Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

Nehéz, szinte lehetetlen helyzetben folytatjuk mind a bajnokságot, mind a MOL Magyar Kupa sorozatot, hiszen a koronavírus-járvány gyakorlatilag nullára redukálta csapatunkat. Ettől függetlenül azonban nyilván nem tehetjük fel a kezünket és jelen helyzetben azoknak kell legjobb tudásukat nyújtani, akik egészségesek, rendelkezésre állnak és lehetőséget kapnak.

Nem fogjuk tovább ecsetelni a helyzet súlyosságát, hiszen felesleges – aki meg akarja érteni, úgyis magáévá teszi az információkat. Egy szó, mint száz a jelenlegi helyzetben a DVTK elleni Magyar Kupa mérkőzésnek – az előzetes várakozások alapján – egészen más sansszal futhattunk volna neki, ám a rendelkezésre álló kerettel – nem megbántva ezzel bevethető labdarúgóinkat – sajnos a győzelmi esély gyakorlatilag nullára csökkent. Mindent elmond a szituációról az is, hogy egyes fogadási portálok fel sem vették a palettára ezt a mérkőzést, hiszen szinte százszázalékos eséllyel vendég győzelmet aposztrofálnak – így még esélyt sem adnak arra, hogy akár minimális odds-szal, de megtegye valaki a meccset. Nem fogunk senkit hiú reményekbe ringatni, tényleg nagyon nem jó a helyzet, hiszen a járvány az eddig szépen és szisztematikusan felépített rendszert teljesen romba döntötte. A kedden reggel elvégzett újabb PCR-teszten sajnálatos módon további pozitív eredmények is születtek, ezáltal az eddig is szűkösebb lehetőségeink, hogy finoman fogalmazzunk, az a bizonyos kétéltű hátsó része alatt van. Preisinger Sándor családi okok miatt nem lesz jelen a csütörtöki kupameccsen, szombaton azonban már csatlakozik a stábhoz és vasárnap a Haladás elleni idegenbeli mérkőzésen már ismét a kispadról irányítja a Lilákat – tekintettel arra, hogy letöltötte az egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltását. A DVTK elleni mérkőzésen még Tököli Attila asszisztens edző ül a kispadon.

A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége mindent megpróbált a soron következő mérkőzések halasztása érdekében, de erre nincs semmiféle lehetőség – tekintettel arra, hogy sem a DVTK, sem a Haladás nem tudja máshova beilleszteni a fordulót, így nem járultak hozzá az időpontok módosításához.

Na, de a sírásból elég ennyi, koncentráljunk a mérkőzésre és maradjunk pozitívak! A Diósgyőr évek óta – talán nem bántódnak meg – hatalmas szerencsével és a körülmények számukra kedvező alakulásával maradt az első osztályban. Az utolsó valamirevaló szezonjuk a 2014/2015-ös volt, amikor a tizenkét csapatos bajnokság hetedik helyén végeztek. Aztán elindult egy mélyrepülés, amely gyakorlatilag azóta is tart: 2015/2016-ban 9. hely, 2016/2017-ben 10. hely, 2017/2018-ban 10. hely, 2018/2019-ben 10. hely, végül 2019/2020-ban 9. hely. Az idén sem állnak túl fényesen, hiszen a hét teljesített fordulójuk után a kiesést jelentő 11. pozíciót foglalják el. Mérlegük: 2 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség, valamint az ezzel együtt járó mindössze 7 bajnoki pont. Aki nem követi az OTP Bank Liga idei eredményeit azok kedvéért: a Ferencváros vezeti a tabellát (16 pont), a Mezőkövesd (7 pont) pedig a sereghajtó. A miskolciak hozzánk hasonlóan a hatodik fordulóban csatlakoztak a kupa küzdelmekhez, amelyben a Balassagyarmat együttesét búcsúztatták 0-2 arányban, míg a Békéscsaba a Vác ellen tudott győzni 1-4-re.

Elvonatkoztatva a helyzettől akár a mostani forduló legrangosabb mérkőzésének is nevezhetnénk ezt a találkozót, ugyanis két korábbi kupagyőztes találkozik egymással. A kupa története során eddig egyszer mérkőztünk egymással: az 1981/1982. évi kiírásban, a négy közé jutásért küzdött a két csapat. 1982. március 10-én Diósgyőrben zajlott le az összecsapás 4.500 néző előtt. A nem túl magas színvonalú 90 perc 0-0-ás eredménnyel zárult. Jött a hosszabbítás és a 97. percben a hazaiak szereztek gólt. A gól után megsérült Kurucz, lejött a pályáról, így tíz emberrel kellett megkísérelni legalább az egyenlítést, mely a 115. percben Ravasz révén sikerült. Jöhetettek a tizenegyesek. Minden csabai értékesítette a büntetőjét, a DVTK-nál viszont volt egy hibázó. Ezzel csapatunk történelmi továbbjutást ünnepelhetett, ugyanis a kupa története során először jutott az elődöntőbe.

Köszönet a krónikáért Juhász Zolinak (magyarfutball.hu)!

A két csapat bajnoki múltja jelentős, hiszen egészen 1945-ig tudunk visszatekinteni. Az első osztályban 29 alkalommal mérkőztünk, a mérleg pedig aránylag kiegyenlítettnek nevezhető, hiszen 10 alkalommal következő vendégeink, nyolcszor pedig mi tudtunk győzni, a maradék 11 mérkőzés viszont eldöntetlen eredménnyel végződött. A másodosztályú egyenleg viszont a mi oldalunkra billen, hiszen az egyetlen döntetlen mellett a nyolc találkozásból négyszer békéscsabai, háromszor pedig miskolci győzelmet olvashatunk ki a históriás könyvből. Utoljára egyébként 2016. április 2-án szintén Békéscsabán találkoztunk a DVTK-val, amikor 0-0 lett az eredmény. Tegyük a szívünkre a kezünket: egy ilyen rezultátummal jelen helyzetünkben is kiegyeznénk a kilencven perc után. Érdekesség, hogy az egymás elleni legnagyobb arányú győzelem és vereség a 1978/1979-es szezonban született, hiszen ebben az idényben mindkét együttes 5-0 arányban verte a másikat hazai pályán. A számok tengerében még egy adalék, hogy első osztályú gólátlag 2,6, a második vonalban ugyanez az érték pedig kereken kettő. Mindebből levonhatjuk a konzekvenciát: valószínűleg ezúttal sem maradunk gól(ok) nélkül.

Visszatérve vendégeinkhez, az előző csonka szezon után elindult a “tisztogatás” a Diósgyőrnél. Távoztak: Vég Csongor, Tóth Barnabás, Kiss Tamás, Egerszegi Tamás, Haris Tabaković, Joachim Adukor. Érkeztek: Stefan Dražić, Augusto Max. Szerződést hosszabbított, illetve profi szerződést kapott: Orosz Donát és Zsiga Máté. Kölcsönbe adták Orosz Marcellt és Géringer Tamást. Mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni – amennyiben pályára lépnek Békéscsabán – Stefan Dražićnak és Molnár Gábornak, hiszen mindketten 3-3 találattal járultak hozzá csapatuk sikereihez.

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

A legjobb 64 csapat közül ketten már október 21-én letudták a kupa-fordulót, melyen a Csákvár jutott tovább a Budaörs ellenében (1-3). A többiek október 28-án (szerda) kezdik meg a küzdelmeket, 29-dikére pedig a Nyíregyháza – Paks, valamint a Békéscsaba – DVTK összecsapás marad. Két mérkőzést (Szolnok – Gyirmót és Bicske – Ferencváros) későbbre halasztottak, melyeket november 13-án és 14-én rendeznek meg.

Az Békéscsaba 1912 Előre – DVTK mérkőzés játékvezetőjeként Szilágyi Sándort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Varga Gábort és Szilágyi Norbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Sándor Csaba látja el. Az 1984-es születésű sporival utoljára 2020. szeptember 13-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC 2-0 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 696 sárga- és 38 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Kormány az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1b) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a maszkviseléssel kapcsolatban szigorításokat rendelt el, és a szabályozás 2020. október 23-án lépett életbe. Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a szabadtéren megtartott sportrendezvények helyszínén, tehát már a vasárnapi – a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc bajnoki találkozón is az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot kell viselniük a résztvevőknek. A szabályozás alól kivételt jelentenek, tehát nem kell maszkot viselniük a hatodik életévüket be nem töltött kiskorúaknak, a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. A kormányrendelet szerint azt, aki felszólítás ellenére sem visel maszkot, a rendezvény szervezője köteles felszólítani a helyszín elhagyására. Kérjük drukkereinket, hogy a kormányrendeletben megfogalmazott szabályozást minden esetben maradéktalanul tartsák be! Köszönjük a megértést és az együttműködést!

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, őszi időjárás várható, 17 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, eső a pillanatnyi állapot szerint nem valószínűsíthető. A Nap ezen a napon 16:32 órakor nyugszik, így a bemelegítésre már kapcsoljuk a villanyfényt.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és biztassák a srácokat! 

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://1912elore.hu/site/mol-magyar-kupa-7-fordulo-20201010/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

Időpont: 2020. október 29. (csütörtök) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

FIGYELEM! A MÉRKŐZÉSEN KÖTELEZŐ A MASZK VISELÉSE!

Élő tudósítás

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon, de élő stream-et nem. Az összecsapást felvételről YouTube csatornánkon is megtekinthetik majd.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztár 14:00 órakor, a vendég kassza pedig 15:00 órakor nyit. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolnia.

A büfék 15:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A1, A2, A3, A4, A5 és A6 szektorokba.

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (belépőjegy, bérlet). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

Térkép:

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

vasas_fc

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 6. forduló

Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

3-2 (1-1)

Időpont: 2014. szeptember 20. (szombat) 19:00 óra

Helyszín: Budapest, Illovszky Rudolf Stadion

Játékvezető: Böcskei Balázs

Asszisztensek: Kis Zoltán, Kiss Balázs

Tartalék játékvezető: Barna Gábor

Vasas: Németh Gábor, Görgényi Dávid, Grúz Tamás, Ródenbücher István, Hajdú Norbert, Vida Máté, Berecz Zsombor, Nagy Tamás, Ferenczi István, Remili Mohamed, Ádám, Martin. Cserék: Hermány Bence, Pál Dávid, Takács Krisztofer Lajos, Tamás László Hunor, Polényi Gábor, Kiss Róbert.

Békéscsaba: Póser Dániel, Bényei Balázs, Borbély Bálint, Pataki Zsolt, Király Patrik, Bagi István, Tölgyesi Viktor, Kertész Tamás, Prasler Thomas Michel, Lőrinczy Attila, Vólent Roland. Cserék: Czuczi Márton, Balog Zsolt, Balogh Miklós, Szilágyi Péter, Juhász György, Viczián Ádám, Berki Péter.

Harmadik idegenbeli mérkőzésén is pont nélkül maradt a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó-csapata, amely az NB II-es labdarúgó-bajnokság 6. fordulója szombati záró meccsén a Vasas otthonában maradt alul. Azért az angyalföldi fiaskó annyiban mindenképpen különbözött az korábbiaktól, hogy a lila-fehérek ezúttal komoly ellenállást tanúsítottak.

14. p.: Nagy T. ívelte be szögletet jobbról, középen Ferenczi ugrott legmagasabbra és az ötösről védhetetlenül fejelt a csabai kapuba, 1–0.
41. p.: A vendégek úgy egyenlítettek, hogy előtte nem jártak a Vasas tizenhatosánál. Most sem kellett odáig jutniuk, mivel Bényei 25 méterről szúrta kapura a labdát, ami a jobb sarokba csapódott, 1–1.
52. p.: A csabaiak játszották be a labdát a Vasas tizenhatosára, ahol Grúz szabálytalankodott, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A 11-est Vólent higgadtan lőtte a kapu jobb sarkába, 1–2.
63. p.: Túlságosan kinyíltak a vendégek, amit góllal büntetett a Vasas. Remili kapta meg a labdát a bal oldalon, aki éles szögből, mintegy 8 méterről gyönyörűen kilőtte a hosszút, 2–2.
75. p.: Jobbról ívelték középre a labdát a fővárosiak, középen a két belső védő egymásra várt, végül a labda Remilihez került, aki 7 méterről a bal sarokba lőtt, 3–2.

Szanyó Károly: – Nagyon jó mérkőzésen egy felkészült ellenféllel szemben sikerült itthon tartani a három pontot.

Zoran Szpisljak: Az első félidő első felében a Vasas beszorított bennünket, attól kezdve egyenrangú ellenfelek voltunk. Ha kettő–egyes vezetésünknél értékesítjük ziccerünket, máshogyan alakult volna. Bosszantó vereséget szenvedtünk.

line_purple

line_purple

Jegyzőkönyv

További eredmények

line_purple

Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc

Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 13. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc

0-3 (0-1)

 

Időpont: 2020. október 25. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Nagy Norbert

Asszisztensek: Márkus Péter, Szilágyi Norbert

Tartalék játékvezető: Rúsz Márton

Békéscsaba: Uram János, Farkas Márk, Kitl Miklós, Nikola Pantovic, Máris Dominik, Babinyecz Balázs, Fazekas Lóránt, Kovács Ádám Tibor, Pilán Márkó, Hodonicki Márk, Horváth Péter. Cserék: Czinanó Antal Áron, Krnács Richárd, Pap Szabolcs, Bónus Marcell, Váradi Ádám, Sipaki Patrik Martin, Kasik Ákos, Hursán György.
Edző: Tököli Attila

Szentlőrinc: Hajagos Tamás, Fröhlich Roland, Kapronczai Gergely, Hleba Tamás, Harsányi István, Keresztes Bence, Havas Attila, Molnár Róbert, Dulló Martin, Torvund Alexander, Nikic Nemanja. Cserék: Gyalus Csaba, Czuczi Péter, Vajda Roland Attila, Lehoczky Roland Patrik, Nagy Barnabás Szabolcs, Kovács Dávid Szilveszter, Lakusics Milos, Cenaj Drilon.
Vezetőedző: Sluka Marián

 Gólszerzők: Frőhlich Roland (30. perc), Nikic Nemanja (54. perc), Torvund Alexander (63. perc).

 Sárga lapok: Torvund Alexander (35. perc), Pilán Márkó (37. perc), Frőhlich Roland (37. perc), Cenaj Drilon (79. perc), Váradi Ádám (85. perc).

Nézőszám: 830

30. perc: Vezet a Szentlőrinc! Egy gyors bal oldali támadás után Hleba ívelt középre, az érkező Frőhlich kapásból hat méterről a bal alsó sarokba lőtt, 0–1.

54. perc: Növelte előnyét a Szentlőrinc! Frőhlich célozta meg az alapvonal közeléből a csabai kaput, a labda Uramról éppen Nikic elé pattant ki, aki kapásból a léc alá vágta a labdát, 0–2.

63. perc: Újabb Szentlőrinc-gól! Csabai kapu előtt zajlott a játék, egy váratlanul visszalőtt labdát az üresen álló Torvund a kapuba bólintotta, 0–3.

Fotó: Imre György

Eseménytelenül telt el az első húsz perc, a csapatok inkább ismerkedtek egymással. Aktívvá vált ezután a kiesés ellen küzdő Szentlőrinc, ami helyzetekben is megmutatkozott. Annyira nem is volt váratlan a baranyiak vezetőgólja. Ezután kissé paprikássá vált a hangulat, hirtelen három sárga kártyát is ki kellett osztani Nagy Norbert játékvezetőnek. A szünet előtt nem sokkal egyenlíthetett volna a Békéscsaba, egy támadáson belül háromszor is kísérletezhetett a lila-fehér csapat, ám kétszer a kapus, egyszer az egyik védő mentett óriási bravúrral.

A szünet után alig telt el néhány perc és máris újabb Szentlőrinc-gólt regisztrálhattunk. Akart, ment előre a Békéscsaba, de kevés sikerrel. Kilenc perccel később már 0–3-at mutatott az eredményjelző, s bár még volt hátra szűk félóra, reménytelennek tűnt az Előre sorsa.

Tököli Attila: – Nem szeretném a koronavírus okozta helyzetre fogni a vereséget – tudtuk jól, hogy ez lesz, kevesen vagyunk. Aki pályára lép annak viszont sokkal többet kell tennie azért, hogy ebben a csapatban futballozzon. A lehetőségeink nekünk is megvoltak, de nem tudtunk gólt lőni, a Szentlőrinc három helyzetből hármat értékesített.

Marián Sluka: – Sokat készültünk az ellenfélre, sokat elemeztünk a mérkőzés előtt. Ennek a fiatal csapatnak kell egy kis idő, hogy hozzászokjon a bajnoksághoz és a kemény játékhoz, de ma meg tudtuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek. Győzelemre játszottunk és nyerni akartunk, végül jól megszervezett játékkal három gólt tudtuk rúgni.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/827952314698809

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube Élő szöveges tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

Alázatosan kezdtük és büszkén fejeztük be!

Az eddig tapasztaltak alapján az NB I-es csapatok a fiatal játékosok kipróbálására használja a Liga Kupa mérkőzéseit, ezt remélve érkeztünk Debrecenbe ahol az európai kupaselejtezőkben edződött játékosakkal felálló DVSC fogadott bennünket.

Mint azt már elmondtuk, a Ligakupa mérkőzéseit is nagyon fontosnak tartjuk, mivel ezeken a mérkőzéseken tudunk kipróbálni fiatalabb játékosokat és bizonyos taktikai elemeket éles helyzetben. A tegnapi gyakorlás különösen jól sikerült a tavalyi bajnok otthonában. Köszönhetően annak, hogy a DVSC az európai kupaselejtezőkben “használt” játékosait küldte ellenünk pályára és amit a játékosoktól kértünk, azt maradéktalanul végre is hajtották. Ebbe még a második félidei szerkezetváltás is belefért, amit a fiúk most minden gond nélkül építettek be a játékba. Különösen nagy öröm, hogy csapatunkat nem zavarta meg a taktikai átállás, sőt ennek köszönhetően a második félidőben kiharcoltunk egy büntetőt és volt két hatalmas ziccerünk is, úgy hogy a Lokit folyamatosan abban a zónában tartottuk, ahol mi a leghatékonyabban tudtunk védekezni, valamint a labdaszerzés után veszélyes helyzeteket is sikerült kialakítanunk. Minden játékos alárendelte magát a csapatjátéknak és az egyéni kvalitásának legjavát hozta ezen a mérkőzésen. Nagyon jó érzés volt mérkőzés után bemenni az öltözőbe, hogy minden játékos bátran a másik szemébe tudott nézni, mert tudta hogy most mindenki, mindent elkövetett a sikerért.

A CSAPATÉPÍTÉS SZEMPONTJÁBÓL EGY NAGYON FONTOS GYŐZELMET ARATTUNK Debrecenben, a tavalyi bajnokcsapat ellen.

Tudjuk, hogy ez a siker a fegyelmezett és alázatos játéknak köszönhető és azzal is tisztában vagyunk, hogy rengeteget kell dolgoznunk azért, hogy ez a teljesítmény állandósuljon és a békéscsabai szurkolókat ilyen játékkal örvendeztessük meg hétről-hétre.

 [nggallery id=4]