Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

Nincs idő pihenésre, folytatódik a mérkőzések sorozata. Ezúttal Budapestre utazunk, ahol 2014. november 15-én (szombaton) 13:00 órakor – a Merkantil Bank NB II Liga 14. fordulójában – a Soroksár SC az ellenfél. A bajnoki tabella 8. helyén álló, fővárosi csapatnak eddig 5 győzelemmel, 1 döntetlennel és 7 vereséggel 16 pontot sikerült összehoznia.

A szerdai betli után van mit feldolgoznia a liláknak – bár a kitűzött célt ettől függetlenül elérték, hiszen a Liga Kupa középdöntőjébe került az elsősorban fiatal játékosokat kipróbáló Előre.

A számok vegyes eredményeket mutatnak, hiszen a két csapat egymás ellen eddig lejátszott két mérkőzéséből itthon nyertünk, míg idegenben vesztettünk. Nem lesz könnyű dolgunk az újabb idegenbeli mérkőzésen sem, hiszen a Soroksár – az előírásokat betartva – csak 30 darab belépőjegyet biztosíthat a vendég szurkolók részére.

A körülményektől függetlenül, ha a saját, eredményes, agresszív játékunkat tudjuk produkálni és amennyiben minden játékos a maximumot nyújtja, akkor sikerülhet a három pontot ismét begyűjteni. Annál is inkább, hiszen az őszi szezonból ezen kívül már csak egy meccs van hátra és a tabella első öt helyének sorsát, jelen pillanatban szinte csak az egymás elleni eredmények és a gólarányok határozzák meg – így aztán igen nagy jelentősége lehet minden egyes megszerzett bajnoki pontnak.

Bényei eltiltását tölti, Prasler sérült és Viczián sem teljesen egészséges. Az összecsapást Fábián László vezeti, segítői pedig Galán Roland és Punyi Gyula lesznek.

Bízunk benne, hogy tovább folytatódik győzelmi sorozatunk a bajnokságban!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Közlemény: Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

A következő bajnoki ellenfelünk a tizennegyedik fordulóban pályaválasztói jog cserével a Soroksár SC csapata lesz idegenben, a mérkőzést 2014. november 15-én szombaton 13.00 órai kezdettel rendezik meg, soroksári Szamosi Mihály Stadionban!

Felhívjuk kedves szurkolóink figyelmét , hogy az ellenfelünktől 30 db jegyet kaptunk a mérkőzésre, amit előre meg lehet vásárolni az Előre Székház emeletén – regisztráció nélkül kedd , szerda, csütörtök és péntek 08.00 órától 15.00 óráig. A mérkőzés helyszínén nem lesz jegyértékesítés!

Beharangozó: Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

gyula_grosics_akademia

Sorozatban a hetedik idegenbeli mérkőzésén – ezúttal Gyulán – lép pályára a Békéscsaba és a bajnoki tabella hatodik helyén álló Szeged 2011 együttese lesz az ellenfél. A kilométerhiányban nem szenvedő lila-fehér gárda 12 bajnoki forduló után, 8 győzelemmel és 4 verességgel a ranglista 4. helyezettje. Tekintettel arra, hogy az élen álló Gyirmót csak két ponttal szerzett többet, így akár egy forduló alatt jelentősen változhat a helyzet.

A statisztika szerint a Szeged még egyszer sem tudta legyőzni a Békéscsabát: kétszer nyertünk hazai pályán, egyszer idegenben és három döntetlen is becsúszott. A kötelezőnek mondható összecsapásokat mindig komolyan kell venni, melyek teljes koncentrációt, odafigyelést igényelnek. Amennyiben csapatunk továbbra is a saját játékával és megfelelő akarattal játszik, akkor minden esély megvan egy újabb győzelemre.

Thomas-Michel Prasler továbbra is sérült és Viczián Ádám is kisebb egészségügyi problémával küzd, így nem biztos, hogy játszhat – a többiek azonban egészségesen várják a találkozót. Sajnos egy eltiltás is hátráltathatja a taktikai felállást, mivel a Szigetszentmiklós ellen kiállított Bényei Balázst három soron következő bajnoki mérkőzésre eltiltották. A vezetőség az eset tanulmányozása után dönt a fellebbezés lehetőségének igénybe vételéről.

A meccs 2014. november 8-án (szombat) 13:30 órakor kezdődik Gyulán, a Grosics Akadámia pályáján. Az összecsapásra 110 darab vendég belépőjegy áll szurkolóink rendelkezésére, melyeket ezúttal csak előzetes regisztrációval vásárolhatnak meg.

http://1912elore.hu/site/kozlemeny-szeged-2011-bekescsaba-1912-elore/

Hajrá Lilák!

Értékelés: Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

A csapat megmutatta valódi erejét.

Mindenki, aki pályára lépett szombaton, nagyon fegyelmezetten és alázatosan játszott. Ebben a kiegyensúlyozott bajnokságban biztos lesznek még meglepetések, ezért minden mérkőzésre maximálisan koncentrálva kell pályára lépnünk – amit ismét sikerült elérnünk úgy, hogy az utóbbi időben sikeresen szereplő csapatból három helyen kellett változtatnunk az összeállításon. Mindez a csapategységnek köszönhető, amit tudatosan építünk és az eredmények minket igazolnak. A sok háttérben elvégzett munka nem hiába való – ezen a mezsgyén és ezzel a lendülettel kell tovább dolgoznunk, hogy azon a maratonon, amin elindultunk sikerrel érjünk célba!

Szurkolói mobil fotó. Forrás: Facebook.

Szurkolói mobil fotó. Forrás: Facebook.

A pályán elért siker nagyszerű érzéssel töltött el minket, de külön öröm volt számunkra, hogy szurkolóink is kezdenek visszatalálni a csapathoz – ez a hétvégi bajnokin plusz erőt adott. Tudtuk, hogy a Viharsarokban vannak fanatikus szurkolók és nagyon nagy öröm volt találkozni velük – mert EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK!

Együtt erősebbek vagyunk!

Együtt erősebbek vagyunk!

Feljutó helyen telel az Előre – értékelés Zoran Spisljak vezetőedzővel

„A sikerre építettünk, a kudarcból tanultunk.”

Feljutó helyen zárják a 2014-es évet a lilák és bár még nem kaptak szabadságot labdarúgóink – hiszen a Liga Kupa középdöntők még hátra vannak – minden esetre kíváncsiak voltunk, hogy látja a mester a bajnokságban elvégzett munkát, milyen esélyekkel és tervekkel számolhatunk?! Úgy vélem, hogy szeptemberben senki sem fogadott volna arra, hogy az élmezőny közelében végzünk. Nem beszélve a Liga Kupában eddig elért sikerről – a csapatépítés és a fiatal játékosok integrálásának időszakában mindenképpen várakozásokon felüli teljesítményt nyújtott a csapat.

Az őszi idényben 30 pontot gyűjtöttetek – a mérleg: 10 győzelem, 5 vereség és plusz ötös gólkülönbség. Milyen tervvel vágtatok neki a bajnokságnak és mi volt az oka a gyengébb szezonkezdésnek?

Több célunk is volt: rövid-távon egyértelműen az, hogy megtaláljuk azokat a játékosokat, akiket egy csapatba építve esélyünk lehet a feljutásért való küzdelemben. Középtávú célunk a fiatalok vissza csábítása Békéscsabára és a saját utánpótlásunkban nevelkedett, arra érdemes játékosoknak megadni a lehetőséget, hogy bizonyíthassák tehetségüket, valamint hogy számíthat rájuk az klub. Hosszú távon természetesem a feljutás és egy stabil NB I-es csapat megteremtése – a békéscsabai stílus megformálása, ehhez igazítva az utánpótlás nevelést is – mivel úgy gondoljuk, hogy a legtöbbet saját nevelésű játékosokból profitálhatunk. Miközben dolgozunk céljaink eléréséért, tisztában vagyunk azzal, hogy igazán erősek, stabilak csak szurkolóinkkal együtt lehetünk. Ezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy minél többen látogassanak mérkőzéseinkre és minden generáció érezze magának a csapatot – legyen ott velünk testben-lélekben egyaránt, hiszen: “Együtt erősebbek vagyunk”!

Nem mondanám, hogy gyengén kezdtünk – a hazai mérkőzéseket egy kivételével hoztuk – én inkább hullámzónak nevezném az indulást, ami egy új csapat és stáb találkozásánál természetesnek mondható. Tény, hogy nagyon oda kellett figyelnünk a rajtnál, de rengeteg elemzéssel és munkával sikerült megtalálnunk azt a játékrendszert, amely a csapat tagjai számára könnyen adoptálható és nem utolsó sorban eredményes is.

Szerinted a legjobb csapat zárt az első helyen? Milyen téren szükséges még javulnotok?

Nálam mi vagyunk az első helyen, mert az a handikep – teljesen új játékosok, új stáb – amivel indultunk a bajnokság elején, nem zavarta meg focistáinkat és egy pillanatra sem adták fel a küzdelmet, legyen szó bármelyik mérkőzésről. Bár jelen pillanatban gyengébb gólaránnyal “csak” a második helyen állunk egy olyan Vasas mögött, melyben egy sor volt NB I-es játékos rúgja a labdát, szerintem ez a néhány gól elhanyagolható. A bajnokság elején senki sem számolt velünk, sőt a Mezőkövesd, Gyirmót, Kaposvár, Zalaegerszeg, Vasas, Szolnok hatos-fogatot, tartották befutónak a “szakemberek”. Le a kalappal a játékosok előtt, akik hatalmas akarattal és alázattal dolgoztak, még abban az időszakban is, mikor az eredmények nem úgy alakultak, ahogy azt szerettük volna. „A sikerre építettünk, a kudarcból tanultunk”ha a végén egy kicsit jobban koncentrálunk és nem veszítjük el a fókuszt, előnyünk még nagyobb lehetne. Örülök, hogy a Vasassal holtversenyben az “első” helyen vagyunk, de véleményem szerint a piros-kékek helyén lehetne bárki az előbb felsorolt csapatok közül. Új csapatot építünk – olyat, amely a kiélezett küzdelemben bárkivel fel tudja venni a versenyt és természetesen ezért továbbra is megteszünk majd mindent.

Elsősorban a helyzetek kihasználásában és precízebb befejezésében szükséges még javulnunk, hogy több gólt tudjuk rúgni, hogy minél hamarabb számszerűsíteni tudjuk esetleges előnyünket és ebből kifolyólag még magabiztosabban tudjuk felügyelni és irányítani a mérkőzéseinket. Sajnos a szezon elején nagyon pontatlan volt a támadás befejezésünk és nem tudtuk kihasználni ziccereinket, de sok elemzéssel, munkával sikerült kijavítanunk a hibákat és ennek köszönhetően pontosabbak lettünk ebből, az említett szempontok alapján is. Habár a győztes mérkőzéseinken – egy kivételével – nem kaptunk gólt, mégis nagy hangsúlyt kell fektetnünk a védekezésünk szervezettségére és szeretnénk ezt is tovább fejleszteni, hiszen óriási a jelentősége. Nem utolsó sorban pedig egy kellemes terhet is a nyakunkba kaptunk, a jó eredményeinknek köszönhetően, – mivel ellenfeleink nagyon zártan és óvatosan játszanak ellenünk – ami igencsak megnehezíti a dolgunkat. Sok mérkőzésen esélyesként fogunk pályára lépni a jövőben és tudjuk, a kötelező győzelmek a legnehezebbek, de továbbra is szeretnénk megfelelni az elvárásoknak – tehát van még tanulnivalónk jócskán.

Melyik mérkőzéseken nyújtott jó teljesítményt a csapat, melyeken okozott csalódást?

Úgy érzem, hogy sok mérkőzésen mutattak jó teljesítményt a fiúk – úgy fogalmaznék, hogy meccsről meccsre fokozatosan tudtunk javulni. A bajnokság elején volt egy hullámvölgy, amikor a csapat még nem tudott teljesen összeállni. Támadásban és védekezésben is akadtak problémáink és nem oldottuk meg a legjobban feladatokat. Ahogy teltek a hetek és következtek a megmérettetések, a szisztematikusan felépített edzésmunka meghozta a gyümölcsét – gondoljunk csak arra, hogy egymás után hét mérkőzést tudtunk hozni. Úgy gondolom, ez hatalmas teljesítmény és ebből is látszik, hogy a csapatnak van tartása, közös célja, a játékosok között pedig példa értékű az összetartás. Nehéz kiemelni egy-egy meccset. Sokat gondolok a csákvári és mezőkövesdi vereségre, melyeket szeretnék elfelejteni – de úgy érzem, ezek a “pofonok” kellettek ahhoz, hogy most itt tarthassunk. Ezek a vereségek lehetőséget adtak arra, hogy az edzői stáb bizonyíthassa hozzáértését és erejét. Büszkén mondom: egy percig sem volt pánik az öltözőben, hanem mindenki 10-14 órát dolgozva kereste a hibákat és a megoldásokat. Talán a Soroksár elleni mérkőzés bosszant leginkább, mert ebben a szakaszban már meg volt a csapatban a kellő tudás a győzelemhez – ezen a meccsen szerintem a koncentráció hagyott alább egy szemernyit és a futball büntetett egy átlövéses gól formájában. Az összpontosítás létfontosságú a labdarúgásban és ha ez bármilyen oknál fogva csökken vagy nem megfelelő, azt az ellenfél azonnal kihasználja. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy egy pillanatra is levegyük a szemünket a kitűzött célunkról! Összességében elégedett vagyok csapatom teljesítményével és továbbra is azon leszünk, hogy ezt a bajnokság végén is elmondhassam.

Hogyan értékeled az egyes csapatrészeket és az ott játszókat?

Függetlenül attól, hogy a rendelkezésemre álló focistákkal már az elején tisztáztuk kinek, milyen feladatot szánok, egyformán részt kell vállalniuk a védekezésben és a támadások felépítésében egyaránt. Úgy érzem, hogy sokat fejlődtünk a védekezés tekintetében – ha a játékosok fegyelmezetten és koncentráltan elvégzik a feladatukat, betartják a taktikai utasításokat, akkor ezzel továbbra sem lehet gond. A támadásban még vannak feladataink, de ezt korábban is említettük. A cél, hogy hatékonyabban tudjuk kihasználni és gólra váltani a kidolgozott lehetőségeinket, hiszen helyzeteink voltak – az utolsó lépéssel, a befejezéssel voltak gondok.

Nálunk a CSAPAT a legjobb “játékos” – ennek függvényében pedig mindenkit dobogóra állítanék, hiszen az összes focistám megpróbálta a tőle telhető maximumot nyújtani. Ha nevet kell említenem, akkor Balog Zsoltot emelném ki – aki 35 éves kora ellenére – fiatal játékosokat is megszégyenítő módon, nagyon jól játszott és csapatkapitányként példa értékű munkát végzett az edzéseken, mérkőzéseken egyaránt és nagyszerűen összefogta a sok új játékossal kibővülő csapatunkat.

Ha már a csapatrészeknél tartunk, természetesen a tizenkettedik játékosunkról – szurkolóinkról sem feledkeznék meg, akik bár mérsékelt létszámban, de annál nagyobb lelkesedéssel, mindvégig kitartottak mellettünk és a vereségek után is bíztak bennünk – támogatásukkal óriási erőt adtak a csapatnak, a stábnak és személy szerint nekem is. Köszönöm!