Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szeged 2011

Az utolsó előtti fordulójához érkezett a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es őszi szezonja, amikor a Békéscsaba 1912 Előre a Szeged 2011 együttesét fogadja a megyei El Clásico-n.

promo_elore_szeged_web

A rangadó fényében készült mindkét résztvevő fél a héten, hiszen egy győzelem esetén a Lilák akár a dobogót is megtámadhatnák, a Szeged 2011 pedig zárkózhatna az élmezőnyhöz. A hétfői pihenőnap után kedden délután kezdték meg munkájukat labdarúgóink és a szokásosnak nevezhető repertoárt felvonultatva, a már bevált stratégiával tréningeztek a vasárnapi bajnokira. Szombaton délután videózással és átmozgató edzéssel fejeződtek be az előkészületek. Vasárnapra már csak egy rövidebb taktikai értekezlet és a játékoskeret kihirdetése maradt.

A két együttes 2011. óta összesen nyolcszor találkozott egymással, utoljára éppen Békéscsabán, 2015. május 16-án gólnélküli döntetlen születetett, de egy hasonló eredménnyel – a jelenlegi helyzetben – valószínűleg senki sem lenne elégedett. Szokták mondani: a számok nem hazudnak és bízunk benne, hogy a matek ezúttal is a mi oldalunkon áll, hiszen következő vendégeink az utóbbi hat évben egy alkalommal sem tudtak győzedelmeskedni. Persze, nem azon múlik egy-egy mérkőzés végkimenetele, hogy ki tud jobban számolni… de mégis maradjunk még egy kicsit a statisztikánál. A szegediek 18 lejátszott forduló után a táblázat 10. helyét foglalják el, mérlegük 7 győzelem, 5 döntetlen és 6 vereség, amely 26 bajnoki pontot jelent. Az előző héten kétperces rövidzárlat okozta a Szeged 2011-Grosics Akadémia vesztét a Sopron elleni mérkőzésen (1-2). Hiába vezettek Germán Tamásék és szerettek volna javítani a kisvárdai vereség (1-0) után, mégis pont nélkül maradtak.

Az előző idényben 10. helyen végzett Klausz László legénysége, így az átigazolási szezonban igyekeztek lehetőségeik szerint minél jobban megerősíteni a csapatot.

A 22 éves Jagodics Bence fiatal kora ellenére több nagyobb csapatnál is megfordult. Új klubjában, a Szeged 2011-nél belső védőként kell helytállnia a 2016/17-es szezonban.

A Szeged 2011-Grosics Akadémia új igazolásai között szerepel az a Balogh Gusztáv, aki 17 évesen kapott lehetőséget, hogy a felnőtt keret tagja legyen. A fiatal labdarúgó jelenleg a teljes NB I-es és NB II-es mezőny legfiatalabb játékosa.

Egy 23 éves kapussal is bővült a Szeged 2011 kerete. Molnár Péter az előző szezonban az NB III. Közép csoportját megnyerő Kozármislenytől érkezett.

Újra a Szeged 2011 színeiben szerepel az elmúlt fél évet Dabason, kölcsönben töltő Geiger Norbert. A 23 éves futballista szélső középpályás poszton erősíti az együttest.

A 22 éves Farkas Aurél a Ferencváros második csapata után a Szeged 2011-ben folytatja pályafutását.

Viszonylag későn csatlakozott a kerethez az Ajkáról érkezett középpályás, így különösen fontos volt számára, hogy jól sikerüljön a bemutatkozás, és bizonyítsa a szakmai stáb számára, hogy lehet rá számítani. Horváth Attila szerint a csapatot leginkább a fegyelmezettség jellemzi.

Mindenképp érdemes különös figyelmet szentelni Zádori Krisztánnak, aki vendégeink ügyeletes gólfelelősének mondható – hiszen a szezonban már 5 bajnoki találatnál jár.

Csapatunk az elmúlt három fordulót 7-0-ás gólkülönbséggel és újabb 9 pont begyűjtésével teljesítette. A győzelmi sorozat mindenképp meggyőző és bizakodásra ad okot. Ám vezetőedzőnk jól tudja, hogy a túlzott magabiztosság nem vezethet eredményre. Az egészséges önbizalom és határozottság, a csapategység és a jó hangulat egyaránt pozitív hatásokkal járhat – de csak akkor, ha mindenki megfelelőképpen és százszázalékos erőbedobással dolgozik továbbra is. Egyéni hibák, rövidzárlat és figyelmetlenség ezen a szinten már nem megendedhető. A tét tehát nem kicsi, mivel egy újabb győzelemmel akár már az érmes pozíciók valamelyikét is elcsíphetnénk. A Békéscsaba mérlege a 19. forduló előtt 32 pont, 10 győzelem, 2 döntetlen és 6 vereség, így mindössze három ponttal vagyunk lemaradva a jelenlegi éllovas Soroksár mögött.

Zoran Spisljak: – Igazi rangadó előtt állunk. Ha lehet Békéscsabán nagy derbi, akkor ez biztosan az lesz. Nem gondolkozunk azon, hogy mi történt a múltban, mi volt az utolsó mérkőzés eredménye – hiszen azóta sok minden megváltozott. Minden játékosnak érezni kell, hogy mit jelent ez a meccs – úgyhogy nagy izgalommal és lelkesedéssel várjuk. Az őszi szezon végén mindenki előtt ott a lehetőség, hogy megmutassa mit tud és mennyire jó focista. Csak a győzelmet tartom maradéktalanul elfogadható eredménynek, így ennek érdekében minden lehetséges dolgot meg kell tennünk. Szervezetten, okosan kell játszanunk és bízom benne, hogy a felkészülés eléri a célját és újabb három pont birtokában várhatjuk a szezonzáró fordulót. Sérültjeink, eltiltottunk nincs – így jelen pillanatban mindenki bevethető.

Klausz László: – A szerdai elemzésen megbeszéltük, hogy az első 15 mérkőzésen jól teljesítettünk, de ez a legutóbbi hónap nem úgy sikerült, ahogy akartuk. De nincs vége ennek a bajnokságnak, sőt még ennek az évnek sem. Megbeszéltük részletesen, mi hogy történt. Ezt az elkövetkezendő két meccset a Békéscsaba és a SZEOL ellen kiemelném ebből a fél éves bajnokságból. Ez a két találkozó presztízs meccs lesz, úgyhogy itt olyan energiákat kell felszabadítani, amivel győzni tudunk, illetve sikeresek leszünk, aztán majd ráérünk pihenni.

A mérkőzés játékvezetőjeként ezúttal Radványi Ádám került kijelölésre. Az 1983-as születésű sporival utoljára 2016. július 31-én találkozhattunk, a Cegléd elleni, idegenbeli meccsen. A sípmester eddigi pályafutása alatt összesen 514 sárga- és 50 darab piros lappal "jutalmazta" az arra érdemeseket. Segítőiként Pápay Zoltán és Máyer Gábor, tartalék játékvezetőként pedig Csontos Dávid végezheti majd feladatát. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Vasárnap gyengén felhős, csapadéktól mentes időjárás várható, -7 és +4 Celsius fok közötti hőmérséklettel. A kezdési időpontra való tekintettel érdemes melegen öltözni, ha vasárnap délutáni elfoglaltságnak a szurkolást választják.

A forduló ezúttal sem szegénykedik majd izgalmakban, hiszen a Soroksár Szolnokra látogat, a Kisvárda a Balmazújvárost fogadja, a Puskás pedig Felcsúton látja vendégül a Budaörs együttesét. A küzdelmek már 13:00 órától megkezdődnek, amikor öt mérkőzést rendeznek meg, majd 15:00 órától a bajnoki résztvevők másik fele is pályára lép.

Arra buzdítunk mindenkit, hogy látogasson ki a stadionba és szurkolásával segítse győzelemre csapatunkat! Amennyiben tehetik és módjukban áll, hozzanak magukkal egy-egy cípősdoboz ajándékot is és adják le a hazai pénztárakban!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged 2011

  szeged_2011_logo

Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 19. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged 2011

0-0 (0-0)

Időpont: 2016. december 4. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím:5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Radványi Ádám

Asszisztensek: Pápay Zoltán, Máyer Gábor

Tartalék játékvezető: Csontos Dávid

line_purple

Békéscsaba: Ribánszki László, Bagi István, Fehér Zsolt, Szélpál Norbert, Juhász György, Bényei Balázs, Viczián Ádám, Spitzmüller István, Szalai Dániel, Nagy István, Gránicz Patrik. Cserék: Mursits Roland, Nascimento de Oliveira Fabio, Urbin Péter, Birtalan Botond, Pilán Márkó, Tóth Dániel, Beszterczei Attila.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Szeged: Szántai Levente, Horváth Attila, Tóth Gábor, Coroian Andrei Ion, Germán Tamás, Mészáros Márk, Farkas Márk, Achim Ádám Sándor, Zabari Dávid, Király Patrik, Zádori Krisztián. Cserék: Molnár Péter, Geiger Norbert, Jagodics Bence, Andorka Péter, Balogh Gusztáv, Farkas Aurél, Povázsai Zsolt.
Vezetedző: Klausz László

Sárgalapok: Tóth Gábor (29. perc), Viczián Ádám (42. perc), Coroian Andrei Ion (77. perc).

Nézőszám: 625

line_purple

A labdarúgó NB II 19. fordulójában a Szeged 2011-Grosics Akadémia érkezett Békéscsabára. A Kórház utcában a hazai lila-fehérek játszottak fölényben, de nem tudták feltörni a vendégek védekezését, így maradt a döntetlen.

Fagypont körüli hőmérsékleten kezdték az összecsapást a csapatok. A kezdőrúgást követően, a Szeged 2011 tűnt kezdeményezőbbnek, a labdabirtoklásban is ők jeleskedtek jobban, ám igazi helyzetet nem tudtak kiharcolni. A mérkőzés első próbálkozása Bényei Balázs nevéhez fűződik, aki a 7. percben 20 méterről célozta meg a szegediek kapuját, de lövése mellé szállt. Továbbra is a Szegednél volt többször a labda, és bár igazi helyzetet egyik fél sem tudott kiharcolni. A 22. percben Nagy István remek labdával ugratta ki Grániczot, azonban a szegediek kapusa tisztázott. Az ütközet első sárgalapját a 28. percben osztotta ki a játékvezető, ezt Tóth Gábor a szegediek játékosa könyvelhette el. Talán a mérkőzés, kaput leginkább veszélyeztető lövését a 32. percben Juhász György indította útjára balról, éles szögben megküldött lapos lövése viszont elsuhant a kapu előtt.

Gól nélkül  mentek tehát az öltözőbe valamelyest olvadni a csapatok, majd a fordulást követően a  49. percben Szalai próbálkozott egy beíveléssel, ám Szántai Levente könnyedén lehúzta a labdát. Egy perccel később már Király Patrik próbált 35 méterről a bal alsó sarokba találni, de Ribánszki látványos vetődéssel mentett. A 60. percben történt meg az első csere, amikor Fabio érkezett. Ezt még további változtatások követték, de a csabaiak nem tudták feltörni a szervezetten játszó rivális védelmét. A 80. percben egy 16 méteres szegedi szabadrúgás után Germán Tamás lőtt fölé. Egy perccel később Andorka Péter fejelt, de Ribánszki ismét ott termett és tisztázott.

A csabaiak ugyan fölényben voltak, de a Szeged 2011 értékes pontot szerzett és megérdemelten távoztak vereség nélkül. Az esztendő utolsó meccsén jövő vasárnap a Cegléd érkezik Békéscsabára.

Zoran Spisljak: – A mérkőzésből elsősorban egy gól hiányzott. Ehhez több akarat és elszántság kellett volna. Az első játékrészben inkább átadtuk a területet a vendégeknek, amit igen jól használtak ki és volt időszak, amikor nyomás alá is tudtak minket helyezni. A második félidőben nagyobb elánnal kezdtünk játszani, próbáltunk helyzeteket kialakítani – nyilván ez azzal járt, hogy a Szeged kontrákat is tudott vezetni. Hiányoztak azok az igazán nagy helyzetek, amelyekből gólt lehetett volna szerezni. A két csapat mutatott játéka alapján igazságosnak mondható a pontosztozkodás.

Klausz László: – Egy gól eldönthette volna a találkozót. Egy nagyon jó játékerőt képviselő Békéscsabával mérkőztünk a mai napon és úgy gondolom, hogy nem tudták igazából megakadályozni azt a játékstílust, amit az ősszel próbáltunk a pályára tenni. Sajnos még mindig az a legnagyobb problémánk, hogy a helyzeteinket nem tudjuk gólra váltani, kihasználni.

Viczián Ádám: – Két jó csapat találkozott a mai napon. Nehéz meccs volt és igazából erre is számítottunk – tudtuk, hogy adott esetben egy gól is eldöntheti a három pont sorsát. Sajnos ma hiányoztak az igazán veszélyes és jó utolsó passzok – ez mindkét csapatra érvényes.

line_purple

Élő tudósítás Youtube Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/157544954720602/

Békéscsaba 1912 Előre II. – Hódmezővásárhelyi FC

hodmezovasarhelyi_fc_150

NB III. Közép csoport 2016/2017. 18. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Hódmezővásárhelyi FC

3-1 (2-1)

Időpont: 2016. december 2. (péntek) 13:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Tamási Patrik

Asszisztensek: Sándor Zoltán, Zsákai Milán

Békéscsaba: Baráth Bence, Kmetykó Kevin, Fehér Zsolt, Babinyecz Balázs, Kun László Dávid, Beszterczei Attila, Takács Péter, Kálmán Szilárd, Mácsai László, Ihrig-Farkas Sebestyén, Konyecsni Zoltán. Cserék: Czinanó Antal Áron, Vozár Dávid, Bozsó Milán, Takács János Dávid, Tóth Gergő Attila.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

Hódmezővásárhely: Bordás Dániel, Kormányos Kolos, Tóth Imre, Kökény Tamás, Mezei Olivér, Bartyik Norbert László, Szilágyi Norbert, Komáromi András Gábor, Tóth Attila, Máté Péter, Puskás Zoltán. Cserék: Szabó Marcell, Szabó Dávid, Tóth József, Végh Ariel, Szabó Mihály Dávid, Pataki Zsolt, Fátyol Szilárd.
Vezetőedző: Major László

Gólszerzők: Kmetykó Kevin (13. perc), Kálmán Szilárd (15. perc), Máté Péter (46. perc), Ihrig-Farkas Sebestyén (77. perc).

Sárgalap: Ihrig-Farkas Sebestyén (85. perc).

line_purple

Hazai szempontból kifejezetten jól indult az évzáró mérkőzés, hiszen negyedóra leforgása alatt két alkalommal is megzörgették a látogatók hálóját.

Mindkét találatban benne volt Kálmán Szilárd, aki a 13. percben egy szögletet varázsolt az ötösön belül emelkedő Kmetykó fejére, a védőnek nem okozott nehézséget befejelni a labdát, 1-0. Két perccel később szabadrúgáshoz jutott a Békéscsaba a kezdőkörtől nem messze a vásárhelyiek térfelén. Kálmán gondolt egy merészet és 46 méterről, a széllel támogatva bődületes lövést küldött a felső sarokba, gyaníthatóan Bordás kapust a nap is megzavarhatta, 2-0. A folytatásban is a hazaiak mutatkoztak veszélyesebbnek, a Vásárhelynek úgyszólván helyzete sem volt. Major László nem éppen szokványos módon, a 29. percben belső védői lecserélésével kívánta stabilizálni csapatát. A vendégek játékából ezután sem utalt semmi fel arra, hogy ez a meccs akár szoros is lehet. Ennek ellenére mégis az lett! Már-már mindenki a szünetet jelző sípszót várta, amikor a rutinos Máté 8 méterről kavarodásból szépíteni tudott, 2-1.

A második félidőben bátrabb támadójátékra váltottak a látogatók. Kezdetben csak a csabai kapu előteréig jutottak el több alkalommal, negyedóra után azonban már az egyenlítéshez is voltak a lehetőségeik. Olyannyira, hogy a 70. percben tizenegyeshez jutottak, de Máté lövését Baráth hárítani tudta! Duplán is bűnhődtek ezért a látogatók, mert 2-2 helyett 7 perccel később immár újra kettővel vezettek a hazaiak. Ihrig-Farkas tört előre ellenállhatatlanul a bal szélen, majd kissé kisodródott helyről vágta a kapu rövid sarkába a labdát, 3-1. Mindez megakasztotta a csongrádiak lelkesedését, akik a hajrára mintha beletörődtek volna sorsukba.

Szenti Zoltán: – Nem volt egyszerű hetünk, hiszen hat nap alatt három mérkőzést kellett játszanunk, ezekből azonban hét pontot tudtunk hozni. Gratulálok a srácoknak, kemény munka volt! Úgy látom, kezdik megszokni a felnőtt futballt, belerázódnak az NB3-as ritmusba és most már talán látótávolságban van a célunk. A legfontosabb cél azonban mindenképpen az, hogy néhány fiatal játékos fel tudjon kerülni az első csapathoz, amire meg is van az esély. Az egész őszi szezonban nehéz dolgunk volt, egy teljesen kicserélődött játékosállománnyal vágtunk neki bajnokságnak, szinte nulláról kellett új csapatot építeni. Igazolni nem nagyon tudtunk, rutintalanok voltunk, most azonban van hat hetünk, hogy rendezni tudjuk sorainkat.

Major László: – Éppen egy héttel hamarabb vette ki néhány játékosom a szabadságát – hét győzelem volt egymás után, aztán legutóbb sajnos Pakson és most Békéscsabán is kikaptunk. Annak ellenére, hogy nagyon rosszul játszottunk, ha berúgjuk a tizenegyest, még bármi lehetett volna. Véleményem szerint lelkesebb volt a hazai együttes és megérdemelten győztek.

Kmetykó Kevin: – Nehéz meccs volt és a végére nagyon elfáradtunk, hiszen egy hét alatt háromszor is élesben kellett pályára lépnünk. A szezon nem úgy indult, ahogy szerettük volna – bukdácsoltunk, de a hajrára sikerült összekapnunk magunkat és két jó eredménnyel zártuk az őszt.

line_purple

Az őszi szezon nagyon fontos, utolsó mérkőzése vár második csapatunkra, amikor a biztató teljesítményt produkáló Hódmezővásárhelyi FC együttesét fogadjuk a Kórház utcai centerpályán.

A szerdai Dabas elleni összecsapás igen jól sikerült a Liláknak, hiszen a visszajátszók segítségével meggyőző 4-0 arányú győzelmet produkáltak, ezzel megmaradt az esély a felzárkózásra. Ugyanez a cél a szezonzáró mérkőzésen is, és az első csapatból érkező Takács Péter, Fehér Zsolt, Kálmán Szilárd, Ihrig-Farkas Sebestyén – aki a Dabas ellen duplázott, ezúttal is megmutathatja, hogy hatalmas segítséget jelent a fiataloknak.

A HFC számára mondhatni tökéletesen alakult a szezon második fele. A csapat hét meccset nyert zsinórban, amin csorbát az előző fordulóban a Paks II. elleni találkozó ejtett, igaz ott sem kellett volna sok a pontszerzéshez. A csapat így az ötödik helyen áll jelenleg a tabellán, ráadásul a Csaba elleni meccs végkimenetelétől függetlenül már biztos, hogy ezen a helyen töltik a telet. A Vásárhely mérlege 17 lejátszott mérkőzés után 10 győzelem, 1 döntetlen és 6 vereség, mellyel 31 egységet gyűjtöttek. A két együttes már találkozott az idei kiírásban: a 2016. augusztus 7-én lejátszott első fordulóban, Szilágyi Norbert góljával 0-1 arányú, idegenbeli siker született.

Szenti Zoltán: – Szerdán megfelelő csapatot tudtunk a pályára küldeni, ennek meg is lett az eredménye. A hétközi győzelem akkor értékelődik fel igazán, ha a Vásárhely ellen tisztességes eredményt tudunk elérni. Sajnos a pihenő idő elég rövid, a mély talajú pálya ráadásul sokat kivett a srácokból. Nyilvánvaló, hogy a vasárnapi NB II-es bajnoki miatt a keretünk nem ugyanaz lesz, mint a szerdai, de azért szeretnénk jól zárni az évet. Ellenfelünk több rutinos játékost tud a soraiban, nagyszerű őszt produkált, ettől függetlenül győzelemre játszunk majd, hogy tovább zárkózhassunk a középmezőnyhöz.

Szilágyi Norbert: – Összességében jól sikerült az őszi szezonunk, pénteken szeretnénk feltenni az i-re a pontot. Egy hosszú őszi félszezont zárunk le, érződik is a csapaton, hogy egy kicsit fáradtak vagyunk. De úgy gondolom, hogy erre az utolsó mérkőzésre mindenki összekapja majd magát és egy győzelemmel tudhatjuk le az őszt. Nehezebb mérkőzésre számítok, mint amit az első fordulóban játszottunk, bár az sem volt könnyű. Sokat változott mindkét csapat, örülök, hogy mi jobban szerepelünk, de attól ez egy kemény meccs lesz, főleg ha esni vagy havazni fog, mert akkor a pályával is meg kell küzdeni. Szeretnénk győzelemmel zárni az őszt, amiért mindent meg fogunk tenni.

line_purple

Élő tudósítás  Fotók  Youtube  Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1833655393512703/

Folytatódik a Magyar Kupa, tét a nyolcaddöntőbe jutás

A Békéscsaba számára az előző fordulóban befejeződtek a Magyar Kupa 2016/2017-es szezonjának küzdelmei. A sorozat azonban két mérkőzéssel folytatódik november 29-én – ahol a tét már a nyolcaddöntőbe jutás. A többi összecsapás pedig a hónap utolsó napján okozhat majd izgalmakat.

mk_2016

Az alacsonyabb osztályú gárdák életében az év eseménye, ha élvonalbeli gárdával mérhetik össze az erejüket. Most is több ilyen jellegű mérkőzést rendeznek majd. Ráadásul a versenykiírás megalkotói arra is ügyeltek, hogy szem előtt legyen tartva a labdarúgás népszerűsítése abból a szempontból, hogy az alacsonyabb osztályú csapatok voltak a pályaválasztók. Naná, hogy egyik sem választotta azt, hogy idegenben lépjen pályára. Mégpedig azért, mert a továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Ha kilencven perc után nincs döntés, következik a hosszabbítás, ha még akkor sem bírtak egymással a felek, akkor rábízzák magukat a „céllövöldére”.

Kedd
16.00: REAC (III.) – Mezőkövesd, 18.00: ETO FC Győr (III.) – Vasas (Tv: M4 Sport)

Szerda
12.00: Dorog (II.) – MTK, 12.00: Budafok (III.) – Videoton, 12.00: Putnok (III.) – DVTK,12.00: Ménfőcsanak (IV.) – Bp. Honvéd,12.00: Érd (III.) – Haladás,12.00: Baktalórántháza (IV.) – Szolnok (II.),12.00: Celldömölk (IV.) – Szentlőrinc (III.),12.00: Hatvan (III.) – Csákvár (II.),12.00: Bicske (IV.) – Cegléd (II.),12.00: Kaposvár (III.) – Soproni VSE (II.),12.00: Balmazújváros (II.) – ZTE (II.),16.00: Kecskemét (IV.) – Gyirmót,17.00: Kozármisleny (II.) – Újpest,18.00: Puskás Akadémia (II.) – Ferencváros (Tv: M4 Sport).

Békéscsaba 1912 Előre II. – FC Dabas

fc_dabas_150

NB III. Közép csoport 2016/2017. 15. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – FC Dabas

4-0 (1-0)

Időpont: 2016. november 30. (szerda) 13:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Nagy Norbert

Asszisztensek: Berecz Attila, Szabó Ferenc Szilárd

line_purple

Békéscsaba: Máthé Gábor, Tóth Dániel, Kmetykó Kevin, Babinyecz Balázs, Pilán Márkó, Mácsai László, Ihrig-Farkas Sebestyén, Kálmán Szilárd, Kun László Dávid, Birtalan Botond, Urbin Péter. Cserék: Baráth Bence, Vozár Dávid, Bozsó Milán, Konyecsni Zoltán, Takács János Dávid, Tóth Gergő Attila.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

Dabas: Scheilinger György, Nádházi Ákos, Kállai Norbert, Sárközi Norbert, Zsolnai Róbert, Dabasi Károly, Karacs Roland, Surányi Zoltán Roland, Dobó Róbert, Domonyi Roland, Tóth Márton. Cserék: Török Krisztián Ferenc, Huller Ádám, Huszti Ádám, Varga Balázs, Gáspár Tibor, Hollauer Balázs, Zsolnai Róbert.
A csapatot irányítja: Erős Károly

Gólszerzők: Urbin Péter (30. perc), Ihrig-Farkas Sebestyén (49. és 84. perc), Konyecsni Zoltán (89. perc).

Sárgalapok: Kállai Norbert (19. perc), Zsolnai Róbert (50. perc), Mácsai László (58. perc), Ihrig-Farkas Sebestyén (73. perc), Sárközi Norbert (84. perc).

Piroslap: Dabasi Károly (32. perc).

line_purple

Szűk félórán keresztül nem találták a fogást egymáson a felek. Ekkor azonban Urbin egy nagy ziccer elhibázása után, a második kísérletét már gólra váltotta, miután egy kapu előtti tömegjelenet végén higgadtan emelt a hálóba, 1–0. A vendégek dolgát tovább nehezítette, hogy pár perccel később tíz emberrel kényszerültek folytatni, a Kálmán felé visszarúgó Dabasi alakítását ugyanis nyomban piros lappal "jutalmazta" Nagy Norbert játékvezető.

Szünet után sok mozgással igyekezett közömbösíteni emberhátrányát a Dabas, de az igen aktív Ihrig-Farkas már az elején tovább mélyítette problémáikat, miután őrzőjét becsapva tisztára játszotta magát és biztosan lőtt a kapuba, 2-0. Egyre inkább fölénybe kerültek a lila-fehérek, a látogatóknál pedig a csereemberek sem tudtak csodát tenni. Érett az újabb hazai találat és a 84. percben Ihrig-Farkas realizálta is ezt, egy kavarodás után közelről fejjel bevéve a dabasi kaput, 3–0. A slusszpoén a csereként beszálló Konyecsni nevéhez fűződött, aki a 89. percben egy mintaszerű kiugratás végén helyezte el a pettyest a hálóban, 4–0.

A jól felálló Előre számára néhány remek egyéni teljesítménynek köszönhetően nem okozott különösebb gondot a stratégiai fontosságú három pont otthon tartása. A második csapat utolsó bajnoki mérkőzése vasárnap helyett december 2-án, pénteken 13:00 órától lesz, amikor is a Hódmezővásárhely látogat a Kórház utcába.

Szenti Zoltán: – Az az igazság, hogy ma mindenféleképpen jobban játszottunk, mint az ellenfelünk és több gólhelyzetet is alakítottunk ki. Aki ránéz az összeállításra, az könnyedén rájön, hogy miért volt ez a magabiztos győzelem.

Erős Károly: – A kiállítás és a több csabai visszajátszó megpecsételte a sorsunkat. Gratulálok a Békéscsabának!

Ihrig-Farkas Sebestyén: – Gratulálok a csapatnak, mert az is, aki visszajátszott és a fiatalok egyaránt jól alkalmazkodtak a mai napon. Összességében egy jó meccset játszottunk, az eredmény magáért beszél és reálisan is volt legalább négy gól a két csapat között, ha nem több. Örülök, hogy kétszer is sikerült betalálnom és ismét győzött a csapat.

line_purple

Mint ismeretes, az eredetileg november 12-re kiírt, az esőzések miatt 15. fordulóból elmaradt mérkőzést pótoljuk szerdán délután egy órakor.

Az is köztudott, hogy Dajka László – az FC Dabas volt vezetőedzője – november 9-én benyújtotta lemondását, melyet a klubvezetés tiszteletben tartott és egyben el is fogadott.  A dabasi klub keresi a megoldást az NB III-as vezetőedző személyét illetően – addig azonban, amíg nem születik döntés, ideiglenesen Kucsák István irányítja majd a keret szakmai munkáját. Segítője Erős Károly lett, aki Dajka László távozásától függetlenül is a klub alkalmazásában maradt.

Következő vendégeink az elmúlt hétvégi Dabas-Gyón FC elleni városi rangadón magabiztos, 3-0-ás "idegenbeli" győzelmet arattak, így Szenti Zoltán együttesének – ahogy azt már megszokhattuk -, egyáltalán nem lesz könnyű dolga. Független ez attól, hogy ezúttal talán több visszajátszó is trénerünk rendelkezésére állhat, hiszen az első csapat itthon tartózkodik és néhány kisebb sérüléstől eltekintve mindenki hadra fogható. A Pest megyeiek 16 lejátszott forduló után 5 győzelemmel, 2 döntetlennel és 9 vereséggel, valamint 17 bajnoki ponttal a táblázat 15. pozíciójából várják a viharsarki megmérettetést. Sajnos a Békéscsaba "szájából" vasárnap a Dunaharaszti MTK énekelte ki a sajtot és talán nem állunk messze az igazságtól, ha azt írjuk le: két pont a pályán maradt, így jelen pillanatban 2 győzelem, 4 döntetlen és 10 vereséggel zsebünkben, még mindig a bajnoki tabella, kiesést jelentő 17. helyén állunk.

A két együttes 2016. május 1-jén találkozott utoljára egymással, akkor Békéscsabán 1-3 arányú vendég győzelem született úgy, hogy az első félidőben még mi vezettünk. Előtte 2015. október 18-án Dabason sem kedvezett számunkra Fortuna, akkor egy góllal szintén a hazaiak győzedelmeskedtek. Mindent összevetve, tegyük a szívünkre a kezünket – nem mi vagyunk az esélyesebbek ezúttal sem, de talán az akarat, az elszántság, az elvégzett munka, a hazai pálya előnye és talán némi szerencse segítségével számunkra kedvezően is alakulhat a mérkőzés.

A dabasiaknak egészen biztosan sikerült az előző mérkőzésen elért meggyőző teljesítménnyel önbizalmat, magabiztosságot szerezniük – ami a Lilákra is ráférne.

Szenti Zoltán: – Nagyon fontos hét előtt állunk, amelyet szeretnénk hat ponttal zárni, bár a Vásárhely elleni különösen nehéz erőpróbának ígérkezik. Azt vallom, hogy a csoport első három helyezettje kimagaslik a mezőnyből, a többi gárda közül viszont bárki bárkit le tud győzni, akár vendégként is. A második csapatok esetében különös jelentőséggel bírnak a visszajátszók. Így van ez nálunk is, nem mindegy, hogy az első csapatból rutinos játékosokkal vagy az U19-esből fiatalokkal kell kiegészítenünk a meglévő magot. A Dabas elleni végső keretünk a délutáni edzést követően áll össze, de bármilyen tizeneggyel is futunk ki a pályára, győzelmi reményekkel várjuk a mérkőzést.

Erős Károly: – Bízom benne, hogy a vasárnapi presztízs mérkőzés megnyerése mentálisan és játékban is tovább erősíti játékosainkat. Ismerem a Békéscsabát – vegyes a kép, hiszen sok minden függ attól hányan tudnak visszajátszani fentről. Az utánpótlásból kijött gyerekek azért tudják a futballt, úgyhogy nem számíthatunk könnyű mérkőzésre. Ráadasul az előző két fordulóban eredményes tudott lenni a lila-fehér egyesület, ezért nagy küzdelemre van kilátás. Mindig azt szoktam kérni labdarúgóinktól, hogy merjenek focizni – hiszen ez a sport végülis erről szól, és mivel már bizonyítottuk azt, hogy tudunk is, így a győzelmi reményeinknek abszolút van reális alapja. Eltiltottunk és sérültjeink is vannak, de a szezon vége felé ez már előfordul. Ettől függetlenül, aki pályára fog lépni, az biztosan vicsorogni fog és remélem azt is, hogy akik lehetőséget kapnak, élni is tudnak ezzel. Egyelőre csak a holnapi meccsre koncentrálunk, de mindenképpen szeretnénk még minél több pontot gyűjteni. Azt kell mondanom, hogy a jelenlegi pozíciónkkal egyáltalán nem vagyok elégedett, szerintem ebben a csapatban ennél sokkal több van – még akkor is ha újoncnak számítunk a harmadosztályban. Lesz hat hetünk, hogy átgondoljuk a dolgokat és rendbe szedjük magunkat, de azt biztosra veszem, hogy tavasszal vérre menő csaták várhatók, hiszen senki sem szeretne egy osztállyal lejjebb kerülni.

line_purple

Élő tudósítás  Fotók  Youtube  Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1072743776156796/