Címkézett bejegyzés

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest

Időpont: 2019. augusztus 25. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A pénztárak egységesen 17:00 órakor nyitnak. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolni.

A büfék 18:00 órakor nyitnak.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG AZ ÚJ, FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A1, A2, A3, A4, A5 és A6 szektorokba.

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú (teljesen új bejárat) kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el. Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (belépőjegy, bérlet). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét! VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

Tömegközlekedési eszközként a 8V jelű autóbusz áll a vidékről érkező vendégeink rendelkezésére. amely az Autóbusz pályaudvarról (Vasútállomás) indulva a Bartók Béla út – Jókai utca – Luther utca – Széchenyi utca – Gyulai út – Péter Jilemniczky utca – Kórház utca útvonalon közlekedik a Körgát sor megállóig. Vasárnaponként 14 óra 24 perckor indul az utolsó járat.

Közlekedési információ:

Figyelem! A Dedinszky Gyula utca egy részén autóbusz megálló építése miatt, csak az egyik sáv járható – torlódásra számíthatnak. Amennyiben tehetik, kerüljék el és érkezzenek a Puskin vagy a Telep utcán.

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

Térkép:

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest

Ünnepléssel egybekötött, igazi rangadó elé nézünk 2019. augusztus 25-én (vasárnap) este 19:00 órától, amikor az MTK Budapest együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Elöljáróban tényleg csak annyit, hogy legendáink régen nem látott létszámban érkeznek a mérkőzésre, az azt követő ünneplésre és a hangulatot már a félidőben is fokozzuk, amikor az első osztályban bronzérmet szerzett, volt játékosaink a centerpályán is megmutatják magukat közönségünknek.

Mindent összevetve az 52. Békéscsaba – MTK bajnoki mérkőzés következik, amely az előbbiekben említett ünnepségen kívül azért további nyalánkságokat is tartogat. Évtizedeken keresztül az első osztályban találkoztak egymással a felek – amely látszik a számokból is -, hiszen 49 NB I-es mérkőzést olvashatunk ki a históriás könyvből. Az egyenleg – akárhogy nézzük – a budapestiek felé billenti a mérleg nyelvét, hiszen 25 alkalommal győztek ellenünk, ezzel szemben mi tizennégyszer tudtuk begyűjteni a három pontot, tíz meccs végén pedig döntetlent mutattak az eredményjelzők. A másodosztályban eddig mindössze kétszer találkoztunk a nyolcadik kerületiekkel, melyek egy-egy MTK sikert, valamint döntetlent hoztak. Érdekesség a dologban, hogy az NB II-ben eddig még nem tudtunk gólt rúgni nekik – na, de ami késik, nem múlik… majd most!

Utoljára 2018. február 25-én mérkőzhettünk meg következő ellenfelünkkel, amikor számunkra kedvezőtlen, 3-0-ás eredmény született. Ami viszont mindenképpen kellemes emlék, hogy a 2015/2016-os Magyar Kupa szezon 4. fordulójában összesítésben 0-1 arányban búcsúztattuk őket. Az adalékokkal és az előzményekkel együtt a vasárnapi derbi mindenképpen rangadónak minősül és kiemelt érdeklődés övezi, hiszen emlékezzünk csak a legutóbbi Kórház utcában megrendezett MTK-elleni mérkőzésre, melyet telt ház előtt tudtunk megvívni – az előzetes jelzések alapján most sem lesz ez másképp! A pikantériák közé tartozik, hogy ellenfelünktől kölcsönkapott játékosaink (Gréczi Márton Péter és Anton Bidzilya), a két klub közötti megállapodás értelmében nem léphetnek pályára. Ellenfelünk keretében viszont első osztályt megjárt labdarúgók hada és két volt kedvencünk (Mezei Szabolcs és Szatmári István) is megtalálható – úgyhogy nagy valószínűséggel nem csak nekünk, nekik is furcsa lesz más mezben kifutni a centerpályára. Mindezek mellett Kincses Ádám asszisztens edzőnk családi kötődéssel is bír az MTK szakmai stábja felé.

A 131 éves fővárosi klubnál egyértelmű cél az első osztályba kerülés, melynek érdekében minden szükséges erőt mozgósítanak. A négy fordulóból kettőt megnyertek, melyek mellett egy-egy döntetlent, valamint vereséget tudhatnak magukénak. Jelen pillanatban úgy látszik négyes szám jegyében utaznak a viharsarokba, hiszen összesített gólkülönbségük is éppen négyet mutat. Gólgyártásban nincs hiány náluk, hiszen a mezőnyben a legtöbb (10) gólt szereztek, igaz ezzel szemben hatot kaptak. Gólfelelősük: Bognár Tamás 4 (!) találatával vezeti a másodosztályú góllövő-listát, így neki különös figyelmet kell szentelnünk.

Színes lapok miatt egyik csapatnál sincsenek eltiltottak, a sérültekről pedig a szakvezetők beszámolnak – lejjebb -, a fiatal-szabály miatt viszont elképzelhető a némileg furcsának tűnő összeállítás. Egy szó, mint száz aki lehetőséget kap Schindler mestertől, annak oda kell tennie magát, hogy szép eredményt érhessünk el, hiszen törleszteni-, mutatni-, valamint feledtetni valónk is akad. Mindenképpen pozitív, hogy drukkereink az elmúlt hazai mérkőzéseken igen szép számmal képviseltették magukat és hangjukat is hallatták – amit ezúton is köszönünk! Számítunk rátok augusztus utolsó vasárnapján is!

Schindler Szabolcs: – Sajnos Nyíregyházán rossz ütemben kaptuk a gólokat, hiszen az első félidő végén a hazaik vezető gólja előtt néhány perccel mi hagytunk ki hatalmas ziccert. A második nyírségi gól után már nem volt esélyünk, és a lefújás előtt jött a harmadik találat. A Nyíregyháza győzelme megérdemelt volt, de a gólkülönbséget túlzottnak tartom. Az MTK ellen nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen a mezőny egyik legjobban felkészített csapatával találkozunk. Szeretnénk kijavítani vasárnap a nyírségi fiaskót – de ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el, mindenkinek tudása legjavát kell nyújtania. Több hiányzónk is lesz, az MTK-val történt megállapodás alapján a kölcsönjátékosok, Gréczi és Bidzilya nem szerepelhetnek. Sérülése után Ribánszki kapus már edzett, Hursán, Olasz és Lustyik azonban továbbra is sérüléssel bajlódik.

Michael Boris: – Nehéz játék lesz, mert a békéscsabai fiúk hazai pályán nagyon erősek. A Vasas ellen is nagyon jó teljesítményt nyújtottak. A legutóbbi mérkőzésük nem sikerült a legjobban, ezért mindenképpen meg szeretnék mutatni a hazai közönség előtt a valódi arcukat. A legutóbbi egymás elleni mérkőzésünkön, 2017. augusztusában 1:0-ra nyertek, így nagyon keményen kell dolgoznunk vasárnap, hogy megnyerhessük a mérkőzést. Megnyertük az utolsó két meccsünket és mindenképpen ezt az utat szeretnénk folytatni. Kemény hetünk lesz, három mérkőzéssel, amely vasárnap indul Békéscsabán. A hazai csapat egy ponttal kevesebbet gyűjtött eddig, mint mi így a meccs győztese a táblázat első negyedében marad az 5. forduló után.

A Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Róbertet akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival legutóbb 2019. április 28-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Vác FC 2-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 751 sárga- és 59 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Punyi Gyulát és Berényi Ákost jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Antal Balázs látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon ötödik fordulóját augusztus 25-én (vasárnap) 17:30 órától Soroksár SC – Vác FC, Dorogi FC – Budafoki MTE, Budaörs – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – BFC Siófok, Duna Aszfalt TLC – Vasas FC, 19:00 órától FC Ajka – Nyíregyháza Spartacus FC, Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest, Aqvital FC Csákvár – Szombathelyi Haladás, Szolnoki MÁV FC – Gyirmót FC Győr, valamint WKW ETO FC Győr – Kazincbarcika párosításokban rendezik meg.

A tabellát – mindannyiunk közös meglepetésére – a Csákvár vezeti, mögötte az ETO (2.), a tavaly még kieséssel küszködő Siófok (3.), valamint az MTK (4.). A sor végén a Gyirmót (18.), Balmazújváros (19.) és az újonc Ajka (20.) helyezkedik el. Csapatunk pillanatnyilag 2-2 győzelemmel és vereséggel a bajnoki táblázat 10. pozícióját foglalja el, mérlegünk 4 lőtt és 5 kapott gól, valamint 6 bajnoki egység. A szeptember 2-10. között tartó válogatott szünet miatt ismét sűrűsödik a program, hiszen augusztus 28-án (szerda) 17:30 órától a Vác vendégeként, szeptember 1-én (vasárnap) 17:00 órától pedig a Budafok csapatát fogadjuk.

Augusztus 25-én (vasárnap) Békéscsabán kánikula – akár 35 Celsius fok – is lehet, így mindenki számára sokkal kedvezőbb a villanyfényes kezdési időpont. A Nap 19 óra 34 perckor nyugszik.

Szeretettel várunk mindenkit a 2019/2020-as szezon harmadik hazai mérkőzésére!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest

Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020. 5. forduló
A bejegyzések automatikusan frissülnek!
Békéscsaba 1912 Előre
3
MTK Budapest
3
0'
Uram János, Zahorán Balázs, Farkas Márk, Nagy Sándor, Faragó Tomás, Máris Dominik, Szalai Dániel, Király Patrik, Kovács Ádám Tibor, Szélpál Norbert, Nikola Pantovic. Cserék: Ribánszki László, Burai Erik Csaba, Károly Bálint, Mészáros Márk, Tóth Dániel, Babinyecz Balázs, Pusztai András. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
0'
Bese Balázs, Varju Benedek, Nagy Zsombor, Szatmári István, Mezei Szabolcs, Bognár István, Vass Patrik Ádám, Kata Mihály, Katona Máté, Pintér Ádám József, Lencse László. Cserék: Somodi Bence Máté, Schön Szabolcs Gergő, Szerencsi Miklós, Zuigéber Ákos Lajos, Simon András, Fülöp Noel, Palincsár Martin. Vezetőedző: Michael Boris
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, fehér szerelésben a vendégek. A vendég csapat kezdte a találkozót.
1'
Faragó Tomás
6'
Máris révén indult el egy veszélyesnek tűnő hazai kontra, a beadás előtt azonban ő szabálytalankodott, ezért szabadrúgás lett kifelé.
8'
Máris baloldali beadása után Király lövését blokkolta egy vendég védő.
9'
Rögtön indult egy MTK ellentámadás, amelynek végén Szatmári került ziccerbe, de Uram védett.
11'
Mezei Szabolcs
15'
Lencse László
21'
Szalai Dániel
26'
Pantovic lépett meg a baloldalon, éles szögből leadott lövése azonban nem találta el a kaput.
29'
Jó csabai akció végén esett el a tizenhatoson belül, de a játékvezető sípja néma maradt.
33'
Nagy Sándor mintegy 22 méterről próbálkozott lövéssel, de a laszti elkerülte a kaput.
35'
Pantovic beadása után Szalai fejelt, formás akció volt.
35'
Kovács Ádám gondolt egyet és eleresztett egy löketet, amely a kapu bal alsó sarkában kötött ki. Hatalmas gól volt.
43'
Mezei lőtt 18 méterről a csabai kapu fölé.
44'
Szép csabai akció végén Pantovic került lövő helyzetbe, de a kaput nem találta el.
45'
A játékvezető 1 percet hosszabbít.
45'
2-1
46'
Elkezdődött a második félidő, a hazaiak indították útjára a labdát.
46'
Szatmáti helyett Simon András a pályán.
47'
Pantovic szabadrúgása után Szélpál fejelt, Bese azonban kitolta a labdát jobb felső sarok elől.
57'
Vass Patrik lesen volt.
59'
Vass Patrik
60'
Szalai futott el a jobboldalon, közép beadására Pantovic érkezett, de a védők felszabadítottak.
63'
Újabb gyors MTK támadás, amelynek végén Lencse a kapu fölé lőtt.
65'
Király Patrik
67'
Máris helyett Burai a pályán.
69'
Bognár volt lesen.
71'
Kata kezezett, szabadrúgás, de előtte ivószünet.
73'
Károly Bálint érkezik, Faragó helyére.
78'
Kata Mihály
80'
Schön folytatja Mezei helyett.
81'
Pantovic helyett Pusztai
82'
Lencse lőtt 12 méterről, de Uram bravúrosan védett.
84'
Simon András
89'
Zahorán Balázs
90'
A játékvezető 4 percet hosszabbít.
92'
Károly mintegy 23 méteres rúgása megpattant a sorfalon és centikkel ment mellé.
95'
3-3

MTK Budapest – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 22. forduló

MTK Budapest – Békéscsaba 1912 Előre

3-0 (1-0)

Időpont: 2018. február 25. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Új Hidegkuti Nándor Stadion

Cím: 1087 Budapest, Salgótarjáni út 12-14.

Játékvezető: Pillók Ádám

Asszisztensek: Horváth Zoltán (F), Bertalan Dávid

Tartalék játékvezető: Leél-Őssy Ádám

MTK: Bese Balázs, Katona Máté, Balogh Béla, Gengeliczki Gergő, Deutsch Bence, Vass Patrik, Vass Ádám, Kanta József, Farkas Balázs, Lencse László, Torghelle Sándor. Cserék: Fadgyas Tamás, Baki Ákos, Jakab Dávid, Talabér Attila, Korozmán Kevin, Schäfer András, Borbély Bálint.
Vezetőedző: Feczkó Tamás

Békéscsaba: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Birtalan Botond, Nagy István, Király Patrik, Hursán György, Viczián Ádám, Dlusztus András, Nagy Sándor, Szélpál Norbert, Gyurján Bence. Cserék: Máthé Gábor, Gránicz Patrik, Mészáros Márk, Urbin Péter, Tóth Dániel, Kiss László, Kálmán Szilárd.
Vezetőedző: Boér Gábor.

Gólszerző: Torghelle Sándor (44. perc), Lencse László (57. és 90. perc).

Sárga lapok: Farkas Balázs (55. perc), Nagy István (57. perc).

Fotó: mtkbudapest.hu

Jó iramban kezdett csapatunk és a harmadik percben Birtalan máris munkára kényszerítette Besét, hiszen szép összjáték végén a rövidre küldött egy löketet. A hatodik percben Nagy István végezhetett el pontrúgást, beívelését a hazai kapus biztos kézzel öklözte ki. A 13. percben Gyurján lőtt ballal, lövését Bese könnyedén védte. Egy perccel később ismét Birtalan volt veszélyes, lapos lövése centikkel kerülte el a kék-fehér kapufát. Az első negyedórát követően Torghelle piszkált egy beadásba, Ribánszki kapus azonban jött a labdáért. A 21. percben Vass Patrik felé szállt veszélyesen a játékszer, de ismét a csabai hálóőr volt magabiztosabb. A 26. percben Hursán harcolt ki szabadrúgást, melyet Nagy István végezhetett el mintegy 23 méterről, a próbálkozás azonban jócskán fölé szállt. A 32. percben Gyurján iramodott meg a jobb oldalon, beadása azonban már nem jutott el Birtalanig. A 36. percben Lencse Torghellével kombinált, a kapura ívelés azonban haloványra sikerült. Egy perccel később azonban már veszélyesebb helyzet alakult ki kapunk előtt, a védelem azonban ismét megoldotta feladatát. A 39. percben Viczián vitte el a labdát a bal oldalon, visszaadta Birtalan elé, aki ballal telibe találta a hazai kapufát. A 43. percben Ribánszki védte Deutsch furcsa ívű, megpattanó lövését. A 44. percben egy szögletet követően, Torghellét hagytuk üresen, aki Baki csúsztatását tovább bólintva megszerezte a vezetést a hazai csapatnak: 1-0. Furcsa ez így, hiszen az első játékrészben gyakorlatilag helyzetet sem tudott az MTK kialakítani, védelmünk tökéletesen dolgozott, sőt többször mi szerezhettük volna meg a vezetést.

A második félidőt a hazaiak kezdték, cserék nem voltak a szünetben. A 49. percben egy ígéretes megindulást követően ismét Birtalan lőtt húsz méterről, sajnos a pettyes elkerülte Bese kapuját. Az 55. percben megszületett az egyébként teljesen sportszerű meccs első sárga lapja, birtokosa Farkas Balázs, aki Nagy Istvánt állította meg nem a szabályoknak megfelelően. Az 57. percben egy véleményes ítéletet követően – Vicziánt buktatták a tizenhatoson belül, de büntetőt nem ítélt a spori – az ellentámadást követően Lencse üresen vihette a csabai kapura, aki kíméletlenül értékesítette a lehetőséget: 2-0. A 62. percben Gránicz és Urbin érkezett, Király és Gyurján helyére. A 63. percben újra Birtalan fordult rá, lövését Kanta blokkolta. A 67. percben Torghellét keresték egy beadással, Ribánszki kapusnak kellett jönnie. A 72. percben Feczkó mester Jakab Dávidnak adott lehetőséget, aki a már sárga cédulával illetett Farkast váltotta. A cserének rögtön lehetősége is adódott, hiszen egy visszatett labdát kapásból tudott ellőni, amely éppen elkerülte a kapunkat. A 78. percben Boér Gábor utolsó cseréjét is kihasználta, Nagy István helyett Tóth Dánielt küldte a pályára. A 81. percben egy sarokrúgást követően, Hursán bombázott – lövése húsz centivel kerülte el a hazai kaput. A 84. percben Baki közeli lövését Ribánszki védte reflexből.  A 88. percben még Torghelle is lemaradt egy labdáról, nagy helyzet volt. Ráadásul az utolsó percben még egy büntetőhöz is jutott az MTK, amelyet Lencse magabiztosan értékesített: 3-0. A háromperces hosszabbítás pedig már nem hozott további változást az eredményben.

A második játékrészről elmondható, hogy a második gól láthatóan megfogta a Békéscsabát, és elfogyni látszott a lendület. Ennek ellenére jöttek előre a srácok és próbálkoztak, az utolsó passzok és döntések azonban nem voltak elég jók, semmi sem akart a mai napon bemenni.

A végeredménytől függetlenül – amely abszolút nem tükrözi a mérkőzés képét – elmondható, hogy lelkesedéssel és teljesítménnyel nem maradtunk adósak. A hazai csapat szinte kidolgozott lehetőségek nélkül, két talált helyzetet és egy büntetőt kihasználva, rutinosan nyerte meg rangadót. Ez van, ilyen a foci. Folytatás szerdán a Kórház utcai Stadionban, amikor a Nagykanizsát fogadjuk a Magyar Kupa visszavágón.

Feczkó Tamás: – Fontos három pontot szereztünk, de az látszik, hogy van még mit javítani. 

Boér Gábor: – Mint minden mérkőzésből, ebből is tanulni kell. Egyfelől örültem annak, hogy sokszor az MTK fölé tudtunk nőni játékban és helyzeteket tudtunk kialakítani. Sajnos ezek kimaradtak, mi viszont szinte a semmiből kaptunk gólokat. Mindig nehéz a pályán lekezelni az ilyen szituációkat a játékosoknak, ettől függetlenül nem szabad abba a hibába esni, hogy hitünket vesztjük – ezt éreztem egy picit a második gól után. Ettől függetlenül a második játékrészben is voltak lehetőségeink és talán nem kaptunk meg egy büntetőt sem – ezt még vissza kell néznünk. Erre azonban nem szabad semmit fogni, hiszen az MTK van olyan rutinos csapat, hogy a hibákat, pillanatnyi kihagyásokat könyörtelenül kihasználja – talán ebben tartanak a látottak alapján előrébb, mint mi. Be kell rúgni a lehetőségeket, ki kell használni a lehetőségeket, másképp nem lehet egyről a kettőre jutni. A végeredménytől függetlenül büszke vagyok a játékosaimra, nagyot küzdöttek és harcoltak, helyenként szépen játszottak. Sajnos ma hiányzott a végjáték, ebben sokat kell javulnunk továbbra is. Nagyon köszönöm lelkes közönségünknek a biztatást, úgy éreztük, mintha otthon játszanánk! Remélem, hogy nem szegtük kedvüket és legközelebb is elkísérnek minket, szerdán pedig szeretettel látunk mindenkit a Magyar Kupa visszavágón, hiszen most az a legfontosabb. Menni kell tovább és csinálnunk kell a dolgunkat!

Lencse László: – Minden csatár szeret gólokat rúgni, minden csatár figyeli a góllövő listát, amelyet szerencsére most már én vezetek. Minden meccsen szeretnék gólokat szerezni, gólpasszokat adni, most sikerült kettőt is rúgni. Azon dolgozunk a jövőben is, hogy ezzel tudjam a csapatot tovább segíteni. A mérkőzés első része elég nehéz volt, a pálya talaja részben le volt fagyva, máshol pedig mélyebb volt – nem volt egyszerű ehhez alkalmazkodni. Egy nagyon jó csapattal játszottunk, akik szimpatikusan futballoztak. Egy erős Békéscsabát tudtunk ma legyőzni, de rúgtunk három gólt és egyet sem kaptunk – ez nagyon jó.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Fotók

YouTube

Információk

Jegyzőkönyv

Tabella

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/408644902926105/

line_purple

Információk: MTK Budapest – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. február 25. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Új Hidegkuti Nándor Stadion

Cím: 1087 Budapest, Salgótarjáni út 12-14.

Belépőjegyek:

Online módon 2018. február 12. (hétfő) óta meg megvásárolhatók a jegyek a mérkőzésre, elővételi áron. Online módon történő jegyvásárláshoz szurkolói kártya szükséges.

https://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002090

A vendég jegyek online módon 720,- forintba kerülnek. A helyszíni jegyvásárlás során, a teljes árú jegyek 800,- forintba kerülnek, a 18 év alatti diákoknak és nyugdíjasoknak pedig ingyenes a belépés. A kedvezményekre jogosító igazolvány legyen mindenkinél a vásárláskor! Tekintettel arra, hogy a jegyvásárlás névhez- és ülőhelyhez kötött, így a helyszínen szurkolói kártya nélkül, csak a személyi igazolvány bemutatásával lehetséges a vásárlás.

Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben tehetik, mindenképpen váltsák meg előre a jegyeket, hogy elkerülhessék a sorban állást!

A vendégkapu (3-as kapu) a Sport utca (BKV pálya) felől található. Itt és a környező utcákban tudnak parkolni az érdeklődők – a KRESZ szabályai szerint. A Hungária körút túloldalán, a Salgótarjáni úton, a villamos sín mellett is van egy nagyobb parkoló.

A VIP vendégek a stadion 106-os sky boxában tekinthetik meg a mérkőzést, a VIP bejáratnál fogják megkapni a hostess lányoktól a karszalagokat.

A vendég szektorba szóló jegyeket a stadion vendég pénztárában tudják felvenni és a 3-as kapun léphetnek be a V1-V4 szektorokba.

A „semleges” szektorba (B8) szóló jegyeket, szintén a vendég pénztárban vehetik fel, de a stadion 1-es kapuján fognak tudni bemenni a B8-as szektorba.

Pénztárnyitás: 12:00 óra

Stadion:

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozások:

http://mtkbudapest.hu/hirek/mtk-budapest-bekescsaba-1912-elore

http://mtkbudapest.hu/hirek/megkezdtuk-a-jegyertekesitest-az-elso-negy-tavaszi-hazai-bajnoki-merkozesunkre