 74. percben két fejesgól esett. Az előbbinél Végső Előd egy kécskei szögletnél a hosszúra érkezett és Winter kapujába bólintott. Az utóbbinál, egy újabb tiszakécskei szöglet után Kalmár Ferenc volt eredményes. A 88. és 89. perc egy-egy helyzetet hozott, de ezeket már nem sikerült gólra váltani, így a végeredmény 2:1 lett.

Visinka Ede: –  A csapatunk nagyon egyben van, a kohézió óriási. Az edzőtáborban nagyon összekovácsolódott a gárda és ez kijött a pályán is. Nem veszítettük el a hitünket, annak ellenére, hogy a Békéscsaba hamar megszerezte a vezetést. Utána volt még egy malőr, kihagytuk a tizenegyest, de nagyon örülök, hogy végig hittünk a fordításban. Az öltözőben is alig kellett valamit mondanom, éreztem a fiúkon, hogy mindent megtesznek majd a győzelemért. Az életben maradásunk múlott ezen a meccsen. Nagyon derűlátó vagyok a jövő tekintetében. 

Schindler Szabolcs: –  Nagyon jól kezdtük a mai mérkőzést, aztán indokolatlanul magunkra húztuk a hazai csapatot. Nem értettem, hogy miért adtuk át a területet. A félidőben átszerveztük a csapatot és lehetőségeink is megjöttek, de sajnos két elkerülhető gólt kaptunk rögzített helyzetekből. El kell ismernem, hogy a hazai csapat kockáztatása bejött, mindent megtettek a győzelemért. Nagyon csalódott vagyok, mert győzni szerettünk volna. Ez sajnos nem sikerült.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/950766442225531

Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2022. február 6. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Tiszakécske, Városi Sportközpont

Cím: 6060 Tiszakécske, Szabolcska Mihály utca 42.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATÁT!

Belépőjegy információk:

A vendég belépőjegyek egységesen 1.000,- forintba kerülnek, gyermekeknek 14 éves kor alatt ingyenes a belépés.

A jegyértékesítés a helyszínen történik és a vendég pénztár 13:00 órakor nyit. Online módon történő jegyvásárlásra nincs lehetőség. A belépők váltásához nem szükséges klubkártya, valamint 14 éves kor alatt ingyenes a belépés.

A biztonsági szolgálat kizárólag fényképes igazolvánnyal rendelkező szurkolókat enged majd be, így kérik hogy a személyazonosításra alkalmas dokumentumokat készítse elő!

A békéscsabai drukkerek a Strand utca felőli műfüves sportcsarnok parkolójában tudnak parkolni és a vendég pénztárnál megváltani jegyüket. A tiszteletjegyek szintén itt vehetők át az előre leadott lista alapján, a szükséges okmányok bemutatásával, birtokosaik az “A” (kék) és a “B” (sárga) fedett vendégszektorban tudnak helyet foglalni.

A VIP vendégek a főkapun tudnak behajtani és a számukra kialakított parkolóban parkolni.

Stadion:

Térkép:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Beharangozó: Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre

A lehengerlő tavaszi rajt után joggal reménykedhetünk a hasonló folytatásban, hiszen 2022. február 6-án (vasárnap) 14:00 órától Tiszakécskén lép pályára csapatunk a bajnokság 22. fordulójában.

Bár a két csapat egymás elleni összesített mérlege nem feltétlenül támasztja alá várakozásainkat, ettől függetlenül vendéglátóink számára nem kezdődött jól a 2022-es év sem és továbbra is a sereghajtó pozíciót foglalják el, így a papírforma szerint talán inkább mi vagyunk az esélyesebbek. Következő vendéglátóink sorsa leginkább egy mérleghinta mozgására hasonlít: egyszer fent, egyszer lent. A 2017/2018-as idényben még Duna Aszfalt TVSE néven megnyerték az NB III. Közép csoportját, majd a 2018/2019-es szezonban a 15. pozícióban végeztek a Merkantil Bank Ligában. Ekkor már úgy tűnt, hogy megvetették lábukat az NB II-ben, de a 2019/2020-as bajnokságban a kiesést jelentő 18. helyen zártak. A 2020/2021-es NB III. Keleti csoportban a cél az azonnali visszakerülés volt számukra, amit maradéktalanul teljesítettek is, hiszen 94 pontot gyűjtve nyerték meg a bajnokságot. A 2021/2022-es kiírásban azonban eddig nem termett számukra túl sok babér, hiszen az egész bajnokságot a kiesést jelentő helyek egyikén töltötték, amely azért az álmoskönyv szerint sem jelent túl sok jót. Mérlegük 21 forduló teljesítése után mindössze 4 győzelem, 3 döntetlen és 14 vereség, mely 15 bajnoki egységgel és mínusz 21-es gólkülönbséggel párosul. A rengeteg kapott gól (41), több mint kétszerese a szerzett találatoknak (20), amiből a szakértők könnyen levonhatnak bizonyos konzekvenciákat. Többször is beleszaladtak nagyobb verésekbe (Tiszakécske – Nyíregyháza 1-4, Budaörs – Tiszakécske 3-0, Ajka – Tiszakécske 5-1, Siófok – Tiszakécske 4-1), úgyhogy számos dolgon el kellett gondolkodniuk a téli szünetben.

A gondolkodás aztán tettekben is megnyilvánult, hiszen a felkészülési időszakban tisztességes jövés-menést figyelhettünk meg. Érkezett: Máté Zsolt (Újpest), Marsa Levence (Kecskemét), Halasi Péter (Vác), Kosznovszky Márk (MTK), Balázs Benjámin (MTK). Sérülésből visszatért: Kalmár Ferenc, Beliczky Gergő, Simon Márk, Kiprich Dávid. Távozott: Horváth Attila, Horváth Adrián, Gréczi Gábor, Galacs Erik, Szalay Szabolcs, valamint Heffler Norbert és az átigazolási szezonnak még közel sincs vége. Ahogy sok más csapat is megküzdött a betegségekkel és sérülésekkel, a Tiszakécske sem volt ez alól kivétel, így a betervezett felkészülési mérkőzéseik közül csak egyet sikerült tető alá hozniuk: ETO FC – Tiszakécskei LC 2-3, a Kecskemét és a Gyirmót II. ellen tervezett meccsek elmaradtak.

Ahogy bevezetőnkben említettük a két mérkőző fél közös egyenlege érdekes módon inkább vendéglátóink felé billenti a képzeletbeli mérőeszköz nyelvét. Az első osztályban két döntetlent olvashatunk ki a statisztikákból, míg a második vonalban 3 tiszakécskei győzelem és 3 döntetlen mellett, mindössze egyetlen békéscsabai sikert találunk 2019. december 8-án, Duna Aszfalt TLC – Békéscsaba 1912 Előre 0-1.

A Békéscsaba keretében színes lapok miatt nem lesz eltiltott, a hazai együttesben viszont Zádori Krisztiánnak kell kihagynia a vasárnapi mérkőzést, hiszen az előző Nyíregyháza elleni mérkőzés 40. percében kiállították. Vendéglátóink keretéből ismerős lehet számunkra Gyurján Bence és Baráth Bence neve is, hiszen korábban Békéscsabán is szerepeltek.

A hazai csapat győzelme esetén továbbra is a kiesést jelentő utolsó helyen állna, hiszen a 19. pozíciót elfoglaló Szolnok előnye négy pont velük szemben. A Békéscsaba egy újabb siker esetén akár további pozíciót foghatna a táblázaton, persze ez függ a szintén 24 ponttal bíró Ajka és Szentlőrinc eredményeitől is, de mindenképpen zárkózhatnánk az első tíz helyezés felé. A bajnoki táblázat továbbra is igen sűrű, hiszen a 11. és 16. helyek között mindössze három pont, tehát egyetlen mérkőzésnyi a különbség, így adott esetben akár egyetlen felvonás után is teljesen megváltozhat a sorrend.

Schindler Szabolcs: – Nagyon fontos volt a jó kezdés, hiszen tavaly kevés meccset nyertünk hazai pályán, a Dorog elleni győzelem pedig hatványozottan jót tett a csapatnak. Tudjuk, hogy vasárnap nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a jelenlegi Tiszakécske sokkal előrébb tart játékban, mint ahogy a bajnoki táblázaton elfoglalt pozíciója mutatja. Rosszul kezdték a szezont, de Visinka Ede érkezésével stabilizálódott a helyzet és több bravúros eredményt is elértek. Hazai pályán kifejezetten veszélyesek, úgyhogy nem lesz könnyű pontot vagy pontokat szerezni. Jövő héten sűrűsödik a program, hiszen szerdán egy kupameccs következik, aminek nagyon örülök, hiszen azt jelenti, hogy még versenyben vagyunk. Remélem, hogy bravúrt tudunk majd végrehajtani, ami nagyon jó lenne és korábban is volt már példa erre. Minden játékos lehetőséget kap majd, így bizonyíthatják, hogy lehet rájuk számítani – akik kevesebbet játszottak eddig, szerdán meg tudják mutatni tudásukat. Biztos, hogy lesznek majd változások a keretben, de azért van itt mindenki, hogy segítse a klubot.

Visinka Ede: – A Nyíregyháza elleni mérkőzést igyekeztünk minél hamarabb elfelejteni. Zádori jogtalan kiállítása után játékosunkat felmentette az MLSZ, viszont sajnálatos hír, hogy azóta Krisztián egy edzésen megsérült. Egyelőre nem tudjuk, hogy milyen hosszú kihagyás vár rá. Hiányzónk még Oláh Máté, aki jelenleg rehabilitációját végzi. Gréczi Gábor és Gyurján Bence pedig ma edzett együtt ismét a kerettel, továbbá Kalmár Ferenc is újra egészséges. Nagyon nehéz meccs vár ránk, hiszen a Békéscsaba egyre jobb formába lendül. Schindler Szabolcsot jól ismerem, kiváló edzőnek tartom, már látszik a csapatán a keze munkája. Viszont a mi csapatunk alkalmas arra, hogy győzzünk a hétvégén. Annak ellenére, hogy még nem vagyunk száz százalékos állapotban. Ahogy azt mindig elmondom, nekünk minden mérkőzés élet-halál harc! Szeretném hangsúlyozni, hogy nagy szükségünk van a szurkolóinkra. Nélkülük nagyon nehéz, velük viszont meglehet a bentmaradás!

A Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Farkas Tibort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Tőkés Róbertet és Rózsa Dávidot jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Dolnegó Bálint látja el. Az 1983-as születésű sporival 2021. november 28-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE 1-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 672 sárga- és 41 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 22. fordulóját február 5-án (szombat) 17:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budafoki MTE, február 6-án (vasárnap) 14:00 órától Dorogi FC – III. ker. TVE, Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre, Szentlőrinc – ETO FC, Budaörs – PMFC, Soroksár SC – Szolnoki MÁV FC, 17:00 órától FC Ajka – Kecskeméti TE, DVTK – BFC Siófok, Aqvital FC Csákvár – Vasas FC, valamint február 7-én (hétfőn) 20:00 órától Szombathelyi Haladás – Nyíregyháza Spartacus FC párosításokban rendezik meg.

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a DVTK (43 pont) és a Vasas (42 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Budafok, Szolnok és a Tiszakécske foglalják el.

Az előrejelzés szerint Tiszakécske térségében erősen felhős, szeles időjárás várható, de a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. február 6-án (vasárnap) 16 óra 54 perckor nyugszik.

Az összecsapást hivatalos YouTube csatornánkon élőben közvetítjük a helyszínről, az MTVA engedélyével.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: