Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Sényő-Carnifex FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Hosszú túra előtt áll második csapatunk, hiszen 2021. szeptember 4-én (szombaton) 16:00 órakor Sényőn lép pályára, az NB III. Keleti csoport 2021/2022. 7. fordulójában.

Sényő egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község Nyíregyháza járásban és a tervező szerint körülbelül 190 kilométerre található Békéscsabától, így hosszú és fárasztó nap előtt állnak Brlázs Gábor neveltjei. Következő ellenfelünk a tavalyi idényben igen tisztességes eredménnyel (16 győzelem, 9 döntetlen, 13 vereség és 57 pont) a táblázat nyolcadik pozíciójában végzett. Az idén egyelőre – némileg mérsékeltebb teljesítménnyel -, egy-egy győzelem és döntetlen, három vereség, valamint négy bajnoki pont birtokában – a tabella 14. helyén állnak. A szeptember 2-án (csütörtökön) megtartott Magyar Kupa sorsolás értelmében, a főtábla legjobb 64 csapata között az első osztályú MTK Budapest csapatát fogadják majd, így igen nehéz feladat előtt áll az Imrő László – Fiumei Viktor edzőpáros. A halványabb kezdés nyilván a jelentősen átalakult keretük számlájára is írható, hiszen ennek köszönhetően gyakorlatilag teljesen új csapatot kellett építeniük. Távozott: Magyar Gábor, Hadházi Dávid, Boros Dávid, Barcsay Márk, Gagyi Sándor, Molnár Máté, Gazsi Tamás, Lizák Bence. Érkezett: Lakatos László (Tiszaújváros), Vámos Márk (Tiszaújváros), Páll Zsombor (III. ker. TVE), Toldi András (Mándok), Tóth Márk (Tiszaújváros), Nagy Máté (Tállya), Jócsák Dávid (Sényő utánpótlás), Barta Gábor (Sényő utánpótlás), Szilvási Péter (Szeged), Járvás Levente (SC 04 Schwabach), Kalocsai László (Nyíregyháza).

Míg a Békéscsaba II. ellentmondást nem tűrő eredménnyel (6-0) győzte le szerdán a Tállya csapatát, addig a sényőiek 0-3 arányú vereséget szenvedtek Kazincbarcikán. Eddigi egyetlen győzelmüket (3-0) 2021. augusztus 11-én szerezték, amikor hazai pályán fogadták az Eger együttesét. Az eddig szerzett öt góljukat öt különböző játékos szerezte, így nem tudunk egyértelműen senkit kiemelni. Az is kiolvasható a számokból, hogy kétszer annyi gólt kaptak, mint amennyit lőttek, ezért támadóink jó eséllyel zavart tudnak majd okozni a szabolcsiak védelmében.

Az Előre második együttese szép lassan magasabbra emelte a lécet, hiszen a legutóbb szerzett értékes három ponttal már a táblázat kilencedik helyére sorolta magát, ráadásul egy újabb győzelemmel – szerencsés esetben – akár újabb három pozíciót is foghatnánk. Mindent összevetve tehát kijelenthető, hogy az idegenbeli fellépés ellenére, talán mi vagyunk ismét az esélyesebbek.

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs kimaradó, sérülések tekintetében csapatunknál szerencsére minden rendben van. Tudomásunk szerint vendéglátóinknál Kapacina Kevin nem áll rendelkezésre, aki térdműtéten esett át, rajta kívül azonban mindenki bevethető. A Békéscsaba II. kerete a válogatott szünet miatt nyilván kiegészülhet majd egy-két visszajátszóval, hiszen jó alkalom mutatkozik arra, hogy az eddig kevesebb játékperccel rendelkező posztban és korban is lehetőséggel bíró néhány játékos meccsterhelést szerezzen.

A Sényő-Carnifex FC – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Tóth Tamást akkreditálta a szövetség. Segítőiként Tőkés Róbertet és Kövér Tamást jelölték ki. Az 1992-es születésű sporival a nyilvántartás szerint még egyszer sem találkoztunk. Pályafutása során eddig 153 sárga- és 14 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 6. fordulóját szeptember 4-én (szombat) 11:00 órától DVTK II. – Aqua-General Hajdúszoboszló, 13:00 órától Újpest FC II. – DVSC II., 16:00 órától DEAC – Füzesgyarmat SK, Jászberényi FC – BKV Előre, Putnok FC – Kisvárda Master Good II., Hidasnémeti VSC – Eger SE, Törökszentmiklósi FC – Termálfürdő Tiszaújváros, Salgótarjáni BTC – Kolorcity Kazincbarcika SC, Sényő-Carnifex FC – Békéscsaba 1912 Előre II., valamint Tállya KSE – Tiszafüredi VSE párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy az első három helyen BKV Előre – DEAC – Kazincbarcika trió áll, a sereghajtó pozíciókban pedig a Hidasnémeti, DVSC II., Salgótarján, Tállya, valamint Törökszentmiklós ötösfogat található.

A Sényő-Carnifex FC – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzést élőben közvetítjük hivatalos YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt. Mindenképp javasoljuk, hogy kizárólag erre a hivatkozásra kattintsanak, hiszen rendszeresen előfordul, hogy közösségi oldalainkon, oda nem tartozó, hamis, élő közvetítésekkel kecsegtető linkek jelennek meg. Nyilván igyekszünk ezeket mihamarabb eltávolítani, de nem tudjuk állandóan figyelni és folyamatosan felügyelni a megjelenő, kattintásvadász bejegyzések megjelenését. A tisztánlátás kedvéért azt is jelezzük – hiszen ebben a témában is tapasztaltuk fals információk megjelenését -, hogy az élő közvetítést a Békéscsaba 1912 Előre bonyolítja. Szintén hasznos lehet a következő technikai információ: a közvetítést mindig úgynevezett Full HD felbontásban adjuk, tehát amennyiben bárkinél ennél rosszabb minőségben jelenik meg az adatfolyam, úgy javasoljuk, hogy a YouTube lejátszó felületének jobb alsó sarkában található, fogaskerék ikonra kattintva, a “Minőség” menüpontban állítsák a legjobb, 1080p jelzésű állapotba! A lejátszók általában automatikus módban kezdik meg a lejátszást, így a minőség alapesetben ennél jóval gyengébb lehet – tehát mindenképp érdemes átállítani, hogy megfelelőképpen élvezhető legyen az adás.

Élő közvetítés (live stream) itt:
https://youtu.be/X66J6IvgLjU

A mérkőzésre érvényes belépőkegyek egységesen 800,- forintba kerülnek, melyeket a mérkőzés előtt a helyszínen lehet megvásárolni.

Az előrejelzés szerint Sényő térségében közepesen felhős időjárás várható, 26 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap szeptember 4-én 19 óra 19 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Tállya KSE

 

NB III. Keleti csoport 2021/2022. 5. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Tállya KSE

6-0 (2-0)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. szeptember 1. (szerda) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Nagy Attila László

Asszisztensek: Topálszki Szabin, Harsányi Martin

Békéscsaba: Apró Ármin, Hodonicki Márk, Váradi Ádám, Oláh Ákos, Ilyés Tamás, Zvara Levente Mátyás, Nikola Pantovic, Zelik Csaba, Fazekas Lóránt, Szabó Csaba, Szabó Zsombor. Cserék: Tóth Alexander Máriusz, Sipaki Patrik Martin, Czvalinga Áron, Kasik Ákos, Bukor Zoltán Márk, Styecz Bence, Borbély Bence Boldizsár, Bónus Marcell, Varga Tamás Károly.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Tállya: Kosztyu István, Tóth Szabolcs, Nyitrai Dávid, Minczér Tibor, Kovács Norbert Imre, Mezőssy Levente, Kulcsár Hunor, Varga Krisztián, Szegedi Bence, Baranyi Bence, Bihari Gyula. Cserék: Tarr Tibor, Ondó János, Rubish Rostyslav, Varga József, Csávás Bence, Bucsák Szabolcs.
Vezetőedző: Lasztóczi Péter

 Gólszerzők: Oláh Ákos (5. perc), Váradi Ádám (7.  és 49. perc), Szabó Zsombor (52. perc), Ilyés Tamás (59. és 86. perc).

 Sárga lapok: Ilyés Tamás (19. perc), Váradi Ádám (24. perc), Tóth Szabolcs (43. perc), Bihari Gyula (46. és 47. perc – kiállítva), Kulcsár Hunor (67. perc), Minczér Tibor (72. perc), Zelik Csaba (73. perc).

Nézőszám: 230

Valószínűleg részben az öltözőben maradhatott még a vendég együttes, hiszen rögtön a mérkőzés elején kétszer is betalált a Békéscsaba – a 7. percben már 2-0 volt az eredmény -, megadva ezzel az alaphangot és amint utólag kiderült, ezzel szinte minden el is dőlt. Néhány kósza próbálkozáson kívül nem hagyott teret a borsodiaknak a hazai csapat, így sorra vezette a támadásokat, néha úgy éreztük, hogy talán túl nyugodtan is, hiszen egy óriási kapufán kívül, több hazai sarokrúgás is többet ígért, így aztán a félidőben maradt a kétgólos vezetés. A pecsétet talán Bihari Gyula teljesen felesleges kiállítása tette a jegyzőkönyvre, hiszen egy jogos sárga cédula után még nekiállt reklamálni, amit a játékvezető egyáltalán nem nézett jó szemmel.

Fotó: Imre György

A második játékrész szinte ugyanúgy kezdődött, ahogy az első, hiszen a 49. percben Váradi talált be ismét (3-0), az 52. percben pedig Szabó Zsombor eresztett el egy inkább átadásnak tűnő lövést, ami a vendég kapus kezei között gurult a hálóba – hatalmas potya volt, 4-0. A folytatásban sem lankadt a Lilák kedve és az 59. percben egy megítélt büntető után Ilyés volt eredményes, 5-0. Mindkét csapat próbált frissíteni a folyatásra, Brlázs mester öt cserepados játékosának is lehetőséget adott, ami a szinte behozhatatlannak tűnő előnynek köszönhetően teljesen érhető is volt. A vendégek számlájára legyen írva – jó értelemben -, nem adták fel és fociztak, ahogy tudtak. Néha-néha eljutottak a csabai kapuig, de nagy gondot azért nem tudtak okozni. Küzdeni tudásból és akaratból mindenképp jelesre vizsgáztak, de az erőviszonyok ezen a mérkőzésen abszolút a hazaiaknak kedveztek. Ilyés még bemutatott volna egy félfordulattal, ollózva szerzett gólt, de a labda a kapufán csattant – szép mozdulat és jó elképzelés volt. Végül a pontot mégis ő tette az íre, hiszen a 86. percben a védőknek sehogyan sem sikerült megakadályoznia a támadó szándékait, így az ötösön belül több próbálkozás után valahogy sikerült a hálóba kotorni a labdát, 6-0.

Brlázs István Gábor: – Jó iramban kezdtük a mérkőzést, amit szinte mindvégig tartani tudtunk és ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Külön öröm számomra, hogy végre kapott gól nélkül tudtuk zárni az összecsapást.

Összességében elmondható, hogy az Előre jócskán felülmúlta a tállyaiakat és értékes három pontot szerzett úgy, hogy gólkülönbséget is tisztességgel tudott gyűjteni, aminek a későbbiekben akár hatalmas jelentősége is lehet.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/2043481772468909

YouTube Fotók Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

plakat_elore_dvtk_20150912_web

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában.

ELŐVÉTELBEN OLCSÓBB!
Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül léphet be!

Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén (egységesen): 1.400,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén (egységesen): 700,- Ft.

A mérkőzés napján is kinyithatnak a hazai pénztárak! A 4-es számú kapunál található kassza konténer pénztárait már reggel 08:00 órakor kinyitjuk, majd kétóránként újabb ablakokat helyezünk üzembe a forgalom függvényében. Délután 16:00 órától pedig teljes kapacitással üzemelünk, hogy mindenki időben be tudjon lépni a stadionba!

Felhívjuk a vendég szurkolók figyelmét, hogy a mérkőzés napján, a helyszínen már nem tudnak majd belépőjegyeket vásárolni – hiszen az 1-es kapunál található kasszák ZÁRVA lesznek! Kérjük, hogy mindenképpen váltsák meg elővételben a jegyeket!

Vendég szurkolóink figyelmébe ajánljuk, hogy egyelőre csak az E-szektort nyitottuk meg – azaz csak ide válthatnak belépőjegyeket. A másik vendég, D-szektort csak abban az esetben vesszük használatba, amennyiben az E-szektor összes ülőhelye elkelt.

A stadion környékén történő közlekedés és a mérkőzésre érkezés a rendőrségi lezárások miatt a következőképpen lehetséges. A hatóság legkésőbb 16:00 órától a Kórház utca mindkét oldalát, egészen a Telep utcáig lezárja. Ezután erre a részre csak a célforgalmat igazolni tudók és a stadionba érkező technikai személyzet, valamint ott dolgozók jöhetnek be.

A vendég szurkolók érkeztetése a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon történik, egészen a számukra kijelölt Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (1-es számú kapunál) füves parkolóig. A diósgyőri drukkerek őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve léphetnek be a mérkőzésre. Valószínűleg a Dedinszky Gyula utca teljesen lezárásra kerül, így ezt az útvonalat kerüljék el!

line_purple

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57000897/Bekescsaba-1912-Elore—DVTK

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4. számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

line_purple

line_purple

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt a győzelemért – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Adjuk vissza a játékot a gyerekeknek!

Szerda este hat óra.  A Csabagyöngye Kulturális Központ recepciósai magabiztosan és kedvesen segítenek minden olyan előcsarnokba betért embernek, akinek az arcán tanácstalanságot véltek felfedezni. A kérdésekre egyértelműen válaszoltak, de gyakran megelőzték a kérdést is és kezükkel mutatva az útirányt, csak annyit mondtak a tétovázó embereknek: a szülői értekezlet arra van – a koncertteremben.

20150909_szuloi_ertekezlet_01

Koncertterem. A város egyik legjobb akusztikájú, háromszáznál több, ferdén elhelyezett, kényelmes fotelokkal ellátott terem, ahol rendszerint csak ülős, ülős-állós koncerteket vagy színházi előadást, táncfesztivált, esetleg konferenciákat tartanak – ezen az estén szülői értekezletnek adott otthont a koncertterem.

Békéscsaba Labdarúgó Akadémia: a Békéscsaba 1912 Előre NB I-es csapatának hátországát hivatott létrehozni. Egy olyan szervezet, amelyikben egyszerre jutnak érvényre az Előre profi csapatának, saját utánpótlásának és az egykor Szokolay Sándor által létrehozott és irányított UFC-nek az érdekei. Annál is inkább, mert ma már nincsenek külön szervezetek, ma már nincsenek külön érdekek és célok Békéscsabán. Akik ma a városban a labdarúgásért dolgoznak, azok ugyanazt a célt szolgálják: a város profi labdarúgásának az érdekeit. Mert ha Békéscsabán van sikeres NB I-es csapat, akkor vannak nézők a lelátókon, vannak gyerekek, akik focizni akarnak, vannak támogatók a városban és a megyében egyaránt, akkor jó hangulata van a csabai embereknek, akkor mindenki lila-fehérben közlekedik a városban, akkor csapatára éppen olyan büszke a csabai ember, mint a kolbászra. (Két ilyen erő bőven elég egy városnak, ha fejlődni akar…)

20150909_szuloi_ertekezlet_03

Barkász Sándor, a Békéscsaba 2012 Előre Futball Zrt. többségi tulajdonosa:

– A labdarúgás hátterét egyre jobban megismerve nyugodtan kijelenthetem, hogy nagyon nehéz dolga volt a szakmai stábnak a nyáron, amikor össze kellett raknia egy élvonalbeli követelményeknek megfelelni tudó csapatot. Azért kellett rengeteg magyar és külföldi játékossal tárgyalnunk, mert hiába néztünk hátra, senkit nem tudtunk a saját utánpótlásunkból a felnőtt csapatba beépíteni. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy Békéscsaba NB I-es profi csapatának gerincét békéscsabai, Békés megyei játékosok alkossák. Tudjuk, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, de mi hosszú távon gondolkodunk, el kell érnünk, hogy öt év múlva az előző mondatom igaz legyen. Ehhez nyugodt, tervszerű, magas színvonalú szakmai munkára és a XXI. század követelményeinek megfelelő infrastruktúrára van szükség. Mi megteremtünk mindent feltételt céljaink eléréséhez. (A moderátor, Molnár Balázs úgy adta át a szót Jakab Péter – utánpótlás vezetőedzőnek, hogy megjegyezte: az akadémia felszerelés-gondja Barkász Sándor jóvoltából megoldódott, minden gyermeknek egyforma, szép, Előrés ruházata lesz…)

20150909_szuloi_ertekezlet_06

Jakab Péter – utánpótlás vezetőedző:

– A BLA azért jött létre, hogy a viharsarki labdarúgó kultúra meglévő hagyományaira épülve minőségi labdarúgást hozzunk létre Békéscsabán, az itt és a város környékén élő gyerekek felnevelésével. A csabai utánpótlás nevelésnek jó a szakmai megítélése az országban, az MLSZ-ben, ennek bizonyítéka többek között az akadémia létrejötte is. Ma minden feltétel adva van ahhoz, hogy eredményesek lehessünk, hogy nagyon sok Békés megyei gyereknek adjuk meg a lehetőséget ahhoz, hogy a világ legnépszerűbb játékának részese lehessen. Akadémiánk jelentőségét növeli, hogy profi csapatunk feljutott az NB I-be, illetve az a tény, hogy a dél-magyarországi régióban, a szerb, román határok mentén mi vagyunk az egyetlen labdarúgó akadémia, tehát nagy a gyermekmerítési lehetőségünk. Aki nálunk válik profi labdarúgóvá, ugyanolyan karriert építhet fel, mint egy budapesti, vagy dunántúli gyermek. Békéscsaba ugyanolyan közel van az élvonalhoz, a külföldi játéklehetőséghez, mint Budapest. Egy csabai srácnak behozhatatlan előnye származik a Pestre került vidéki fiúkkal szemben, ha nálunk járja ki a foci iskoláját, hiszen családja, barátai között, megszokott, biztonságos környezetében készülhet fel profi karrierjére. Ezek pedig pótolhatatlan elemei a játékossá válás folyamatának. Nyugodtan kijelenthetem, még soha nem volt ilyen jó, szoros és együttműködő a kapcsolat a felnőtt csapattal, mint napjainkban. A profi csapat edzője, Zoran Spisljak folyamatos kapcsolatban van az akadémia edzőivel, a gyerekek a legkisebbektől a legnagyobbakig egységes képzést kapnak. (Az BLA-ból indulva a rövid- és a kerülő karrierút is bejárható, ehhez már minden feltétel adva van. A kerülő út a későn érők lehetősége, akik az ifiből kiöregedve NB III-as felnőtt csapatunkban folytathatják pályafutásukat, ahonnan bármikor visszatérhetnek, ha alkalmasak rá, a minőségi labdarúgó karrier útjára…)

20150909_szuloi_ertekezlet_09

Zoran Spisljak, a Békéscsaba 1912 Előre sportigazgatója, vezetőedzője:

– Amikor Békéscsabára kerültem, három éves tervet fogadtunk el a vezetőkkel. Első évben csapatépítés, második évben feljutás, a harmadik évben bennmaradás az NB I-ben. Az első két év terveit egy év alatt teljesítettük, most a bennmaradásért dolgozunk, illetve el kell indulnunk azon a hosszú úton, amelyik egy békéscsabai játékosokra épülő, hosszú távon az élvonalban szereplő profi csapat létrehozását jelenti. A terv teljesítésének legfontosabb feltétele az utánpótlás tervszerű, szakszerű felnevelése. De a legfontosabb, adjuk vissza a játékot a gyerekeknek! Szeressenek futballozni, értsék meg, hogy ez egy játék és játék közben jól kell éreznie magát az embernek. Nem foglalkozunk a múlttal, csak előre tekintünk, az érdekel minket, hogy öt év múlva az általunk felnevelt gyerekek közül többen az alapemberei lesznek a legújabb kori csabai labdarúgás felépítésének. Rendszerben gondolkozunk, amelyben minden korosztály képzésének megvannak a prioritásai. Az általam felépített és Debrecenben már kipróbált rendszer elemeit a legnagyobb futballszakemberekkel folytatott személyes beszélgetéseim és az ő munkájuk hosszabb ideig tartó tanulmányozása alapján állítottam össze. Néhány név akiktől tanultam az elmúlt évtizedekben: Leo Beenhakker, Jose Mourinho, Josep Guardiola, Sir Alex Fergusson, Raymond Verheijen. Én csak facebook nemzedéknek hívom a mai fiatalokat. Ha azt akarjuk, hogy odafigyeljenek ránk, meg kell tanulnunk az ő nyelvükön beszélni. Ha ez az internet, akkor azt is be kell vonjuk a képzésükbe. Ha egy gyermek nem érti, amit tanítasz neki – tanítsd úgy, hogy megértse. Úgy kell dolgoznunk, hogy amikor felnő a gyermek, nyugodtak legyünk abban, hogy felkészítettük mindenre, ami tehetsége kibontakoztatásához szükséges lehet. Nekünk az a feladatunk, hogy meglévő értékeinket még értékesebbé tegyük. Bányászok vagyunk, akik szénből gyémántot csiszolnak. Ehhez a munkához minden utánpótlás edzőnek fel kell nőnie. Nem csaphatjuk be a gyerekeket. Ez a mondanivalóm lényege, örülök, hogy részt vehetek abban az építő munkában, amit Békéscsabán elkezdtünk. (Zorán Spisljak előadása után a kérdések az interaktivitásé lett volna a főszerep. A szülői értekezlet vezetője átadta a szót a közönségnek, hogy kérdezzenek az elhangzottakkal kapcsolatban. Egyetlen kérdés sem érkezett. A kérdések idejét a közelmúltban Békéscsabán nevelkedett és élvonalbeli karriert befutó játékosokról készített film levetítése töltötte ki. Képernyőre került Otigba Kenneth, Ugrai Roland, Jova Levente és Viczián Ádám. Utóbbi az Előrében lett profi labdarúgó…)

20150909_szuloi_ertekezlet_10

Szülők a nézőtéren: a projektoros, kivetítős előadásokat alkotói csendben hallgatták végig a nézőtéren helyet foglaló szülők. Kézzelfogható volt feszült figyelmük, nem akartak egyetlen hangot sem elengedni, meg akartak érteni minden kivetítésre került képet. Bár nem kérdeztek semmit, együttműködőek voltak. Arról nem is beszélve, hogy hatott rájuk a miliő is, hiszen mint labdarúgó szülők nem a pálya szélén, nem egy tornateremben, hanem egy előadásokhoz minden technikával felszerelt, laptopos, kivetítős, mikrofonos konferencián hallgattak meg a fociról korábban nem tapasztalt olyan előadásokat, melyek a gyermekeikről szóltak. Azokról, akik mindennél és mindenkinél fontosabbak számukra. (A moderátor úgy búcsúzott el az szülőktől, hogy ilyen és ehhez hasonló rendezvények rendszeresek lesznek a jövőben, mert az egyesületben és a családban is ugyanazért dolgoznak, hogy a rájuk bízott gyermekek a lehető legsikeresebbek legyenek, ha felnőnek. Ezt pedig csak úgy tudják megvalósítani a klub és a szülők, ha együttműködnek egymással…)

A szülői értekezletről készült videófelvételt nemsokára teljes egészében megtekinthetik weboldalunkon!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Tállya KSE

A kupaforduló miatt intenzívebb ritmusban folytatódik második együttesünk számára a harmadosztályú bajnokság, így 2021. szeptember 1-én (szerdán) 16:00 órától a Kórház utcában fogadja a Tállya KSE csapatát, majd szeptember 4-én (szombaton) 16:00 órától már Sényőn lép pályára.

Ilyen formán négy nap alatt lezajlik az 5-6. forduló, ezáltal még tisztább képet kaphatunk majd a Keleti csoport erőviszonyairól. Négy forduló után következő vendégeink még győzelem nélkül, egy döntetlen, három vereség és egyetlen bajnoki pont birtokában, a tabella 17. helyét foglalják el. Gólkülönbségük sem túl meggyőző, hiszen mindössze egy alkalommal tudtak betalálni, mellette viszont nyolc gólt kaptak. Így aztán nem indult túl fényesen a szezon számukra, hiszen az előző fordulóban a bajnokesélyes Kazincbarcika lépte le őket 0-5 arányban, a hétvégi kupameccsen pedig a Sényőtől kaptak ki 2-0-ra. Valamilyen szinten érthető a halványabb kezdés, hiszen a jelentős játékosmozgás miatt Lasztóczi Péter vezetőedzőnek gyakorlatilag teljesen új csapatot kellett építenie. Távozott: Bocsi Patrik, Fenyőfalvi Csaba, Ohár Román, Fazekas Máté, Nagy Máté Zsolt, Kelemen Gergő, Serecin Filip, Tóth Lukás, Janó Robert. Érkezett: Varga József (Nyírgyulaj), Balogh Gábor (Nyírgyulaj), Demkó Balázs (Gesztely), Mezőssy Levente (Sajóbábony), Varga Krisztián (Sajóbábony), Kovács Norbert Imre (Nyíregyháza Spartacus), Csávás Bence (DVTK), Baranyi Bence (Mezőkövesd), Kosztyu István (DVSC), valamint Bucsák Szabolcs (Debreceni LA). A Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek az előző idényben 11 győzelem, 10 döntetlen, 17 vereség, valamint 43 pont birtokában a 14. pozícióban végeztek, ezzel megőrizték NB3-as tagságukat, de a 2021/2022-es szezonban már nyilván szeretnének előrébb lépni. A tervek elé azonban Brlázs Gábor neveltjei is támaszthatnak némi akadályt, hiszen a Békéscsaba II. a vártál sokkal jobban kezdte a bajnokságot, ezáltal egy győzelem, két döntetlen, valamint a legutóbb Újpest ellen elszenvedett egygólos vereség áll a nevük mellett. Az eddig szerzett öt bajnoki egység a tabella 10. helyére rangsorolja a Lilákat, ezáltal talán nyugodt szívvel kimondható, hogy inkább mi vagyunk a hétközi meccs esélyesei.

Színes cédulák miatt egyik csapatban sincs eltiltott, így az előző fordulóban piros lap miatt kimaradó Apró Ármin is pályára léphet adott esetben. A válogatott szünet miatt pedig az első keretből is kaphat majd néhány játékos lehetőséget. Sérültek sem akadályozzák túlzott mértékben a keret meghatározását, hiszen apróbb kék-zöld foltokon kívül, valószínűleg csak Balog Zsolt – makacs achilles ín gyulladása miatt – nem tud még pályára lépni.

A Békéscsaba 1912 Előre II. – Tállya KSE mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Attila Lászlót akkreditálta a szövetség. Segítőiként Topálszki Szabint és Harsányi Martint jelölték ki. Az 1998-as születésű sporival a nyilvántartás szerint még egyszer sem találkoztunk. Pályafutása során eddig 34 sárga- és 2 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 5. fordulóját szeptember 1-én (szerdán) 16:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – Tállya KSE, Termálfürdő FC Tiszaújváros – DVTK II., Eger SE – Törökszentmiklósi FC, Kisvárda Master Good II. – Hidasnémeti VSC, BKV Előre – Putnok FC, DEAC – Jászberényi FC, Tiszafüredi VSE – Újpest FC II., Füzesgyarmati SK – DVSC II., 16:30 órától Aqua-General Hajdúszoboszló – Salgótarjáni BTC, valamint 17:30 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Sényő-Carnifex FC párosításokban rendezik meg.

Négy forduló után talán vethetünk egy pillantást bajnoki táblázatra is, amelyet a BKV Előre – DEAC – Kisvárda trió vezet, a sereghajtó helyeken pedig jelenleg a DVSC II., Tállya, Salgótarján, Hidasnémeti és Törökszentmiklós csapatai állnak.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles időjárás és 18 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható, valamint záporok is előfordulhatnak. Tehát érdemes lesz már melegebben öltözni annak, aki szerda délutáni elfoglaltságnak a meccsnézést választja. A Nap 2021. szeptember 1-én (szerda) 19 óra 25 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.