Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Új vezetőedzővel és talán újult erővel is fogadjuk 2021. szeptember 12-én (vasárnap) 17:00 órától a Soroksár SC együttesét a Merkantil Bank Liga 2021/2022-es szezonjának 7. fordulójában Békéscsabán, a Kórház utcai Stadionban.

A válogatott szünet után ismét sűrűsödik a menetrend a Lilák számára is, hiszen vasárnap-szerda-szombat ritmusban következnek a tétmérkőzések. A programot ilyen formán egy hosszú ajkai túra is színesíti, így Schindler mesternek mindenféle átmenet nélkül, gyakorlatilag egyik meccsből a másikba kell vezetnie csapatunkat. Ráadásul rögtön az első összecsapás hatalmas téttel bír, hiszen a Soroksár és a Békéscsaba is pontazonossággal (3-3 pont) a táblázat kieső pozícióit foglalja el. Igen nagy jelentősége lehet annak, hogy ebből a helyzetből melyik csapat tud elmozdulni és ki tudja maga mögött hagyni a rossz idénykezdést. Mindkét együttes nyeretlen, így a siker ízét ebben az idényben még egyik fél sem érezte, így igazából egy döntetlen eredmény sem húzna ki sem minket, sem következő ellenfelünket a gödörből. A pontok szerzésére óriási szükségünk van, hiszen a veszélyzónából másképp nem lehet elmozdulni, ehhez pedig gól, de inkább gólok szükségeltetnek. Sem a statisztika, sem a papírforma nem áll mellettünk, csakis magunkban és az új impulzusok esetleges jótékony hatásaiban, na meg szurkolóinkban, ezzel együtt a hazai pálya előnyében bízhatunk!

A két mérkőző fél eddigi mérlege igen hasonló, különbség csupán gólarányban van, amely a Békéscsaba neve mellett kettővel jobb. Sovány vigasz, hiszen a Soroksár mindig kellemetlen ellenfél, így függetlenül attól, hogy a Kórház utcában lépünk pályára, igen nehéz kilencven perc elé nézünk. Ráadásul – ahogy azt néhány sorral feljebb már említettük -, a meccstörténelem sem áll mellettünk, hiszen az egymás ellen eddig lejátszott tizenegy mérkőzésből öt alkalommal a fővárosiak győztek, a három döntetlen és három csabai siker mellett. Legutóbb 2021. február 21-én találkoztunk a Soroksárral, amikor 2-0 arányban legyőztek minket, békéscsabai sikernek (1-0) viszont csak régebben, 2019. november 10-én örvendhettünk utoljára. Egy szó, mint száz ránk férne a győzelem, hiszen ez lehet az egyetlen gyógyír ahhoz, hogy megkezdhessük a felzárkózást és elmozduljunk klubunkhoz méltatlan pozícióból. Ehhez azonban nem csak új benyomásokra, érzésekre van szükség, hanem százszázalékos teljesítményre azoktól is, akik a labdát terelgetik a pályán! Nem lehet semmiféle kifogás és apelláta, hiszen ezúttal csakis a győzelem fogadható el – ellenkező esetben sajnos még mélyebbre süllyedhetünk.

Következő vendégeink eddigi nem túl fényes szereplését (3 döntetlen, 3 vereség és 3 pont) nem tisztünk elemezni, annyi viszont biztos, hogy keretük valamilyen szinten átalakult. Távozott: Orosz Márk, Gárdos András (abbahagyta), Erdélyi László, Derekas Zoltán. Érkezett: Lőrinczy Attila (Budafok), Ladányi Gergő (profi szerződést kapott), Kovác Alan (Kazincbarcika), Ternován Patrik (Tiszakécske), Nagy Olivér (FTC – kölcsönbe), Orosz Marcell (FTC – kölcsönbe), Haris Attila (DVSC), Damir Redzic (FTC – kölcsönbe). Ismerős lehet Hudák Martin neve, aki korábban Békéscsabán is szerepelt.

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs eltiltott, így ebből a szempontból egyik mesternek sem szükséges átszerveznie a dolgokat. Sérültekről – Babinyecz Balázs kivételével – szerencsére nem tudunk beszámolni, tehát gyakorlatilag mindenki rendelkezésre áll.

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC mérkőzés játékvezetőjeként Veizer Rolandot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Horváth Róbertet és Szilágyi Norbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Szilágyi Sándor látja el. Az 1979-es születésű tapasztalt sporival 2021. április 7-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár 1-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 1.036 sárga- és 72 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 7. fordulóját szeptember 12-én (vasárnap) 16:00 órától III. ker. TVE – Budaörs, Nyíregyháza Spartacus FC – FC Ajka, Dorogi FC – Szombathelyi Haladás, Budafoki MTE – Tiszakécskei LC, 17:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC, PMFC – Aqvital FC Csákvár, Szolnoki MÁV FC – Vasas FC, Kecskeméti TE – BFC Siófok, Szeged Csanád Grosics Akadémia – Szentlőrinc, valamint 20:00 órától WKW ETO FC Győr – DVTK párosításokban rendezik meg.

A táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a Nyíregyháza (14 pont) és a Dorog (12 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Békéscsaba, Soroksár, Tiszakécske foglalja el.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős időjárás és 29 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható, de helyenként záporok is előfordulhatnak. A Nap 2021. szeptember 12-én (vasárnap) 19 óra 03 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Időpont: 2021. szeptember 12. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. A hazai pénztárak 15:00 órakor, a vendég pénztár 16:00 órakor nyit. A fizetés készpénzzel vagy bankkártyával egyaránt lehetséges.

A büfék 18:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a védettségi igazolvány (plasztik kártya) fogadható el, az oltási igazolás és/vagy bármilyen más dokumentum NEM! Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a fehér, papír alapú oltási igazolást nem áll módunkban elfogadni.

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Bár azok számára, akik védettségi igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadion területén is.

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

A rendelet részletei az alábbi címen érhetők el:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/0012eabbdd41b625420afff9c09cd0672e477457/megtekintes

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 17. forduló
A bejegyzések automatikusan frissülnek!
Békéscsaba 1912 Előre
3
Soroksár SC
1
0'
Békéscsaba: Krnács Richárd, Farkas Márk, Kitl Miklós, Zvara Levente Mátyás, Ilyés Tamás, Mikló Roland, Fazekas Lóránt, Czékus Ádám, Bora György, Horváth Péter, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Bukrán Erik, Lukács Raymond Barna, Váradi Ádám, Mágocsi Bence, Hodonicki Márk, Hamed Yasin, Szabó Csaba, Talpalló Norbert Lajos. Vezetőedző: Brlázs István Gábor
0'
Soroksár: Holczer Ádám, Kékesi Alexander Richárd, Lőrinczy Attila, Hudák Martin, Valencsik Dávid, Haris Attila, Lovrencsics Balázs, Króner Martin, Csontos Dominik Zoltán, Halmai Ádám, Lisztes Krisztián. Cserék: Major Barnabás, Lipcsei Krisztián, Hajdú Roland Gábor, Köböl Krisztián Milán, Pintér Dominik, Redzic Damir, Hegyi Péter, Erdélyi László. Vezetőedző: Lipcsei Péter
0'
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, fehér szerelésben a vendég csapat. A hazai csapat kezdte a találkozót.
10'
Czékus két jó csel után Ilyéshez passzolt, aki 18 méterről a bal kapufa mellé csavarta a labdát.
15'
Lőrinczy küldte rá a labdát jó 30 méterről, de mellé ment.
18'
Mikló cselezte be magát a kapu előterébe, de 17 méteres lövése éppen csak elkerülte a vendégek kapuját.
22'
Ilyés kapott forintos labdát, majd 2 csel után kilőtte a bal alsó sarkot.
23'
Czékus csapott le egy röviden hazagurított labdára, amit a hosszú sarokba lőtt.
27'
Mikló remek cselek után Ilyéshez játszott, aki Puskást hozta helyzetbe, felső sarkos lövését Holczer bravúrral hárította.
31'
Czékus indítását Kitl kapásból kapu mellé küldte.
34'
Lisztes két jó csel után, 18 méterről jobbal a kapu mellé durrantott.
41'
Kényszerű csere csapatunknál: Farkas Márk - Szabó Csaba
42'
Vendég szöglet után a kipattanó labdát Hudák lőtte jó 20 méterről kapura, de lövése a kapufán csattant.
45'
A játékvezető 2 percet hosszabbít.
45'
Szöglet után a kipattanó labdát Csontos jobb lábbal a kapun fölé vágta.
45'
2-0
46'
Elkezdődött a második félidő, a vendégek indították útjára a labdát.
46'
Hármas csere a vendégeknél: Halmai Ádám - Köböl Krisztián, Lisztes Krisztián - Redzic Damir és Haris Attila - Hajdú Roland.
49'
Redzic Damir góljával szépítettek a vendégek.
52'
Lovrencsics kapott középen egy jó átadást, középről leadott lövését Krnács bravúrosan lábbal hárította.
54'
Lőrinczy Attila 25 méteres szabadrúgása a hazai kapu fölé szállt.
59'
Újra Lovrencsics került jó helyzetbe, de lövése kipattant Boráról.
61'
Mikó Roland - Hodonicki Márk, Ilyés Tamás - Hamed Yasin és Czékus Ádám - Zalpalló Norbert
63'
Talpalló Norbert
67'
Csontos Dominik
77'
Redzic futott el a bal szélen, beadását Lovrencsics rosszul kezelte le, odalett a helyzet.
78'
Talpalló futott el a jobb szélen, éles beadását többen is elvétették, így a labda akadálytalanul hagyta el a játékteret.
81'
Puskás Gábor - Váradi Ádám
82'
A frissen beállt Váradi 22 méterről bal lábbal hatalmas lövést zúdított a vendég kapu jobb oldalába.
83'
Váradi Ádám
85'
Lőrinczy Attila - Erdélyi László
88'
Kitl elé pattant a labda, aki hatalmas lövést eresztett az ellenfél kapujára, de Holczer a mezőnybe öklözte a labdát.
90'
A játékvezető 2 percet hosszabbít.
91'
Szöglet után Lovrencsics fejelt a hazai kapu felé, de Krnács a helyén volt.
93'
3-1

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 7. forduló
A bejegyzések automatikusan frissülnek!
Békéscsaba 1912 Előre
2
Soroksár SC
3
0'
Krnács Richárd, Farkas Márk, Nagy Sándor, Szabó Péter, Király Patrik, Mikló Roland, Sipos Gábor, Varga Szabolcs, Bora György, Horváth Péter, Paudits Patrik. Cserék: Winter Dániel, Laky László, Kitl Miklós, Gránicz Patrik, Mészáros Márk, Lukács Raymond Barna, Nikola Pantovic, Máris Dominik, Fazekas Lóránt, Kovács Ádám Tibor, Albert István, Puskás Gábor Sándor . Vezetőedző: Schindler Szabolcs
0'
Varga Ádám Gábor, Lőrinczy Attila, Hudák Martin, Ternován Patrik, Csernik Kornél Bonifác, Pászka Lóránd, Gyömbér Gábor, Lovrencsics Balázs, Kovác Alan, Nagy Olivér Zoltán, Valencsik Dávid. Cserék: Major Barnabás, Kópis Róbert, Lipcsei Krisztián, Ladányi Gergő, Magyari Szilárd, Redzic Damir, Orosz Marcell Pál. Vezetőedző: Lipcsei Péter
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, sárga szerelésben a vendég csapat. A hazai csapat kezdte a találkozót.
5'
Egy kicsiben elvégzett szöglet után Kovác előtt adódott hatalmas lehetőség.
7'
Paudits célozta meg a bal alsó sarkot, Varga kapusnak nagyot kellett nyújtóznia, hogy elérje a labdát.
10'
Mikló indult hosszan, az alapvonalról középre gurította a labdát, Paudits érkezett és védhetetlenül vágta az ellenfél hálójába.
17'
Hudák Martin szánta el magát lövésre mintegy 30 méterről, de a labda érintés nélkül, a kapu mellett hagyta el a pályát.
18'
Szép összjáték után Hudák lőtt, a labda a hálóban kötött ki.
23'
Csernik Kornél
26'
Farkas Márk - Albert István
27'
Hudák Martin
34'
Egy ívesen belőtt labdára Csernik Kornél érkezett és fejjel megverve védőjét, megszerezte csapata számára a vezetést.
40'
A sokadik vendég szöglet, a csabai védők azonban tisztáztak.
42'
Hazai szabadrúgás 28 méterről, Szabó lövését védte a vendég kapu.
45'
Király szögletét Horváth fejelte mellé.
45'
1-2
46'
Elkezdődött a második félidő, a vendégek indították útjára a labdát.
47'
Király szabadrúgását szögletre fejelték a soroksári védők.
48'
Hudák lövésébe Király tette bele a lábát, szöglet lett belőle.
50'
Paudits próbált megiramodni, de győzött a túlerő.
54'
Újabb Király szöglet, de Lovrencsics tisztázott.
55'
Horváth lőtt laposan és a labda a kapus mellett gurult a hálóba.
56'
Kovac Alant kellett ápolni.
61'
Szabó Péter - Nikola Pantovic és Paudits Patrik - Lukács Raymond
67'
A vendég csapat újra átvette a vezetést, Lőrinczy Attila a gólszerző.
70'
Nagy Olivér Zoltán - Redzic Damir
71'
Király Patrik - Máris Dominik és Varga Szabolcs Kitl Miklós
74'
Ternován Patrik
76'
Nagy Sándor
80'
Áll a játék, több soroksári játékosnak is egészségügyi problémája merült fel.
82'
Pantovic lőtt fölé-mellé.
83'
Ternován ugrott ki és került hatalmas helyzetbe, Krnács védésének köszönhetően nem változott az eredmény.
86'
Nagy Sándor beívelését húzta le Varga kapus.
88'
Máris lövésébe lépett bele egy vendég védő.
90'
A játékvezető 3 percet hosszabbít.
92'
Kovác Alan - Ladányi Gergő
94'
2-3

Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 25. forduló

Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

2-0 (1-0)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. február 21. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Szamosi Mihály Sporttelep

Cím: 1239 Budapest, Haraszti út 26.

Játékvezető: Zám Zsolt

Asszisztensek: Bede Tamás, Mohos Milán

Tartalék játékvezető: Görög Márió

Soroksár: Szécsi Gergő, Hudák Martin, Gárdos András, Ramadan Ammar, Csernik Kornél Bonifác, Pászka Lóránd, Lovrencsics Balázs, Takács Zsolt Zsombor, Derekas Zoltán, Korozmán Kevin, Valencsik Dávid. Cserék: Abu Attila, Ladányi Gergő, Szerető Krisztofer, Kópis Róbert, Orosz Márk, Magyari Szilárd, Bene Marcell, Tóth Dominik Bence, Erdélyi László.
Vezetőedző: Lipcsei Péter

Békéscsaba: Uram János, Nagy Sándor, Kitl Miklós, Szabó Péter, Máris Dominik, Király Patrik, Fazekas Lóránt, Kovács Ádám Tibor, Lukács Raymond Barna, Bora György, Horváth Péter. Cserék: Krnács Richárd, Gránicz Patrik, Pap Szabolcs, Ilyés Tamás, Babinyecz Balázs, Tóth Bence, Styecz Bence, Sipaki Patrik Martin, Kasik Ákos.
Vezetőedző: Preisinger Sándor

 Gólszerzők: Valencsik Dávid (14. perc), Korozmán Kevin (70. perc) .

 Sárga lapok: Kitl Miklós (39. perc), Derekas Zoltán (40. perc), Király Patrik (41. perc), Preisinger Sándor (59. perc), Gránicz Patrik (66. perc), Takács Zsolt Zsombor (66. perc), Máris Dominik (82. perc).

A vasárnapi találkozón a hazaiaknál hiányzott két rutinos védő, Gengeliczki Gergő és Gyömbér Gábor. A kezdő csapatban szerepelt a soroksáriaknál két korábbi békéscsabai labdarúgó, a védő Valencsik Dávid és a középpályás Hudák Martin. A lila-fehéreknél az eltiltott Paudits Patrik mellett, sérülés miatt nem volt a keret tagja, Hursán György, Mészáros Márk, Pilán Márkó, Hodonicki Márk és Farkas Márk.

Az első percekben lendületes volt az Előre, többet birtokolta a labdát. A 3. percben Szécsi kapus mentett Lukács elől az ötösön belül. A 9. percben jobb oldali hazai beadás után, Derekas fejese a csabai kapu mellé szállt. A 14. percben Valencsik Dávid vezetéshez juttatta csapatát. Négy perccel később Lukács közeli bombáját, Szécsi vetődve kiütötte a jobb kapufa elöl. A 22. percben csabai védelmi zavar után Ramadan emelése a kapu fölé szállt. A hazaiak támadtak veszélyesebben, a 29. percben Gárdos beadása után Korozmán fejelt hat méterről, Uram vetődve kiütötte a labdát. A 33. percben Csernik lövését bravúrral hárította a lila-fehérek hálóőre. Nagy csata folyt a pályán, a fővárosiak agresszíven játszottak, a csabaiak felvették a kesztyűt. A félidő hajrájában a játékvezető három perc alatt három sárga lapot is kiosztott. A 43. percben Hudák lövése kerülte el a vendégek kapuját.

A szünetben Preisinger Sándor mindkét csatárát lecserélte, Lukács Raymond helyére Gránicz Patrik, Kovács Ádám helyére Styecz Bence állt be. Az 51. percben Gárdos lövését védte Uram. Az 56. percben Styecz labdájával Máris ugrott ki a leshatárról, elrúgta a labdát Szécsi kapus mellett, de a visszafutó Takács a gólvonal elől becsúszva menteni tudott. Egy perccel később Csernik került nagy helyzetbe, de lövés helyett passzolni akart és Lovrencsics elől Bora kivágta a labdát. A 62. percben Csernik nagy helyzetben hibázott. Támadott a vendégcsapat, több szögletet is rúghatott, ám egy csabai sarokrúgást követően a 70. percben gyors kontrából megszerezte második gólját a Soroksár, ezzel eldőlt a találkozó sorsa.

A színes lapok további sajnálatos hozadéka, hogy Király Patrik és Máris Dominik is kipontozódott a következő bajnokira, így a Dorog elleni hazai mérkőzést legfeljebb a lelátóról szemlélhetik. Továbbra sincs könnyű helyzetben csapatunk, hiszen mind a sérülések, mind pedig a folyamatos eltiltások miatt gyakorlatilag az idényben még nem tudtunk teljes kerettel kiállni.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/3812056965544627

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube Fotók

Jegyzőkönyv